bunda

címke rss

Bundázás gyanúja merült fel egy nõi párosmeccsel kapcsolatban a Roland Garroson

Sport2020.10.06, 18:30

Bundázás gyanúja miatt nyomozás indult a francia nyílt teniszbajnokság egyik nõi párosmérkõzésével kapcsolatban.

Genetikusok célkeresztjében a magyar mudik bundája

Tudomány2020.07.08, 13:45

A magyar kutyafajták közé tartozó mudik örök kíváncsi, rendkívül tanulékony ebek. Tekintetükkel és ugatásukkal határozottan képesek irányítani a rájuk bízott nyájat, ám igazi energiabombaként hûséges társat jelentenek a biciklisek, természetjárók számára is. Megragadó egyéniségük mellett ráadásul bundájuk változatos színe és mintázata is különlegessé teszi õket, méghozzá nemcsak a kutyatartók, de a genetikusok számára is - írja a Szent István Egyetem közleménye.

A bíró menet közben fújta le a bundameccset

Sport2020.05.01, 06:33

1977. május 1-én a labdarúgó NB II nagy rangadóját Pécsett játszották le, ahol a bajnokságban elsõ helyen álló PMSC a második helyezett Vasas Izzót fogadta. Mind a két együttes tehát feljutó helyen állt, ráadásul a két csapat kispadján a Kovács-testvérek, azaz Kovács Imre és Kovács József ült. Megbeszélték hát, hogy felesleges minden kockázat, a békés döntetlen mindkettejüknek csodálatos eredmény lesz. A baj ezzel csak az volt, hogy a bundameccs túlságosan látványosra sikerült, a játékosok annyira nem csináltak semmit, hogy Nagy Béla játékvezetõ a második félidõ közepén lefújta a mérkõzést. Mindezt komolytalan játék miatt. Most ezt ...

Mégis elítélték a bundázó magyar focistákat

Itthon2019.12.03, 12:18

Egy 2016-ban hozott ítéletében a két volt focista ellen indult eljárást elévülés miatt megszüntették, mivel a bíróság álláspontja szerint nem volt megállapítható, hogy a vesztegetést kötelességük megszegésével követték volna el. Az ítélettel szemben az ügyész fellebbezett, a Fõvárosi Ítélõtábla pedig az elsõfokú ítéletet egy évvel késõbb hatályon kívül helyezte és az elsõfokú bíróságot új eljárás utasította.

Bundázás miatt börtönbe is kerülhet az olimpiai bajnok sportoló

Sport2019.09.10, 21:26

A 2010-es Liege-Baston-Liege kerékpárverseny végeredményének befolyásolása miatt akár hathónapos börtönbüntetést is kaphat az olimpiai bajnok kazah Alekszandr Vinokurov, valamint az ötkarikás bronzérmes orosz Alekszandr Kolobnyev.

Tíz évre kitiltották Európából a bundázó focicsapatot

Sport2019.07.12, 15:35

A nemzetközi Sportdöntõbíróság (CAS) pénteken helybenhagyta az albán Skenderbeu labdarúgócsapatának tízéves kitiltását az európai kupaporondról, amelyet bundázás miatt kapott.

Leállnak az írek a nercbunda alapanyag nagyüzemi gyártásával

Gazdaság2019.06.25, 16:12

Írországban több jelentés szerint is arra készülnek, hogy felszámolják a nyércfarmokat. Ez egyben egy hatalmas fordulat a kormány álláspontjában, hiszen sokáig kiálltak a farmok mellett.

Bíróság mondta ki, hogy bundáztak a spanyol bajnokság utolsó fordulójában

Sport2019.06.04, 21:30

Egy spanyol bíróság kimondta, hogy a korábbi gyanúnak megfelelõen valóban manipulálták a spanyol bajnokság utolsó fordulójában rendezett Real Valladolid–Valencia mérkõzést.

Korábbi Real Madrid-játékosokat tartóztattak le bundázás miatt

Sport2019.05.28, 12:49

Elsõ és másodosztályú focistákat vettek õrizetbe Spanyolországban bundázás miatt, írta kedd délelõtt a spanyol El Pais.

Bundagyanú miatt kizártak egy bolgár labdarúgócsapatot

Sport2019.05.07, 18:58

Bundagyanú miatt kizárták a bolgár elsõ osztályú labdarúgó-bajnokságból az FC Vereja csapatát.

Kínos fotót osztott meg magáról Vastag Csaba

Life.hu2019.04.16, 16:09

Vastag Csaba egy kínos múltbéli fotóval sokkolta a rajongóit.

