Bujdosó Imre

címke rss
Óriásdugót okozott öt magyar srác, akik lekaszabolták a szovjeteket

Óriásdugót okozott öt magyar srác, akik lekaszabolták a szovjeteket

1988. szeptember 29. csütörtök. Átlagos nap Magyarországon, átlagos nap a budapesti közlekedésben. Tizenháromezer kilométerrel keletebbre, Szöulban zajlanak a nyári olimpia eseményei. Eddig a napig a magyar sportolók nyolc aranyérmet nyertek. Az ország hajnalban kelt fel Darnyi Tamás 400 méteres vegyes úszásban aratott győzelme miatt, a világ megismerte a 14 éves Egerszegi Krisztinát, aki az NDK agyondoppingolt óriásaival szemben nyerte meg a 200 méteres hátúszást. Martinek János és a magyar öttusacsapat mindkét aranyat hazahozta, Borkai Zsoltnál jobban senki nem uralta a lovat a tornacsarnokban. Nyolc olimpiai arany, amelynek örültt ...

Lemondott a vívók elnöke, új kapitányt kaptak a tőrözők

Sport2008.11.28, 19:02

Nébald György, Kulcsár Győző és Szekeres Pál irányítja a jövőben szövetségi kapitányként a kardozók, párbajtőrözők, illetve tőrözők felkészülését. A Magyar Vívószövetség (MVSZ) erről a pénteki elnökségi ülésén döntött, melyen lemondott posztjáról Gémesi György elnök.

Pekingi indulást ért a kardcsapat Vk-bronzérme

Sport2008.04.29, 12:46

Bronzérmet szerzett a magyar férfikard-válogatott a kvalifikációs időszak utolsó Világkupa-versenyén, Algírban, ezzel - nem hivatalos számítás szerint - olimpiai indulónak tekinthető. Erről Nébald György szövetségi kapitány számolt be a helyszínről.

Olimpiai bajnokunk lánya németként indul Pekingben

Sport2008.04.02, 18:11

A női kardozók kvalifikációs ranglistájáról Nagy Orsolya mellett még egy magyar versenyző kijutott Pekingbe, de Bujdosó Alexandra - az olimpiai bajnok Bujdosó Imre 18 éves lánya - német színekben lép pástra az augusztusi ötkarikás játékokon.

Nébald György: A vb-cím kötelez

Archívum2007.11.16, 18:38

"Kénytelenek leszünk kijutni az olimpiára és ott jól szerepelni, az eredmény kötelez" - mondta Nébald György, a kardozók szövetségi kapitánya az idén világbajnok férficsapat feladatait, kilátásait elemezve.

Nébald Györgynek sok munkája lesz a kardozókkal

Sport2005.12.11, 14:14

Pénteken három szakági szövetségi kapitányt nevezett ki a Magyar Vívó Szövetség elnöksége, s az egyértelmű volt, hogy tőrben Bernát Zoltán, párbajtőrben pedig Kulcsár Győző kerül a posztra, hiszen ők egyedül jelentkeztek a kiírt pályázatokra. Kardban viszont ketten is kandidáltak, s végül a Nébald György lett a befutó, akit a bíráló bizottság 6:1-es szavazati aránnyal jelölt Szepesi Lászlóval szemben.

Négyen lennének vívókapitányok

Sport2005.12.05, 20:21

A hétfői határidőig négy pályázat érkezett be a Magyar Vívószövetség által kiírt szakági szövetségi kapitányi posztokra, s tőrben, valamint párbajtőrben csak egy-egy szakember jelentkezett. Így Bernát Zoltán és Kulcsár Győző biztos befutó, kardban pedig Nébald György vagy Szepesi László lehet a kapitány.

Négyen versengenek a MOB-főtitkárságért

Sport2005.11.28, 14:09

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének pénteki állásfoglalása után Császári Attila, Kamuti Jenő, Sinka László és Szabó Bence révén négyen maradtak versenyben a megüresedett főtitkári posztért. A vezető testület legutóbbi tanácskozásán arról döntött, hogy az új MOB-főtitkár társadalmi munkában végezze feladatát, amellett más hazai sportági szakszövetségben elnöki vagy főtitkári feladatot nem láthat el.

Eb-bronzérmes a férfipárbajtőr-csapat

Sport2005.07.03, 19:50

A balul sikerült elődöntőt követően a harmadik helyért rendezett összecsapáson a magyar férfipárbajtőr-csapat könnyedén legyőzte a fehérorosz válogatottat, így bronzéremmel zárta a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságot. Szabó Bence szövetségi kapitány közepesre értékeli az Eb-szereplést.

Két negyedik hely a vívó-Eb-n

Sport2005.07.02, 19:03

Női párbajtőr- és férfi kardcsapatunk is a negyedik helyen végzett a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon, így válogatottunk továbbra is csak két éremmel rendelkezik, Nemcsik Zsolt és Tóth Hajnalka egyéni ezüstjével. Az Eb előtt Szabó Bence szövetségi kapitány célkitűzésként három érem megszerzését fogalmazta meg, de a terv még túl is teljesíthető, hiszen vasárnap férfi párbajtőr- és női tőrcsapatunk is a dobogóra készül. Az Eb-hez kapcsolódva az Európai Vívószövetség (CEE) kongresszusán az orosz Aliser Uszmanovot választották elnökké, a szervezet eddigi vezetője, Kamuti Jenő első alelnök lett.

Három érem a cél a vívó Eb-n

Sport2005.06.22, 23:17

A magyar válogatott számára három érem megszerzése a minimális cél, de Szabó Bence szövetségi kapitány szerint akár öt is összejöhet a jövő héten rendezendő zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon. A kontinensviadalra a szakvezető 26 fős csapatot jelölt ki.

