BV Borussia Dortmund

címke rss

Vadóczék megverték a Valenciát, Giggs mindenkit kicselezett

Az AS Roma meglepően simán, 3-0-ra legyőzte a Genoát, míg a Juventus kihasználta a Milan szombati botlását a Serie A-ban, a Catania elleni 2-1-es vendégsikerével ugyanis feljött az Inter mögé a második helyre. Angliában nem esett gól a Tottenham-Arsenal derbin, a címvédő Manchester United pedig minimális különbséggel nyert a West Ham United otthonában. A Bayern München hazai pályán 3-1-re nyert a gólpasszadó Hajnal Tamást végig a soraiban tudó Dortmund ellen a Bundesligában. A spanyol éllovas FC Barcelona nem hibázott: 3-1-re legyőzte a Sporting Gijont, míg a Vadócz Krisztiánnal felálló Osasuna legyőzte a dobogóért harcoló Valenciát.

Halálos zuhanás és Werder-továbbjutás Dortmundban

Sport2009.01.28, 23:34

Lezuhant a lelátóról és belehalt sérüléseibe egy szurkoló a Borussia Dortmund-Werder Bremen labdarúgó német kupa-mérkőzés előtt. A rendőrség és az ügyészség közlése szerint a szerencsétlenül járt húszéves férfit azonnal elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.  A baleset körülményeit még vizsgálják. A mérkőzést a tragédia ellenére lájátszották, és a Bremen 2-1-re győzött, pedig az első félidőben még Hajnal Tamás csapata vezetett.

Győzött a Dortmund, Hajnalt kiállították

Sport2008.12.12, 22:53

Hajnal Tamás korai kiállítása ellenére a Borussia Dortmund legyőzte a Borussia Mönchengladbachot a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulóban.

Lesgóllal nyert az Arsenal, futballpofont kapott a Milan

Sport2008.12.01, 16:02

A Manchester United és az Arsenal is derbit nyert a Premier League-ben, előbbi a City, utóbbi a Chelsea stadionjában nyert egy góllal. Wayne Rooney századik gólját szerezte MU-mezben, míg az Arsenal a duplázó Robin Van Persie-t és az első lesgólnál néma játékvezetői sípot ünnepelte a rangadó után. A Roma a Fiorentina, míg az Inter a Napoli hazai legyőzésével szerzett fontos három pontot a Serie A-ban, nem így a Milan, amely 3-1-re kikapott Palermóban. Hajnal Tamás csapata, a Dortmund 0-0-s döntetlent játszott a vendég Wolfsburggal a Bundesligában. A spanyol bajnokságban győzelmével a Villarreal és a Valencia is megelőzte a szombatonn ...

Hajnal gólpasszt adott egykori csapata ellen

Archívum2008.11.21, 22:46

A Bundesliga 14. fordulójának nyitómérkőzésén a Borussia Dortmund 1-0-ra legyőzte a Karslruhét. A vendégek gólját az egyiptomi Mohamed Zidan szerezte Hajnal Tamás beadása után, aki az előző idényben még a Karlsruhét erősítette.

Hajnal passzaiból élt a Dortmund amerikai védője

Sport2008.11.17, 06:58

Ezúttal nem kellett mesternégyes ahhoz, hogy csatárposzton be lehessen kerülni álomcsapatunkba, ehhez "csupán" két gólt is elegendő volt - igaz, Zlatan Ibrahimovic találatai szépségdíjasok voltak. Rajta kívül két középpályás, sőt, egy hátvéd is duplázott a hét végén, és azért egy mesterhármast szerzett futballistát is beválogattunk Giuseppe Mascara személyében.

Jön az Aston Villa, mehet Schuster, botlott a Bayern

Sport2008.11.16, 00:02

A legutóbbi idegenbeli veresége után ezúttal győztesen hagyta el a pályát a Liverpool labdarúgócsapata, amely a Premier League 13. fordulójában 2-0-ra győzött a Bolton otthonában, míg az idei szezonre nagyon összeállt Aston Villa ugyancsak vendégként győzte le az Arsenalt. A Bundesligában Hajnal Tamás góllal járult hozzá a Dortmund kiütéses sikeréhez, a Bayern pedig két percen belül adta le kétgólos előnyét Mönchengladbachban. A Real Madrid elbukta edzője, Bernd Schuster állásáért vívott meccsét Valladolidban, így könnyen lehet, hogy a német trénert hamarosan menesztik a királyi gárda vezetői.

Higuaín-négyes, Nasri-dupla, Hajnal-szimpla

Sport2008.11.08, 23:54

A Premier League 12. fordulójának nyitómérkőzésén, egyben legnagyobb rangadóján az Arsenal hazai pályán Samir Nasri duplájával 2-1-ra verte a Manchester Unitedet, ezzel megelőzte egyik legnagyobb riválisát, és feljött a harmadik helyre a tabellán. A spanyoloknál a Real Madrid a parádésan futballozó Gonzalo Higuaín négy góljával legyőzte a Málagát, a Barcelona - Samuel Eto'o mesternégyesével - 6-0-ra a Valladolidot  A Bundesligában Hajnal Tamás gólt szerzett, csapata, a Dortmund azonban 2-1-re kikapott a Hamburgtól.

Ronaldinho-mosoly, Real Madrid-remi, Zidan-gól

Sport2008.11.03, 10:22

A Lazio a Cataniát, a Milan pedig a Napolit verte hajrágóllal a Serie A-ban, a milánóiak - mivel az Udinese nem tudta legyőzni a Geniát - diadalukkal élre álltak. A Hajnal Tamás nélkül felálló Dortmund hátrányba került, ám - Mohamed Zidan találatával - egyenlített a Bochum elleni Bundesliga-bajnokin. A Bolton két góllal jobbnak bizonyult a Manchester Citynél Angliában, s jelenleg 17. a Premiership táblázatán. A Real Madrid mindössze 1-1-et ért el az Almería vendégeként a spanyol Primera Divisiónban, a Barcelona így pontelőnnyel vezet a Villarreal előtt, Raúlék csak harmadikok.

Vihar Rómában, nyolc gól az észak-londoni derbin

Sport2008.10.30, 12:41

A Bundesliga 10. fordulójának szerdai játéknapján három gárda is idegenben győzött, a Dortmund, a Hoffenheim és a Bayern München is vendégként kasszírozott három pontot. A címvédő bajor sztárcsapat és a Lőw Zsoltot ezúttal is nélkülöző újonc is hátrányból tudott nyerni. Hajnal Tamás 75 percet töltött a Kölnben nyerő Dortmundban, Dárdai Pál és Huszti Szabolcs egyaránt végigjátszotta a Hertha-Hannover találkozót, amelyet a fővárosiak 3-0-ra behúztak. A Hamburg 2-0-ra verte a Stuttgartot, és ezzel maradt a dobogón. A Serie A-ban csak kilenc meccset játszottak le, mert a fővárosban tomboló ítéletidő miatt félbeszakadt a Roma-Sampdoria ttalálkozó. ...

Megosztozott a pontokon Hajnal és Huszti csapata

Sport2008.10.05, 23:28

Döntetlennel végződött a Borussia Dortmund és a Hannover mérkőzése a német labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. Hajnal Tamás a dortmundi, Huszti Szabolcs a hannoveri együttesben játszotta végig a találkozót.

Hajnal majdnem csodát tett a Dortmunddal

Sport2008.10.03, 07:32

A hazai pályán elszenvedett 2-0-s vereség után meglepetésre Udinében ledolgozta hátrányát a Borussia Dortmund labdarúgócsapata az UEFA-kupa 1. fordulójában. A rendes játékidőben a két vendégtalálatot Hajnal Tamás jegyezte, aki azonban a büntetőpárbajban hibázott, csapata pedig alulmaradt az olasz riválissal szemben. A török Besiktas egygólos hazai győzelmét követően 4-1-es vereséget szenvedett a Metaliszt Harkov vendégeként, az AC Milan hazai sikere után Andrij Sevcsenko találatával idegenben is nyert az FC Zürich ellen. Az Everton egygólos vereséget szenvedett a Standard Liege otthonában, így a hazai döntetlen következtében búcsúzott.

UEFA-kupa: Ramost megmentheti a továbbjutás, Hajnaléktól csoda kéne

Archívum2008.10.02, 09:01

Az UEFA-kupa első fordulójának visszavágói előtt egy héttel kiderült: a jelenlegi kiírás az utolsó, amikor a sorozat ezen a néven fut, hiszen a jövőben Európa Ligának (Europa League) nevezik majd a második számú európai kupát. Mindez persze azon nem változtat, hogy a csütörtöki visszavágókon a csoportkörben való részvétel a tét, és az első találkozók alapján nem sok meglepetés várható.

