büntetőeljárás

címke rss

Fejszével törte be öccse koponyáját egy soponyai férfi

Itthon2023.03.14, 16:11

A Fejér vármegyei rendőrök őrizetbe vették azt a 31 éves soponyai férfit, aki egy elfajult vita során fejszével dobta meg öccsét, ami emiatt koponyatöréssel került kórházba.

Milliókkal csapolta meg cége számláját egy notórius csaló

Itthon2023.03.06, 12:43

Közel 17 millió forintot lopott el a munkahelyétől egy nő Csanyteleken úgy, hogy öt éven keresztül rendszeresen utalt át pénzt a saját számlájára. A nő ellen most fejezték be a nyomozást, csalás miatt felelhet.

Már egészen hozzászoktak a bujkáláshoz, amikor elfogták őket

Itthon2023.02.27, 14:08

Három szabadnapos szolnoki rendőr vetett véget egy kisújszállási férfi és egy tiszaföldvári nő bujkálásának, akik ellen 4 év alatt összesen 10 körözést adtak ki. Kihallgatásuk után egyenesen a börtönbe kerültek.

Rátámadt egy vagyonőrre egy balatonfűzfői férfi

Itthon2023.02.13, 16:50

A veszprémi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki tavaly több veszprémi intézményből és üzletből is lopott, egy vagyonőrt pedig életveszélyesen megfegyegetett. Így a lopások mellett zsarolás miatt is felelhet.

Kilenc autót rongált meg egy kisvárdai férfi

Itthon2023.02.01, 15:10

Kulccsal karcolt össze utcán parkoló autókat, egy teherautónak pedig a pongyváját rongálta meg egy férfi Kisvárdán. Elfogták, nem tudta elmondani, miért tett ilyet.

Feladta magát a rendőrségen egy részeg sofőr

Itthon2023.01.23, 16:46

Részegen parkolt le a Tatai Rendőrkapitányság épülete előtt egy férfi, hogy feladja magát. 

Utcán sétáló nyugdíjastól próbált pénzt kicsalni egy férfi Pécsett

Itthon2022.11.04, 15:56

A férfi korábban rendszeresen próbált pénzhez jutni úgy, hogy idős embereket tévesztett meg, ami miatt eljárás indult ellene. Ez sem tartotta vissza attól, hogy egy újabb nyugdíjast próbáljon átverni, a nyílt utcán.

Bűnügyi felügyelet alatt ült volán mögé egy szekszárdi férfi

Itthon2022.10.12, 16:25

A szekszárdi rendőrök a városban csaptak le arra a 27 éves helyi férfira, akiről kiderült, hogy megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait és a vezetéstől is eltiltották már korábban.

Napokon belül megtaláltak egy lopott kiskutyát a rendőrök, és visszaadták a tulajdonosának

Itthon2022.10.07, 14:31

A pétervásárai rendőrök néhány napon belül elfogták azt a tarnaleleszi férfitt, aki ellopta egy asszony kutyáját Szentdomonkoson, majd rokona gondjaira bízta.

Lett embercsempészt értek tetten a 86-os főúton

Itthon2022.09.16, 15:48

A NAV munkatársai csaptak le arra a lett sofőrre, aki tegnap hajnalban egy litván rendszámú autóval migránsokat szállított a 86-os főúton.

Magára hagytak egy elgázolt, mozgássérült férfit Békéscsabán

Itthon2022.08.31, 12:46

Balesetet okozott, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről egy sofőr Békéscsabán. Miután elfogták, megállapították róla, hogy vezetnie sem lett volna szabad, mivel korábban eltiltották tőle.

Rátámadtak egy ágyban fekvő nyugdíjasra Sarkadon

Itthon2022.08.29, 15:18

Rablás miatt indult nyomozás egy fiatal, sarkadi férfi ellen, mert a gyanú szerint betört egy ágyban fekvő nyugdíjashoz és elvitte a pénzét.

Ötszáznál több migránst fogtak tegnap

Itthon2022.08.23, 12:35

A rendőrök augusztus 22-én 24 óra alatt összesen 545 migránst tartóztattak fel, 218 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az országba, 5 embercsempész ellen pedig eljárást indítottak.

