bundabotrány

címke rss

Bundagyanú miatt tesz feljelentést az MLSZ

Sport2010.05.11, 21:04

Három Tatabánya-játékost megpróbáltak megvesztegetni a vasárnapi, Gyirmót elleni NB II-es labdarúgó-mérkőzés előtt, őket kedden a szövetség székházában meghallgatta dr. Helmeczy László, az MLSZ jogi alelnöke. Helmeczy a jegyzőkönyvbe foglalt beszámolók alapján úgy döntött, büntetőfeljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.

NB II-es bundaügy, félreérthető beszélgetéssel

Sport2010.05.10, 19:16

Három Tatabánya-játékost megpróbáltak megvesztegetni a vasárnapi, Gyirmót elleni NB II-es labdarúgó-mérkőzés előtt. A játékosok visszautasították az ajánlatokat és jelezték az esetet klubjuk vezetésének. A Tatabánya levélben értesítette az MLSZ-t, amely kedd délután hallgatja meg a játékosokat, s ha szükségesnek találja, büntetőfeljelentést tesz. Kiprich József, a Gyirmót vezetőedzője az [origo]-nak elmondta: egy játékosa "félreértésre okot adható baráti beszélgetésben vett részt a múlt héten."

Bundaügy: a Debrecen kupameccsét is vizsgálja az UEFA a Nemzeti Sport szerint

Sport2010.05.05, 12:26

A Nemzeti Sport szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálja a Debrecennek a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA-kupa-párharcát.

Belesétált a bulvárlap bundacsapdájába a snookervilágbajnok

Sport2010.05.02, 15:59

Bundabotrányba keveredett a világ egyik legjobb snookerjátékosa, John Higgins, aki az egyik brit bulvárlap állította csapdába sétált bele. Higgins versenyzési jogát vasárnap felfüggesztették.

Bundagyanú öt görög futballklub ellen

Archívum2010.04.27, 18:44

 Egy görög parlamenti forrás szerint öt élvonalbeli futballklub érintett az európai szövetség (UEFA) által korábban bejelentett nemzetközi bundaügyben.

Petryt válogatott meccs eladásával vádolják

Sport2010.04.02, 18:04

A török sajtó nyilvánosságra hozta egy 2005-ös parlamenti bizottsági meghallgatás jegyzőkönyvét, amelyben Ilhan Cavcav, a Genclerbirligi labdarúgóklub elnöke azzal vádolta meg Petry Zsoltot, egykori játékosát, a magyar válogatott jelenlegi kapusedzőjét, hogy 25 ezer dollárért eladta az 1995-ös Törökország-Magyarország Eb-selejtezőt. Petry szerint személyes bosszú vezette a török klubelnököt.

Nem indít vizsgálatot Petry-ügyben az MLSZ

Sport2010.04.02, 18:05

Bizonyítékok hiányában ártatlannak tekinti a Magyar Labdarúgó Szövetség a bundázással vádolt Petry Zsoltot, akiről egykori csapata, a Genclerbirligi elnöke azt állította egy 2005-ös parlamenti vizsgálóbizottsági ülésen, hogy 25 ezer dollárért eladta az 1995. szeptember 6-án Isztambulban 2-0-ra elveszített Törökország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt.

Mégis akad vb-bronzérmes vádlott a bundabotrányban

Archívum2010.03.25, 18:06

Bár az isztambuli rendőrség elengedte a szerdán letartóztatott Arif Erdemet, mégis akad vb-bronzérmes vádlottja a törökországi bundabotránynak. A 46 letartóztatott személy között van ugyanis Fatih Akyel, a Galatasaray és a Fenerbahce egykori, a Kasimpasa jelenlegi labdarúgója.

Vb-bronzérmes csillag is érintett a bundabotrányban

Archívum2010.03.24, 13:48

A februári 77 után a napokban további 31 személyt vettek őrizetbe Törökországban, akiket a közelmúltbeli bundabotrányban való részvétellel gyanúsítanak. A gyanúsítottak között van a bosnyák válogatott elsőszámú kapusa, Kenan Hasagic, a Konyaspor hálóőre, Recep Öztürk, illetve a vb-bronzérmes Arif Erdem is.

Debrecenben is vezetett az eltiltott ukrán bíró

Sport2010.03.19, 09:07

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) örökre eltiltotta Oleh Orehov ukrán játékvezetőt, aki a szerepelt a bochumi ügyészség által kirobbantott nemzetközi bundabotrányban.

