büntetőeljárás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megállapodás született a WorldCom-ügyben
Egyezséget kötött a WorldCom az amerikai tőzsdefelügyelettel (SEC). Az egyezség értelmében a társaság mentesül a büntetőeljárás és a bírság megfizetése alól. Ezzel a távközlési óriás elkerülheti a csődöt.
Eső és szél kínozza az olasz földrengés túlélőit
Miközben a dél-olaszországi Molise tartományban tovább reng a föld, az igazságügyi szervek büntetőeljárást kezdeményeztek a csütörtöki iskolaomlás ügyében, amely huszonhat gyermek halálát okozta. A csütörtöki erős földmozgás miatt hajléktalanná vált többezer embernek mára a rossz idővel is szembe kellett nézni, a körzetben felállított sátortáborok lakóit az erős szél és az eső is sújtja.
Havas pert vesztett Grespikkel szemben
Havas Henriket becsületsértés miatt megrovásban részesítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az ismert újságíró ellen Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője kezdeményezett magánvádas büntetőeljárást. Havas korábban szellemi sérültnek nevezte Grespiket.
Agrárcégek elleni nyomozások futószalagon
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség az agrártárcához kötődő cégek közül kettőnek az ügyében. A tizennégy büntetőeljárás 29 gyanúsítottja közül kettőt a múlt héten helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság. Az egyik ügyben várhatóan Torgyán József egykori minisztert is meghallgatja a rendőrség. Szökésben van három személy, köztük Torgyán volt tanácsadója, Simon László.
Gyanúsítottként idéznék be a Magyar Nemzet főszerkesztőjét
A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán gyanúsítottként készülnek kihallgatni a Magyar Nemzet főszerkesztőjét és azt az újságírót, aki a Medgyessy Péter szigorúan titkos tiszti múltjával kapcsolatos dokumentumokat nyilvánosságra hozta. A Magyar Hírlap úgy tudja, a nyomozás vezetői egy nemrégiben készített ombudsmani állásfoglalás alapján járnának el. Nem kizárt, hogy a precedens értékű büntetőeljárás eredményétől függően - elévülési időn belül - több olyan régebbi ügy aktáit is előveszik a rendőrök, amelyeknél korábban bűncselekmény hiányában megszüntették vagy megtagadták a nyomozást.
Több feljelentésre készül a Millenáris Kht.
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt tesz feljelentést a közeljövőben a Millenáris Kht. - tudta meg a Magyar Hírlap. Két "enyhébb" gyanúval is büntetőeljárást indítanak, ám várhatóan azok kapcsolódnak az előbbihez
Boros: kényszerből működtem együtt
Zsarolással kényszerítettek arra, hogy együttműködjek az állambiztonsági szolgálatokkal - állítja Boros Imre, aki a Magyar Nemzeti Bank devizaosztályát vezette, amikor kirobbant VW-ügy, amely félmilliárd márkás kárt okozott az államnak. Boros is megúszta a büntetőeljárást, szerepét az ügyben sohasem tisztázták. Martonyi János az Orbán-kormány külügyminisztere tagadja, hogy együttműködött volna a titkosszolgálatokkal. Nem írtam alá semmit, nem adtam jelentéseket és nem kaptam semmilyen ellenszolgáltatást - jelentette ki Martonyi János, aki szintén szerepel az érintettek listáján.
Enron-ügy: vádat emelhetnek az Arthur Andersen ellen
Az amerikai ügyészi szervek közölték az Arthur Andersen könyvvizsgáló céggel, hogy elképzelhetően napokon belül büntetőeljárást indítanak ellene, az igazságszolgáltatás akadályozásának vádjával, az Enron-üggyel kapcsolatban - jelentette pénteken a The Wall Street Journal és a The New York Times.
Jogerősen nem orgazda Pelikán László
Jogerősen felmentette Pelikán László nyugalmazott rendőrtisztet a vámorgazdaság vétsége alól a Teve utcai aranyügyben a Fővárosi Bíróság. A bíróság másodfokú ítélete ezzel jogerőre emelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság másfél évvel ezelőtti döntését, amely bűncselekmény hiányában mentette fel a volt rendőrtisztet. Pelikán László 1999 januárjától volt az APEH bűnügyi főigazgatója, ám az aranyügyben indult büntetőeljárás miatt egy hónap után lemondott beosztásáról.
Elvetették a Deutsch elleni feljelentést
Megtagadta a nyomozást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Deutsch Tamás elleni feljelentés ügyében, a több büntetőeljárásban is érintett feljelentő azonban eltűnt, így egyelőre még megpanaszolható a határozat.
