CA Boca Juniors

címke rss
Meghalt egy Boca Juniors-drukker a vesztes kupadöntő után

Meghalt egy Boca Juniors-drukker a vesztes kupadöntő után

A Fluminense ellen hosszabbításban elvesztett Libertadores-kupa döntője után öngyilkos lett a vesztes Boca Juniors egyik szurkolója.

Huszonharmadszor bajnok a Boca Juniors

Archívum2008.12.24, 10:27

Az élen azonos ponttal zárt három csapat minitornájának harmadik mérkőzésén ugyan 1-0-ra kikapott a Tigrétől, ezzel együtt megszerezte története 23. argentin bajnoki címét a Boca Juniors.

Minibajnokság dönt az argentin futballaranyról

Archívum2008.12.16, 08:38

Az argentin labdarúgó-bajnokság, az apertura alighanem minden idők legizgalmasabb versengését hozta a dél-amerikai országban, az utolsó fordulót követően ugyanis három csapat is azonos pontszámmal áll. Mivel a kiírás értelmében az elsőségről a gólarány nem dönthet, így a három gárda számára egyfajta minibajnokságot írtak ki, vagyis csak egy nappal karácsony előtt derül majd ki, hogy a San Lorenzo, a Boca Juniors vagy a Tigre lesz-e a bajnok.

Bajnokcsapatból kieső, avagy a bajnoki cím nem feltétlenül kötelez

Sport2008.11.27, 14:07

Érdekesen fest az argentin apertura tabellája három fordulóval a bajnokság zárása előtt: abban semmi meglepő nincsen, hogy az első helyet a Boca Juniors foglalja el, az viszont döbbenetes, hogy az utolsó a River Plate - az előző idény bajnoka. A kiírásnak köszönhetően a Rivert nem fenyegeti a kiesés veszélye, és a komolyabb pontvadászatokban meglehetősen ritka esemény, hogy az aranyérmes a következő idényben búcsúzni legyen kénytelen a legjobbak közül.

Hajlakk-lopással vádolják a Boca csatárát

Archívum2008.11.19, 12:13

Fegyveres rablással gyanúsítják Lucas Viatrit, az argentin Boca Juniors ifjú labdarúgóját, aki a vád szerint két társával eltulajdonított egy ollót és egy hajlakkot egy fodrászszalonból.

Futballistát vegyenek! - Zabaleta, Monzón

Archívum2008.08.31, 16:13

Pablo Zabaletát, a pekingi olimpián aranyérmes argentin válogatott védőjét szerződtette a Manchester City. A Real Betis leigazolta a Boca Juniors olimpiai bajnok balhátvédjét, Luciano Fabián Monzónt.

Julio Cruz, a milánói Kertész

Sport2008.02.03, 10:17

Az FC Internazionale magabiztosan vezeti a Serie A-t, és versenyben van a Bajnokok Ligájában, valamint az Olasz Kupában is, ami persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen klasszisok állnak a csapat rendelkezésére. A sok sztár között ott van az argentin Julio Ricardo Cruz is, aki az elmúlt években többször is csak harmadik-negyedik számú csatárnak számított a klubnál, de sohasem panaszkodott vagy hőzöngött emiatt, hanem csendben tette a dolgát, azaz sorozatban termelte a gólokat.

Dél-amerikai álomcsapat - brazil focista nélkül

Sport2008.01.08, 13:53

A France Football Aranylabda-szavazásának kiírásának módosításával a trófea győztesét már nem csupán a legjobb európai futballistának lehet nevezni, hiszen a díjat immár nem az öreg kontinensen szereplő játékosok is megkaphatják. Dél-Amerikában viszont továbbra is a megszokott kiírás van érvényben, vagyis az uruguayi El País voksolásán csak a szubkontinensen szereplő labdarúgókat veszik figyelembe - így aztán a 2007-es győztes sem örvend túl nagy ismertségnek Európában.

A Valencia leigazolta az argentin szupertinit

Archívum2008.01.06, 12:57

A spanyol Valencia mindenben megállapodott Ever Barengával, az argentin Boca Juniors 19 éves labdarúgójával, aki öt és fél évre szerződik a Primera Divisiónban szereplő csapathoz.

Futballistát vegyenek! - Hleb, Escudero

Archívum2008.01.04, 07:25

A Juventus FC Argentínából erősítene a következő szezonra, a torinóiak kiszemeltje között van a Boca Juniors védője, Jonathan Maidana, a Vélez Sarsfield játékosa, Damián Escudero, illetve a River Plate szélsője, Augusto Fernández.

