BÚÉK (film)

címke rss

Nem kell kimenni az izgalomhoz: a legjobb egy helyszínen játszódó filmek

Life.hu2020.05.06, 08:42

A járványhelyzet miatti karantén sokakat megvisel, ezért úgy gondoltuk, a segítségükre sietünk, és megmutatjuk, a filmekben mennyi minden érdekes dolog tud történni egyetlen, zárt helyszínen is. Az alábbi filmek némelyike pedig arra is emlékeztethet minket, hogy másokhoz képest még mindig egészen szerencsés helyzetben vagyunk.

Magyar filmek a sanghaji fesztiválon

Film2019.06.14, 15:32

Szombaton kezdődik Ázsia legnagyobb presztízsű filmes rendezvénye, a sanghaji nemzetközi filmfesztivál. Az A-kategóriás seregszemle a Valami Amerika 3. és a BÚÉK című közönségsikert is műsorra tűzi, és Bogdán Árpád két filmje is meghívást kapott a nagyszabású eseményre.

Két magyar film is ott van 2019 eddigi legnézettebb 10 filmjében

Film2019.05.28, 16:49

Közel 3,8 millió néző 5,48 milliárd forint jegybevételt termelt a hazai mozikban az NMHH Nemzeti Filmirodájának összesítése szerint 2019 első negyedévében. A Top 10-be bekerült a magyar Kölcsönlakás (interjúnk Dobó Katával ide kattintva látható) is 150 ezer nézővel, a tizedik helyen lévő BÚÉK (cikkünk itt olvasható) című filmre pedig 112 ezren voltak idén kíváncsiak (amely egyébként az olasz Teljesen idegenek magyar remake-je és a forgalmazó közlése szerint a tavaly decemberben bemutatott filmet eddig 271 930 néző látta). A tíz legnézettebb film közül – a két magyar filmet leszámítva – mindegyik amerikai gyártású. Az artmozikban a RRossz ...

Még mindig az Instant család a befutó a magyar mozikban

Film2019.02.04, 16:43

Második hete vezeti a magyar mozis nézettségi sikerlistát a Mark Wahlberg nevével fémjelzett Instant család. A második helyen továbbra is az észak-amerikai toplista első helyezettje, az Üveg áll. 

Tarolt az Üveg a magyar mozikban

Film2019.01.22, 17:24

M. Night Shyamalan legújabb - A sebezhetetlen (2000) és a Széttörve (2017) cselekményét összekötő - filmje, az Üveg több mint 60 ezer magyar nézőt érdekelt bemutatásának hétvégéjén.  Miközben szolidan ismét emelkedtek a nézőszámok az előző hétvégéhez képest, a top 10-ben (2,2 %), Shyamalan opusán kívül nem tudott más premierfilm bekerülni a legjobb 10 közé. A teljes összkínálatot tekintve pedig 1 százalékkal kevesebben moziztak.

A Ralph lezúzza a netet vitte el a hétvégét a magyar mozikban

Film2019.01.14, 15:13

Felemás hétvégéje volt a magyar moziknak: a legnézettebb 10 film közel 50 százalékot zuhant az előző héthez képest, míg a teljes kínálat össznézettsége 5 százalékkal nőtt.

Aquamant még Creed sem tudta kiütni

Film2019.01.07, 17:12

Az év első hétvégéjén is a december közepén bemutatott Aquaman című filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a magyar mozikban. A január 3-án bemutatott Creed 2. csak a második lett, a BÚÉK pedig hamarosan megszerzi kétszázezredik nézőjét is.

Tavaly is több mint 1 millióan néztek magyar filmeket a hazai mozikban

Film2019.01.04, 15:56

2018-ban is több mint 1 millióan néztek magyar filmeket a hazai mozikban. A hazai alkotások nézettsége az országos elérésű televíziókban meghaladta a 26 milliót a tavalyi évben.

Az év végén mindenki moziba ment, és ott is maradt

Film2019.01.03, 16:07

Úgy tűnik, jól zárult és jól is indult az év a magyar mozikban: december 27. és január 2. között több mint 50 százalékkal nőtt a hazai filmszínházak látogatottsága. Ráadásul úgy, hogy főleg olyan filmekre tódult a közönség, amik már egy ideje futnak a mozikban: az Aquaman-t több mint százezren látták, 2018 végének magyar vígjátékát, a BÚÉK-ot csaknem 60 ezren nézték meg.

Már több mint százezren látták a BÚÉK-ot

Film2018.12.27, 17:16

Az Űrdongó című premierfilm csak a harmadik helyig jutott, nem tudta letaszítatani a trónról az Aquaman-t, miközben A Grincs 14 százalékot javított a karácsonyi héten. Goda Krisztina BÚÉK című vígjátéka pedig átlépte a bűvös százezret. 

A többség beavatná titkaiba a barátait

Film2018.12.21, 07:42

Goda Krisztina új vígjátéka, a BÚÉK nagyon gyorsan lett nagyon sikeres a mozikban (már több mint 80 ezren vettek rá jegyet, és az internetes reakciók is azt jelzik, hogy aki látta, annak mind nagyon tetszett), és úgy tűnik, hogy sikerének titka nem csak a kiváló szereplőgárdában és a nagyon jó poénokban rejlik. A BÚÉK egy új, meglepő szempontot is tanít azoknak, akik sikerfilmet szeretnének csinálni.

