Carlo Ancelotti

címke rss

Franciaországból pótolná Gattusót a Milan

Archívum2008.12.12, 07:02

Márpedig a a védekező középpályásra kulcsszerep hárul, elvégre az ő hatalmas munkabírása és agresszivitása teremtette meg annak a lehetőségét, hogy Carlo Ancelotti egyszerre a pályára küldhesse támadó klasszisait. Aligha lehet véletlen, hogy a Serie A-ban elszenvedett három Milan-vereségben az a közös, hogy Gattuso egyik találkozón sem játszott...

Pirlo visszatérése árthat a Milannak

Archívum2008.12.03, 12:41

A Palermo elleni 3-1-es vereség egy 16 mérkőzésből álló veretlenségi széria végét jelentette az AC Milan számára, és a szurkolók egy része meglehetősen csalódottan fogadta, hogy kedvenceik kikaptak Szicíliában. Pedig a csapat egyáltalán nem szerepel rosszul, főleg az előző két idényhez képest, még ha az nyilvánvaló is, hogy akadnak problémák Carlo Ancelotti együttesében. A statisztikák szerint a legnagyobb gond az, hogy a vezetőedző nem tud lemondani egyik legnagyobb játékosa, Andrea Pirlo szerepeltetéséről, aki pedig sehogy se passzol a Milan jelenlegi játékrendszeréhez.

Ancelotti lehet Schuster utódja a Realnál

Archívum2008.11.20, 15:37

A válságjeleket mutató Real Madrid futballcsapatának német vezetőedzője, Bernd Schuster helyett az olasz Carlo Ancelottit, az AC Milan mesterét vizionálja a királyi gárda új szakvezetőjének a Marca című spanyol sportújság.

Futballistát vegyenek! - Inzaghi, Van Buyten

Archívum2008.11.07, 08:14

Az elmúlt évek gyengébb bajnoki szereplését követően az AC Milan jelenleg kifejezetten jól áll a Serie A-ban, hiszen kilenc forduló után vezeti a mezőnyt. Az együttes támadó részlege hemzseg a kiváló játékosoktól, akik közül Carlo Ancelotti edző a bajnoki mérkőzéseken általában a Ronaldinho, Kaká, Marco Borriello hármasnak szokott bizalmat szavazni, utóbbi helyére többnyire Alexandre Patót szokta beküldeni.

Ronaldinho diszkózhat, Ancelottit nem érdekli

Archívum2008.10.28, 21:55

Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője nem törődik azzal, hogy szabadidejében mit csinál Ronaldinho. Legalábbis erre utal a brazil támadó diszkózásával kapcsolatos újságírói felvetésre tett megjegyzése.

Ancelotti: Beckham Pirlót is helyettesítheti

Archívum2008.10.23, 12:43

David Beckham Andrea Pirlo alternatívája lehet az AC Milan csapatában, amennyiben a tervezett kölcsönszerződés realizálódik, és az angol futballista a tavaszi szezon egy részére Milánóba kerül.

A kazah bajnok edzője jobban keres, mint Klinsmann és Schuster

Archívum2008.10.09, 12:20

Az FC Internazionale portugál mestere, José Mourinho szokásához híven alaposan felborzolta a kedélyeket a Werder Bremen elleni BL-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, amikor egy újságíróval vitatkozva kijelentette: évi 14 millió eurót keres. A milánói egyesület cáfolta az állítást, mondván, Mourinho csak viccelt, de a portugál ennél jóval kevesebb bérrel is a világ legjobban fizetett futballedzőjének számít.

Nincs veszélyben Ancelotti állása

Archívum2008.09.15, 13:26

Silvio Berlusconi klubtulajdonos és Adriano Galliani alelnök is kiállt Carlo Ancelotti vezetőedző mellett azután, hogy az AC Milan labdarúgócsapata két vereséggel kezdte az új szezont a Serie A-ban.

Ancelotti állásába kerülhet az újabb Milan-zakó

Archívum2008.09.14, 22:36

A második fordulóban sem tudott pontot szerezni az olasz labdarúgó-bajnokság egyik sztárcsapata, az AC Milan, amely ezúttal a Genoa otthonában szenvedett kétgólos vereséget. A nyitókörben a Bologna tréfálta meg vendégként a milánóiakat.

Vége a dicső Milan-korszaknak, Messit elvesztette a Barca

Archívum2008.03.05, 14:34

Az olasz sajtó egységesen úgy ítéli meg, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében bekövetkezett kiesésével véget ért az AC Milan dicsőséges korszaka.

