Bundesliga I

címke rss

Hazai terepen javíthatnak a BL nagy vesztesei

Archívum2005.03.11, 14:28

A hét végén három topligában folytatódnak a küzdelmek, az angoloknál ezúttal kupameccsekre kerül sor. A Bundesligában a legnagyobb érdeklődés a vasárnapi Schalke-Bayern rangadót kíséri, míg a Serie A-ban a Milan, Juve versenyfutásra szegeződnek a tekintetek: előbbi a harmadik Sampdoriát fogadja, utóbbi pedig a Chievo otthonába látogat. Spanyolországban és Angliában két-két - BL-veresége miatt - csalódott sztárcsapat javítana hazájában. A Barca a Bilbaót fogadja, a Realra pedig a Getafe stadionjában vár bajnoki meccs a Primera Divisiónban, míg a szigetországban az FA-kupa negyeddöntői következnek - többek között - Bolton-MU és Southaampton-Arsenal ...

Továbbra is gyengélkedik a bochumi védelem

Sport2005.03.11, 07:10

A VfL Bochum az előző szezonban még kedvező értelemben okozott szenzációt a Bundesligában, hiszen az együttes nagy meglepetésre ötödik lett, és ezzel kiharcolta az UEFA-kupa-részvételt. A jelenlegi pontvadászatban viszont a Ruhr-vidéki csapat immár ellenkező előjellel lepte meg a szakértőket és a közvéleményt: Peter Neururer gárdája ugyanis jelenleg kieső helyen áll, és bravúros hajrára lesz szüksége, ha meg akarja őrizni élvonalbeli tagságát.

Ronaldinho duplája kevés volt a Chelsea ellen

Sport2005.03.09, 12:39

A Chelsea egy parádés 20 percet követően már 3-0-ra vezetett a Barcelona ellen, majd Ronaldinho duplájára is válaszolni tudtak a londoniak, így a spanyol bajnokság listavezetője elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától. Az AC Milan az angliai 1-0-s győzelme után a San Siróban is egy góllal nyert a Manchester United ellen, míg a Lyon a brémai 3-0-t követően otthon még jobban, 7-2-re verte el a Lisztes Krisztián nélkül felálló német bajnok Werder Brement.

Autóbalesetet szenvedett a Kaiserslautern játékosa

Archívum2005.03.07, 21:49

Autóbalesetet szenvedett Feridun Zandi, a német Bundesligában szereplő 1. FC Kaiserslautern iráni labdarúgója.

Pontot mentett a Hertha és a Nürnberg

Sport2005.03.11, 07:09

Egyetlen gárda sem szerzett három pontot a Bundesliga 24. fordulójának vasárnapi mérkőzésein, pedig a Kaiserslautern és a Dortmund is közel állt a győzelemhez, ám a mérkőzés vége a Hertha BSC-nek, illetve a Nürnbergnek sikerült jobban.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2005.03.06, 20:19

Huszonnegyedik forduló.

Újabb KO-ba futott bele a Freiburg

Sport2005.03.05, 17:50

A hét közi megsemmisítő, 7-0-s kupavereség után a Bundesligában is beleszaladt egy nagy vereségbe a Freiburg labdarúgócsapata. Volker Finke együttese a 24. fordulóban ezúttal Mainzban kapott ki 5-0-ra. Nem sikerült a brémai bravúr sem, a bajnok - Lisztes nélkül - 1-0-s vereséget szenvedett a Bayern München vendégeként. A Stuttgart 2-1-re verte a Bielefeldet, Szabics Imre 20 percet töltött a pályán.

Csúcsrangadók Rómától Valenciáig

Sport2005.03.05, 22:43

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágója előtt még egy bajnoki forduló vár a topligák mezőnyére, és izgalmas párosításokban most sincs hiány. Olaszországban Fabio Capello ellenfélként, a Juventus edzőjeként tér vissza Rómába, ahol valószínűleg nem virágcsokorral fogadják majd, a Bundesligában a hétközi kupasikerek után a listavezető és a bajnok, azaz a Bayern München és a Werder Bremen csap össze. Angliában Király Gáborék a Manchesterrel mérkőznek, a Primera Divisiónban pedig a Barcelonát üldöző Real Madrid vizitál a Valenciánál.

Bundesliga: gólkirály-jelölt a középpályáról

Sport2005.03.05, 11:18

Utoljára 1995-ben fordult elő a Bundesligában, hogy egy középpályás szerezte volna meg a gólkirályi címet: akkor Mario Basler végzett a góllövőlista élén, holtversenyben Heiko Herrlichhel. Könnyen lehet, hogy most megint egy középpályás szerzi a legtöbb találatot a német élvonalban: a nürnbergi Marek Mintál azonban valószínűleg akkor lesz a legboldogabb, ha góljai a bennmaradáshoz segítik egyesületét.