Elvitte az Aquaman a hétvégét a magyar mozikban

Film2018.12.18, 14:24

A hétvége képregényfilm-lázban égett a magyar mozikban: a James Wan rendezte Aquaman jött, nézték és győzőtt. A toplista harmadik helyén álló magyar vígjáték, a BÚÉK is jól teljesít, eddig körülbelül 75 ezren látták.

Hasít a mozikban a BÚÉK

Film2018.12.13, 14:22

Egy hete mutatták be Goda Krisztina új filmjét, ami valóban az "év vége vígjátéka" lehet: eddig közel 50 ezren látták. A toplista élén A Grincs című családi animáció áll, 112 156 nézővel.

Imádják a nézők Goda Kriszta filmjét

Film2020.07.21, 11:33

Mozikban Goda Krisztina rendezése, a BÚÉK, amire a hétvégén 36 840 néző váltott jegyet, a film ezzel erősebben nyitott hazánkban, mint a Jamie Foxx nevével fémjelzett Robin Hood, és ez az év második legerősebb magyar nyitóhétvégéje a Valami Amerika 3 után. A rendezőt telefonon értük utol: megkérdeztük, számított-e ekkora sikerre, mivel magyarázza a film népszerűségét, és hogy mit élt meg a legnagyobb kihívásnak a film készítése során.

A magyar mozikban tarolt a karácsony és a szilveszter

Film2018.12.11, 11:00

Két premierfilm áll a magyar mozis sikerlista élén: a december 6-án bemutatott A Grincs és a Csak szex és más semmi rendezője és forgatókönyvírója, Goda Krisztina és Divinyi Réka új vígjátéka, a BÚÉK. A harmadik helyen a továbbra is népszerű Bohém rapszódia áll.

Rengeteg néző látta a BÚÉK című filmet

Kultúra2018.12.11, 08:54

A BÚÉK című film bemutatója után sok mozinéző váltott jegyet a BÚÉK című filmre. A jó eredmény azt jelzi, hogy az év egyik legjobban teljesítő vígjátéka Goda Krisztina alkotása.

Mit titkolnak a BÚÉK színészei?

Kultúra2018.12.08, 13:54

A néhány napja mozikba került új magyar vígjáték, a BÚÉK egy fontos témája, hogy miként szólnak bele az életünkbe az okostelefonok. Milyen titkokat őriz a mobilunk, és mi lenne, ha valaki más kezébe kerülne a tartalmuk. Vajon bátran odaadnánk akár a barátainknak az életünk titkait is őrző, fotókkal és intim SMS-kel teli telefonunkat? Az Origo most arra kereste a választ, hogy mit titkolnak a BÚÉK színészei.

Különös szilveszter: Megérkezett a BÚÉK előzetese

Film2018.10.19, 00:15

Goda Krisztina a Csak szex és más semmi óta különösen sikeres hazai filmek (Szabadság, szerelem, Kaméleon) rendezője régi alkotótársával, Divinyi Réka forgatókönyvíróval és ismert színészek segítségével kelti életre egy csupa fordulattal, meglepetéssel teli szilveszter éjszaka eseményeit. A BÚÉK december 6-án érkezik a mozikba, a film előzetese először az Origón látható.

Megérkezett a BÚÉK posztere - fotó

Film2018.10.15, 10:00

Goda Krisztina remake-elte a Teljesen idegenek című olasz sikerfilmet, ez lett a BÚÉK, aminek most mutatjuk az első poszterét. 

Már forog a Csak szex és más semmi rendezőjének új filmje

Film2018.04.27, 17:07

Már javában zajlik az egyik legsikeresebb magyar rendező, Goda Kriszta új filmje, a BÚÉK forgatása. A Teljesen idegenek című – az egész világon népszerű, és a magyar mozikban is kiugróan nagy sikerrel vetített – olasz film magyar környezetre alkalmazott, új változatát Divinyi Réka, Goda Kriszta összes korábbi sikerének (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) szerzője írta.

Remake-et forgat a Csak szex más és semmi rendezője

Film2018.02.12, 12:25

Goda Kriszta rendezésében, sztárszereposztással készül a nagy sikerű olasz vígjáték remake-je. Hajdú Eszter a 70-es évek legendás rockgitárosáról, Barta Tamásról készít dokumentumfilmet.

A csajom pont szilveszterkor küldött el anyámba

Film2014.12.30, 15:51

Mire jó a köztársasági elnök újévi beszéde, és milyen a szilveszter egy taxis szemével? Több száz amatőr és profi filmes küldte el saját, 2013. december 31. és 2014. január 1. között készített felvételeit a BÚÉK című közösségi film stábjának: a száz órányi nyersanyagból összevágott mozifilm kedves alkotás, bár világunkat nem állítja a feje tetejére.  

Előző
  • 1
Következő