Közel négyszáz migránst fogtak tegnap

Itthon2022.07.06, 16:39

A rendőrök július 5-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 342 migránst tartóztattak fel és 132 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az ország területére. Ezek mellett négy ember ellen indult eljárás embercsempészet miatt.

Megint több száz migránst kellett megállítani a déli határon

Itthon2022.07.05, 14:15

A rendőrök július 4-én 0 óra és 24 óra között összesen 432 migránst tartóztattak fel és 80 embert akadályoztak meg abban, hogy illegális lépjen be az országba. Emellett 7 ember ellen indult eljárást embercsempészet miatt.

Hatszáznál több migránst fogtak tegnap

Itthon2022.07.01, 14:31

Június 30-án 0 óra és 24 óra között összesen 614 migránst fogtak el, és 119 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan lépjen be az ország területére. Két embercsempész ellen is eljárás indult.

Ötszáznál több migránst fogtak csütörtökön

Itthon2022.06.24, 16:51

A rendőrök június 23-án összesen 544 határsértőt tartóztattak fel és 198 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan lépjen be az országba. Ezek mellett 7 embercsempész ellen indult eljárás.

Több mint 600 migráns érkezett tegnap Magyarországra

Itthon2022.06.22, 16:50

A rendőrök június 21-én 640 határsértőt tartóztattak fel és 204 embert akadályoztak meg abban, hogy illegális belépjen az országba, 3 ember ellen pedig embercsempészet miatt indult eljárás.

Közel 500 migránssal szemben intézkedtek tegnap Magyarországon

Itthon2022.06.21, 17:50

Június 20-án a rendőrök 472 migránst tartóztattak fel és 304 főt akadályoztak meg az ország területére történő illegális belépésben, 7 embercsempész ellen pedig büntetőeljárás indult.

A Nagytétényi úton bukott le egy migránsokkal teli autó magyar sofőrje

Itthon2022.06.17, 15:23

Embercsempészet miatt indítottak eljárást egy középkorú férfivel szemben, aki migránsokat vitt magával az autójában. 

Közel ötszáz migránssal szemben intézkedtek tegnap Magyarországon

Itthon2022.06.07, 14:28

A rendőrök június 6-án 24 óra alatt összesen 499 migránst tartóztattak fel és 146 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az ország területére. Hat ember ellen pedig embercsempészet miatt indítottak eljárást.

Büntetőeljárást indított a rendőrség a Szent János kórháznál kilőtt vaddisznók ügyében

Life.hu2022.06.02, 14:19

Büntetőeljárás keretében vizsgálja a budapesti Szent János kórháznál kilőtt vaddisznók ügyét a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Közel 400 migrást fogtak tegnap

Itthon2022.05.13, 12:06

Május 12-én 0 óra és 24 óra között összesen 394 migránst tartóztattak fel és 229 embert akadályoztak meg abban, hogy belépjen az országba, 7 embercsempész ellen pedig büntetőeljárás indult.

Közel 400 migránst fogtak Magyarországon 24 óra alatt

Itthon2022.05.12, 16:48

A rendőrök május 11-én 24 óra alatt összesen 387 migránst tartóztattak fel és 377 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az ország területére, emellett 6 embercsempész ellen indult eljárás.

Közel 400 migránst fogtak Magyarországon tegnap

Itthon2022.05.06, 16:13

Május 5-én 0 óra és 24 óra között összesen 384 migránst tartóztattak fel és ugyanennyi személyt akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az országba, emellett 3 embercsempész ellen is eljárás indult.

Tegnap is többszáz migránst fogtak

Itthon2022.04.27, 15:57

Április 26-án 0 óra és 24 óra között összesen 440 migránst tartóztattak fel és 480 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az ország területére, 3 embercsempész ellen pedig eljárás indult.

