bűnöző

címke rss
Molesztálás, rablás, halálos fenyegetés: 19 évesen 19 bűncselekményt követett már el a férfi

Molesztálás, rablás, halálos fenyegetés: 19 évesen 19 bűncselekményt követett már el a férfi

A férfi a vád szerint kifosztotta nagymamáját, betört nagybátyjához, rátámadt egy kalauzra, megfogdosott egy lányt az utcán és egyéb bűncselekményeket követett el.

Repülős Gizi: Kleptomániás idős hölgy, vagy elvetemült bűnöző?

She2020.10.12, 08:39

"Addig menekültem Repülős Gizi elől, míg végül az maradtam. (...) Itt vagyok én is, az öreg tolvaj. És nincs másom, csak a hírhedtségem." - Így emlékezett vissza az életére Repülős Gizi, akiről rengeteg sztori és legenda kering mind a mai napig.

Rapszövegben árulta el magát a börtönben egy férfi, aki meglőtt egy 12 éves fiút

Nagyvilág2020.09.23, 13:41

Valószínűleg még hosszú ideig börtönben marad az a 26 éves férfi, aki januárban fegyverrel támadt rá egy csoport kiskamaszra Sheffield egyik utcáján. Az egyik fiú lábát eltalálta a lövés, súlyos sérülést szenvedett. A férfit röviddel az eset után gyilkossági kísérlet gyanújával letartóztatták, akkor azonban még nem volt elég bizonyíték ellene. Nem sokkal később azonban már igen, ugyanis ő maga ismerte be bűnösségét, még ha nem is szándékosan: írt egy dalt a börtönben egy kisfiúról, akit az utcán lelőtt egy csavargó, majd telefonon elszavalta ismerősének. Arra persze nem számított, hogy a börtönben lehallgatják.

Nem hiszed el! Fejvadászok kapták el a magyar TOP listás bűnözőt

Life.hu2020.08.26, 08:24

A jogerős fegyházbüntetés letöltése elől bujkált 6 éven keresztül a rendőrség körözési TOP listáján szereplő N. Zsolt.

Nyíltan szembeszállt a rendőrökkel a drogos sorozatbűnöző

Nagyvilág2020.08.11, 17:24

Letartóztattak egy Tennessee-i férfit, aki megpróbálta elütni a rendőröket, miután azok tetten érték, hogy vezetés közben drogozott. Mint kiderült, a férfit korábban már többször is elítélték más ügyek miatt.

Ha ki van varrva a testem, már bűnözőnek nézel?!

She2020.07.09, 15:25

A mai napig emlékszem az első tetoválásomra. Arra, mennyire izgultam, hogy fájni fog-e. Akkor még teljesen tudatlan voltam a témában, és mindössze 15 éves.

Rendőrkézen a toplistás magyar bűnöző

Life.hu2020.07.01, 08:47

A kőrözött férfit több mint egy évnyi bujkálás után, Hollandiában fogták el a az ottani rendőrök. Drogkereskedelem és hamis pénz miatt keresték.

Minden ok nélkül fellökött egy idős nőt az utcán egy visszaeső bűnöző

Nagyvilág2020.06.17, 17:33

Láthatóan minden ok nélkül fellökött egy idős nőt az utcán egy visszaeső bűnöző New Yorkban. A 92 éves nő megsérült, mert esés közben egy tűzcsapba is beverte a fejét - írja a Fox News.

Kaiser Ede 18 év után szabadult a börtönből: "Ha létezett volna halálbüntetés, engem kivégeztek volna"

Life.hu2020.06.17, 14:46

A móri bankrablásért ártatlanul elítélt Kaiser Ede az akkoriban kiszabható legszigorúbb büntetést, életfogytiglani fegyházt kapott. A férfi 18 év után néhány héttel ezelőtt szabadult a börtönből, de tudja: ha létezett volna halálbüntetés, már nem élne.

