Budapesti Operettszínház

címke rss

Magyar vagyok itt is, Erdélyben is, és a világon mindenhol

Kultúra2022.01.31, 10:44

Szilágyi Enikõ, a Budapesti Operettszínház vendégmûvésze egy éve dolgozik a társulattal, és négy szerepet alakít. Az Origónak adott interjújában azt mondta: az Operettszínház vezetõi és a kollégák segítõkészek, kedvesek, elõzékenyek, udvariasak, és a legnagyobb mértékben odafigyelnek egymásra. Emellett pedig magas színvonalú eladások születnek. "Ebben a zord világban az Operettszínház egy mesevilág, amelyet csodálatos emberek laknak" – hangsúlyozta. Kivételes tehetség Szilágyi Enikõ. Kolozsváron született, majd színésznõként végzett Marosvásárhelyen, a legnagyobb színpadokon játszott, több nemzetközi filmben kapott fõszerepet, rengeeteg ...

Újra látható Léhár Ferenc A mosoly országa címû operettje a Budapesti Operettszínházban

Itthon2022.01.11, 14:55

Igazán nem állítható, hogy Lehár Ferenc A mosoly országa címû, egyik legnépszerûbb operettjének egyenes útja vezetett volna a hõn áhított világsikerhez. S, hogy mégis így lett végül, abban nagy szerepe volt A sárga kabát címû korábbi darabja átdolgozásának, és a világtörténelem folyton mozgásban lévõ fogaskerekének is. Az operettet a tavaly októberi premier után, az újév januárjától újra játsszák a Budapesti Operettszínházban, Stephen Medcalf nemzetközi hírû brit színházi alkotó rendezésében.

Gyászol a Budapesti Operettszínház

Life.hu2022.01.09, 14:56

Meghalt Bíró Attila. A a karmester 89 éves volt. A hírt a Budapesti Operettszínház közölte a Facebookon.

Gyászol a Budapesti Operettszínház

Kultúra2022.01.08, 19:41

89 éves korában meghalt Bíró Attila karmester. A hírt a Budapesti Operettszínház közölte a Facebookon.

Meghalt a Budapesti Operettszínház oszlopos tagja: hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el

Life.hu2021.12.21, 09:33

A Budapesti Operettszínház a Facebook-oldalán közölte a szomorú hírt: a teátrum fontos embere távozott az élõk sorából.

Kettõs premierrel mutatta be az Operettszínház a Rozsda Lovag és Fránya Frida címû családi musicalt

Kultúra2021.12.14, 10:59

Hétvégén kettõs premierrel mutatta be a Budapesti Operettszínház a Rozsda Lovag és Fránya Frida címû családi musicalt.

December az ünnep jegyében telik a Budapesti Operettszínházban

Itthon2021.12.03, 13:23

"Ave Maria" címmel nagyszabású gálával nyitotta az ünnepi idõszakot a Budapesti Operettszínház - írják közleményükben. December 3-tól ismét látható a Budapesti Operettszínház Nagyszínpadán tavaly, az Operett Napjára született csodás elõadásuk, a Marica grófnõ. December az ünnep jegyében telik a Budapesti Operettszínházban.

Rozsda Lovag és Fránya Frida

Kultúra2021.11.10, 15:20

Elkezdõdtek a Rozsda Lovag és Fránya Frida olvasópróbái a Budapesti Operettszínházban.

A mosoly országa hatalmas sikernek ígérkezik a Budapesti Operettszínházban

Kultúra2021.10.15, 14:39

„A muzsika magával ragadja a közönséget, mert aki írta, meggyõzõdésbõl, hittel írta" - közli a korabeli sajtó Lehár Ferenc zenéjérõl, amely tegnap is meghódította a Budapesti Operettszínház sajtótájékoztatójának résztvevõit. A Párisi Udvar Hotel Budapest impozáns csarnokában A mosoly országának alkotói és mûvészei avatták be a sajtó képviselõit az elõadás és a próbafolyamat kulisszatitkaiba.. Lehár Ferenc egyik leghíresebb operettjét október 22-én, 23-án és 24-én, a Magyar Operett Napja alkalmából mutatja be a teátrum. Az eseményen felcsendültek a legismertebb dallamok: Szu-Csong belépõje Ninh Duc Hoang Long és Vadász Zsolt, a Tea dduett ...