A rekordok döntőjét játszották a klubvébén

Sport2007.12.18, 01:49

Elégedett lehetett a FIFA elnöke, Sepp Blatter a 2007-es klubvilágbajnokság döntőjét követően, hiszen a finálé az előző két évvel ellentétben rendkívül látványos és szórakoztató mérkőzést hozott. Az AC Milan 4-2-es győzelme a Boca Juniors ellen több érdekességet is kínált a statisztikák kedvelőinek, de a lényeg természetesen a rossonerók diadala volt.

Klubvébé-győzelmével a Milan a világ legeredményesebb csapata

Sport2007.12.17, 08:18

A Bajnokok Ligája-győztes AC Milan nyerte a Japánban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot, miután a vasárnapi, jokohamai döntőben 4-2-re felülmúlta a Libertadores-kupa-címvédő argentin Boca Juniorst. Az olasz gárda ezzel elmondhatja magáról, hogy a legtöbb nemzetközi trófeával rendelkezik, hiszen eddig ez a két klub közösen vezette az örökranglistát 17-17 serleggel. A két rivális 2003-ban már találkozott egymással, akkor a Boca - az 1-1-es döntetlent követően - 11-esekkel nyerte meg a döntőt.

A Milan visszavághat a Bocának a klubvébé döntőjében

Archívum2007.12.13, 13:55

A Bajnokok Ligája-címvédő AC Milan egygólos győzelmet aratott a 67 ezres hazai közönség előtt játszó Urawa Red Diamonds csapata felett a Japánban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokságon. Így megismétlődik a 2003-as döntő, amikor az olasz gárda az argentin Boca Juniosszal találkozik.

A nap sportképe: Palermo repül

Archívum2007.12.12, 14:15

Martin Palermo, az argentin Boca Juniors csatára nem kis csatát vívott a labdáért Szaif Gezallal, az Afrikát képviselő tunéziai Etoile Sportive du Sahel játékosával a labdarúgó klubvilágbajnokság elődöntőjében, Tokióban. A dél-amerikai együttes az utolsó 25 percben tíz emberrel is megőrizte minimális előnyét, és ezzel bejutott a fináléba.

A Milan vethet véget a dél-amerikai uralomnak a klubvébén

Archívum2007.12.07, 12:26

Az idei klubvilágbajnokság nyitómérkőzésére már pénteken sor kerül, de a Szepahan és a Waitakere United összecsapása valószínűleg kevés futballszurkolót hoz lázba. A Japánban rendezendő tornán nagy meglepetést jelentene, ha nem a dél-amerikai és az európai résztvevő kerülne be a döntőbe - a kérdés inkább az, hogy az AC Milannak sikerül-e megszakítania az öreg kontinens együtteseinek rossz sorozatát.

Történelmet írt a Lanús Argentínában

Sport2007.12.03, 11:13

A Lanús vendégként 1-1-es döntetlent ért el a Boca Juniors ellen az argentin labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában, ezzel megnyerte a nyitószakaszt (apertura).

Martín Palermo: Maximálisan hiszek a saját képességeimben

Archívum2007.11.28, 10:52

A decemberi klubvilágbajnokságon Dél-Amerikát a Boca Juniors képviseli majd, és a papírforma alapján az argentin együttes vívhatja majd a finálét az AC Milannal. A klub veterán támadója, Martín Palermo számára a Japánban sorra kerülő torna szép emlékeket ébreszt, hiszen 2000-ben Tokióban, a Világkupa döntőjében a Boca az ő két góljával győzte le a Real Madridot - és a csatár most is valami hasonlóra készül.

Villarreal-Boca egyezkedés Riquelméről

Archívum2007.11.21, 18:01

A spanyol Villarreal és az argentin Boca Juniors labdarúgóklub vezérkara egyezkedni kezdett arról, hogy Juan Roman Riquelme, a kiváló játékmester hazaszerződik.

Teljes a klubvilágbajnokság mezőnye

Archívum2007.11.17, 15:09

A közelmúltban Ázsiában és Afrikában is befejeződött a Bajnokok Ligája, ami egyben azt jelenti, hogy teljessé vált a klubvilágbajnokság mezőnye. A tornán persze továbbra is a dél-amerikai és az európai résztvevő, vagyis a Boca Juniors és az AC Milan számít a legesélyesebbnek, és ennek a két csapatnak csak az elődöntőben kell csatlakoznia a mezőnyhöz.

Ahol a kapus a 99. percben is gólt lőhet

Sport2007.10.20, 15:59

Az utóbbi évek egyik legkiegyensúlyozottabb bajnoksága zajlik Argentínában, hiszen a 2007-es aperturában 13 forduló után az első és a hetedik helyezett között mindössze hat pont a különbség. Utóbbi pozícióban az a River Plate áll, amely ebben az idényben rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt, de ha állandósítja jó formáját, akkor akár még a bajnoki címre is lehet esélye - de ehhez azért a listavezető Independientének, vagy az ősi rivális Boca Juniorsnak is lesz egy-két szava.

