CDU

címke rss

Angela Merkel szerint a német kormánynak vissza kell térnie a munkához

Nagyvilág2018.07.04, 20:13

A német kormánynak a migránsügyi viták lezárásával vissza kell térnie a munkához - közölte Angela Merkel kancellár.

A szociáldemokraták még elgáncsolhatják Merkelt

Nagyvilág2018.07.03, 11:25

A nagykoalíció kisebbik pártja bevándorláspárti, velük is meg kellene egyeznie a kancellárnak. Ma délután 18 órától tesznek egy próbát a felek, tárgyalóasztalhoz ülnek a CDU és az SPD képviselői. Tovább gyűrűzik tehát a német kormányválság, a német kormány továbbra is lélegeztetőgépen van. 

Német kormányválság a csúcson: Seehofer elégedetlen Merkel brüsszeli eredményeivel

Itthon2018.07.01, 18:43

Lejárt Horst Seehofer német belügyminiszter Angela Merkel német kancellárhoz intézett ultimátuma, és az első német sajtóértesülések szerint nem sikerült dűlőre jutniuk a feleknek. Ugyanis Seehofer szerint nem elégségesek a Merkel által az uniós csúcstalálkozón elért eredmények ahhoz, hogy kettejük és az általuk vezetett pártok menekültügyi vita lezárásra kerülhessen. A német kancellár ismét koppant, a német elemzők pedig már egyenesen a CDU/CSU testvérpárti szövetségének és a kormánykoalíciónak a felbomlásáról beszélnek. Csúcson a német kormányválság.

Továbbra sincs megállapodás a német CDU/CSU menekültügyi vitájában

Nagyvilág2018.06.27, 11:55

Továbbra sincs megállapodás a német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájában, a pártszövetség és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőinek egyeztetése eredménytelenül ért véget szerda hajnalban.

Német koalíciós válság: egyre közelebb Angela Merkel bukása

Nagyvilág2018.06.22, 14:14

Kilátásba helyezte a német szövetségi kormányt alkotó pártok koalíciójának felbontását a menekültügy körüli viták miatt Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy pénteki lapinterjúban, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről pedig jobboldali fordulattal vádolták meg Seehofer pártját.

Seehofer két hetet ad Merkelnek a migránsügyi vita európai megoldására

Nagyvilág2018.06.17, 16:48

Két hét haladékot ad Angela Merkel német kancellárnak a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a migránsok visszafordítása körüli vita európai szintű megoldására – írja a Bild című német lap CSU-s forrásokra hivatkozva.

Horst Seehofer közölte, hogy már nem tud együtt dolgozni Angela Merkellel

Nagyvilág2018.06.17, 15:17

Nem akar kormányválságot előidézni a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) Németországban, de kitart a tervezett migránsügyi szigorítások mellett – közölte Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a CSU elnöke, aki a határigazgatás kérdéseivel kapcsolatban kormányválsággal fenyegető konfliktusba került a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével, Angela Merkel kancellárral.

Merkel kancellári tisztségébe kerülhet, ha nem változtat a liberális migrációs politikáján

Nagyvilág2018.06.15, 14:04

Egyes források szerint, amennyiben nem sikerült megegyeznie a német kancellárnak a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU), akkor bizalmatlansági indítványt nyújthatnak be ellene. Ebben az esetben a CDU (Kereszténydemokrata Unió) és a CSU frakciószövetsége is szakadhat. Berlinben Merkel liberális migrációs politikája miatt kormányválság fenyeget.

Rendszeres egyeztetést kezd a Fidesz és a német CDU

Nagyvilág2018.06.07, 23:20

Rendszeres egyeztetés kezdődik a Fidesz és a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) között - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Berlinben az MTI-nek a német fővárosban folytatott tárgyalásait értékelve.

Egy német tartományban betiltanák a fejkendő viselését az iskolákban

Nagyvilág2018.04.12, 14:37

A Kereszténydemokrata Párt (CDU) és a Szabaddemokrata Párt alkotta észak-rajna-vesztfáliai kormánykoalíció kezdeményezte, hogy a 14 év alattiak számára tiltsák be a fejkendő viselését.

A német kereszténydemokraták gratuláltak Orbán Viktornak

Itthon2018.04.09, 16:11

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gratulál Orbán Viktor magyar kormányfőnek és pártjának az egyértelmű választási győzelemhez - jelentette ki a CDU főtitkára Berlinben.

A német belügyminiszter szerint az iszlám nem része Németországnak

Nagyvilág2018.03.17, 14:09

Horst Seehofer volt bajor miniszterelnök, frissen kinevezett német belügyminiszter szerint hazáját a kereszténység formálta, az ország kultúrájához tartozik a szabad vasárnap, és az olyan egyházi ünnepnapok, mint a karácsony, a húsvét vagy a pünkösd. Az iszlám viszont nem része Németországnak.