Bírósági megrovás a Magyar Rádió elnökének
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt marasztalta el Kondor Katalint a Budakörnyéki Bíróság. A bíróság a büntetőeljárást megszüntette, és felszólította Kondort, hogy a jövőben tartózkodjon a bűncselekmény elkövetésétől. A felperesnek nem ítéltek meg kártérítést.
A MÁV öt, a Volán hat százalékkal emeli árait
A Volán-társaságok jövőre hat százalékkal növelik a helyközi menetrend szerinti autóbusz-jegyek árát, míg a MÁV Rt. öt százalékos vasúti jegyáremelésről számolt be keddi sajtótájékoztatóján. Tegnap menesztették a MÁV-leányvállalat Utasellátó Rt. vezetőjét, a cég ellen több ügyben is büntetőeljárás folyik.
Alkotmányellenes a bíró általi vádkiterjesztés
Alkotmányellenesek a büntetőeljárási törvény azon rendelkezései, amelyek a büntetőügyben eljáró bírót arra kötelezik, hogy hívja fel az ügyész figyelmét a vádkiterjesztés lehetőségére - áll az Alkotmánybíróság kedden kihirdetett határozatában. Az alkotmányellenes rendelkezéseket a testület megsemmisítette.
Eljárás indult a zsebre bírságoló zalai rendőrök ellen
Vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Zala megyei Rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrző alosztályának három járőre ellen, akiknél pénzre lehetett váltani a gyorshajtásért kiszabott büntetéseket.
Az Ernst and Youngnak nem kell az Andersen
Az Ernst and Young könyvvizsgáló csoport kiszállt az Andersen megvásárlásáról folytatott tárgyalásokból, legalábbis addig, amíg az Enron-csőd miatt komoly bajba került rivális cég helyzete nem tisztázódik. Az Andersen ellen perek sora készül, sőt büntetőeljárás is lehetséges, miután erős kételyek merültek fel az Enronnál alkalmazott könyvvizsgálati módszerei kapcsán.
Több tízmilliárd rubeles adóhiány a Gazpromnál
Az orosz adórendőrség keddi bejelentése szerint több 10 milliárd rubeles - több százmilliárd forintos - adóhiányt tártak fel az orosz gázipari monopóliumnál, a Gazpromnál, ami büntetőeljárás megindítását vonhatja maga után. A Gazprom visszautasította a vádakat, de nyugati szakértők szerint egyre több a hasonlóság a nemrég csődbe jutott amerikai Enron és a Gazprom machinációi között.
Új személyazonosságot kaphatnak a kiemelkedő súlyú bűnügyek koronatanúi
2002. április 1-jén lép hatályba az a törvény, amely lehetővé teszi a büntetőeljárásban tanúskodók teljes anonimitását, s akár új személyazonosságot és lakhelyet is biztosít a fontos tanúknak és hozzátartozóiknak.
- címkék:
- Magyarország
- büntetőeljárás
- bűnügy
- tanú
- Címkefelhő »
Megszüntetett eljárások a székesfehérvári maffiaügyben
Bűncselekmény hiányában megszüntette a székesfehérvári maffiaügyben három gyanúsított ellen az államtitoksértés miatt indult büntetőeljárást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal.
Felülvizsgálatot kér az ügyészség Varga Tamás ügyében
A Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványt terjesztett be Varga Tamás terhére a Fejér Megyei Bíróság korábbi jogerős ítélete ellen. Varga Tamás, aki ellen több büntetőeljárás indult, a Fidesz gazdasági tanácsadója volt 1990-92-ben.
Vádemelés a fehérvári maffiaügyben
Vádat emeltek a székesfehérvári maffiaügy részt vevői ellen. Az összesen 23 vádlott többsége rendőr, ügyész, büntetés-végrehajtási tiszt vagy ügyvéd. A nyomozás során kiderült, hogy szervezett formában befolyásoltak büntetőeljárásokat. Egy 1999-es zsarolási ügy nyomozása közben az ügyészség gyanút fogott és vizsgálatot indított, ekkor jutottak el azokhoz a rendőrökhöz, ügyvédekhez és ügyészekhez, akik ellen most vádat emeltek. Ennek eredményeként, akkor elfektetett nyomozások most újraindulnak.
Ártatlannak vallották magukat a Tocsik-per vádlottjai
Felmentést kértek az ügyvédek a Tocsik-perben az ÁPV Rt. hanyag kezeléssel vádolt négy egykori igazgatótanácsi tagja - Szokai Imre elnök, Lascsik Attila vezérigazgató, illetve Bessenyei Zoltán és Spanyol József - ügyében szerdán előadott perbeszédeikben a Fővárosi Bíróságon. A hat évvel ezelőtti privatizációs botrány kapcsán indult büntetőeljárás során mind a kilenc vádlott tagadta bűnösségét, védőik pedig bűncselekmény hiányában kértek felmentést.
