bukás

címke rss
Hatalmasat bukott az edzésen az olasz sztársportoló, súlyos sérüléseket szenvedett

Hatalmasat bukott az edzésen az olasz sztársportoló, súlyos sérüléseket szenvedett

Edzés közben bukott az olaszok alpesi sízője, Sofia Goggia, és sajtóinformációk szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy ebben a szezonban már nem versenyezhet.

Ennyit változtak a tehetségkutatóban felfedezett sztárok, akikre már csak kevesen emlékeznek

Tévé2024.02.03, 19:23

Ma már rengeteg tehetségkutatóban feltűnt sztárról szinte nem is tudni, hogy ott kezdődött karrierje. A szerencsésebbek, tehetségesebbek fenn tudták tartani maguk iránt az érdeklődést, és ma is egyengetik karrierjüket. Az elmúlt évek alatt számtalan tehetségkutató műsort és még több énekest, vagy előadót láthattak a tévénézők, sokakra már csak kevesen emlékeznek. Voltak olyanok is, akik hosszú éveken át a köztudatban maradtak, majd hirtelen mégis eltűntek. Akár saját döntés, akár a körülmények alakultak úgy, a következő tehetségkutatóban feltűnt sztárokról azóta szinte semmit sem tudni. Mutatjuk, hogy mivel foglalkoznak és hogyan vááltoztak ...

Mourinho bukása után szárnyal az AS Roma

Sport2024.01.29, 22:47

Az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának záró mérkőzésén az AS Roma 2-1-re nyert az utolsó helyen álló Salernitana otthonában.

A világklasszis barátja után Mikaela Shiffrint is mentőhelikopter vitte el a szörnyű bukása után - videó

Sport2024.01.26, 13:02

A alpesi sí világkupa-sorozat keretein belül rendezett Cortina d'Ampezzó-i női lesiklás során bukott és súlyosnak tűnő sérülést szenvedett az olimpiai- és világbajnok Mikaela Shiffrin.

Óriási bukás után horrorsérülést szenvedett az ausztrál sztárbringás - videó

Sport2024.01.18, 19:13

Horrorsérülés borzolta a kedélyeket a Tour Down Underen. Az év első országúti kerékpáros versenyén az ausztrál bajnok Luke Plapp hatalmasat bukott a hajrában.

Kómába esett a legjobb magyar síelő a horrorbukása után

Sport2024.01.17, 15:34

Hihetetlenül balszerencsés néhány héten van túl az alpesi sí-világkupa mezőnye. A férfiak mezőnyében a legnagyobb világsztárok közül többen is megsérültek egy hatalmas bukás következtében, így a szezon hátralévő részét ki kell hagyniuk. Ám Marco Schwarz, Christof Innerhofer, Alexis Pinturault, Aleksander Aamodt Kilde, vagy a nőknél Nadine Fest még mindig szerencsésebben járt, mint a korábbi évtizedekben néhány lesikló. A legendás kitzbüheli hétvége előtt készült videós összeállításunkban az alpesi sí történetének legnagyobb bukásait gyűjtjük össze, köztük Apjok Csilla 1983-as, ausztriai esését, amely megváltoztatta a hazai sísportot.

A Dakar-rali alapítója és egy világhírű énekes is meghalt a borzalmas helikopterbalesetben

Sport2024.01.15, 12:55

Jelenleg is zajlik Szaúd-Arábiában a legendás Dakar-rali 46. kiírása, amely mostanáig még haláleset nélkül folyt le, egy-egy súlyos sérüléssel járó baleset ugyanakkor máris történt. Az elmúlt mintegy fél évszázadban viszont összesen 32 versenyző vagy csapattag vesztette életét a Dakaron, ezen felül pedig 46 olyan ember is meghalt, aki nézőként vagy a média tagjaként vett részt az eseményen. Az összeállításunkban ezen halálesetek közül válogattuk össze a legkülönlegesebb, legmorbidabb, legborzasztóbb tragédiákat.

Váratlan hírek érkeztek a hatalmasat bukó sportolóról, akit mentőhelikopterrel vittek el

Sport2024.01.14, 10:51

A korábbi hírek ellenére nem tört el a 2020-ban összetett vk-győztes Aleksander Aamodt Kilde lába a wengeni lesiklóversenyen az alpesi sízők világkupa-sorozatában.

Ez a felfedezés átírhatja a római korral kapcsolatos történelmet

Tudomány2023.12.14, 15:00

Nehéz egy ennyire keveset ígérő római kori lelőhelyet találni Itáliában, de az „Interamna Lirenas" pontosan ilyennek tűnt. A település a csúcspontján kétezer embernek adott otthont és „bukott hátországnak" minősítették Közép-Itáliában. A város kerámiájának új vizsgálata azonban most kimutatta, hogy évszázadokon át virágzott. A geofizikai felmérés ráadásul egy aktív város nyomait is kimutatta, ami ellentmond a Római Birodalom bukásáról szóló elméleteknek.