Futballistát vegyenek! - Van der Vaart, Recoba

Archívum2007.08.14, 08:08

Az Olympique Lyon az FC Barcelona középhátvédjével, Lilian Thurammal erősítene. A Real Madrid brazil jobbhátvédje, Cicinho az AS Romába tart. Az AS információ szerint az Atlético Madrid szeretné szerződtetni a Boca Juniors játékmesterét, Juan Román Riquelmét.

Hatodszor hódította el a Libertadores-kupát a Boca

Archívum2007.06.21, 09:35

Az argentin Boca Juniors a hazai környezetben elért 3-0 után idegenben 2-0-ra legyőzte a brazil Grémio együttesét a labdarúgó Libertadores-kupa döntőjének visszavágóján, ezzel hatodszor hódította el a trófeát.

Háromgólos előnyt szerzett a Boca Juniors

Sport2007.06.14, 10:19

Az argentin Boca Juniors hazai környezetben 3-0-ra legyőzte a brazil Grémio együttesét a labdarúgó Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzésén.

Argentin-brazil párviadal a Libertadores-kupa döntőjében

Sport2007.06.13, 08:36

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban játsszák a Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzését, ahol a kupa történetében 12. alkalommal argentin-brazil párviadalra kerül sor. A korábbi ötszörös győztes Boca Juniors a trófeát eddig kétszer elhódított Grémiót fogadja, és a kupa sorsa alighanem azon fog múlni, hogy a két együttes közül melyik tudja majd jobban érvényesíteni a hazai pálya előnyét.

Kaszparov véd a hét válogatottjában

Archívum2007.06.11, 08:09

A fontosabb európai bajnokságok közül már csak a spanyol pontvadászat tart, igaz, a Primera Divisiónban a hét végén elképesztően izgalmasan alakultak az események - ennek ellenére nem csak innen válogattunk e heti álomcsapatunkba, hanem a válogatott mérkőzéseken és a Libertadores-kupatalálkozón pályára lépett labdarúgók közül is.

A Boca visszarántotta a földre a meglepetéscsapatot

Archívum2007.06.08, 10:29

Az idegenben elszenvedett 3-1-es vereség ellenére a Boca Juniors kiharcolta a döntőbe jutást a kolumbiai Cúcuta ellen a Libertadores-kupában, és a fináléban a brazil Grémióval mérkőzhet meg a trófeáért.

Riquelme, a tökéletes tízes

Sport2007.05.26, 17:07

Argentínában van egy nagyon népszerű, az egész országot lázban tartó "játék": Diego Armando Maradona visszavonulása óta körülbelül éves rendszerességgel kikiáltanak valakit az "új Maradonának". Az elmúlt években Javier Saviola, Pablo Amiar, Andrés d'Alessandro, Carlos Tévez, újabban pedig Lionel Messi, majd Sergio Agüero is viselte a megtisztelő jelzőt, de a tény attól még tény marad: a mágikus tízes mez a németországi világbajnokságon Juan Román Riquelmén feszült.

Libertadores-kupa: négy között a Boca Juniors

Sport2007.05.25, 09:54

Negyedikként a Boca Juniors jutott be a labdarúgó Libertadores-kupa elődöntőjébe.

A River Plate is megégett a Libertadores-kupában

Archívum2007.04.29, 14:26

A dél-amerikai Libertadores-kupa csoportküzdelmeinek utolsó mérkőzésén a Boca Juniors 7-0-ra győzte le a Bolívart, és ezzel, ha nehezen is, de kiharcolta a legjobb 16 közé kerülést. Két másik nagycsapatnak, az argentin River Plate-nak, illetve a címvédő brazil Internacionalnak ez nem sikerült. E két együttes okozta a csoportkör negatív meglepetését, a pozitív szenzáció pedig a kolumbiai Cúcuta Deportivo, illetve a venezuelai Caracas FC pazar szereplése volt - utóbbi ráadásul két legfontosabb hazai mérkőzését éppen Cúcuta városában játszotta.

Maradonát kórházba szállították

Sport2007.03.29, 20:41

Hirtelen gyengeség miatt szerdán az argentin fővárosban kórházba szállították Diego Maradona egykori argentin futballcsillagot. A hírek szerint már korábban berendeztek egy külön kórtermet az "isteni Diegónak" a Buenos Aires-i Güemes klinikán, ahol az egykori világbajnokot már várta orvosa, Alfred Cahe. A klinika közleménye szerint a sztár állapota a beszállítás óta javult.

Futballistát vegyenek! - Paletta, Böhme

Sport2007.02.09, 10:38

A Boca Juniors elnöke, Mauricio Macri szerint a Villarreal CF mellőzött karmestere, Juan Román Riquelme a szezon végéig kölcsönbe visszakerülhet nevelőegyesületéhez. A Leeds United szeretné kölcsövenni a Liverpool FC fiatal argentin védőjét, Gabriel Palettát.

