büntetőeljárás

címke rss

Alkotmányellenesnek tart egy kormánypárti javaslatot a Legfelsőbb Bíróság

Itthon2011.06.28, 19:11

A büntetőeljárási törvény módosításának több pontja alkotmányellenes a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiuma szerint. Az LB bírái többek között azt kifogásolják, hogy a javaslat szerint a legfőbb ügyész dönthetne, ki járjon el egy adott ügyben, és kifogásolták azt is, hogy a javaslat értelmében a terhelt az őrizet első 24 órájában nem találkozhat a védőjével.

Fél nap alatt visszavonulót fújt a kormánypárti keménységet puhító fideszes

Itthon2011.06.22, 18:22

Egy államtitkár mellett több kormánypárti képviselő is keményen bírálta azt a javaslatot, amely elzárná ügyvédjüktől a nagy értékű csalások gyanúsítottjait. Egy fideszes képviselő előbb az MTV-ben jelentette be, hogy enyhíteni akarja a szigorú javaslatot, be is nyújtotta saját elképzelését, alig pár órával később azonban mégis visszakozott, és visszavonta az indítványt. Kormánypárti képviselők szerint nézeteltérést okozott az eredeti javaslat, a kormány próbált közvetíteni, de úgy tűnik, egyelőre kevés sikerrel.

A bírák ellenzik, hogy az ügyészek választhassák meg, hol tárgyalják az ügyeket

Itthon2011.06.21, 16:22

A Magyar Bírói Egyesület szerint sérti a törvényes bíróhoz való jogot a bírói eljárás gyorsítását célzó törvényjavaslat. Az ugyanis lehetőséget biztosít az ügyésznek arra, hogy bármelyik bíróság előtt vádat emeljen. A bírák érdekképviselete ezért a javaslat felülvizsgálatát indítványozza a kormánynak.

Ragaszkodik a Fidesz a védő nélküli kihallgatáshoz

Itthon2011.06.17, 13:13

Nem engedne a nagyobbik kormánypárt abból, hogy az úgynevezett kiemelt ügyekben védő nélkül kezdhessék meg a nyomozók a kihallgatást. A pénteki határidőig benyújtott fideszes módosító javaslat csak ennek időkeretét rövidítené le, egy KDNP-s képviselő viszont nem engedné sem a védő nélküli kihallgatást, sem az öt napig tartó őrizetet.

Új védőügyvéd kirendelése miatt csúszik a romagyilkosságok pere

Itthon2011.06.03, 13:34

A másodrendű vádlott nem volt megelégedve eddigi ügyvédjének munkájával. A bíróság új védőügyvédet rendelt ki, de a neki adott felkészülési idő miatt csak június 21-én folytatódik a romák elleni támadássorozat büntetőügye.

Jogerősen elítélték a leszázalékolásban is segítő miskolci orvosokat

Itthon2011.05.20, 16:49

Egy miskolci orvost letöltendő fogházbüntetésre, további tizenegyet pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Ítélőtábla. Többségük valótlan szakvéleményeket állított ki, ketten pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt károsították meg, amikor olyan betegek után is vettek fel pénzt, akik nem is jártak a kórházban.

Szabadságáért lemondott vagyonáról az elűzött egyiptomi elnök felesége

Nagyvilág2011.05.17, 17:58

Óvadék ellenében kiengedték az előzetes letartóztatásból Suzanne Mubarakot, az elűzött egyiptomi elnök feleségét, miután lemondott vagyonáról, 730 ezer amerikai dollárért vásárolt villájáról, és két bankszámláján lévő összesen 3,4 millió dollárnyi egyiptomi fontról.

Kiszakadt mellimplantátum miatt perelnek egy gödi céget

Itthon2011.05.12, 15:03

Közel másfél millió forintos kártérítés megítélését kéri egy nő a dunakeszi bíróságtól, mert kiszakadt a mellimplantátuma. A per legfőbb kérdése, hogy eleve hibás darabot ültettek be, vagy külső behatás következtében sérült meg az implantátum.

Tanúként hallgatnak meg exvádlottakat a Kulcsár-ügyben

Itthon2011.05.02, 17:39

A korábbi 24 helyett már csak 18 vádlott van a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú büntetőperében, amely hétfőn folytatódott a Fővárosi Bíróságon. A hat korábbi vádlott közül tanúként hallgatják meg a taxis Gyusziként ismert Sz. Gyulát, és egy volt televíziós riportert is.

Kiégtek a pszichiátriai botrányt kirobbantó nő családtagjainak autói

Itthon2011.03.24, 11:39

A múlt heti bírósági tanúvallomás után kigyulladt a kiskunhalasi pszichiátriai botrány egyik koronatanúja édesanyjának és testvérének autója. A rendőrség és a tűzoltóság vizsgálja a tűz okát - írja a Délmagyar.

Romagyilkosságok: a meglepetések erejében bíznak a védők

Itthon2011.03.25, 06:03

A tanúk és a szakértői vélemények ellentmondásaiban látják a vádirat legnagyobb gyengeségeit a romagyilkosságok vádlottjainak ügyvédjei a pénteken kezdődő büntetőperben. Sok meglepetésre számítanak a védők, az eddig hallgató vádlott is vallomást fog tenni, és a többi vádlott is már várja a tárgyalást.

Meghosszabbították Geréb Ágnes házi őrizetét

Itthon2011.03.22, 13:42

A bűnismétlés veszélye miatt ez elsőfokú bíróság határozathozataláig, de legfeljebb június 21-ig házi őrizetben marad Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász - döntött a BKKB.

