Buffalo Sabres

címke rss

Elég a végén vezetni

Sport2007.10.19, 12:33

Parádés harmadik harmadot láthattak a nézők a Buffalo-Toronto mérkőzésen az NHL legutóbbi játéknapján, az utolsó húsz percben ugyanis hat gól esett, ebből négyet a Sabres szerzett, így 4-4-gyel zárult a rendes játékidő. A hosszabbításban aztán már csak négy másodperc volt hátra, amikor Ales Kotalik lövését követően Bryan McCabe a saját kapujába ütötte a pakkot, amivel a Buffalo kicsikarta a győzelmet, úgy, hogy korábban egyszer sem vezetett a találkozón.

NHL: Ottawában kikapott a Rangers

Archívum2007.10.07, 13:04

A jó kezdés után második mérkőzését elveszítette a Rangers Ottawában, míg a városi rivális Islanders New Yorkban egy góllal legyőzte a Buffalót az NHL legutóbbi játéknapján. Torontóban és Calgaryban hosszabbítás, Chicagóban szétlövés döntött.

NHL: Paul Stastny az első triplázó

Archívum2007.10.04, 11:03

A két londoni mérkőzés után immáron a tengerentúlon is rendeztek fordulót az NHL-ben, és az első igazi játéknap hőse minden kétséget kizáróan a Colorado csatára, Paul Stastny, aki három gólt ütött a Dallas elleni találkozón. A másodéves center jó úton jár, hogy édesapja, Peter Stastny nyomdokaiba lépjen, a Hírességek Csarnokába beválasztott klasszis egyébként majdnem napra pontosan 25 éve szintén elért egy mesterhármast, a Colorado elődjének számító Quebec színeiben szórta meg a Buffalót 1982. október 6-án.

NHL: Numminen sikeres szívműtéte

Archívum2007.09.28, 11:57

Sikeres szívműtéten esett át Teppo Numminen, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Buffalo Sabres sztárhátvédje.

NHL: Numminenre újabb szívműtét vár

Archívum2007.09.17, 07:07

Újabb szívműtét vár Teppo Numminenre, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Buffalo Sabres sztárhátvédjére.

Vanek 50 milliós NHL-szerződést kapott

Archívum2007.07.09, 07:26

Hét évre, 50 millió dollárért szerződést hosszabbított az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) idén elődöntős Buffalo Sabres Thomas Vanekkel.

NHL: a vetélytársak szétszedik a Buffalót

Sport2007.07.02, 12:30

Szinte minden csapat nagyon aktív a játékospiacon az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) holtidényében, s ennek eddig az idén a Keleti főcsoport döntőjéig menetelt Buffalo Sabres a nagy vesztese, hiszen két sztárja, Daniel Briere és Chris Drury is a távozás mellett döntött.

Történelmet írtak a Szenátorok

Archívum2007.05.20, 12:41

Története során először jutott nagydöntőbe az Ottawa Senators az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután negyedszer is nyert az alapszakaszgyőztes Buffalo Sabres ellen a Keleti-főcsoport fináléjában.

Idegenben úszta meg a söprést a Sabres

Archívum2007.05.17, 10:21

A Buffalo Sabres idegenben szépített az Ottawa Senators ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti-főcsoportjának döntőjében.

Az Ottawa már készítheti a seprűt

Archívum2007.05.15, 10:44

A harmadik mérkőzést is elveszítette az Ottawa Senatorsszal szemben az alapszakasz-győztes Buffalo Sabres, melyet így már csupán egy vereség választ el a kieséstől az NHL Keleti főcsoportjának döntőjében.

NHL: kilátástalan helyzetben a Buffalo

Archívum2007.05.13, 12:39

Második idegenbeli mérkőzését is megnyerte az Ottawa Senators a Buffalo Sabres ellen, s ezzel már 2-0-ra vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keleti-főcsoportjának döntőjében.

Ottawa-sikerrel kezdődött a keleti NHL-finálé

Archívum2007.05.11, 08:52

Az Ottawa Senators az első mérkőzésen idegenben legyőzte a Buffalo Sabres együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti-főcsoportjának döntőjében.

Hecht duplázott, továbbment a Buffalo

Archívum2007.05.07, 08:51

A Buffalo Sabres idegenben egy góllal legyőzte a New York Rangers együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe.