Derbi Milánóban, rangadó Leverkusenben

Sport2005.02.27, 18:11

A nemzetközi kupaforduló után ismét a bajnokságoké a főszerep, és a hétvégén nem panaszkodhatunk a programra, Olaszországban a két milánói gárda csap össze egymással, a spanyoloknál a Deportivo látja vendégül a Real Madridot, a Bundesligában a Leverkusen meccsel a Stuttgarttal, Angliában pedig a Chelsea-t üldöző Manchester United, Arsenal duó javítana a BL-kudarc után.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2005.02.26, 17:31

Huszonkettedik forduló.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2005.02.19, 17:30

Huszonegyedik forduló.

A csőd szélén a Borussia Dortmund

Sport2005.02.19, 15:12

Egy könyvvizsgáló cég szerint a csőd szélére került a német labdarúgó Bundesligában szereplő, két éve még bajnok Borussia Dortmund.

Hitelezői megmentik a Dortmundot

Archívum2005.02.19, 15:13

Megmentik hitelezői a német labdarúgó Bundesligában szereplő, három éve még bajnok Borussia Dortmundot, amely egy könyvvizsgáló cég szerint a csőd szélére került.

A németek támogatják a gólkamerát

Archívum2005.02.16, 07:45

A német labdarúgó Bundesligában tevékenykedő edzők, klubelnökök, menedzserek és csapatkapitányok több mint kétharmada támogatná a játékvezetők munkáját segítő úgynevezett gólkamera bevezetését.

Luxemburgo rekordot dönthet a Reallal

Sport2005.02.12, 18:51

Minden idők legjobban rajtoló Real-edzője lehet Vanderlei Luxemburgo, ha a királyi gárda legyőzi a hétvégi fordulóban az Osasunát. A Serie A-ban Juventus-Udinese rangadóra kerül sor, míg a Bundesligában a BL-re hajtó Hertha a Nürnberget látja vendégül. Angliában a City-United manchesteri rangadóra figyel a közvélemény.

Sérülékenyek a Bundesliga új szerzeményei

Sport2005.02.11, 07:46

Noha a Bundesligában sem volt olyan nagy játékosvándorlás a télen, mint a korábbi években, azért egy klub kivételével mindegyik egyesület szerződtetett legalább egy új focistát. Csupán a VfL Wolfsburg mondhatja el magáról, hogy senkit sem igazolt, az ellenpéldát pedig a Borussia Mönchengladbach jelenti, amely nem kevesebb, mint hét focistát szerződtetett, vagyis szinte a teljes csapatát kicserélte.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2005.02.07, 01:21

Huszadik forduló.

A hét világválogatottja (2005. január 31.-február 6.)

Sport2005.02.14, 07:44

Az elmúlt hét két nagy győztese a Manchester United és az AC Milan volt: a MU idegenben nyerte meg az Arsenal elleni rangadót, míg a rossonerók két pontra csökkentették hátrányukat a Juvéval szemben. Mindkét klub képviselteti magát álomcsapatunkban, amelybe azért a Serie A-ból, a Bundesligából és a Ligue 1-ből is bekerültek focisták.

Kétgólos hátrányból fordított a Werder

Sport2005.02.06, 21:17

A Bundesliga 20. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Werder Bremen a Wolfsburgot, a Mönchengladbach a Freiburgot győzte le 3-2-re. Érdekesség, hogy a bajnok brémaiak úgy nyertek idegenben, hogy a második félidő elején még kétgólos hátrányban voltak.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2005.02.05, 17:50

Tizenkilencedik forduló.

Barcelona-Madrid párharcok a Primera Divisiónban

Sport2005.02.05, 23:46

A topligák erre a hétvégére is eseménydús fordulókat tartogatnak, Spanyolországban például összecsap Madrid és Barcelona két-két csapata, igaz, a két nagyágyú egyelőre még elkerülte egymást. A Bundesligában az őszi 4-0-s vereségért visszavágna a Bayern München a Leverkusennek, Angliában a Chelsea venne revánsot idénybeli egyetlen legyőzőjén, a Manchester Cityn. Olaszországban a hétközi forduló után ismét öt pontra csökkent a Juventus előnye, a Zebrák a Palermo vendégei lesznek, a második Milan pedig a Laziót fogadja a San Siróban.

Negyven új játékos érkezett a Bundesligába

Sport2005.02.10, 07:23

A bundabotrány sújtotta Németország élvonalbeli labdarúgó-bajnokságában a téli átigazolási idény során is a spórolás volt a jelszó: a Bundesliga csapatai 40 játékosra együttvéve is mindössze 6,7 millió eurót költöttek.