Óriási sikerû premier a budapesti Operettszínházban

Kultúra2021.09.30, 17:53

A Nine hármas premierje után megvalósult Balázs Zoltán álma: az Operettszínház nézõi mindhárom bemutató után magukkal vihették az örök témákat: a mûvészlét küzdelmét és felelõsségét, Guido Contini vívódásait, a nõkhöz fûzõdõ viszonyainak sokféleségét, valamint a feleség, az anya, a szeretõ, a múzsa, az újságíró, a producer és a prostituált szerepét a férfi és a mûvész életében.

Soha ennyi nõi musicalsztár nem szerepelt még egy színpadon

Kultúra2021.09.14, 13:36

Fellini klasszikusa, a 8 és ½  rekordszámú különleges jelmezzel és nõi musicalsztárral debütál szeptember végén a Budapesti Operettszínházban, ráadásul a Broadway-siker negyvenéves történelme alatt több dal is csak és kizárólag most fog színpadon felcsendülni.

Elkezdõdtek A mosoly országa olvasópróbái a Budapesti Operettszínházban

Kultúra2021.09.02, 12:02

Elkezdõdtek A mosoly országa olvasópróbái a Budapesti Operettszínházban, Lehár Ferenc mûve alapján. A neves brit rendezõ, Stephen Medcalf ismertette koncepcióját a társulattal.

Befejezõdik egy korszak Oszvald Marika számára: "Megöregedtem..."

Life.hu2021.08.22, 15:16

Oszvald Marika idén töltötte be a 70. életévét, ez pedig arra sarkallta, hogy jobban vigyázzon magára és elköszönjön az ikonikussá vált cigánykerekezõs jeleneteitõl. 

Állótapssal fogadták a Hegedûs a háztetõn címû musicalt az Operettszínházban

Kultúra2021.06.29, 11:19

Állótapssal fogadta a közönség a Hegedûs a háztetõn címû musicalt! Az Operettszínházban közel 40 év után, két szereposztással újra megszólalt a spirituális mû, amely keserédes humorával, különleges zenei világával mindig megtalálja az utat a nézõk lelkéhez. Felcsendültek a mindenki számára ismerõs dallamok, a „Ha én gazdag volnék" és a Hagyomány, hagyomány..." - a két Tevjét alakító színmûvész Földes Tamás és Dézsy Szabó Gábor feledhetetlen tolmácsolásában.

Babácsi Benjamin: A színpad a lélek játszótere, a tánc katartikus élményt ad nekem

Itthon2021.05.15, 12:24

Korhatár nélkül címmel tûzi mûsorra táncestjét a Budapesti Operettszínház az online térben. A Magyar Nemzet újságírója Babácsi Benjamin balettmûvésszel beszélgetett a vasárnapig több idõpontban megtekinthetõ elõadásról, pályájának fontos állomásairól, mesterekrõl, szerepálmokról, és arról, hogy mit jelent neki a balett.

Magyar történelmi filmet forgat a Budapesti Operettszínház

Kultúra2021.02.08, 21:34

Magyar történelmi filmet forgat a Budapesti Operettszínház. Az új zenés családi történetet Iványi Marcell rendezi, és olyan mûvészek láthatóak majd benne, mint Földes Tamás, Janza Kata, Bálint Ádám, Sándor Péter, Melis Gábor, Oszvald Marika, Gubik Petra és Mészáros Árpád Zsolt, valamint a 10 éves Németh Marcell és még sokan mások.

Ingyenes online szilveszteri gálával búcsúztatja 2020-at a Budapesti Operettszínház

Life.hu2020.12.28, 11:01

A legnépszerûbb operett- és musicalrészletek, Webber, Bernstein, Strauss és Kálmán mûvei szerepelnek a Budapesti Operettszínház online újévköszöntõ gáláján, amely december 31-én 15 órától ingyenesen tekinthetõ meg az interneten.

Hatalmas siker volt az Operett online elsõ adása, szombaton megismétlik a Csárdáskirálynõt

Itthon2020.12.07, 20:17

„Nincsenek szavak! Vastaps!" - írták a nézõk Brassótól New Yorkig, Kanadától Németországig. December 5-én tartotta meg a Budapesti Operettszínház A Csárdáskirálynõ online premierjét. A közvetítés után özönlöttek a hálás, örömteli üzenetek, amelyek mind azt igazolták, hogy az Operett Online elsõ elõadásának sikerült az otthonokba varázsolnia az operett élményét, és az operettsztárokat - olvasható a  Budapesti Operettszínház közleményében.

Nagy meglepetéssel indítja az adventi idõszakot a Budapesti Operettszínház

Itthon2020.12.02, 16:17

Jelképesen megnyitotta adventi naptárának elsõ ablakát a Budapesti Operettszínház - a nézõk nagy örömére - írja a Budapesti Operettszínház közleménye.