Fellebbezett a kiadatása ellen a WikiLeaks alapítója

Nagyvilág2011.03.03, 15:51

Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója fellebbezést nyújtott be a londoni bíróság múlt heti döntése ellen, amely szerint ki kell adni őt a svéd hatóságoknak.

Felfüggesztették az eljárást Biszku Béla ellen

Itthon2011.02.25, 08:22

Alkotmánybírósághoz fordult és felfüggesztette Biszku Béla, a Kádár-korszak belügyminisztere elleni büntetőeljárást a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Őrizetbe vettek egy ügyészre támadó budaörsi férfit

Itthon2011.01.14, 16:45

Az ellene folyó büntetőeljárásban a vádat képviselő ügyészre támadt egy férfi Budaörsön. A trágár szavakkal fenyegetőző férfit őrizetbe vették, és hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárást indítottak ellene.

Eljárás indult Julia Timosenko ellen

Nagyvilág2010.12.15, 16:59

Eljárás indult Julia Timosenko volt ukrán kormányfő ellen. A vád szerint a politikus miniszterelnöksége idején környezetvédelmi pénzeket nyugdíjfizetésre használtak fel.

Felidézik a baleset éjszakáját a kezdődő Stohl-perben

Itthon2010.12.14, 09:47

A vádirat ismertetésével kedden kezdetét veszi Stohl András büntetőpere, a színész-műsorvezetőt azzal vádolják, hogy részegen balesetet okozott, amelyben többen megsérültek. Stohl elismerte, hogy ittasan vezetett, de mivel vállalta a gyógykezelést, azért nem vonják felelősségre, hogy drogozott is a karambol előtt. Kövesse az [origo] tudósítását a tárgyalásról!

Gyorsítanák a büntetőeljárásokat

Archívum2011.01.18, 21:19

A legnagyobb visszatartó erő a bűncselekmény elkövetését rövid idővel követő jogszerű büntetés - mutatott rá Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéd annak kapcsán, hogy a kormány gyorsítaná a büntetőeljárásokat.

Vagyonosodási vizsgálaton bukott félmilliárdot egy adócsaló

Gazdaság2010.12.08, 11:00

Több mint félmilliárd forintot követel az APEH egy fémhulladék-kereskedelemben is érdekelt magánszemélytől a vagyonosodási vizsgálat lefolytatása után. Az "adózó" eltitkolt jövedelme forrásaként többek között mások adócsalásból származó jövedelmére hivatkozott.

Budaházy: Csak az újságban olvastam a Magyarok Nyilairól

Itthon2010.08.30, 07:53

Semmi köze a politikusok elleni támadásokhoz, illetve a Magyarok Nyilai nevű szervezethez - állította a Magyar Nemzetnek adott interjújában Budaházy György. A terrorizmussal gyanúsított, jelenleg is előzetesben ülő férfi szerint az elmúlt években több koncepciós eljárás is folyt ellene. A börtönben sokat olvas, hogy bepótolja az olvasmányokat, amelyekre eddig nem volt ideje.

Vádat emeltek a Katrina elől menekülőkre tüzelő rendőrök ellen

Nagyvilág2010.07.14, 08:59

Akár halálbüntetést is kaphatnak azok az amerikai rendőrök, akik ellen azért emeltek vádat, mert 2005-ben rálőttek a Katrina hurrikán elől menekülő családokra. Két embert öltek meg, feletteseik viszont hamis bizonyítékokkal próbálták meg eltussolni az ügyet.

Több nyom erősíti a rendőrség gyanúját a romagyilkosságokban

Itthon2010.07.02, 11:27

Mobiltelefonjaik alapján jutottak el a rendőrök a romák elleni gyilkosságsorozat gyanúsítottjaihoz - tudta meg az [origo] egy névtelenséget kérő forrásból, aki további részleteket is elárult az egy éve zajló büntetőeljárásból. A nyomozás megállapította, hogy cigányok elleni támadásoknál rabolt fegyvereket használtak. A nyomozást ismerő forrás szerint a négy gyanúsított közül három mondott olyan dolgokat a kihallgatások során, amely erősíti a feltételezett társaik elleni gyanút.

Michael Jackson apja is beperelte az énekes orvosát

Nagyvilág2010.06.26, 22:40

Michael Jackson apja is pert indított az énekes egykori orvosa ellen, akit már megvádoltak gondatlan emberöléssel. A popsztár egy éve halt meg, halálát a vád szerint az okozta, hogy halálos mennyiségű altatót kapott.

Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el a letartóztatott rektornál

Itthon2010.06.16, 19:59

A bíróság szerdán megszüntette a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának előzetes letartóztatását, az előzetest lakhelyelhagyási tilalomra változtatták. A rektort befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják.

Hetekig nem játszotta ki Hagyó elleni lapjait a rendőrség

Itthon2010.05.19, 16:48

Hetek óta elegendő bizonyítéka volt a BRFK-nak Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes meggyanúsításához - állította az [origo]-nak a rendőrség. Ennek ellenére csak az új parlament pénteki megalakulása, mentelmi jogának megszűnése után pár perccel vették őrizetbe Hagyót. Bár a rendőrség hetekig várt Hagyó meggyanúsításával, hétfőn már arra hivatkozva helyezték előzetes letartóztatásba, nehogy elszökjön.

RTL Klub: Nyomoznak egy jobbikos képviselő ellen

Itthon2010.05.12, 21:31

Nyomoznak az egyik megválasztott jobbikos képviselő, Samu Tamás Gergő ellen, amiért a gyanú szerint rendőrökre támadt még 2008. március 15-én. A bíróság ezért kérheti mentelmi jogának felfüggesztését. A Jobbik azt közölte, hogy ebben az esetben képviselőjük le fog mondani mentelmi jogáról. Samu Tamás Gergő tölti be az országgyűlés alakuló ülésén a korjegyzői tisztséget.