Molnár Áron megtalálta a méltó ellenfelét a Sztárboxban: össze tudott verni egy nála 10 kilóval könnyebb embert

Tévé2023.12.11, 21:37

Talán még a The Voice-nál is nagyobb szégyen volt az RTL Klub számára a legnagyobb dobásuknak szánt trash-műsor, ami végre lekerült a csatornáról, ugyanis vasárnap volt a döntő, nem lesz többet képernyőn a kritikán aluli, primitív és trágár Sztárbox, ami ellen nem győzött eljárást indítani a Médiatanács. A műsor alacsony színvonala már akkor garantált volt, amikor a hülyére vert Nagy Ervinre, vagy a rikácsoló Molnár Áronra alapozták a nézettséget, ami önmagában szégyen, ha egy kereskedelmi tévének ez lenne a legfontosabb műsora. A magát Noárnak hívogató, a Vígszínháztól is elzavart "színész" és baloldali aktivista egy nála közel 10 ...

A kétségbeesett Zelenszkij beismerte a totális bukást

Nagyvilág2023.12.04, 20:59

Zelenszkij azzal, hogy a front teljes szakaszán védőállásokat építtet ki a hadsereggel, beismerte, hogy az ellentámadás teljes kudarcot vallott.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

Sport2023.11.28, 07:18

A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatában a csoportját magabiztosan megnyerő magyar válogatott nyújtotta az egyik legfantasztikusabb teljesítményt, és olyan csapatok okoztak még hatalmas meglepetést, mint az albán, a román vagy éppen a szlovén válogatott. A szenzációs Eb-kijutást elérő együttesek mellett azonban olyan válogatottak szerepeltek csalódást keltően, amelyeknek a játékoskeretük alapján ott lenne a helyük a németországi tornán. A világ legjobb focistájával, Erling Haalanddal felálló Norvégia, valamint Svédország és Írország is csúfosan elbukott a selejtezőkön, a Robert Lewandowski vezette Lengyelország pediig ...

Megszabadultak a nézők a hatalmasat bukott The Voice-tól

Tévé2023.11.19, 11:58

Az ősz legnagyobb bukása az RTL Klubon a The Voice, nem csoda, hogy az érdektelenség miatt pár élő adás után be is fejezték a műsort. Szombaton megvolt a finálé, nem lesz többet képernyőn a show.

Egyre többen fordulnak el Kulcsár Edinától a viselkedése miatt

Tévé2023.11.16, 10:23

Mint írtuk, Kulcsár Edina úgy döntött, jó pénzért cserébe kiárusítja magánéletét, ugyanis saját valóságshow-t indított a közösségi oldalán. Persze ezt nem láthatja akárki, csak aki hajlandó érte havi díjat fizetni. Sokan ízléstelennek tartják a döntését, főleg azok után, hogy a kórházban lévő G.w.M-et is mutogatta a videókon, így Kulcsár új üzleti terve hamarosan visszafelé sülhet el, ugyanis rengetegen hagyják el a közösségi oldalait.

Nagyon nagy csalódás! - háborognak a hatalmasat bukott The Voice nézői

Tévé2023.11.12, 11:17

Az ősz legnagyobb bukása a The Voice, nem csoda, hogy az érdektelenség miatt pár élő adás után be is fejezik a műsort.

Sokk, bukás, összeomlás, kirúgás: nem volt ez egy jó nap

Sport2023.11.08, 08:25

Akárhogy kotorásztunk és válogattunk a keddi hírek között, szinte csak sokkoló tartalmakat találtunk. De annyira azért nem rossz a helyzet, hogy ne tudnánk azért egy-két kellemesebb hírt is becsempészni. Ha kész a reggeli kávé, jöhetnek a hírek!

Értelmetlen szabályokkal, nevetséges trükkökkel próbálkozott a Voice

Tévé2023.10.15, 13:25

Értelmetlen szabályokkal folytatódott a The Voice az RTL Klubon, Manuel ugyanis egyből megmentett egy énekesnőt, akit előtte egy perccel még hazaküldött. Talán nem véletlen, hogy "szerelmi szál" is szövődött az adások során, kétségbeesetten próbálkoznak a készítők, hogy bevonzzák a nézőket – ami azonban továbbra sem sikerül nekik.

Így reagált George Russell Lewis Hamilton közeledésére a kínos bukás után - videó

Gphírek2023.10.09, 09:36

Mint ismert, hiába indulhatott a harmadik pozícióból Lewis Hamilton a Katari Nagydíjon, már az első kanyarban hatalmasat hibázott és kiesett. A bukás után a hétszeres világbajnok vállalta a felelősséget, azóta bocsánatot is kért a csapattársától, George Russelltől.

Bukásba hipnotizálta riválisát a világsztár kerékpáros - videó

Sport2023.10.09, 08:07

Nincs rá magyarázat, hogy mi történhetett Marc Hirschivel az UAE Team svájci kerékpárosával a Giro di Lomardia kerékpárversenyen.

Hamilton magyarázkodik a kínos bukása miatt

Gphírek2023.10.08, 21:04

Hiába indulhatott a harmadik pozícióból Lewis Hamilton a Katari Nagydíjon, már az első kanyarban hatalmasat hibázott és kiesett. A bukás után a hétszeres világbajnok vállalta a felelősséget.

Kiderült az igazság Harry herceg és Meghan Markle projektjéről: elárulták, miért bukott meg

Life.hu2023.10.04, 08:57

A Spotify nagy reményeket fűzött Harry herceg és Meghan Markle podcastjéhez, de hatalmas bukás let a vége. Most kiderült, miért nem lett sikeres ez a vállalkozás. 