Huszti és Hajnal is pazar gólt szerzett, a hosszabbításban nyert a Real és a Barca

Sport2008.09.28, 00:33

Az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Liverpool Fernando Torres duplájával győzte le a városi vetélytárs Evertont, az újonc Hull City pedig véget vetett az Arsenal több mint egy éve tartó hazai veretlenségének. A Bundesligában Huszti Szabolcs győztes gólt szerzett a Bayern ellen, míg Hajnal Tamás góllal és gólpasszal vezette diadalra a Dortmundot a Stuttgart ellen. A Juventus nem bírt a Sampdoriával, a Real Madrid és a Barcelona egyaránt a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet.

Gera gólt lőtt, a Liverpool fordított, a Dortmund csodát tett

Sport2008.09.14, 02:55

A Liverpool hazai pályán hátrányból fordítva nyert a címvédő Manchester United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának rangadóján. A Fulhamben első bajnoki gólját lőtte Gera Zoltán, a magyar válogatott középpályás a Bolton ellen volt eredményes, csapata végül 2-1-es győzelmet aratott. Halmosi Péternek is kijutott a sikerélményből a Hull színeiben, mivel egy tizenegyes kiharcolásával segítette csapatát a Newcastle elleni 2-1-es diadal alkalmával. A Manchester Cityben góllal debütált az átigazolási időszak legvégén megszerzett Robinho, de csapata végül 3-1-re kikapott a Chelsea-től.  A Bundesligában a Dortmund-Schalke Ruhr--derbin ...

Berbatov a Liverpool, Robinho a Chelsea ellen debütálhat új klubjában

Archívum2008.09.12, 14:36

A világbajnoki selejtezők utána és a nemzetközi kupacsaták előtt ismét a topligák szolgáltatják a témát a nemzetközi futballvilágban, van is miről beszélni, mivel az angol bajnokságban Liverpool-Manchester United és Manchester City-Chelsea rangadókra kerül sor. A címvédőnél most mutatkozhat be a Tottenhamtől igazolt Dimitar Berbatov, aki az előző idényben még azzal a Robbie Keane-nel rohamozta az ellenfelek kapuját, aki ezúttal a Vörösök mezében akciózgat majd. A brazil Robinho lesz a másik új fiú, akinek debütálása érdekesnek ígérkezik, a Real Madridtól a Manchester Cityhez távozó támadó a Chelsea elleni rangadón teheti le a névjeggyét ...

Klopp felrázta a Dortmundot

Archívum2008.09.12, 11:40

A Borussia Dortmund az előző szezonban az elmúlt 20 esztendő legrosszabb bajnoki teljesítményét nyújtotta, így még a kupadöntőbe jutás, és ezzel az európai szereplés kiharcolása sem mentette meg a szakvezetőt, Thomas Dollt. A kispadra került Jürgen Klopp jelentősen átalakította, elsősorban megfiatalította a gárdát, amely remekül kezdte az új bajnokságot - a kérdés már csak az, hogy meddig tart ki a lendület.

Dortmund: Dede fél évre kidőlt

Archívum2008.08.17, 18:56

Dede, a német első osztályban szereplő Borussia Dortmund labdarúgócsapatának védekező középpályása hat hónapot kényszerül kihagyni, miután súlyos térdsérülést szenvedett az idei első bajnoki mérkőzésén, a Bayer Leverkusen ellen szombaton 3-2-re megnyert találkozón.

Hajnal betalált, botrány Husztiék meccsén

Sport2008.08.09, 20:36

Hajnal Tamás egy gólt szerzett csapata, a Borussia Dortmund idei első tétmeccsén, a negyedosztályú Rot-Weiss Essen ellen idegenben 3-1-re megnyert Német Kupa-mérkőzésen.

Aranyra éhes az erősödő Wolfsburg

Sport2008.07.27, 09:06

Három hét múlva, az augusztus 15-17-i hétvégén rajtol a német labdarúgó-bajnokság 2008/2009-es idénye. A Bundesliga egyből rangadóval indít, hiszen a bajnok Bayern München a tavalyi negyedik Hamburgot fogadja. Az újonc Hoffenheim (Lőw Zsolt csapata) Cottbusba látogat, Huszti Szabolcs Hannovere a Schalkénél vizitál, míg a Dortmund, immáron Hajnal Tamással az irányítóposzton Levekusenben lép pályára. Összeállításunkban áttekintettük a német játékospiac legfontosabb nyári történéseit.