Online térbe költözik a Budapesti Operettszínház

Kultúra2020.12.01, 12:14

Online térbe költözik a Budapesti Operettszínház, szombaton már látható a Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynõ.

Októberben folytatódik a La Mancha lovagja az Operettszínházban

Kultúra2020.09.17, 15:01

Hatalmas sikerrel ment a La Mancha lovagja címû musical premierje a múlt héten a Budapesti Operettszínházban. A bemutatót eredetileg márciusra tervezte a színház, azonban a járvány miatt nem lehetett akkor megtartani, így tették át szeptember 11-ére a premiert. Ezen a héten többször is elõadták volna a musicalt, azonban újra közbeszólt a járvány: pozitív lett az egyik színész rokonának tesztje, így az erre a hétre meghirdetett elõadásokat lemondta a színház. Szerdai közleményükben azt írták: „a visszajelzéseket figyelembe véve nagy erõkkel dolgozunk azon, hogy a La Mancha lovagjá-t mégis pótolhassuk. Láthatóan nagy az igény az újonnnan ...

Ha nem törekszünk arra, hogy méltóbb életet éljünk, akkor a vesztünkbe rohanunk

Kultúra2020.09.14, 00:16

Becsületrõl, erkölcsrõl, jóságba és szeretetbe vetett hitrõl szól Cervantes regénye, a Don Quijote, ebbõl készült a La Mancha lovagja címû világhírû musical, amit pénteken mutatott be a Budapesti Operettszínház. A címszerepet hárman játsszák felváltva, egyikük Németh Attila. Még a pénteki premier elõtt beszélgettünk a fiatal színésszel.

Don Quijote története különösen aktuális a mai világban

Kultúra2020.09.11, 14:01

Szeptember 11-én mutatja be a Budapesti Operettszínház a La Mancha lovagja címû musicalt Vincze Balázs rendezésében, mások mellett Németh Attila, Nagy Lóránt, Homonnay Zsolt, Nádasi Veronika, Dancs Annamari és Peller Anna fõszereplésével. A koronavírus miatt voltak olyan pillanatok, amikor úgy tûnt, veszélybe került a bemutató, de végül kiderült: biztosan megtartják a pénteki premiert. A klasszikus musical beszél a hitrõl, harcról, reményrõl, nemeslelkûségrõl és szeretetrõl. Vincze Balázs rendezõ-koreográfust elsõsorban a produkcióról kérdeztük, de konfliktushelyzetek adta adrenalinról is szó esett.

A Hófehérke és a hét törpe táncjátékkal zár az idei Szegedi Szabadtéri Játékok

Kultúra2020.08.19, 12:41

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadának zárásaként állítják színpadra augusztus 21-én és 22-én a Hófehérke és a hét törpe táncjáték-adaptációját, amiben a Budapesti Operettszínház mûvészei táncolják a fõszerepeket.

Dolhai Attila: Kicsit érettebbek lettünk, és bátrabban merünk éretlenebbnek lenni

Kultúra2020.08.13, 16:42

Különleges találkozásokkal folytatódik augusztusban a Budapesti Operettszínház szabadtéri sikersorozata a belvárosi Vármegyeházán. A fényfestéssel megelevenedõ sikerdarabokról két mûvész, Széles Flóra és Dolhai Attila beszéltek. 

Augusztusban is folytatódik a Szabad ég alatt - Open Air koncertsorozat

Kultúra2020.08.04, 20:38

Folytatódik augusztusban is a Szabad ég alatt – Open Air koncertsorozat a Pesti Vármegyeházán a Budapesti Operettszínház szervezésében. 

Befejezõdött a vizsgálat az Operettszínházban: nem történt zaklatás

Itthon2020.08.04, 16:51

Lezárult az Operettszínházban folytatott minisztériumi vizsgálat, amely megállapította, hogy nem történt zaklatás az intézményben - áll az Emberi Erõforrások Minisztériumának (EMMI) szerdai közleményében.

Kilencestés koncertsorozattal tér vissza a Budapesti Operettszínház

Kultúra2020.07.01, 17:54

Júliusban a Pesti Vármegyeházán négy szereposztásban, kilenc estén keresztül, népszerû operett- és musicalrészletekkel tér vissza a színpadra a Budapesti Operettszínház a hosszú szünet után. Kiss-B. Atilla fõigazgató a mûvészek és a nézõk találkozásának fontosságáról is beszélt.

