Carrefour

címke rss

Nagybevásárlásra készül a francia Tesco

Archívum2013.11.08, 13:56

1,7 milliárd euróért, azaz közel 500 milliárd forint fejében több mint 100 bevásárlóközpontot vásárolna meg a világ egyik meghatározó kiskereskedelmi cége, a Carrefour a Le Figaro értesülése szerint. A befektetők ugyan elsőre nem díjazták a megjelenteket, ugyanakkor az elmúlt hónapok teljesítménye visszaigazolni látszik a tavaly júniusban kinevezett vezérigazgatót, aki ezek szerint sikeres új stratégiát fektetett le.

Formán kívül a Carrefour

Archívum2013.10.18, 14:43

Már 2 százalékos mínuszban jár a francia Carrefour árfolyama, a kiskereskedelmi lánc befektetői nem örülnek az új elemzői ajánlásoknak.

Nem okozott csalódást a kiskereskedelmi óriás

Archívum2013.10.17, 08:57

Nem okozott csalódást a francia Carrefour, a kiskereskedelmi lánc az elemzői várakozásoknak megfelelő bevételt ért el a harmadik negyedévben. Bár 1,3 százalékkal így is lemorzsolódtak az értékesítések a tavalyi bázishoz képest, befektetői szemmel az a fontos, hogy a prognózisokat sikerüljön hozni. 

Óriási lépés előtt a brazil Tesco

Archívum2013.09.13, 17:55

Egyes sajtóértesülések szerint a világ második számú élelmiszer kiskereskedelmi lánca, a Carrefour tőzsdére vinné az egyik legértékesebbnek vélt egységét, a brazilt. Biztosat egyelőre még nem tudni, ugyanakkor kedvező fejlemény, hogy a társaság visszaigazolni látszik a hozzá fűzött reményeket. A Carrefour történelmi mélységekben lévő eredményessége ugyanis hosszú idő után javulást mutat idén, ezzel alátámasztva az új stratégia sikerességét. A befektetők mindezt nem is hagyják figyelmen kívül, a részvény árfolyama az elmúlt egy hónapban igen markáns akadályokon jutott túl, ami további szárnyalást vetíthet előre.

Kirobbant a francia Tesco

Archívum2013.08.29, 11:34

6 százalékos megugrással indította a mai kereskedést a francia Carrefour részvénye, ugyanis a ma reggel megjelenő gyorsjelentésében a profitabilitás javulásáról számolt be a világ második számú élelmiszer kiskereskedelmi áruházlánca. Ezzel gyakorlatilag visszaigazolódni látszik a tavaly júniusban kinevezett új vezér startégiája, amit már nagyon vártak a befektetők, hiszen a társaság profitabilitása nem csak, hogy történelmi mélységbe süllyedt az elmúlt években, de ráadásul az európai szektortársakhoz képest is igen gyenge képet fest.

Évtizedes átkot törhet meg a francia óriás

Archívum2013.08.28, 16:30

180 fokos fordulatot vett a világ második számú élelmiszer áruházlánca, a Carrefour az elmúlt egy évben. A francia áruházlánc sikerének legfőbb letéteményese Georges Plassat, akit 2012 júniusában neveztek ki a cég élére. Érdemes kiemelni, hogy történelmi mélyponton található a Carrefour profitabilitása, ugyanakkor ez a negtaívum komoly lehetőséget is jelent az új vezér számára - véli Kósa Endre, a KBC Equitas elemzője.

Afrikából vár milliárdokat a francia Tesco

Archívum2013.08.12, 16:01

Nem tétlenkedik Georges Plassat, a Carrefour vezérigazgatója, a cég ugyanis 2015-re legkevesebb 8 afrikai országban szeretné megnyitni üzleteit, nem titkoltan azzal a céllal, hogy jelentősen nagyobb növekedést érjenek el a kontinensen, mint például Észak-Amerikában. A Carrefour egy jelentős partner a CFAO segítségével eredményesen törhet be az új piacokra, aminek sikerességében úgy tűnik, hogy a befektetők sem nagyon kételkednek.

Irány a Carrefour, megszaladhatnak az árak!

Archívum2013.08.08, 16:22

Markáns fordulatot vett a világ második számú élelmiszer áruházláncának, a Carrefournak a vesszőfutása, amiben komoly szerepe van új vezérigazgatójának. A friss stratégia alapja, hogy olyan fejlődő kulcspiacokra helyezik a hangsúlyt, mint Kína vagy Brazília, amivel fel kívánják rázni a történelmi mélységben lévő profitabilitást. Ennek eredménye egyelőre az árfolyamban tükröződik elsősorban, tavaly június óta ugyanis közel 70 százalékos növekedést produkált a Carrefour.