Stadionkatasztrófától tart a Milan edzője

Archívum2007.11.16, 19:07

Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának edzője úgy véli, az egyre durvuló szurkolói huliganizmus könnyen egy újabb Heysel-tragédiához vezethet.

Ancelotti szerint nem az Arsenal nyeri a Bajnokok Ligáját

Archívum2007.11.14, 14:43

Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az Arsenal játékosainak még túl kevés a tapasztalatuk ahhoz, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligáját.

Kaká szerint egyre riasztóbb a Serie A

Archívum2007.11.13, 19:10

Kaká szerint az olasz labdarúgás egymást követő botrányai könnyen elriaszthatják a legjobb játékosokat a Serie A-tól. Az idei Aranylabdára legesélyesebbnek tartott futballista a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Brazíliából, mivel a válogatottal világbajnoki selejtezőre készül.

Ronaldo Donyeckben térhet vissza

Archívum2007.11.05, 13:06

A labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő AC Milan kedden hatalmas lépést tehet a továbbjutás felé, amennyiben győzni tud a Sahtar Doneck otthonában. Habár az olasz bajnokságban a piros-feketék gyengén szerepelnek - legutóbb szombaton a Torino ellen játszottak döntetlent -, Carlo Ancelotti rövidesen újra számíthat Ronaldóra, aki ebben az idényben még nem lépett pályára.

Berlusconi kevesebb edzést és több alvást kér

Archívum2007.10.30, 12:33

Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke abban látja a labdarúgócsapat gyengébb szereplésének okát, hogy a játékosok túlterheltek, ezért azt kérte Carlo Ancelotti vezetőedzőtől, hogy kevesebb edzést tartson, a futballisták pedig többet aludjanak.

A nap sportvideója: góllal debütált a Milan új brazilja

Archívum2007.09.07, 10:58

Alexandre Pato a brazil Internacional csapatából igazolt a BL-győztes Milanhoz, és első mérkőzésén egyből gólt szerzett. A milánói gárda a Dinamo Kijev nyolcvanadik születésnapján rendezett gálamérkőzésen 2-2-re végzett az ukrán bajnokkal, és mivel a különböző válogatottakba 11 játékost adott a piros-fekete klub, így Carlo Ancelotti ezúttal azoknak adott lehetőséget, akik ritkábban jutnak szóhoz. Patónak a tétmeccsen való bemutatkozásra még várnia kell, az olasz szabályok miatt a tizennyolcadik életévét nemrég betöltő támadó csak januárban mutathatja meg magát élesben.

Andrea Pirlo, a hátravont játékmester posztjának megteremtője

Archívum2007.09.03, 10:16

Korunk labdarúgásában már meglehetősen nehéz forradalmian új taktikai húzásokat kitalálni, de az AC Milan edzőjének, Carlo Ancelottinak mégis sikerült valami váratlant húznia, amikor a klasszikus irányító középpályásnak, amolyan fantasistának tartott Andrea Pirlót hátrébb vezényelte. A korábban is nagy tehetségnek tartott futballista ennek köszönhetően igazi világklasszis lett, és immár BL-győztesnek, illetve világbajnoknak mondhatja magát. Szerda este Budapesten is megcsodálhatjuk játékát.

A Milannál nem létszükséglet az erősítés

Archívum2007.08.04, 13:31

Miután az AC Milan nyolcpontos levonással kezdte meg az előző szezont a Serie A-ban, így a rossoneróknak egyetlen céljuk lehetett a 2006-2007-es idényben: minél jobban szerepelni a Bajnokok Ligájában, és kiharcolni a következő szezonra is a BL-szereplést. A gárda ezt még túl is teljesítette a trófea elhódításával, és az új pontvadászatban ismét a bajnoki aranyérmet veheti célba az együttes - egyelőre változatlan játékoskerettel.

Ancelotti újabb három évet vállal a Milannál

Archívum2007.06.01, 10:16

Aláírta új, 2010-ig szóló szerződését az AC Milannál Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligája-győztes labdarúgócsapat vezetőedzője.

Kapitányi posztra vágyik a Milan-tréner

Archívum2007.05.28, 13:31

A Bajnokok Ligája-győztes AC Milan vezetőedzője, Carlo Ancelotti kijelentette, hogy szívesen lenne az olasz válogatott szövetségi kapitánya, de csak 2010 után.