Bundabotránytól hangos a Bundesliga

Sport2005.01.26, 15:18

Ha igazak a vádak, az elmúlt harminc év legnagyobb bundabotránya robbanhat ki a német labdarúgásban. Robert Hoyzer játékvezetőt azzal gyanúsítja a szövetség, hogy olyan mérkőzésekre fogadott, amelyek alakulásához maga is alaposan hozzájárult.  

Sima Bayern-sikerrel nyitott a Bundesliga

Sport2005.01.22, 18:48

Könnyedén tartotta otthon a három pontot a listavezető Bayern München a Hamburg ellen, a Bundesliga tavaszi szezonjának nyitómérkőzésén.

Pénteken folytatódik a Bundesliga

Sport2005.01.21, 22:35

A hétvégén mind a négy topligában nagyüzem lesz, mivel a német bajnokság is újraindul öt hét szünet után, és az első tavaszi forduló rangadóján a Schalke a bajnok Werdert fogadja. Az olaszoknál és a spanyoloknál viszonylag könnyebb mérkőzések várnak az éllovasokra, Itáliában így a Fiorentina-Roma, a hispánoknál a Villarreal-Valencia tűnik a legígéretesebb párharcnak. Angliában a Chelsea a Portsmouth ellen folytathatja győzelmi sorozatát, az első számú üldöző Arsenal pedig a Newcastle-lal játszik.

A Porz vezeti a sakkozók Bundesligáját

Sport2004.12.31, 12:27

A Bundesligában a tavalyi csapatbajnoki idényhez hasonlóan a Porz és a Baden Oos együttese vív ádáz küzdelmet a bajnoki címért. A 2004/2005-ös idény őszi szezonjának hét fordulójában után mindkét csapat sorozatban nyerte meccseit, a Porz fél ponttal szerzett többet, mint Viswanathan Ananddal az éltáblán a Baden Oos. A két éllovas az utolsó fordulóban, 2005. április 10-én csatázik majd.

Magath szerint alulfizetik a Bundesliga-edzőket

Archívum2004.12.29, 15:16

A német labdarúgó Bundesligában tevékenykedő trénerek túl kicsi hatalommal bírnak és játékosaikhoz képest alulfizetettek - véli Felix Magath, a Bayern München vezetőedzője.

Bódogot most még hidegen hagyja a Schalke

Sport2004.12.25, 16:01

Szabadságát Pécsett tölti, de hamarosan újrakezdi az edzéseket Bódog Tamás, a német élvonalban szereplő Mainz labdarúgója. A 34 éves magyar védő iránt érdeklődik a Schalke együttese, ám a futballista egyelőre azért küzd, hogy felépüljön a tavaszi nyitányra, ezért nem foglakoztatja a klubcsere gondolata. Bódog bevallotta: remekül érzi magát Mainzban, s célja, hogy minél tovább a Bundesligában futballozhasson.

Aílton rodeózás közben ujjait törte

Sport2004.12.21, 16:19

Rodeózás közben megsérült Aílton, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Schalke 04 brazil sztárja.

1998-99: négy arany és két ezüst a légiós termés

Sport2004.12.20, 08:28

A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiklubba az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején útra keltek, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

Rangadó Münchenben, Londonban és Liverpoolban

Sport2004.12.10, 15:21

Az utolsó őszi fordulót rendezik a Bundesligában, és erre a hétvégére is jutott egy nagy összecsapás, a listavezető Bayern ugyanis a Stuttgartot fogadja. Olaszországban jövő héten lesz a várva várt Juventus-Milan rangadó, amire a torinóiak a Bologna, a piros-feketék a Fiorentina elleni mérkőzéssel hangolnak. Angliában az Arsenal-Chelsea és az Everton-Liverpool derbi áll a középpontban, Spanyolországban pedig ismét csendesebb fordulót rendeznek, a Barcelona és a Real Madrid is hazai pályán szerepel.

Idegenben jobban megy a Herthának

Archívum2004.12.08, 08:26

A Hertha BSC szurkolói a nyáron joggal gondolhatták, hogy a 2003-2004-es szezonnál csak jobb jöhet kedvenceik számára, hiszen az előző pontvadászatban a berlini csapat kis híján kiesett a Bundesligából. A fővárosiak ezúttal kétségtelenül jobban szerepelnek, hiszen ott vannak a középmezőnyben, a klub hívei a legutóbbi fordulóig mégsem lehettek felhőtlenül boldogok, mivel a csapat addig elsősorban idegenben remekelt, hazai pályán viszont gyengébben szerepelt.

