Carbonfools

címke rss

Még 3 INGYENES minifesztivál van hátra a nyárból

Három buli már lement, három még hátravan a BalatOnkoncert '23 minifesztivál idei programjából. Augusztus elején Fűzfőn egy strandbulival jön a folytatás, aztán Füreden a dübörög tovább és Kenesén zárul a sztárokat felvonultató ingyenes víziszínpados koncertsorozat többek között olyan előadókkal, mint az Első Emelet, az Anna and the Barbies, a V-Tech, a 4F Club, a Happy Gand, Paulina, G.w.M, Keresztes Ildikó az Exotic és a Carbonfools - hogy csak néhányat említsünk a több mint 30 nevet tartalmazó fellépő-listáról.

"Az élet megnyomorított és lebetegített" - megrázó vallomást tett a magyar énekes

Life.hu2022.01.12, 08:03

Fehér Balázs Facebook-oldalán oszotta meg, hogy miért tűnt el annak idején olyan hirtelen a nyilvánosság elől. 

Fehér Balázs 3 éve tűnt el a nyilvánosság elől, nehéz időszaka volt

Archívum2018.11.15, 07:05

Ki akarta deríteni, hogy a sok figyelem nélkül is tud-e élni Fehér Balázs, a Carbonfools együttes egykori énekese. Éppen ezért 3 évvel ezelőtt úgy döntött, eltűnik a nyilvánosság elől. Azóta nem tudni róla semmit, most azonban elmondta, mit történt vele az alatt az idő alatt. 

Erre csapkodjuk ma a levegőt Zamárdiban

Kultúra2017.07.06, 17:17

Hahó, mi a helyzet vitorlások ott a Kékszalagon? Megvan az irány? Könnyen lehet, hogy a spanyol tengerparton érzi magát az iránytűtök, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen a Café del Mar is csak egy szégyenkezve pislogó kisiskolás ahhoz képest, ami Magyarország szokásos éves partikonferenciáján történik. Bocs, hattyúk és halacskák, ez most tényleg nem a ti hetetek! Mondjuk, hogy mi van a Sound második napján.

Fehér Balázs végleg otthagyta a Carbonfools csapatát

Life.hu2016.03.30, 17:33

Az énekes a közösségi oldalán jelentette be, hogy a hosszú szabadsága után nem kíván visszatérni a magyar zenekarba. A rajongók szomorúan fogadták a hírt. 

Vége! Feloszlik az ország egyik legsikeresebb zenekara, a Carbonfools?

Life.hu2015.08.20, 20:13

A Carbonfools immár 12 éve meghatározó egyénisége a magyar zenei iparnak. Most azonban úgy tűnik, talán egy időre, talán végleg szétszélednek a tagok. Pihennek, gondolkoznak, sőt, azt is rebesgetik, hogy az énekes, Fehér Balázs külföldre költözik egy időre.

Exkluzív! Fehér Balázs elárulta, mi van közte és Hien között

Life.hu2015.07.02, 16:56

Egyre többet látni együtt a Carbonfools énekesét és Hient, akikről egy ideje már az a szóbeszéd járja, hogy egy párt alkotnak. Fehér Balázs most reagált a pletykákra.  

Újabb magyar sztárpár született?

Life.hu2015.06.20, 14:45

Hien és Fehér Balázs, a Carbonfools frontembere elég sokat vannak együtt az utóbbi időben együtt. Lehet, hogy egy románc van kialakulóban?

Hien újra szerelmes?

Life.hu2015.05.13, 08:50

Hient és Fehér Balázst, a Carbonfools frontemberét egyre többet látni együtt. A vietnámi származású énekesnőre újra rátalált a szerelem, vagy csak a közös munka miatt van ilyen sokat Fehér Balázzsal?

Egy ringben a Punnany Massif és a Carbonfools

Kultúra2015.03.05, 12:18

Frontemberek az év férfija díj jelöltjei között.

Űrhajósok Kelenföldön - hat új magyar videoklip

Kultúra2014.04.01, 19:47

Majka egy autóban szitkozódik, a Carbonfools énekese nőt rabol, Marge a fényekkel játszik, a Hangmás tagjait klónozzák, továbbá űrhajósok Kelenföldön, és egy könnyed szívroham. Íme az utolsó pár hét magyar kliptermését jelképező jéghegy csúcsa.