TOP50-es bűnözőt fogtak a rendőrök

Itthon2020.05.08, 13:56

Európai elfogatóparancs alapján fogták el K. Lászlót. A magyar rendőrség speciális fejvadász egysége, a célkörözési alosztályának információi alapján indult el. Bandájával több százmilliót raboltak össze.

Autót lopott, majd fejszével rendőrökre támadt egy néhány napja a járvány miatt kiengedett rab Franciaországban

Nagyvilág2020.04.13, 13:08

A koronavírus-járvány miatt engedték szabadon nemrég azt a férfit Franciaországban, aki azonnal bűnözőként viselkedett. Néhány napja ellopott egy autót, aminek később felrobbant az olajtankja, majd amikor a rendőrök el akarták fogni, fejszével fenyegette meg őket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb álhírterjesztőt fogtak el – a battonyai akcióról videó is van

Itthon2020.04.10, 10:20

A rendőrök speciális egysége több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés miatt. Olyan cikkek kerültek ugyanis fel az internetre, amelyek a köznyugalmat megzavarták, hazugságok voltak benne a koronavírus magyarországi megjelenésével kapcsolatosan. Többek között ilyenek voltak azok a cikkek is, melyek azt a valótlan hírt terjesztették, hogy Magyarországon már januárban több magyar ember fertőződött meg a kínai eredetű koronavírussal és halt meg a fertőzés miatt, holott ekkor a járvány még nem jelent meg Magyarországon.

Bűnözők a párizsi elővárosban szándékosan járókelőket gázolnak – videó

Nagyvilág2020.04.07, 16:01

Elszámolási vita lehet annak a szándékos gázolásnak a hátterében, ami a Párizzsal szomszédos, hírhedt megye, Seine-Saint-Denis egyik településén történt - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

New York állam kormányzója súlyos bűntettekért elítélteket is szabadon bocsátott a járvány miatt

Life.hu2020.03.30, 08:31

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo az Egyesült Államokat is sújtó koronavírus-járvány miatt börtönbüntetésüket töltő elítéltek szabadon bocsátását rendelte el, köztük olyanokét is, akik gyermekeket erőszakoltak meg - jelentette vasárnap este a Breitbart News című portál.

Europol: A bűnözők gyorsan alkalmazkodnak a járványhoz

Itthon2020.03.27, 14:33

A bűnözők gyorsan alkalmazkodnak a koronavírus-járvány okozta helyzethez, módosítják stratégiáikat a kialakult helyzet lehetőségeinek kiaknázására egyebek mellett internetes csalásokba, hamis termékek gyártásába, vagy illegális kereskedelembe kezdenek - közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete az Europol.

Bűnöző kezei közül mentett ki egy nőt egy csepeli férfi

Itthon2020.03.04, 16:07

Igazi bátor hősként viselkedett Gusztáv, amikor néhány napja felfigyelt rá, hogy a környék hírhedt bűnözője egy ártatlan nőt készül megerőszakolni. A férfi viszont még idejében közbelépett.

Soros legújabb ötlete: a migránsok mellett bűnözőket képezne ki

Nagyvilág2020.01.24, 12:27

Egymilliárd dollárból indítana új oktatási hálózatot Soros György - minderről a davosi világgazdasági fórumon beszélt az amerikai tőzsdespekuláns. Soros az illegális bevándorlókat és a börtönben ülő bűnözőket képezné. Legújabb terve egybevág azzal az akcióval (börtönbiznisz), amit Magyarországon folytatnak az általa támogatott álcivil szervezetek. Soros mostani kijelentése egyértelműen azt mutatja, hogy világszerte tovább akarja növelni befolyását. 

Uzsorást fogtak Veszprémben

Itthon2020.01.17, 16:18

Az 59 éves veszprémi férfi a gyanú szerint rendszeresen, havi kamatért hosszabb időre adott kölcsön pénzt. Több család életét nehezítette meg. 

