burkini

címke rss
Mégsem engedélyezik a muszlim nők számára a burkini viselését egy francia város uszodáiban

Mégsem engedélyezik a muszlim nők számára a burkini viselését egy francia város uszodáiban

Hiába szavazta meg Grenoble baloldali, zöld-párti vezetése a város uszodáiban a muszlim nők számára a burkini viselését, ezt a döntést hatályon kívül helyezte a helyi közigazgatási bíróság, mivel az önkormányzati rendelet sérti a franciaországi szekularizmust szabályozó 1905-ös törvény előírásait és a közintézmények kötelező vallási semlegességét.

3 ezer muszlimnak strandot épít a svéd állam Stockholmban a koronavírus-járvány kellős közepén

Nagyvilág2020.03.25, 15:38

A svéd baloldali kormánykoalíció szerint ebben az időszakban is a muszlimok integrálása a legfontosabb feladat, ezért – közpénzből – egy szabadtéri fürdőt épít nekik közel Stockholm leghírhedtebb no-go zónájához, a Rinkebyhez. A létesítményt olyan víztisztító rendszerrel látják el, amely lehetővé teszi, hogy állítólag egészségügyi kockázat nélkül mindenki olyan ruhában fürödjön benne, amilyenben csak akar – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Elsősorban persze - a nők - burkiniben. És mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén gondolják fontosnak. Mint köztudott, Svédországban szinte semmilyen érdemi óvintézkedést nem hoztak, a kkormány ...

Meztelenül volt egy osztrák nő a bécsi uszoda női öltözőjében, egy muszlim nő burkiniben felháborodott ezen és belekötött

Nagyvilág2020.01.23, 18:15

Veszekedés tört ki a bécsi Simmering uszodájában, amikor a női öltözőben egy nő meztelenre vetkőzött úszás után, hogy át tudjon öltözni. Az öltözőben ugyanis egy burkinit viselő nő is volt a hétéves kisfiával. A muszlim anya szerint a gyereket zavarta az osztrák nő meztelensége - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Muszlim és feminista hadjárat a burka és a burkini mellett Franciaországban

Nagyvilág2019.09.04, 19:16

Egész testet lefedő fürdőruhában, vagyis burkiniben fürdött öt muszlim nő, feminista és transzgender aktivisták kíséretében - erről számolt be a Les Valeurs Actuelles konzervatív francia hetilap. Büszkén vállalták: nemcsak, hogy tiltakoznak a törvény ellen, de nem is tartják be. Az egész történet talán legdrámaibb része, hogy miközben a burkini a nők elnyomásának egyik jelképe, az akciót feminista aktivisták is támogatták.

Soros György burkinis aktivistákat finanszíroz Franciaországban

Nagyvilág2019.07.16, 14:26

Az Alliance Citoyenne nevű, Franciaországban élő, iszlám vallású migránsokat tömörítő álcivil szervezet a burkini szabad viselésért küzd. Bár országos szinten nem tilos a teljes testet eltakaró muszlim fürdőruha viselete (csak a burka és a nikáb hordása tilos nyilvános helyeken), ennek ellenére egyre több önkormányzat tiltja be a burkinit, tekintettel az elmúlt évek iszlamista terrortámadásainak az áldozataira, és a francia kulturális hagyományokra. Most kiderült, hogy az Alliance Citoyenne-t Soros finanszírozza.

Teljes behódolás: a genti bíróság engedélyezte a burkini viseletét a városi uszodákban

Nagyvilág2018.09.02, 12:47

A belgiumi Gent bírósága határozatban engedélyezte a burkini viseletét a város nyilvános uszodáiban úgy, hogy korábban a város vezetése betiltotta azt. A polgármesteri hivatal nem hagyta annyiban az ügyet, fellebbezett a nagy felháborodást kiváltó döntés ellen. Újabb szimbolikus ügy a migráció árnyékában.

Egy burkinit és egy Brexit-szórólapot is kiállítanak a londoni Victoria and Albert Museumban

Travelo2017.10.09, 12:39

Egy burkinit és egy Brexit-szórólapot is kiállítanak a londoni Victoria and Albert Museumban

Törvényes a burkinitilalom egy korzikai bíróság szerint

Nagyvilág2016.09.07, 11:27

A bastiai bíróság törvényesnek nevezte a burkini betiltásáról szóló helyi rendeletet – annak ellenére, hogy korábban a legfőbb közigazgatási bírósági szerv, az Államtanács precedensértékű döntésében az alapvető szabadságjogokkal ellentétesnek találta a tiltást. A polgármester azt mondta, hogy megkönnyebbült az ítélet után.

