Cannes

címke rss
Egy mozifilmen állt bosszút Macron elnök

Egy mozifilmen állt bosszút Macron elnök

Az Egy zuhanás anatómiája című francia film megnyerte a legnagyobb fesztiváldíjat, ami létezik - Arany Pálmát Cannes-ban -, majd ennek ellenére a francia állami filmintézet (egyszóval a francia állam) nem ezt a filmet jelölte Oscar-díjra. Természetesen senki nem sajnálja a két és fél órás francia feminista bűnügyi filmet és rendezőnőjét, hogy be kell érnie két Golden Globe-díjjal, viszont rendkívül tanulságos a mellőzés háttere. A szélsőbaloldali rendezőnő ugyanis, amikor átvette az Arany Pálmát, bírálta a baloldali kultuszminisztert és főleg Macron politikáját. Ezután Macron kormánya bosszút állt és inkább megfosztották saját orszáágukat ...

Városi kiruccanás ősszel: Irány Cannes!

Travelo2023.08.22, 21:57

Cannes elsősorban a filmrajongók körében népszerű úti cél, különösen májusban, a Cannes-i Filmfesztivál idején. De a francia Riviéra városa a színészeken kívül is nyújt rengeteg látnivalót, amelyeket az őszi, már kevésbé perzselő napsütésben talán még jobban kiélvezhetünk. Mutatjuk, merre induljunk, ha a városban járunk.

Magyar Arany Pálma az idei Cannes-i fesztiválon!

Kultúra2023.05.28, 06:25

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjének záróünnepségén.

Itt a győztes: ez a film nyerte az Arany Pálmát

Film2023.05.27, 23:22

Justine Triet francia rendezőnő Anatomie d'une chute (Egy zuhanás anatómiája) című filmjének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Ruben Östlund svéd rendező által vezetett nemzetközi zsűri.

Salma Hayek mellei mellett észre sem lehet venni, mit visel - fotók

Film2023.05.26, 08:44

Salma Hayek Cannes-ban állt modellt néhány fotóhoz, amelyeket aztán 24 millió követőjével is megosztott Instagramon: bár bejegyzésében nyakékére és 15 kilót nyomó ruhájára próbálja felhívni a figyelmet, talán ő is tudja, hogy egyiket sem lehet észrevenni a dekoltázsa mellett. Az 56 éves színésznő ráadásul 20 évet le is tagadhatna, bár ebben alighanem a sminkesek keze is benne van. 

Imádják Cannes-ban az auschwitzi haláltábor parancsnokáról szóló filmet

Life.hu2023.05.22, 15:48

Az auschwitzi haláltábor parancsnokának, Rudolf Hössnek és családjának mindennapjairól szóló The Zone of Interest (Érdekvédelmi terület) című film, a brit Jonathan Glazer rendezése győzte meg leginkább a 76. cannes-i fesztiválon a hivatalos program versenyében eddig bemutatott alkotások közül a Le Film Francais című szaklap által megkérdezett kritikusokat.

Magyar alkotó rövidfilmje is versenyezhet az Arany Pálmáért Cannes-ben

Life.hu2023.04.26, 14:05

Egy magyar rendező, Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmjét is beválogatták a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába - jelentették be a szervezők kedd este.

Catherine Deneuve szerepel az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fekete-fehér plakátján

Life.hu2023.04.20, 15:34

A sajtónak szerda este bemutatott fekete-fehér plakát a francia filmsztár képével a dél-franciaországi Saint-Tropez-hoz közeli Pampelonne tengerpartján készült, a Szívdobbanás című film 1968-as forgatásán. A film rendezője Alain Cavalier, a fotót Jack Garofalo készítette, amely alapján a plakátot a Hartland Villa elnevezésű duó tervezte.

Öt dolog, amiért érdemes elutazni Cannes-ba

Travelo2022.07.29, 17:59

Cannes-ról elsősorban mindenkinek a Francia Riviéra és a nemzetközi filmfesztivál jut eszébe, de ezen kívül számos érdekes látnivalót, romantikus hangulatú kis utcákat és finom homokos strandokat is rejt ez az elbűvölő tengerparti város. Mutatjuk, hogy mit érdemes megnézni!

Itt vannak a cannes-i győztesek

Nagyvilág2022.05.29, 10:27

Ruben Östlund svéd filmrendező nyerte az Arany Pálmát a 75. cannes-i filmfesztiválon. 2016-ban is ő nyert egyébként, akkor A kocka című filmjével. Új filmjének a címét nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy Szűrő nélkül.