Elkezdõdtek a Marica grófnõ próbái az Operettszínházban

Kultúra2020.06.18, 17:37

Elindult a Budapesti Operettszínház Marica grófnõ címû elõadásának olvasópróbája. A nagyszínpadi bemutató három szereposztása utoljára a járvány elõtt találkozhatott személyesen. 

Öt bemutatót tervez a Budapesti Operettszínház a jövõ évadban

Kultúra2020.06.11, 11:23

Öt bemutatót tervez a jövõ évadban a Budapesti Operettszínház, amely A mosoly évadá-ra készül.

Maszkban, de újra együtt próbálhattak a Budapesti Operettszínház táncosai - fotó

Kultúra2020.06.07, 13:31

Védõmaszkban, a szigorú egészségügyi elõírások betartásával, de újra együtt gyakorolhattak a Budapesti Operettszínház balettmûvészei. Kiss-B. Atilla fõigazgató korábban elmondta, a házban a járványhelyzet alatt sem állt meg az élet.

Kiss-B. Atilla: Belsõ indíttatást éreztem arra, hogy odafigyeljek az Operettszínházra

Kultúra2020.06.07, 13:18

Belsõ indíttatást érzett arra, hogy odafigyeljen az Operettszínházra és az operett mûfajára - mondta el az Országútnak adott interjújában Kiss-B. Atilla. A Budapesti Operettszínház igazgatója szerint a teátrumnak nagyszerû éve volt, és bár a járvány miatt jelentõsen megváltozott az intézmény élete, a munka nem állt meg. A Trianon-emlékév kapcsán azt mondta, nem mondott le arról, hogy méltó emléket állítsanak az évfordulónak. A 2019/2020-as volt az elsõ évada az új Operettszínháznak, amelyet a fõigazgató mellett a fõ-zeneigazgató, Pfeiffer Gyula és a balettigazgató, Apáti Bence vezet.

A hétköznapi ember szemével mutatja be Trianont az Operettszínház új elõadása

Kultúra2020.06.03, 09:13

Exkluzív online elõadásra készül a Budapesti Operettszínház: Cári Tibor és Dolhai Attila Szétszakítottak címû musicaljét négy részben, június 4-én, 5-én, 6-án és 7-én, 16 óra 30 perces kezdettel mutatják be a színház Facebook-oldalán. A Kiss-B. Attila fõigazgató, Pfeiffer Gyula fõzeneigazgató és Apáti Bence balettigazgató vezette új Operettszínház a Szétszakítottak címû musicallel készül a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára.

Fiával együtt szerepel az Operettszínház színésze az új Trianon-darabban

Kultúra2020.06.02, 13:50

Mészáros Árpád Zsolt a fiával szerepelhet az Operettszínház Trianon-darabjában, a Szétszakítottak-ban, amelyet a nemzeti összetartozás napján, június 4-én mutatnak be.

Dolhai Attila teli torokból énekelte kertjében az István, a király híres dalát - videó

Kultúra2020.05.20, 12:38

Különleges videóval készültek a Budapesti Operettszínház mûvészei. Az István, a király híres dalával lepték meg a közönséget. 

Így segíti a Budapesti Operettszínház a dolgozóit

Kultúra2020.05.12, 16:31

Az új Operettszínház vezetõsége - Kiss-B. Atilla fõigazgató, Pfeiffer Gyula fõzeneigazgató és Apáti Bence balettigazgató - úgy döntött, hogy bár a járvány miatt március közepén, mint minden színházat Európában, az Operettet is be kellett zárni, a hozzájuk kapcsolódó dolgozók ne kerüljenek nehéz helyzetbe.

Mi mûvészettel tesszük szebbé az életet, õk pedig az életüket kockáztatják

Kultúra2020.05.12, 11:57

Semmelweis Ignác tanítása a kézmosás fontosságáról a járványhelyzetben világszerte újra aktualitást nyert. Az utóbbi hetekben olyan jelentõs médiaszereplõk foglalkoztak a magyar orvossal, mint a Washington Post és a Wall Street Journal, és a világon a 10. legolvasottabb Wikipédia-szócikk lett Semmelweis neve.

Különleges videót készített a Budapesti Operettszínház balettegyüttese - nézze meg!

Kultúra2020.05.08, 17:37

Különleges videót készített a Budapesti Operettszínház balettegyüttese. A Csárdáskirálynõ koreográfiáját adták elõ, természetesen mindenki a saját otthonában, utcai ruhában táncolt. Az egyes képkockákon, így külön-külön, látva egy-egy táncos mozdulatát kiemelve a nagy egészbõl, bizonyos értelemben talán még feltûnõbb, milyen nagy mûvész Bozsik Yvette, milyen kivételes koreográfiát készített Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynõ-rendezéséhez.