A Schalke pontszámban utolérte a Bayernt

Sport2004.12.08, 08:24

A Schalke idegenben egygólos győzelmet aratott a Dortmund felett, míg a Mainz 2-0-ra kikapott a Kaiserslautern vendégeként a Bundesliga 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.12.05, 22:40

Tizenhatodik forduló.

Az FC Hollywoodnál is működik Magath módszere

Archívum2004.12.02, 08:58

Az előző szezont trófea nélkül zárta a Bayern München, ami az Ottmar Hitzfeld-éra végét jelentette a bajoroknál. A sikeredző hat év után távozott az Olympia-stadionból, utódja a teljesen más stílusú Felix Magath lett, akit sokan féltettek a Bayerntől, ám a szigorúságáról elhíresült szakvezető módszerei egyelőre működnek az FC Hollywoodnak becézett klubnál is: a csapat a 14. fordulót követően az élre ugrott a Bundesligában, és a Bajnokok Ligájában is továbbjutott a csoportkörből.

A hét világválogatottja (2004. november 15-21.)

Sport2004.11.29, 07:28

Az elmúlt hét legnagyobb futballeseménye a spanyol szuperrangadó, a Barcelona-Real Madrid összecsapás volt, amelyen a katalánok fölényes győzelmet arattak, így aztán a Barcából négy focista is bekerült e heti álomcsapatunkba. Két labdarúgót delegál még a Bayern München, amely a hét végén az élre ugrott a Bundesligában.

1998: Hrutka gólt szerzett a Bundesligában

Archívum2004.11.29, 10:18

Focirégész nevű új sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt november 29-én!

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.11.28, 22:24

Tizenötödik forduló.

BL-csapatok rangadója Liverpoolban és Milánóban

Sport2004.11.27, 17:56

Ezen a héten sem maradnak csúcsrangadó nélkül az európai futball szerelmesei, a múlt heti Barcelona-Real Madrid találkozó után ezúttal az Internazionale-Juventus mérkőzés ígéri a legtöbb izgalmat. Hasonlóan jónak tűnik a Liverpool-Arsenal és a Newcastle-Everton párosítás az angol bajnokságban, illetve a Hannover-Stuttgart párharc a Bundesligában. A spanyol pontvadászatban viszonylag csendesebb forduló következik, de érdekes lehet, hogy mire megy a remekül szereplő Levante a Real Madrid otthonában.

A Leverkusennek nem megy idegenben

Archívum2004.11.25, 07:45

Amikor a Bayer Leverkusen a harmadik fordulóban "álomfutballal" 4-1-re legyőzte a Bayern Münchent, majd a BL-ben a Real Madridot 3-0-ra verte, a gyógyszergyáriak szurkolói joggal gondolhatták: most végre eljött az ő idejük, és csapatuk minimum versenyben lesz az aranyéremért. Azonban mint az elmúlt években oly sokszor, megint csalódniuk kellett: a leverkuseniek csak a középmezőnyben állnak a Bundesligában, aminek elsősorban pocsék idegenbeli mérlegük az oka.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.11.20, 17:38

Tizenharmadik forduló.

Amire mindenki várt: Barca-Real rangadó

Sport2004.11.20, 17:59

Minden kétséget kizáróan Barcelonára figyel majd a futballvilág a hétvégén, hiszen a katalán gárda a Real Madridot fogadja a Nou Campban. Azért a többi bajnokságban is találunk ígéretes párosításokat, Angliában például a Middlesbrough-Liverpool, a Bundesligában a Leverkusen-Schalke összecsapás tűnik a legjobbnak.

Kikapott a Bremen, gálázott a Schalke

Sport2004.11.20, 17:45

Meglepetésre Leverkusenben nyert 3-0-ra a Schalke labdarúgócsapata, amely így jó hangulatban és formában várhatja a Ferencváros elleni, csütörtöki UEFA-kupa-mérkőzést. A Bundesliga 14. fordulójában Bielefeldben kapott ki a bajnok Bremen, Guerrero ismét góllal vette ki részét a Bayern München 3-1-es sikeréből.

Felforgatott csapattal is tartja magát a Werder

Archívum2004.11.18, 07:59

A Werder Bremen az előző szezonban némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten nyerte meg az aranyérmet a Bundesligában: a brémaiak rendkívül egységes csapatot alkottak, és Thomas Schaaf mester csak minimálisan változtatott az ideális kezdő tizenegyen. A jelenlegi szezonban azonban a mesternek kényszerűségből nagyon sokat kell "rotálnia", ám az eredmények továbbra sem rosszak.

