bűnöző

címke rss

Mikulások, akik gyilkoltak, raboltak, és nőket kábítottak el

Nagyvilág2017.12.03, 21:12

Néhány nap múlva itt a gyerekek egyik kedvenc ünnepe, Szent Miklós napja, azaz Mikulás. Azonban vannak olyanok, akik nem azért vettek fel Mikulás-ruhát, hogy meglepjék a kicsiket, hanem, hogy az álruhában eltérítsenek egy helikoptert, kiraboljanak egy bankot, vagy éppen lemészároljanak egy családot. Nyolc férfi története következik, akik valamilyen bűncselekményt a Mikulás bőrébe bújva követtek el.

Ők a világ legzseniálisabb béna bűnözői

Itthon2018.02.04, 16:55

A biztonsági kamerák már részei életünknek. A bűnözők is tudják, hogy szinte minden sarkon és utcán van egy, de ez sem rettenti el őket attól, hogy elkövessék a leghülyébb bűncselekményeket. Vagy lehet, hogy egész egyszerűen elfelejtik, hogy figyelik őket. Összeszedtünk néhány tréfás esetet.

3+1 tipp, hogy ne válj bűnözők áldozatává

She2018.02.16, 09:13

A viktimológia a kriminalisztika egyik ága, és az áldozattá válás folyamatával foglalkozik. Nem azt mondom, hogy mindenkinek szakvizsgát kellene tenni belőle, a szakembereknek azonban van néhány konkrét tanácsa, amit érdemes figyelembe venni. Sőt, az lenne a legjobb, ha ezeket megtanítanánk a gyermekeinknek is!

A legkegyetlenebb rendőrgyilkosságok Magyarországon

Itthon2018.03.10, 22:09

Van olyan eset, amely mindössze másfél éve történt. De olyan is, amely évtizedekkel ezelőtt, egy rendőrnek saját fegyvere miatt kellett meghalnia. Tragikus rendőrhalálok Magyarországon.

Jeremy Meeks bűnözőből lett modell hamarosan apa lesz

Archívum2018.03.28, 19:19

Bűnzőből lett sikeres modell Jeremy Meeks, majd beleszeretett a milliárdos örökösnőbe, Chloe Greenbe, most pedig első gyermeküket várják. 

5 dolog, amit nem tudtál a leghírhedtebb szerelmespárról: A Bonnie és Clyde legenda

Archívum2018.06.09, 20:09

Korábban már részletesen foglalkoztunk a két szerelmes életével, most azonban új fényben világítjuk meg a történetüket, és őket magukat is.

Erőszakos, törvénysértő emberek botrányai Macron környezetében

Nagyvilág2018.07.20, 10:07

Ahogy tegnap megírtuk, Alexandre Benalla, a francia elnök testőrparancsnoka rendőrálruhában egy május elsejei, egyébként teljesen jelentéktelen diáktüntetésen nézelődött, majd össze-vissza vert és rugdosott egy egyetemistát. Ha végigtekintünk Macron elnöki ciklusának eddigi 15 hónapján és összeszedjük az ilyen jellegű botrányokat, egyértelmű: Emmanuel Macron környezetében több erőszakos személy is található, közöttük némelyek egyenesen bűnözők. Többségük egyébként migrációs hátterű.

Elrabolták és megverték Tekashi 6ix9ine rappert

Archívum2018.07.23, 19:45

Egy durva incidenst követően kórházban ápolják Nicki Minaj legújabb duettpartnerét, Tekashi 6ix9ine rappert.

Bűnözőknek segít Simone Schultz amerikában élő ügynök

Archívum2018.08.02, 15:15

Autóbaleset miatt itthon nem végezhette el a rendőrakadémiát Simone Schultz, aki ma már Amerikában él és olyan bűnözőknek segít, akik visszatérhetnek az életbe. 

Afgán bűnözőt fogtak el a rendőrök Budapesten

Nagyvilág2018.08.14, 14:06

Görögországban rabolt az az afgán migráns, akit európai körözés alapján kedden a fővárosban fogtak el a nyomozók.