Bundagyanú miatt vizsgálják Királyék meccsét

Sport2010.03.09, 11:04

Egy februári futballmérkőzés ügyében vizsgálódik a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) és a bochumi államügyészség, az 1860 München-Rot Weiss Ahlen másodosztályú találkozóval kapcsolatban ugyanis felmerült a gyanú, hogy manipulálták.

Örökre eltiltott az UEFA egy futballbírót a bundaügy miatt

Archívum2010.02.24, 17:29

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a bundabotrány rendőrségi adatai alapján eltiltott három játékvezetőt, közülük a bosnyák Novo Panicot örökre.

Hetvenhét személyt vettek őrizetbe a török bundaügyben

Archívum2010.02.22, 11:58

Hetvenhét személyt vettek őrizetbe Törökországban, akiket a közelmúltbeli bundaügyben való részvétellel gyanúsítanak.

Bundagyanússá vált a Magyar Kupa döntője

Sport2010.02.19, 09:19

A Nemzeti Nyomozó Iroda a Magyar Kupa tavalyi döntője ügyében is vizsgálódik, mivel a Honvéd-Győr párharc visszavágója előtt állítólag a fővárosiak nevében fellépők húszmillió forintot kértek azért, hogy a kupa Győrbe kerüljön - írja a Nemzeti Sport.

Megkapta az NNI a bundaügy összefoglaló anyagát

Archívum2010.02.19, 15:17

A bochumi ügyészség átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) a futball bundaüggyel kapcsolatosan készített, a németországi nyomozást összefoglaló anyagot.

Bundabotrány: hét török labdarúgót vettek őrizetbe

Archívum2010.02.18, 20:20

A tavaly kirobbant nemzetközi labdarúgó fogadási botránnyal kapcsolatban 73 személyt vettek őrizetbe csütörtökön Törökországban. A helyi televízió beszámolója szerint a rendőrségi razzia elsősorban a Gaziantepsport és a Club Gaziantep Büyüksehir Belediyesport érintette. A Hürriyet szerint a két klub hét játékosát tartóztatták le.

Kenőpénzt kell fizetniük a kínai válogatott focistáknak

Sport2010.01.27, 14:40

Helyi lapértesülés szerint súlyos kenőpénzt kell fizetniük a kínai labdarúgóknak, ha be akarnak kerülni hazájuk válogatottjába.

Rendőrök vitték el a kínai futballvezért

Archívum2010.01.22, 13:14

Belebukott a kínai bundabotrányba az ország labdarúgást irányító szervezet első embere, Nan Jong, akit a szerdai leváltása után pénteken őrizetbe vett a pekingi rendőrség. 

Válogatott védő ellen nyomoznak a bundaügyben

Sport2010.01.14, 17:11

A Bors értesülése szerint egy korábbi magyar válogatott védő ellen bizonyítékkal is rendelkezik a Nemzeti Nyomozó Iroda a tavaly kirobbant fogadási csalások ügyében. A lap információja szerint a profi futballal már felhagyó sportoló neve a bochumi ügyészség aktáiban szerepel.

Hat személy után nyomoznak a magyar bundaügyben

Archívum2009.12.17, 17:51

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint a nyomozás eddigi adatai alapján hat személy és tizenkét csapat neve merült fel a magyar bundaügyben.

"Nem merném mondani, hogy bundameccs volt"

Sport2009.12.16, 16:27

Ímmel-ámmal felugró, vagy beavatkozni meg sem próbáló védőkről, megengedhetetlen hibákról, morálisan szétesett magyar csapatról beszéltek szakértő elemzőink, amikor arra kértük őket, mondjanak véleményt a bundagyanúba keveredett utánpótlás-mérkőzésekről. Egy NB I-es vezetőedzővel, egy volt élvonalbeli bíróval és egy visszavonult focistával megnéztük, hogyan születtek a gólok a Szerbia elleni 8-0-s, illetve a Walestől és a szlovákoktól elszenvedett, egyaránt 4-1-es vereség során.

MLSZ-ülés: "Pista, a szemembe mondod, hogy nem bundáztál?"

