Budapesti Rendőr-főkapitányság
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Előzetes letartóztatásba kerül a Nyugati téri robbantó
A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartóztatását annak a fiatalembernek, akinek a hátizsákjában hétfő délután aceton alapú anyag robbant fel a Nyugati téren. A nyomozók kedden délelőtt hallgatták ki a fiatalembert és édesanyját is, de a BRFK-n egyelőre még nem árulták el, mit mondott a férfi. Mielőtt betolták a műtőbe, azt mondta, hogy a robbantás nem volt szándékos, nem gondolta, hogy a hátizsákja felrobban. A rendőrség szerint kizárható, hogy a fiatalembernek köze van a szervezett bűnözéshez. A robbantásban nyolcan sérültek meg, egy ember súlyosan.
Napokig fogva tartotta áldozatát
A BRFK VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya erőszakos közösülés, valamint személyi szabadság megsértése miatt indított eljárást C. Ádám 27 éves budapesti lakos ellen.
Továbbra sem fotózhatnak a tilosban parkoló traffipaxok
Érvényben marad az előző fővárosi rendőrfőkapitány rendelete, amely a KRESZ előírásainak betartására szólította fel a traffipaxos autókat, így azok nem fényképezhetnek szabálytalanul parkolva. A főkapitányváltást követően ugyan újra megjelentek a szabálytalanul parkoló sebességmérő kocsik, ám a BRFK közölte, továbbra is betartják a korábbi rendeletet - írja a Népszabadság.
Kulcsár más bizonyítványával igazolta végzettségét
Ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás megindítását kezdeményezte a BRFK-nál Csuka László, a K & H brókercégének felfüggesztett vezetője miután arról értesült, hogy Kulcsár Attila az ő szakképesítési bizonyítványának sorszámával megegyező közokirattal igazolta végzettségét a K & H brókercégénél.
Police feliratú pólót viselt a városházi múmia
A BRFK honlapján a rendőrség lakossági segítséget kér a fővárosi önkormányzat Városház utcai épületének egyik pincéjében talált mumifikálódott holttest azonosításához.
Az utcára vezényelte az egész BRFK-t Gergényi
Ellepték a rendőrök a fővárost, a korábbi létszám kétszerese teljesít szolgálatot az utcákon. A rendőrök ott vannak a forgalmas helyeken, rámásznak a zsebesekre, állandóan akcióznak a belvárosban és a főbb pályaudvarokon. Gergényi Péter fővárosi főkapitány minden mozgósítható rendőrt az utcára vezényelt.
Tanulmányozzák a rendőrök másodállás-bevallásait
Közel 9000 rendőr nyilatkozatát vizsgálják a BRFK-n. A rendőröknek kedd éjfélig kellett jelenteniük, hogy volt-e másodállásuk. Akik jeleztek második munkát, azoknál most ellenőrzik, hogy amit beírtak, az megfelel-e a valóságnak, illetve adott esetben el kell bírálni, hogy a továbbiakban is végezhető-e a munka.
A Bazilika sem szent a zsebtolvajoknak
Az új fővárosi rendőrkapitány beiktatása óta több időt töltenek az utcán a BRFK zseblopási alosztályának civil ruhás nyomozói. Munkájukat ugyanakkor nehezíti, hogy a tapasztaltabb zsebesek már felismerik őket, és hogy külföldről újabb és újabb elkövetők érkeznek. A rendőrök fogtak már zsebtolvajt a Szent István-bazilikában és a Mátyás-templomban is.
Az Erzsébet sörözőben van a rendőrök főhadiszállása
Több száz rendőr lepte el az Erzsébet hidat és környékét péntek reggel, a tavalyi hídfoglalás évfordulóján. A rendőrség térfigyelő kamerákat telepített a hídra, és rendőr-motorcsónak is megjelent a híd alatt. A rendőrök főhadiszállása a budai oldalon lévő Erzsébet söröző kertjében van, innen figyeli az eseményeket Lapid Lajos főkapitány-helyettes is. A BRFK sajtóügyeletesének információja szerint az egész napos rendőri készültség több tíz millió forintba kerül.
Fegyelmi eljárás két zsebre dolgozó rendőr ellen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi kapitányság vezetője vesztegetés alapos gyanúja miatt feljelentést tesz két rendőr ellen a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatalánál - közölte a rendőrség kedden este.