cégalapítás

címke rss

Csúcson a cégek száma

Gazdaság2012.03.22, 18:02

A Feketelista.hu statisztikája szerint az elmúlt két évben dupla annyi cég jött létre az országban, mint amennyi megszűnt. Az összeállítás szerint az egyes megyék cégmozgása utal a gazdasági helyzetükre is, Pest megyében például több mint háromszorosan pótolták a cégalapítók a piacról kivezetetteket. A legtöbb vállalkozás Pest megyében, a legkevesebb Nógrád megyében működik.

Közös céget alapított Bulgáriában Gyurcsány Ferenc és Kóka János

Gazdaság2012.03.08, 16:07

A mobilalkalmazások fejlesztésével foglalkozó Cellum-csoport céget alapított Bulgáriában, a vállalat 38 százalékban áll a Kóka János tulajdonában lévő Cellum, 12 százalékban pedig a Gyurcsány Ferenc birtokolta Altus tulajdonában.

Egy luxusautó áráért kelhet el az Apple alapító irata

Techbázis2011.11.29, 13:01

Várhatóan száz-százötvenezer dollárt, vagyis  húsz-harmincmillió forintot is megadnak majd az Apple cég alapító iratának első vázlatának eredeti példányáért, amelyet a Sotheby's aukciósház decemberi árverésén fognak értékesíteni - számolt be a Bloomberg amerikai üzleti lap.

Olcsó és gyors, de a fantomcégek miatt mégis megszűnik az egyszerűsített cégalapítás

Gazdaság2011.10.12, 18:04

Körbetartozások, be nem fizetett adó, megugró számú fantomcég - ezzel járt a kormány szerint az egyszerűsített cégeljárás, ezért a múlt héten nyilvánosságra hozott tervezet megszüntetné az egyórás cégalapítást lehetővé tevő rendszert.

Drágább és lassabb cégalapítást hozna a kormány tervezete

Gazdaság2011.10.11, 11:59

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a csőd- és a felszámolási eljárás gyorsítására dolgozott ki egy javaslatcsomagot, amely azonban a cégalapítás szabályain is szigorítana. Az egyeztetés alatt levő, nem végleges javaslat megszüntetné az egyszerűsített cégeljárást, amivel jelentősen növekednének az illetékek, és búcsút inthetnének a vállalkozók az egyórás cégalapításnak is.

Bedőlt vállalkozók alapítanak sorra új cégeket az építőiparban

Gazdaság2011.08.15, 17:52

Kizárólag az exportcélú beruházások és az állami megrendelések tartják életben Magyarországon az építőipari ágazatot.

FIVOSZ: Vállalkozói utánpótlás nélkül nem lesz növekedés

Gazdaság2011.08.09, 15:06

Egy vállalkozói szervezet felmérése szerint alacsony a fiatalok vállalkozási hajlandósága, ami szerintük a gazdasági növekedést is visszafoghatja hosszú távon. Tapasztalatuk szerint a gyakorlati ismeretek és a tőke hiányára hivatkozik a legtöbb vállalkozni vágyó fiatal.

Idén még nem volt annyi cégfelszámolás, mint májusban

Gazdaság2011.06.08, 15:20

Nehéz időszak vár a cégekre, ha az év eleje óta növekvő végelszámolások után a felszámolások emelkedése is megindul. Így kommentálta az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója, hogy májusban éves csúcsot ért el az újonnan indított felszámolások száma.

Áprilisban is rengeteg céget zártak be

Gazdaság2011.05.05, 11:41

Február óta csökken ugyan az új felszámolások száma, de még mindig meghaladja a tavalyit - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A cégfluktuáció ugyancsak erős maradt, a végelszámolások terén pedig folytatódott a korábban soha nem látott eljárásdömping.

Felpörgött a cégbezárási láz, de közben rekordszintre nőtt a cégek száma

Gazdaság2011.03.03, 14:36

Az Opten adatai szerint nagymértékben nőtt a felszámolási és a végelszámolási eljárások száma is, miközben február végére soha nem látott szintre emelkedett a cégek száma.