Egy baloldali kurd ifjúsági szervezet rommá és hamuvá változtatná Európát

Nagyvilág2018.03.13, 17:49

Roja Ciwan nevű németországi baloldali kurd ifjúsági szervezet tagja megesküdtek arra, hogy Erdogan elnök szíriai kurdisztáni hadjárata miatt Európán fognak bosszút állni. Több török célpontot is megtámadtak Németországban. Ankara azt kéri Berlintől, hogy találják meg a felelősöket. A migránsok tehát röviden hozzánk importálták az otthoni konfliktusaikat.

Merkel: A CDU tanult a tavalyi választás csalódást keltő eredményéből

Nagyvilág2018.02.26, 14:12

Levonta a tanulságokat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a tavalyi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás csalódást keltő eredményéből, és a tanulságok alapján készítette el az új koalíciós szerződést – mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben pártja rendkívüli kongresszusán.

A leendő német egészségügyi minisztert zavarja, hogy Berlinben egyre kevesebb német szót hall

Nagyvilág2018.02.26, 13:53

Angela Merkel Jens Spahnt jelölte a szövetségi egészségügyi miniszter tisztségére. Ő a Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív szárnyához tartozik és eléggé sokat kritizálta a mostani kancellárt.

Megnevezte miniszterjelöltjeit az Angela Merkel vezette német CDU

Nagyvilág2018.02.25, 19:56

Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg.

Megvan Angela Merkel utódja

Nagyvilág2018.02.21, 11:29

Angela Merkel bejelentette, hogy Annegret Kramp-Karrenbauert jelöli a Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkári posztjára, sajtóértesülések szerint pedig ő lehet Merkel utódja a kancellári székben, 2021 után.

Német sajtó: megállapodtak a német kormánypártok a koalícióról

Nagyvilág2018.02.07, 11:29

Sajtóértesülések szerint véget ért szerda reggel Berlinben a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós tárgyalása, és elkészült a koalíciós szerződés tervezete.

Aláírja-e a halálos ítéletét a német baloldal?

Nagyvilág2018.01.19, 16:01

Óriási dilemmában vannak a német szociáldemokraták, mivel csak a rossz és rosszabb verzió közül választhatnak a hétvégi kongresszusukon, ahol az esetleges nagykoalíciós tárgyalások jövőjéről döntenek. Sokan attól tartanak, ha még négy évet eltöltenek Angela Merkel mellett, akkor még jobban marginalizálódik a párt, míg mások szerint egy előrehozott választás lenne életveszélyes az SPD számra. Időközben soha nem látott mélységbe zuhant a szocdemek országos támogatottsága.

Ellenállás formálódik a német szociáldemokratáknál a tervezett nagykoalícióval szemben

Nagyvilág2018.01.14, 14:27

Ellenállás formálódik a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével tervezett koalícióval szemben, a hét végén az egyik tartományi szervezet elutasította, hogy a szociáldemokraták ismét együtt kormányozzanak a jobbközép pártszövetséggel, és több vezető SPD-s politikus bírálta a koalíciós tárgyalások alapjának szánt megállapodást.

Három terrortámadást akadályoztak meg idén Németországban

Nagyvilág2017.12.17, 17:39

Három terrortámadást akadályoztak meg az idén Németországban, 2000 óta pedig 16-ot – mondta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Nem a német adófizetők pénzéből akarunk élni

Itthon2017.10.25, 17:24

Rengeteg kapcsolódási pont van Németország és Magyarország között, de mindenkinek az lenne a legjobb, ha a migrációs ügy lekerülne a napirendről, mert az utóbbi kérdésben nagyon nehéz lesz egységes álláspontot kialakítani – vélekedtek a német-magyar kapcsolatokról a Külügyi és Külgazdasági Intézetben rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

AfD-előretörés: ismét brutálisat hazudtak a baloldali médiumok

Nagyvilág2017.09.27, 12:30

Egyértelműen hazugság, hogy az Alternatíva Németországnak nevezetű párt csak azért tört előre, mert az egykori NDK területén az átlagnál jobban szerepelt. A bevándorlásellenes alakulat Berlin jómódú részein, Bajorországban és Baden-Württembergben is nagyon jól szerepelt, de a szociáldemokraták fellegváraiban is a harmadik helyen végeztek.

Miért szállt bele ilyen keményen Schulz Merkelbe?

Nagyvilág2017.06.30, 14:18

Szorult helyzete miatt nagyon éles támadást intézett Martin Schulz, a baloldal kancellárjelöltje, Angel Merkel ellen. A szakértők szerint nem valószínű, hogy sikeres lesz az akciója, mivel a németek még sohasem éltek olyan jól a történelemben, mint napjainkban, és a megkérdezettek jelentős része nem szeretne kormányváltást a szeptember 24-i parlamenti választás után. Schulznak az is nagyon rossz hír, hogy tartományi szinten már megindult a közeledés a Zöldek és a kereszténydemokraták között, így egy fontos szövetségest veszíthet.

Összeomlás: újabb mélyponton Martin Schulz és pártja

Nagyvilág2017.05.23, 10:10

A liberális FDP-vel abszolút többséget szerezhet az Angela Merkel vezette CDU a legfrissebb felmérések szerint a szeptemberi németországi választáson. A Martin Schulz vezette SPD-re csak a németek 25 százaléka voksolna.