Kirúgták a Szalonikiben átstartoló Malév-pilótát
Kirúgták állásából Hegedűs Zoltán pilótát, és büntetőeljárást indítottak ellene. Ő volt annak a TU-154-es repülőgépnek a kapitánya, amely 2000. július 4-én a thesszaloniki repülőtéren átstartolt.
Nem kap kártérítést Kucsera
Jórészt elutasította hétfőn kihirdetett jogerős döntésével Kucsera Lajos rendőrtisztnek az Akták című műsor miatt benyújtott keresetét a Fővárosi Bíróság. A bíróság indoklása szerint az Akták kifogásolt adása idején már vádat emelt az ügyészség Kucsera ellen. A Kucsera Lajos ellen indult büntetőeljárásban azóta a volt szeghalmi bűnügyi osztályvezető bűnösségét kimondó ítélet született.
Eljárás egy szegedi városvezető ellen hűtlen kezelés miatt
Elfogadták a Btk. jelentős szigorítását
Jelentős támogatással elfogadta a parlament a a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását. A módosításokat elsősorban az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz szükséges jogharmonizáció, valamint a bűnözés terén bekövetkezett változások indokolják. A képviselők elfogadták a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását is.
Szervezeteket is büntetőeljárás alá lehet vonni
Az országgyűlés ma elfogadta az igazságügyi tárca törvénytervezetét, így mától jogi személyekkel szemben is el lehet járni büntetőeljárás keretében.
Befellegzett a vonatjegy-hamisítóknak
Főként magyar egyetemisták szabályosan kimosták, profi fénymásolókkal sokszorosították és újraírták azokat a hamis vonatjegyeket, amelyekkel éveken át pár ezer forintból lehetett beutazni Európát. Eddig öt büntetőeljárás van folyamatban különböző hamisítócsoportok ellen.
Kivonult az ellenzék az alkotmányügyi bizottság üléséről
Különbíróság külföldi terroristák ügyében
Külföldi terroristák elleni büntetőeljárás lefolytatására különleges bíróságokat hozhat létre az amerikai hadvezetés.
Meggyanúsították a felelős szerkesztőt Hegedűs Lóránt írása miatt
Közösség elleni izgatás alapos gyanújával hallgatták ki hétfőn az ügyészségen az Ébresztő című XVI. kerületi lap felelős szerkesztőjét abban a büntetőeljárásban, amely ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-alelnök cikke miatt tett feljelentések ügyében folyik.
Házkutatást tartottak a lelkész kirekesztő cikke ügyében
Hétfőn döntenek a Schlecht-cégek ügyében
Hétfőn dönt a Fővárosi Főügyészség az elmúlt évek egyik legnagyobb közérdeklődésre számot tartó ügyéről: a Kaya Ibrahimnak egyetlen napon eladott tucatnyi Fidesz közeli céggel kapcsolatban folytatott büntetőeljárás lezárásáról avagy meghosszabbításáról. A Schlecht Csaba által egyetlen napon fölvásárolt s egy hét múlva sikerrel eladott 11 gazdasági társaság közül kilencet Simicska Lajos alapított, és mindvégig szerepet játszott a cégek többségében. Simicska egyébként hétfőn foglalja el helyét az OTP Lakás-takarékpénztár elnök-vezérigazgatói székében.
Politikusokat is beidéznek a Nógrádi-perben
Újra elismételtette a bíróság Nógrádi Zsolttal, az egykori olajbizottság koronatanújával azokat az állításait, amelyek szerint az olajmaffia politikusokat vesztegetett meg, és amelyek miatt most hamis vád miatt büntetőeljárás folyik ellene. Nógrádi újra hírbe hozta Pintért, Borosst, Lezsákot, akiket várhatóan beidéznek a per következő tárgyalásaira.
Kérdések Dunferről, filmtámogatásról
Büntetőeljárások miatt bírságra kell járnia Pomázi Csabának, a Dunaferr egyik új vezetőjének - állította a kormányfőhöz intézett kérdésében Keller László, arra keresve a választ, hogy a megfelelő embert találták-e a posztra. Kóródi Mária a francia Napóleon-film 450 milliós támogatását sokallta kérdésében.
Megkezdődött Nógrádi Zsolt pere
A vádirat ismertetésével és a vádlott meghallgatásával megkezdődött - a korábban az olajügyek koronatanújaként ismert - Nógrádi Zsolt büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség ötrendbeli büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettével vádolja Nógrádit. Ha Nógrádit bűnösnek találja a bíróság, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.