Bundázás miatt örökös eltiltást kapott a válogatott focista

Sport2018.11.27, 14:31

Bundázási kísérlet miatt örökös eltiltást kapott hazája szövetségétõl Dzsang Hak Jong, volt dél-koreai válogatott futballista.

Bundagyanú a PSG-Crvena zvezda BL-meccs kapcsán

Sport2018.10.12, 18:57

A L'Équipe francia sportnapilap értesülése szerint a szerb Crvena zvezda csalás miatt kapott ki 6-1-re a Paris Saint-Germain otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének múlt szerdai játéknapján.

Pontosan így néz ki egy bundagyanús gól

Sport2018.07.20, 18:43

Megszoktuk már, hogy történnek furcsaságok a nemzetközi fociban, az viszont zavaró, ha ennyire kilóg a lóláb.

Hat évet kapott a bundázó teniszezõ

Sport2018.06.20, 11:55

Bundázás miatt hat évre eltiltották Nicolas Kickert, a világranglista 100. helyén álló argentin teniszezõt.

Kim Basinger és Alec Baldwin 22 éves lánya, Ireland Baldwin meztelenre vetkõzött: fotó

Archívum2018.03.02, 09:59

Kim Basinger és Alec Baldwin lánya készséggel dobta le a textilt: teljesen meztelenül mutatta meg magát a PETA kampányában. 

Bunda volt minden idõk legizgalmasabb NFL-végjátéka?

Sport2018.01.19, 17:22

A vasárnap éjszakai Minnesota Vikings-New Orleans Saints NFC-elõdöntõ azóta is állandó téma a sportvilágban. Nem véletlenül, hiszen a történelem elsõ olyan gyõztes touchdownját láthattuk a rájátszásban, ami után már nem volt alkalma válaszolnia az ellenfélnek. De lehet, hogy az egész meg volt rendezve? Érdemes megnézni az alábbi videót.

Bundázással vádolnak négy játékost a portugál ligában

Sport2017.12.28, 14:55

Bundagyanú miatt eljárás indult négy labdarúgó ellen a portugál bajnokság élvonalában.

Tovább dagad a görög bundabotrány

Sport2017.11.08, 19:12

Bundagyanú miatt vádat emelt a görög ügyészség Vangelisz Marinakisz, a labdarúgó Bajnokok Ligájában is érdekelt Olympiakosz elnöke, valamint további 27 személy ellen.

Sztárban sztár: Oláh Gergõ esett ki a hetedik mûsorból

Archívum2017.10.23, 07:03

Hetedik adásához érkezett vasárna este a TV2 népszerû mûsora, a Sztárban sztár. Az ismert énekesek közül ismét távoznia kellett valakinek.

Tudja-e, hogy a jegesmedvét nem érzékeli az infrakamera?

Tudomány2017.08.14, 19:54

A jegesmedvének olyan jó a hõszigetelése, hogy a testhõmérsékletet érzékelõ infrakamera sem képes detektálni az állatot. Ez a hadsereg figyelmét is felkeltette, mivel a fronton jól jönne egy olyan felszerelés, ami elrejti a katonákat az ellenség infrakamerája elõl.

A magyar foci zsákutca: bundázás is a megélhetésért

Sport2017.06.27, 13:54

A legtöbb kisfiú története úgy kezdõdik, mint az Egy játékos naplója címû könyv szerzõjének a sztorija. Gyermekként a televízió elõtt ülve, a nagy sztárok fantasztikus cseleit, góljait látva a futball varázsa beszippantja egy életre az embert, és semmit más nem szeretne lenni, csakis futballista. A mû szerzõje, Kóczián Dávid is mindent erre tett fel, ám végül nem minden úgy alakult, ahogy azt korábban, az álmaiban látta. 

Botrány az U21-es Eb-n? Vizsgálatot kért a szlovák miniszterelnök

Sport2017.06.26, 16:55

Robert Fico szlovák miniszterelnök arra kérte az Európai Labdarúgó Szövetséget, hogy vizsgálja felül az olasz-német mérkõzést, amelyet az U21-es Európa-bajnokságon játszottak.

Egyre nagyobb hullámokat vet a kézilabdás bundaügy

Sport2017.06.08, 14:53

A Budapesti Nyomozó Ügyészségen elrendelt nyomozás során az ügyészek szerdán hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként vesztegetés bûntettének megalapozott gyanúja miatt kézilabda-mérkõzések ügyében.