Ancelotti leszokik a dohányzásról

Archívum2007.05.26, 14:28

Megkezdődött Milánóban a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan ünneplése. A csapat este hét órától egy nyitott tetejű busszal járja végig a város nevezetesebb pontjait. A piros-feketék szerdán 2-1-re legyőzték az FC Liverpoolt a BL athéni fináléjában, ezzel történetük során hetedszer ülhettek fel Európa trónjára.

Maldini még egy évet vállalna

Archívum2007.05.16, 17:17

Paolo Maldini, az AC Milan veterán futballsztárja újabb egy esztendővel meghosszabbította szerződését a milánói együttessel. Ezt Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligája-döntős csapat vezetőedzője jelentette be.

Costacurta nyártól már edzőként segít

Archívum2007.05.07, 13:56

Alessandro Costacurta, az AC Milan labdarúgója a következő szezonban Carlo Ancelotti segédedzője lesz az együttesnél.

Bajor recept szerint kell játszania a Milannak

Archívum2007.05.02, 15:58

Carlo Ancelotti szerint az AC Milannak úgy kell játszania a Manchester United ellen a szerda esti visszavágón, Milánóban, ahogyan tette azt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Bayern München kiverésekor. Az olasz elitcsapat vezetőedzője úgy látja, ebben az esetben a manchesteri első meccsen elszenvedett 3-2-es vereség dacára az ő együttese lehet ott a BL május 23-i, athéni fináléjában.

Ancelotti: Gattuso sérülése döntött Manchesterben

Archívum2007.04.26, 15:36

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője a keddi, AC Milan elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőt követően úgy nyilatkozott: véleménye szerint továbbjutást érhet csapatának Wayne Rooney utolsó pillanatokban szerzett gólja.

BL: a Milan az olasz becsületért is harcol

Archívum2007.04.12, 17:29

Az AC Milan az olasz nemzeti büszkeségért is küzdeni fog, amikor a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében összecsap a Manchester Uniteddel. A plusz célt Carlo Ancelotti, a milánói gárda vezetőedzője fogalmazta meg szerda este, közvetlenül az után, hogy csapata vendégként 2-0-ra legyűrte a házigazda Bayern Münchent, s összesítésben 4-2-vel bejutott a BL legjobb négy együttese közé.

Ancelotti szerint győzelmet érdemelt a Milan

Archívum2007.04.10, 10:35

Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának edzője játékosai küzdeni tudását dicsérte az AC Milan elleni, utolsó percben döntetlenre mentett Bajnokok Ligája negyeddöntő után, amelynek visszavágóját kedvező helyzetből várhatja tanítványaival. Carlo Ancelotti szerint csapata jól játszott, és győzelmet érdemelt volna.

Ancelotti elfoglalná a nemzeti kispadot

Archívum2007.03.22, 14:39

Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője szívesen lenne az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Gondban lehet a Milan védelme Palermóban

Archívum2007.02.27, 17:08

Szerdán is pályára lépnek az olasz élvonalbeli futballcsapatok, a Serie A 26. fordulójában a listavezető Internazionale az Udinesét fogadja, a második helyezett Roma a Chievo vendége lesz, míg a dobogó legalsó fokán tanyázó Palermo a Milannal mérkőzik meg, a piros-feketéknél gondok lehetnek a védelem összetételével, mert nyolc hátvéd nem tartott a csapattal Szicíliába.

Megromlott Sevcsenko és Mourinho viszonya

Archívum2007.01.17, 17:17

Brit lapértesülések szerint Andrij Sevcsenko, a Chelsea ukrán válogatott labdarúgója arra kérte Roman Abramovics tulajdonos-elnököt, hogy José Mourinho helyére Carlo Ancelottit, az AC Milan trénerét csábítsa a klubhoz.

AC Milan: egy átmeneti szezon kellemetlenségei

Archívum2006.12.16, 15:14

Nincs épp szívderítő helyzetben az AC Milan, az egyesületet nyár óta sorozatban érik a sorscsapások. Szorítkozzunk a klucsszavakra: bundabotrány, Andrij Sevcsenko eligazolása, sérüléshullám, formahanyatlás - nem csoda, hogy a jelenleg a Serie A 15. helyén álló csapattal kapcsolatban már edzőváltásról pletykálnak. Ez azonban a jelzett bajokra nem jelenthet gyógyírt, Carlo Ancelotti pozíciója tehát biztonságban van.