Hajnal szabadrúgásgólja Szuperkupát ért a Dortmundnak

Archívum2008.07.24, 08:19

A Borussia Dortmund nyerte a labdarúgó német Szuperkupáért rendezett mérkőzést, miután 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent.

Klopp lesz Hajnal edzője Dortmundban

Archívum2008.05.23, 13:29

Jürgen Klopp lesz Hajnal Tamás csapatának, a német labdarúgó Bundesligában érdekelt Borussia Dortmundnak a vezetőedzője.

Husztiék nyertek, Torghelle csapata kiesett

Archívum2008.05.06, 23:03

Huszti Szabolccsal a soraiban a Hannover hazai pályán három góllal nyert a Hansa Rostock ellen a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Hajnal Tamás együttese, a Karlsruhe otthon döntetlent játszott a Cottbusszal. Az elmúlt kiírás győztese, a Stuttgart kikapott Dortmundban.

Pontot mentett a Dortmund a Majna partján

Archívum2008.04.26, 11:56

Nem bírt egymással az Eintracht Frankfurt és a Borussia Dortmund, így döntetlen született a találkozójukon a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában.

Húsz éve nem volt ilyen gyenge a Dortmund

Sport2008.04.21, 07:37

Nem sok hiányzott a Borussia Dortmundnak a bravúrhoz a német kupa döntőjében, hiszen a BVB hosszabbításra kényszerítette a Bayern Münchent, ám a bajorok végül megnyerték a mérkőzést. A sárga-feketék a fináléba kerüléssel ugyan kiharcolták a nemzetközi kupaszereplést, ám ez sem feledteti pocsék bajnoki szereplésüket, ami miatt veszélyben van Thomas Doll edző állása - akivel pedig februárban hosszabbítottak szerződést.

Hajnal és Huszti is betalált

Sport2008.04.17, 07:05

Hajnal Tamás szerezte csapata, a Karlsruhe egyetlen és egyben győzelmet jelentő gólját az MSV Duisburg elleni idegenbeli találkozón a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. Betalált a kapuba a szintén győztes meccsen szereplő Huszti Szabolcs is. A magyar válogatott futballista a Hannover harmadik gólját szerezte Dortmundban.

Husztiék ponto(ka)t lopnának Dortmundból

Sport2008.04.15, 08:24

Huszti Szabolcs csapata, a Hannover a Borussia Dortmund vendégeként lép pályára a német labdarúgó-bajnokság hétközi, 29. fordulójában.

PSV-bánat, Bayern-ötös, MU-fordítás

Sport2008.04.14, 01:10

Nem sikerült bebiztosítani a holland bajnoki aranyérmet a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának, amelynek szurkolói fiestára készültek, végül be kellett érniük egy kiszenvedett 1-1-es döntetlennel. A nagy rivális Ajax mérkőzése elmaradt, Groningenben ugyanis a szurkolók felgyújtották a lelátót. Örömteli, hogy jól ment Vadócz Krisztiánnak és Bodor Boldizsárnak, mindkét magyar légiós góllal vette ki a részét a NEC Nijmegen, illetve a Roda diadalából. Az olasz bajnokság vasárnapi rangadóján az AS Roma úgy nyert 3-1-re az Udinese otthonában, hogy 1-0-s hazai vezetésnél két játékosa majdnem összeverekedett a pályán, de a Farkasok nem tudtak ...

Torghelle és Fehér csapata sem jutott kupadöntőbe

Archívum2008.03.19, 07:40

A Borussia Dortmund hazai pályán három góllal legyőzte a másodosztályban a kiesés ellen küzdő Carl Zeiss Jénát a labdarúgó német kupa elődöntőjében.

Ikszelt Dortmundban a Hertha

Archívum2008.03.08, 07:32

A Borussia Dortmund hazai pályán döntetlent játszott a Hertha BSC-vel a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A vendégeknél Dárdai Pál nem lépett pályára.

Nézze meg a Bundesliga 20. fordulójának góljait!

Sport2008.03.02, 13:39

Idegenben nyert a Stuttgart és a Dortmund, hazai pályán szenvedett a Hertha és a Rostock. Nézze meg a német labdarúgó-bajnokság hétvégi, 20. fordulójának meccsösszefoglalóit és góljait!

Nézze meg Huszti és a Hannover szárnyalását!