Egy órán belül került sor az év két legőrültebb sprintbefutójára - videók

Sport2023.10.02, 08:50

A horvát országúti kerékpáros körverseny és a Famenne Ardenne Classic is nem mindennapi zárást hozott vasárnap.

Mourinho újabb elképesztő bukása, kivégezték a csapatát

Sport2023.09.28, 23:00

A Serie A 6. fordulójában az AS Roma 4-1-re kikapott a Genoa otthonában.

Szánalmas hazugsággal, rosszul eljátszott családi bohóckodással próbálkozott a már megbukott Voice

Tévé2023.09.24, 13:31

Tragikus a műsor nézettsége, de ez nem csoda: ezúttal egy családi drámát próbáltak összehozni, de csak a zsűrit és a fellépőt alázta meg az RTL Klub. Trokán Nóra eljátszotta, hogy a húga próbálkozik az adásban, majd sírást tettetett - nem túlságosan meggyőzően. Kétségtelen: jobb teljesítményre képes Trokán Nóra, ha például Zsótér Sándor rendezi a Nemzeti Színházban, mintha egy RTL Klubos adásrendező egy üvöltően hazug helyzetben.

Szánalmas bukás a Voice, agyonveri a TV2 az RTL Klubot

Tévé2023.09.15, 11:21

Egyre kínosabban vergődik az RTL Klub, az új műsoruk sem érdekli a nézőket.

A liberalizmus tündöklése és bukása

Itthon2023.09.11, 10:12

Mit ígért a liberalizmus, és mit tartott be ebből? A végeredmény siker vagy kudarc? Mit jelent a liberalizmus elmélete és mit a gyakorlata? Nemzetközi és magyar kontextusról beszélgetett Fodor Gáborral, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatójával és Molnár Attila Károly eszmetörténésszel Megadja Gábor a Kontextus legújabb videójában.

Kínosan nem tetszik az embereknek a Voice - itt vannak a nézői vélemények!

Tévé2023.09.10, 17:06

Mint írtuk, múlt héten indultak a kereskedelmi csatornák őszi nagyszabású show-műsorai, de az RTL Klub már az első adással megbukott. A TV2 évek óta maga mögé utasítja a továbbra is szánalmasan próbálkozó konkurens csatornát, akik sokkal többet vártak a nagy durranásnak szánt The Voice című tehetségkutatójuktól. Azonban újabb csúfos bukást jelenthet számukra, a szombati adás kínosan gyenge lett. 

Drámai bukás: saját csapattársa ütötte el a balszerencsés kerékpárost - videó

Sport2023.09.06, 13:37

Az új-zélandi olimpikon, Nicole van der Kaay hatalmasat bukott a Toulouse-ban megrendezett Super League Triathlon versenyen.

Óriási fájdalmai miatt az Európa-bajnok bringás feladta a versenyt a Tour de France-on

Sport2023.07.13, 16:28

Az Európa-bajnok Fabio Jakobsen feladta a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.

Menekülnek a sztárok a totális összeomlás után - mi lesz a BL-győztes angol sztárcsapattal?

Sport2023.07.13, 05:58

A Chelsea a 2022/2023-as futballidényben borzalmasan szerepelt, megalázó vereségeket szenvedett el egymás után és lemaradt az európai kupaszereplésről. Az előző szezonban három különbőző edzőt is alkalmazó klub élére az a Mauricio Pochettino került, aki ugyan a Tottenham Hotspur csapatával 2019-ben BL-döntőig jutott, ám legutóbb a Paris Saint-Germainnél nem tudta kezelni a világsztárokat és csúfosan megbukott. A Chelsea-nél óriási kihívás vár az argentin edzőre, akinek egy totálisan összeomlott csapatból kell újra trófeákra esélyes együttest kovácsolnia.

Idióta szurkoló okozott bukást a Tour de France-on - videó

Sport2023.07.09, 19:19

A kanadai Michael Woods nyerte hegyi befutóban a Tour de France országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát, összetettben a szlovén Tadej Pogacar nyolc másodpercet faragott hátrányából a sárga trikót megőrző dán címvédő, Jonas Vingegaardhoz képest.

Élet-halál között van a horrorbalesetet szenvedő magyar motorversenyző

Sport2023.06.12, 20:14

Borzalmas balesetet szenvedett a tízszeres magyar bajnok motokrosszversenyző, Szvoboda Bence a cseh bajnokság vasárnapi futamán.

A sztárkerékpáros Egan Bernal a hatalmas bukás ellenére folytathatja a Tour de Hongrie-t

Sport2023.05.11, 07:44

Rajthoz állhat csütörtökön Egan Bernal, aki szerdán bukásban volt érintett a nyitóetap hajrájában a 44. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

Hatalmas bukás a TDH-nyitányon: a Tour de France- és Giro d'Italia-győztes Egan Bernal sem úszta meg - videó

Sport2023.05.10, 17:12

Dylan Groenewegen diadalmaskodott a 44. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán.

Hatalmasat bukott a kerékpáros, a nézők is halálra rémültek - videó

Sport2023.04.11, 16:28

A franciaországi Paris-Roubaix kerékpárversenyen a Team Bahrain Victorious csapatának brit versenyzője, Fred Wright óriásit bukott a macskaköves szakaszon, a Trouée d'Arenberg-en.