Fehér Balázsnak nincs érettségije

Life.hu2013.10.01, 16:13

Újabb magyar sztárról derült ki, hogy nemcsak hadilábon állt az iskolával, de a papír sem érdekelte annyira, hogy törje magát érte.

Szamárfeje van a menyasszonynak!

Kultúra2013.08.02, 10:48

A Carbonfools új klipjében Fehér Balázs egy szamár mellett ébred, de a menyegző sem marad el.

Csoportokra főz Szőke András

Life.hu2013.05.15, 12:02

Nemcsak a természetgyógyászat, de a főzés szerelmese is Szőke András, aki egy közel százéves, duplafalú rézüstben készített zöldséges bográcsgulyást, közben pedig a Life.hu újságírójának mesélt.

Répa, jeti és a tengerpart

Archívum2013.01.02, 09:26

Rendesen odatett klipekkel búcsúztatta az óévet a Carbonfools és a Qualitons, előbbi répával és jetivel, utóbbi tengerparttal. Ha korábban megjelennek, még az év klipjei közé is beférhettek volna.

A '90-es évek legnagyobb előadói a mai sztárokkal együtt lépnek színpadra

Archívum2012.05.22, 14:23

Napjaink legkedveltebb könnyűzenei előadói mellett a '90-es évek sztárjai is színpadra lépnek az idei BRAVO OTTO gálán.

Krézi csajok és srácok - hétvégi partyajánló

Partytár2008.10.02, 18:19

A hóbortós október első hétvégéjén számos olyan bulira mehetünk, ahol az előadók sem palástolják, hogy teljesen százasok lennének. Szénhülyék, béna járások, összeesküvést tervező háziállatok, huszárok, matekozó csajok. Szóltunk előre, tiszta őrület!

Lemeztelenített szénhülyék

Partytár2008.10.01, 12:46

Csütörtökön, azaz október 2-án az A38-on a közönséget az Amber Smith zenekar hangolja az estére, utánuk a Carbonfools mutatja be új lemezét, majd a Moszkva tér koncertje alatt mozoghatjuk le energiatartalékunkat.

A szénhülyék újra akcióban

Partytár2008.03.19, 09:38

Az underground kultzenekarnak számító Titusz and The Carbonfools kisebb névváltoztatás után, immár állandó énekessel, négy év után újabb lemezzel rukkol elő. Az előkészületekről és a banda körüli változásokról Keleti "Kelo" Tamás dobost faggattuk.

Beethoven és Mortal Combat - hétvégi partyajánló

Partytár2007.12.20, 17:42

Sasha a Studióban ad ötórás szettet, az Elite Force a hajón gyakorlatozik. Lesz Karácsonyi Paralízis, Varga Zsuzsis Eat ME!, közönséggel karácsonyozó Carbonfools, és a dancehall-reggae sem maradhat el ezen a hétvégén.

Másnapos Mikulás és pornográf kúra - hétvégi partyajánló

Partytár2007.12.06, 16:46

A hangszerek és a mixpultok nagyjai uralják a partykat ezen a hétvégén. Az orosz származású dj Vadimot gyönyörű hangú felesége is elkíséri, de Senával is összedolgozik. A magyar Depeche Mode rajongók is összefogtak egy hatalmas bulira. A hangszeres elektrósok Titusz And The Carbonfools, Másfél, Stonedcheck pedig mikulásként lép színpadra.

globa

Partytár2007.12.06, 14:19

A hangszerek és a mixpultok nagyjai uralják a partykat ezen a hétvégén. Az orosz származású dj Vadimot gyönyörű hangú felesége is elkíséri, de Senával is összedolgozik. A magyar Depeche Mode rajongók is összefogtak egy hatalmas bulira. A hangszeres elektrósok Titusz And The Carbonfools, Másfél, Stonedcheck pedig mikulásként lép színpadra.

Veríték nélkül - Nyerj Carbonfools-cédét!

Partytár2004.11.08, 11:07

Hosszú idő után végre megjelent a Carbonfools első nagylemeze, ezzel az együttes régi tartozását egyenlítette ki, hiszen a több projektben is érdekelt dj Titusz több mint négy éve rántotta össze a csapatot. A Poisoned Goulasht hallgatva határozottan állíthatjuk, hogy érdemes volt várni az albumra.

Előző
  • 1
Következő