Archívum2009.12.16, 17:07

Csaknem öt órán keresztül  üléseztek szerdán a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagjai Telkiben. A tárgyalóteremből kilépő Kisteleki István mosolyogva nyilatkozott az [origo]-nak, az MLSZ elnöke azt állítja, hogy soha nem bundázott, az erről író újságot pedig azért nem perelte be, mert nem olvasta.

UEFA-dicséretet kapott az MLSZ a bundaügy miatt

Sport2009.12.15, 15:06

Gratulált a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) a bundabotránnyal kapcsolatos gyors intézkedéseiért az európai szövetség (UEFA) főtitkára, Gianni Infantino.

Bundabotrány: felfüggesztették a sok büntetőt ítélő bírót

Sport2009.12.15, 21:30

Váratlanul sok fogadás érkezett a november 14-i, Montenegró-Kanada barátságos labdarúgó-mérkőzésre, amelyet a hazaiak 3-0-ra megnyertek, közölte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A szervezet felfüggesztette a mérkőzésen négy büntetőt is ítélő bolgár játékvezetőt, Anton Genovot.

Letöltendő börtönre ítélték az egykori Juventus-főnököt

Archívum2009.12.14, 19:25

Hároméves letöltendő börtönbüntetést kapott hétfőn Antonio Giraudo, a Juventus korábbi igazgatója, aki döntő szerepet vállalt a 2006-ban nyilvánosságra került olaszországi bundaügyben.

Bundabotrány: "Szerbia tiszta, mint a könnycsepp"

Sport2009.12.11, 18:31

Néha magyar futballmérkőzéseket is blokkolnak a szerb fogadóirodák, noha a szerb liga meccseivel csak akkor csinálnak ilyet, ha fennáll a bundagyanú veszélye. Az ország futballszövetsége büszke arra, hogy az európai botrányban se a helyi bajnokság, se játékos nem sározódott be, a gyanús szerb-magyar U21-es Eb-selejtezőről hallgatnak, mintha mi se történt volna. Pedig a szerb futballban többek szerint nyíltan megy a bundázás, a sportfogadás pedig szinte életformának számít. 

Nyomozást indított az NNI a bundaügy miatt

Archívum2009.12.09, 18:03

Az ügyészség utasítására vesztegetés miatt nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az utánpótlás labdarúgó-válogatott mérkőzései ügyében. Korábban a válogatott több tagja is arról nyilatkozott a sajtóban, hogy megkeresték őket, adják el a meccseket.

Pintér Ádámot is meghallgatta az MLSZ bundaügyben

Sport2009.12.09, 13:31

Szerdán Pintér Ádám utánpótlás-válogatott labdarúgót is meghallgatta a magyar szövetség megbízásából a Retteghy István vezette ad hoc bizottság a bundaügygel kapcsolatban. A játékos mindenben együttműködött a szövetség embereivel.

Pintér nem ment el a meghallgatásra, Somodiék az MLSZ-t okolják

Sport2009.12.08, 16:39

Pintér Ádám nem jelent meg azon a meghallgatáson, amelyre a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága hívta be azt a három labdarúgót, akiket korábbi nyilatkozataik alapján megpróbáltak rávenni válogatott mérkőzések manipulálására. Az MTK játékosa azt mondja, nem értesítették a meghallgatásról, és nem is tudott róla, hogy az MLSZ-be várják. Somodi Bence az ügyvédével érkezett, a jogi képviselő azt állítja, a kapus már tavaly októberben jelentette az MLSZ-nek a bundázási kísérletet. 

Feszült légkörben vitáztak a bundaügyről a parlamentben

Sport2009.12.08, 17:16

Az Országgyűlés sport és turisztikai bizottsága szerint a magyar kormánynak meg kell fontolnia, hogy szükséges-e törvényeket módosítani az UEFA bundaügyben folytatott vizsgálatát követően. A bizottság fideszes elnöke szerint az illetékes minisztériumoknak és MLSZ-nek is gyorsabban kellett volna reagálnia a történésekre, míg Kisteleki István MLSZ-elnök azzal vádolta Bánki Eriket, hogy PR-akcióra használja a bundügyet. 

Kezdődnek a kikérdezések a bundaügyben

Sport2009.12.07, 14:44

Kedden három labdarúgót és egy klubvezetőt hallgat meg a Magyar Labdarúgó Szövetség megbízásából Retteghy István.