Nemcsik tovább írta a magyar kardlegendát

Archívum2004.08.15, 09:55

Ha valaki azt hinné, Nemcsik Zsolt olimpiai ezüstérme eget rengető meglepetés, annak álljon itt két információ: Bodnár József, a magyar vívóválogatott varázskezű masszőrje szombaton reggel megmondta, hogy Nemcsik Zsolt este olimpiai döntőt fog vívni, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB protokollfőnöke viszont már három hónappal ezelőtt megjövendölte a Vasas 27 éves kardvívójának sikerét. A halk szavú, visszafogott modorú Nemcsik kegyelmi állapotba került ezen a szombaton, és Szabó Bence szövetségi kapitány, valamint Kovács Tamás technikai igazgató egybehangzó véleménye szerint tulajdonképpen olimpiai bajnok is lett.

Nemcsik ezüstérmet szerzett kard egyéniben

Sport2004.08.14, 20:31

Nemcsik Zsolt ezüstérmet szerzett férfi kard egyéniben az athéni olimpián, miután a döntőben drámai küzdelemben, egyetlen tussal, 15-14-re kikapott az olasz Aldo Montanótól.

Budapesten a nőitőr elitje

Sport2004.05.26, 15:12

A hét végén Budapesten csapnak össze a földkerekség legjobb tőröző hölgyei: a Nemzeti Sportcsarnokban pénteken a BEK-döntő, szombaton és vasárnap pedig egyéni Világkupa-verseny jelenti a programot.

Nyolcadik a női kardcsapat, kizárták a férfi tőrözőket

Sport2003.10.12, 18:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar női kardcsapat a havannai vívó-világbajnokságon. Férfi tőrözőink helyezetlenül fejezték be szereplésüket a  csapatversenyben, mivel  a hivatalos indoklás szerint agresszív viselkedés miatt - valójában káromkodásért - kizárták őket.

Budapesten a világ legjobb párbajtőrözői

Sport2003.02.19, 14:11

A hét végén Budapesten rendezik meg az idei férfipárbajtőr Világkupa-sorozat negyedik versenyét, a Tokaj Expresszt, amelyen 26 ország közel 170 vívója indul. Szabó Bence szövetségi kapitány bízik benne, hogy a Hilton WestEnd szálló báltermében vasárnap 15 órakor kezdődő nyolcas döntőben legalább két hazai versenyző is érdekelt lesz.

Szabó Bence aranyérmet is vár a vívóvébétől

Sport2002.08.15, 16:51

Vívóinkkal utoljára 1994-ben, Athénban esett meg, hogy világbajnokságon aranyérem nélkül maradtak - reméljük, ez a sorozat nem fog megszakadni. A Lisszabonban, szombaton kezdődő 2002-es vb előtt a közelmúltból is erőt meríthetnek versenyzőink: alig több mint egy hónappal ezelőtt a 24 fős válogatottból 19-en dobogóra állhattak, s a hivatalos éremtáblán két arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zártak.

Szabó Bence vívótanítványai lábtengóval készülnek a vb-re

Sport2002.08.02, 21:11

A július első hetében Moszkvában rendezett vívó Európa-bajnokság hivatalos éremtáblázatára Magyarország két arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel került fel. A kiváló csapatszereplésekből adódóan még hízelgőbb az adat: huszonnégy versenyzőnkből tizenkilenc állhatott a dobogóra. Két hét múlva a kontinens másik végén, Lisszabonban rendezik a 2002-es vb-t, s nem alaptalanul remélhetjük, hogy a tatai edzőtáborban készülő vívóink újra munkát adnak a sportág statisztikusainak.

Kihirdette vb-csapatát a vívókapitány

Sport2002.06.13, 22:34

A Magyar Vívószövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Bence szövetségi kapitány kihirdette a júliusi moszkvai Eb-n és az augusztusi lisszaboni vb-n résztvevő magyar versenyzők névsorát, Kovács Tamás főtitkár pedig bejelentette, hogy a magyar szövetség megpályázza a 2004-es Eb rendezését.

Továbbra sincs elnöke az UTE-nak

Sport2002.01.23, 06:43

Szabó Bence lemondása óta nincs elnöke az UTE-nak, és lehet, hogy csak a választások után találnak új vezetőt. A klub, amelyet három éve a parlamenti sportbizottság is elsiratott már, továbbra is tizenöt szakosztállyal működik, bár az élsport visszaszorult.

Szabó Bence lemond az ÚTE elnöki posztjáról

Sport2001.12.14, 07:40

Tisztújító közgyűlést tartott a vívószövetség - az elnök Gémesi György, a főtitkár Kovács Tamás maradt -, utána az elnökség Szabó Bencét nevezte ki szövetségi kapitánnyá. Az új szakvezető lemond az ÚTE elnöki posztjáról.

Szabó Bence a vívók új szövetségi kapitánya

Sport2001.12.13, 16:13

Csütörtökön megtartották a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) megismételt közgyűlését, amelyen alapszabály-módosítást követően tisztújításra került sor. Az új elnökség első tanácskozásán - a jelenlegi olimpiai ciklusra - Szabó Bencét nevezte ki szövetségi kapitánynak.

Megalakul a sportbíróság

Sport2001.09.13, 07:15

Nem a sporttörvényben rögzített határidőre, augusztus elsejére, de azért lassan csak megalakul a sportbíróság. A Nemzeti Sportszövetség tizenkét bírát már megválasztott a miniszter javaslata alapján, és elkészült a testület mintaszabályzata is. A bíróság olyan ügyekben dönt viszonylag rövid idő alatt is megfellebbezhetetlenül, amelyekben a polgári bíróság gyakran nem tudott ítéletet hozni.

Előző
  • 1
Következő