Padlóra küldheti Martin Schulzot a harmadik vereség

Nagyvilág2017.05.13, 12:57

Németország legnépesebb tartományában szállhatnak tova Martin Schulz kancellári álmai. A szociáldemokraták zsinórban két voksolást is elvesztettek, amióta az Európai Parlament volt elnökét kancellárjelöltté választották. Ha vasárnap is vereséget szenved a baloldal, akkor roppant nehéz helyzetbe kerülhet Schulz, bár a parlamenti választásig még több mint négy hónap van hátra.

Martin Schulz elismerte a szociáldemokraták vereségét

Nagyvilág2017.05.07, 19:34

Elismerte a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a Schleswig-Holstein tartományban tartott vasárnapi helyi törvényhozási választáson elszenvedett vereségét Martin Schulz pártelnök-kancellárjelölt. Az exit pollok szerint a CDU a szavazatok 33-34 százalékát szerezte meg.

Egy felmérés szerint a szociáldemokraták megelőzték Merkeléket

Nagyvilág2017.02.24, 16:28

Németországban újabb felmérés jelzi a Martin Schulz színre lépésével megerősödött szociáldemokrata párt (SPD) fölényét az Angela Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel szemben. Az ARD országos köztelevízió pénteken ismertetett kutatása azt is kimutatta, hogy a német lakosság pártokon átívelő többségben támogatja a szociáldemokrata kancellárjelölt munkaerőpiaci reformterveit.

Drámai következményei lehetnek, ha Martin Schulz nyer

Nagyvilág2017.02.11, 12:03

Nem lenne kedvező hatása a magyar–német politikai kapcsolatok alakulására, ha Martin Schulzot választanák meg kancellárnak a szeptemberi parlamenti választás után. A baloldal új vezetője villámrajtot vett, és pár hét alatt átvette a vezetést Angela Merkel pártjától. A kampányból persze még több hónap van hátra, de előreláthatóan a mostani választás sokkal szorosabb lesz, mint a 2013-as. A német választók jelentős része változást szeretne, és a jobboldal sem egységes. 

Seehofer: Merkel lesz a CDU/CSU pártszövetség kancellárjelöltje

Nagyvilág2017.01.29, 22:14

Angela Merkel lesz a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének közös kancellárjelöltje a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson – jelentette ki Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke egy vasárnapi lapinterjúban.

A CDU-ból kilépő képviselő köszöni a határvédelmet Magyarországnak

Nagyvilág2017.01.27, 08:54

Köszönet jár Magyarországnak az uniós külső határ védelméért - mondta Erika Steinbach. A berlini kormány menekültpolitikája elleni tiltakozásul az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióból kilépő képviselőnő szerint a külső határ védelmével Magyarország Németországot is védi.

Elege lett Merkel menekültpolitikájából, kilépett a pártból a CDU veteránja

Nagyvilág2017.01.14, 23:19

Angela Merkel menekültpolitikája elleni tiltakozásul bejelentette kilépését szombaton a német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióból (CDU) Erika Steinbach, a párt egyik emberi jogi szóvivője és veterán tagja.

Nőtt Merkel pártjának támogatottsága

Nagyvilág2017.01.05, 23:44

Növekedett a német kereszténypártok, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) támogatottsága a jelenlegi koalíciós partnerrel, a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) szemben - derült ki az ARD országos köztelevízió felmérésének csütörtökön ismertetett adataiból. 2017 őszén szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokat tartanak Németországban, és a mostani a választási év első felmérése volt.

A bajor CSU ragaszkodik a migráns korláthoz

Nagyvilág2016.12.08, 17:12

Németországban a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU vezetői üdvözölték a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió, a CDU kongresszusán hozott határozatokat az újabb menekültügyi szigorításokról, a burkaviselési tilalomról és a kettős állampolgárság korlátozásáról, de jelezték, hogy továbbra sem engednek abból a követelésükből, hogy korlátozni kell a befogadható menekültek számát.

Menekültügyi szigorításokról határozott a német CDU

Nagyvilág2016.12.07, 20:49

Menekültügyi szigorításokról hozott határozatott szerdán Essenben véget ért kongresszusán a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió, a CDU.

Drákói szigor jöhet a német menekültpolitikában

Nagyvilág2016.11.27, 16:29

Közeledik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) álláspontja a migránsügyben, és a testvérpártok Angela Merkel vezetésével megnyerhetik a 2017-es szövetségi parlamenti választást – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke a Bild am Sonntagnak. A lap szerint a CDU-ban a kitoloncolási szabályok további szigorításáról szóló terveken dolgoznak, a javaslatok között szerepel egy egyiptomi hazatelepítési központ kialakítása. 

Orbán Viktor egyes intézkedéseit is átveheti Angela Merkel

Itthon2016.11.24, 09:28

A Kereszténydemokrata Unió legújabb programja nagyban hasonlít az Orbán-kormány eddig megtett lépéseire, ezért Angela Merkel és Magyarország között lényegesen több a közös kapcsolat, mint a távolság – minderről a Nézőpont Intézet Németországról szóló rendezvényén beszéltek szakértők és újságírók.