Riquelme visszatér a Boca Juniorsba

Sport2007.02.08, 14:57

Juan Roman Riquelme, a Villarreal argentin labdarúgója visszatér nevelőegyesületébe, a Boca Juniorsba.

Klubcímer helyett péniszt tetováltak rá

Archívum2007.01.23, 07:33

Focicsapat-embléma helyett hímvesszőt tetovált vendége hátára bosszúból és viccből Argentínában egy tetováló mester.

Ki megy ma? - Quashie, Lauth

Archívum2007.01.10, 07:06

A West Ham United 2,25 millió euróért megvette a West Bromwich Albion skót középpályását, Nigel Quashie-t. A Gimnástic Tarragona kölcsönvette az argentin Boca Juniors védőjét, José María Calvót, illetve a Málaga CF bekkjét, César Navast.

Az Estudiantesé az argentin futballarany

Archívum2006.12.14, 13:06

Az Estudiantes nyerte az argentin labdarúgó-bajnokság nyitószakaszát, az Aperturát, miután Mariano Pavone 85. percben szerzett találatával 2-1 legyőzte a címvédő Boca Juniorst a rájátszásban. A mérkőzésre azután került sor, hogy mindkét együttes ugyanannyi, 44 ponttal végzett a táblázat élén tizenkilenc forduló után.

Cannavaro titka és a Bush lányok

Sport2006.12.07, 12:28

E heti futballmagazinunkban megnézhetik az UEFA-kupa négy meccsének, valamint az argentin, a brazil, a francia, a holland, az olasz és a skót bajnokság néhány mérkőzésének az összefoglalóját. Hírblokkunkban többek között a Barcelonáról és a Boca Juniorsról is érdekességeket tudhatnak meg, ami pedig a játékosokat illeti: az aranylabdás Fabio Cannavaro elárulja, hogyan élte mindennapjait a focivébén, azaz mi volt az olasz siker titka. Tarson velünk - focival a világ körül!

Maradona szobrot kapott

Sport2006.11.27, 13:08

Az argentin bajnokságban vezető Boca Juniors szobrot emelt korábbi zseniális játékosának, a sokak által minden idők legjobb labdarúgójának tartott Diego Maradonának, aki jelen volt a vasárnapi avatási ceremónián.

Megfenyegették a Gimnasia játékosait

Archívum2006.11.10, 15:14

Saját szurkolóik fenyegették meg halálosan az argentin első osztályban szereplő, jelenleg 12. helyezett Gimnasia La plata labdarúgócsapat játékosait, a hatóságok nyomozást kezdeményeznek az ügyben.

A Boca nyerte a dél-amerikai Szuperkupát

Archívum2006.09.15, 11:20

A Boca Juniors nyerte a dél-amerikai Szuperkupát, miután hazai 2-1-es sikerét követően 2-2-es döntetlent ért el a Sao Paulo otthonában.

Temetőt nyitott a Boca Juniors

Archívum2006.09.10, 13:24

Szurkolóinak régi vágyát teljesítette az argentin labdarúgó bajnokságban élen álló Boca Juniors klub, amely a hétvégen temetőt avatott azoknak a rajongóknak számára, akik még a túlvilágon is közel akarnak maradni csapatukhoz.

Maradona lemondott alelnöki posztjáról

Archívum2006.08.27, 12:05

Lemondott nevelőegyesületénél, a Boca Juniorsnál betöltött alelnöki posztjáról Diego Maradona, az argentinok legendás labdarúgója.

Felpörögtek a dél-amerikai futballesemények

Archívum2006.08.23, 11:12

Ricardo La Volpét nevezték ki az argentin Boca Juniors labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé; halálosan megfenyegették a River Plate klubelnökét s megrongálták a játékosok autóit; Rafael Sobis, a Libertadores-kupa-győztes brazil Internacional labdarúgója a spanyol Primera Divisiónba szerződik. Futballhírek Dél-Amerikából.

Ki megy ma? - Farfán, Kuszczak

Archívum2006.05.23, 07:15

A Borussia Mönchengladbach kiszemeltje a Boca Juniors középpályása, Federico Insúa. A Hamburger SV a PSV Eindhoven perui csatárával, Jefferson Farfánnal erősítene.

Szurkolás a halál után

Sport2006.04.22, 13:40

Ha eljön az idő, bebújhatnak kedvenc focicsapatuk kék-arany színű koporsóiba, és a föld alól szurkolhatják tovább a meccseket a Boca Juniors legvérmesebb rajongói - hála egy argentin temetkezési vállalkozónak.