Aranyrangadót, bundát és tömegbunyót is hoztak az NB I utolsó fordulói

Sport2017.05.21, 21:29

Huszonnyolc év szünet után ismét aranyrangadón dõl el, hogy melyik csapat nyeri a labdarúgó NB I 2016/17-es bajnoki idényét. 1989. június 10-én is a kispesti stadionban dõlt el a bajnokság, és most is ott fog. Akkor a Budapesti Honvéd 2-0-ra legyõzte az MTK-t, és bajnok lett. Ha most a Honvéd nyer, vagy döntetlent játszik, akkor hatalmas meglepetésre megnyeri az aranyérmet a Videoton elõtt. Ebben a cikkben az elmúlt négy évtized NB I-es zárófordulóiból elevenítünk fel néhányat. Aranyrangadó, bundameccsek, rossz helyre vitt aranyérem, lincshangulat és tömegbunyó, avagy ilyen volt, amikor a zárókörben dõlt el a bajnoki arany, vagy épppen ...

Enyhítették a bundabotrány egyik szereplõjének büntetését

Sport2017.05.19, 17:22

Másfél évrõl hat hónapra csökkentették Armando Izzo eltiltását. Az olasz élvonalban szereplõ Genoa labdarúgójának egy korábbi bundabotrányban játszott szerepe miatt kell bûnhõdnie.

Örökös eltiltással büntettek 15 focistát Ázsiában

Sport2017.02.15, 15:31

Mérkõzések befolyásolásáért élethosszig szóló eltiltással büntetett 22 laoszi és kambodzsai személyt, köztük 15 jelenlegi és korábbi játékost az Ázsiai Labdarúgó Szövetség.

OUTFIT: szõrmebunda minden mennyiségben!

She2017.02.09, 11:54

Gondolkoztatok már azon, milyen lenne a világ, ha nem lennének körülöttünk színek? Nem lenne nyugalmat árasztó zöld, energikus narancs, bohókás lila, vagy érzéki vörös. Csupán a fekete és a fehér, illetve az ebbõl a kettõbõl kikeverhetõ szürke árnyalatok léteznének: amik a színtan szerint nem is nevezhetõk színeknek, mert semlegesek.

Szívatták a bundagyanús kamubírókat a magyar légiós meccsén

Sport2017.01.27, 20:40

Botránytól sem mentes felkészülési mérkõzést játszott Cipruson a román élvonalban szereplõ Astra Giurgiu és a magyar válogatottban szereplõ Gyurcsó Ádám lengyel klubja, a Pogon Szczecin.

Idéntõl már eltiltják a bundagyanúba keveredõ teniszezõket

Sport2017.01.12, 12:10

A tenisz tisztaságáért felelõs szervezet, a Tennis Integrity Unit aggodalmának adott hangot, amiért nõ a fogadási csalás gyanújába keveredõ teniszmeccsek száma. Idéntõl már eltiltják a versenyzõket, akiknél bejelez a fogadásfigyelõ rendszer.

A FIFA elnöke megágyazhat a bundának

Archívum2016.12.15, 05:41

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökének, Gianni Infantinónak az ötlete, amely szerint 2026-tól a labdarúgó-világbajnokságokat 48 csapat részvételével rendeznék meg, normális esetben szót sem érdemelne, hiszen annyira képtelen gondolatnak tûnik. Ám hiba lenne szemellenzõben, magas polcról bámulni az olasz-svájci sportvezetõ ügyetlenkedéseit. A futball és a pénz kapcsolata annyira erõs alapokon nyugszik, hogy minden megtörténhet. Még az is, hogy 2026-tól valóban 48 csapattal rendezik meg a labdarúgó-világbajnokságot.

Színes szõrmék? Igen!

She2016.12.14, 11:45

Hol van már az Anna Karenina-féle klasszikus orosz stílus, a muffok, kucsmák és a földet söprõ bundák? Az elegáns szõrmék a legnagyobb zimankóban is óvnak a hidegtõl, de nemcsak ezért szeretem õket, hanem azért is, mert rendkívül impozánsak. 

Egy-két éven belül növekedhet a nézõszám az NB I-ben

Archívum2016.10.26, 10:49

Sipos Jenõ szerint nem jelent amnesztiát, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében újra igazolhatóvá váltak azok a játékosok, akik valamilyen formában érintettek voltak a bundaügyben.

Bundameccs lehetett az egyik vb-selejtezõ

Sport2016.10.17, 21:08

Fogadási csalás gyanúja merült fel az egy héttel ezelõtt lejátszott Litvánia–Málta labdarúgó világbajnoki selejtezõmérkõzés kapcsán.