Merkel nem vesz részt a CSU kongresszusán

Nagyvilág2016.10.29, 16:02

Angela Merkel német kancellár, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke nem megy el a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió jövő hét végi kongresszusára Münchenbe, ahol vendégként beszédet mondott volna – közölték szombaton CSU-forrásokból.

Egy német politikus megköszönte Orbán Viktornak a határvédelmet

Nagyvilág2016.09.22, 08:41

Erika Steinbach, a német Bundestag képviselője és a kormányfrakció emberi jogi és humanitárius segítségnyújtásért felelős szóvivője levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. A képviselő köszönetet mondott Orbán Viktornak a határvédelemért, szerinte ezzel nagy szolgálatot tesz az Európai Uniónak.

Hatalmas nyomás van Merkelen a kudarc miatt

Nagyvilág2016.09.19, 16:01

Mindkét eddig kormányzó nagy párt, a szociáldemokraták (SPD) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) is sok szavazatot veszített a berlini tartományi törvényhozási választásokon, míg a kormány bevándorlási politikáját hevesen kritizáló Alternatíva Németországnak első kísérletre 10 százaléknál jobb eredményt sikerült elérnie – de ezzel is csak ötödik lett. Piros-vörös-zöld koalíció is jöhet, de még minden elképzelhető.

Merkelék vesztettek Berlinben

Nagyvilág2016.09.18, 20:41

Egy exit poll szerint Angela Merkel kancellár pártja, a CDU a második helyen végzett a berlini tartományi választáson a szavazatok 18 százalékával. Az első hely a koalíciós társ szociáldemokrata SPD-é lett 23 százalékkal. Valószínű, hogy a CDU ellenzékbe szorul a tartományban. Az első részeredmények majdnem ugyanilyen arányokat mutatnak.

Az emberek nem akarják ezt a berlini politikát a CSU elnöke szerint

Nagyvilág2016.09.05, 22:07

A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott választás eredménye azt jelzi, hogy rendkívül veszélyes, nagyon aggasztó helyzetbe került az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió, a CDU és a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU szövetsége - mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke hétfőn a Süddeutsche Zeitung című lapnak.

Merkelék álla még mindig kopog a padlón

Nagyvilág2016.09.05, 08:30

Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.

A bevándorlásellenesek megelőzték Angela Merkel pártját

Nagyvilág2016.09.04, 21:35

Megelőzte az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Uniót a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási választáson a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak nevű párt az urnazárás után megjelent első becslések szerint.

Ez a pofon végleg kiütheti Merkelt

Nagyvilág2016.09.02, 17:45

Az előzetes felmérések alapján egyáltalán nem lehet kizárni, hogy csupán a harmadik helyen végez Angela Merkel pártja a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választáson. Mindez nagyon rosszul jönne a kormányfőnek, aki továbbra is kitart menekültpolitikája mellett. A CDU-t egyébként pont a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak előzheti meg, míg a választást a szocdemek nyerhetik.

A burka betiltását szeretnék Merkel párttársai

Nagyvilág2016.08.17, 13:17

A teljes arcot eltakaró lepel nem felel meg Németországnak, és visszautasítjuk – mondta a hét elején Peter Tauber, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. Korábban a belügyminiszter arról beszélt, hogy nem lehet mindent betiltani azért, mert nem értenek egyet vele.

Seehofer: Merkel politikája erősíti a szélsőjobbot

Nagyvilág2016.05.15, 16:32

Angela Merkel német kancellár kormányának "elhibázott bevándorláspolitikája" miatt erősödött meg az Alternatíva Németországnak nevű jobboldali populista párt - mondta egy vasárnapi lapinterjúban Horst Seehofer bajor miniszterelnök.

Saját pártjának tartozik Angela Merkel

Nagyvilág2016.04.24, 13:24

Nem szóltak neki, hogy emelkedett a tagdíj, ezért kevesebbet fizetett, és így 9500 euró tartozást halmozott fel pártjával szemben Angela Merkel német kancellár.

Nem csak a magyar baloldal van padlón

Nagyvilág2016.03.31, 12:43

Nincs víziója, és nem tudja megszólítani a tömegeket a nyugat-európai baloldal – többek között emiatt sikertelenek az egykor erős pártok. A baloldalnak a 2008-as gazdasági válság, valamint a felerősödő bevándorlás sem tett jót, de hiányoznak a karizmatikus vezetők is. Magyarországon is hasonló problémák miatt van kátyúban az MSZP és szövetségesei.

Német választások: két tartományban is kikapott Merkel

Nagyvilág2016.03.13, 21:40

Németországban a Kereszténydemokrata Unió mindhárom vasárnapi tartományi választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási „szupervasárnap” első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a helyi törvényhozásba, így a Merkel-kormány menekültpolitikájának bírálatára építő párt az első számú nyertes.

