Budapesti Vasas SC

címke rss

Idegenben kezdenek pólós kupacsapataink

Sport2003.01.17, 15:46

Szombaton kezdődik és március 29-ig tarta a vízilabda Bajnokok Ligájában a két négyes csoport vetélkedése a Final Fourba jutásért, a tavaly második helyezett Honvéd Nizzában "melegít be". A KEK-negyeddöntő nyitómeccsét a jugoszláviai Herceg Noviban szintén szombaton játssza a Vasas.

A klub pénzen kívül mindent megad a Vasas-futballnak

Sport2003.01.13, 15:10

A Vasas SC ügyvezetése lehetőségeihez mérten minden támogatást megad a nehéz helyzetbe került Vasas Labdarúgó Kft.-nek, a pénzügyi terheket azonban nem tudja átvállalni.

Súlyos testi sértéssel vádolnak négy vízipólóst

Sport2003.01.10, 20:49

Vádat emelt négy vízilabdázó ellen a tavalyi bajnoki döntőn történt verekedés kapcsán a X-XVII. kerületi ügyészség - tájékoztatott pénteken Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Teremben kezdődik az idei futballév

Sport2003.01.10, 18:05

Odakinn tombol a tél, ám a szurkolóknak nem kell együtt dideregniük a játékosokkal, hiszen szombaton, Nyíregyházán teremben indul az idei futballév. A Bujtosi Szabadidőcsarnokban az első napon a Debrecen, a Békéscsaba, a Vasas és a Balassagyarmat, vasárnap pedig a hazai Nyírség, a Kispest, az MTK és a Fót együttese lép műfűre a Borsodi terembajnokság csoportküzdelmeiben. A szombati eseményre legalább ezer debreceni drukkert várnak Nyíregyházára, ami nem véletlen, ugyanis a döntőt február másodikán a hajdúsági fővárosban, az impozáns Főnix csarnokban rendezik meg.

Ismét rajtol a teremfoci-bajnokság

Sport2003.01.07, 14:55

A hét végén Nyíregyházán rajtol a nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság, amelynek keretében az első napon a Debrecen, a Békéscsaba, a Vasas és a Balassagyarmat, míg a másodikon a Nyíregyháza, a Siófok, a Kispest és a Fót együttese lép műfűre.

Győzelemmel zárta az évet az ETO

Sport2002.12.30, 13:28

A nőikézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján a Graboplast-ETO simán verte a Vasast, győzelemmel zárva a 2002-es esztendőt.

Lemaradtak a Vasas pólósai a Szuperkupáról

Sport2002.12.29, 19:48

Csak az utolsó 41 másodpercben vezetett, mégis megnyerte a vízilabda Szuperkupát az idén BL-győztes Olimpiakosz Pireusz, miután a  a Komjádi uszodában diadalmaskodott a KEK-ben címvédő vendéglátója, a Vasas ellen.

Szuperkupa-döntőre készülnek a Vasas pólósai

Sport2002.12.27, 14:55

A belgrádi Tempo című képes sportmagazin kezdeményezésére 1975-ben Ljubljanában rendezték az első vízilabda Szuper Kupa-döntőt, vasárnap - hatévi szünet után - a 21. következik: a Komjádi-uszodában a KEK-győztes Vasas a BL-címvédő Olimpiakosz Pireuszt fogadja.

Tóth Bálint edzői kálváriája

Sport2002.12.11, 15:12

Mondhatnánk, tipikus edzői sors Tóth Bálinté, mégis ritkaság, hogy egy tréner olyan gyorsan kerüljön ki a fényről a sötétségbe, mint a hajdani tatabányai és angyalföldi labdarúgóedző.

Könnyed Domino-siker a pólórangadón

Sport2002.12.01, 20:39

A papírformát igazolva, magabiztos játékkal a Honvéd nyerte a Vasas ellen a vízilabda-bajnokság szuperrangadóját. Ezzel az őszi szezon végén a bajnoki címvédő áll az élen.