Maradona új élete

Archívum2006.02.15, 08:49

Miután sikeresen felépült a műtét után, amelynek során jelentős túlsúlyától megszabadították, valamint leszámolt a kábítószerrel is, Diego Maradona belevetette magát új életébe. Tavaly augusztusban jelentkezett először a Canal 13 csatornán saját műsorával, amelyet óriási érdeklődés kísért nem csak Argentínában, hanem egész Dél-Amerikában. A program minden nézettségi csúcsot megdöntött, világsztárok egész serege vendégszerepelt a szinte teljesen újjászületett Maradonánál.

Vieri debütált, Rivaldo parádézott

Sport2006.01.16, 16:16

Görögországban az Olimpiakosz-Panathinaikosz örökrangadón a hazaiak győzelme azt jelentette, hogy a Pana alighanem elbúcsúzhat bajnoki álmaitól. A francia pontvadászatban ezúttal mindegyik élcsapat nyert, ugyanakkor Christian Vieri debütálása nem sikerült valami jól. Argentínában egy felkészülési tornán csapott össze a River Plate és a Boca Juniors, a skótoknál pedig Peter Lövenkrands továbbra is ontja a gólokat. 

Huszonegyedik bajnoki címét szerezte a Boca

Archívum2005.12.15, 10:28

A Boca Juniors nyerte meg az argentin labdarúgó-bajnokságot, s ezzel története során 21. alkalommal végzett a pontvadászat élén.

1964: Kocsis gólja is kevés volt a Boca ellen

Archívum2005.07.12, 12:09

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt július 12-én!

2003: A Boca nyerte a Libertadores-kupát

Archívum2005.07.02, 18:22

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt július 2-án!

Mexikóba ment bocsánatot kérni a köpködő edző

Archívum2005.06.30, 09:47

Mexikóba utazott elnézést kérni Jorge Benitez, az argentin Boca Juniors volt vezetőedzője, aki két hete leköpte a Guadalajara egyik labdarúgóját a botrányba fulladt Libertadores-kupa-negyeddöntő visszavágóján.

Az argentin kormány bezáratja a Boca Juniors stadionját

Archívum2005.06.24, 13:40

Az argentin kormány két mérkőzésre betiltotta a Boca Juniors stadionját a múlt héten botrányba fulladt mexikói Guadalajara elleni Libertadores-kupa-mérkőzés miatt.

A Boca vezetőként számít Maradonára

Sport2005.06.23, 16:24

A Boca Juniors labdarúgócsapata augusztustól vezetőként számít Diego Maradonára.

Botrányos meccsen jutott tovább a Guadalajara

Sport2005.06.16, 09:23

Valószínűleg a mexikói Guadalajara jutott be elsőként a labdarúgó Libertadores-kupa elődöntőjébe, miután összesítésben 4-0-ra verte a 2003-as győztes, az elmúlt szezonban finalista argentin Boca Juniorst.

Köpött, majd lemondott a Boca edzője

Archívum2005.06.16, 09:23

Lemondott posztjáról Jorge Benitez, a Boca Juniors vezetőedzője, miután egy videofelvételen jól láthatóan leköpte a Guadalajara egyik játékosát a keddi, botrányba fulladt Libertadore-kupa-negyeddöntő visszavágóján.

Bianchit választotta az Atlético Madrid

Archívum2005.06.07, 15:09

Carlos Bianchi lett az Atlético Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Az 55 éves argentin szakembert két évre szerződtette a fővárosi klub.

Négygólos vereséget szenvedett a Boca

Sport2005.06.04, 12:26

A 2003-as győztes, az elmúlt szezonban finalista argentin Boca Juniors 4-0-s vereséget szenvedett a mexikói Guadalajara otthonában a labdarúgó Libertadores-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A Bocáé a Világkupa

Sport2005.05.25, 12:39

A Libertadores-kupa győztese, az argentin Boca Juniors nyerte Jokohamában a Világkupa döntőjét, a meccset büntetőpárbajban bukta el a BL-címvédő Milan. Az olasz klubnak így nem sikerült a bravúr, hogy egyedülálló módon negyedszer is elhódítsa a trófeát. A Boca története során harmadszor diadalmaskodott. Az 1960 óta tartó vetélkedés állása: Dél-Amerika - Európa 22-20.

A Boca Juniors állást ajánl Maradonának

Archívum2005.04.30, 13:33

Argentína egyik legnépszerűbb labdarúgóklubja, a Boca Juniors felajánlotta Diego Maradonának, hogy legyen az utánpótlás csapatok sportigazgatója.

Maradona nyitja meg a Boca centenáriumát

Sport2005.04.05, 16:54

Vasárnap az argentin klub legendás labdarúgója, Diego Maradona nyitja meg a Boca Juniors százéves fennállásának ünnepségsorozatát.