Ancelotti: Kaká marad

Archívum2006.11.27, 18:28

Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának edzője az mondta, hogy Kaká, az együttes brazil csillaga, akit a Real Madrid szeretne elcsábítani, nem eladó. 

Nyertek az olasz éllovasok, kikapott a Milan

Archívum2006.11.05, 22:57

Továbbra is fej fej mellett halad a Serie A élén az Inter és a Palermo, a tizedik fordulóban mindkét gárda begyűjtötte a három pontot, a milánóiak az Ascoli, a szicíliaiak a Sampdoria ellen győztek 2-0-ra. A Milan nem tud kilábalni a gödörből, ezúttal az újonc Atalanta vendégeként szenvedett 2-0-s vereséget Carlo Ancelotti csapata, amely legutóbbi négy bajnokijából hármat elbukott.

Ancelotti szerint Kaká a világ legjobbja

Archívum2006.11.02, 13:01

A belga Anderlecht 4-1-es legyőzésének köszönhetően az AC Milan együttese gyakorlatilag biztosította továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből. Carlo Ancelotti, a hazaiak vezetőedzője a mérkőzés után a világ legjobbjának nevezte középpályását, a brazil Kakát.

Ancelotti még mindig a bíró miatt dühöng

Archívum2006.05.16, 11:57

Alighanem minden idők egyik legjobb gól nélküli döntetlenjét hozó mérkőzésen vívta ki a döntőbe jutást az FC Barcelona a Bajnokok Ligájában szerda este, amikor odahaza hatalmas harcban, rendkívül nívós összecsapáson 0-0-ra végzett az AC Milannal, miáltal 12 év után játszhat újfent az európai labdarúgás legbecsesebb trófeájáért május 17-én, Párizsban az Arsenal ellen.

BL: Ancelotti bízik, Rijkaard óvatos

Archívum2006.04.19, 11:52

Az FC Barcelonától hazai környezetben elszenvedett keddi 1-0-s vereség ellenére Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője bízik abban, hogy csapata bejut a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába. A másik oldalon Frank Rijkaard a győzelem ellenére óvatosan tekint a jövő heti visszavágó elé.

Ancelotti helyett Schuster lehet a Real edzője

Archívum2006.03.21, 20:41

Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője egy évvel meghosszabbította szerződését klubjával, így 2008 nyaráig ülhet a milánói kispadon. Ezzel eldőlni látszik, hogy az olasz szakember az idény végén nem foglalja el a Real Madrid kispadját, noha korábban első számú edzőjelöltje volt a királyi gárdának.  A madridiak sportigazgatója, Benito Floro a jelenleg a Getafét irányító Bernd Schustert javasolja a posztra.

Sürgős fiatalításra szorul a Milan védelme

Archívum2006.01.14, 12:57

Az AC Milan az előző szezonban mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában a második helyen végzett. Annak, hogy egyik sorozatban sem sikerült a győzelem a piros-feketéknek, a szakértők többsége szerint az volt az egyik fő oka, hogy a csapat védelme meglehetősen idős játékosokból áll, akik nemigen tudják felvenni a versenyt az ellenfelek villámgyors csatáraival. Carlo Ancelotti azonban a jelek szerint másként látta a helyzetet, hiszen a nyári átigazolási időszakban egyetlen védőt sem vásárolt.

Ancelottinak nem kell Cassano

Archívum2005.11.01, 12:49

Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette, nincs szüksége Antonio Cassanóra, mert nélküle is nagyon erős az együttes kispadja.

Megkavarja játékoskeretét a Milan

Archívum2005.07.12, 10:11

A világ labdarúgóklubjainak 99 százaléka maradéktalanul elégedett lenne egy bajnoki és egy BL-ezüstéremmel zárult idénnyel, de az AC Milannál nem ez a helyzet: a szezon végén a vártnál gyengébb szereplés miatt még Carlo Ancelotti vezetőedzőt is majdnem menesztették. A mester végül maradt, ellenben a BL fináléjában két gólt szerzett Hernán Crespo már nem. A Milánóban kölcsönjátékosként szereplő argentin támadónak ugyanis vissza kellett térnie Londonba, a Chelsea FC-hez.