Háromszáznál több migránssal szemben intézkedtek egy nap alatt

Itthon2022.04.26, 14:20

A rendőrök március 25-én összesen 326 migránst tartóztattak fel és 133 embert akadályoztak meg abban, hogy illegális belépjen az országba, három embercsempész ellen pedig eljárás indult.

Bedrogozott sofőrt fogtak Tatán

Itthon2022.04.12, 15:04

A tatai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a helyi férfival szemben, akit december elején értek tetten, amint bódultan vezetett a városban.

Pisztollyal fenyegetőzött egy bedrogozott férfi egy esztergomi diszkóban

Itthon2022.04.11, 15:32

Fegyveres garázdaság, és kábítószer birtoklása miatt nyomoznak az ellen a fiatal férfi ellen, aki vita közben gáz-riasztó pisztollyal támadt egy másik férfira egy esztergomi diszkóban. Mint kiderült, előtte drogozott is.

Hamisan feljelentést tett barátja ellen egy férfi Tatabányán

Itthon2022.04.07, 14:49

Felfüggesztett börtönt kaphat az a férfi, aki hamisan azt állította, hogy barátja kilopta a táskájából a mobiltelefonját, holott eredetile ő maga adta neki oda, azért, hogy eladja.

Közel 400 migránst fogtak csütörtökön Magyarországon

Itthon2022.03.25, 16:53

A rendőrök március 24-én a 0 óra és 24 óra között összesen 373 migránst tartóztattak fel, 307 embert megakadályoztak abban, hogy illegálisan átlépe az országhatárt, 8 embercsempész ellen pedig büntetőeljárás indult.

A csomagtartóból került elő egy migráns

Itthon2022.03.16, 16:22

A rendőrök Sopronkövesden egy férfit, Téten pedig egy nőt tetten értek. Magukat szírnek vagy afgánnal valló migránsokat vittek magukkal. Mindkét sofőr ellen büntetőeljárás indult.

Büntetőeljárás indult a Barátok közt producere ellen

Tévé2022.03.09, 13:26

Kalamár Tamásnak több magyar televíziós sorozat is köszönhető, közöttük van a Barátok közt is, amelynek 1998-2015 volt a vezető producere. A producer most azonban nagy bajba került: az ügyészség szerzői jog 100 milliós vagyoni hátrányt okozó megsértésével vádolja két társával együtt.

Több tucat migránsra és egy embercsempészre is lecsaptak múlt éjjel

Itthon2022.03.01, 16:04

Összesen 34 mingránst fogtak el a rendőrök Bács-Kiskun, illetve Csongrád-Csanád megyében, illetve egy észak-macedón embercsempészt is tettenértek Ásotthalom közelében, amint hat migránst vitt magával. Vele szemben büntetőeljárás indult.

Lopott kocsival indult házat rongálni egy háromtagú kamaszbanda Kétyen

Itthon2022.03.01, 15:00

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a három fiatalt, akik a hétvégén elloptak egy autót Zombán, majd többször is visszajártak egy lakatlan házba Kétyen, kizárólag azért, hogy megrongálják.

Balesetet okozott egy tatai drogos

Itthon2022.01.06, 16:36

A tatabányai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 25 éves sofőrrel szemben, akinek a szervezetéből drogot mutattak ki, miután balesetet okozott.

Bárddal fenyegetőzött egy férfi egy budapesti villamoson

Itthon2022.01.05, 13:26

Fegyveres garázdaság miatt indul eljárás az ellen a férfi ellen, aki egy bárddal a kezében fenyegetőzött az 56-os villamoson.

Részeg sofőrt fogtak Sopronban

Itthon2022.01.04, 17:00

A soproni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 38 éves, györgytarlói férfival szemben, akit december 8-án tetten értek. Hajnal 2 után részegen vezetett Sopronban.

Fiatal fosztott ki egy oroszlányi hétvégi házat

Itthon2021.12.23, 14:39

Lopás miatt indult eljárás az ellen a fiatal férfi ellen, aki egy oroszlányi családi ház udvaráról mindent elvitt, ami a keze ügyébe került.