Maszkokat készített az Operettszínház a Gyerekkórháznak

Kultúra2020.05.08, 15:51

Újabb maszkok készültek az Operettszínház jelmezkészítõ mûhelyében, melyeket ezúttal a Madarász utcai gyermekkórház számára ajánlott fel a színház.

Karanténbalettet készített a Budapesti Operettszínház - videó

Kultúra2020.04.08, 11:53

Karanténbalett címmel új sorozatot indított a Budapesti Operettszínház Balettkara. A színház az otthonmaradókat a Facebook-oldalán szórakoztatja a videókkal.

Különleges programok a Budapesti Operettszínház Facebook-oldalán

Kultúra2020.04.06, 18:28

A Budapesti Operettszínház különleges programokat indít a Facebook-csatornáján.

Elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház színmûvésze

Life.hu2020.03.27, 17:30

Életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színmûvésze - tudatta a család pénteken az MTI-vel.

Sikeres a Budapesti Operettszínház korszakváltása

Kultúra2020.03.06, 15:23

Egy éve van hivatalban a Budapesti Operettszínház fõigazgatója, az ismert és népszerû Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Kiss-B. Atilla. A korábbiakhoz képest csendben telt a 2019-es esztendõ, a botrányok elkerülték a Nagymezõ utcai színházat, nem került lapok címlapjára, mondhatni úgy is: semmilyen érdekfeszítõvel nem szolgált a médiának. Nem úgy a közönségnek, akik minden este megtöltik a nézõteret, a régi és új produkciók egyaránt zajos sikert aratnak. 

Kettõs premier volt az Operettszínházban

Kultúra2020.02.18, 16:26

Magyarországon elõször mutatták be színpadon az Anne Frank naplójá-t és A képfaragó-t. A nagy sikerû szombati bemutatón Kiss-B. Atilla fõigazgató üdvözölte Õexcellenciáját, Yacov Hadas-Handelsmant, Izrael budapesti nagykövetét, aki ünnepélyes szavakkal köszöntötte az alkotókat és a nézõket.

Monooperát és táncjátékot mutat be a Budapesti Operettszínház

Kultúra2020.02.13, 13:28

Két egyfelvonásos darabot mutat be egy estén a Budapesti Operettszínház; az Anne Frank naplója címû monooperát és A képfaragó címû táncjátékot a Raktárszínházban szombattól játsszák.

Tajtékos dalok a Budapesti Operettszínházban

Itthon2020.02.05, 09:49

Tajtékos dalok címmel tart bemutatót a Budapesti Operettszínház a Kálmán Imre Teátrumban március 20-án. A Kiss Csaba rendezésében látható elõadásban tizenegy Boris Vian-sanzon elevenedik meg.

49 év után újra bemutatják Don Quijote történetét az Operettszínházban

Kultúra2020.01.29, 10:37

Sajtónyilvános olvasópróbával kezdõdtek el a Budapesti Operettszínház új musicalbemutatójának a próbái. Idén márciusban, 49 év után ismét színpadra állítja a La Mancha lovagja címû musicalt az Operettszínház.

Péntektõl látható a Budapesti Operettszínházban a Diótörõ

Kultúra2019.12.20, 13:20

Péntektõl látható a Budapesti Operettszínházban a Diótörõ címû klasszikus balett Harangozó Gyula rendezésében és koreográfiájával.

Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor mesél bohém nagyszülõkrõl, református felmenõkrõl, egymásra találásról, fájdalmakról, ellenszélben elért sikerekrõl

Kultúra2019.12.14, 15:25

Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor harminchárom éve alkotnak párt a magánéletben. Huszonhat éve alapított magánszínházuk, az Operettvilág Együttes produkciói színre kerültek már – egyebek között – Ausztráliában, Algériában, Kolumbiában, Japánban, valamint számos európai országban, Finnországtól Németországon át Olaszországig. Ami a hazai pályát illeti: idõnként erõs ellenszélben haladnak elõre. Az Origónak adott interjúban a mûvészházaspár tagjai felidézik gyermekéveiket, pályára állásuk körülményeit. Beszélnek magánéletük csalódásairól, ahogy az egymásra találás, az együtt töltött idõ örömeirõl is.

Less be az Operettszínház János vitézének kulisszái mögé!