Hihetetlen: Neymar 380 millió forintot bukott online pókeren, látni kell a reakcióját - videó

Sport2023.03.30, 09:45

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain sérüléssel bajlódó támadója, Neymar úgy döntött, hogy online pókerrel üti el a felesleges szabadidejét. Mint kiderült, annyira nem volt jó ötlet, az egyik parti végén egymillió eurót bukott.

Főszereplővé akart válni a szurkoló, hatalmas esés lett az eredménye - videó

Sport2023.03.24, 17:02

A csütörtöki Classic Brugge–De Panne kerékpárverseny női futamán egy drukker az út mellett akarta bizonyítani a tudását, de végül ez nem sikerült neki.

Egy szerető tündöklése és bukása

She2023.03.18, 13:59

"Még egyet!" - szólt a pultos fiúnak, elégedetten állapítva meg, hogy már alig bír artikulálni. Megkapta a vodkát, visszatántorgott az asztalához.

Trágyakupacba hajtott a kerékpáros, még a kommentátor is kinevette - videó

Sport2023.03.17, 18:15

A Franciaországban megrendezett Grand Prix de Denain kerékpárversenyen az egyik biciklista belehajtott egy hatalmas trágyarakásba. A vicces jelenet láttán a verseny kommentátora is elnevette magát.

Egymást követően két síugró is hatalmasat bukott a vb-n, leállították a versenyt - videó

Sport2023.02.26, 12:01

Két bukás után leállították vasárnap az északi összetett vegyes csapatversenyének síugrás részét a szlovéniai Planicában zajló északisí-világbajnokságon, majd 12.30-kor kezdik újra.

Katasztrofális bukás a Google legújabb ötlete

Techbázis2023.02.13, 20:01

Óriási dérrel-dúrral vezették be a keresőóriás játékszolgáltatását, amivel a PlayStationt és az Xboxot akarták megszorongatni, de katasztrófa lett a vége. Mutatjuk az okokat.

Belebukott egy vezető is az RTL Klub kudarcsorozatába

Tévé2023.02.03, 14:58

Tovább folytatódik az RTL Klub összeomlása: több műsorvezető kirúgása után most a televízió kommunikációs igazgatóját, egykori baloldali propagandistát rúgták ki a katasztrofális nézettség, és az elképesztő botrányok miatt. Az RTL Klubot a botrányok miatt a Médiahatóság már megbírságolta, valamint egy pert is buktak egy vidékieket gyalázó sorozat miatt.

Hoppá! Ez árnyékolhatja be III. Károly koronázási ceremóniáját

Life.hu2023.01.31, 16:20

Már csak néhány rövid hónapot kell várnunk III. Károly koronázására, mely izgalmasabbnak ígérkezik, mint az eddig megrendezett szertartások. Azonban egy újabb önéletrajzi kötet megjelenése beárnyékolhatja a népszerű eseményt. 

Óriási bukások szegélyezik az amerikai óriáscég útját

Techbázis2023.01.10, 00:35

Az 1994-ben alapított Amazon az elmúlt szűk három évtized alatt a világ egyik legnagyobb, legbefolyásosabb cégévé vált. Azonban lehet, hogy ennek most vége. A kezdetben csak könyvekre szakosodott globális webáruház 2022 végére óriási gödörbe került. Legkevesebb tízezer dolgozótól kényszerülnek megválni, rendszeresek a tiltakozások a munkavállalók részéről, akik az embertelen körülményekre panaszkodnak, a konszern ellen pedig több trösztellenes eljárás is folyik.

Nagyobb összeget bukhatott L.L. Junior

Tévé2023.01.09, 19:05

Nagy reményekkel indult neki az új évnek L.L. Junior, aki tavaly döntött úgy egykori zenésztársaival, Mohamed Fatimával és Fehér Tibor "Beattel", hogy újra megalapítják a Fekete Vonatot. A zenekar húsz évvel ezelőtt bomlott fel és a napokban tartották a nagy visszatérő koncertjüket, ami úgy tűnik, nem volt akkora siker, mint azt gondolták.

Hatalmasat bukott a motoros a Dakar-ralin, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Sport2023.01.03, 12:06

Bukott a keddi harmadik szakaszon és nyaksérülés miatt fel kellett adnia a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a 2020-ban a motorosok között győztes amerikai Ricky Brabecnek.

Hatalmasat bukott Lewis Hamilton síelés közben - videó

Gphírek2022.12.29, 08:11

A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a hosszú versenyszezon után még mindig a pihenőjét tölti. A brit versenyző ezúttal a sípályáról "jelentkezett", ahol ismét nem mindennapi videókkal és képekkel lepte meg a rajongóit.

Telesírta az internetet a gigantikus mellű pornós, aki a focivébé miatt hatalmasat bukott - fotók

Sport2022.12.28, 07:29

A katari labdarúgó-vb heteiben erősen visszaesett az OnlyFans korhatáros tartalommegosztó oldal forgalma brazil földön. Ezt pedig nem is hagyta szó nélkül a pornós Kerolay Chaves.