Üzent a botrányt okozó apukának Gáspár Laci

Life.hu2016.08.26, 23:41

Pár napja röppent fel a hír, hogy egy elégedetlen apuka, akinek fia kiesett a mentorházból bundát kiáltott, és csalással vádolta meg az X-Faktor metorait és producerét. ByeAlex után most Gáspár Laci is elmondta véleményét az esetrõl. 

ByeAlex tagadja a bundát: szerinte a balhé a pénzrõl szólt

Archívum2016.08.25, 20:29

Az egyik versenyzõ édesapja kiakadt, miután fia kiesett a mentorházból. Azt állította, hogy a mûsor producere és a mentorok már elõre eldöntötték, hogy ki fogja megnyerni a tehetségkutatót. A mentorok sem hagyták szó nélkül az esetet.

Bundázás miatt került ki az olasz Eb-keretbõl

Sport2016.05.26, 14:42

Tíz embert letartóztattak hétfõn az olasz labdarúgás legújabb fogadási csalási ügyével összefüggésben.

Bundavádak érték Rubint Rékát a Nagy Duett miatt! Reagált a fitneszlady

Life.hu2016.05.18, 08:48

Sokan gondolják úgy, hogy manipulálták a Nagy Duett versenyét az Alakreform tábor miatt. Rubint Réka reagált a vádakra, közölte, a tornázás nem zavarta volna a felkészülésben.

Börtönbe zárják a volt osztrák válogatott focistát

Sport2016.05.11, 20:25

Jogerõsen öt év szabadságvesztésre ítélték szerdán az osztrák labdarúgás legjelentõsebb bundabotrányának elsõrendû vádlottját.

Aki elérte, hogy Aczél Zoltán ne menjen börtönbe

Gazdaság2016.04.08, 18:28

Három bundagyanús focimeccs miatt akár évekre is börtönbe kerülhetett volna Aczél Zoltán, a Siófok egykori vezetõedzõje. Védõje ugyanakkor elérte, hogy a három vádpontból csak egyben találják bûnösnek, ráadásul ott is igen gyenge lábakon áll a vád, ezért bizakodva várják a másodfokot.

Rosszul áll az olasz szövetségi kapitány bundaügye

Sport2016.02.20, 12:42

Megkezdõdött az olasz bundaper sokadik szakasza is, ezúttal több játékos (és néhány magyar szereplõ) mellett Antonio Conte szövetségi kapitány is a vádlottak padján ül. Nem áll jól a szénája. 

Megússza a börtönt a sorozatban bundázó NB I-es klub

Sport2016.02.19, 18:43

Mind a 17 vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész a REAC-mérkõzésekrõl szóló labdarúgó-fogadási csalási ügyben, amelynek újabb tárgyalása pénteken volt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Bundaügy: a koronatanú védõje felfüggesztett börtönt kért

Archívum2016.02.16, 14:16

A negyedrendû vádlott, egyben koronatanú H. Gábor esetében felfüggesztett szabadságvesztést, részben pedig felmentést kért a védõügyvéd abban a labdarúgó fogadási csalási ügyben, amelynek újabb tárgyalására kedden került sor Budapesten.

A védõügyvéd felmentést kért a bundaügy vádlottjaira

Sport2016.02.11, 18:49

Az elsõ-, a másod- és a nyolcadrendû vádlott esetében is felmentést kértek a védõi perbeszédekben a labdarúgó fogadási csalási ügy csütörtöki budapesti tárgyalásán. Délelõtt a harmadrendû vádlott ügyvédje indítványozta védence felmentését.

Bundaügy: a menedzser felmentését kéri az ügyvéd

Sport2016.02.11, 14:05

A harmadrendû vádlott, K. Zsolt felmentését kérte védõje a labdarúgó fogadási csalási ügyben csütörtök délelõtt Budapesten.

A tenisz harcba száll a bundázással

Sport2016.01.27, 07:50

Független szakértõk vizsgálják felül a Nemzetközi Tenisz Szövetség és a nagy teniszversenyeket rendezõ szervezetek korrupcióellenes programját - jelentették be szerdán Melbourne-ben egy sajtótájékoztató keretében, az állítólagos fogadási csalásokról szóló médiajelentésekre reagálva.

Djokovicot is megpróbálta beszervezni a bundamaffia

Sport2016.01.19, 09:29

A fogadási csalásokat jelzõ rendszer többször küldött bundázásra utaló jelet teniszmeccseken, mint az összes többi sportágban együttvéve. Nagyon úgy fest, a tenisz lett a manipulátorok kedvenc vadászterülete. 

