büntetett előéletű
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- lopás
- letartóztatás
- börtön
- vádemelés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szigorították, hogy ki lehet taxis
Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása, az utasok védelme érdekében.
Megszólalt a Tégláson brutálisan összevert bolti eladó
Gyilkossági kísérlet miatt kellett felelnie a 15 éves R. Bencének és olasz bűntársának, a 29 éves Andrea L-nek, amiért két éve Tégláson rátámadtak egy helyi asszonyra. Majdnem halálra verték. Mindent tagadtak, az egyikük azt mondta, aznap nem is jár arra.
Vádat emeltek a féltékenységből késelő polgári férfi ellen
Nem tudta elviselni egy polgári férfi, hogy az exe már mást szeret, ezért kegyetlen bosszút állt: először csak fenyegetőzött, és bántalmazta a nőt, majd egy rendezvényen késsel leszúrta az új párját. Az áldozat még aznap meghalt, gyakorlatilag elvérzett. A férfi mindezt videóra vette telefonjával, sőt, élőben közvetítette. Az ügyészség gyilkosság miatt vádat emelt ellene.
Másokat hibáztat a történtekért a Deák téri késelő anyja
Legalább két hónapig még biztosan nem szabadulhat a Deák téri gyilkossággal gyanúsított, 18 éves Cs. Krisztián, ahogyan két bűntársa sem. Az anyja szerint a gyámhatóság a felelős a fia tettéért, magát nem hibáztatja.
Pedofil bűnbandát vettek őrizetbe a rendőrök Németországban
Egy münsteri nyaralóban zaklattak és bántalmaztak egy 5, 10 és egy 12 éves kisfiút. Az ügy fő gyanúsítottja egy 27 éves informatikai technikus férfi, de rajta kívül a 45 éves anyját, és még öt, 30 és 43 év közötti férfit is őrizetbe vettek a helyi rendőrök.
Letartóztatásban a hátulról támadó, esztergomi rabló
A fiatal férfit már többször büntették lopás, rablás és garázdaság miatt, legutóbb tavaly nyáron szabadult a börtönből.
Maszkos tolvaj fosztott ki egy nyugdíjast Kaposváron
Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 34 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit, aki maszkban kifosztott egy idős asszonyt Kaposváron.
Ellopott egy disznót két fiatal, majd az árokparton agyonverték
Vádat emeltek két büntetett előéletű fiatal ellen, akik elloptak egy disznót egy Heves megyében élő gazda udvaráról, majd agyonverték, a tetemét pedig az árokparton hagyták.
A koronavírus-járvány miatt bezárt iskolaépületbe törtek be Szegeden
Március 29. és április 1. között két szegedi férfi megpróbált betörni egy bezárt iskolába. Mint kiderült, nem ez volt az első kísérletük: több házba is besurrantak, sőt, az utcákon is megloptak néhány járókelőt.
Ereszcsatornát ígért, de lopni ment
Egy férfi júniusban fényes nappal két társával együtt megjelent egy tatabányai férfi házánál, ahol felajánlották, hogy 75.000 forintért ereszcsatornát készítenek neki. Az el is készült, de a tulajdonostól 400 forintot loptak el.
Elítélték a szökevényt, akit hétfőn sikerült elfogni
Nem élvezhette szabadságát túl hosszú ideig az a mosonmagyaróvári férfi, akit idén májusban házi őrizetre ítéltek, ő viszont egyszerűen levágta magáról a nyomkövetőt, és kiszaladt a házból. Egy héttel később megtalálták, és bíróság elé állították.
Egy hónap alatt két nőt is meggyilkolt a pornófüggő gyilkos
A 32 éves férfit 29 év börtönre ítélték tavaly májusban, miután megölt egy 22 éves pincérnőt 2017 karácsony estéjén. A nő épp hazafelé tartott munkája után a World's End nevű szórakozóhelyről, ahol dolgozott, amikor a Finsbury parkban rátámadt egy férfi, kezében egy törött üveggel - írja a Mirror.com.
Bűnözők tanítanak floridai iskolákban
A floridai törvények szerint a magániskolák nem kaphatnak támogatást olyan tanáraik után, akik bűncselekményt követtek el. Az idők folyamán elfeledkeztek erről a törvényről és senki sem ellenőrizte a tanárok múltját. Mivel most három esetben is kiderült, hogy büntetett előéletű tanárokat alkalmaztak, elrendelték az összes floridai magániskola átvilágítását.
- címkék:
- Florida
- iskola
- büntetett előéletű
- Címkefelhő »
Sérült barátaival sem törődött a sükösdi Mad Max
Javításra kapott autóval, ittasan okozott komoly balesetet a büntetett előéletű sükösdi férfi, aki sérült ismerőseit is magára hagyta. Bűnlajstromához képest szinte már szinte mellékes, hogy jogosítványa sem volt.
Szétlőtte saját péniszét a férfi - Börtönbe zárták érte (18+)
Egy 43 éves amerikai férfi meglőtte saját szerszámát, és ha ez még nem lett volna elég, a rendőrség le is tartóztatta ezért.