bűncselekmény
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- rendőrség
- gyilkosság
- rablás
- csalás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hatékony módszerek a gyermekekre leső szexuális ragadozók és bántalmazók ellen
Gyermekeink védelme nem csak abban merül ki, hogy elkísérjük őket az óvodába, iskolába, majd délután értük megyünk. Meg kell tanulniuk nemet mondani, fel kell tudniuk ismerni, ha valaki nem helyénvaló módon közelít feléjük, valamint azokat a helyzeteket, amik veszélyt jelenthetnek. Ám ezek mellett az is elengedhetetlen, hogy megfelelő módon reagáljanak az őket ért bántalmazás vagy visszaélés alkalmával, és azt követően.
Megszólalt a pedofília-vádról Petőváry Zsolt
Az olimpiai bajnok vízilabdázót, Kósz Zoltánt és egykori válogatott társát Petőváry Zsoltot azzal vádolja egy most 13 éves kislány, hogy két évvel ezelőtt hónapokon keresztül szexuális kapcsolatot folytattak vele. Ez a törvények értelmében mindenképpen súlyos nemi erőszak. Kósz és Petőváry is határozottan tagad. Most Petőváry is megszólalt és azt mondta: szíve szerint elmeorvosi és gyámhatósági szakértőt is kérne a perbe.
- címkék:
- szex
- bűncselekmény
- vízilabdázó
- kislány
- Címkefelhő »
16 éves korára 100 férfivel szexelt a kamaszlány
Prostitúcióróra kényszerítettek egy lányt 13 éves korától kezdve: 16 éves korára már 100 ázsiai férfivel közösült, egyiküktől gyermeke is született. Úgy érzi, elvették a gyermekkorát.
A sorozatgyilkos, aki megszülte a 20. századot
Százharminc éve, 1888. augusztus 31-én találta meg a londoni rendőrség a később Hasfelmetsző Jacknek elnevezett sorozatgyilkos első áldozatát. A világ egyik legismertebb bűnözőjének kiléte máig ismeretlen, alakja köré legendák szövődtek, könyvekben és filmekben tűnik fel a ködös londoni utcákon suhanó, köpönyegbe burkolózó baljós alakja.
Egyre több a migránsok által elkövetett bűncselekmény Olaszországban
Egyre növekszik a migránsok aránya az olasz bűnelkövetők között az olaszországi Hume Alapítvány kutatása szerint. Az elmúlt harminc év statisztikáit bemutató elemzés felhívja rá a figyelmet: a migránsok aránya növekedett a gyilkosságot elkövetők, a nemierőszak-tevők és a bántalmazók között is - az elemzésről a Mandiner számolt be.
- címkék:
- Olaszország
- migráció
- bűncselekmény
- Címkefelhő »
Nem toloncolják ki az 542 bűncselekménnyel gyanúsított migránst Németországból
Egy németországi migráns 542 bűncselekményben gyanúsított, de mégsem toloncolják ki az országból, mert nem tudják kideríteni, hogy honnan jött – írja a Daily Mail.
Elegük lett a németeknek: így szabadították el a migránsok az erőszakot
Többezres tüntetések robbantak ki a kelet-németországi Chemnitzben, miután két migráns brutálisan, egyes hírek szerint 25 késszúrással halálra késelt egy német férfit. A német sajtó úgy viselkedik, mintha váratlan események történnének, de csak idő kérdése volt, hogy mikor robban az elhibázott német bevándorláspolitika okozta feszütség. Az elmúlt hónapokban egyre több súlyos bűncselekményt követtek el a migránsok az országban. Mostanra már teljesen világos, hogy a német hatóságok képtelenek kezelni a helyzetet.Időközben a német politikai térkép is radikálisan átalakul. Angela Merkel pártja mára a lélektani 30 százalék alá zuhant, baaloldali ...
Hatezer forintért ajánlotta szexre unokáját egy Heves megyei nagymama
Csizmát akart eladni egy idős férfinak egy Heves megyei nagymama, ám amikor az nem kellett neki, unokáját kínálta szexre 6 ezer forintért.
Két helyen lövöldöztek Londonban az éjjel
Úgy tűnik, megfékezhetetlen az utcai erőszak Londonban. Lassan a százat is eléri a sérültek, halottak száma.
- címkék:
- London
- lövöldözés
- bűncselekmény
- Címkefelhő »
A rendőrautóból rángatták ki a rendőrt, majd megverték
A felvétel az írországi Dublin városában készült. A rendőrt társa védte meg egy komolyabb veréstől.
- címkék:
- Dublin
- rendőr
- rendőrautó
- bűncselekmény
- Címkefelhő »