Bankautomaták feltörésére szakosodott moldáv bűnbanda tagjait keresik a rendőrök

Itthon2021.12.22, 21:06

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök lopás miatt folytattak büntetőeljárást négy moldáv férfi ellen. A külföldi férfiak 2019-ben négy, 2020-ban további egy alkalommal több városban - Nyírbátorban, Jászberényben, Debrecenben, Berettyóújfaluban, és Marcaliban - lévő bevásárlóközpontokba törtek be nyitvatartási időn kívül, majd az ott lévő pénzkiadó bankautomatákat felfeszítették, és a pénzes rekeszeket a bennük lévő pénzzel együtt magukkal vitték.

Bedrogozott sofőrt fogtak a rendőrök Almásfüzitőn

Itthon2021.12.20, 15:31

Őrizetbe vették azt a tatabányai férfit, aki jogosítvány nélkül, bedrogozva ült volán mögé Almásfüzítőn.

Többszáz migránst fogtak tegnap

Itthon2021.12.17, 14:45

A rendőrök december 16-án 0 óra és 24 óra között összesen 280 migránst tartóztattak fel és 16 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan lépjen be Magyarországra. Négy embercsempész kezén is bilincs kattant.

Agyonverte kislányát az anya: édesapja több ezer kilométert repült, hogy elbúcsúzhasson tőle

Life.hu2021.12.03, 19:18

2015 decemberében egy anya azzal hívta fel a mentőket, hogy 2 éves kislánya, Macy Ditty nehezen lélegzik és folyamatosan elveszíti az eszméletét.

Így vált szigorúbbá a NAV ellenőrzési gyakorlata

Gazdaság2021.11.25, 17:31

Az utóbbi időkben szemmel láthatólag megváltozott a NAV ellenőrzési gyakorlata. Míg korábban egy adóellenőrzés többnyire önmagában indult, addig mára már egyre többször kezd a NAV büntetőeljárást is az adóvizsgálat mellett. Különösen így van ez az áfát érintő fiktív számlás ügyletekben, a jövedéki ügyekben és egyes vámügyekben is. De mi áll e mögött? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segít megérteni.

Egyre agresszívebbek a Magyarországra érkező migránsok

Itthon2021.09.30, 15:13

Kövekkel és betondarabokkal dobálták a migránsok az őket tetten érő rendőröket, katonákat és szolgálati autójukat az ország több területén is. Minden ilyen alkalommal büntetőeljárás indult az agresszív migránsok ellen.

Két nap alatt elfogtak egy cserbenhagyó sofőrt Cegléden

Itthon2021.09.16, 16:49

Megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről az a sofőr, aki szeptember 13-án 17 óra körül elsodort egy férfit. A gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Vezetéstől eltiltott sofőröket értek tetten Nógrád megyében

Itthon2021.09.16, 16:48

Eltiltás ellenére is volán mögé ült az a három férfi, akiket Pásztón és Bátonyterenyén igazoltattak a rendőrök.

Több száz liter pálinkát eresztett a csatornába egy férfi

Itthon2021.09.02, 15:59

A szentesi rendőrök elfogták azt a csongrádi férfit, aki Szentesen egy szeszfőzdében közel 800 liter cefrét eresztett le a csatornába.

Százával érkeztek migránsok Magyarországra

Itthon2021.09.01, 14:04

Mivel a migránsok egyike sem tudott hiteles iratokat felmutatni, a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

23 migránst rejtegetett egy teherautóban egy ukrán embercsempész

Itthon2021.08.31, 11:58

Embercsempészet miatt indult eljárás az ellen az ukrán sofőr ellen, aki 23 szír migránst vitt magával egy teherautóban.

Árokba borult és megsérült egy autós egy dejtári nő miatt

Itthon2021.08.31, 10:51

A rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a dejtári nő ellen, aki júniusban Hugyagon balesetet okozott, melyben egy másik sofőr árokba hajtott autójával. A nő a baleset után megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Baltával akarta megleckéztetni ismerősét egy dunabogdányi férfi

Itthon2021.08.27, 13:30

Többször is rácsapott egy baltával ismerősére egy dunabogdányi férfi. Miután a rendőrök elfogták, semmit sem tagadott. Mindössze annyit mondott, hogy azért támadt rá az ismerősére, mert az egymillió forinttal tartozik neki.