A hatalmasat bukó síelő megmutatta az összeroncsolódott arcát - sokkoló videó, képek

Sport2022.11.30, 11:43

Mauro Caviezel egy bukás miatti majd kétéves szünet után a hétvégi Lake Louis-i versenyen tért vissza a világkupa-sorozatba. Nem egészen úgy, ahogy azt megálmodta. Csakúgy, mint tavaly januári baleseténél, ezúttal is a mentőhelikopterben ért véget számára a verseny.

Csúfosan megbukott vizsgáján a Szerencsekerék háziasszonya

Tévé2022.11.07, 16:14

Az influenszerként és a Szerencsekerék háziasszonyaként is tevékenykedő Sydney van den Bosch, a nyilvánosság előtt vállalta közösségi oldalán, hogy elsőre megbukott a hajós vizsgáján az ősszel, és nagyon nehéz volt számára a vizsga. 

Meghalt a hatalmasat bukó 22 éves motoros - sokkoló videó

Sport2022.10.12, 17:38

Meghalt Victor Steeman, aki a FIM Supersport 300 versenysorozat portimaói futamán bukott hatalmasat. A 22 éves versenyző életéért több napon keresztül küzdöttek a kórházban, végül belehalt a súlyos sérüléseibe.

Az utolsó körben bukott a MotoGP egyik nagy esélyese - videó

Sport2022.09.25, 14:20

Az ausztrál Jack Miller bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi Japán Nagydíjon.

Három darabra tört a kulcscsontja az óriásit bukó olasz kerékpáros világbajnoknak - videó

Sport2022.08.14, 12:06

A kulcscsontja három darabra tört és a fejét is megütötte a pályakerékpáros világbajnok Letizia Paternoster, aki szombaton a kieséses számban bukott a müncheni multisport Európa-bajnokságon.

Jakab Péter teljes és megszégyenítő bukása

Itthon2022.08.12, 08:34

Tegnap este végleg megbukott Jakab Péter, miután volt pártelnökhöz méltatlan módon távozott a Jobbikból. A hatalommániás, mégis könnyen irányítható volt Jobbik-elnök pályafutását végigkísérték a botrányok. Bármire képes volt az előrejutás érdekében: a nyilvánosság előtt antiszemita kirohanással támadta Köves Slomót, a Magyar Gárda egyenruhájában menetelt, majd összefogott Gyurcsány Ferenccel. Karrierje csúcsán azt hitte, bármit megtehet. Ez lett a veszte: a bizalmába fogadott szeretője felismerte gyenge pontját, és szépen lassan átvette tőle az irányítást. Bár kettőjüknek vannak közös terveik, Jakab Péter valószínűleg ezzel teljesenn ...

Levegőbe repült a bringás, borultak a kordonok, óriási tömegbukás a spanyol versenyen - videó

Sport2022.08.04, 10:11

A Jumbo-Visma versenyzője, Timo Roosen nyerte a Burgosi Körverseny szerdai második szakaszát, de a befutót egy óriási tömegbukás tette igazán emlékezetessé.

Kerekesszékben és oxigénmaszkban vitték el a bringást a horrorbukás után - videó

Sport2022.07.31, 09:30

Félelmetesen nagyot bukott az angol Joe Truman a birminghami Brit Nemzetközösségi Játékok egyik pályakerékpáros számában.

Majdnem az egész mezőny együtt bukott a női Tour de France-on - videó

Sport2022.07.28, 17:07

Újabb nagy bukást hozott a női Tour de France, a verseny ötödik szakaszán majdnem a komplett mezőny a földre került egy esést követően.

Sokkoló pillanatok: ritkán látható óriási bukás a női Tour de France-on - videó

Sport2022.07.26, 12:23

Ritkán látható nagy bukás történt a női Tour de France hétfői szakaszán. A földön fekvő Marta Cavallit, az ausztrál bajnok, Nicole Farin kapta telibe hátulról.

Kiderült, mit csinált Schobert Lara a botránya után

Tévé2022.07.22, 13:06

Ahogy korábban megírtuk, biztos forrásból megerősítették a hírt, miszerint Schobert Norbert legidősebb gyereke megbukott az érettségi vizsgáján. Úgy tűnik a lányt nem túlzottan izgatják a történtek, épp barátaival szórakozik valahol.

Durván kigúnyolják Schobert Larát állítólagos bukása miatt

Tévé2022.07.22, 12:28

Egy zártkörű Facebook-csoportban nem csillapodnak a kedélyek Schobert Lara állítólagos bukása miatt. Ahogy korábban mi is megírtuk, több bennfentes állítása szerint Schobert Norberték lánya megbukott az érettségi vizsgáján, a család még nem nyilatkozott a kérdésről.

Eltűnt a Schobert-család: kínos bukás van a háttérben

Tévé2022.07.21, 18:06

Schobert Norbert és Rubint Réka májusban még büszkén tették közzé, hogy legidősebb gyerekük, Lara elballagott a két tanítási nyelvű gimnáziumból és lázasan készül az érettségire. Édesanyja izgatottan mondta, hogy lánya angolul érettségizik majd matekból és történelemből is, angol nyelvből emeltszintű vizsgát kell tennie.