Borzasztóan sovány Tom Hanks, és szinte biztos, hogy nem egy új szerep van a háttérben

Life.hu2022.05.27, 10:51

Szinte felismerhetetlenségig lefogyott Tom Hanks, aki 2-es típusú cukorbetegként korábban kijelentette, hogy soha többé nem vállal el olyan szerepet, amiért le kellene fogynia. Rajongói szerint nem is ez áll fogyása hátterében. 

Vadítóan nézett ki az 55 éves Sophie Marceau a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén

Life.hu2022.05.26, 19:55

Az 55 éves Sophie Marceau lélegzetelállító ruhában jelent meg a Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén.

Díjat nyert egy magyar filmterv Cannes-ban

Film2022.05.26, 10:53

Szabó Simon és Daoud Dániel filmterve, a Marad az űr nyerte el a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyvnek járó Krzysztof Kieslowski-díjat, amelyet a 75. cannes-i fesztiválon adtak át.

Melltartó nélkül, teljesen átlátszó ruhában vonult a vörösszőnyegen Eva Longoria

Tévé2022.05.25, 19:44

A napokban zajlik a 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, melyre a szakma nagyja minden évben ellátogat. Az idei esemény egyik legemlékezetesebb bevonulását, minden bizonnyal Eva Longoria színésznő produkálta.

Megint Dél-Korea nyerheti az Arany Pálmát Cannes-ban

Film2022.05.25, 14:15

Három évvel az Élősködők című film Arany Pálma-díja után ismét esélye van egy dél-korai thrillernek a fődíj elnyerésére a 75. cannes-i fesztiválon. A félidejéhez érkezett seregszemlén a külföldi kritikusok pontozási listáját szerdán Pak Csan Vok összetett és virtuóz krimije, a Decision to Leave vezette James Gray amerikai rendező Armageddon Time és a lengyel Jerzy Skolimowski IÁ című drámái előtt. A francia újságírókat ez utóbbi két film győzte meg a leginkább.

Botrány Cannes-ban, menekültek a vetítőteremből: gyermekboncolás, véres belek és orgazmus sebek nyalogatásával - videó

Film2022.05.24, 11:07

Nyíltan mutatott gyermekboncolás, véres emberi belek és sebek nyalogatásával orgazmushoz jutó karakterek láthatóak a kanadai kultrendező, David Cronenberg Crimes of the Future című filmjében, aminek bemutatójáról több tucatnyian kivonultak Cannes-ban (ahogy azt a rendező korábban megjósolta).

Sikert arattak Cannes-ban a 2015-ös párizsi merényletsorozatról készült filmek

Film2022.05.24, 10:05

Nagy sikert arattak a 2015-ös párizsi merényletsorozatról készült játékfilmek a 75. cannes-i fesztiválon: a terrortámadást követő napokban a terroristák utáni hajtóvadászatról szóló November című alkotást Cédric Jimenez rendezésében versenyen kívül mutatták be, míg a túlélők szemszögéből készült Revoir Paris (Párizst újralátni) című dráma, Alice Winocour alkotása, a Rendezők kéthete elnevezésű programban versenyez.

Így festett Cannes-ban a vörös szőnyegen a magyar playmate - fotó

Tévé2022.05.20, 23:13

A mexikói Playboyban, illetve pár amerikai filmben és sorozatban látott Vass Zita is ott van a cannes-i filmfesztiválon, az ottani vörös szőnyegről mutatott egy fotót az Instagram-oldalán. A kép mellé csak annyit írt, hogy megérkezett, de valószínű, hogy ez még egy tavalyi felvétel – hiszen a modell tavaly ugyanebben a ruhában parádézott az eseményen.

Cannes: Történelmi témájú filmekkel kezdődtek a versenyek

Film2022.05.20, 14:00

Történelmi témájú filmekkel kezdődtek a 75. cannes-i fesztivál hivatalos programjai: a versenyprogramban Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező Csajkovszkij felesége című drámája a XIX. század második felének orosz társadalmát mutatja be, a második legjelentősebb szekció, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) pedig Mathieu Vadepied francia filmrendező Tirailleurs (Lövészek) című első világháborús drámájával nyílt meg, Omar Sy-vel a főszerepben.

Cannes-ban mutatják be a Mariupolban megölt litván rendező filmjét

Film2022.05.13, 10:17

A kedden kezdődő 75. cannes-i fesztiválon mutatják be az ukrajnai Mariupolban áprilisban megölt litván rendezőnek, Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmjét.