Emlékművet rongált egy fiatal férfi Székesfehérváron

Itthon2021.08.27, 11:24

A rendőrök a közterület-felügyelőkkel közösen elfogták a 22 éves budapesti fiatalt.

Menekülni próbált, de nem jutott messzire egy drogos

Itthon2021.08.16, 10:30

Egy 27 éves férfi megpróbált elmenekülni az oroszlányi rendőrök elől, de utolérték és megmotozták. Drogot találtak nála.

Nem menti meg Lagzi Lajcsit a börtöntől, hogy lebuktatta a zsaroló ügyvédet

Itthon2021.08.12, 15:12

Egy ügyvéd vezette banda azt ígérte az ismert zenésznek, Galambos Lajosnak - vagyis Lagzi Lajcsinak -, hogy 200 millió forintért elintézik, hogy ne kerüljön börtönbe. Lajcsi az ügyészséghez fordult, a bandát elfogták, három embert azonnal letartóztattak. Ez azonban a Lagzi Lajcsi elleni eljárást valószínűleg nem befolyásolja. Továbbra is azt kéri az ügyészség, hogy hét évre kerüljön börtönbe.

Több tucat migránst, és két embercsempészt is elfogtak Magyarországon

Itthon2021.08.09, 11:32

Összesen 76 migránssal, és két embercsempésszel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában Magyarországon. A migránsoknak több, mint felét Bács-Kiskun megyében fogták el.

Egy nap alatt 6 részeg sofőrt kaptak el

Itthon2021.06.23, 12:44

A Komárom megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy részeg vezető ellen indítottak eljárást.

Nem szabadulhat a férjét megkéselő, tokodi asszony

Itthon2021.06.18, 14:34

Az ügyészség a letartóztatása meghosszabbítását javasolta annak a nőnek, aki tavaly áprilisban összeveszett a férjével, majd késsel halálra szúrta a gyanú szerint. A bíróság a nő letartóztatását most újabb két hónappal hosszabbította meg.

Közel száz migránst, és három embercsempészt is elfogtak az elmúlt 24 órában a magyar rendőrök

Itthon2021.06.15, 11:56

95 migránst tartóztattak fel az elmúlt 24 órában Magyarországon. Hat megyében fogták el, emellett három embercsempészt is elfogtak. A legtöbb migránst most Csongrád-Csanád megyében találták.

Berki Krisztián nem ér rá büntetőtárgyalásra járkálni

Itthon2021.06.08, 18:10

Berki Krisztián korábbi sportoló, testépítő és botrányairól elhíresült celeb pénteken a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon tagadta bűnösségét abban az ügyben, amelyben a vád szerint büntetőfékezéssel veszélyeztette egy autóbusz utasait és vezetőjét. Berki közölte azt is a bírósággal: augusztustól nem ér rá a tárgyalásra járkálni, ugyanis külföldön forgat.

A nyála is folyt az Alsózsolcán elfogott drogos sofőrnek

Itthon2021.05.28, 14:16

Egy férfi vette észre, hogy a fiatal sofőr bizonytalanul vezet, hívta a rendőröket.

Megkéseltek egy ápolónőt egy miskolci kórházban

Itthon2021.05.13, 17:57

A miskolci rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt nyomoznak egy 69 éves nővel szemben.

Csokitolvajokat fogtak Szekszárdon

Itthon2021.05.13, 14:42

Az utóbbi néhány hétben három olyan fiatallal szemben is eljárást indítottak a szekszárdi rendőrök, akik több tucatnyi édességet loptak helyi üzletekből.

Több mint kétszáz migránst fogtak el a magyar rendőrök az elmúlt 24 órában

Itthon2021.05.06, 17:05

203 migránst fogtak el az országban az elmúlt 24 óra alatt, ebből 114-en Bács-Kiskun megyében próbálkoztak. Rajtuk kívül két embercsempészt is elfogtak Baranya, illetve Veszprém megyében.