Sport2008.02.11, 07:38

Továbbra is a Bundesliga élmezőnyében található a Hannover labdarúgócsapata, amely a német bajnokság 12. fordulójában 2-1-ra verte a Dortmundot. A vezető találatot Huszti Szabolcs szerezte büntetőből. Ezt és a játéknap többi találatát most itt megnézheti!

Már negyeddöntőben Lőw Zsolt csapata

Archívum2008.01.29, 23:40

Bejutott a labdarúgó német kupa legjobb nyolc csapata közé a másodosztályú 1899 Hoffenheim együttese, amely a válogatott Lőw Zsolttal soraiban 2-1-re verte a Hansa Rostock csapatát. Az 1860 München a 82. percben még kétgólos hátrányban volt, de fordított az Aachen vendégeként, a Bayern München Wuppertalban diadalmaskodott.

Hajnalért küzd a Karlsruhe és a Dortmund

Sport2008.01.17, 14:02

Hajnal Tamás aláírásáért küzd jelenlegi klubja, a Karlsruher SC és az érte bejelentkező Borussia Dortmund a német labdarúgó Bundesligában.

Kiütötte a Dortmund a Bielefeldet

Archívum2007.12.07, 22:41

A Borussia Dortmund hazai pályán 6-1-re nyert az Arminia Bielefeld ellen a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén.

A Roma ellen sem bírt a hazai átokkal a Milan

Sport2007.10.28, 22:59

Továbbra sem tud nyerni hazai pályán a Milan a Serie A-ban, a piros-feketék a 9. forduló rangadóján 1-0-s vereséget szenvedtek a Romától. A listavezető Inter sem nyert, de a kék-feketék ponttal távoztak Palermóból. A Premier League rangadóján nem bírt egymással a Liverpool és az Arsenal, az 1-1-es eredménynek köszönhetően mindkét csapat megőrizte veretlenségét. A Dortmund megállította az éllovas Bayern Münchent a németeknél, a csata 0-0-s eredménnyel ért véget.

A Dortmund tíz emberrel verte a Bochumot

Sport2007.10.06, 12:19

A német labdarúgó Bundesliga 9. fordulójának pénteki nyitómeccsén a Dortmund hazai pályán 2-1-re legyőzte az újonc Bochumot.

A nap sportvideója: nyolcat vágott a Werder

Sport2007.10.01, 10:19

A labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának rangadóján a Bayern München idegenben egy góllal legyőzte a Bayer Leverkusent, s ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A Karlsruhe - Hajnal Tamással a soraiban - 3-1-re nyert a Dortmund ellen, s már dobogós. A Werder Bremen 8-1-re diadalmaskodott a Bielefeld ellen, a Hertha Dárdai nélkül kapott ki a Schalkétől. Nézze meg, hogyan!

Klose-pech, Henry-tripla, Roma-bánat

Sport2007.09.30, 02:43

A labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának rangadóján a Bayern München idegenben egy góllal legyőzte a Bayer Leverkusent, s ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A Karlsruhe - Hajnal Tamással a soraiban - 3-1-re nyert a Dortmund ellen, s már dobogós. A Werder Bremen 8-1-re diadalmaskodott a Bielefeld ellen, a Premier League-ben a Portsmouth-Reading találkozó azonban még ennél is több gólt hozott, a hazaiak ugyanis 7-4-re nyertek. Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United egyaránt 1-0-ra nyert idegenben, a Chelsea viszont még vendéglátóként is csak döntetlent ért el a Fulham ellen. A Serie A csúcsrangadóján az AS Roma - tíz emmberrel ...

Az újonc Rostock vetett véget Dárdaiék diadalmenetének

Sport2007.09.26, 08:51

A Hamburger SV három góllal nyert a Borussia Dortmund vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. A dortmundiak Florian Kringe kiállítása miatt az 51. perctől tíz emberrel játszottak. Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán kapott ki az újonc Hansa Rostocktól. A magyar középpályást a 60. percben lecserélték.

Lampard kibabrált nagybátyja csapatával, ötössel tért vissza a Juve

Sport2007.09.03, 00:33

A Chelsea, az Arsenal és a Liverpool is nyert a Premier League negyedik fordulójában, az Ágyúsok éppen az eddigi listavezető Manchester Cityt verték 1-0-ra, így a Portsmouth ellen 1-0-ra diadalmaskodó Mourinho-gárda állt az élre. A Bundesligában a Bayern München 3-0-ra verte a Huszti Szabolcsot a 70. perctől foglalkoztató Hannovert, míg a rosszul rajtoló együttesek közül a Dortmund, a Werder Bremen és a Stuttgart is jó napot zárt. Olaszországban a Lazio csak ikszelt a Torinóval, míg a Juventus lehengerlő utolsó 25 percet produkálva 5-1-es diadallal tért vissza az élvonalba. A Primera Divisiónban a Real fordított a madridi derbin, a ...