Markovits: Ha kell, menjen börtönbe a klubelnök is

Sport2009.12.04, 18:38

Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke egy hónappal ezelőtt még beperelte volna a sportnapilapot a pénteki címlapja miatt ("Fogadási csalás: félhet a Vasas"), mára azonban odáig emelkedett az ingerküszöbe, hogy ideges sem lett tőle. A bundavádakkal kapcsolatban konkrétumokra kíváncsi, szerinte nem a játékosokon múlt, hogy így alakult a ZTE elleni meccs, és egyelőre nem tart attól, hogy az új befektetőjelölt visszalép a bundaügy miatt.

Kérdéses a Vasas elleni bundavád

Sport2009.12.04, 20:46

A Magyar Labdarúgó Szövetség alelnökét meglepte, hogy a Nemzeti Sport pénteken a Vasas két bundagyanús meccséről írt, többek között azt állítva, hogy az MLSZ a Kecskemét-Vasas és a ZTE-Vasas mérkőzésekkel kapcsolatban tett feljelentést a Nemzeti Nyomozóirodánál. Dr. Helmeczy László szerint az MLSZ-től biztosan nem származik ez az információ, és bármelyik mérkőzés konkrét említése merő találgatás.

Vasas-meccseket is manipulálhattak az UEFA szerint

Archívum2009.12.04, 08:26

A Vasas két bajnoki mérkőzésénél is figyelmeztető jelzést adott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) monitoring rendszere. Az MLSZ kivizsgálást kezdeményezett az ügyben, de bundáról egyelőre nem lehet beszélni.

Három játékost faggat ki az MLSZ a bundaügyben

Archívum2009.12.03, 19:59

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes szakértői a fogadási bűncselekmények felderítése érdekében kedden meghallgatják a szövetség feljelentésében szereplő utánpótlás-válogatott Somodi Bencét, Pintér Ádámot és Présinger Ádámot, illetve Potoczki Tamást, a Szigetszentmiklósi TK ügyvezetőjét.

A Zaragoza kapusa is bundázott

Sport2009.12.02, 14:00

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) hazai vizsgálata szerint hét, Spanyolországban szereplő labdarúgó érintett a bundaügyben.

Már az NNI is nyomoz a futballbunda ügyében

Archívum2009.12.01, 19:23

Csalás bűntett gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya a sajtóban az utánpótlás labdarúgó-válogatottak egyes mérkőzéseinek befolyásolásáról tett nyilatkozatok alapján - közölte az NNI szóvivője kedden.

Legalább hatvan német futballmeccsen történt megvesztegetés

Archívum2009.12.01, 15:22

A nemzetközi futball bundabotrány a jelek szerint sokkal jobban érinti Németországot, mint ahogy azt a bochumi államügyészség a közelmúltban feltételezte.

Újságírótól vár segítséget az MLSZ a bundaügyben

Sport2009.12.01, 19:22

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetősége kilenc pontban határozta meg a bundabotránnyal kapcsolatos elsődleges intézkedéseket, ezek egyike, hogy Vajda György, a Nemzeti Sport újságírója bocsássa az MLSZ rendelkezésére azt a listát, amely fontos adatokat tartalmazhat az esetleges bűncselekményekkel kapcsolatban.

Már a rendőrség is vizsgálja a bundaügyet

Sport2009.11.30, 22:12

A rendőrség a bundabotrányról szóló újságcikkek és a sportolók által elmondottak alapján vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény és szükséges-e nyomozást elrendelni - mondták az MTI érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodáján. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult.

Várhidit váratlanul érte volt csapata megkörnyékezése

Sport2009.11.30, 16:03

Várhidi Péter már nem a Szigetszentmiklós edzője, de a másodosztályú csapat az ő vezetésével érte el története legnagyobb sikerét, amikor nyolc közé jutott a Magyar Kupában. A Szigetszentmiklós egyik játékosát a Kaposvölgye elleni nyolcaddöntő mindkét mérkőzése előtt megkörnyékezték, hogy manipulálják a meccs végeredményét, ami Várhidit váratlanul érte, de szerinte a továbbjutás is azt bizonyítja, mennyire becsületes a csapat.