Puskásékat idézte a Liverpool-Milan BL-döntő

Archívum2005.05.26, 18:03

Ájuldozik a szigetországi sajtó a szerda esti, isztambuli Liverpool FC-AC Milan labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő után - a Liverpool Daily Post például egyenesen azt írja, hogy a futballtörténelem két legcsodálatosabb kupadöntője immár a Vörösök nevéhez fűződik. Természetesen a 2001. május 16-án játszott, Alavés elleni UEFA-kupa-döntő az egyik - a Liverpool feledhetetlen körülmények között 5-4-re győzött -, a második pedig a szerdai BL-finálé. "Ilyen meccset Puskás és Di Stéfano óta nem láttunk" - fogalmaz Ian Doyle, a Post Isztambulba kiküldött tudósítója.

Benitez nem akar tizenegyeseket

Archívum2005.05.25, 20:23

Isztambulban szerda este a Bajnokok Ligája (korábbi nevén a Bajnokcsapatok Európa Kupája) ötvenedik döntőjét rendezik. Az olasz Milan hetedik, az angol Liverpool ötödik győzelmére készül, és mindkét edző abban bízik, hogy nem kerül sor büntetőrúgásokra.

Ancelotti szerencsés, Hiddink balszerencsés volt

Archívum2005.05.18, 08:40

Carlo Ancelotti vezetőedző sem vitatja, hogy az AC Milan labdarúgócsapata szerda este nagy szerencsével jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSV Eindhoven ellenében, míg kollégája, Guus Hiddink a balszerencsét emlegette a lefújás után.

Mancini bizakodik, Lampard óvatos

Archívum2005.04.07, 12:38

Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője szerint csapata nem érdemelt 2-0-ás vereséget a városi rivális AC Milan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ugyanakkor reménykedik, hogy a visszavágón Adrianóval kiegészülve sikerül kiharcolni a továbbjutást. Frank Lampard, a Bayern Münchent 4-2-re legyőző Chelsea középpályása úgy véli, a kétgólos előny ellenére izgalmas visszavágóra van kilátás kedden, mivel Michael Ballack ráadásban szerzett gólja életben tartotta a müncheni csapatot.

Sevcsenko felépült sérüléséből

Archívum2005.03.25, 13:46

Carlo Ancelotti vezetőedző döntésétől függ, hogy az AC Milan aranylabdás labdarúgója, Andrij Sevcsenko pályára lép-e jövő szombaton a Brescia elleni bajnokin. Az ukrán támadó azt állítja, már felépült február 19-én elszenvedett járomcsonttöréséből.

BL-hajrába kezdett a Valencia és a Porto

Archívum2004.11.25, 13:12

Egy fordulóval a csoportkör vége előtt újabb három hellyel kevesebb maradt a nyolcaddöntőben, a Milan, a Barcelona és a PSV ugyanis már biztos továbbjutó. Az utolsó játéknap előtt az Arsenalnak, a Werder Bremennek, és a Paris Saint-Germainnek van a legjobb esélye a kiadó helyek megszerzésére.

Torinó-Milánó versenyfutást ígér a Serie A 102. szezonja

Archívum2004.09.10, 12:43

Szokás szerint az európai topligák közül a Serie A rajtol el legutoljára, még annak ellenére is, hogy az olasz élvonalban az előző idényhez képest kettővel több klub szerepel majd, a campionatóban húsz együttes küzd a pontokért. A bajnoki cím esélyeseit viszont még a korábbinál is kevesebb névre lehet szűkíteni: a megszokott nagy ötösből a két római gárda kihullani látszik, így várhatóan az FC Internazionale, az AC Milan és a Juventus FC vetélkedik majd az elsőségért.

A Roma legyőzésével olasz bajnok a Milan

Archívum2004.05.02, 18:42

Az AC Milan hazai pályán egygólos győzelmet aratott legnagyobb riválisa, az AS Roma felett az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, s ezzel bebiztosította a klub történetének 17. bajnoki címét.

Élre ugrott a Milan a Serie A-ban

Archívum2004.01.29, 08:37

Átvette a vezetést az olasz labdarúgó-bajnokságban a Milan, miután Carlo Ancelotti együttese hazai pályán 2-1-re verte a Sienát, a pontvadászat 13. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Az éllovas Roma a BL-győztesnek is nekimegy

Archívum2004.01.05, 21:52

Kedden teljes fordulót bonyolítanak le az olasz labdarúgó-bajnokságban, melynek rangadóján az éllovas Roma a BL-győztes és harmadik helyezett Milant fogadja. Újabb nehéz feladat előtt áll a hullámvölgybe került Chelsea, amely az angol Premiership 20. fordulójában a Liverpoolt látja vendégül szerdán.