Budapesti Rendőr-főkapitányság

címke rss

Feljelentés a diákközpont ügyében

Itthon2003.08.26, 07:14

Visszaéléseket gyanít az Oktatási Minisztérium a budapesti Hallgatói Információs Központ tavalyi beruházásánál, ezért hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt feljelentést tett. A BRFK augusztus eleje óta nyomoz az OM egyik cége, a Multinova Kft. ügyében. A szaktárca ismeretlen tettes ellen tett feljelentést különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt.

Előzetes letartóztatásba kerül a Nyugati téri robbantó

Itthon2003.08.26, 12:42

A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartóztatását annak a fiatalembernek, akinek a hátizsákjában hétfő délután aceton alapú anyag robbant fel a Nyugati téren. A nyomozók kedden délelőtt hallgatták ki a fiatalembert és édesanyját is, de a BRFK-n egyelőre még nem árulták el, mit mondott a férfi. Mielőtt betolták a műtőbe, azt mondta, hogy a robbantás nem volt szándékos, nem gondolta, hogy a hátizsákja felrobban. A rendőrség szerint kizárható, hogy a fiatalembernek köze van a szervezett bűnözéshez. A robbantásban nyolcan sérültek meg, egy ember súlyosan.

A BRFK foglalkozik a kenőpénz-cikkel

Itthon2003.08.27, 16:19

Két vállakozó azt állítja, hogy ötmillió forint készpénzt fizettek az MSZP egyik bennfentes tagjának azért, hogy megkapják járandóságukat a szocialista vezetésű VI. kerületi önkormányzattól. Állításukat hangfelvétellel bizonyítják. A rendőrség hivatalból vizsgálatot indított az ügyben, amelyről a Magyar Nemzet számolt be.

Pénzszállítót akartak kirabolni a fővárosban

Itthon2003.08.29, 21:15

Két fegyveres megkísérelt kirabolni egy pénzszállító autót péntek este a fővárosban, a Pólus Center bevásárlóközpontnál. A BRFK sajtóügyeletese megerősítette a rablási kísérletet, de részletekről egyelőre nem tudott nyilatkozni.

Lezuhant egy kamion a felüljáróról

Itthon2003.09.06, 17:59

Lezuhant egy kamion a Jászberényi úti felüljáróról, a teherautó kigyulladt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete. A kamionban vezetője a helyszínen életét vesztette.    

Rejtélyes nyomozás a terézvárosi polgármester ügyében

Itthon2003.09.08, 14:39

Egyik érintett hatóság sem tud a Verók István terézvárosi szocialista - szabad demokrata polgármesterrel kapcsolatos nyomozásról. Korábban egy kerületi politikus állította, hogy feljelentése alapján rendelt el nyomozást a Fővárosi Főügyészség a polgármester ellen. Az ügyészségen azonban állították, nem nyomoznak az ügyben, szerintük az ORFK, az ORFK szerint a BRFK vizsgálja az ügyet. Azonban a BRFK-n sem tudtak az ügyről. Verók jogi lépésekre készül a képviselő ellen.

OCÖ: okirat-hamisítás miatt indított nyomozást a BRFK

Itthon2003.09.09, 23:05

Ha szükséges, meghosszabbítja az okirat-hamisítás alapos gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) június 25-i közgyűlésén történtek kapcsán.

Személycserék a BRFK-n

Itthon2003.09.30, 22:34

Újabb személycserékről döntött Budapest rendőrfőkapitánya - értesült megbízható forrásból a HavariaPress.