Cannes: Klasszikusokat és premiereket is vetítenek a tengerparton

Film2022.05.11, 10:37

Idén ismét ingyenes vetítéseket rendeznek a közönségnek a cannes-i filmfesztivál alatt a tengerparton. A Cinema de la Plage műsorában A keresztapa és az E.T. - A földönkívüli című klasszikusok mellett premiert is tartanak.

Emberrabló, másokat megkínzó, sikkasztó bűnöző került a cannes-i fesztivál zsűrijébe

Nagyvilág2022.05.01, 17:54

Egy köztörvényes bűnöző került be a cannes-i filmfesztivál zsűrijébe. A mali származású Ladj Ly emberrablás és fogvatartás miatt kapott három év börtönt, később pedig nagy összegű sikkasztás miatt indult ellene eljárás. Ezen kívül rendőrgyűlölő aktivista, rendszeresen feltűnik rendőrellenes tüntetéseken - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A helyi tehetségek elismerésére fókuszál a cannes-i fesztivál

Film2022.04.08, 15:57

A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjával párhuzamosan futó Kritikusok Hete zsűrije új díjat alapított: French Touch Prize a francia tehetségeket ismeri majd el.

Először választottak női elnököt a cannes-i fesztivál élére

Film2022.03.24, 10:30

Iris Knobloch, a WarnerMédia filmforgalmazó korábbi európai igazgatója váltja július 1-én Pierre Lescure-t a cannes-i fesztivál elnöki székében - jelentették be a szervezők.

A Magyar Zene Háza a zsűri fődíját nyerte el az ingatlanszakmai Oscaron

Gazdaság2022.03.18, 10:55

A zsűri fődíját nyerte el a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza március 17-én Cannes-ban, a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en – jelentette be Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. Történelmi pillanat, hogy a nemzetközi szakmai grémium a világ legjobb épületeit felvonultató mezőny elé helyezte a Magyar Zene Házát és egyhangú szavazással a zsűri fődíjával jutalmazta. A nemzetközi szakértőkből álló döntőbizottság az indoklásában fenntarthatósági, esztétikai és látogatói élmény szempontjából egyaránt a világ legjobbjának ítélte a japán sztárépítész, Souu ...

Sikeres a magyar fejlesztések bemutatkozása a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán

Gazdaság2022.03.16, 13:23

Jelentős érdeklődés mellett mutatkoznak be a magyarországi ingatlanfejlesztések az 1990 óta évente megrendezésre kerülő MIPIM-en, az ingatlanszakma egyik legrangosabb nemzetközi kiállításán március 15-18. között Cannes-ban. A Magyarország-Budapest-stand szervezői – a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a Liget Budapest Projekt –– több milliárd euró értékű magyarországi fejlesztést mutatnak be. A stand Budapest, Debrecen és Szeged beruházásainak népszerűsítése mellett a nagyközönség elé tárja a legjelentősebb magyarországi ingatlanfejlesztők ...

Újabb űrkutatási megállapodást kötött a kormány

Gazdaság2021.11.16, 14:36

A magyar kormány újabb stratégiai megállapodást kötött az űrkutatási együttműködésről, ezúttal a világ egyik vezető űripari vállalatának számító, francia-olasz Thales Alenia Space-szel - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a franciaországi Cannes-ban.

Késsel támadt egy iszlamista merénylő Cannes-ban a francia rendőrre

Nagyvilág2021.11.08, 14:38

Terrorcselekmény történhetett hétfő reggel a franciaországi Cannes-ban, egy iszlamista merénylő késsel támadt rá egy rendőrre. A megtámadott rendőr kollégája végül meglőtte az iszlamistát, akinek az állapota válságos. A francia belügyminiszter közölte, hogy a helyszínre látogat.

A 63 éves Sharon Stone szeméremdombig felvágott ruhában jelent meg - Fotó

Life.hu2021.07.18, 15:16

Sharon Stone a 74. Cannes-i Filmfesztiválon jelent meg egy kifogástalanul elegáns, mégis igen merész estélyiben.

A fiával gálázott Sharton Stone: igazi szívtipró a 20 éves Roan

Life.hu2021.07.17, 19:24

Sharon Stone volt a házigazdája az AIDS-kutatásokat támogató amfAR alapítvány gálájának péntek este Cannes-ban. A színésznő legidősebb gyermekét, Roant is magával vitte.