Neee! Hónaljkutyát villantott Michelle Rodriguez

Life.hu2016.01.05, 15:11

A Halálos iramban-filmek színésznõje akkora hónaljszõrt villantott mexikói nyaralásán, hogy alig hittünk a szemünknek.

Mintaapa lett a nõverõ Chris Brownból – Fotó

Life.hu2015.11.30, 16:02

Az énekes, aki annak idején megverte egykori barátnõjét, Rihannát, most 18 hónapos kislányát szorította magához egy cuki apa-lánya fotó erejéig.

Pirner Alma kisfiánál nem láttunk ma aranyosabbat - Fotó!

Life.hu2015.11.27, 18:03

A büszke anyuka téli szerelésbe öltözve szelfizett, miközben kisfia, Alen a karjaiban pihent.

Méregdrága bundában borzolja a kedélyeket Baukó Éva

Archívum2015.11.13, 13:10

Kommentcunamit indított az exvillalakó egyik, közösségi odalára feltöltött képe, amelyen egy vadonatúj, kisebb vagyonba kerülõ szõrmében feszít.

Palvin Barbi bundában és neccharisnyában csábít

Life.hu2015.10.23, 08:03

A hétköznapokban tud nagyon kislányos lenni, ha akar, ám a kamerák elõtt Barbi õrülten dögös nõ lesz - ehhez kétség sem férhet. 

Saját bajnokságot tartanak fent a bundakirályok

Sport2015.10.16, 13:56

A bundaügyeket felügyelõ nemzetközi szervezet hívta fel a kanadai hatóságok figyelmét arra, hogy a Canadian Soccer League nevû, nyaranta elindított futballbajnokság létezésének egyetlen célja a fogadási csalók kiszolgálása. Mind a 12 csapat nyakig sáros a bundaügyben. 

Egy egész család farkasember-szindrómában szenved

Life.hu2015.09.03, 15:23

A 41 éves Jesus Aceves családjában közel harmincan farkasember-szindrómások, azaz egész testük szõrös. Hamarosan film is készül róluk.

A harmadosztályba zavarták a bundázó olasz csapatot

Sport2015.08.20, 12:33

A harmadosztályba számûzték, és 12 pont levonással büntették a Cataniát, amelynek elnöke tavaly öt meccset bundázott meg, hogy a Serie B-ben tartsa a szicíliai csapatot. 

Hivatásos katonát is vádolnak a bundaügyben

Sport2015.07.17, 11:44

A Központi Nyomozó Fõügyészség csütörtökön vádat emelt újabb két bundaügyben összesen 15 különbözõ mérkõzést érintõen.

A kézilabdában is használják majd a bundaszûrõ rendszert

Sport2015.07.09, 11:39

A kézilabda is csatlakozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által létrehozott, a tiltott fogadások kiszûrését célzó programhoz.

Nevetséges büntetéssel úszták meg a bundázó kézisztárok

Sport2015.06.26, 08:46

Megszületett az ítélet a bundázó francia kézilabdasztárok ügyében. Az ügyész kimondta, csapatként követtek el sportcsalást, így pénzbüntetéssel és felfüggesztett börtönbüntetésekkel megúszták a francia bajnokit manipuláló Montpellier-i játékosok, köztük a világ legjobbjával, Nikola Karabaticcsal. 

Ejnye-bejnyével megússzák a bundázó kézisztárok

Sport2015.06.23, 15:45

Három hónapos felfüggesztett börtönt, valamint húszezer eurós pénzbírságot kért a francia ügyészség Nikola Karabaticra és 14 bûntársára - köztük a világsztár öccse, Luka -, akiket fogadási csalással gyanúsítanak.

Bundaügybe keveredett? Focizzon Ausztriában!

Sport2015.06.24, 17:16

Osztrák alsóbb osztályú kluboknál bukkannak fel azok a magyar focisták, akik ellen itthon büntetõeljárás indult a bundaügyek valamelyikében, ezért fel van függesztve a hazai játékjoguk. Az MLSZ állítja, tájékoztatta az osztrák szövetséget az ügyekrõl, ott viszont nem tesznek semmit, amíg valaki rendes eltiltást nem kap. Jogerõs ítélet hiányában a FIFA sem léphet.