Hat megyében is fogtak el migránsokat a rendőrök

Itthon2021.05.05, 11:36

Összesen 120 migránst fogtak el hat megyében az elmúlt 24 óra alatt. Veszprém megyében egy embercsempésszel szemben is intézkedtek, aki 12 szír migránst próbált Ausztriába juttatni. Az ukrán férfi ellen büntetőeljárás indult.

Ismét több tucat migráns próbálkozott Magyarországon

Itthon2021.04.19, 12:54

Összesen 90 migránst fogtak el három megyében az elmúlt 24 óra alatt Magyarországon. A migránsok felét Bács-Kiskun megyében fogták el. Tolna megyében egy embercsempésszel szemben is intézkedtek, aki ellen büntetőeljárás indult.

Lakásfelújításról lopott egy fiatal munkás

Itthon2021.04.16, 11:11

Az esztergomi rendőrök befejezték a nyomozást annak a 24 éves férfinak az ügyében, aki egy felújítás alatt lévő ház mellékhelyiségéből porcelán tárgyakat, szerszámokat és autóalkatrészt lopott el.

Teherautó elé vetette magát egy kutyáktól megriadt ló Budapesten

Itthon2021.04.15, 15:56

Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás egy kutyáit póráz nélkül sétáltató nő ellen, mivel az állatoktól megriadt egy ló, ami egy teherautó elé szaladt, de előbb ledobta a lovasát. 

Két testvére adataival próbálta kimenteni magát a rendőrök kezei közül egy nő

Itthon2021.04.13, 14:26

Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki két különböző büntetőeljárás során a testvérei nevét diktálta be.

Ok nélkül törte be egy taxi szélvédőjét egy miskolci férfi

Itthon2021.03.03, 14:29

A miskolci rendőrök rongálás miatt folytattak eljárást egy 44 éves, helyi férfival szemben.

Ismét több száz migránst, és három embercsempészt is feltartóztattak Magyarországon

Itthon2021.02.25, 12:43

Ez alkalommal is száz felett volt azoknak a száma, akik megpróbáltak, vagy be is jutottak magyarországra. persze el is fogták őket. Csongrád-Csanád, és Bács-Kiskun megyében próbálkoztak a legtöbben. Három embercsempész ellen büntetőeljárás indult.

Ismét több, mint 100 migráns próbálkozott, legtöbben teherautókban és buszokban

Itthon2021.02.24, 16:22

A elmúlt 24 óráben kilenc megyében is fogtak el migránsokat, csak Csongrád-Csanád megyében 107-en próbálkoztak. Emellett három embercsempészt is elfogtak, akik ellen büntetőeljárás indult.

Két részeg sofőrt fogtak Balatonbogláron

Itthon2021.02.18, 16:25

Percekkel azután, hogy az autót vezető fiatal férfit magukkal vitték, szintén részeg ismerősét is elfogták a rendőrök.

Két gyereket is magával vitt egy bevásárlóközpontba egy nő lopni

Itthon2021.02.17, 16:39

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 35 éves taktaharkányi nővel, a 14 éves lányával és egy 12 éves gyerekkel szemben.

A lassú választ gyakran hazugságnak hisszük

Tudomány2021.02.16, 19:47

A lassú választ gyakran hazugságnak hisszük - állapította meg egy francia kutatás, amelyet a Journal of Personality and Social Psychology tudományos szaklapban publikáltak.

750 milliárd forintot fizet a Boeing, hogy ne induljon ellene büntetőeljárás a lezuhant gépek hibái miatt

Gazdaság2021.01.08, 12:52

A Boeing vállalta, hogy 2,5 milliárd dollárt fizet kártérítésként annak kapcsán, miszerint információkat rejtett el a 737 Max gépeinek tervezésekor. A típushoz köthető a közelmúlt két különösen súlyos, összesen 346 ember halálát okozó légi katasztrófája. Az összeggel a cég elkerüli a büntetőeljárást.

