Cannes-i filmfesztivál

címke rss

Kocsis Ágnes is köszönti az 50 éves Kritikusok Hetét

Archívum2011.05.05, 12:36

Idén ünnepli ötvenedik évfordulóját a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete (Semaine de la Critique) szekciója, és ennek örömére felkértek ötven olyan filmest, akinek itt indult a pályája, hogy meséljenek a cannes-i vetítés élményéről. James Franco, Anna Karina, Bernardo Bertolucci, Ken Loach és Guillermo del Torro mellett ott van a megszólalók között Kocsis Ágnes (Pál Adrienn) is, akinek a Friss levegő című filmje a 2006-os szelekcióban mutatkozott be. (Sajnos nem lehet beilleszteni a videót, de a képre kattintva megnézheted.)

Magyar zsűritag is lesz idén Cannes-ban

Archívum2011.05.05, 10:32

Vezér Évát, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatóját meghívták a cannes-i filmfesztivál Arany Kamera (Caméra d'Or) zsűrijébe. A héttagú zsűri a Cannes-ban bemutatkozó legjobb első játékfilm díjáról dönt. A zsűri elnöke A gazdatest-et jegyző dél-koreai rendező, Bong Joon-Ho lesz. Vezér Éva Az Arany Kamera-díjért nem csupán a hivatalos program első játékfilmjei versenyeznek, hanem a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos programjaiban bemutatkozó első játékfilmek is esélyesek. Idén a különböző szekciókban ez 21 rendező első játékfilmjét jelenti. A cannes-i filmfesztivál hat évtizedes történetében mindössze hat magyyar ...

Cannes-ban is felismerték Zomborácz Virág és Bodzsár Márk zsenialitását

Film2011.05.10, 15:11

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xVDJCqRQSbP4NhOU A Csicska előzetese Természetesen, mint korábban hírül adtuk, ott lesz Cannes-ban Till Attila Csicska című rövidfilmje (kritika, interjú) és Rebecca Daly The Other Side of Sleep című holland, magyar, ír koprodukcióban készült filmje a Rendezők Kéthete szekcióban, az Un Certain Regard-ban a mexikói Miss Bala, amit Erdély Mátyás fényképezett, a L'Atelier-n Kenyeres Bálint Tegnap című filmterve, a Producers on the Move-on Csáky Attila producer, az elsőfilmes Caméra d'Or-díj zsűrijében pedig Vezér Éva, a Filmunió ügyvezető igazgatója.

Erdély Mátyás: Külföldön nem az számít, hogy kinek a haverja vagy

Film2011.05.10, 19:00

Négy olyan film szerepelt már a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában, amit Erdély Mátyás fényképezett (Johanna, Before Dawn, Delta, Szelíd teremtés), idén jön az ötödik, a mexikói Miss Bala. Erdély, aki elnyerte a Filmszemle legjobb operatőrnek járó díját, és éppen Németországban forgat, skype-on mesélte el nekünk, hogy milyen érzés, amikor váratlanul egy mexikói rendező és egy Los Angeles-i ügynök is lecsap az emberre, hogy hogyan zajlik egy igazi akciójelenet forgatása, hogy miről ismerszik meg a hülye operatőr, és hogy miért nem dolgozik Magyarországon.

Szex és gyilok a vörös szőnyegen - a tíz legbotrányosabb cannes-i bemutató

Archívum2011.05.11, 18:57

A cannes-i filmfesztivál közönségénél strapabíróbbat nem találni a világon. Legyen a vásznon csonkolás, politikai provokáció, vagy a pornó határait feszegető szex, az estélyi ruhába és szmokingba öltözött nézősereg lelkiismeretesen tapsol a művészet nevében. Egy pár filmnek mégis sikerült kicsapnia a biztosítékot - a szerdán kezdődő fesztivál emlékezetes pillanataiban reménykedve felelevenítjük az utóbbi évtized tíz legbotrányosabb cannes-i bemutatóját.

Ellepték Cannes-t a világsztárok

Life.hu2011.05.12, 10:56

Május 11-én kezdetét vette az idei Cannes-i Filmfesztivál, ahol Woody Allen új filmje, a Midnight in Paris nyitotta meg az eseményt. Sztárokból sem lesz hiány, hiszen Johnny Depp, Salma Hayek, Antonio Banderas, Brad Pitt és a francia elnök felesége, Carla Bruni-Sarkozy színésznő is megtiszteli jelenlétével az idei fesztivált.

Bealtatózott prosti, tömeggyilkos srác - nézz bele a csütörtöki cannes-i filmekbe!

Film2011.05.11, 19:03

A Filmklub csapata csütörtökön veti bele magát a cannes-i forgatagba, és a fesztivál ideje alatt minden este filmrészletekkel és előzetesekkel tarkított összeállításban számolunk be arról, hogy másnap milyen alkotásokat fogunk megnézni. Érkezésünk után rögtön ellátogatunk egy különleges bordélyházba, Tilda Swinton segítségével megpróbáljuk átélni, milyen az, ha a gyerekünkről kiderül, hogy tömeggyilkos, valamint kiderítjük, mihez kezd Gus Van Sant az Alice Csodaországban főszereplőjével.

Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban

Film2011.05.11, 19:44

Antonio Banderas nővé operál egy férfit, Kirsten Dunst ujjaiból elektromos kisülések távoznak, Till Attila rabszolgája nemzetközi porondon is megmérettetik, Sean Pennből nyávogós rocksztár lesz, és még Mel Gibson is kilép a nyilvánosság elé. A 64. cannes-i filmfesztivál különösen sűrűnek ígérkezik, mi ezt a tíz dolgot várjuk legjobban.