A bundameccs, amivel nem lehet megbukni

Sport2015.02.20, 12:11

Egy bundameccs végkimenetelére leselkedõ minden veszély elhárítható a manipulációt végzõ bûnszervezetek új taktikájával. Nincsenek elõre nem látható események, nincs magát meggondoló játékos és bíró, és nincs kiszámíthatatlan játékmenet. Azért, mert meccs sincs. 

Megérte késni a Story-gáláról! Vajna Timi csodaszép cicái taroltak a macskakiállításon

Archívum2015.02.10, 13:38

Vajna Tímea késve érkezett a szombati Story-gálára, mert két cicája, Chanel és Szimba a nemzetközi macskakiállításon vettek részt. A kis kedvencek nem mentek haza üres kézzel a rendezvényrõl. Timi szerint azonban szó sincs bundáról.

Pucéran is cukik - Vicces fotók szõr nélküli kutyákról

Archívum2015.02.09, 15:31

Mindegy, hogy szõrösek vagy csupaszok, a kutyák mindenhogy szupercukik. Bár sokan ijesztõnek tartják elõször a szõrtelen kutyákat, Sophie Gamand fotósorozata bebizonyítja, milyen viccesek és imádnivalóak õk is. 

A nap sportképe: Nyíl, Szikla, Kavics

Sport2014.12.09, 15:04

Mészöly Kálmán életrajzi könyvének bemutatóján megjelent Nyilasi Tibor, a válogatott korábbi csapatkapitánya is, valamint Mészöly fia, Géza. A Szõke Szikla életregénye címû könyv a fõhõs szerint "lehetett volna vidámabb is".

Elfogadnék kenõpénzt!

Archívum2014.12.05, 14:38

David Braz, a Santos focistája az utolsó bajnoki forduló elõtt közölte: õ bizony elfogadna kenõpénz.

Kocsiban bundáztak a focisták

Sport2014.09.19, 09:48

A bundabotrányban vádlott H. Gábor az ügyészeknek tett 2012-es vallomásában beszélt arról, hogy 2008 õszén 40 ezer eurót (12,5 millió forintot) vehetett át S. Lászlóval egyetemben a Siófok focistájaként a ZTE elleni bajnokit megelõzõen. A korábban az élvonalban a REAC-ban és a Diósgyõrben is szereplõ H. arról is beszélt, az összeget a szintén vádlott K. Zsolt szarvasi barátja adta át nekik a meccs elõtt Siófokon, egy BMW-ben.

Bundázni akartak a magyar U19-es Eb-n

Sport2014.08.04, 15:53

A Bolgár Labdarúgó-szövetség fogadási csalás alapos gyanúja miatt felfüggesztett egy bolgár elsõ osztályú játékost, aki a Magyarországon rendezett U19-es Európa-bajnokság meccseit próbálta manipulálni. 

Lefixált meccsek miatt került bajba a ghánai focielnök

Sport2014.06.23, 20:47

A ghánai futballszövetség elnöke, Kwesi Nyantakyi belement, hogy a válogatott pénzt kapjon azért, hogy olyan meccseken szerepeljen, aminek elõre lefixálták az eredményét.

Bundával vádolták a Vidi új klubigazgatóját

Archívum2014.06.01, 10:34

Burcsa Gyõzõ nevetségesnek tartja a bundavádat, amelyet Michel Platini említett a FourFourTwo magazinnak, és nem érti, ki és miért akarja besározni õt.

Kutyabundába rejtette a makkot a mókus

Life.hu2014.02.12, 13:52

A leleményes mókus a lakásban nem talált jobb helyet, ezért legjobb barátja hatalmas szõre alá rejtette a makkját. Tüneményes!

Kolosi: "Nem manipuláltunk szavazást az X-Faktorban"

Life.hu2013.12.15, 17:04

Az RTL Klub programigazgatója tiszta vizet önt a pohárba, és lerántja a leplet a bundapletykákról. Ne feledjétek, a Life.hu-n az egész hétvége az X-Faktor jegyében telik. Kövessétek velünk folyamatosan az eseményeket! 

Rettegve áll színpadra Bereczki Zoltán

Archívum2013.11.12, 15:02

A Sztárban sztár következõ adásában a musicalszínész Michael Jacksont fogja utánozni, ami nagy vihart kavart.

A focisták megúszhatják a bundaügyet

Sport2013.09.18, 10:53

Szerdán reggel elkezdõdik K. Zoltán és 16 további bundával vádolt korábbi focista büntetõügyének elsõfokú tárgyalása. A néhány ezer euróért hét bajnokit is megbundázó REAC-játékosok várhatóan megúszhatják felfüggesztett börtönnel, de a csalások szervezõi komoly büntetésre számíthatnak.