Maradona a Boca Juniors centenáriumi ünnepségén

Sport2005.03.01, 06:31

Diego Maradona, az 1986-ban világbajnok argentin labdarúgó-válogatott vezéregyénisége is részt vesz a Boca Juniors április 3-ai centenáriumi ünnepségén.

A Boca átvette a vezetést a klubvilágranglistán

Sport2005.02.03, 12:41

A Boca Juniors vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb klubvilágranglistáját.

Tevez Latin-Amerika legjobb futballistája

Archívum2005.01.01, 14:51

Carlos Tevezt, a Boca Juniorstól a minap a brazil Corinthianshoz szerződött 20 éves argentin támadó középpályást választották a 2004-es esztendő legjobb futballistájának a latin-amerikai kontinensen. Tevez ezzel megvédte egy évvel ezelőtti elsőségét. A körkérdést a montevideói El País című lap intézte mintegy 400 latin-amerikai újságíróhoz.

A Boca nyerte a dél-amerikai "UEFA-kupát"

Archívum2004.12.18, 13:35

Az argentin Boca Juniors nyerte a dél-amerikai klubcsapatok második számú labdarúgó kupasorozatát, a Copa Sudamericanát, miután a fináléban az egy góllal elvesztett első mérkőzést követően a visszavágón 2-0-ra legyőzte a bolíviai Bolivart, Buenos Airesben.

Tevez a Corinthianst választotta

Archívum2004.11.29, 22:30

Carlos Tevez, a Boca Juniors ifjú csatára a brazil Corinthianshoz szerződött, jelentette be Pedro Pompilio, az argentin klub alelnöke.

Edzőkérdés a Bocánál és Palermóban

Archívum2004.11.22, 21:08

A Boca Juniors vezetői arról igyekeznek meggyőzni Carlos Bianchit, hogy januárban újra foglalja el a futballcsapat kispadját. Palermóban Maurizio Zamparini elnök keményen kritizálta Francesco Guidolint a Milan elleni kupavereség után.

Iksz lett az athéni derbi, nyert a PSG

Archívum2004.11.08, 07:26

A hét végén több igazi rangadó is akadt a világ futballpályáin. Görögországban az AEK Athén az Olimpiai-stadionban 65 ezer néző előtt fogadta az Olimpiakosz, és ért el gól nélküli döntetlent; a francia pontvadászatban a Paris Saint-Germainnek emberhátrányban sikerült legyőznie a Marseille-t; míg Argentínában a River Plate három év után nyert hazai pályán az ősi rivális Boca Juniors ellen.

Ki megy ma? - Bahia, Montella

Archívum2004.10.28, 07:24

Az Atlético Madrid egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megszerezze a Boca Juniorstól Carlos Tévezt. A Bolton Wanderers csatárát, Kevin Daviest a Tottenham szemelte ki.

A Boca és a River idén nyáron is kiárusította legjobbjait

Archívum2004.09.23, 09:15

Az argentin futball számára a nyár meglehetősen eseménydúsan telt el, hiszen a válogatott előbb a Copa Américán, majd az olimpián szerepelt (utóbbit meg is nyerte), ráadásul a pontvadászat már az ötkarikás játékok alatt, augusztus elején megkezdődött, így aztán a két sztárcsapat, a Boca és a River az első fordulókban nélkülözni volt kénytelen pár focistáját. Ennek ellenére hat játéknapot követően ez a két együttes vezeti a tabellát, de az élmezőny egyelőre szorosnak mondható.

Owen góljával győzött a Liverpool

Sport2004.08.04, 12:46

Michael Owen 85. percben szerzett góljával győzött az FC Liverpool az AS Roma ellen a Észak-Amerikában rendezett labdarúgó Bajnokok Világsorozatának záró mérkőzésén. Manchesterben a Bajnokok Kupáján a házigazda MU és a Boca Juniors örülhetett a PSV, illetve a japán Urawa Red Diamonds ellen.

Ganxsta Zolee megasztárossal rappel

Nyárigo 20042004.07.22, 15:31

A Boca Juniors mezében feszítő, mellkasán az argentin Quilmes sörgyárat reklámozó feliratban pompázó Ganxsta Ogly G. barátjával érkezett a Palára, a Borsodi Beach vendégeként. Rögvest elárulta, hogy szeptember 20-án jelenik meg az új Kartel-lemez, de a korongnak még csak munkacíme van. Ha jobb ötlet nem születik egy borzalmas sörözés közepette, akkor Szabad a gazda lesz a név.

Az Once Caldas nyerte a Libertadores-kupát

Sport2004.07.02, 08:52

Hatalmas meglepetésre a kolumbiai Once Caldas labdarúgócsapata nyerte a Libertadores-kupát a címvédő, argentin Boca Juniorsszal szemben, miután a döntő második mérkőzésén, 1-1-es döntetlent követően, büntetőpárbajban legyőzte riválisát.