Csak Neuville vált be a Mönchengladbachnál

Archívum2004.11.11, 10:35

A jelenlegi pontvadászatban feltűnően könnyen kötnek útilaput az edzők talpa alá a Bundesligában: 11 forduló alatt már három szakvezetőt menesztettek. Legutóbb a Borussia Mönchengladbach járt el hasonló módon, a klub ugyanis várakozáson alul szerepelt az első fordulókban, és ennek Holger Fach lett az áldozata. Ideiglenesen kinevezett utódja, Horst Köppel egy Bayern München elleni győzelemmel kezdte tevékenységét, ám a végső megoldást Dick Advocaat szerződtetése jelentette.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.10.31, 20:52

Tizenegyedik forduló.

Stuttgartban győzött a Werder

Sport2004.10.28, 08:59

A Bundesliga tizedik fordulójának szerdai játéknapján a bajnok Werder Bremen tíz emberrel is fordítani tudott a Stuttgart otthonában. Lisztes Krisztián csapata mellett az FTC leendő kupaellenfele, a Schalke is idegenben győzött, a Mainz, a Leverkusen és Hamburg viszont udvariatlan házigazda volt, utóbbi két csapatban Voronyin és Barbarez mesterhármast szerzett.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.10.26, 21:55

Kilencedik forduló.

Müncheni és torinói csúcsrangadók a topligákban

Sport2004.10.26, 21:54

A topligák közül a német és az olasz bajnokságban is hétközi fordulót rendeznek, és mindkét versengésben izgalmasnak tűnő párharcok következnek. A Bundesligában a Bayern-Wolfsburg és a Stuttgart-Werder rangadó, Itáliában pedig a Juventus és a Roma, azaz Fabio Capello tavalyi és idei gárdájának összecsapása emelkedik ki.

Bódog és Szabics csapata is idegenben bukott

Sport2004.10.24, 22:12

A Bundesliga 9. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Freiburg otthonában meglepetésre 2-0-s vereséget szenvedett a forduló előtt még élen álló - és Szabics Imrét ezúttal nélkülöző - VfB Stuttgart. A másik magyar érdekeltségű együttes, a Mainz a Schalke vendégeként kapott ki 2-1-re, a sérüléssel bajlódó Bódog Tamás nem lépett pályára a vesztes csapatban.

Menesztették Toppmöllert Hamburgból

Archívum2004.10.17, 21:05

Menesztették Klaus Toppmöllert, a labdarúgó Bundesligában sereghajtó Hamburger SV vezetőedzőjét. Utódja Thomas Doll, korábbi válogatott játékos lett. Gerd Niebaum, a Borussia Dortmund elnöke bejelentette: november 14-én 18 év után leköszön, ugyanakkor nem hagyja el a labdarúgócsapatot, ugyanis menedzser-igazgatóként folytatja tevékenységét.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.10.17, 20:46

Nyolcadik forduló.

Rangadót vív a Juve, menetelhet az Arsenal

Sport2004.10.16, 17:44

A világbajnoki selejtezők után ismét a topligák kerülnek előtérbe a hétvégén. Olaszországban az első és a második helyezett csap össze Torinóban, Angliában az Aston Villa ellen lehet meg az Arsenal negyvenkilencedik veretlen mérkőzése, a spanyoloknál a barcelonai derbi ígérkezik a legpikánsabb párosításnak, míg a Bundesligában négy rangadóra is sor kerül, amelyek közül a Stuttgart-Dortmund összecsapás emelkedik ki.

Elöl és hátul is gólerős a Bochum védelme

Archívum2004.10.15, 08:00

Bochumban tisztában voltak vele, hogy az előző szezon parádés szereplését valószínűleg nem tudják megismételni, ráadásul a távozó kulcsemberek pótlása sem lesz egyszerű, de arra valószínűleg nem gondoltak, hogy hét forduló után a gárda közelebb lesz a kieső helyekhez, mint az élcsoporthoz. Érdekesség, hogy bár a legnagyobb változás a támadórészlegben történt, a problémák mégsem itt, hanem a védelemben vannak, elvégre a gárdánál több gólt egyetlen csapat sem kapott a Bundesligában.

A Stuttgart tovább üldözi a Wolfsburgot

Sport2004.10.03, 20:43

Az első félidőben még Szabics Imrét is a soraiban tudó Stuttgart 2-0-ra nyert a Bielefeld otthonában, s ezzel megerősítette második helyét a tabellán a Wolfsburg mögött. A Bundesliga másik vasárnapi meccsén a Schalke már 3-0-ra is vezetett a Bochum ellen, amely végül kishíján kiegyenlített.