Pénzkötegek a bundaügy vádlottjánál

Sport2013.08.27, 14:33

Videót közölt a Központi Nyomozó Fõügyészség a bundaügy egyik gyanúsítottja, L. Mátyás lakásán tartott házkutatásról. A felvételen több köteg készpénz, és számtalan tippmixszelvény található. Az ügyészség kezdeményezte L. Mátyás és K. Zoltán letartóztatását, ügyükrõl szerdán dönt a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

K. Zoltán és L. Mátyás házi õrizetben is bundázott

Sport2013.08.26, 16:09

A Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF) a fogadási csalásokkal kapcsolatban õrizetbe vette és gyanúsítottként kihallgatta az elsõ ügyben megvádolt K. Zoltánt és L. Mátyást.

Érvényben marad a Harkiv kizárása

Archívum2013.08.16, 16:51

A nemzetközi Sportdöntõbíróság (CAS) úgy döntött, a Metaliszt Harkiv nem folytathatja szereplését a Bajnokok Ligájában, így a selejtezõ utolsó fordulójában a Szalai Ádámot is foglalkoztató német Schalke 04 a görög PAOK Szalonikivel találkozik.

Volt válogatott focistát vettek õrizetbe

Sport2013.07.16, 17:05

A Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF) a fogadási csalások után nyomozva újabb két focistát vett õrizetbe, majd hallgatott ki gyanúsítottként: N. Norbertet, az Egri FC volt játékosát és B. Csabát, a Kecskemét jelenlegi focistáját.

Egy félidõ alatt 133 gólt bundáztak össze két focimeccsen

Sport2013.07.10, 12:58

Nyilvánvaló bundázás miatt a Nigériai Labdarúgó Szövetség felfüggesztette négy alsóbb osztályú klub mûködését, amelyek közül kettõ feltûnõ gólkülönbséggel igyekezett kiharcolni a feljutást.

Lanzafaméra a legsúlyosabb büntetés várhat

Sport2013.07.05, 09:57

Az Olasz Labdarúgó Szövetség ügyésze, Stefano Palazzi négy év eltiltást kért a bundaügyben Davide Lanzafaméra, a Budapest Honvéd korábbi olasz csatárára - írja a Nemzeti Sport.

A gyanúsított siófoki futballisták a lelkiismeretükre hallgattak

Sport2013.06.26, 18:25

A kedden gyanúsítottként kihallgatott négy siófoki labdarúgó közös közleményben elismerte, hogy megkeresték õket az április 13-án lejátszott Ferencváros-FGSZ Siófok NB I-es meccs manipulálásával kapcsolatban, de állításuk szerint mind a négyen visszautasították az együttmûködést.

Bunda volt a Fradi-Siófok?

Sport2013.06.25, 15:38

Négy siófoki labdarúgót hallgatott ki kedden a Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF), amely azzal gyanúsítja õket, hogy manipulálták az április 13-án lejátszott Ferencváros-FGSZ Siófok meccset az OTP Bank Ligában.

Kutasira vallottak a REAC-focisták

Sport2013.06.19, 09:31

A Blikk úgy értesült, legalább négy egykori REAC-focista számolt be a 2012-ben elhunyt Kutasi Róbertnek a fogadási csalásokban betöltött szerepérõl.

A Honvéd kirúgta Lanzafamét

Sport2013.06.07, 12:58

Szerzõdést bontott az olasz bundabotrányban érintett focistájával, Davide Lanzafaméval az OTP Bank Ligában szereplõ Budapest Honvéd.

A Fradi-Siófok is bundagyanús

Archívum2013.06.07, 07:43

Bundagyanús lett az áprilisi Ferencváros-Siófok NB I-es bajnoki is, úgy tudja a Blikk.

A FIFA eltiltott 23 bundázó focistát

Archívum2013.04.24, 13:23

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 23 libanoni játékost és egy hivatalos személyt tiltott el az ázsiai országban felderített bundabotránnyal összefüggésben.

A mûsorvezetõnõ és Détári is perelhet a bundavádak miatt

Sport2013.02.19, 10:58

Détári Lajost és Lipcsei Bettát is belekeverték a bundaügybe, a korábbi világválogatott focista és a Sport Televízió csinos mûsorvezetõje felháborítónak tartja a vádakat.

Húsz évet kaphatnak a bundázók

Archívum2013.02.05, 16:27

Húszéves szabadságvesztés lehet a törvényi maximum Magyarországon azzal szemben, akit jogerõsen elítélnek a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben - Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivõje szerint azonban ennyit szinte bizonyosan nem fognak kapni az elkövetõk.