Legyőzhető ellenfeleket kaptak pólós kupacsapataink

Sport2002.11.23, 12:47

A Honvéd a címvédő Olimpiakosz Pireusz, a Mladost Zagreb és az Olympique Nice ellen száll vízbe a vízilabda Bajnokok Ligájában a legjobb 8 között, a Kupagyőztesek Európa Kupáját áprilisban elhódító Vasas a jugoszláv Jadran Herceg Novival játszik a negyeddöntőben.

Csoportelső a Vasas és a Domino

Sport2002.11.10, 20:25

Gyenge ellenfeleivel szemben címvédőhöz méltó fölénnyel lett csoportelső a Vasas a férfivízilabda-KEK budapesti selejtező csoportjában. A LEN-kupában viszont már nincs magyar együttes, mivel a BVSC után az olasz RN Florentia elleni vereségével a Szeged is kiesett. A Honvéd-Domino fölényesen győzött BL-mérkőzésen a Kranj ellen, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Sima Honvéd- és Vasas-pólósiker

Sport2002.11.09, 22:05

A papírformának megfelelően gólzáporos mérkőzéseken sima győzelmeket aratott a két legjobb magyar csapat, a Honvéd és a Vasas a vízilabda BL-, illetve a KEK csoportküzdelmeinek második fordulójában. A Szeged és a BVSC a LEN-kupában viszont nagy zakóba futott bele.

Csak a BVSC nem nyert a pólókupákban

Sport2002.11.08, 21:46

Magyar szempontból már nagyüzem volt az európai vízilabda kupaküzdelmek pénteki programjában: a Honvéd és a Vasas sikerrel rajtolt a BL-ben, illetve a KEK-ben, a LEN-kupában a Szeged győzelemmel kezdte, a BVSC viszont vereséggel folytatta szereplését.

Kezdődnek a vízilabda-kupaküzdelmek

Sport2002.11.06, 18:38

A selejtezők hétvégi csoportküzdelmeivel a magyar csapatok számára is megkezdődnek az európai vízilabda kupaküzdelmek: a Vasas és a Szeged hazai környezetben, a Honvéd a szlovéniai Kranjban, a BVSC Pireuszban száll vízbe. Optimális esetben mindegyikük megszerezheti a 8 közé jutást jelentő első két hely valamelyikét.

Gólt sem kaptak a Vasas pólósai

Sport2002.11.02, 21:17

A vízilabda-bajnokság szombati játéknapjának legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Vasas, amely ráadásul gólt sem kapott a Ceglédtől.

A Szolnok megszorította a Vasas pólócsapatát

Sport2002.11.01, 22:25

A férfivízilabda-ob I pénteki játéknapján a Szolnok két hazai és három idegenbeli győzelem született: az Újpest Cegléden, a Vasas Szolnokon, az FTC pedig Kecskeméten diadalmaskodott. A Szeged a Szentes, az Eger pedig az OSC fölött aratott győzelmet hazai környezetben.

A Vasas nyerte a pólórangadót

Sport2002.10.26, 23:43

A férfivízilabda-ob I hatodik fordulójának rangadóját az utolsó pillanatban lőtt góllal a Vasas nyerte meg a szinte végig vezető BVSC ellen.

Tóth Norbert az Újpesté

Sport2002.10.14, 13:08

Hosszú idő után megoldódott Tóth Norbert ügye. A válogatott csatár megegyezett az Újpesttel, s a Megyeri úton folytatja pályafutását. Tóth eddig azért nem léphetett pályára, mert perben állt korábbi klubjával, a Vasassal, továbbá a lila-fehér klubnak is komoly összeget kellett fizetnie, hogy megkapja a csatár játékjogát.

Pongrácz és Markovits a Vasas élén

Sport2002.10.10, 19:56

Tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlést tartott a Vasas SC. A magyar sport egyik legpatinásabb, 91 és fél esztendeje alapított klubját a jövőben Pongrácz Antal társadalmi, Markovits László ügyvezető elnökként irányítja. A Folyondár utcai sportcsarnokban megtartott "egyesületi parlament" előbb a harminc elnökségi tagot választotta meg, azután szavazott bizalmat Pongrácz Antalnak és Markovits Lászlónak.

