Budapesti Rendőr-főkapitányság

címke rss

Nem titkolhatja a rendőrség az utcai kamerákat

Itthon2006.11.07, 16:44

Ki kell adnia a rendőrségnek a közterületi térfigyelő kamerák pontos listáját, az azokról készült tanulmányokat, valamint a BRFK és a helyi önkormányzatok közt létrejött szerződéseket, miután kedden a Fővárosi Bíróság jogerősen helyt adott a TASZ keresetének.

Eljárás indul több szombati demonstráló ellen

Itthon2006.11.05, 14:53

A BRFK eljárást kezdeményez az olyan rendezvények szervezői és résztvevői ellen, amelyeket nem a gyülekezési jogról szóló törvény előírásai szerint tartottak meg a hét végén. A szombati megemlékezéseken, tüntetéseken rendbontás nem volt.

Szombaton a Várban lesz tüntetés

Itthon2006.10.27, 16:30

Tudomásul vette a BRFK a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom bejelentését, így a szervezet megtarthatja a budai Várban tervezett demonstrációját, igaz, nem az általuk tervezett Dísz téren, hanem a Szent István-szobornál. Arról még nem döntöttek a rendőrök, hogy a Lelkiismeret '88 által hétfőre tervezett forgalomlassító demonstrációt is tudomásul veszik-e. A szervezet az Oktogonon és a Széna téren zárna le két-két sávot az autósok elől.

A nyolcadikra menekültek a könnygáz elől

Itthon2006.10.26, 09:05

Egy Károly körúti lakóházba többen is bemenekültek a hétfői zavargások után, és a sűrű könnygázfelhő miatt többen egészen a nyolcadikig futottak. A lakók feltételezése szerint a rendőrök a lépcsőházat is elárasztották könnygázzal, a BRFK azonban egyelőre nem nyilatkozik. A tűzoltóság 29 embert menekített ki a lépcsőházból.

Nézegetheti a viperákat a tagadó Gergényi

Itthon2006.10.25, 19:15

Nem szerepel a tömegoszlatásra használható eszközök sorában az összecsukható ólmosbot, vagyis a vipera a rendőrségi törvényben. Az október 23-i zavargások másnapján tartott rendkívüli sajtótájékoztatón Gergényi Péter tagadta, hogy a rendőrök viperával verték volna a tüntetőket. A sajtóban megjelent felvételek és fotók azonban ellentmondanak ennek. A BRFK szóvivője szerint a rendőröknél - hivatalosan - nem lehetett vipera.

Tüntetőket igazoltattak a Kossuth téren

Itthon2006.10.25, 10:27

A Kossuth teret változatlanul műveleti területként tartja nyilván a rendőrség, de hogy milyen indokkal és meddig, azt a BRFK szóvivője nem árulta el. Kedd este a téren kormányellenes demonstrálókat igazoltattak. Este tizenegy óráig érdemben nem történt semmi, ekkor a rendőrök visszavonták a vízágyút a Szalay utcából.

Felmentették a budapesti rendőr szóvivőt

Itthon2006.10.19, 13:37

Péntektől a rendőrség bűnmegelőzési osztályvezetője, Jármy Tibor veszi át a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivői tisztjét Schőn Pétertől, akit felmentettek. A volt szóvivőt más vezetői beosztásba nevezték ki.