A Buffalo egy sikerre a főcsoportdöntőtől

Archívum2007.05.05, 10:38

A Buffalo Sabres hosszabbítás után legyőzte a vendég New York Rangerst, s ezzel előnybe került a Keleti-főcsoport elődöntőjében az NHL rájátszásában.

Egyenlített a Rangers, bajban a Canucks

Sport2007.05.02, 10:32

A New York Rangers Brendan Shanahan záróharmadban szerzett góljával legyőzte vendég Buffalo Sabres együttesét, és 2-2-re egyenlített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második körében. Nyugaton a Vancouver második hazai mérkőzését is elveszítette az Anaheimmel szemben, amely így egyetlen sikerre van a továbbjutástól.

Túlórában szépített a New York Rangers

Sport2007.04.30, 09:06

A New York Rangers kétszeri hosszabbítás után gyűrte le a vendég Buffalót, és szépített 2-1-re az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második körében. Nyugaton a Vancouver otthon kapott ki az Anaheim Duckstól.

NHL: osztrák nyerőember Buffalóban

Archívum2007.04.28, 12:27

Az osztrák Thomas Vanek a Buffalo utóbbi két meccsén már harmadszor volt eredményes, ezzel csapata növelte előnyét a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második körében. Nyugaton a Vancouver óriási csatában verte az Anaheim Duckst.

Ötig meg sem állt a Buffalo és az Anaheim

Archívum2007.04.26, 08:51

Megkezdődött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második köre. Keleten az alapszakasz-győztes Buffalo Sabres, míg nyugaton az Anaheim Ducks élt a hazai pálya előnyével.

Továbbjutott a Buffalo és a San Jose, előnyben a Devils

Sport2007.04.21, 14:00

A Buffalo Sabres és San Jose Sharks is behúzta a továbbjutáshoz szükséges negyedik győzelmet, így mindkét csapat sikerrel vette az NHL-playoff első körét. A New Jersey Devils 3-0-ra verte a Tampát, így már csak egyetlen sikerre van a főcsoport-elődöntőtől.

Di Pietro visszatérése szárnyakat adott az Islandersnek

Archívum2007.04.15, 14:02

Március 25-e óta először állt a New York Islanders kapujában Rick Di Pietro, és visszatérése annyira feldobta a társakat, hogy a sokak által lesajnált Szigetlakók meglepetésre nyerni tudtak a második mérkőzésen az alapszakasz-győztes Buffalo otthonában az NHL legutóbbi játéknapján, 1-1-re alakítva ezzel a párharc állását.

Keleten a helyzet egyre kuszább

Sport2007.04.01, 15:15

Amíg a Nyugati főcsoportban mindössze egy hely kiadó a rájátszásban - amit valószínűleg a Calgary kaparint meg a Colorado elől -, addig Keleten még négy résztvevő kiléte ismeretlen. A legutóbbi játéknapon a playoffra hajtó csapatok közül nyerni tudott a Monrtreal, amely a ligaelső Buffalót páholta el, az Atlanta, a New York Rangers, a Toronto és  a Tampa Bay is, az Islanders viszont kikapott az Ottawa ellen, így a Szigetlakók négypontos hátrányba kerültek a nyolcadik helyen álló Canadienshez képest, igaz, egy meccsel kevesebbet játszottak.

Lekaszabolták a Szigetlakókat Buffalóban

Sport2007.03.31, 13:28

A ligaelső Buffalo Sabres gólzáporos mérkőzésen nyert a vendég New York Islanders ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Stastny megdöntötte Selänne újonccsúcsát

Sport2007.03.08, 08:29

A Keleti főcsoport legjobbjának, a Buffalo Sabresnek az otthonában győzött a Colorado Avalanche együttese az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) szerdai játéknapján. A 3-2-es siker egyik fő letéteményese az a Paul Stastny volt, aki zsinórban 17. meccsén szerzett pontot, s beállította Teemu Selänne 1993-ban felállított újoncrekordját. Az örökrangsor harmadik helyén is egy Stastny található, mégpedig Paul édesapja, Peter.

Szétlőtte az Ottawát a Buffalo

Sport2007.02.23, 12:13

A Buffalos Sabres szétlövéssel nyert hazai pályán az Ottawa Senators ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A vendéglátó csapat 0-2-ről fordított, s a harmadik harmadban már 5-3-ra vezetett, a találkozó alap játékidejének vége felé azonban a kanadai alakulat kétszer is eredményes volt.

Legyőzte kanadai mumusát a Buffalo

Archívum2007.02.08, 09:34

Thomas Vanek két gól szerzett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel segítette csapatát, a Buffalo Sabrest 3-2-es győzelemhez az Ottawa Senators ellenében.

