buszsofőr

címke rss

A buszsofőr okozta a szombati balesetet

Az első vizsgálatok szerint a buszsofőr okozta a szombati balesetet, melyben 15-en megsérültek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Munkába állt az első női buszsofőr Iránban

Nagyvilág2002.11.03, 11:08

A Teherán-Karadzs közötti járatot vezető Maszumeh Bolaghi szerint munkába állása jó hatással lesz az iráni nők hangulatára. Az iráni nők az utóbbi években kemény küzdelmet folytattak, hogy egyenlő jogokat szerezzenek. Így beengedik őket egyes sporteseményekre, és csak nőket foglalkoztató taxivállalat is létezik már.

Apróhirdetéssel kereste áldozatait a pedofil buszsofőr

Itthon2003.10.16, 13:50

Őrizetbe vettek egy 37 éves miskolci autóbusz-sofőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorú, illetve gyermekkorú fiúkkal létesített szexuális kapcsolatot, és azt videóra vette. A férfi beismerő vallomást tett. A férfi újságokban és teletexten is kereste áldozatait.

SMS igazítja a menetrendhez a buszsofőrt

Techbázis2003.10.20, 16:10

Az egyik londoni közlekedési társaság buszsofőrjei ezentúl SMS-ben kapnak értesítést a forgalomról és a járatsűrűségről a menetrend pontosabb betartása érdekében.

Matatusofőr-sztrájk bénította meg Kenyát

Nagyvilág2003.11.19, 19:46

Több ezer kenyai gyalogolt hosszú kilométereket a munkahelyéig, mert sztraájkolnak a kenyai buszsofőrük. A "matatunak" nevezett buszok vezetői azért szüntették ve a munkát, mert a kormány új rendeletei miatt emelniük kell a viteldíjakat. A matatu vezetők olyan új rendelkezések ellen tiltakoznak, mint a biztonsági öv kötelező használata.

Leállnak a távolsági buszok hétfőn

Itthon2005.01.21, 17:21

Hétfőn reggel sztrájkolni fognak a buszsofőrök és az ország legtöbb településén leállnak a Volán-járatok. Nem tudott ugyanis megállapodni a Volán-dolgozókat képviselő szakszervezet és a munkáltatói oldal, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége pénteken sem az idei bérekről.

Terrorizmustól féltik a pekingi olimpiát

Nagyvilág2005.05.10, 13:16

Komoly biztonsági intézkedésekkel készül Peking a 2008-as olimpiára. Már létrehoztak egy terrorizmusellenes egységet, és még a buszsofőröket is bevonják a biztonsági erők munkájába.

Lebukott egy teknőscsempész Röszkénél

Itthon2006.06.25, 13:28

Görögteknősöket próbált Magyarországra csempészni egy szerb buszsofőr, de a magyar vámosok megtalálták az elrejtett szállítmány vasárnap hajnalban.

Klíma nélküli buszon is a sofőrt hibáztatják

Itthon2006.06.27, 16:33

Felháborodtak a buszsofőrök azon a napokban elterjedt híresztelésen, hogy szándékosan hagyják a kánikulában aszalódni utasaikat, mert az üzemanyag-spórolásért járó jutalom miatt nem kapcsolják be a klímaberendezést. A járművezetők tagadják az őket ért vádat, és dühösek amiatt, hogy az utasok még olyan járatokon is rajtuk kérik számon a hőséget, ahol egyáltalán nincs is légkondicionáló.

Buszsofőrre támadt egy bliccelő

Itthon2006.12.22, 14:42

Megtámadott egy buszsofőrt egy férfi Szegeden, amiért rászólt, hogy vásároljon jegyet. A buszsofőr megpróbálta becsukni a vezetőfülke ajtaját, de a férfi betörte az ajtót, majd elmenekült.

Előző
Következő