bűnügyek

címke rss
2022, a baloldali súlyos bűnügyek éve

2022, a baloldali súlyos bűnügyek éve

Városháza-gate, a Bajnai Gordon-féle DatAdat, Cseh Katalin milliárdos botránya, maga a dollárbaloldal, és persze a vörösbáró, Varga Zoltán adócsalási ügye. Ezek mind-mind olyan, a baloldalhoz köthető, többnyire ebben az évben nyilvánosságra került esetek, amelyekben a hatóságok már több szálon is nyomozást folytatnak. Nem is eredménytelenül, hiszen idén nem egy ügyben már házkutatások történtek, dokumentumokat foglaltak le, illetve gyanúsítottakat hallgattak ki. Mindezek mellett a guruló dollárok miatt titkosszolgálati vizsgálatot is elrendeltek.

Budapesti zsaruk címmel indult podcastsorozat

Itthon2022.02.17, 15:12

A budapesti rendőrök ma egy sajtóreggelivel egybekötött kerekasztal-beszélgetés során számoltak be arról, hogy podcastot indítanak, melynek fő célja munkájuk bemutatása. Elmondták, hogy hetente új videókkal készülnek, amelyek bűnügyi és a civil életből vett témákat ölelnek fel. Ezenkívül bemutatták a direkt ebből a célból kialakított stúdiótermüket is.

Az ELTE elhatárolódik a fonyódligeti erőszaktól

Itthon2014.09.01, 11:49

Az ELTE gólyatáborában a szervezett programokban résztvevőket senki nem kényszerítette semmire, és ezeken bűncselekmény sem történt – válaszolta az ELTE az Origo kérdésére a hétvégi fonyódligeti nemi erőszakkal kapcsolatban. 

Mindkettőjükkel végezni akart a halott kisfiú anyja

Itthon2013.09.28, 15:34

Gyermekével együtt akart meghalni az a nő, akinek egyéves kisfiát pénteken kora este találták holtan Budapesten, a budai alsó rakparton. A rendőrség kezdeményezte a nő előzetes letartóztatását és soron kívüli elmeszakértői vizsgálatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton honlapján.

Elfogták a kecskeméti ölelgetőt

Itthon2013.09.28, 12:05

A 28 éves fiatalember saját bevallása szerint azért ölelgette a nőket Kecskemét belvárosában, mert szeretethiánya volt. A rendőrség kényszerítéssel gyanúsítja.

Helyszínelés alapfokon

Tudomány2009.12.09, 15:29

A CSI: A helyszínelők című sorozat sokak számára ismerős lehet. A Millenárison látható, a témához kapcsolódó interaktív kiállítás nem csupán látványnak érdekes, de a látogatók "kézzelfogható bizonyítékok", a kriminalisztikában használt eszközök segítségével ismerhetik meg, mekkora szerep jut a tudományos módszereknek egy konkrét bűntény felderítése kapcsán. Végigjártuk a helyszíneket, a gyilkosság áldozata körüli legyektől a boncolóasztalig.

Előző
  • 1
Következő