Felfüggesztett börtönt kapott az újszülöttjét emésztőbe dobó anya

Itthon2010.05.11, 17:43

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az a balkányi nőt, aki egy éve az udvari WC-ben megszülte, majd az emésztőbe dobta gyermekét. A férje meghallotta az újszülött nyöszörgését, így sikerült megmenteni. A bíróság az enyhítő körülményeket figyelembe véve döntött, így az is számított, hogy az eset óta a megvádolt nő nevelte a gyereket.

Felfüggesztett börtönt kaptak a kútvíz miatt meghalt csecsemő családtagjai

Itthon2010.04.15, 14:32

Másodfokon, jogerősen is felfüggesztett büntetést kapott annak a csecsemőnek az anyja és nagyanyja, aki a neki adott kútvíz miatt halt meg. A gyereket a nitrátos kútvízzel itatták, pedig a védőnő előre szólt, hogy ez veszélyes. A családnak volt vezetékes vize, csak mint mondták, a kútvízzel akartak spórolni.

Félbeszakadt Budaházy pere

Itthon2010.04.10, 00:00

Elnapolták a Budaházy György ellen folyó per pénteki tárgyalását, miután védője először elfogultságra hivatkozva megpróbálta kizáratni a bíróságot az ügyből, majd amikor ezt elutasították, kifogásolta a rendőri biztosítást. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd azt mondta, pszichésen nem képes ellátnia a védelmet így, hogy ennyi felfegyverzett rendőr van jelen. A rendőrség a bíróság környékén több utcát kordonokkal zárt le, csak külön engedéllyel lehetett bemenni az épületbe. Budaházyt ebben az eljárásban alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával vádolják.

Már emlékszik a feljelentésre a korábbi csepeli rendőrkapitány

Itthon2010.03.31, 07:27

Valóban járt nála és beszélt a tervezett feljelentésről a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozata - ismerte el Császár Mihály korábbi csepeli rendőrkapitány a Népszabadságnak adott interjújában. Császár korábban a Tv2 műsorában még tagadta hogy feljelentésről beszélt volna a későbbi áldozattal, a Népszabadságnak már azt mondta: már a gyilkosság napján elmondta a nyomozóknak, hogy a későbbi áldozat fel akarta jelenteni az egyik gyanúsítottat.

Tagadta az ittas vezetést a pisilős rendőrtábornok

Itthon2010.03.19, 15:07

Nem ismeri el bűnösségét Kiss Ernő, egykori XIII. kerületi rendőrkapitány, akit azzal vádolnak, hogy ittasan vezetett, és több autót összetört. A Teve utcai rendőrpalota levizelése miatt ismertté vált főrendőr elleni bírósági eljárás pénteken kezdődött. Kiss szerint haragosai állnak az ügy mögött.

Előzetesben marad a rendőrök szerint vérengzésre készülő diák

Itthon2010.03.16, 16:30

Május közepéig meghosszabbították annak a budapesti egyetemistának az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint tömeges mészárlásra készült. S. Ábelt még február elején vették őrizetbe.

Nyomoznak Borovszky kihallgatási jegyzőkönyvének kiszivárgása miatt

Itthon2010.03.16, 13:30

Nyomozást rendelt el az ügyészség amiatt, hogy megjelent egy internetes oldalon az Oktatási Minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatósága felfüggesztett vezetőjének kihallgatási jegyzőkönyve. Nem tudják, hogy az ügyészségi kihallgatásról készült dokumentum hogyan került ki, és ahhoz volt-e köze esetleg valamelyik ügyésznek is.

Újabb Koszi-klán tag került vissza az előzetesbe

Itthon2010.03.12, 17:44

A Koszi-klán egy újabb tagját szállították vissza a börtönbe, előzetes letartóztatásba pénteken, miután megszegte a házi őrizet szabályait. A csoport egy másik tagja februárban ugyanígy járt: a rendőrök ellenőrizni akarták a házi őrizetét, de ő nem volt otthon.

Zárkózott jótanulónak ismerik a rendőrség szerint lövöldözésre készülő egyetemistát

Itthon2010.02.16, 19:15

Kirendelték a szakértői bizottságot, amely várhatóan már a jövő héten megvizsgálja a rendőrség szerint lövöldözésre készülő budapesti egyetemistát. A jogi egyetemen tanuló fiút egy diáktársa szerint zárkózottnak tartották, nem járt bulizni a társaival, de a tanárok szerették.

A tömeggyilkos, aki nem ölt meg senkit sem

Vélemény2010.02.17, 08:31

Sikertörténetként számolt be a rendőrség annak a fiatalembernek az elfogásáról, aki "22 embert szeretett volna megölni". De tényleg a társadalom érdekeit szolgálja az, ahogyan a bűnüldözők - és nyomukban az újságírók - a nyilvánosságban bemutatták az esetet?

Merényletre készülő muzulmánokat ítéltek el Ausztráliában

Nagyvilág2010.02.15, 08:23

Több mint húsz éves börtönbüntetésre ítélte egy ausztrál bíróság azt az öt muzulmán férfit, akik még 2004-ben merényletre készültek. A Sydney-ben élő elítéltek az afganisztáni és iraki háborúban való ausztrál részvétel miatt akart bosszút állni.