A Bayern öt év után győzött ismét Brémában

Sport2004.10.02, 18:22

A Bundesliga hetedik fordulójának rangadóján a Bayern München nyerni tudott a Werder Bremen vendégeként, ezzel ötéves nyeretlenségi sorozatot zárt le. A listavezető Wolfsburg megőrizte pozícióját, miután 2-1-re legyűrte a 'Gladbachot. A Hertha megszerezte első győzelmét, a Mainz pedig továbbra is remekül teljesít, az újonc ezúttal a Freiburg vendégeként szerezte meg a három pontot.

Heynckesnek a stílusa miatt kellett távozni a Schalkétól

Archívum2004.10.02, 12:56

Mindössze négy fordulót kellett várni a Bundesligában arra, hogy sor kerüljön az első edzőcserére, de arra kevesen gondoltak volna, hogy éppen az FC Schalke 04 lesz az a klub, amelyik ezt végrehajtja. A gelsenkircheniek ugyanis nagy tervekkel vágtak neki a szezonnak, és a nyáron ennek megfelelően is erősítettek - ám Jupp Heynckes kirúgásának elsődleges oka ezzel együtt sem a gyengébb eredményekben keresendő.

Kahn 2008-ig maradna Münchenben

Archívum2004.09.29, 13:36

Oliver Kahn bejelentette, hogy 2008-ig maradni szeretne a Bayern München labdarúgócsapatánál. A 35 éves válogatott kapus - aki 1994 óta véd a bajoroknál - a hosszabbítás érdekében még arra is hajlandó lenne, hogy csökkentsék évi négymillió eurós keresetét, amellyel rekorder a Bundesligában.

Továbbra is élen a Wolfsburg a Bundesligában

Sport2004.09.26, 19:21

Továbbra is a Wolfsburg áll az élen a német labdarúgó Bundesligában, miután szombaton 2-1-re verte a Kaiserslauternt egy 90. percben szerzett góllal.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.09.19, 19:35

Ötödik forduló.

Csak ikszre képes a Hertha

Archívum2004.09.19, 19:28

Öt mérkőzés, öt döntetlen, öt pont - ez a Hertha BSC labdarúgócsapatának idei mérlege. A berlini együttes vasárnap hazai pályán fogadta a Stuttgart csapatát, s ezúttal nem láthatott gólokat az Olimpiai-stadion közönsége. Ugyancsak döntetlen lett a Freiburg-Bochum találkozó (1-1), így továbbra is ez a négy csapat veretlen a Bundesligában.

Bajnokijára átalakul a Real Madrid

Sport2004.09.17, 12:33

A sok sérült és a gyengébb forma miatt átszervezi csapatát Jose Antonio Camacho, a Real Madrid mestere, így a hét végén, az Espanyol elleni bajnokin Figo, Michel Salgado, Zidane és Raúl sem kezd. Az olaszoknál a Milan Bolognába, a Roma Messinába látogat, a németeknél a négy veretlen csapat egymás ellen játszik (Hertha-Stuttgart, Fraiburg-Bochum), míg az angoloknál az Arsenal újabb csúcsot vett célba. A Premiership csúcsrangadóját, a MU-Liverpool meccset hétfőn játsszák.

A Fradi taktikázik, a Stuttgart számolgat

Sport2004.09.15, 20:01

László Csaba, a Ferencváros labdarúgócsapatának szakvezetője szerint taktikus és higgadt játékkal jó eredményt érhet el a Ferencváros a csütörtöki, Millwall elleni UEFA-kupa-mérkőzésen. A VfB Stuttgart az idén bevezetett csoportmérkőzések kvalifikációs találkozóján Újpestre látogat, s a német együttesben három, míg az Újpestben egy sérült és egy eltiltott labdarúgó található a találkozó előtt.A Bundesligában szereplő együttesnél kijelentették: számukra nemcsak szakmai, hanem anyagi okokból is fontos a továbbjutást ígérő győzelem a Megyeri úton.

Beckenbauer haladékot adott Magathnak

Sport2004.09.14, 21:52

Nem maradt következmények nélkül a Bayern München gyenge idénykezdete a német labdarúgó Bundesligában: Franz Beckenbauer klubelnök karácsonyig adott haladékot Felix Magath vezetőedzőnek.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.09.12, 20:37

Negyedik forduló.

Geráék Liverpoolba látogatnak

Archívum2004.09.10, 22:51

A válogatott mérkőzések után folytatódnak a topligák, ugyan igazi rangadók nem lesznek, de ígéretes mérkőzésnek tűnik a Bochum-Dortmund Ruhr-vidéki párharc a Bundesligában, Gera Zoltán és a West Bromwich liverpooli vendégjátéka az angol pontvadászatban, és a bajnoki címvédő Valencia bilbaói túrája a spanyoloknál.