Mutatjuk, miért bukott meg totálisan Jakab Péter - videók

Itthon2022.07.17, 08:57

Mára nemcsak Jobbik vezetését, hanem 10 fős parlamenti frakciójának a vezetését is elvesztette Jakab Péter. Bár a párt továbbra is számít rá, persze már nem vezetőként, de könnyen lehet, hogy Jakab elhagyja majd a pártot. Jakab Péter az elmúlt években országos botrányt országos botrányra halmozott. Egyszer majdnem megvert egy munkást, majd pedig megpróbálta letagadni, hogy testőrökkel jár. Mindent elkövetett a parizeres bohóckodásaival, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy közpénzen luxusatóval jár és többmilliós fizetést vesz fel. A Jobbikban a legnagyobb botrányt azzal okozta, hogy egy volt BKV-ellenőrből a szeretője lett, majd ...

Vas Kata Blanka a hatalmas bukása után majdnem feladta a női Giro d'Italiát

Sport2022.07.11, 15:01

Bukása után Vas Kata Blanka biztos volt benne, hogy nem megy tovább a női Giro d'Italián, mégis képes volt folytatni az olasz országúti kerékpáros körversenyt, amelyet jó tapasztalatszerzési lehetőségként élt meg.

Nyakcsigolya-, medence- és kulcscsonttörés a Tour de France horrorszakaszán

Sport2022.07.07, 13:04

A közönség számára az egyik legizgalmasabb és legszórakoztatóbb, amikor macskaköves szakaszokon versenyeznek az országúti kerékpárosok, akiknek viszont a bukások miatt kész rémálommá válhat a viadal: a Tour de France szerdai etapján is több csonttöréssel végződött baleset történt.

Óriásit bukott a sztárbringás, majd saját maga tette helyre a kiugrott vállát - fotó, videó

Sport2022.07.07, 08:15

A Tour de France országúti kerékpáros körverseny kockakövekkel tarkított ötödik szakaszán a szlovén sztárbringás, Primoz Roglic hatalmasat bukott, majd egy néző székében saját maga tette helyre a kiugrott vállát.

Vas Kata Blanka óriásit bukott a női Giro d'Italián, kórházba vitték - videó

Sport2022.07.05, 15:13

Elisa Balsamo nyerte a sprintbefutót a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszán, amelynek hajrájában Vas Kata Blanka bukott. A hírek szerint kórházba kellett szállítani. 

Megbukott a Parizeus: Jakab Péter elképesztő botrányok után mondott le

Itthon2022.06.09, 08:15

Csúfos bukásokat és botrányokat követően mondott le Jakab Péter a Jobbik vezetéséről. Mindez azért is érdekes fejlemény, mert május 7-én még 71 százalékos többséggel választották meg pártelnöknek, miután a pártban már szinte csak a saját emberei maradtak. Egyetlen hónap alatt elérte, hogy ők is elforduljanak tőle. Jakab bukásának több oka volt, de ezek közül kiemelkedik, hogy Molnár Enikőt, a szeretőjét tette meg a legfőbb vezetőnek a Jobbikban, valamint hogy mindent megpróbált elkövetni azért, hogy eltussolja a Szilágyi György, volt alelnök élettársával szembeni szexuális erőszakolási botrányt. Jakab vezetése alatt a Jobbik Gyurcsáány ...

Rengeteget költöttek rájuk, de a kutyának sem kellettek

Techbázis2022.05.28, 20:14

A magnókazetta óriási sikert hozott a Philipsnek, a Walkman és a PlayStation megtolta a Sony szekerét, a VHS naggyá tette a JVC-t, az MP3 pedig sokáig kiapadhatatlan aranybányaként funkcionált a Thomson számára. De a techpiacon voltak nagyon rossz döntések is.

Óriásit bukott a száguldozó világbajnok sztárbokszoló

Sport2022.05.24, 07:34

Különös előadást tartott Tyson Fury. A visszavonult nehézsúlyú profi bokszoló világbajnok jetskizés közben hirtelen befordult a tengerbe, állítólag eljátszotta, hogy halálos veszedelemben van.

Óriási bukást akadályozott meg a világbajnok kerékpáros a Tour de Hongrie-n - videó

Sport2022.05.14, 09:11

A Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán a világbajnok dán versenyző, Frederik Rodenberg Madsen a fantasztikus reflexeinek köszönhetően megakadályozott egy hatalmas bukást.

Erdélyi Mónika milliókat bukott a Szerencsekerékben, de mégsem távozott üres kézzel

Life.hu2022.04.27, 14:39

Erdélyi Mónika a műsor meglepő történetet osztott meg a nézőkkel a Szerencsekerék legutóbbi adásában.

"Egy hete ilyenkor milliókat buktam" - Ördög Nórának ezúttal nem volt szerencséje

Life.hu2022.04.26, 07:59

Ördög Nóra is szerepelt a Szerencsekerékben, de nem volt valami szerencsés.

Óriásit szaltózott, majd eltűnt a szakadékban az ausztrál bringás - videó

Sport2022.04.09, 08:58

Ijesztő balesetet szenvedett az ausztrál Lucas Hamilton a profi kerékpárosok Baszk Körversenyén, de szerencsére viszonylag ép bőrrel megúszta.