Life.hu2019.11.26, 10:56

Petõfi Sándor elbeszélõ költeményét, a János vitézt viszi színpadra a Budapesti Operettszínházban Bozsik Yvette. Jancsi és Iluska megindító szerelmi története, a magyar népmesei motívumokban bõvelkedõ daljáték, híven követi az eredeti mûvet. Pazar szereposztás jellemzi a darabot, valamint a megszokottól egy kicsit eltérõ, különleges rendezés.

Felföldi Anikó, a szubrett - filozófiai tanulmányairól, a családjuk vagyonát elkobzó korszakról, az életérõl mesél

Kultúra2019.11.23, 18:30

Felföldi Anikó túlságosan szépnek és arisztokratikusnak találtatott a korszak ideáljaihoz képest, amikor a kilencszázötvenes években megpróbált bekerülni a Színmûvészeti Fõiskola hallgatói közé. Néhány éven belül mégis egyike lett az akkor még Fõvárosi Operettszínház néven mûködõ intézmény legismertebb mûvészeinek. A Budapesti Operettszínházban tavaly ünnepelték nyolcvanadik születésnapját, ahol színészi diplomáját is átvehette. Idõközben a musical és operett repertoár fõszerepeinek sorát játszotta végig, olykor külföldi színházak elõadásaiban. A Magyarok Világszövetségének kulturális nagyköveteként pedig pódiummûsorokkal utazta körrbe ...

Csodálatos, szívszorító elõadás az új János vitéz

Kultúra2019.11.22, 22:01

Õsbemutatókat, mûfajteremtõ különlegességeket és nagy visszatérõket is ígért a megújult Budapesti Operettszínház idei és jövõ évi repertorjában. Ma, azaz november 22-én, a nagy visszatérõk egyikét láthatja a közönség: az új Budapesti Operettszínházban 40 év után ismét bemutatják Kacsóh Pongrác  János vitézét. A daljátékot Bozsik Yvette rendezte. 

Orbán János Dénes új fordításával játsszák a világ egyik legismertebb musicaljét az Operettszínházban

Kultúra2019.11.01, 10:08

A megújult Budapesti Operettszínház szeptember közepe óta újra játssza a világszerte és Magyarországon is nagyon népszerû családi musicalt, A Szépség és a Szörnyeteg-et. Az Operettszínház fõigazgatója, Kiss-B. Atilla a külföldi turnéról és az új fordítás szükségességérõl is beszélt az Origónak. A fordításra a nagy költõt, Orbán János Dénest kérte fel, aki pedig a munka érdekességeirõl mesélt. 

Az operett ugyanolyan zenei igényû mûfaj, mint az opera

Kultúra2019.10.31, 10:22

Új vezetés irányítja a Budapesti Operettszínházat. Kiss-B. Atilla fõigazgató, Apáti Bence balettigazgató és Pfeiffer Gyula fõzeneigazgató. Oláh Zsolt ezúttal Pfeiffer Gyulával beszélgetett. Dunántúli polgári családban született, Veszprémben szerezte elsõ, meghatározó zenei élményeit, a Zeneakadémia elvégzése után pedig újjászervezte a Bakáts téri templom zenei életét. 1984-tõl a Magyar Állami Operaház tagja, ahol 1989-ben debütált karmesterként. Operaházi tevékenysége mellett 1989-ben a római Respighi Akadémia karmesterképzõ szakán Moshe Atzmon asszisztenseként dolgozott, majd 1990-tõl 1992-ig a gyõri Nemzeti Színház elsõ karmesterre ...

Richter József és artista világsztárok a Budapesti Operettszínházban

Kultúra2019.10.08, 10:58

Új produkcióval készül a Budapesti Operettszínház novemberre. A Párizsi randevú egy dinner show, amely egy, az Egyesült Államokban elterjedt szórakoztató mûfaj.

Hosszú ideig, hihetetlenül lelkesen ünnepelték az Operettszínházat Tel-Avivban

Kultúra2019.12.22, 12:05

Telt ház elõtt adta elõ a Budapesti Operettszínház a Menyasszonytánc címû klezmer-musicaljét Tel-Avivban. Az elõadás hatalmas sikert aratott.

Különleges videó az óriási sikerû Csárdáskirálynõ bemutatójáról

Kultúra2019.09.12, 16:19

A margitszigeti elõbemutató után kõszínházban, azaz a Budapesti Operettszínházban is megtartották a Csárdáskirálynõ premierjét. A Csárdáskirálynõ az új Operettszínház – Kiss-B. Atilla fõigazgató, Pfeiffer Gyula fõzeneigazgató és Apáti Bence balettigazgató – elsõ bemutatója. Ráadásul azért is különleges, mert a Nemzeti Színház igazgatójának, Vidnyánszky Attilának ez volt az elsõ operettrendezésre. A koreográfus Bozsik Yvette volt. A hihetetlen sikerû premierrõl az Origo is beszámolt, fotókat is mutattunk. A Life.hu pedig videót készített az elõadásról, és nyilatkozott a rendezõ, Vidnyánszky Attila is.