Látványos játékkal maradna Bundesliga-tag a Nürnberg

Archívum2004.09.08, 08:50

A Bundesliga újoncai közül előzetesen az 1. FC Nürnbergnek adták a legtöbb esélyt a bennmaradásra, és három forduló után elmondható, hogy a klub valóban elég erősnek tűnik ahhoz, hogy megőrizze élvonalbeli tagságát. A gárda már a legutóbbi pontvadászatban is kitűnt látványos támadójátékával, és erre az első osztályban sem lehet panasz: három forduló alatt hétszer volt eredményesek, aminél több gólt csak a két éllovas, a Bayer Leverkusen és a VfB Stuttgart ért el.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.08.29, 23:44

Harmadik forduló.

Bundesliga: Dárdaiék Münchenbe látogatnak

Sport2004.08.14, 17:24

A Bundesliga második fordulójában csak nyolc mérkőzésre kerül sor, mivel a Hannover-Bielefeld találkozót elhalasztották, ezek közül a Hertha BSC müncheni vendégjátéka tűnik előzetesen a legnagyobb rangadónak, bár, ha szigorúan a tabellát vesszük alapul, akkor a Stuttgart-Nürnberg összecsapás a legrangosabb.

A Bayern Hamburgban, a Wolfsburg Dortmundban nyert

Sport2004.08.08, 19:33

Az élvonal trénerei által a 2004/2005-ös szezon toronymagas favoritjának kikiáltott, legutóbb ezüstérmes Bayern München új vezetőedzőjével, Felix Magathtal magabiztosan kezdte az idényt a Bundesligában: kétgólos sikert könyvelhetett el a Hamburger SV otthonában. Jelenleg a Kaiserslauternben 3-1-es diadalt arató újonc 1. FC Nürnberg áll a tabella élén.

A Bremen nyerte az elsötétített nyitányt

Archívum2004.08.07, 09:21

A címvédő Werder Bremen és a Schalke 04 találkozójával elrajtolt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga I. A nyitómérkőzés áramszünet miatt több mint egyórás késéssel kezdődött.

Többesélyes lesz idén a Bundesliga

Sport2004.08.04, 13:54

Az elmúlt években rendre az volt a kérdés a Bundesligában, hogy melyik klub lehet vetélytársa a Bayern Münchennek az aranyéremért folytatott küzdelemben, ám ezúttal más a helyzet: a bajorok immár nem számítanak első számú favoritnak. Legalább akkora esélyt adnak a bajnokság megnyerésére a címvédő Werder Bremennek és a remekül erősítő FC Schalke 04-nek is, ami mindenképpen jót tesz a német bajnokságnak.

Újabb brazillal erősített a Hertha

Archívum2004.07.28, 08:01

Berlinben legszívesebben elfelejtenék az előző szezont, elvégre a Hertha BSC az előzetes várakozásokat mélyen alulmúlva nemhogy nem a nemzetközi kupaszereplésért küzdött a Bundesligában, hanem még a kiesés szele is meglegyintette. A csapat végül megmenekült, köszönhetően a télen kinevezett új mesternek, Hans Meyernek, aki azonban a bajnokság végeztével felállt a kispadról, és az egykori közönségkedvenc tréner, Falko Götz került a helyére.

32 ezer nézőt várnak a német kézinyitányra

Archívum2004.07.27, 14:15

Magyarországon a 12 csapatot labdarúgó-élvonalban kimagasló eredménynek számít manapság, ha összesen 32 ezer néző vált jegyet egy-egy forduló mérkőzéseire. Ez az adat még idén, a 16 együttes esetében is szép adat lenne. Németországban azonban a Schalke-stadionjában a következő idény nyitómérkőzésére várnak ennyi szurkolót. S nem futball-, hanem férfikézilabda-mérkőzésre!

Sorsoltak a hazai kézibajnokságokban

Sport2004.07.16, 07:03

Kedden a Magyar Kézilabda Szövetségben megtartották a 2004-2005-ös kézilabda-bajnokságok sorsolását. A szeptember 15-i nyitófordulóban a női bajnok Dunaferr az újonc Kiskunhalas otthonában lép pályára, míg a férfiaknál a Fotex KC Veszprém a Hargitát fogadja.

Magath szerint nem kell téli szünet

Sport2004.07.06, 09:12

Feleslegesnek tartja a téli szünetet a Bundesligában Felix Magath, a Bayern München labdarúgócsapatának közelmúltban kinevezett vezetőedzője.