Lopásért kapott újabb öt évet Kaiser Ede

Itthon2010.02.11, 13:07

Öt év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Kaiser Edét csaknem tíz évvel ezelőtt elkövetett lopások miatt, az ítélet jogerős. Kaisert korábban tévesen bűnösnek mondták ki a móri mészárlás elkövetésében is, amelytől külön kezelték ezeket a bevásárlóközpontokban elkövetett lopásokat. Társa, a móri perben szintén megvádolt Hajdú László egy évet kapott.

Ronthat Kiss Ernő helyzetén az újabb ittas vezetés

Itthon2010.02.10, 14:40

Még tavaly februárban vádolták meg ittas vezetéssel Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornokot, akit kedden hajnalban ugyanezért állítottak elő a rendőrök. A Teve utcai rendőrpalota levizelése miatt ismertté vált főrendőr korábbi ügyét csak márciusban kezdi tárgyalni a bíróság, az újabb ittas vezetés súlyosbító tényező lehet.

Előzetesbe küldené az ügyészség Demszky tanácsadóját

Itthon2010.02.05, 13:32

A BKV-ügyben szerdán őrizetbe vett három férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte péntek délelőtt az ügyészség. Az ügyészség szerint előzetesben a helye Demszky Gábor főpolgármester bizalmas tanácsadójának, Mesterházy Ernőnek, valamint a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesének és egy korábbi főosztályvezetőnek.

Házi őrizetbe helyezné Antal Attilát az ügyészség

Itthon2010.01.29, 09:34

Az ügyészség kezdeményezte Antal Attilának, a BKV korábbi vezérigazgatójának házi őrizetbe helyezését pénteken. Antalt kedden vették őrizetbe, a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy előnytelen szerződéseket kötött és indokolatlanul magas végkielégítések kifizetését engedélyezte.

Vádat emelnének a rekorder veresegyházi polgármester ellen

Itthon2010.01.28, 07:38

Másodszor is vádemelést javasol a rendőrség Pásztor Béla veresegyházi polgármester ellen, aki a gyanú szerint hűtlen kezelést követett el. A rekorder, a települést 1965 óta irányító polgármester még 1996-ban vállalt olyan kötelezettséget, amely évekkel később több mint százmilliós kiadást jelentett az önkormányzatnak.

Tíz BKV-s szerződés miatt feljelentést tett Kocsis

Itthon2010.01.22, 13:14

Tíz céggel köthetett olyan szerződést a BKV, amely miatt felmerül a bűncselekmény gyanúja - közölte pénteken a BKV saját belső vizsgálatára hivatkozva. Kocsis István vezérigazgató ezért feljelentést tett.

Az egyik elbocsátott rendőrkapitánynál is volt házkutatás

Itthon2010.01.22, 15:17

Nemcsak a II. kerületi rendőrkapitányságot, hanem a héten elbocsátott II. kerületi rendőrkapitány, Hangyási Sándor lakását is átkutatták a nyomozók- tudta meg az [origo]. A házkutatás okáról és eredményéről a nyomozó ügyészség semmit nem árul el.

Hiába fellebbezett a tokiói ideggáztámadás egyik elkövetője

Nagyvilág2010.01.19, 10:43

Elutasította a bíróság kedden az Aum szekta egyik vezetőjének fellebbezését, így hamarosan kivégzik a tokiói metró elleni gáztámadással is vádolt férfit. A szarinos merényletnek 1995-ben 26 halálos áldozata volt.

Zárt ajtók mögött kezdődött a mohácsi rajztanár pere

Itthon2010.01.19, 12:07

Zárt ajtók mögött tárgyalják a diákjainak megrontásával vádolt mohácsi rajztanár ügyét. A bíróság a kiskorú sértettek érdekében zárta ki a nyilvánosságot.

Vádat emeltek az összevert rab halála miatt

Itthon2010.01.11, 12:44

A kaposvári börtön 10 dolgozója ellen emelt vádat a katonai ügyészség, amiért a nyomozás adatai alapján összevertek egy rabot. A bántalmazott férfi tavaly februárban meghalt. A börtön akkori igazgatóját bűnpártolással vádolják.

Polanski kérte, hogy távollétében ítélkezzenek

Nagyvilág2010.01.07, 10:53

A Roman Polanski ügyében döntő Los Angeles-i bíró azt mondta: megfontolja a filmrendező kérését arról, hogy a távollétében ítélkezzen felette. Az ügyészek tiltakoznak az ellen, hogy a Svájcban tartózkodó, házi őrizet alatt álló Polanskinak ne kelljen megjelennie az amerikai bíróság előtt.

Ügyvédje szerint Farkas Péter fel akarta adni magát

Itthon2009.12.29, 07:39

Az ünnepek után vélhetően hazautazott volna Farkas Péter, aki 2008 óta bujkált a hatóságok elől - mondta az olimpikon ügyvédje a Népszabadságnak. Az ügyvéd szerint a december 12-i jogerős ítélet után Farkas többször elmondta, hazajön letölteni büntetését.

Nem ül többet szökése miatt Farkas Péter

Itthon2009.12.28, 16:45

Várhatóan valamivel kevesebb mint hat évet kell majd börtönben töltenie Farkas Péter egykori olimpiai bajnok birkózónak, akit több mint egyéves bujkálás után a hétvégén Andorrában fogtak el. A kábítószer terjesztése miatt elítélt sportolónak a jogerős ítéletben megszabott büntetést kell letöltenie, de ebből lejön az előzetes letartóztatás ideje. Ügyvédjével Skype-on tartotta a kapcsolatot szökése alatt is.

Márciusig előzetesben marad a pécsi lövöldöző

Itthon2009.12.28, 16:02

Március végéig előzetes letartóztatásban marad az a pécsi fiatal, aki novemberben lövöldözni kezdett a Pécsi Tudományegyetemen. A bíróság szerint tartani lehet a szökésétől, illetve attól, hogy akadályozná a büntetőeljárást. A hallgató egy csoporttársát megölte, három másik embert pedig megsebesített.