Loki: Lerágott csont a bundaügy

Sport2013.02.05, 14:40

Vukasin Poleksic és a DVSC labdarúgócsapata sem kíván foglalkozni azzal, hogy az Ekstra Bladet lap szerint a 2009-es Liverpool-Debrecen Bajnokok Ligája-találkozó is érintett a bundabotrányban.

Le kell mondania a koronájáról a szépségkirálynõnek

Life.hu2012.12.30, 13:23

December 29-én este át kell adnia koronáját a 2011-es Miss Hungary-nak, aki az uralkodása utolsó heteiben még maximálisan kihasználta királynõi státuszát.

Örökre eltiltották a bundázó válogatott focistát

Archívum2012.12.03, 13:37

A korábbi tíz év helyett örökös eltiltást kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtõl (UEFA) a máltai válogatott Kevin Sammut, akit bûnösnek találtak egy mérkõzés eredményének manipulálásában.

Bundabotrány az egyik legjobb olasz klubnál

Archívum2012.10.26, 21:05

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 150 ezer euróra megbüntette a Napolit, emellett Olaszországban vizsgálat indult a klub ellen, mert bundagyanúba keveredett.

Bundák a világ körül

[origo] Gasztro2012.10.06, 10:27

A vasárnapi menü sok házban a kirántott hús nélkül elképzelhetetlen volt - igényesebbek a gombát és karfiolt is rántva adták a családnak. Ma is brillírozhatunk a tökéletes rántott csirkével vagy más húsokkal, de milyen bundák vannak még a hagyományoson kívül?

Örökre eltiltották a bundázó teniszezõt

Archívum2012.09.06, 12:10

A nemzetközi Sportdöntõbíróság (CAS) elutasította David Savic szerb teniszezõ fellebbezését, akinek így a bundázás miatt kiszabott örökös eltiltása érvényben marad.

Tíz évet kapott az Eb-selejtezõn bundázó focista

Archívum2012.08.20, 16:31

Tíz évre szóló eltiltást kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtõl (UEFA) a máltai válogatott Kevin Sammut, akit bûnösnek találtak egy mérkõzés eredményének manipulálásában.

Minden idõk legnagyobb bundája 72 gólt hozott Romániában - videó

Sport2012.06.15, 15:18

Sporttörténelmi méretû bundával rukkoltak elõ a román megyei bajnokság aranyesélyesei. Az egymással versengõ két együttes 69 góllal zárta a bajnokságot, ám bajnoki cím helyett kizárás lett a sorsuk.

Felfüggesztett börtönt kapott a vesztegetõ barcsi focista

Sport2012.05.15, 16:49

Vesztegetésben bûnösnek találta és tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék nem jogerõsen azt a volt barcsi labdarúgót, aki tavaly bundázásra akarta rávenni Törtei Tamást, a PMFC-Matias játékosát. Ez volt az elsõ bírósági ítélet a magyar fociban felgöngyölített vesztegetési ügyekben.

Huszonkét klub hatvanegy játékosa érintett az olasz bundabotrányban

Archívum2012.05.08, 21:11

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) 22 csapat 61 játékosa ellen kezdeményez nyomozást a most zajló bundabotrány ügyében, de sem a klubok, sem a futballisták nevét nem hozta nyilvánosságra.

Megkínozták, hogy vallja be a bundázást?

Sport2012.04.25, 08:58

Életét féltette, amikor kényszervallatások közepette bevallotta "bûneit" a kínai bundabotrány egyik fõvádlottja, Hszie Ja-lung, a Kínai Labdarúgó Szövetség volt vezetõje - állítja a kedden bíróság elé állított egykori sportvezetõ ügyvédje és a férfi húga.

Tévesen mártottak be a bundaügyben egy magyar kapust

Sport2012.04.24, 09:35

Szántai Levente tisztázta magát a bundavádak alól, kiderült ugyanis, hogy a REAC korábbi kapusa ellen valló egykori játékostárs rosszul emlékezett a történtekre - értesült a Blikk napilap.

A Diósgyõr azonnal lépett, kirúgták a gyanúsított F. Balázst

Sport2012.03.29, 14:37

Gyorsan reagált játékosa bundaügybe keveredésébe a Diósgyõr NB I-es focicsapata. A klub honlapján Dudás Hunor ügyvezetõ igazgató közölte, hogy szerzõdést bontottak a szerdán gyanúsítottként kihallgatott kapussal, F. Balázzsal.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