Meglódulna a francia Tesco

Archívum2013.07.24, 19:45

Hosszabb és rövidebb távon is meghatározó szinthez ért el a francia Carrefour kiskereskedelmi áruházlánc árfolyama, aminek áttörése esetén akár duplázhat is a részvény. Azonban ha a kétszerezés nem is jönne össze, akkor még úgy is jelentős emelkedést produkálhat a Carrefour. A részvény feltámadása nagyjából az új vezérigazgató tavalyi kinevezésével esik egybe.

Brazilokban bízik a francia Tesco

Archívum2013.07.18, 15:57

Pozitív meglepetéssel kedveskedett ma részvényeseinek a francia Carrefour kiskereskedelmi lánc, miután a várakozásokat valamelyest meghaladó árbevételről számolt be. Bár a 20,5 milliárd eurós negyedéves bevétel csak alig haladja meg a 20,4 milliárddal számoló elemzői konszenzust, a menedzsment kedvező kilátásai az év hátralévő részére már elegendőnek bizonyultak arra, hogy 3 százalékos pluszba kerüljön a részvény.

A francia Tesco is kínlódik

Archívum2013.06.05, 18:22

A Tescóhoz hasonlóan Európa legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Carrefour is szenved az európai recessziótól. A vállalat árbevétele ugyanis nagy mértékben visszaesett az "öreg kontinensen", és az HSBC bankház szerint ez a folyamat csak folytatódni fog. Az elemzőház szerint a vártnál jóval nagyobb lehet a Carrefour profitjának zsugorodása idén, emiatt pedig rontott a francia társaság részvényeire vonatkozó ajánlását. Minderre nagyobb mínusszal reagáltak a Carrefour papírjai, és az egyik legrosszabb teljesítményt mutatják a francia tőzsdén.

Rontott a Carrefour, mégis örülnek a befektetők

Archívum2013.03.07, 12:02

Felemás eredményeket tett közzé gyorsjelentésében Európa legnagyobb kiskereskedelmi lánca a Carrefour. A cég veszített piaci részesedéséből a kulcsfontosságú piacnak számító Nyugat-Európában, emiatt a működési eredményük és árbevételük is visszaesett tavaly éves alapon, azonban a nyereségük a vártnál kisebb mértékben zsugorodott. A vállalat ebben az évben a piacvezető pozíciójának megerősítésén fog dolgozni.

A Carrefour javuló számainak örül a tőzsde

Archívum2013.01.17, 16:35

Javuló eredményekről számolt be a Carrefour menedzsmentje, melyek szerint a cég árbevétele az elemzői konszenzusnak megfelelően 0,8 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben. Ezen túl Franciaországban a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalmának visszaesése is lelassult, ami többek között az árcsökkentéseknek, nagyméretű népszerűsítő kampányoknak, és így a növekvő élelmiszereladásoknak köszönhetőek. A bejelentéseknek megörülhettek a Carrefour befektetői, ugyanis a részvények jelentős pluszban forognak.

Menekül Görögországból Európa legnagyobb áruháza

Archívum2012.06.15, 15:33

A francia Carrefour áruházlánc kivonul Görögországból a bizonytalan gazdasági helyzet miatt.

P�rizs szerepelt a legjobban Eur�p�ban

Archívum2009.05.29, 15:42

A legmegb�zhat�bb eur�pai r�szv�nyekb�l k�pzett FTSEurofirst 300 r�szv�nyindex szerd�n 0,6 sz�zal�kos emelked�s ut�n 870,65 ponton z�rt, vagyis a mutat� h�rom egym�st k�vet� napon emelkedett. A fontosabb eur�pai t�zsdeindexek k�z�l a p�rizsi �rte el a legnagyobb emelked�st.

A H&M a legerősebb márkanév

Archívum2008.04.14, 07:45

A svéd H&M, Európa második legnagyobb ruházati lánca rendelkezik a legerősebb márkanévvel az európai kiskereskedelmi vállalatok között az Interbrand márkanév-tanácsadó cég értékelése szerint - írja a Napi Gazdaság. A második a francia Carrefour áruházlánc, a harmadik pedig a svéd IKEA bútor- és lakásfelszerelés-forgalmazó.

Tesco-célpont lett Oroszország is

Archívum2008.04.02, 17:36

A Tesco brit kiskereskedelmi óriás már keresteti a Richard Ellis ingatlancég segítségével jövendő oroszországi egységei lehetséges helyszíneit. Az orosz piacot már eléggé fizetőképesnek tartja, hogy megjelenjen, dacára a már az orosz kiskereskedelmi piacon jelen lévő komolyabb konkurenciának, ami elsősorban az orosz X5 csoportból, a német Metróból és a francia Carrefourból áll.

Csökkenő árakkal gyér Carrefour növekedés

Archívum2008.03.06, 11:12

A világ második számú kiskereskedelmi hálózata az amerikai Wal-Mart után, a francia Carrefour 2,299 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról kisebbségi részesedések nélkül, 1,4 százalékkal többet a 2006-os 2,269 milliárdnál.

Előző
  • 1
Következő