Hajnal duplájával nyert a Karlsruhe Nürnbergben

Sport2007.08.12, 21:09

Az újonccsapatok napja volt a vasárnap a Bundesligában, a Duisburg ugyanis Dortmundban nyert 3-1-re, míg a Karlsruhe Nürnbergből hozta el a három pontot a magyar válogatott középpályás, Hajnal Tamás duplájával.

A brazilok szenvedtek, Messi remekelt

Sport2007.06.06, 10:30

Anglia után kedden a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő Törökországgal is döntetlent játszott a brazil labdarúgó-válogatott Dortmundban. Gólgazdag meccsen nyert ugyanakkor az argentin csapat, amely Lionel Messi duplájával 4-3-re diadalmaskodott Algéria ellen.

Londonban jól muzsikál a cseh futball Mozartja

Sport2007.05.10, 12:58

Az Arsenal FC szurkolói csalódottan vették tudomásul, hogy kedvenceik ebben a szezonban is trófea nélkül maradnak. Igaz, az egyesületnél generációváltás volt a nyáron, és az új szerzemények közül leginkább a tízmillió euróért megvett cseh középpályás, Tomás Rosicky vált be.

Fordított a Bayern Hannoverben, menekül a Dortmund

Sport2007.04.07, 21:21

Nem hibáztak az élmezőny tagjai a Bundesliga 28. fordulójában, a Schalke otthon verte 2-0-ra a Mönchengladbachot, a Stuttgart és a Bayern München pedig idegenben nyert, a svábok Hamburgból, a bajorok Hannoverből hozták el a három pontot, Huszti Szabolcs hiába volt végig a pályán, ezúttal nem tudott segíteni csapatán. A nehéz helyzetben lévő Dortmund megrázta magát, és 4-1-re nyert az Aachen vendégeként, és ezzel elkerült a kiesőzónából.

Már kiesőhelyen a Dortmund a Bundesligában

Archívum2007.03.31, 09:49

Az Arminia Bielefeld egy góllal nyert a Borussia Dortmund ellen a labdarúgó Bundesliga 27. fordulójának pénteki találkozóján.

Anyagi helyett szakmai csőd Dortmundban

Sport2007.03.13, 10:27

Amikor pár évvel ezelőtt a Borussia Dortmund túlélte az anyagi csőd okozta válságot, és a klub élére új vezetőség került, akkor úgy tűnt, hogy ha lassan is, de megoldódnak a klub problémái, és a BVB visszaküzdheti magát a Bundesliga élmezőnyébe. A jelek szerint azonban az új elnökség nem anyagi, hanem szakmai csődbe vezeti a csapatot, hiszen az idény során már a második edző távozott a klubtól Jürgen Röber személyében, ráadásul az együttes a kiesés ellen küzd. Keddtől Thomas Doll próbálhatja kilendíteni a csapatot a gödörből.

Nyolc meccs után távozik a Dortmund edzője

Sport2007.03.12, 17:42

Mindössze nyolc mérkőzés után lemondott posztjáról Jürgen Röber, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Borussia Dortmund vezetőedzője.

Hétgólos dráma az Upton Parkban, gyenge Real-főpróba

Sport2007.03.05, 01:24

Az angol bajnokságban a Blackburn két tizenegyesgóllal győzött a Bolton vendégeként, míg a West Ham hiába vezetett 2-0-ra, és 3-2-re a Tottenham ellen, végül 4-3-ra kikapott. Olaszországban a Palermo elvesztette a Messina elleni szicíliai derbit, a Fiorentina viszont parádézott, és 5-1-re kitömte a Torinót. A Bundesligában a Cottbus Dortmundban tudott nyerni, a Mainz pedig Aachenben elszenvedte első idei vereségét, Spanyolországban a Real Madrid ismét megszenvedett a mumusnak tartott Getafe ellen, a Ligue 1-ben tovább tart az immáron hat meccs óta nyeretlen Marseille vesszőfutása.

Metzelder távozik Dortmundból

Archívum2007.03.05, 17:04

Christoph Metzelder a szezon végén távozik a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától.

Előző
Következő