Birkózó-ob Deák Bárdossal

Sport2002.10.10, 17:13

Szombaton Kecskeméten rendezik meg a kötöttfogású birkózó magyar bajnokságot, amelyen szőnyegre lép Deák Bárdos Mihály is. A Vasas nehézsúlyú klasszisa három hete a moszkvai vb-n ezüstérmet szerzett, s az elvesztett döntő miatti bánatában azt mondta, hogy visszavonul. Szerencsére meggondolta magát.

Decembertől játszhatnak a Vasas eltiltott pólósai

Sport2002.10.09, 21:33

Radikálisan csökkentették a másodfokú fegyelmi tárgyaláson a május 19-i, verekedés miatt félbeszakadt Honvéd-Vasas vízilabdabajnoki döntőben érintettek büntetését, értesült az [origo] szerkesztősége. Somossy József edzőt felmentették, az elmeszelt játékosok pedig decembertől újra játszhatnak.

Döntetlen a Vasas-Fradi pólórangadón

Sport2002.10.05, 22:36

Igazságos döntetlent hozott a 2002-2003-as élvonalbeli vízilabda-bajnokság első rangadója a Vasas és az FTC között.

Százszázalékos a Győr nőikézi-csapata

Sport2002.09.28, 20:13

A nőikézilabda-NB I. hatodik fordulójában a Dunaferr a pécsieket, a Fradi a Debrecent, a Vác a Vasast győzte le. A listavezető Győr a sereghajtó Túrkeve otthonában nyert.

Papírforma eredményekkel kezdődött a pólóbajnokság

Sport2002.09.28, 23:12

Nem született meglepetés a férfivízilabda-ob I. első fordulójában: a BVSC Szegeden, a Vasas Szentesen nyert, az FTC az Újpest, a címvédő Honvéd pedig az OSC-t győzte le. 

Csak ikszelt a Fotex Cegléden

Sport2002.09.26, 09:33

A nőikézilabda-NB I szerdai játéknapján a Pécs az Esztergomot, a Debrecen a Túrkevét, a Győr pedig a Vácot verte hazai pályán, míg a Kőbánya a Vasas, az FTC pedig a Hódmezővásárhely otthonában diadalmaskodott. A férfi bajnokságban óriási meglepetésre a Fotex - időntúli hétméteressel - csak döntetlent ért el Cegléden.

Pál Zoltán boldogságra vágyik

Sport2002.09.25, 16:00

Tavaly villámcsapásként érte Pál Zoltánt, a Vasas saját nevelésű játékosát, amikor az orvosok közölték vele, szívproblémái miatt abba kell hagynia az élvonalbeli futballt. Akkor megműtötték a csatárt, majd az angyalföldiek pályaedzőként alkalmazták az első csapat mellett, ám az elmúlt hetekben újabb két operációt kellett elvégezni a még mindig csak 26 éves sportemberen.

Szapor: A Vasas célja csakis a feljutás lehet

Sport2002.09.13, 17:03

A Tápiószecső elleni kupakudarc (szerdán a Vasas 3-1-re kikapott, s ezzel kiesett a Magyar Kupából) edzőcserét eredményezett az angyalföldi együttesnél. A piros-kék klub vezérkara menesztette Csábi József vezetőedzőt, továbbá Tepszics Ignác és Gróf Attila pályaedzőket. Ugyanakkor helyükre kinevezte Haász Sándort szakmai igazgatónak, míg a vezetőedzői posztot Szapor Gábor kapta meg.

Csábi helyett Szapor a Vasas edzője

Sport2002.09.13, 06:41

Fizetés helyett felmondólevelet kapott csütörtökön a Vasas futballcsapatának edzője, Csábi József. A Tápiószecső elleni Magyar Kupa-vereséget követően és persze a harmatos bajnoki szereplés után nem volt meglepő a döntés, s a csapat új edzője az ifiktől érkezett Szapor Gábor lett.

Három hónapra eltiltották a doppingoló Filót

Sport2002.09.03, 19:18

Filó Attila, a Győri ETO labdarúgója három hónapig, azaz december 3-ig nem léphet pályára, mert a május 18-án rendezett, Vasas elleni bajnoki mérkőzés után pozitív eredményt hozott a doppingtesztje.

Komjáti a Sopron új vezetőedzője

Sport2002.09.02, 14:05

Felszállt a füst, immáron ügyvezető igazgatója és szakvezetője is van a Matáv Sopron futballcsapatának. Az ügyvezető a szakmai munka korábbi irányítója, Bognár György lett, szakvezetőnek a korábban a Vasasnál és Debrecenben dolgozó Komjáti Andrást nevezték ki.

Itthon selejteznek a Vasas pólósai

Sport2002.08.21, 16:06

Stockholmban, a B kategóriájú vízilabda Eb szünnapján elkészítették a 2002-2003-as európai kupák programját és csoportbeosztását. Magyar szempontból a leglényegesebb, hogy a sok szempontból bizonytalan sorsú Vasas november 8-10. között Budapesten játszik KEK-selejtezőt.

A Vasas feljelenti Détárit

Sport2002.07.09, 06:49

Feljelentik a ligánál és a bíróságon is Détári Lajost az NB I B-be kiesett Vasas labdarúgócsapatának vezetői, mert szerintük az edző szerződést szegett. Úgy vélik, érvényes megállapodást kötöttek a kispesti szakemberrel a vezetőedzői poszt betöltésére, ám ő nem vette fel a munkát.

Csábi József a Vasas edzője

Sport2002.07.08, 20:17

Véget értek a találgatások Angyalföldön: a másodosztályba visszazuhant Vasas vezetőedzője Csábi József lesz. A BVSC és a Honvéd korábbi védőjét Monoron, az Innstadt-kupán értük utol, ahol a piros-kék együttes is szerepelt.

Détári a Vasashoz igazolt

Sport2002.07.05, 19:19

Détári Lajos, a Kispest-Honvéd eddigi trénere lett az élvonalból kiesett Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője. Iványi Károly, az angyalföldi klub ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy szóban megállapodtak az egykori világválogatott játékossal, akivel hamarosan egy plusz egyéves szerződést írnak alá.

Détári cáfolja, hogy a Vasas edzője lesz

Sport2002.07.05, 20:50

Détári Lajos cáfolta, hogy ő lesz a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője. Iványi Károly, az angyalföldi klub ügyvezető igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy hamarosan aláírják az egy plusz egyéves szerződést Détárival, aki viszont utóbb azt mondta: nem lesz a Vasas edzője.

Nyilasi nem lesz a Vasas edzője

Sport2002.07.03, 12:31

Már megszokott, hogy Nyilasi Tibort, a Ferencváros korábbi kiváló játékosát, majd edzőjét több élvonalbeli csapat szeretné megnyerni a kispadjára, ám a népszerű tréner eddig mindenkit kikosarazott. Legutóbb a Vasasnak mondott nemet, bár a másodosztályba kiesett angyalföldi klub vezetői erőteljesen invitálták a vezetőedzői posztra.

Öt NB I-es játékos a ZTE kívánságlistáján

Sport2002.06.26, 17:53

Noha több külföldi labdarúgó is próbajátékon van a bajnok ZTE együttesénél, az igazi erősítés minden bizonnyal a hazai piacról érkezik a zalaiakhoz. A kék-fehérek legfőbb kiszemeltje Juhár Tamás és Simek Péter a Vasasból (utóbbit az Újpest is vinné), valamint Németh Norbert a Kispest együtteséből.