A Buffalo visszavágott a Bostonnak

Archívum2007.01.18, 09:54

A hét elején a Boston büntetőkkel 3-2-re verte a Buffalót az NHL-ben, amely most alaposan visszavágott a vereségért, a 6-2-es győzelemmel megszakadt a Sabres három mérkőzést számláló nyeretlenségi sorozata. A Buffalo győzelme ellenére a két gólt szerző bostoni Phil Kessel volt a meccs hőse, aki ötödik mérkőzését játszotta azóta, hogy hererákkal kezelték, és pályafutása első többpontos produkcióját nyújtotta.

Jagr nincs az All Star-keretben

Archívum2007.01.14, 13:17

Kihirdették a január 24-i, dallasi All Star-mérkőzés kereteit, amelybe meglepetésre nem került be az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legnagyobb sztárja, a cseh Jaromir Jagr.

NHL: mesterhármas egy harmadon belül

Archívum2007.01.04, 10:19

Dany Heatley egy harmadon belül ütött mesterhármasával az Ottawa Senators 6-3-ra legyőzte a Buffalo Sabrest az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

NHL: huszadszor nyert idén a Buffalo

Archívum2006.12.02, 12:15

A ligaelső Buffalo megszerezte idénybeli huszadik győzelmét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A New York Rangers elleni mérkőzés szétlövésében mindössze egy találat született, a Sabrest erősítő Daniel Briere révén.

NHL: hosszabbításban nyert a Buffalo

Archívum2006.11.27, 09:51

A Buffalo Sabres Chris Drury hosszabbításban szerzett góljával győzött a New York Rangers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

NHL: élre állt a Buffalo

Sport2006.11.23, 11:00

A Buffalo Sabres hazai pályán legyőzte a Toronto Maple Leafs együttesét, s ezzel élre ugrott az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Húsz perc alatt hétszer villantak a Szablyások

Archívum2006.11.21, 08:59

Elképesztő harmadot produkált a Buffalo Sabres együttese a Tampa Bay Lightning ellen, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján. A hazai együttes a második 20 percet 7-0-ra nyerte, Thomas Vanek és Paul Gaustad két-két gólt is vágott, így a Szablyások 7-2-re nyertek.

Vendégként rettegett ellenfél a Buffalo

Sport2006.11.14, 12:47

Nem szívesen látott csapat a Buffalo az NHL-ben, a Sabres ugyanis tizedik idegenbeli mérkőzését is megnyerte, ezúttal a bajnok Carolina otthonában győzött 7-4-re. 3-0-s buffalói vezetés után a Hurricanes még egyenlíteni tudott, de aztán Adam Mair találata után már nem volt esélye a legutóbbi bajnoknak.

NHL: Briere győztes gólt ütött

Archívum2006.11.06, 07:18

Folytatta jó szereplését a Buffalo Sabres együttese, amely az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) egyetlen vasárnapi mérkőzésén hosszabbításban verte 4-3-ra a New York Rangerst.

Mínusz háromról álltak fel a Szablyások

Archívum2006.11.03, 07:35

Még a Buffalo Sabres játékosai sem tudják, hogyan sikerült kilenc perc alatt kiegyenlíteni, majd szétütés során megnyerni a Boston Bruins elleni idegenbeli összecsapást. Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) csütörtöki játéknapján a Szablyások 5-4-re győztek, s 12. meccsükön 11. győzelmüket jegyezték.

Megszakadt a Buffalo győzelmi szériája

Sport2006.10.29, 11:26

Megszakadt a Buffalo Sabres győzelmi sorozata, miután hazai pályán szétlövéssel kikapott az Atlanta Thrasherstől az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Új rekordot szabtak a buffalói hokisok

Sport2006.10.27, 08:30

Egyetlen egyszer fordult elő eddig az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság történetében, hogy egy csapat tíz győzelemmel kezdje a szezont: 1993-94-ben a Toronto Maple Leafs rajtolt ilyen pazarul. Ezt a csúcsot állította be csütörtökön a Buffalo Sabres, amely Ales Kotalik, Makszim Afinogenov és Jason Pominville góljaival 3-0-ra verte a New York Islanderst.