Büntetőeljárás indult a magyar himnusz eléneklése miatt kárpátaljai képviselők ellen

Nagyvilág2020.12.12, 21:06

Hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt - hozta nyilvánosságra az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton az SZBU hivatalos válaszát az általuk a hatóságnak írásban elküldött kérdésre.

Megkéselte osztálytársát egy fiú Tatabányán

Itthon2020.12.09, 20:39

Egy 14 éves fiú szúrta meg osztálytársát egy tatabányai általános iskolában. A kamasz kihallgatása folyamatban van.

Rátámadt egy férfira, majd dühében a saját autóját is szétverte egy nő

Itthon2020.12.09, 16:11

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon most zárták le a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki egy korábbi veszekedés miatt összeverekedett egy férfival az utcán és saját autóját is szétverte.

Megszólalt a szolnoki édesanya, aki lemondott újszülött gyermekéről

Life.hu2020.11.27, 10:59

Ahogyan arról már mi is beszámoltunk, a minap egy férfi egy újszülöttet vitt be a kórházba Szolnokon, ahol azt mondta, találta a csecsemőt. Utólag kiderült, hogy saját gyermekét vitte magával. A kislány édesanyja is megszólalt a megdöbbentő eset kapcsán. 

Rossz ötlet rendőrségi helikopterbe reptetni a drónt

Techbázis2020.11.21, 15:51

Elméletben akár egy évre is börtönbe kerülhet a gondatlan gazdája.

Drogot rejtegetett az autójában egy nyíregyházi férfi

Itthon2020.11.17, 10:35

A nyíregyházi rendőrök kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást egy 26 éves, helyi férfi ellen, akinek metamfetamint találtak a kocsijában.

Elütött egy motorost, majd közel félmilliót fizetett neki jóvátételként

Itthon2020.10.30, 23:20

A közúti baleset gondatlan okozása miatt indult ügyben az ügyészség tevékeny megbánás miatt szüntette meg az eljárást azzal a nővel szemben, aki jóvátételként 450.000 forintot fizetett az elütött motorosnak.

A váltó mögött tárolta kocsijában a drogot egy veszprémi férfi

Itthon2020.10.12, 19:14

A balatonalmádi rendőrök befejezték a vizsgálatokat annak a veszprémi férfinak az ügyében, akinek nyáron igazoltatás közben amfetamin-származékot találtak az autójában.

FIFA: A büntetőeljárás alatt Gianni Infantino a helyén marad

Sport2020.08.02, 11:02

Az ellene indult büntetőeljárás alatt is betölti tisztségét Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

Büntetőeljárás indult a FIFA-elnök ellen

Sport2020.07.30, 20:30

Stefan Keller svájci különleges ügyész büntetőeljárást indított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino ellen, aki állítólag titkos találkozókon vett részt Michael Lauber svájci államügyésszel.

Többször is rátámadt élettársára egy férfi Cegléden

Itthon2020.06.11, 15:36

A ceglédi ügyészség javasolta egy helyi férfi letartóztatását, aki annak ellenére ismét bántalmazta élettársát, hogy korábban ugyanezért büntetőeljárás indult ellene.

Megúszhatja a bírói kihallgatást a féltékenységből késelő férfi

Itthon2020.04.07, 13:42

Büntetőeljárás folyt egy polgári férfi ellen, aki féltékenységében késsel támadt nő ismerőse egyik barátjára. A férfi kérésére az ügyet közvetítői eljárásra utalták.

A büntetőeljárás mellett 5 millió forint kártérítést is követel az összevert anyuka

Life.hu2019.11.27, 10:16

A november 8-án brutálisan összevert hatgyermekes édesanya, Orosz Bernadett nem elégszik meg a büntetőeljárással.

Büntetőeljárás indul a több terrortámadásban is részt vevő Salah Abdeslam ellen

Nagyvilág2019.08.07, 11:57

Büntetőeljárás indul Belgiumban Salah Abdeslam ellen, aki tagja volt annak a terrorista csoportnak, amelyik 2016 márciusában, Brüsszelben két helyszínen is robbantásos merényletet követett el. Ő volt az egyébként, aki a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelője és megszervezője volt.

Előző
Következő