Exkluzív betekintés a vadonatúj Csárdáskirálynõbe: videó

Life.hu2019.09.11, 09:55

A Nemzeti Színház igazgatója, a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila vendégrendezõként az Operett Színházban megrendezte elsõ operettjét, méghozzá a világ leghíresebbjét, a Csárdáskirálynõt. A rendezõ a Life.hu-nak elmondta, miként jelenik meg a színpadon a halhatatlan produkció.

Újabb mérföldkõhöz ért a magyar kulturális évad Izraelben

Kultúra2019.09.09, 11:46

Újabb kiemelkedõ események lesznek az Izraelben március óta tartó magyar kulturális évad keretében. Kedden a Magyar Állami Operaház a Sába királynõje címû bibliai témájú operát, csütörtökön és pénteken pedig a Budapesti Operettszínház az elsõ klezmermusicalt, a Menyasszonytánc-ot adja elõ a tel-avivi operaházban.

Apáca segített Janza Katának

Archívum2019.08.26, 11:16

Az Apáca Show sztárja, Janza Kata elbeszélgetett egy igazi apácával.

Hatalmas siker Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynõje

Kultúra2019.07.30, 17:42

A legismertebb és világszerte legtöbbet játszott operett premierjével mutatkozott be a Budapesti Operettszínház új vezetése: Kiss-B. Atilla fõigazgató, Pfeiffer Gyula fõzeneigazgató és Apáti Bence balettigazgató. A Csárdáskirálynõ teljesen új verziójának rendezésére Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját kérték fel, aki visszanyúlt az eredeti szövegkönyvhöz. A kõszínházi bemutató szeptember 6-án és 7-én lesz a Budapesti Operettszínházban.

Ifj. Harangozó Gyula Diótörõje lesz karácsonykor az Operettszínházban

Kultúra2019.05.30, 18:32

Stratégiai együttmûködési megállapodást kötött a Magyar Táncmûvészeti Egyetem és a Budapesti Operettszínház, az idei legnagyobb közös vállalkozás a Diótörõ színpadra állítása lesz karácsonykor. A koreográfus a budapesti és a bécsi Operaház volt balettigazgatója, ifj. Harangozó Gyula.

Vidnyánszky Attila rendezi az Operettszínház évadnyitó elõadását

Kultúra2019.05.22, 13:31

Kálmán Imre Csárdáskirálynõ-je lesz az elsõ bemutató a jövõ évadban a Budapesti Operettszínházban, ahol a 2019/20-as szezonban a János vitéz és a Mohács 1526 címû produkció is látható lesz. Ez lesz az új vezetésû Operettszínház elsõ évada. Kiss-B. Attila fõigazgató, Apáti Bence balettigazgató és Pfeiffer Gyula fõzeneigazgató februárban vette át a színházat, miután õk nyerték a pályázatot, de tavasszal még - a szokásoknak megfelelõen - az elõzõ vezetés mûsorterve szerint mûködött a színház.

Ez a valóság Bródy János szerzõdésérõl

Kultúra2019.04.15, 09:35

A Budapesti Operettszínház közleményt adott ki.

Ezért hagyta ott a Budapesti Operettszínházat Veréb Tamás

Life.hu2019.03.10, 08:51

A színész-énekes egyáltalán nem bánja, hogy búcsút intett a színháznak, azt azonban elismeri, hogy döntésében még az utóbbi idõben sem volt teljesen biztos.

Halápi Katinka, az operettszínház mûvésze majdnem belehalt súlyos balesetébe

Archívum2019.01.05, 09:39

Leszakadt az állkapcsa, ötórás mûtéttel hozták rendbe az arcát, de gégemetszést is kellett végezni a Budapesti Operettszínház mûvészén, Halápi Katinkán. Halottak napján tartott hazafelé, amikor lesodródott az útról. A csodával határos, hogy életben maradt. 

Kálloy Molnár Péter az orvosoknak köszönheti az életét

Kultúra2018.11.09, 13:36

Napokig kezelték kórházban, a rehabilitáció hetekig is eltarthat, és szép lassan visszaveheti a szerepeit. Kálloy Péter elmesélte, mi történt vele, mikor két héttel ezelõtt rosszul lett, és az elõadás szünetében vitte el a mentõ. 