Hessen orrba vágta Merkelt

Nagyvilág2016.03.07, 11:17

A bevándorlásellenes és a szélsőjobboldali pártok előretörését hozták a vasárnapi hesseni önkormányzati választások. Az Angela Merkel vezette nagykoalíciós pártok jelentősen visszaestek.  

Elmondjuk, miért nőtt Merkel támogatottsága

Nagyvilág2016.03.04, 10:59

Angela Merkel támogatottsága drámai mélységeket járt meg az elmúlt hónapban, február végére azonban a német kancellár népszerűsége újra felszálló ágba került. Miközben sem menekültpolitikáján nem változtatott gyökeresen, és a válság kezelésében sem ért el látványos eredményeket.

Alkotmánysértéssel vádolják Merkelt

Nagyvilág2016.01.26, 17:48

Angela Merkel német kancellár szövetségi kormánya alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem gondoskodik a hatékony határvédelemről – ezt Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, a jobboldali CSU politikusa mondta Münchenben. 

Elégedetlenek a németek Merkel menekültpolitikájával

Nagyvilág2016.01.15, 15:56

A kölni események érezhetően megrázták a német társadalmat. A szilveszteri támadások után a menekültek pozitív megítélése nagymértékben romlott. Angela Merkeltől szigorúbb fellépést várnak a bűnelkövető menedékkérőkkel szemben. Az év utolsó napján történt események menekültpolitikája újragondolására sarkallhatják a német kancellárt.

Ha Németországba jössz, nem viselhetsz burkát

Nagyvilág2015.12.11, 16:30

A kereszténydemokraták törvényben tiltanák meg a muzulmán nők lefátyolozását. Egyre keményebb javaslatok kerülnek elő az eddig menekültbarát kormánypárt tarsolyából.

Párttársa támadja Merkelt a menekültek miatt

Nagyvilág2015.12.11, 16:06

A szász-anhalti tartományi miniszterelnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a német kancellár nem korlátozza a menedékkérők számát. Szerinte Angela Merkel azért nem támogatja a javaslatát, mert ezzel a kancellár a saját vereségét ismerné el.

Krematóriummal fenyegetik a menekültek segítőit Németországban

Nagyvilág2015.11.02, 11:06

A kölni polgármester elleni késes támadás óta egyre többen gondolják úgy Németországban, hogy a szélsőjobboldali fenyegetést komolyan kell venni. A probléma csak az, hogy a szélsőjobboldal is megváltozott ahhoz képest, ahogy a titkosszolgálatok ismerték őket. Az új típusú szélsőséges mozgalmak muszlimveszélyt emlegetve nyernek támogatókat. Aki a menekülteket segíti, ellenségnek tekintik: gázkamrával, krematóriummal fenyegetik. Van olyan politikus, aki elgondolkodott azon, hogy golyóálló mellényt szerez be.

Merkel még mélyebbre lökte a pártját

Nagyvilág2015.10.29, 08:45

Egy hét alatt újabb két százalékpontot csökkent az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió támogatottsága – derült ki INSA/YouGov legfrissebb felméréséből. A kormánypártokra most a megkérdezettek 35 százaléka voksolna. A párt veszteségéből csak a Zöldek és a bevándorlásellenes erők profitáltak.

A menekültek miatt megvágnák Magyarország EU-s pénzeit

Itthon2015.10.28, 08:56

Meg kell fontolni, hogy a menekültek befogadásától elzárkózó uniós tagállamoknak járó támogatás egy részét inkább a menekültügy finanszírozására fordítsák - vette fel a legnagyobb német kormánypárt, a konzervatív CDU egyik alelnöke.

Egyre nagyobb bajban van Merkel

Nagyvilág2015.10.25, 11:53

Egyre több kritika érkezik balról és jobbról is Angela Merkel kurzusa felé a kereszténydemokrata-szocdem nagykoalícióban. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter (CDU) szerint drámaian rossz a CDU-tagság hangulata Merkel politikája miatt. A szocdemek eközben a német határon megnyitni kívánt tranzitzónák ellen tiltakoznak: szerintük ezek tömegbörtönnek fognak tűnni, ahhoz pedig nem adják a nevüket.

Újabb pofont kapott Merkel

Nagyvilág2015.10.23, 15:45

40 százalék alá csökkent a kormányzó Kereszténydemokrata Unió támogatottsága – derült ki a Forschungsgruppe legújabb felméréséből. A kutatásból az is kiderült, hogy Angela Merkel népszerűsége tovább esett.

Fellázadtak Merkel ellen

Nagyvilág2015.10.14, 15:25

Egy hete annak, hogy a CDU 34 politikusa nyílt levélben fordult Angela Merkelhez annak migránsügyi, úgynevezett „nyitott határok” politikája ellen felszólalva. Mostanra 126 fősre bővült a lista. Ezzel egyidőben egy másik levélben pedig a kancellár menekültpolitikája melletti kiállásra buzdít egy CDU-s politikust. Azt eddig körülbelül 120-an írták alá. 