Élen a Celtic, százon belül a Fradi

Sport2004.07.01, 14:16

A skót Celtic Glasgow fennállása során először átvette a vezetést a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS által jegyzett klubvilágranglistán. Az eddigi éllovas, Libertadores-kupa-döntős argentin Boca Juniors egészen a hetedik helyre csúszott vissza.

Gól nélküli döntetlen a Libertadores-kupa döntőjében

Sport2004.06.24, 14:38

A címvédő argentin Boca Juniors hazai pályán meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott a kolumbiai Once Caldasszal a labdarúgó Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzésén.

A Boca címet védhet a Libertadores-kupában

Sport2004.06.18, 09:51

A kolumbiai Once Caldas után a címvédő argentin Boca Juniors jutott be a labdarúgó Libertadores-kupa döntőjébe, miután idegenben büntetőkkel legyőzte az ősi rivális River Plate együttesét.

A GAK és a Hajduk is aranynak örülhetett

Sport2004.05.17, 11:53

Európában sorra érnek véget a bajnokságok, a hét végén Ausztriában és Horvátországban is bajnokot avattak, de Franciaországban is már csak matematikailag lehetséges, hogy ne a Lyon végezzen az élen. Argentínában viszont még messze van a bajnokság vége, de a River nagy lépést tett a clausura megnyerése felé azzal, hogy a szuperrangadón 1-0-ra legyőzte a Boca Juniorst.

Maradona az intenzív osztályon

Sport2004.04.19, 21:37

Diego Maradona, az argentin válogatott egykori világklasszisa hétfőn reggel kritikus állapotban volt, magas vérnyomás és légzési problémák miatt az intenzív osztályon kezelték. A 43 éves sztárt egykori csapata, a Boca Juniors mérkőzésének megtekintése után szállították egy Buenos Aires-i kórházba. Maradonát, aki évek óta drogelvonó kúrán van, lélegeztetőgépre tették, és nyugtatóinjekciót kapott. Kezelőorvosa szerint hétfő estére stabilizálódott az állapota.

Ki megy ma? - Angel, Luque

Sport2004.03.15, 13:48

A PSV Eindhoven kapusa, Roland Waterreus bejelentette, hogy a szezon végén távozik a klubtól. A Monaco argentin védője, Hugo Ibarra a hírek szereint szeretn visszatérni a Boca Juniorshoz.

Tarolt a Boca Juniors

Sport2004.02.15, 16:24

Természetesen a szubkontinensen is évről évre megválasztják az esztendő legjobbjait: Latin-Amerikában a voksolást az uruguayi El País bonyolítja le, amely 1986 óta kérdezi meg a kontinens újságíróit arról, hogy szerintük ki volt az év legjobb játékosa, illetve edzője. Az idei választást a Libertadores-kupa-győztes Boca Juniors uralta, hiszen mindkét nyertes az argentin klubból került ki.

A Boca trénere volt a legjobb 2003-ban

Sport2004.01.21, 13:35

A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint a Libertadores- és Világkupa-győztes Boca Juniors edzője, Carlos Bianchi volt az elmúlt esztendő legjobb szakvezetője. Az 54 éves argentin szakembert 2000 után másodszor választották meg az év edzőjének.

Két Boca-drukker belehalt az ünneplésbe

Sport2003.12.16, 21:26

Többezer futballőrült argentin szurkoló köszöntötte a Boca Juniors játékosait, akik kedden érkeztek haza Jokohamából a Milan ellen 11-es párbaj után megnyert klub Világkupa-találkozóról.

Ancelotti biztos a Világkupa elhódításában

Sport2003.12.11, 14:08

Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligájában címvédő AC Milan vezetőedzője biztos abban, hogy csapata nyeri a Boca Juniors ellen a labdarúgó klub Világkupát, amelyet magyar idő szerint vasárnap délelőtt rendeznek Jokohamában.

Ki megy ma? - Karadas, Solari

Sport2003.11.13, 08:36

A Lazio még mindig nem tett le arról, hogy megszerezze a Real Madridtól Santiago Solarit. A rómaiak egyébként a Sporting Lisboa portugál védője, Beto iránt is érdeklődnek. A Villarreal bejelentkezett a Boca Juniors középpályásáért, Sebastián Battagliáért.

A Fradi sorsára juthat a Boca Juniors

Sport2003.09.01, 12:47

Az argentin labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulója újabb botránytól volt hangos. Ezúttal a listavezető Boca Juniors és a Chacarita szurkolói csaptak össze, félszázan megsérültek, büntetések várhatók.

Ki megy ma? - Rebrov, Ailton

Sport2003.07.26, 14:33

A Borussia Dortmund a hírek szerint a francia Guillaume Warmuz-zel pótolhatja az Arsenalba tartó Jens Lehmannt. A Barca argentin középpályása, Juan Román Riquelme szeretne visszatérni korábbi klubjához, a Boca Juniorshoz.