Egy meccsre az NHL-rajtrekordtól a Sabres

Archívum2006.10.24, 09:48

Továbbra is százszázalékos a Buffalo Sabres együttese, amely az NHL legutóbbi játéknapján 4-1-re győzött a Montreal vendégeként, így kilenc győzelemmel már túlszárnyalta legjobb - 1975-ös - szezonrajtját. Az NHL eddigi legsikeresebb idénykezdete a Toronto Maple Leafshez kötődik, amely 1993-ban tíz diadallal nyitott.

Klubrekordot döntött a Buffalo

Sport2006.10.21, 13:35

A címvédő Carolina Hurricanest is legyőzte a Buffalo Sabres, s ezzel továbbra is százszázalékos az NHL-ben. Az újabb, hetedik sikerrel az együttes egyben klubrekordot is döntött, hiszen az előző szezon alapszakaszát is beleszámolva most már sorozatban 12 találkozón nem talált legyőzőre.

Aláztak a Szablyások, buktak a Csillagok

Archívum2006.10.18, 07:22

Hatból hat, ez a Buffalo Sabres mérlege az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság idei szezonját tekintve. A Szablyások ezúttal hazai pályán ütöttek kilencet a teljesen demoralizált Philadelphiának.

Bajnokveréssel indult az NHL

Archívum2006.10.05, 08:07

Bajnokveréssel és idegenbeli sikerekkel indult a NHL 2006/2007-es szezonja, a Buffalo, az Ottawa és a Dallas is vendégként tudott nyerni az első játéknapon. A Sabres a címvédő Carolinát páholta el szétlövés után, a Senators meglepően simán hozta a Toronto elleni kanadai rangadót, míg a Stars kétgólos hátrányból állt fel a denveriek ellen.

A Carolina lesz az Oilers ellenfele az NHL-döntőben

Archívum2006.06.02, 09:17

A Carolina Hurricanes lesz az Edmonton Oilers ellenfele az NHL nagydöntőjében, miután a Keleti főcsoport fináléjának mindent eldöntő hetedik mérkőzésén legyőzte a Buffalo Sabres együttesét.

A Carolina került közelebb a nagydöntőhöz

Archívum2006.05.29, 08:59

A Carolina Hurricanes hazai környezetben hosszabbítás után nyert a Buffalo Sabres ellen, s ezzel átvette a vezetést az NHL Keleti főcsoportjának döntőjében.

NHL: ismét egyenlített a Carolina

Archívum2006.05.27, 13:06

A Carolina Hurricanes simán nyert a Buffalo Sabres otthonában, s ezzel ismét kiegyenlített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti-főcsoportjának döntőjében.

NHL: ismét a Buffalónál az előny

Archívum2006.05.25, 08:39

Használt Lindy Ruff, a Buffalo Sabres mesterének fejmosása, csapata ugyanis 4-3-ra nyert a Carolina Hurricanes ellen az NHL Keleti főcsoportjának döntőjében, és ezzel összesítésben 2-1-re vezet.

NHL: egyenlített a Carolina a Buffalo ellen

Sport2006.05.23, 11:54

A Carolina Hurricanes hazai pályán nyert a Buffalo Sabres ellen az NHL Keleti főcsoportjának döntőjében, s ezzel 1-1-re módosította az állást az egyik csapat negyedik győzelméig tartó sorozatban.

NHL: a Buffalo már döntős Keleten

Sport2006.05.14, 19:38

A Buffalo Sabres bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti-főcsoportjának fináléjába, mivel az elődöntőben negyedszer is legyőzte az Ottawa Senatorst. A párharc ötödik találkozója hosszabbításban dőlt el Jason Pominville jóvoltából. A főcsoport másik elődöntős mérkőzéssorozatában a New Jersey Devils szépített a Carolina Hurricanesszel szemben.  

NHL: háromszori hosszabbítás Edmontonban

Sport2006.05.11, 11:00

A Buffalo Sabres és a Carolina Hurricanes is közel került ahhoz, hogy bejusson az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti-főcsoportjának fináléjába, miután előbbi hazai pályán az Ottawa Senatorst, utóbbi pedig idegenben a New Jersey Devilst győzte le.  Ezzel mindkét alakulat 3-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

NHL: ismét kikapott az Ottawa

Archívum2006.05.09, 08:35

Az Ottawa Senators meglepetésre másodszor is kikapott hazai pályán a Buffalo Sabrestől az NHL rájátszásában, így igencsak nehéz helyzetbe került az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, ugyanis az amerikai gárda 2-0-ra vezet, ráadásul a következő két mérkőzést az ő otthonában játsszák.

Előző
Következő