Elítélték csalásért a ballonos kisfiú szüleit

Nagyvilág2009.12.23, 21:50

Kilencven, illetve húsz nap börtönt kaptak annak az amerikai kisfiúnak a szülei, akiről egy ideig azt hitték, hogy elsodródott egy hőlégballonnal. A szülők szándékosan tévesztették meg a hatóságokat, mert szerepelni akartak a médiában, amely élőben közvetítette a gyerekük keresésére szervezett mentőakciót.

Orrlevágásra ítéltek két pakisztáni férfit

Nagyvilág2009.12.22, 20:32

A bírósági ítélet értelmében le kell vágni az orrát annak a két pakisztáni férfinek, akik korábban bosszúból levágták egy nő orrát és fülét, miután visszautasította egyikük házassági ajánlatát. A tettesek nemcsak ugyanúgy bűnhődnek, még ötven év börtönt is kaptak.

Felfüggesztett büntetést kapott az osztálytársát halálra verő diák

Itthon2009.12.17, 16:00

Felfüggesztett fogházbüntetés kapott az a szakközépiskolás diák, aki tavaly annyira megverte az egyik osztálytársát, hogy belehalt sérüléseibe. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

Vesztegetési üggyel folytatódhat az elítélt exállamtitkár pere

Itthon2009.12.16, 07:23

Vesztegetés miatt újabb vizsgálatot indított az ügyészség, amely kapcsolatban lehet a december elején felfüggesztett börtönre ítélt egykori államtitkárral, Benedek Fülöppel - írja a Magyar Nemzet. A lapnak az ügyészség annyit erősített meg, hogy a Benedek elleni büntetőeljárás során érkezett egy új bejelentés, ami alapján ismeretlen személy ellen indítottak eljárást vesztegetés gyanúja miatt.

Szlovákiáig érnek a BKV gyanús szerződései

Itthon2009.12.10, 16:58

Szlovákiába, sosem használt honlapra és egy lelkes végzős mérnökhöz vezetnek többek között azok a szerződések, amelyeket hétfőn küldött el a BKV a rendőrségnek, mert a cég ellenőrzése gyanúsnak találta azokat. A szerződések adataiból kiderül, hogy a közlekedési társaság majdnem tízmillió forintot értékű reklámidőt is hagyott kárba veszni, és online hírfigyelést rendelt havi félmillióért.

Hagyót hibáztatja a BKV a csontvázakért

Itthon2009.12.09, 18:47

Felülvizsgálja a BKV a letartóztatott korábbi jogi igazgatója, Sz. György által felügyelt szerződéseket - közölte a cég megbízott jogi igazgatója. A BKV közölte, tíz jogi irodával állnak szerződésben, ezek feltételei első ránézésre megfelelnek a piaci viszonyoknak. Ennek ellenére tájékoztatást kértek partnereiktől.

Meggyőző embernek tartották a letartóztatott BKV-igazgatót

Itthon2009.12.08, 11:40

Meggyőző embernek tartották a BKV hétvégén őrizetbe vett jogi igazgatóját, és egy ismerőse szerint még nemzetbiztonsági kapcsolattartónak is kinevezték korábbi munkahelyén, a Budapest Airportnál. Az [origo]-nak a kirúgott jogi igazgatót jól ismerő források beszéltek arról, hogy bizalmi ember volt a BKV-nál.

Megörült a metrós nyomozásnak a főváros

Itthon2009.12.03, 19:01

Bár sok politikus beszélt már róla, hogy gyanús körülmények között drágult meg a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása, egyikük sem tett feljelentést emiatt. Egy független képviselő összeszedte a metróépítésről és a hídfelújításról szóló biztos és bizonytalan információkat, az ügyészség vizsgálódik. A főváros magabiztos közleményt adott ki a nyomozás hírére, pedig az Állami Számvevőszék is talált már pár szabálytalanul kifizetett milliárdot.

Közmunkára ítélték a hídfoglalásért Budaházyt

Itthon2009.12.03, 16:11

Harminc nap közérdekű munkára ítélte felülvizsgálati eljárásában a Legfelsőbb Bíróság Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd hét évvel ezelőtti elfoglalásáért. Budaházy szerint koncepciós eljárás folyik ellene, hívei tapssal fogadták a tárgyalóteremben. A bíróság környékét a rendőrség kordonokkal vette körül.

Életfogytiglant kaptak a tokaji pénzszállítórablók

Itthon2009.12.01, 15:53

Két vádlottra életfogytiglani büntetést szabott ki kedden a bíróság, amiért tavaly márciusban mintegy 166 millió forintot raboltak el egy pénzszállító autóból, és megölték a biztonsági őrt. Az ítélet nem jogerős.

Beismerték a hamisítást az SZDSZ-es álszavazók

Itthon2009.11.25, 13:58

Az aláírásokat hamisító vádlottak elismerték tettüket, a feltételezett felbújtók viszont tagadták bűnösségüket az SZDSZ-es álszavazók perének első tárgyalásán. A párt 2007-es elnökválasztásán többen is hiányzó küldöttek helyett szavaztak, ezért végül meg kellettt ismételni a tisztújítást.

Csintalan Sándor megverésével is Budaházy társait gyanúsítják

Itthon2009.11.10, 10:18

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy György kilenc feltételezett társát. Az ügyészek gyanúja szerint ők verték meg Csintalan Sándort 2007-ben, ők dobtak egy MSZP-irodába, egy szórakozóhelyre és egy fitness szalonra Molotov-koktélt és ők próbáltak felrobbantani egy bankautomatát is. Hármuk előzetes letartóztatását meghosszabbította az ügyben eljáró bíró.