A hét világválogatottja (június 30.-július 6.)

Sport2003.07.07, 10:39

Zajlik az uborkaszezon az európai labdarúgásban: a legtöbb pontvadászat szünetel, csupán a skandináv országokban zajlik a bajnokság, na meg persze tart az Intertotó-kupa. Az elmúlt hét legfontosabb eseménye a Libertadores-kupa döntője volt, nem csoda, hogy a győztes Boca Juniorsból három futballista is bekerült az álomcsapatba.

A Boca Juniors nyerte a Libertadores-kupát

Sport2003.07.03, 18:09

Az argentin Boca Juniors idegenben is győzni tudott a brazil Santos ellen, így 5-1-es összesítéssel elhódította a Libertadores-kupát.

Kapósak a Vélez játékosai Európában

Sport2003.04.21, 13:13

Az argentin bajnokságban, a 2003-as Clausurában egyelőre a Vélez Sarsfield okozza a legnagyobb meglepetést azzal, hogy a két legnagyobb esélyessel, a River Plate-tel és a Boca Juniorsszal együtt versenyben van az aranyért. A Vélez ráadásul a legalacsonyabb átlagéletkorral rendelkező együttes a pontvadászatban, nem csoda, hogy európai megfigyelők egész sora tartja szemmel a meccseit, és több játékos neve is felkerült a menedzserek füzetébe.

Nincs Európában hibátlan futballcsapat

Sport2003.02.24, 12:53

Utolsó bástyaként elbukott a bolgár CSZKA Szófia labdarúgócsapata is, amely eddig mind a tizenhárom bajnokiját megnyerve az egyetlen százszázalékos klubcsapat volt Európában. A CSZKA a hét végén azonban csak egy döntetlenre volt képes a Szpartak Várna ellen. Ausztriában a rossz pályák miatt két meccset elhalasztottak, a horvát Hajdukba Rapajic góllal tért vissza.

Waltner a Bocából visszatérhet a Zetébe

Sport2002.12.16, 21:56

Hétfőn délután Waltner Róbert hazatért Buenos Airesből, ahol ősztől a Boca Juniors szolgálatában állt. A ZTE-től az argentin együtteshez szerződött csatár egyetlen percet sem játszott az első csapatban, ráadásul az idény során meg is sérült, így nem elképzelhetetlen, hogy nem tér vissza a Bonbonera-stadionba.

Két kiló kokaint találtak Maradona orvosánál

Sport2002.12.11, 17:56

Diego Maradona korábbi orvosánál, Mauricio Vergaránál két kiló kokaint talált a rendőrség, amikor a kolumbiai repülőtéren ellenőrizte.

Futball a topligákon kívül

Sport2002.10.28, 13:31

Az európai futballközvélemény figyelme általában a topligákra irányul, de természetesen ezeken kívül is történnek érdekes események a labdarúgás világában. Hétről hétre jelentkező összeállításunkban ezekről igyekszünk beszámolni.

A sérült Waltnerre nem tart igényt a Boca

Sport2002.09.21, 14:52

Bár a sportnapilap időről időre hírt ad Waltner Róbertről, a Zalaegerszegről Argentínába szerződött labdarúgóról, s legutóbb már örömhírről is beszámolhatott, miszerint a csatár felépült sérüléséből, a dél-amerikai lapok úgy tudják, ha nem javul a bokája, decemberben felbonthatja szerződését a Boca Juniors.

Waltner elkerülte a Manchestert

Sport2002.08.12, 07:42

Két csapatban is futballozhatott volna a Manchester United ellen Waltner Róbert. Jelenlegi klubja, a Boca Juniors szombaton játszott barátságos mérkőzést az angol sztárcsapattal, ám a magyar csatár nem került be az argentin klub keretébe, szerdán volt együttese, a ZTE fogadja a MU-t.

Egressytől, Keneseitől és Ilictől tart a Manchester

Sport2002.08.10, 20:38

A Manchester United szerelmesei mindent megtudhatnak a Zalaegerszegi TE-ről - ezzel az ígérettel kezdődik Simon Davies és Ben Hibbs írása a Vörös Ördögök honlapján. A ismertetőből kiderül: a manchesteriek nem nézik le a magyar bajnokot, s teljes erőbedobással fognak harcolni már az első, angol szempontból idegenbeli mérkőzésen is.

Waltner a Boca tarcsijában kezdett

Sport2002.08.05, 15:50

A Boca Juniors hazai pályán fölényesen, 3-0-ra nyert az argentin labdarúgó-bajnokság júliustól decemberig tartó apertura (nyitó) szakaszának második fordulójában az Unión Santa Fe ellen.

Előző
  • 1
  • 2
Következő