3000 euróval próbálták megvesztegetni az U20-as válogatott kapusát

Sport2009.11.30, 10:09

Tovább gyűrűzik a bundabotrány hazai vonatkozása, Somodi Bence, a Diósgyőr kapusa a Nemzeti Sportban elismerte, hogy a 2008. októberében játszott Szlovákia-Magyarország U20-as Alpok-Adria-kupa mérkőzés előtt háromezer eurót kínált neki egy ismeretlen vesztegető arra az esetre, ha kikap a válogatott. A szintén utánpótlás-válogatott Pintér Ádámot is próbálták megkörnyékezni, akárcsak a Szigetszentmiklós egyik játékosát egy Magyar Kupa-meccs előtt.

Kapitális kapusbaki a bundagyanú árnyékában

Archívum2009.11.29, 17:04

A nemrégiben kipattant bundabotrányban a Fenerbahce neve is felmerült, és az isztambuliak kapusa, Volkan Demirel szombaton a Kasimpasa elleni bajnokin olyan produkciót nyújtott, ami alapján akár ő is gyanúba keveredhet. Ráadásul a sztárcsapat 3-1-re el is veszítette a mérkőzést.

Gulácsiék számára szent a haza

Sport2009.11.29, 20:46

Visszautasít minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást a világbajnoki bronzérmes magyar U20-as labdarúgó-válogatott öt tagja. Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián nyílt levelében azt írja, hogy a Nemzeti Sport szombati számában megjelent cikkre kívánnak reagálni.

Bundaügy: Kisteleki nem keverné a szezont a fazonnal

Sport2009.11.27, 16:17

A Magyar Labdarúgó Szövetség nem tesz rendőrségi feljelentést a múlt pénteken kipattant, magyar csapatokat is érintő bundaügy miatt, a szervezet jogi szakértője szerint ugyanis erre semmi okuk nincsen. A MLSZ megkapta a hozzáférést az UEFA fogadásokat ellenőrző rendszeréhez, konkrétumokat azonban csak a következő elnökségi ülésre ígér. A szövetség szerint jelenleg minden csapat megnevezése puszta találgatás.

Amíg sport lesz, bunda is lesz

Sport2009.11.27, 13:07

A bundázás tulajdonképpen egyidős a sporttal, az első futballistákat pedig 1915-ben, Angliában tiltották el, mert fogadtak a saját meccsükre. Emlékezetes az olasz vagy a brazil bundabotrány is.

Vesztegetési kísérlet a Dunaferr-meccs előtt

Sport2009.11.27, 15:33

2001 augusztusában a Dunaferr hazai pályán kapott ki 4-2-re az UEFA-kupában a ciprusi Olympiakosz Nicosiától. A magyar csapat több játékosa elismerte: a találkozó előtt vesztegetési kísérlet történt, ők azonban visszautasították az ajánlatot.

Nézze élőben az MLSZ sajtótájékoztatóját a bundabotrányról!

Archívum2009.11.27, 13:01

Rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség a múlt pénteken kirobbant európai bundabotrányról, az egyeztetésre meghívást kaptak a klubtulajdonosok és külső szakértők is. A tanácskozás célja az európai szövetség és az érintett kilenc nemzeti szövetség által kialakított közös álláspont megvitatása, valamint a szükséges döntések meghozatala volt.

Kínai letartóztatások a bundabotrányban

Sport2009.11.26, 15:05

A múlt pénteken kirobbant európai bundabotrány kapcsán a német rendőrség házkutatást tartott az egyik gyanúsított lakásán, ahol bizonyítékokat találtak arra, hogy a 21 éves férfi egy harmadosztályú labdarúgó-mérkőzést igyekezett manipulálni. A hatóság a lakásban talált adathordozókat, a számítógépet és mobiltelefont lefoglalta, a gyanúsítottat azonban nem kívánta megnevezni.

Bundázásra nincs ellenszer

Sport2009.11.25, 16:48

A múlt héten kipattant nemzetközi bundaügy legnagyobb tanulsága alighanem az, hogy a fogadási csalásokat szinte lehetetlen megakadályozni. Az online fogadóirodák műsorában nem csak az élvonalbeli meccsek szerepelnek, hanem az alacsonyabb osztályú találkozók is, az egyik ilyen oldal [origo] által megkérdezett képviselője szerint azonban a manipulált meccseket jellemzően nem az interneten játsszák meg. A készpénzzel kötött fogadásokat ugyanis jóval nehezebb nyomon követni, nem beszélve az Ázsiát behálózó illegális piacról.