Vádat emelnek a kiskunhalasi férfi ellen, aki betört egy házba és felakasztotta a tulajdonost

Life.hu2019.12.14, 13:36

Egy férfi betört egy kiskunhalasi házba, amelynek tulajdonosát kis híján brutális módon megölte. Az eset három évvel ezelőtt történt, a tettes hamarosan bíráság elé áll.

Hiába töltötte le büntetését a Viszkis, a mai napig bűnözőként tartják számon

Life.hu2019.11.27, 10:17

Bár Ambrus Attila leülte börtönbüntetését, a mai napig kínos helyzetbe kerül, ha elhagyja az országot.

Lombroso téged is bűnözőnek hitt volna az arcod alapján?

She2019.11.06, 10:26

Történt már olyan, hogy egy rosszarcú emberről azt gondoltad, hogy tuti elkövetett valamit? Lehet, hogy utána volt is egy kis bűntudatod, hogy ismeretlenül ilyeneket hiszel valakiről.

2,5 millió dollár értékben raboltak az egyik mexikói érmekibocsátótól

Nagyvilág2019.08.06, 23:02

Két rabló rontott be a helyi idő szerint kedd reggeli órákban a Casa de Moneda érmekibocsájtó épületébe, miután leterítették a biztonsági őrt, elragadva fegyverét - derült ki a mexikóvárosi rendőrség jelentéséből.

38 éves korában elhunyt Charles Bronson felesége, Paula Williamson

Life.hu2019.07.30, 20:44

Elhunyt Paula Williamson, aki 2017-ben feleségül ment Anglia egyik legerőszakosabb bűnözőjéhez, Charles Bronsonhoz.

György herceg köszöntötte a veszélyes bűnözőt, aki simán besétált a Kensington-palotába

Archívum2019.07.30, 11:18

Veszélyes bűnöző jutott be a Kensington-palotába nemrégiben. György herceg és testvérei épp a kertben játszottak, ők köszöntötték a férfit, aki bútort szállított. Vilmos herceg szerint a jövőben még inkább figyelemmel kell kísérni, ki lép be a palotába.

Szellentése buktatott le egy amerikai bűnözőt

Archívum2019.07.10, 18:40

Saját magát buktatta le Amerikában egy férfi: szellentésével fedte fel rejtekhelyét. 

Az internetes bűnözők is leshetnek a nyaralni indulókra

Archívum2019.06.16, 09:29

Te is az interneten nézelődsz, mielőtt nyaralni indulnál? Szállást, úti célt, látnivalókat böngészünk az interneten, ám így könnyen válhatunk az internetes bűnözők áldozatává. A biztonsági szakember elárulta, hogyan.

Csiklandozással kínozták a bűnözőket, akár halálos is lehet

Archívum2019.03.19, 13:25

Általában vidámságot akarunk okozni, ha valakit megcsikizünk. Azt azonban kevesen tudják, hogy eleink kínzásra is használták, sőt, akár halálos is lehet a túlzásba vitt csiklandozás. 

Hóhért keresnek a kivégzéseket újra bevezető Srí Lankán

Archívum2019.02.19, 08:35

Hóhért kereső álláshirdetés jelent meg a Srí Lanka-i lapokban az után, hogy a halálbüntetések végrehajtására 43 éve moratóriumot hirdető dél-ázsiai szigetországban rövidesen újra bevezetik a drogbűnözők kivégzését – írta az MTI.

Macron feltételezett homoszexualitásáról írt nyílt levelet az egyik legismertebb francia filozófus

Nagyvilág2018.10.07, 16:06

Michel Onfray filozófus a francia hagyományokban nagyon népszerű és gyakran alkalmazott úgynevezett pamfletszerű nyílt levelet intézett Emannuel Macronhoz. Ahogy a felvilágosodás idején Voltaire is gyakran nyúlt a szatíra közkedvelt eszközéhez. Az egyik legismertebb francia filozófus annak apropóján írt nyílt levelet, hogy Macron a Kis-Antillákon, az egykori francia gyarmatokon félmeztelen fekete fiatalembereket átölelve fotózkodott, az egyik félmeztelen fiúról kiderült, hogy elítélt bűnöző, sőt, a fotózkodás másnapján kirabolt egy ékszerboltot. A másik félmeztelen fiú pedig trágárkodik a képen, középső ujját mutogatja. A botrányos ...

Kirabolt egy üzletet az a fekete bűnöző, akivel Macron pózolt

Nagyvilág2018.10.05, 11:17

Nem sokáig bírta bűnözés nélkül Reaulf Fleming, börtönviselt bűnöző, Emmanuel Macron legújabb barátja, hogy ne szegjen törvényt. A férfi 5000 ezer eurónyi ékszert akart elrabolni, már vádat is emeltek ellene. Macron belügyminisztere elhagyta a süllyedő hajót.

A sorozatgyilkos, aki megszülte a 20. századot

Tudomány2018.08.31, 21:46

Százharminc éve, 1888. augusztus 31-én találta meg a londoni rendőrség a később Hasfelmetsző Jacknek elnevezett sorozatgyilkos első áldozatát. A világ egyik legismertebb bűnözőjének kiléte máig ismeretlen, alakja köré legendák szövődtek, könyvekben és filmekben tűnik fel a ködös londoni utcákon suhanó, köpönyegbe burkolózó baljós alakja.

Ambrus Attila úgy érzi, még mindig bűnözőként kezelik

Life.hu2018.08.18, 06:42

Nemrégiben ittas vezetésért kapták el Ambrust Attilát, azaz a Viszkist. Azóta felesége és sofőrje fuvarozza. Azt mondja, szerinte még mindig bűnözőként kezelik őt az emberek. 

Csak a halál választhatta el a világ leggonoszabb szerelmespárját

Tudomány2018.08.14, 21:59

Bonnie és Clyde egyértelműen a világ egyik leghíresebb és leghírhedtebb bűnözőpárosa volt. Két évig tartó garázdálkodás: bankrablás, emberrablás és gyilkosság után a gengsztereket szó szerint szitává lőtték, és az Egyesült Államok kormánya több mint egy tucatnyi családtagot és barátot állított a bíróság elé. O. Eastus ügyész ekkor meglepő kijelentést tett: szerinte Clyde édesanyja, Cumie Barrow állt az összeesküvések élén.

Afgán bűnözőt fogtak el a rendőrök Budapesten

Nagyvilág2018.08.14, 14:06

Görögországban rabolt az az afgán migráns, akit európai körözés alapján kedden a fővárosban fogtak el a nyomozók.

Bűnözőknek segít Simone Schultz amerikában élő ügynök

Archívum2018.08.02, 15:15

Autóbaleset miatt itthon nem végezhette el a rendőrakadémiát Simone Schultz, aki ma már Amerikában él és olyan bűnözőknek segít, akik visszatérhetnek az életbe. 

Elrabolták és megverték Tekashi 6ix9ine rappert

Archívum2018.07.23, 19:45

Egy durva incidenst követően kórházban ápolják Nicki Minaj legújabb duettpartnerét, Tekashi 6ix9ine rappert.

Erőszakos, törvénysértő emberek botrányai Macron környezetében

Nagyvilág2018.07.20, 10:07

Ahogy tegnap megírtuk, Alexandre Benalla, a francia elnök testőrparancsnoka rendőrálruhában egy május elsejei, egyébként teljesen jelentéktelen diáktüntetésen nézelődött, majd össze-vissza vert és rugdosott egy egyetemistát. Ha végigtekintünk Macron elnöki ciklusának eddigi 15 hónapján és összeszedjük az ilyen jellegű botrányokat, egyértelmű: Emmanuel Macron környezetében több erőszakos személy is található, közöttük némelyek egyenesen bűnözők. Többségük egyébként migrációs hátterű.