Sándor István feloldaná aktái titkosítását
Védője szerint nem állnak fenn az államtitoknak nyilvánítás feltételei a Sándor István volt felderítő tiszt ellen folyó büntetőeljárásban. A Papa és védője az adatvédelmi biztoshoz fordul, azonban ha ott nem járnak sikerrel, bíróságra viszik az ügyet.
Székely dolgozni szeretne
Újabb beadványban kéri a házi őrizet megszüntetését Székely Zoltán a bíróságtól - tudta meg a Népszava Futó Barnabástól, a képviselő ügyvédjétől. Legutóbb az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig hosszabbították meg a vesztegetéssel vádolt, a kisgazda frakcióból kizárt képviselő házi őrizetét. Az indoklás szerint továbbra is tartani kell attól, hogy Székely megszökne vagy elrejtőzne, illetve megkísérelné meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét.
Hamarosan jogerős ítélet születhet a whiskys ügyében
Véget ért a nyári szünet a bíróságokon. Ítélethirdetés várható hamarosan a csillebérci táborért folyó perben. Ambrus Attila ügyében is megszülethet a jogerős ítélet. Folytatódnak a Postabankkal kapcsolatos eljárások, a metró-per, a Várhegyi-per, a büntetőeljárások közül pedig Tasnádi Péter ügye.
Korrupciógyanú az M7-es építése körül
Őrizetbe vett a rendőrség két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzt adtak, illetve fogadtak el az M7-es autópálya felújításával összefüggő munkáért. Az ORFK a Magyar Autópálya-építő Konzorcium szombati feljelentése alapján indított büntetőeljárás során vette őrizetbe a két vállalkozót.
85 évig titkosak a Papa aktái
A Népszabadság információi szerint a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (RSZVSZ) vezetője és az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója 2086. november 3-ig titkosította a Papa néven ismert Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes ellen folyó büntetőeljárás iratait.
Büntetőeljárást indíthatnak az országimázsfőnök ellen
Jogosulatlan adatkezelés vétsége miatt eljárás indulhat az Országimázs Központ (OK) vezetője ellen, miután a legfőbb ügyész büntetőfeljelentésként értelmezte Keller László írásbeli kérdését. A szocialista képviselő ebben közérdekű adat eltitkolásával vádolta Tóth István Zoltánt, aki április 9. óta nem hajlandó válaszolni arra: kik nyilvánították győztesnek az év elején a Happy End Kft.-t a 4,2 milliárd forintos országimázs-pályázaton.
Korlátozzák az előzetes letartóztatás időtartamát
Külön határozat nélkül szabadon kell engedni a jövőben azokat, akik bár három éve ülnek előzetes letartóztatásban, ügyükben még nem született elsőfokú ítélet sem. Az eljárási törvény módosítása így jelentősen felgyorsíthatja a büntetőeljárásokat. A Globex-ügy két vádlottját például már két és fél éve tartják fogva, az elsőfokú tárgyalás pedig legkorábban a jövő év első felében kezdődhet csak el.
Eljárás folyik a Mészkő és Dolomit Kft. vezetője ellen
Büntetőeljárást indult két éve Zarándok János, a Mészkő és Dolomit Kft. vezetője ellen. A Dunaferr-ügyben ismertté vált cégvezetőt egy korábbi vállalkozásának másik ügyvezetője jelentette fel. Az ügyészség többek között számviteli fegyelem megsértésével vádolja Zarándokot - értesült a Népszabadság.
Hazugságvizsgálót is bevetnek a vállalkozók
Szabályozás hiányában a polgári életben bárki bármire használhatja a poligráf - azaz hazugságvizsgáló - készüléket, noha ilyen eszközt csupán engedélyek birtokában lehet az országba behozni, és a nyomozóhatóság kizárólag szigorú törvényi előírások betartása mellett alkalmazhatja. Így csak büntetőeljárásban vagy egy körözött személy felkutatásához ellenőrizheti az érintett szavahihetőségét ezzel a módszerrel, kizárólag az illető írásos beleegyezése után. A határőrség - bár rendelkezik nyomozati jogkörrel - nem alkalmazhat poligráfot munkája során.
Megszüntették a nyomozást a BKV Rt. vezetői ellen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya megszüntette a hűtlen kezelés bűntette miatt indult nyomozást Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója és két társa ügyében. A büntetőeljárás során fokozott ügyészi felügyeletet ellátó Fővárosi Főügyészségen még nem tudnak a rendőrség nyomozást megszüntető határozatáról.