Nizzában is felfüggesztették a burkinitilalmat

Nagyvilág2016.09.01, 15:15

Nizzában is felfüggesztette a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó tilalmat a helyi közigazgatási bíróság az Államtanács múlt heti precedensértékű döntésére hivatkozva.

A burkini mögött a gyűlölet rejtőzködik

Nagyvilág2016.09.01, 10:44

A francia értékekkel teljesen összeegyeztethetetlennek tartja a vezető francia konzervatív napilap, a Figaro a burkini viselését a francia tengerparton. Először a cannes-i polgármester tiltotta be, arra hivatkozva, hogy a kegyetlen muszlim terrortámadások után a francia embereket a gyilkosságokra emlékezteti a muszlim nők egész testét elfedő fürdőruha, és félelmet kelt.

A nizzai bíróság felfüggesztette a burkini-tilalmat

Nagyvilág2016.08.30, 23:57

A nizzai közigazgatási bíróság felfüggesztette a burkini-tilalmat, mert az indoklás szerint az ellentétes a szabadságjogokkal. A nyár folyamán 31 francia település tiltotta meg rendeletben az egész testet elfedő fürdőruha viselését.

Mégis hordhatnak a nők burkinit a cannes-i tengerparton

Travelo2017.10.18, 15:10

Felfüggesztette kedden a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó tilalmat Cannes-ban a nizzai közigazgatási bíróság.

Pánik tört ki egy horvát strandon burkiniben fürdőző nők miatt

Archívum2016.08.30, 16:23

Pánik tört ki egy spliti strandon, miután két burkiniben fürdőző nőhöz férjeik is csatlakoztak, akik nagy fekete táskákkal érkeztek a tengerpartra, és törölközők helyett sporthorgászatra alkalmas szigonypuskákat vettek elő - írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap kedden.

Burkini és szigonypuska miatt tört ki pánik egy spliti strandon

Nagyvilág2016.08.30, 15:09

Pánik tört ki egy spliti strandon, miután két burkiniben fürdőző nőhöz férjeik is csatlakoztak, akik nagy fekete táskákkal érkeztek a tengerpartra, és törölközők helyett sporthorgászatra alkalmas szigonypuskákat vettek elő - írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap kedden.

Alkotmánymódosítással tiltaná be a burkinit Sarkozy

Nagyvilág2016.08.29, 15:04

A volt francia államfő szerint nem szabad a tilalmat elrendelő polgármestereket magukra hagyni. Sarkozy újra indulna a 2017-es elnökválasztáson, indul a jobboldali jelöltségért novemberre tervezett pártbeli előválasztáson.

Nem hagyják magukat: továbbra is tilos a burkini

Nagyvilág2016.08.27, 19:52

A szabadságjogokra hivatkozva pénteken egy bíróság felfüggesztette Villeneuve-Loubet-ben a burkini tilalmáról szóló helyi rendeletet. Ugyanakkor több francia város polgármestere azt mondta: őket nem érdekli a bíróság döntése, továbbra is tiltják a burkini használatát a strandokon. 

A bíróság felfüggesztette az egyik helyi burkinitilalmat

Nagyvilág2016.08.26, 18:03

Ideiglenes határozatában felfüggesztette pénteken a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó tilalmat az egyik franciaországi üdülőhelyen a legfőbb közigazgatási bírósági szerv, az Államtanács.

Betiltották a burkinitilalmat a francia Riviérán

Travelo2017.10.06, 11:27

Betiltották a burkinitilalmat a francia Riviérán

Bíróság előtt a burkinitilalom Franciaországban

Nagyvilág2016.08.25, 18:57

A francia államtanács, vagyis a legfőbb közigazgatási bírósági szerv vizsgálatot indított csütörtökön annak megállapítására, jogszerűek-e a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó, immár legalább tizenöt francia település által bevezetett tilalom.

A törvény nevében vetkőztettek le egy nőt Nizzában

Unikornis2016.08.24, 14:57

Ha így haladunk, komédiába fordul a burkini betiltására vonatkozó törvény a franciaországi üdülővárosokban. Legutóbb Nizzában szedették le paprika spray-vel és gumibottal felfegyverkezett rendőrök egy nőről a fürdőzésre kitalált, teljes testet elfedő muszlim viseletet. 