Nagy a bizonytalanság a Stuttgartnál

Sport2004.07.02, 10:13

Stuttgartban meglehetősen felemás a hangulat a szezon végeztével: szenzációs Bajnokok Ligája-szereplés ide, óvatos célkitűzés az idény előtt oda, összességében véve a pontvadászat csalódást okozott a sváboknak. Nem elég, hogy a gárda végül lecsúszott a BL-ről, és "csak" negyedik lett a Bundesligában, még a sikerkovács Felix Magath is távozott. Utódját ugyan gyorsan sikerült megtalálni Matthias Sammer személyében, de nagy kérdés, hogy a volt dortmundi mester mire lesz képes a sváboknál.

A Mainz harmadszorra már feljutott

Sport2004.06.29, 14:33

A Bundesliga 2-ben ezúttal elmaradtak a nagy meglepetések, hiszen az élvonalból tavaly kiesett három klub közül kettő azonnal kiharcolta a feljutást, és a harmadik helyen is egy olyan gárda végzett, amely az elmúlt években rendre ott volt a dobogó közelében. Az FSV Mainz játékosai számára mindesetre nagy elégtételt jelenthetett a mostani eredmény azok után, hogy a legutóbbi két szezonban egyaránt az utolsó pillanatban csúsztak le a feljutásról.

Matthäus fél csapatát vinnék a Bundesligába

Sport2004.06.11, 08:54

Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az MLSZ székházában tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, hogy több német klub képviselője magyar játékosok iránt érdeklődött tőle a Németország felett aratott vasárnapi 2-0-s diadal után. A szakvezető elárulta, szerinte hat-hét játékos sérülésre hivatkozva, de valódi ok nélkül mondta le a két találkozót, s leszögezte: ha kell, szívesen segít a magyar játékosok külföldi szerződésében, amivel a magyar klubok is jól járnának.

A Bundesliga végeredménye és mesterlövészei

Sport2004.05.25, 12:20

A Bajnokok Ligájában a Werder Bremen és a Bayern München, a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Leverkusen indulhat. Az UEFA-kupában a Stuttgart, a Bochum és a német kupa-döntős, második ligás Aachen vehet részt. Kiesett az 1860 München, a Frankfurt és a Köln, feljutott a Nürnberg, a Bielefeld és Bódog Tamás csapata, a Mainz.

Liszteséket átvágták Brémában

Sport2004.05.25, 18:53

Egyre hevesebb vita alakul ki a német labdarúgó Bundesligát megnyerő Werder Bremen, Lisztes Krisztián csapatának háza táján a bajnoki prémium körül. Időközben kiderült, hogy valószínűleg mégsem Jürgen Kohler lesz a Bayern Münchenhez távozó Felix Magath utódja Szabics Imre csapatánál, a VfB Stuttgartnál.

A dobogóról is lecsúszhat a Real

Sport2004.05.24, 07:17

A topligák közül már csak a Bundesligában és a spanyol pontvadászatban rendeznek fordulót, azonban mindkét bajnokságban rengeteg kérdés vár eldöntésre a hétvégén. A németeknél a Leverkusen és Stuttgart egymás ellen dönthet a BL-t érő harmadik helyről, sőt a svábok akár a második Bayernt is befoghatják, míg a kiesés elől három csapat is menekülne.  A hispánoknál nagy kérdés, hogy mit nyújt a gyalázatos formában lévő Real Madrid, amely akár a dobogóról is lecsúszhat, az alsóházban pedig négy gárdát is fenyeget a másodosztály réme.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.05.22, 17:33

Harmincharmadik forduló.

A Leverkusen nyerte a milliós játékot

Sport2004.05.22, 17:50

"Ki nyeri a milliós játékot?" - tette fel a kérdést a Kicker című német sportnapilap, célozva a német labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójának fő kérdésére, vajon a Stuttgart vagy a Leverkusen csípi meg a BL-indulást jelentő harmadik helyet. Nos, a Bayer kiszenvedett egy 2-0-s sikert, megszerezve a bronzérmet. A Kaiserslautern, 1860 München, Frankfurt, trióból utóbbi kettő esett ki, míg a 'Lautern jövőre is a Bundesliga I-ben szerepelhet.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2004.05.15, 17:30

Harminckettedik forduló.

Száztizenöt éves rekordot dönthet meg az Arsenal

Sport2004.05.15, 18:18

A topligák közül már mindenhol megvan a bajnok, így most a nemzeközi kupaszereplést érő helyekért, illetve a bennmaradásért folyik a harc. Olaszországban a negyedik hely a tét, a Bundesligában a Stuttgart-Bayern rangadó a második kilétéről dönt, Angliában a Newcastle-Aston Villa versenyfutás és az Arsenal veretlenségi rekordja a hétvége fő attrakciója, míg a spanyoloknál a Depor-Celta összecsapás tűnik a legérdekesebbnek.