Januárig előzetesben maradnak a csepeli gyilkosság gyanúsítottjai

Itthon2009.11.04, 13:52

Újabb két hónappal meghosszabbította a csepeli kettős gyilkosság két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság. A bíróság szerdán ismét felszólította a nyomozó hatóságot, hogy pontosítsa a gyanúsítást, mert állásfoglalása szerint az iskola gazdasági igazgatója nem gyilkossággal, csak bűnsegédséggel gyanúsítható.

Botrányt csinált a hallgatóság Budaházy tárgyalásán

Itthon2009.11.03, 19:40

Bekiabálásokkal zavarták a tárgyalást, majd vérbírónak nevezték a bírót a Budaházy György ellen rongálás vádjával folyó per néhány hallgatója. Budaházyt azzal vádolják, hogy három éve megrongálta a Szabadság téri szovjet emlékművet, de más eljárások is folynak ellene. A bíróság szerint a tárgyalás alatt még minden rendben volt, utána pedig csak a rendőrök intézkedhettek volna.

Még két hónapig előzetesben marad Overdose tulajdonosa

Itthon2009.11.02, 10:13

Két hónappal meghosszabbította a nagyváradi bíróság Mikóczy Zoltán és társa előzetes letartóztatását. Overdose tulajdonosát azzal gyanúsítják, hogy megpróbálta eltüntetni és Magyarországra menekíteni felszámolás alatt álló partiumi cégének üzeméből a gépeket.

Nem döntöttek még a Kulcsár-per újraindításáról

Itthon2009.11.02, 11:25

A Magyar Nemzet információi szerint a Kulcsár-ügyben született elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A szervezet vezetője viszont az [origo]-nak azt mondta, jelenleg dolgoznak az ügyön, és nem döntöttek még erről. A tavaly megszületett nem jogerős ítélet nyolc év börtönt rótt ki a brókerbotrány elsőrendű vádlottjára.

Zárolták a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjainak vagyonát

Itthon2009.11.02, 07:36

Lefoglalták a hatóságok a Marian Cozma meggyilkolásával gyanúsított férfiak vagyonát - írja a Blikk. A vagyon zárolását az elhunyt családja kezdeményezte, mert a későbbiekben polgárjogi pert akarnak indítani kártérítésért. 

"Vannak megtévedt emberek" - szükség van felfüggesztett büntetésekre is

Itthon2009.11.02, 09:15

Két szülő másfél év letöltendő börtönt kapott, mert gyerekeik sokat lógtak az iskolából, a tévészékházat 2006-ban felgyújtók viszont felfüggesztett börtönt kaptak. Az [origo]-nak nyilatkozó büntetőbírók és ügyvédek szerint a közvélemény félreérti a büntetések felfüggesztését: minden ügy más, sok a szubjektív szempont, amit a laikusok nem mérlegelnek, ráadásul aki felfüggesztett börtönt kap, az kétszer is meggondolja, hogy mit csinál. A rendszer nem tökéletes, néhány bűncselekmény megítélése szinte megyénként változik, és vannak olyan bűnelkövetők, akik nem rémülnek meg a felfüggesztett börtöntől, vágják a centit és ugrásra készen váárják ...

Életfogytiglant kér négy olaszliszkai vádlottra az ügyész

Itthon2009.10.29, 16:42

Négy olaszliszkai vádlottra életfogytig tartó börtönbüntetést kért az ügyész a bíróságon. Az olaszliszkai gyilkosság másodfokú pere hétfő óta zajlik, csütörtökön az egyik vádlott bocsánatot kért tettéért, miután elismerte, hogy belerúgott a földön fekvő áldozatba.

Helyszíni tárgyalást tartottak Olaszliszkán

Itthon2009.10.27, 19:15

Véget ért az olaszliszkai gyilkosság újrakezdődő perének helyszíni tárgyalása. A vádlottak az ítélőtábla tanácsa előtt mutatták meg, mi történt a gyilkosság helyszínén. Többen közülük ellentmondtak korábbi vallomásuknak, egyikük szerint előre leosztották a szerepeket.

Másodjára felmentették a Szlávy-gyilkosság vádlottjait

Itthon2009.10.21, 20:23

Bár korábban 15 év börtönre ítélték, a megismételt eljárásban felmentették Wappler Lászlót, akit a Balaton királyaként ismert Szlávy Bulcsú megöletésével vádoltak. A férfit ugyan 2004-ben tetten érték egy garázsban, amint el ki akarta ásni az alvilági vezér maradványait, de a bíróság szerint ez még nem bizonyíték arra, hogy ő ölette meg.

Feljelentették a pezsgőző szerb elnököt

Nagyvilág2009.10.17, 13:12

A szerb rendőrség büntetőfeljelentést tett pénteken Boris Tadic köztársasági elnök, Snezana Samardzic-Markovic sportminiszter és két sportvezető ellen, akik a tiltás ellenére alkoholt fogyasztottak a belgrádi futballstadionban a Románia ellen 5-0-ra megnyert világbajnoki selejtező után.

Bíróság elé kerül a rabokat molesztáló amerikai bíró

Nagyvilág2009.10.05, 21:03

Szexuális zaklatással és emberrablással vádolnak egy alabamai bírót, aki állítólag magán találkozókra kivitt a börtönből több rabot. A bíró ellen a korábbi vádlottak fognak tanúskodni, akiket a vád szerint szexuális érintkezésre kényszerített. Ügyvédje szerint csak le akarják járatni védencét, aki korábban azt állította, mentorként bánt a rabokkal.