Angela Merkel a Nobel-békedíj legnagyobb esélyese

Nagyvilág2015.10.03, 11:00

Jövő pénteken jelentik be, hogy ki kapja idén a Nobel-békedíjat, és a legvalószínűbb befutó Angela Merkel német kancellár a menekültpolitikája és az ukrajnai konfliktus békés rendezésében játszott szerepe miatt.

Nagyon megerősödött a szélsőjobboldal Szászországban

Nagyvilág2015.09.16, 14:25

Egyre erősebb a szélsőjobboldal Szászországban. A német jobboldali populista Alternatíva Németországnak ugyanakkora támogatottsággal bír mint a szociáldemokraták: 13-13 százalékon áll mindkét párt. Ha most vasárnap lennének a választások, a szélsőjobboldali NPD is bejutna a Pegida-mozgalom szülőhazájának tartományi parlamentjébe.

Angela Merkelt nem izgatta föl a berlini fal leomlása

Nagyvilág2015.02.02, 08:57

Sokakat lenyűgöz, noha még mindig zavarban van a nagy tömeg előtt a Budapestre látogató Angela Merkel. 2014-ben a Times magazin az év emberének választotta a német kancellárt, akinek népszerűsége mellett a titokzatossága az egyik legfőbb vonzereje.

Ismét Merkel lett a CDU elnöke

Nagyvilág2014.12.09, 15:45

Újabb két évre a Német Kereszténydemokrata Unió elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Kölnben tanácskozó kongresszusa.

Németország vallását rombolja egy semmiből jött új erő

Nagyvilág2014.09.09, 08:26

Másfél év alatt a semmiből robbant elő Németországban egy új politikai erő, amely tavaly majdnem bejutott a parlamentbe, míg idén eddig az európai parlamenti és a szászországi tartományi választást vette sikerrel. Az Alternatíva Németországnak nevezetű alakulatot egyesek szélsőjobboldali jelzővel címkézik, de ők maguk határozottan tagadják a nacionalista és populista jelzőt.

A német kormánypártnak is van Simon Gábora

Nagyvilág2014.02.06, 20:44

Simon Gábor szocialista politikus esetéhez hasonló ügyre derült fény Németországban. A kormányzó CDU pénztárnoka több százezer eurót tartott korábban offshore országokban lévő számláin. Azt állítja, szüleitől kapta a pénzt.

Mennyit változik Merkel Európája?

Gazdaság2013.09.23, 19:20

A CDU-CSU stabil többséggel nyert a német parlamenti választásokon, azonban muszáj koalíciós partnert keresnie. Merkel újabb megszólalásaiban ugyan néha enyhe eurószkepticizmus érződik, várhatóan az eddigiek szerint folytatódhat az euróövezeti adósságválság kezelése a kancellár harmadik ciklusában is, függetlenül a következő német kormány összetételétől. A franciákkal vagy a britekkel - az új partner kilététől függően - viszont feszültebbé válhat a viszony.

Merkelék fölényesen nyertek

Nagyvilág2013.09.23, 00:01

A CDU/CSU 42 százalékot nyert egy exit poll szerint, és főlényesen verte a szociáldemokratákat. Merkelék eddig koalíciós partnere kieshet a parlamentből, de a remek eredmény ellenére is koalíciót kell kötniük.

Átszavazást kérnek a német liberálisok

Nagyvilág2013.09.16, 14:34

Németországban a liberális FDP a konzervatív szavazók segítségét kéri, hogy a párt ne járjon úgy a hét végén rendezendő országos választáson, mint előző vasárnap Bajorországban, ahol kiesett a tartományi gyűlésből. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség elutasítja a kérést és azt hangsúlyozza, hogy mindenkinek egyedül kell harcolnia a szavazatokért.

Doktoriját is elvehetik a plagizáló minisztertől

Nagyvilág2013.01.22, 23:35

Akár doktori címét is megvonhatják Anette Schavantől, Németország oktatási miniszterétől, ha az egyetem is úgy ítéli meg, nem szabályosan ítélték oda neki a tudományos fokozatot. A botrány tavasszal robbant ki, mikor egy blogra feltöltöttek egy leleplező elemzést a dolgozatról.

Botrány tépázta politikus indul csatába Merkel ellen

Archívum2012.12.09, 08:02

Vasárnap hivatalosan is megválasztják a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltnek Peer Steinbrücköt. A 2013-as választásokon az SPD úgy akarja megverni Angela Merkel konzervatív kancellárt (CDU), hogy egy igazságosabb társadalmat ígér és az alacsony keresetűek pártját fogja. A képbe azonban rosszul illik, hogy az elmúlt években Peer Steinbrück több millió eurót keresett előadásaival. Bankoktól és a csőd szélén álló városoktól is súlyos összegeket fogadott el.

Angela Merkel maradt a CDU elnöke

Nagyvilág2012.12.04, 18:32

A kancellár egyedüli jelölt volt a tisztségre, a küldöttek 98 százalékának a szavazatát megkapta. Merkel egyben tartaná a 2009-ben hivatalba lépett konzervatív-liberális koalíciót.

Vaslady vagy guminő?