Márki-Zay Péter amerikás magyar koktélkirály-marketingesén és a két bukott tévésen gúnyolódnak

Itthon2022.04.05, 13:33

Vasárnap óriásit bukott a baloldal, Márki-Zay Péter sokat magyarázkodott már a vereség miatt, sokakat hibáztatott magán kívül, de egyelőre viszont nem esett szó a közeli segítőiről. Pedign nemcsak a hódmezővásárhelyi polgármester bukott óriásit vasárnap. Nem segített a baloldali kampányon az Amerikábók érkező magyar marketinges és két volt tévés sem. Az interneten sokan gúnyolódnak rajtuk.

A "Vonzás Törvénye" csak Jedi-lovagoknál működik!

She2022.03.28, 18:45

Bevallom nőiesen: engem idegesít az amerikaiak hurrá optimizmusa. A széles szájjal mosolygó, a vidámság látszatára ügyelő, felszínesen csevegő tengerentúli mentalitás távol áll tőlem.

Kiderült, hogy van a hatalmasat bukó nyolcszoros világbajnok sztármotoros - videó

Sport2022.03.21, 16:10

Nem szenvedett súlyos sérülést Marc Márquez, a MotoGP hatszoros világbajnoka, aki vasárnap az Indonéz Nagydíj bemelegítése során bukott hatalmasat.

Találmányok, melyektől sokat vártak, de sosem váltották meg a világot

Techbázis2022.02.19, 20:54

A szórakoztatóelektronikai, telekommunikációs és IT iparágakat az innováció hajtja előre. A nagy piaci résztvevők mindegyike arra törekszik, hogy elő tudjon állni olyan megoldásokkal, amelyek hosszabb-rövidebb időre előnyt jelentenek a könyörtelen versenyben. Amely konszern ki tud fejleszteni egy valóban előremutató technológiát, szabványt, az akár hosszú évtizedekre megalapozhatja a stabil anyagi hátterét. Vannak is ilyen sikertörténetek, elég, ha a magnókazettára, MP3 lejátszókra, polaroid kamerákra, LCD televíziókra vagy lézernyomtatókra gondolunk. De az is tény, hogy akad olyan számos technológia, amely sosem váltotta be a hozzáá ...

Rengeteg pénzt bukott Cristiano Ronaldo

Gazdaság2022.02.18, 20:24

Cristiano Ronaldo Central Parkra néző lakását a vártnál jóval nehezebben, évek alatt tudta csak értékesíteni, amit a koronavírus-járvány is megzavart - írja a Világgazdaság.

Véres korcsolyapenge, horrorbukás, végzetes tragédia - a téli olimpiák legszörnyűbb balesetei

Sport2022.02.10, 04:28

A téli olimpiák elképesztően látványos és gyönyörű sportágakat vonultatnak fel, jellegzetes hangulatuk gyakran azokra is hatással van, akik egyébként nem kifejezetten rajonganak a sportokért. Ezeknek a versenyeknek a varázsa bámulatos, azonban többségük rendkívül veszélyes, gyakran előfordulnak horrorisztikus sérülések. Az idei pekingi ötkarikás játékokon egy hódeszkás és egy síelő is hatalmasat bukott, ám szerencsére mindketten felépülnek és folytathatják pályafutásukat. Ennek kapcsán összegyűjtöttük - természetesen a teljesség igénye nélkül - a téli olimpiák történetének 10 legnagyobb balesetét. Többször is előfordult, hogy egy zuuhanás ...

Túl van a gerincműtéten a horrorbalesetet szenvedett japán hódeszkás

Sport2022.02.07, 09:37

A hódeszkás Josika Rina, aki a múlt héten edzésen súlyos sérülést szenvedett, gerincműtétje után lábadozik, már fel is tud ülni.

Hírességek, akik saját éttermet nyitottak, de azzal nem lettek sikeresek

Gazdaság2022.01.23, 06:23

Az ízletes ételek iránt szenvedélyesen rajongó ételismerőnek lenni nem ugyanaz, mint elvezetni egy többféle kínálattal rendelkező éttermet, odafigyelve a mára már egyre szaporodó ételallergiákra, és egyéb speciális igényekre. Az igazság az, hogy a vendéglős élet nem mindenkinek való. Cikkünkben olvasóink megismerhetik azokat a sztárokat, akik hírnevükre és vagyonukra alapozva, próbát tettek az éttermek világában is, de csúfos kudarcot vallottak.

Óriásit bukott az olimpiai bajnok alpesi síző - videó

Sport2022.01.15, 17:53

Óriásit bukott az olimpiai bajnok Sofia Goggia a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombati lesikló viadalán Zauchenseeben.

Müller Péter: "A sikerben minden ember lelepleződik"

Life.hu2021.12.27, 19:55

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.

Nagyot bukott az olimpiai bajnok sportoló, majd ijesztően sokáig feküdt mozdulatlanul - videó

Sport2021.12.17, 16:38

A Freestyle világkupa alpe d'huez-i állomásán, a buckasí versenyen az olimpiai bajnok francia Perrine Laffont bukott egy nagyot és ijesztően sokáig feküdt mozdulatlanul.

Brutális baleset történt egy hongkongi lóversenyen - videó

Sport2021.12.14, 11:26

Elképesztően nagy baleset történt egy hongkongi lóversenyen, ahol 3 zsoké megsérült, és az eset után két versenylovat meg kellett szabadítani a szenvedéseiktől.