Bal-jobb közösködésről beszélt egy tanú a Zuschlag-perben

Itthon2009.10.01, 20:20

A Fiatal Baloldal vezetői tudtak arról, hogy mire fordították a civil szervezeteknek kiírt pályázatokon elnyert összegeket a Zuschlag Jánoshoz kötődő szervezetek - vallotta egy tanú a Zuschlag-per tárgyalásán. A Dél-Alföldi Regionális Ifjúsági Tanács korábbi tagja szerint a jobb- és baloldali szervezetek egyetértésben osztották a pénzt.

Az államkincstár is falazhatott Zuschlagnak

Itthon2009.09.29, 22:17

A Magyar Államkincstár delegáltja hátráltatta a Nemzeti Civil Alapprogram kollégiumában, hogy belső vizsgálat induljon a Zuschlag Jánoshoz kötődő egyesületek ellen - vallotta a bíróságon a kollégium egyik tagja. Emiatt a vizsgálat csak akkor indulhatott volna el, amikor már az ügyészség is nyomozott a jogtalanul felvett pályázati pénzek miatt.

Feljelentették Laborc Sándort, az NBH korábbi vezetőjét

Itthon2009.09.24, 11:38

Ha megállapítják a többrendbeli hamis vád bűncselekményét, akár évekig tartó börtönbüntetés is kiszabható Laborc Sándorra, a Nemzetbiztonság Hivatal korábbi vezetőjére - állítja az UD Zrt. vezetőinek ügyvédje. Laborcot az adatgyűjtési ügyben szereplő vagyonvédelmi cég képviselői jelentették fel, amiért tavaly ősszel feljelentést tett ellenük.

Elítélték a magyar bendzsós gyilkost Új-Zélandon

Nagyvilág2009.09.18, 09:14

Halált okozó testi sértés miatt 12 év börtönre ítélte egy új-zélandi bíróság azt a magyar férfit, aki még 2007 végén egy bendzsóval agyonvert egy idős helyi lakost. A magyar búvároktatót állítólag az dühítette fel, hogy az idős férfi homoszexuális ajánlatot tett neki.

Az előzetesben ülő közszolgák is kapnak fizetést

Itthon2009.09.17, 09:03

Akkor is kapnak fizetést a közszolgák, ha felfüggesztették őket vagy éppen előzetes letartóztatásban vannak - olvasható a Népszabadságban. A jogszabályok alapján a közszolgákkal ilyen esetben másképp bánnak, mint a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozókkal.

Feszítővas lehet a bizonyíték a Balla Irma-ügyben

Itthon2009.08.31, 16:55

Lefoglalta a bíróság azt a feszítővasat, amely a védelem szerint döntő bizonyíték lehet a Balla Irma-gyilkosság ügyében. Magyar György ügyvéd szerint ezt használhatta az emberölés elkövetője.

Kiszabadult az egyik legfiatalabb guantánamói rab

Nagyvilág2009.08.25, 08:06

Hét év raboskodás után hazatért Afganisztánba az egyik legfiatalabb guantánamói rab. A fiatalember kora nem tisztázott, rokonai szerint 19 éves, a Pentagon viszont azt állítja, hogy ennél idősebb.

600 ezret kért enyhe büntetés fejében az ügyész

Itthon2009.07.30, 17:31

Hatszázezer forintot kért egy kerületi ügyész egy vádlottól azért, hogy enyhébb büntetés kiszabását kérje az ügyében. Lebukott, így jelenleg vesztegetéssel gyanúsítják, és fegyelmi büntetésként hivatalvesztéssel sújtották. A vádlottal szexuális kapcsolata is volt, és korábban már megrovásban is részesítették egy másik ügyben ellene indult fegyelmi eljárásban.

Vádat emelne a rendőrség a kikötött beteg halála miatt

Itthon2009.06.24, 13:22

Vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség napokon belül a nyomozást a bólyi otthonban tavaly ősszel meghalt beteg ügyében. A fogyatékos asszonyt gondozója a pelenkájánál fogva kikötötte, és mikor megpróbált kiszabadulni, vélhetően megfulladt. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolná a gondozót.

Elhalasztották Kolompár perét az EP-választás miatt

Itthon2009.05.29, 14:37

Az EP-választáson induló jelölteknek járó mentelmi jog miatt elhalasztotta a bíróság Kolompár Orbán OCÖ-elnök és társainak büntetőperét. Kolompár és egy másik vádlott az MCF Roma Összefogás listáján indul. Ha nem szereznek mandátumot, folytatják ellenük a büntetőeljárást.

Száz évre ítélték a gyerekeit megmérgező férfit

Nagyvilág2009.05.24, 18:53

Egy levesgyártó cégtől akart pénzt kicsikarni az a georgiai férfi, aki gyógyszereket és öngyújtófolyadékot kevert saját gyerekei ételébe. Az esküdtszék bűnösnek találta a férfit, a bíróság pedig száz év börtönbüntetést rótt ki rá.

Leépülés miatt függesztették fel Zarándok perét

Itthon2009.05.20, 11:29

Felfüggesztette a büntetőeljárást a Veszprémi Városi Bíróság a gazdasági bűncselekménnyel vádolt Zarándok János vállalkozó ügyében. Az igazságügyi orvos szakértő szerint a vádlott szellemileg leépült. Zarándok korábban azt állította: az Orbán család megpróbálta őt kiszorítani a bányapiacról - írja a Magyar Nemzet.