Gazdaság2012.06.28, 11:16

Angela Merkel német kancellárt hasonlították már a Terminátorhoz, ábrázolták náci egyenruhában, és felelősségre vonták a világgazdaság lassulása miatt. A nemzetközi sajtóban és elemzők körében, de már egy konzervatív német lapban is "Európa vasladyjének" nevezik, annyira hajlíthatatlan az euróválság elleni harcban. Merkel sok helyzetben azonban jóval rugalmasabbnak tűnik, mint ebben a kérdésben. Mi köti meg a kezét, és miért nem engedi, hogy eurókötvényeket bocsásson ki Európa?

Érik az újabb német nagykoalíció lehetősége

Nagyvilág2012.05.22, 13:46

Bár még több mint egy év van a Bundestag-választásokig, a friss felmérések szerint egyre nagyobb esélye van, hogy ismét nagykoalíciós kormány alakuljon Németországban. Az ellenzéki szociáldemokraták az észak-rajna-vesztfáliai tartományi választásokon vettek lendületet, és mára már szinte azonos a támogatottságuk, mint a kormányzó konzervatívoknak.

Kiszavazták Schleswig-Holstein vezetéséből Merkel pártját

Nagyvilág2012.05.07, 14:45

A választást kis többséggel megnyerte, de nem veszik be a tartományi kormányba Angela Merkel német kancellár pártját Schleswig-Holsteinben. A tartományi választásokon egy tizedszázalékkal második helyre szorult szociáldemokraták inkább a zöldekkel és egy helyi párttal szövetkeznek.

Plágiumgyanú miatt visszaadja doktoriját egy német politikus

Nagyvilág2012.04.29, 15:41

Magyarázkodás helyett doktori címének visszavonását kérte Florian Graf, a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata (CDU) frakciójának vezetője, miután a potsadami egyetem egy rutinvizsgálat után jelezte, hogy "plágiumgyanú merült fel" a dolgozatával kapcsolatban. A német politikus elismerte, hogy egyes részeket "nem hibátlan tudományos munkával" készített el, és bizalni szavazást kért a CDU frakciójától.

Merkel széke bánhatja a düsseldorfi csetepatét

Nagyvilág2012.03.16, 11:12

Akár Angela Merkel kancellári posztjába is kerülhet, hogy feloszlatta magát az észak-rajna-vesztfáliai parlament. Hét évvel ezelőtt ez a tartomány már megbuktatott egy kancellárt, és az előjelek most sem kedvezők. Merkel egyik fontos emberét küldi Düsseldorfba, aki viszont maga sem bízik teljesen a sikerben.

Feloszlatta magát az észak-rajna-vesztfáliai parlament

Nagyvilág2012.03.14, 20:20

A kisebbségi kormány nem tudta elfogadtatni az idei költségvetés tervezetét, ezért feloszlatta magát Németország legnépesebb tartományának parlamentje. Az előrehozott választásokat várhatóan májusban tartják Észak-Rajna-Vesztfáliában, a kisebbik kormánypárt a felmérések szerint kibukna a tartományi parlamentből, a Német Kalózpárt pedig bekerülhet.

Újabb csapás Merkelék koalíciójára: kiesett a berlini parlamentből is az FDP

Nagyvilág2011.09.18, 21:34

Kiesett a helyi törvényhozásból a berlini tartományi választásokon a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP). A kormánykoalícióban részt vevő szervezetnek zsinórban ez az ötödik súlyos kudarca a helyi választásokon, ami súlyos csapás az Angela Merkel kancellár vezette, konzervatívokból és szabad demokratákból álló országos kormánykoalíció számára. Meglepően jól szerepelt viszont az internet  szabadságáért küzdő Német Kalózpárt. A választást az eddig is kormányzó szociáldemokrata párt (SDP) nyerte.

EU-tagság helyett csak szoros együttműködést kínálnak a német konzervatívok Törökországnak

Nagyvilág2011.07.06, 14:26

A teljes jogú uniós tagság helyett szorosabb kül- és energiapolitikai koordinációt ajánl Törökországnak Angela Merkel német kancellár pártja, a kereszténydemokrata CDU. A német külügyminiszter ezzel szemben továbbra is Ankara csatlakozását sürgeti, szerinte ugyanis a török kormány más szövetségest keres, ha az Európai Unió állandóan elutasítja az ország felvételét.

Merkel nemcsak a görög válsággal, hanem saját pártjával is birkózik

Nagyvilág2011.06.20, 14:14

A német lapok szerint lázadás tört ki a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) helyi pártszervezeteiben a pártelnök-kancellár, Angela Merkel ellen. A német szociáldemokraták már az új választásokat mérlegelik.

A német külügyminiszter szerint "fájdalmas vereséget szenvedtek"

Nagyvilág2011.03.28, 00:03

A Zöldek történelmi győzelemről, a liberálisok keserű vereségről beszéltek a Németországban vasárnap tartott tartományi parlamenti választások eredményei kapcsán. A környezetvédők mind Baden-Württembergben, mind Rajna-Pfalzban rendkívül jól szerepeltek, míg a szabad demokraták Rajna-Pfalzban kiestek a helyi parlamentből és a baden-württembergi törvényhozásba is csak egy hajszállal jutottak be.