Akkorát esett a biatlonos, hogy a hátán kettétört a puskája - videó

Sport2021.12.06, 10:33

A férfi biatlon világkupa vasárnapi üldözőversenyében Quentin Fillon-Maillet a lejtmenetben akkorát esett, hogy a hátán kettétört a puska. Szegény, akkor már amúgy sem állt túl jól.

Két tantárgyból megbukott a 18 éves Rácz Géza, másodszor járja a nyolcadik osztályt

Life.hu2021.12.05, 11:30

Ahogy megírtuk, véget ért Schobert Norbi és pártfogoltjának, Rácz Gézának kapcsolata. A kamaszfiú több mint száz kilót adott le a fitneszguru segítségével, azóta pedig kiderült, mi áll az eltávolodásuk hátterében. Az is kiderült, hogy Gézának most teljes erővel a tanulásra kell koncentrálnia. 

Összeakadt a riválisával a sprintkirálynő, óriási bukás lett a vége - videó

Sport2021.12.04, 13:26

A pályakerékpáros Bajnokok Ligája-sorozat londoni fordulójában a női keirin első fordulójában a sprint liga összetett éllovasa, Emma Hinze nagyot bukott, miután összeakadt riválisával, Lauriane Genesttel.

"Akár a lábamat is eltörhettem volna" - kiborult Liu Shaolin Sándor

Life.hu2021.11.23, 17:05

A debreceni kupán történt karkötő-ügy még a bírákat is meglepte. A 2000 méteres vegyesváltó szám döntőjében biztos érmesnek tűnt a magyar csapat, amikor Liu Shaolin Sándor befejező emberként váratlanul elesett a jégen.

Ritka csillaghullás - Kilenc sztárcsapat betlizett a héten

Sportslife.hu2021.10.29, 14:12

Nem kellett az eget kémlelni annak, aki hullócsillagokat akart látni a héten, elég volt a sportpályákra tekinteni, ahol elképesztő mennyiségben érkeztek a váratlan eredmények.

Megölte a bányászgépek háttértárait, el is bukott az új kriptovaluta

Techbázis2021.10.03, 16:52

Sokszor, sok helyről hallottuk, hogy a Bitcoin, az Ether és a hozzájuk hasonló kriptovaluták majd kiszorítják hagyományos fizetőeszközöket, de ma már világosan látszik, hogy ez nem valósult meg. Sőt ezek inkább működnek kockázati befektetésként, amiket igazából valódi vásárlásra és kereskedelemre tömegek nem használnak. 

Hatalmasat bukott a holland sztársportolónő: eltört a szeméremcsontja és a válla is

Sport2021.10.03, 11:32

A tervezettnél korábban ért véget az idény az országúti kerékpáros Annemiek van Vleuten számára: a tokiói olimpia női időfutamának bajnoka, az ötkarikás mezőnyverseny ezüstérmese szombaton a Párizs-Roubaix-n sérült meg.

Saját autója miatt óriásit bukott az ausztrál kerékpáros a Vueltán - videó

Sport2021.08.29, 14:55

Kis híján a saját csapata autója ütötte el az ausztrál Jay Vine-t a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszán egy rosszul sikerült frissítés után.

Schobert Norbi teljesen leblokkolt, milliókat bukott el - Videó

Life.hu2021.08.23, 14:45

Schobert Norbi volt a sztárvendég a Szerencsekerék műsorában. A fitnessguru végig jól játszott, jól forgatta a kereket, azonban a végjátékban csúnyán elbukott.

Bukás vagy reflux? Így ismerheti fel!

Tudomány2021.08.17, 10:28

A bukás természetes jelenség csecsemőkorban, ám a tünetei nagyon hasonlóak a reflux betegséghez, ami viszont már orvosi kezelést igényel. Dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy milyen panaszok kapcsán forduljunk mindenképp orvoshoz.

Horrorbukás a tokiói olimpia pályakerékpáros versenyén - videó

Sport2021.08.08, 11:18

Hatalmas bukás történt a tokiói olimpián a pályakerékpárosok női omnium versenyének első számában (scratch).

Hatalmasat bukott az ausztrál kerékpáros, széttört a kerékpárja is - videó

Sport2021.08.03, 02:10

Az üldözéses csapatverseny selejtezőjében a férfiaknál az ausztrál kvartettből Alexander Porter bukott nagyot, állva maradt három társa így nem teljesítette a négy kilométeres távot, a program végén futottak ismét neki.

Hatalmasat bukott, hordágyon vitték le az olimpia egyik legfurcsább versenyszámának címvédőjét - videó

Sport2021.07.30, 10:32

A férfiaknál a holland Niek Kimmann, a nőknél a brit Bethany Shriever győzött a kerékpárosok BMX szakágában a tokiói olimpián. A címvédő amerikai Connor Fields hatalmasat bukott, hordágyon vittek le a pályáról.

Csúcstechnológiának indultak, de hatalmasat buktak

Techbázis2021.07.26, 16:42

Ahogy az autóiparban, úgy a telekommunikációs, szórakoztatóelektronikai, háztartási gép és IT- szektorban is számos esetben állnak elő a kisebb-nagyobb cégek úgynevezett koncepciótermékekkel. Ezek minden esetben egészen különleges dizájnnal bírnak, és sok esetben a kialakításuk révén kínálnak extra, egyedi funkciókat.

Előző
Következő