Két visszaeső kapott 29 évet gyilkosságért

Itthon2009.05.19, 16:02

Összesen 29 év börtönbüntetést szabott ki a bíróság két férfit, akik brutálisan meggyilkoltak egy 80 éves asszonyt, majd mindössze 21 ezer forintot érő tárgyakat raboltak el a házából. A bíró a gyilkosság kegyetlensége és a vádlottak büntetett előélete mellett azzal indokolta a súlyos büntetést, hogy megnőtt a hasonló bűntettek száma az oszágban.

Elnapolták Gergényi perét

Itthon2009.05.18, 16:22

Szeptemberben zárt tárgyalással folytatódik a Gergényi Péter korábbi budapesti rendőrfőkapitány ellen indult pótmagánvádas büntetőper. A per a Kossuth tér 2006-os lezárása miatt indult. A hétfői tárgyalást a pótmagánvádló távolléte miatt napolták el.

Újabb ügyben lett gyanúsított Kolompár Orbán

Itthon2009.04.22, 08:58

A vámnyomozók szerint 140 millió forint támogatás felhasználását próbálta fiktív számlákkal igazolni egy, Kolompár Orbán OCÖ-elnök által vezetett civil szervezet. A cigány vezető, akit jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsítanak, nem tett vallomást és panasszal élt gyanúsítás ellen.

Házkutatást tartottak Rózsa-Flores házában

Itthon2009.04.20, 17:25

Átkutatták a nyomozók a bolíviában lelőtt Rózsa-Flores Eduardo Nógrád megyei házát. Az MTI szerint a rendőrség lőfegyvereket foglalt le és lőfegyverrel visszaélés miatt nyomoz. A férfi barátnője szerint Rózsa-Flores otthonában katonai relikviákat gyűjtött, de a fegyvereket nem használta.

Jogerősen elítélték az aszódi pénzszállító kirablóit

Itthon2009.04.09, 14:28

Hat évvel az aszódi pénzszállítórablás után jogerősen elítélte a vádlottak egy részét a Fővárosi Ítélőtábla: a legsúlyosabb büntetés 13 év fegyház. Hat vádlott esetében azonban az ítélőtábla új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.

Négy évig is tarthatna az előzetes letartóztatás

Itthon2009.04.08, 10:37

Akár négy évig is előzetes letartóztatásban lehetne tartani azokat, akiket súlyos bűncselekményekkel vádolnak - számolt be az RTL Klub az igazságügyi minisztérium terveiről. Így akarnák megelőzni, hogy az eljárás elhúzódása esetén szabadlábra kerüljenek veszélyesnek tartott vádlottak.

Elfogadta büntetését a pécsi gázoló

Itthon2009.04.08, 17:48

Visszavonta fellebbezését, így jogerőssé vált az elsőfokú ítélet K. Zsolttal szemben, aki tavaly májusban halálra gázolt egy, a zebrán áthaladó idős nőt és a babakocsiban fekvő unokáját. A férfit négy év börtönre ítélték, és öt évre eltiltották a vezetéstől. Súlyosító körülmény volt, hogy korábban kétszer is megbüntették gyorshajtás miatt.

Életfogytiglani börtönt kapott Josef Fritzl

Nagyvilág2009.03.19, 16:02

Emberölésben is bűnösnek találta az esküdtszék az amstetteni rémként ismertté vált Josef Fritzlt, így a bíróság elétfogytiglani börtönre ítélte. Mivel senki nem fellebbez, az ítélet jogerős. A saját lányának gyerekeket nemző férfi az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét.

Beismerte bűnösségét Josef Fritzl

Nagyvilág2009.03.18, 13:42

Tárgyalásának harmadik napján váratlanul minden vádpontban bűnösnek vallotta magát az osztrák Josef Fritzl. A sajtóban amstetteni rémként emlegetett férfi bűnlajstromán nemi erőszak, vérfertőzés, súlyos kényszer alkalmazása, személyes szabadság korlátozása, gondatlanságból elkövetett emberölés és rabszolgasorsban tartás szerepel. Szerdán beszámíthatóságát vizsgálták, csütörtökön akár ítélet is születhet ügyében. Fritzl több mint két évtizeden át tartotta bezárva és vérfertőző viszonyra kényszerítve lányát házának pincéjében.

Büntetőfeljelentés a HungaroControlnál

Archívum2009.03.13, 18:11

Súlyos belső gazdálkodási szabálytalanságok miatt Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter megszüntette a HungaroControl Zrt. vezérigazgatójának megbízatását és igazgatósági tagságát; a társaság felügyelőbizottsága büntetőfeljelentést tett az ügyben - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) pénteken az MTI-vel.

Fizethet a gyanúsított, ha nem kér a nyomkövető karperecből

Itthon2009.03.06, 12:14

Évek óta lehetne nyomkövetőt szerelni a házi őrizetben levőkre, Magyarországon azonban még sosem alkalmazták ezt a módszert. A levehetetlen karperec és a jeladó sokba kerül, a rendőrségnek nincs is ilyen készüléke. A törvény szerint a gyanúsítottnak is bele kell egyeznie a nyomkövető használatába, erre azonban még alig van példa. A rendőrség kifizettetné az őrizet költségeit a karperectől vonakodókkal, az IRM pedig mérlegeli, hogy milyen büntetések kiváltására alkalmas a nyomkövető.

Életfogytiglant adna a többszörös visszaesőknek a Fidesz

Itthon2009.02.12, 18:38

Életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtaná a többszörösen visszaeső, erőszakos bűncselekményeket elkövető bűnözőket a Fidesz. Lázár János képviselő szerint a módszer az Egyesült Államokban már bevált, jelentősen visszaesett a bűncselekmények száma.