Már Nizzában sem lehet burkiniben strandolni

Life.hu2016.08.19, 20:14

Nizzában is betiltották a muszlim fürdőruhát – a polgármester azzal indokolja a tiltást: a teljes testet eltakaró viselet nem egyeztethető össze a francia társadalom által elfogadott társadalmi érintkezési normákkal. A héten Manuel Valls miniszterelnök támogatásáról biztosította a tiltás mellett döntő polgármestereket.

Nizzában is betiltották a muszlim fürdőruhát

Nagyvilág2016.08.19, 16:22

Már Nizza városában sem lehet burkiniben strandolni – a polgármester azzal indokolja a tiltást: a teljes testet eltakaró viselet nem egyeztethető össze a francia társadalom által elfogadott társadalmi érintkezési normákkal. A héten Manuel Valls miniszterelnök támogatásáról biztosította a tiltás mellett döntő polgármestereket.

Burkiniben strandoló muszlim nőket büntettek Franciaországban

Nagyvilág2016.08.19, 08:59

Fejenként 38 euróra büntettek négy burkiniben, azaz szinte az egész testet eltakaró ruhában strandoló nőt Cannes-ban – nekik kell először büntetést fizetniük a híres francia városban betiltott fürdőruha viseléséért. A terrorizmus miatt félelmet vált ki a muszlim fürdőruha, Cannes városa ezért tiltotta be. Manuel Valls miniszterelnök szerint a burkini viselése nem egyeztethető össze a francia értékekkel.

A francia kormányfő is levetetné a burkinit

Nagyvilág2016.08.17, 09:06

Egyetért az egész testet elfedő fürdőruha, a burkini fürdőhelyi viselésének tiltásával a francia miniszterelnök. Manuel Valls támogatja azokat a polgármestereket, akik bevezették a tilalmat.

Elképesztő! Kizavarták a burkinit viselő nőket egy németországi fürdőből

Archívum2016.08.16, 14:16

A burkini, azaz az egész testet elfedő muzulmán női fürdőruha viselése miatt küldtek ki egy családot egy németországi fürdőből. Az eset óriási felháborodást váltott ki. 

Újabb francia városban tiltották be a terrorizmusra emlékeztető fürdőruhát

Nagyvilág2016.08.13, 21:43

A Cote d'Azur újabb városában tiltották be a teljes testet eltakaró, muszlim nők által használt fürdőruhát. A Cannes és Nizza közt fekvő Villeneuve-Loubet vezetése ugyanazzal indokolta a döntést, mint a cannes-i polgármester, a burkini egyrészt nem higiénikus (gyakorlatilag ruhában mennek be a muszlim nők a tengerbe), másrészt a nizzai dzsihadista terrortámadás után az emberek sokkal érzékenyebbek az elkülönülést hangsúlyozó jelképekre. 

Hoppá! Kitiltották a cannes-i strandról a furcsa fürdőruhát, a burkinit

Life.hu2016.08.13, 10:34

Betiltotta Cannes vezetése a burkini, azaz az egész testet elfedő fürdőruha viselését a tengerpartokon.

Burkini: terrorizmusra emlékeztető fürdőruhák Cannes-ban

Nagyvilág2016.08.13, 06:26

Július vége óta nem lehet hordani úgynevezett burkinit a cannes-i tengerparton.

Nem hordhatnak többé burkinit a nők a cannes-i tengerparton

Travelo2017.10.12, 15:39

Cannes vezetése ugyanis betiltotta a burkini, vagyis az egész testet elfedő fürdőruha viselését a tengerpartokon.

Kitiltották a cannes-i strandról a szokatlan fürdőruhát

Nagyvilág2016.08.12, 10:10

Betiltotta Cannes vezetése a burkini, az egész testet elfedő fürdőruha viselését a tengerpartokon.

Itt egy újabb bizarr szépségőrület a ráncok ellen

Life.hu2012.08.31, 16:48

A kínai nők elképesztő szépségmódszerre esküsznek. Arcuk szépségének megőrzését az arckini névre keresztelt förtelmes és bizarr kinézetű maszktól várják.

Retteg attól, hogy célpont lesz az elhízott tévésztár! - Nem mer bikiniben mutatkozni

Life.hu2011.06.25, 11:29

Csak burkiniban, vagyis a testet tetőtől talpig takaró fürdőruhában merészkedik a strandra Nigella Lawson, a híres tévés szakács.

Előző
  • 1
Következő