5 dolog, amit nem tudtál a leghírhedtebb szerelmespárról: A Bonnie és Clyde legenda

Archívum2018.06.09, 20:09

Korábban már részletesen foglalkoztunk a két szerelmes életével, most azonban új fényben világítjuk meg a történetüket, és őket magukat is.

Jeremy Meeks bűnözőből lett modell hamarosan apa lesz

Archívum2018.03.28, 19:19

Bűnzőből lett sikeres modell Jeremy Meeks, majd beleszeretett a milliárdos örökösnőbe, Chloe Greenbe, most pedig első gyermeküket várják. 

A legkegyetlenebb rendőrgyilkosságok Magyarországon

Itthon2018.03.10, 22:09

Van olyan eset, amely mindössze másfél éve történt. De olyan is, amely évtizedekkel ezelőtt, egy rendőrnek saját fegyvere miatt kellett meghalnia. Tragikus rendőrhalálok Magyarországon.

3+1 tipp, hogy ne válj bűnözők áldozatává

She2018.02.16, 09:13

A viktimológia a kriminalisztika egyik ága, és az áldozattá válás folyamatával foglalkozik. Nem azt mondom, hogy mindenkinek szakvizsgát kellene tenni belőle, a szakembereknek azonban van néhány konkrét tanácsa, amit érdemes figyelembe venni. Sőt, az lenne a legjobb, ha ezeket megtanítanánk a gyermekeinknek is!

Ők a világ legzseniálisabb béna bűnözői

Itthon2018.02.04, 16:55

A biztonsági kamerák már részei életünknek. A bűnözők is tudják, hogy szinte minden sarkon és utcán van egy, de ez sem rettenti el őket attól, hogy elkövessék a leghülyébb bűncselekményeket. Vagy lehet, hogy egész egyszerűen elfelejtik, hogy figyelik őket. Összeszedtünk néhány tréfás esetet.

Mikulások, akik gyilkoltak, raboltak, és nőket kábítottak el

Nagyvilág2017.12.03, 21:12

Néhány nap múlva itt a gyerekek egyik kedvenc ünnepe, Szent Miklós napja, azaz Mikulás. Azonban vannak olyanok, akik nem azért vettek fel Mikulás-ruhát, hogy meglepjék a kicsiket, hanem, hogy az álruhában eltérítsenek egy helikoptert, kiraboljanak egy bankot, vagy éppen lemészároljanak egy családot. Nyolc férfi története következik, akik valamilyen bűncselekményt a Mikulás bőrébe bújva követtek el.

Újabb dögös bűnözőért van oda az internet: Mirella Ponce elrabolta a férfiak szívét

Archívum2017.11.07, 14:28

Újabb bűnöző rendőrségi fotója járta be az internetet, ezúttal egy nő képe tüzelte fel a kommetelőket. Mirella Ponce-ra egy közúti ellenőrzésen csaptak le, tiltott fegyvertartás miatt vitték be őt, így csináltak belőle sztárt. 

Elfogták az olasz kokainkirályt

Nagyvilág2017.09.04, 16:51

Uruguayban fogták el Rocco Morabitót, aki a calabriai maffia, a 'Ndrangheta legkeresettebb körözött tagja volt.

Bulgáriában találtak rá a szökött magyar bűnözőre

Itthon2017.08.11, 17:28

Tizenkét éven keresztül bujkált az a férfi, akire még 2005-ben adott ki elfogatóparancsot a bíróság. A körözés 2018 januárjában járt volna le.

Magyar bűnözőket keres az Interpol

Itthon2017.07.19, 16:52

35 magyar állampolgárt keres az Interpol, közülük harmincról fénykép is van.

Veszélyes bűnöző szökött meg egy olasz börtönből

Nagyvilág2017.07.02, 18:19

Nagy erőkkel keresnek az olasz hatóságok egy börtönből szökött veszélyes bűnözőt, aki 15 éven át gyilkosságokkal, rablásokkal és emberrablásokkal tartotta rettegésben Rómát.

Előző
Következő