Bundesliga 1

címke rss

A hét világválogatottja (július 30. - augusztus 5.)

Az elmúlt hét álomcsapatának összeállításakor kizárólag a német és a francia bajnokságra fókuszáltunk. A Bajnokok Ligája selejtezőiben ugyanis nem akadt olyan teljesítmény, amellyel fel lehetett volna venni a versenyt a Division 1 vagy a Bundesliga 1 sztárjaival. Ezen a héten azonban már várhatóan nagyobb lesz a harc, hiszen BL-selejtezőn pályára lép az AC Parma, a Lazio, a Liverpool FC és az FC Barcelona is.

A védelem és a csatársor gyenge Cottbusban

Sport2002.09.28, 14:52

Az Energie Cottbust az elmúlt két évben mindig a kiesőjelöltek közé sorolták, ám a Bundesliga "legmagyarabb" együttese mindkét alkalommal bennmaradt a Bundesliga 1-ben. Az idén nyáron a keletnémet csapat papíron alaposan megerősítette keretét, és egyes szakírók még azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy az Energie a középmezőnyben végez majd. Hat forduló után azonban nagyon úgy tűnik, hogy a cottbusiaknak az idén is a kiesés ellen kell küzdeniük.

Martin Maxot nem pótolta a Rostock

Archívum2004.08.20, 08:25

A Hansa Rostock az előző szezonban története második legjobb helyezését érte el a Bundesligában azzal, hogy a kilencedik helyen végzett, és a siker legfőbb letéteményesének a veterán gólvágót, Martin Maxot tartották, aki egymaga húsz találatot ért el. A csatár a nyáron távozott, a helyére pedig senki sem érkezett, így aztán nem csoda, hogy a rostocki szurkolók kissé tartanak az új idénytől.

Legjobb játékosai elhagyják a Bielefeldet

Archívum2005.04.09, 12:25

A szezon előtt a Bundesligában az újoncok közül az Arminia Bielefeldet tartották a leggyengébbnek, és a klub egyértelműen a kiesőjelöltek közé tartozott. Nos, 27 forduló után az élvonalba frissen felkerült csapatok közül a bielefeldiek álltak a legjobban, és a klubnál máris megkezdték a felkészülést a következő idényre - erre már csak azért is szükség volt, mert a gárda legjobbjai közül többen egészen biztosan elhagyják az Arminiát a nyáron.

A Werder fordított Husztiék ellen

Sport2006.08.13, 19:30

Dárdai Pál és Huszti Szabolcs is végigjátszotta csapata mérkőzését a Bundesliga 1. fordulójában, de amíg előbbi a Hertha BSC-vel döntetlenre végzett a Wolfsburg ellen, addig utóbbi a Hannoverrel 4-2-es vereséget szenvedett a Werder Bremen ellen.

Kapós lett az Arminia Bielefeld mestere

Archívum2006.11.01, 13:04

Az Arminia Bielefeld a hét végén, az Alemannia Aachen elleni 5-1-es diadallal egészen az ötödik helyig lépett előre a tabellán a Bundesligában, így elméletileg optimizmusnak kellene uralkodnia a Schüco Arenában. Hogy mégsem felhőtlen a hangulat, az leginkább annak köszönhető, hogy a sikeredző, Thomas von Heesen még mindig nem hosszabbította meg nyáron lejáró kontraktusát - a Borussia Dortmund pedig a pletykák szerint szívesen vinné szerződtetné.

A Bayernből csak Lahm maradt hírmondónak

Sport2007.01.10, 06:56

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Bundesliga-álomcsapat Bayern-játékos nélkül

Archívum2007.12.22, 16:37

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze két megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Szuperfontos meccset nyert a Hertha

Sport2015.03.20, 22:22

Egy hajrában szerzett góllal megnyerte a Hamburg elleni kiesési rangadót a Hertha labdarúgócsapata, a német bajnokság 26. fordulójának nyitómérkőzésén.

Köpés, üvöltözés, gyűlölethullám jellemzi a Bayern-Dortmund szuperrangadót

Sport2022.10.08, 08:19

A Bundesliga elmúlt 13 szezonjában csak két csapat tudott bajnoki címet szerezni. Szombaton este 18.30-kor ez a két csapat csap össze, és ennek az ütközetnek mindig különös jelentősége van. Külön nevet is kapott ez a vetélkedés Németországban: a spanyol El Classico mintájára Der Klassikernek hívják. Bár nincs olyan régmúltba visszatekintő történelme, mint a Barcelona-Realnak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő