Budapesti Rendőr-főkapitányság

címke rss

Kétszeresen körözött férfit fogtak a 4-6-os megállójában

Itthon2022.01.04, 10:44

A főváros tömegközlekedési eszközein rendszeresen tartanak ellenőrzéseket a budapesti rendőrök az utasok biztonsága érdekében. Ahogy korábban is egyszer, 2021 december 29-én ismét a 4-es, 6-os villamosvonalat, a megállóhelyeit és környékét ellenőrizték.

Nem engedték be egy lipótvárosi klubba Fannit, ezért robbantással fenyegetőzött

Itthon2021.10.31, 19:51

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy budapesti nővel szemben, aki a gyanú szerint tegnap éjjel egy lipótvárosi klubba próbált bejutni, de a személyzet nem engedte be. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő ezután a 112-es segélyhívón keresztül kért intézkedést a sérelme miatt, ám a bejelentésében azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet, ha továbbra sem engedik be - közölte a Police.hu.

Hősi halottaikra emlékeztek a budapesti rendőrök - videó

Itthon2021.10.31, 09:44

A rendőrpalota falán lévő emléktáblánál koszorút helyeztek el Budapest egykori rendőrfőkapitánya, Dr. Kopácsi Sándor r. altábornagy emlékére, majd a hősi halottak emléktáblája előtt is koszorúzással tisztelegtek - közölte a Police.hu.

Kockakővel dobták be egy busz ablakát, megsérült egy csecsemő

Life.hu2021.07.08, 16:57

Egy négyhónapos csecsemő megsérült, miután egy férfi kockakővel bedobta egy busz ablakát Budapesten. A férfit, aki már többször dobált meg buszokat, elkapták - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

Drogbandát kapcsolt le a budapesti rendőrség: ezt találták náluk

Life.hu2021.04.26, 10:58

Drogcsempészeket fogott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága.

Holttestet találtak a rendőrök a Római parton

Life.hu2021.02.19, 07:42

Egy férfi holttestét találták meg csütörtök délelőtt a III. kerületben, a Római parton. 

Körözött bűnözőt fogtak Ártándnál

Itthon2020.09.17, 12:08

Graázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot az ellen a román férfi ellen, akit Ártándnál fogtak el. 

Megöltek egy 32 éves nőt a fővárosban: őt keresi a rendőrség!

Life.hu2016.09.21, 08:41

Egy 32 éves nőt megöltek a fővárosban. Az elkövetőt nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Megtámadtak egy buszsofőrt Budapesten

Itthon2015.07.23, 07:44

Megtámadtak egy buszsofőrt Budapesten. A férfi állítólag ordibált, és berúgta a vezetőfülkét is. 

Halálra vertek egy férfit egy budapesti villamosmegállóban

Itthon2015.06.18, 09:57

A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, akit ketten agyonvertek csütörtök hajnalban Budapesten a XIV. kerületben, a Kerékgyártó utcai villamosmegállóban. 

Vádlottak padjára küldik Oszter Sándort?

Life.hu2015.05.14, 06:41

Úgy tudni, a rendőrség egy év három hónap után lezárta a nyomozást, amely ittas gépjárművezetés vétsége miatt indult. A vádlottak padján felelhet tettért Oszter Sándor.

Meggyilkolta a szüleit egy férfi Budapesten

Itthon2015.03.30, 09:32

Megölte a szüleit egy budapesti férfi. Az elkövetőt a rendőrök elfogták. 

Oszlopnak csapódott egy autó a Szentendrei úton

Itthon2015.03.15, 00:36

Baleset nehezíti a haladást Budapesten, a III. kerületben, a Szentendrei út és a Pók utca kereszteződésénél. Egy autó nem sokkal este 10 óra előtt egy oszlopnak ütközött, majd átcsúszott a szemközti sávba. 

Rendőrségi bejelentés a Simicska-ügyben

Itthon2015.02.07, 08:32

Vizsgálatot, és szükség esetén rendőri védelmet kért a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól Simicska Lajos számára egy közérdekű bejelentés.

Balesetveszélyes utak az ónos eső miatt – Óvatosságra int a rendőrség

Archívum2015.01.09, 08:52

Az éjszakai ónos eső miatt a főváros több útja is csúszóssá vált, a rendőrség fokozott óvatosságra inti az utakon, járdákon közlekedőket.

Szén-monoxid mérgezés a rendőrség székházában

Itthon2014.12.28, 00:03

Szén-monoxid belégzése miatt többen rosszul lettek a rendőrség fővárosi Teve utcai székházában szombat este, kilenc embernél enyhe mérgezést állapítottak meg. 

Képeken a budapesti órarablók

Itthon2014.11.23, 18:30

Négy férfit keresnek a rendőrök, akik a gyanú szerint szombaton kiraboltak egy Hublot luxusóra üzletet Budapesten, az Andrássy úton. A támadók két embert megsebesítettek.  

A rendőrség nyomoz a gyerekek ketrecharca miatt

Itthon2014.08.05, 06:36

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségét vizsgálják. Az ügyben korábban feljelentést tévő Rétvári Bence üdvözölte a rendőrségi nyomozást.

Megöltek egy fiatal nőt Kőbányán

Life.hu2014.03.04, 13:15

Holtan találtak egy 18 éves lányt keddre virradóra Budapest X. kerületében.

Taxisra támadt egy férfi Budapesten

Itthon2013.08.23, 10:35

A taxis nem akarta fuvarozni a részeg ausztrált, aki egy éles tárggyal fejbe ütötte a sofőrt a Blaha Lujza téren.

Vita után késelt egy jamaicai Pesten

Itthon2013.03.24, 12:42

Életveszélyes sérüléseket okozott egy férfinak késsel egy jamaicai állampolgár Budapesten. A támadót őrizetbe vették, lakásán gyanús anyagot találtak.

Megölte az anyját egy férfi Pesterzsébeten

Itthon2013.02.23, 14:14

A 65 éves nő a helyszínen életét vesztette. A férfit a tetthelyen elfogták.

Öngyilkosságra buzdító férfit fogtak a rendőrök

Itthon2013.02.18, 15:29

Elfogtak egy az interneten öngyilkosságra buzdító férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai, akik ezzel - közlésük szerint - legalább hat fiatal életét mentették meg. A rendőrség még vizsgálja, hogy a férfinak lehet-e köze korábbi öngyilkosságokhoz.

Eltűnt egy brit egyetemista Budapesten

Itthon2013.01.04, 18:34

Szilveszter éjszakáján látták utoljára a 25 éves brit férfit a belvárosban.

Az áldozat lányát gyanúsítják a józsefvárosi gyilkossággal

Itthon2012.12.03, 20:47

Két embert gyanúsít a rendőrség a hétfő reggel Budapesten meggyilkolt 62 éves asszony halála miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A egyikük az asszony lánya, a másik a lány élettársa. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

Fizetni kell a hamis bombariadókért a rendőröknek

Itthon2012.11.29, 13:41

Behajtja a rendőrség a bombariadó költségeit azon a férfin, aki miatt hétszer kellett kivonulniuk a MOM Parkhoz.

Megöltek egy idős nőt a IV. kerületben

Itthon2012.11.16, 08:06

Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a 72 éves nő bűncselekmény áldozata lett.

Óvszerben hozták Madridból a kábítószert

Itthon2012.09.23, 20:09

Egykilónyi kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök egy Madridból Budapestre érkező férfinál a népligeti buszpályaudvaron, és a társát is elfogták - olvasható a rendőrség honlapján. A Madridból érkező férfinál óvszerekbe csomagolva találták meg a 75 millió forint értékű kábítószert.

Újabb vádemelés előtt Verók István és társai

Itthon2012.08.30, 14:06

A gyanú szerint több mint kétmilliárdos kárt okoztak a terézvárosi ingatlanügyletek. A Fővárosi Főügyészségnek napokon belül megküldik a vádemelési javaslatot - írja a Magyar Nemzet.

Többszörösen körözött férfit fogtak el a rendőrök

Itthon2012.08.11, 13:15

Elfogtak egy többszörösen körözött férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akciósai - közölte a rendőrség szombaton. A férfi ellen öt érvényes elfogatóparancs volt érvényben.

Pénzváltót próbált meg kirabolni egy férfi a belvárosban

Itthon2012.08.02, 14:24

A 24 éves elkövető először csak az euróárfolyamról érdeklődött, később fegyverrel tért vissza a pénzváltóhoz.

Fegyverrel követelték a bevételt egy újpesti bankban

Itthon2012.07.06, 14:05

Két harminc év körüli férfi rabolt ki egy bankot Újpesten. Az elkövetők elmenekültek a pénzzel.

Három embert gázolt el a zebrán egy autós

Itthon2012.06.27, 20:19

Két ember súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor egy zebrán három gyalogost gázolt el egy autós. Az eset a X. kerületi Kerepesi úton történt Pesten.

BRFK-kapitány: Meg kell tisztítani a rendőrséget

Itthon2012.06.14, 13:59

Bizonyos időközönként szükség van arra, hogy megtisztítsák a szervezetet azoktól, akik szégyent hoznak a rendőrségre - jelentette ki Tóth Tamás, a BRFK vezetője csütörtökön.

Száz rendőr dolgozhatott Vizoviczkinek

Itthon2012.06.14, 08:34

Száznál is több rendőr vehetett részt az elmúlt években Vizoviczki László érdekeltségeinek rendőri védelmében - közlölte meg nem nevezett forrásaira hivatkozva a Népszabadság csütörtökön. A lap szerint néhány BRFK-s vezető azért tiltotta meg a járőrözést a nemrég őrizetbe vett vállalkozó klubjainál, hogy a rendőrök ne ismerjék fel a maszekoló kollégákat.

Gyanúsítottként hallgatták ki az MTV volt elnökét

Itthon2012.06.13, 19:18

Gyanúsítottként hallgatta ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió volt elnökét a televízió óbudai székházának bérleti szerződésével kapcsolatban - közölte Rudi ügyvédje. Hűtlen kezeléssel gyanúsítják az MTV volt elnökét: a rendőrség szerint az MTV-nek okozott vagyoni hátrány összege meghaladja a 600 millió forintot. A volt tévéelnök szabadlábon védekezhet.

Újabb gyanúsítások a terézvárosi ingatlanok miatt

Itthon2012.06.02, 14:41

Gyanúsítottként hallgattak ki 13 embert több, a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában levő ingatlan áron aluli eladása miatt - közölte a BRFK. Szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők 2,3 milliárd forint kárt okoztak.

Az alvilág pénzelhette az őrizetbe vett rendőri vezetőket

Itthon2012.06.09, 21:12

Az éjszakai élet egyik ismert figurája vesztegethette meg a két őrizetbe vett főrendőrt. V. László a Magyar Nemzet információi szerint a kétes ügyeinek a leplezése érdekében korrumpálhatta az alezredest és az őrnagyot.

A BRFK vádemelést kezdeményezett Toroczkai László ellen

Itthon2012.06.02, 11:50

Vádemeléssel zárult a március 15-én a Bank Centernél történ jogsértő cselekmények miatt indult nyomozás.

Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség

Gazdaság2012.05.19, 10:17

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a BRFK az Aegon nyugdíjpénztárral szemben - számolt be a szombati Magyar Nemzet.

Véletlen baleset buktatott le korrupt rendőri vezetőket

Itthon2012.05.18, 12:03

Egy bemutatóra érkezett pilóta versenyautóját szállító kamion balesete után indított vizsgálat több, valószínűleg rendőrségi vezetők által elkövetett visszaélést is felderített. A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el a nemrég felmentett vezetők ellen.

Leváltottak két budapesti főrendőrt

Itthon2012.05.09, 07:39

Indoklás nélkül leváltottak két vezető beosztású rendőrt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Egyikük a budapesti főkapitány helyettese volt, a másik a közlekedésrendészeti főosztályt vezette.

Mégis lesz melegfelvonulás Budapesten

Itthon2012.04.13, 14:50

A bíróság felülbírálta a rendőrségnek azt a döntését, amely megtiltotta volna a vonulást. A rendőrség a várható közlekedési problémákra hivatkozva próbálta megakadályozni a demonstrációt, a bíróság szerint azonban hibás volt az érvelése.

Lopott autóval próbáltak ékszerboltot kirabolni

Itthon2012.04.01, 14:43

Két férfi sajátságos módszerrel próbált meg kirabolni egy ékszerüzletet Budapesten: az autójukkal - amelyről később kiderült, hogy lopott - a kirakatba hajtottak, hogy hozzáférjenek az ékszerekhez. Végül semmit sem vittek el.

Betörtek Kóka János házába

Itthon2012.03.21, 18:29

A volt SZDSZ-elnök és gazdasági miniszter közleményében azt írta, a budai házból több, számára fontos személyes tárgyat elvittek a betörők.

Vietnamiaknál találtak 17 kg marihuánát

Itthon2012.03.13, 12:59

Két kilónyi kábítószergyanús anyaggal bukott le három vietnami férfi. A XV. kerületi lakásukban további 15 kilogrammnyit találtak a szerből a rendőrök.

A zebrán gázolt el négy embert egy autó

Itthon2012.02.29, 09:55

Négy mentő érkezett a balesethez, de az első információk szerint a gyalogosok - két felnőtt és két gyerek - csak könnyebben sérültek meg.

Előző
Következő