Merkel pártjának gyengülését hozta egy tartományi választás

Nagyvilág2011.03.21, 15:21

Angela Merkel német kancellár pártja, a kereszténydemokrata CDU jelentősen veszített támogatottságából a vasárnapi, Szász-Anhalt tartományi választásokon, és gyengén szerepeltek liberális partnereik is. A voksolás eredményei után elemzők azt jósolják: a hétvégén esedékes újabb tartományi választásokon sem számíthatnak a kormányzóerők a mostaninál kimagaslóbb szereplésre.   

Hosszú haladékot adott az atomenergiának a német parlament

Nagyvilág2010.10.28, 18:26

Megszavazta az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását a Bundestag, így 2035-ig biztosan termelnek áramot Németországban nukleáris reaktorban. A döntés ellen az ellenzéki pártok, a környezetvédő szervezetek és az önkormányzati közműcégek is tiltakoztak, a nagy konszernek kiszolgálásával vádolva a kereszténydemokrata-liberális kormányt.

Magára hagyták a zord időket élő Merkelt

Nagyvilág2010.07.25, 18:26

Támasz nélkül maradt az Európa egyik legfontosabb országát vezető Angela Merkel német kancellár, miután pártjában sorra vonulnak vissza a második vonalhoz tartozó politikusok. Ezzel csak tovább dagad Merkel egyre súlyosbodó problémahalmaza: a viszonylag jól teljesítő gazdaság ellenére ugyanis a választók elfordultak a marakodó kormánykoalíciótól.

Megszületett a német koalíciós egyezség

Nagyvilág2009.10.24, 11:54

Véget ért a német koalíciós alkudozás, a konzervatívoknak és a liberálisoknak sikerült kompromisszumot kötniük az adócsökkentés mértékéről. Egy ázsiai születésű miniszter is lesz a német kormányban.

Beindult a koalíciós póker Németországban

Nagyvilág2009.09.29, 16:19

Bő egy hónap alatt kormányt alakítanának a német választásokon győztes pártok, de még csak az üzengetésnél tartanak a koalíciós tárgyalások. A megerősödött liberálisok egy sor témában rákényszerítenék az akaratukat a húzódozó CDU-ra, amely igyekszik erőt mutatni. A legkényesebb pontok az adócsökkentés, az egészségügyi reform és a munkaügyi szabályok könnyítése.

Liberális segítséggel marad kancellár Merkel

Nagyvilág2009.09.28, 12:33

Bár a CDU/CSU egy keveset rontott a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest, a remekül szereplő liberálisokkal együtt kormányt alakíthat, és Angela Merkel maradhat a kancellár. Erősödtek a kisebb pártok, a Baloldal és a Zöldek is, a nagy vesztes a szociáldemokrata SPD, amely a kommentárok szerint egy idős, súlyos beteg hölgyhöz hasonlít.

Adócsökkentés és erősödő titkosszolgálatok - milyen lehet az új német kormány?

Nagyvilág2009.09.27, 21:33

Az állami kiadások lefaragását és adócsökkentést hozhat Németországnak a vasárnapi választásokat várhatóan megnyerő koalíció. Várhatóan komoly viták lesznek az atomenergia szerepéről, mert a CDU megváltoztatná az atomerőművek bezárásáról korábban hozott döntést. A német katonák azonban biztosan maradnak Afganisztánban.

A kampány végéig dugdosták a szennyest a német pártok

Nagyvilág2009.09.25, 20:59

A Spiegel már alig várja, hogy véget érjen a vérszegény német választási kampány, pedig a pártok belejöttek a végére: titkos megfigyelésekről szóló belügyes tervek, vállalhatatlannak tűnő adóemelés ígérete és Oszama bin Laden követői tették izgalmassá a kampány hajráját. Az országot irányító nagykoalíció valószínűleg nem alakul újjá a vasárnapi választás után, de a kancellár feltehetően továbbra is Angela Merkel lesz.

Magyar határőrrel kampányol Angela Merkel

Nagyvilág2009.09.19, 12:57

Szinte biztosan változik a kormány, mégis maradhat kancellár a jövő hétvégi német választások után a világ jelenlegi legbefolyásosabb politikusnője, Angela Merkel. A kereszténydemokraták és a szociáldemokraták kényszerűen vállalt nagykoalíciós kormányzásának évei véget érnek, mindketten új szövetségeseket keresnek. Merkel a liberálisokkal kormányozna tovább.

Szőnyegkereskedő miatt izgulnak a német fejesek

Nagyvilág2009.08.09, 11:09

Két kontinensen hozott kínos helyzetbe vezető politikusokat Karlheinz Schreiber, akit tíz év jogi huzavona után adott ki Kanada Németországnak. Az egykori fegyverlobbista a vád szerint vezető politikusokat vesztegetett meg. Titkos svájci számlák, milliónyi dollár és márka, és két magyarázkodó ex-kormányfő jelzi, hogy az egykori szőnyegkereskedő nagyban játszott.

Előző
  • 1
  • 2
Következő