Bundesliga I

címke rss

Cottbusban a kapuskérdés okoz feszültséget

Sport2007.03.19, 08:43

Az egykori NDK-t jelenleg csupán az Energie Cottbus képviseli a Bundesligában, és a klubnak, amely a nyáron jutott fel a legjobbak közé, nem sok jót jósoltak az idény előtt. Az egyesület azonban legutóbbi négy mérkőzéséből hármat is megnyert, így jelenleg a középmezőnyben áll, és megkapaszkodhat az elitben - ám ennek ellenére a klub háza táján nem éppen ideális a hangulat, és pár hete még az edzőcsere lehetősége is felmerült.

Anyagi helyett szakmai csőd Dortmundban

Sport2007.03.13, 10:27

Amikor pár évvel ezelőtt a Borussia Dortmund túlélte az anyagi csőd okozta válságot, és a klub élére új vezetőség került, akkor úgy tűnt, hogy ha lassan is, de megoldódnak a klub problémái, és a BVB visszaküzdheti magát a Bundesliga élmezőnyébe. A jelek szerint azonban az új elnökség nem anyagi, hanem szakmai csődbe vezeti a csapatot, hiszen az idény során már a második edző távozott a klubtól Jürgen Röber személyében, ráadásul az együttes a kiesés ellen küzd. Keddtől Thomas Doll próbálhatja kilendíteni a csapatot a gödörből.

Villámgól-történelem Fredtől Makaayig

Sport2007.03.12, 18:07

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Bayern München-Real Madrid mérkőzésen Roy Makaay a sorozat történetének leggyorsabb gólját szerezte, a holland támadó 11 másodperccel a kezdés után lőtt Iker Casillas kapujába. A korábbi csúcsot az Arsenal FC játékosa, Gilberto Silva tartotta, aki 2002. szeptemberében a PSV Eindhoven elleni összecsapás 20.07 másodpercében volt eredményes. A madridi védelem (élén Roberto Carlosszal) rövidzárlatát kihasználó csatár gólja adta az ötletet, hogy megnézzük néhány egyéb küzdelemsorozat hasonló rekordjait. Reméljük, hogy az alábbi sztorikat - amelyek közül valamennyi valós, megtörtént eseményt, sorozatoot, ...

Nyolc meccs után távozik a Dortmund edzője

Sport2007.03.12, 17:42

Mindössze nyolc mérkőzés után lemondott posztjáról Jürgen Röber, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Borussia Dortmund vezetőedzője.

Frankfurti menetrend: alsóház és kupaelődöntő

Archívum2007.03.05, 06:47

A 2007-es esztendőben az Eintracht Frankfurt hívei számára egészen a legutóbbi hétig nem sok sikerélmény jutott, hiszen kedvenceik képtelenek voltak mérkőzést nyerni. A múlt héten aztán a frankfurti együttes előbb a DFB-kupában, majd a Bundesligában is győztesen vonult le a pályáról, és így valamivel közelebb került céljainak eléréséhez - de a szezon végéig még van miért izgulniuk az Eintracht fanatikusainak.

Hétgólos dráma az Upton Parkban, gyenge Real-főpróba

Sport2007.03.05, 01:24

Az angol bajnokságban a Blackburn két tizenegyesgóllal győzött a Bolton vendégeként, míg a West Ham hiába vezetett 2-0-ra, és 3-2-re a Tottenham ellen, végül 4-3-ra kikapott. Olaszországban a Palermo elvesztette a Messina elleni szicíliai derbit, a Fiorentina viszont parádézott, és 5-1-re kitömte a Torinót. A Bundesligában a Cottbus Dortmundban tudott nyerni, a Mainz pedig Aachenben elszenvedte első idei vereségét, Spanyolországban a Real Madrid ismét megszenvedett a mumusnak tartott Getafe ellen, a Ligue 1-ben tovább tart az immáron hat meccs óta nyeretlen Marseille vesszőfutása.

Zártkapus meccsekkel folytatódik a Serie A

Sport2007.03.01, 06:14

A 22. játéknap tavaszra halasztásával a 23. fordulóval folytatódik a hétvégén az olasz labdarúgó-bajnokság, amelynek tíz összecsapása közül ötöt zárt kapuk mögött rendeznek. A német Bundesligában a Schalke-Hertha meccs jelenti a csúcsot, Spanyolországban a Real Madrid győzelmi kényszerrel utazik a Real Sociedadhoz, az angoloknál pedig a Middlesbrough a Chelsea otthonában szeretne nyerni.

Bejöttek a közös vacsorák Hamburgban

Archívum2007.02.27, 07:44

Az előző szezonban a Bundesligában a dobogón végzett Hamburger SV már a téli szünetben is pocsékul állt a pontvadászatban, ám a klub vezetői akkor még bizalmat szavaztak a szakvezetőnek, Thomas Dollnak. Miután azonban az első két tavaszi mérkőzésen nyeretlen maradt a gárda, menesztették az edzőt, akinek utódja a holland Huub Stevens lett - az ő vezérletével pedig a HSV szinte azonnal megindult felfelé a tabellán.

A debütáló kapus kifogott a Schalkén

Sport2007.02.25, 21:57

Az élen álló Schalke hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Bayer Leverkusentől a Bundesliga 23. fordulójában, a vendégek sikerében óriási szerepe volt a debütáló kapusnak, René Adlernek, aki bravúrt bravúrra halmozott. A Schalke botlását nem tudta kihasználni a Werder Bremen, amely 2-2-re végzett a Mönchengladbach otthonában, így csak egy pontot tudott hozni a listavezetőn.

Rangadók hétvégéje Spanyolországban

Archívum2007.02.16, 14:37

A spanyol bajnokságban játsszák a legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzéseket a topligák közül, a listavezető Barcelona Valenciába látogat, a Real Madrid a Betist fogadja, a Sevilla pedig az Atlético Madriddal találkozik. Olaszországban az Inter könnyen tizenhatosra hízlalhatja győzelmi sorozatát a Cagliari ellen, míg a Roma az idény egyik meglepetéscsapatánál, az Empolinál vendégeskedik, a Bundesligában Dárdai Pál és Szabics Imre klubjai mérik össze erejüket Berlinben, Angliában nincs bajnoki forduló, mert az FA-kupa 5. fordulójára kerül sor.