Hánytak, két tucat nézőt a mentők ápoltak egy beteges versenyfilm cannes-i díszbemutatóján - videó

Nagyvilág2021.07.17, 22:52

Több tucat néző otthagyta a Titán című francia horrorfilmszerűség cannes-i díszbemutatóját, részint nem bírták a vásznon látható gusztustalan jeleneteket, részben pedig zavarta őket, hogy többen nem mentek ki, viszont a jelenlétükben rosszul lettek. Volt, aki hányt is. Összevarrt és szétvágott bőrök, agresszív leszbikus jelenetek, betegesen kigyúrt, 62 éves filmsztár, és töménytelen erőszak a Le Monde szerint transzgender film vetítése alatt. Az egyik jelenetben egy nő saját magán hajt végre abortuszt. A hányásról egyébként a konzervatív Le Figaro számolt be. Julia Ducournau új filmje (az előző, amit nagyjából Ez súlyos!, így lehetnne ...

Cannes-i filmfesztivál: Így fogadta a közönség Mundruczó Kornél új filmjét

Life.hu2021.07.12, 17:49

Nagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be.

Nagy tapssal jutalmazták Mundruczó Kornél új filmjét Cannes-ban

Film2021.07.12, 07:09

Nagy tapssal jutalmazt a közönség Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a 74. cannes-i fesztiválon, ahol egy új, versenyen kívüli szekcióban, a Cannes-i bemutató elnevezésű válogatásban mutatták be a visszatérő alkotók munkái között.

Cannes: Már nem takargatják az ősz hajukat a sztárok a vörös szőnyegen - fotók

Film2021.07.09, 09:22

Míg korábban szinte kötelezőnek számított a magas sarkú cipő és a festett haj a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén, idén az elegáns, de a lehető legtermészetesebb megjelenésére törekednek a sztárok, és már nem takargatják őszülő hajukat.

Mészáros Márta klasszikusa újra Cannes-ban

Film2021.06.24, 10:09

Hatodik alkalommal kapott meghívást a legnagyobb presztízsű filmfesztivál felújított alkotásokat bemutató Cannes Classics válogatásába újonnan restaurált magyar film. A július 6-án kezdődő cannes-i fesztivál Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú és Sára Sándor Feldobott kő című alkotásai után Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét tűzi műsorra újra. A világhírű Napló-sorozat első részében, melyet 1984-ben a cannes-i zsűri nagydíjával jutalmaztak, saját fiatalkorát dolgozta fel Mészáros Márta.

Szigorú óvintézkedések mellett térhetnek vissza a sztárok Cannes-ba

Film2021.06.04, 13:02

Csaknem egy év után a filmes világ legjelentősebb eseményének ígérkezik a 74. cannes-i filmfesztivál, ahol július 6. és 17. között több világsztár is hivatalos a vörös szőnyegre.

Cannes: Jodie Foster kapja az Arany Pálma életműdíjat

Film2021.06.02, 15:50

Életművének elismeréséül Arany Pálma díjban részesül Jodie Foster amerikai színésznő, rendezőnő a 74. cannes-i filmfesztiválon - jelentették be szerdán a szervezők.

Cannes-ban mutatják be Wes Anderson szerelmeslevelét az újságírókhoz

Film2021.05.31, 13:57

A cannes-i fesztivál hivatalos programjának versenyfilmjei között mutatják be Wes Anderson amerikai rendező The French Dispatch című filmjét.

Spike Lee ismét elvállalta a felkérést: ő lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke

Film2021.03.16, 21:42

Spike Lee amerikai rendező lesz a júliusban rendezendő 74. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentették be kedden a szervezők, hangsúlyozva, hogy a testületet először fogja vezetni fekete bőrű művész.

Októberben mégis megrendezik a Cannes-i Filmfesztivált

Life.hu2020.09.29, 13:14

A koronavírus-járvány miatt májusban elhalasztott 73. cannes-i fesztivált október végén egy, a szokásosnál kisebb és rövidebb formában mégis megrendezik a Croisette-en - jelentették be hétfőn Párizsban a szervezők.

Cannes: A Kritikusok hete is programot hirdetett

Film2020.06.05, 09:31

A cannes-i filmfesztivál Kritikusok hete (Semaine de la critique) elnevezésű párhuzamos programja is önálló válogatást hirdetett meg csütörtökön, miután előző nap a hivatalos program szervezői is közzétettek egy 56 filmből álló válogatást, jóllehet a koronavírus-járvány miatt a seregszemlét a Croisette-en a megszokott formájában nem tartják meg.

Előző
Következő