Osztályt cserélhet a Kispest és a Vasas

Sport2002.06.26, 17:50

Kispesten naponta változik a helyzet, vagy talán még a piros-fekete vezetők sem tudják, mi lesz a nagy múltú klub sorsa, mindenesetre már Détári Lajos vezetőedző is torkig van a bizonytalan helyzettel. Mint azt már közöltük, Nyíregyházán felvállalnák a csapat fenntartásának költségeit, amiért állítólag négy évre 400 millió forintot fizetnének a nyírségiek, ám ezt egyelőre egyetlen kispesti vezető sem merte a drukkerekkel közölni.

Nosztalgia és aktuális futball Monoron

Sport2002.06.25, 06:58

Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Monoron az Innstadt-Ilzer labdarúgó-tornát, amelyen a tavalyi győztes Debrecen mellett az Újpest, a Vasas 1992-es csapata, valamint a Dabas együttese vesz részt.

Hrutka maradna, a Ferencváros mégis eladná

Sport2002.06.23, 18:38

Szerződése szerint visszatért a Ferencvároshoz a tavalyi fél szezont a Vasasnál kölcsönben töltő Hrutka János, ám továbbra sem biztos, hogy marad anyaegyesületében a zöldek válogatott védője.

Nyílt levél Kiss Gergelyhez

Sport2002.05.31, 17:40

Nyílt levelet írt Kiss Gergelyhez, a Honvéd válogatott pólósához a Vasas négy játékosa, a hosszú időre eltiltott Varga Tamás, Varga Zsolt, Hesz Máté és Mátyás Zoltán. A KEK-győztes vízilabdázók a bajnoki döntő ötödik mérkőzésén okoztak súlyos sérülést az olimpiai bajnok játékosnak.

Kabát a CSZKA Szófiához szerződött

Sport2002.05.28, 13:16

Naszko Szirakovot, a Levszki Szófia jelenlegi technikai igazgatóját teszi felelőssé Kabát Péter amiatt, hogy végül nem maradt a bajnokcsapatban. A Vasas egykori labdarúgója az utóbbi félévet a Levszki együttesében töltötte, ám miután nem kapott megfelelő ajánlatot a szerződéshosszabbításra vonatkozóan, elfogadta a városi rivális CSZKA két évre szóló invitálását.

Kabát a CSZKA Szófiához szerződött

Sport2002.05.28, 12:35

Naszko Szirakovot, a Levszki Szófia jelenlegi technikai igazgatóját teszi felelőssé Kabát Péter amiatt, hogy végül nem maradt a bajnokcsapatban. A Vasas egykori labdarúgója az utóbbi félévet a Levszki együttesében töltötte, ám miután nem kapott megfelelő ajánlatot a szerződéshosszabbításra vonatkozóan, elfogadta a városi rivális CSZKA két évre szóló invitálását.

Balint és Détári kiállítása után fordított a Honvéd

Sport2002.05.25, 19:22

Sokáig a Vasas vezetett a Honvéd ellen, ám a hajrában "megtáltosodott" a hazai csapat, és 16 perc alatt három gólt lőtt. Miután a játékvezető a 70. percben kiállította Balintot, a Kispest edzője, Détári Lajos hevesen reklamált, s ezért a játékvezető a lelátóra küldte a trénert.

Tornyi Barnabás lesz a Dunaferr edzője

Sport2002.05.25, 19:49

Egervári Sándor távozása után a Dunaferr együttesénél mindenki biztosra veszi, hogy Tornyi Barnabás lesz az új vezetőedző. A Vasas jelenlegi szakvezetője a tervek szerint kétéves megállapodást köt az újvárosi klubbal.

Balint és Détári kiállítása után fordított a Honvéd

Sport2002.05.25, 22:12

Sokáig a Vasas vezetett a Honvéd ellen, ám a hajrában "megtáltosodott" a hazai csapat, és 16 perc alatt három gólt lőtt. Miután a játékvezető a 70. percben kiállította Balintot, a Kispest edzője, Détári Lajos hevesen reklamált, s ezért a játékvezető a lelátóra küldte a trénert.