Fáradtságra panaszkodott Kálloy Molnár Péter rosszulléte elõtt

Kultúra2018.10.31, 12:25

Többen úgy gondolják, hogy túlterheltség lehetett az oka Kálloy Molnár vasárnapi rosszullétének. 

Rohammentõvel vitték kórházba Kálloy Molnár Pétert

Kultúra2018.10.30, 10:33

Az Operettszínház vasárnapi elõadásának szünetében hívtak mentõt Kálloy Molnár Péterhez. 

Elhagyja a Budapesti Operettszínházat Veréb Tamás

Life.hu2018.10.22, 13:47

Mindenkit meglepett Veréb Tamás döntése: elhagyja a Budapesti Operettszínházat – írja a Blikk. A lap információi szerint az utóbbi pár hétben két szerepet is visszautasított, az egy hónapja futó István, a király címû darabban pedig holnap láthatja utoljára a közönség.

Nyugdíjazását kérte Kerényi Miklós Gábor

Itthon2021.08.05, 17:02

A Budapesti Operettszínház mûvészeti vezetõi posztjáról megy nyugdíjba.

Átadja egyik szerepét a várandós Szinetár Dóra

Life.hu2017.04.16, 13:29

Dóra tegnap este élõ videóban köszöntötte rajongóit húsvét alkalmából, és egy fontos bejelentést is tett, amivel nem várhatott tovább.

Gólyahír! Gyermeket vár Vágó Bernadett és Miller Zoltán

Life.hu2017.05.28, 08:17

Két hónap múlva távozik a Budapesti Operettszínháztól Vágó Bernadett színésznõ, aki a napokban jelentette be munkahelyén, hogy babát vár.

Tragikus élete ellenére beteljesítette sorsát

Kultúra2017.02.08, 13:20

Egy szenvedélyes nõ, aki tragikus élete ellenére beteljesítette sorsát - a világ egyik legnépszerûbb nõi festõmûvészérõl, Frida Kahlóról készül elõadással a Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház. 

Gyönyörû kismama Dancs Annamari – Így kerekedik a pocakja

Life.hu2016.11.02, 09:08

Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari tavaszra várják babájukat. 

Jön a baba! Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté elsõ gyermeküket várják

Life.hu2016.10.03, 09:18

Nem is lehetne boldogabb a magyar álompár, Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté. Mint ismeretes, a Budapesti Operettszínház sztárjai júniusban tartották az álomesküvõjüket, majd nem sokkal utána megtudták, gyermeket várnak. Gratulálunk!

44 éves lett Janza Kata, az Operettszínház sztárja

Archívum2016.08.03, 10:36

A sokoldalú színésznõ eleinte csupán énekhangjával varázsolta el a nagyérdemût. Már általános iskolás éveiben tagja volt a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának, a színészi pályával csak késõbb kezdett el foglalkozni.

Átalakult Muri Enikõ! Rengeteget fogyott az énekesnõ

Life.hu2016.06.27, 13:25

Sosem panaszkodhatott alakjára Muri Enikõ, hiszen nem volt rajta felesleg, ám most sokkal vékonyabb a sztár, mint valaha.

Összeházasodott az Operettszínház két sztárja! Hajnalig tartott a lakodalom

Life.hu2016.06.20, 09:38

Impozáns esküvõje volt Kerényi Miklós Máténak és Dancs Annamarinak. Kollégáik körében mondták ki a boldogító igent. 

Kerényi Miklós Máté esküvõje miatt zár be az Operett?

Life.hu2016.06.16, 08:18

Nagy lakodalmat akar csapni az Operettszínház két tehetsége, Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté. A fiatalok azt is szeretnék, ha az összes kollégájuk velük mulatna.

Elhunyt az Operettszínház neves zenésze

Kultúra2016.03.03, 14:47

Elhunyt Varga Gábor, becenevén Kakas, a Bergendy zenekar egykori zenésze és a Budapesti Operettszínház oszlopos tagja. 53 éves volt.

10 év után otthagyja a Budapesti Operettszínházat Szabó Dávid

Life.hu2016.01.09, 16:55

 A színházi évad közepén állt fel a teátrum egyik legnépszerûbb énekes-színésze.

Nemcsak a szalámi, a Balaton Sound is nemzeti érték lett

Kultúra2015.11.30, 13:06

A szakmai zsûri döntése alapján MagyarBrand lett és a hungarikum márkák közé került többek közt a Budapesti Operettszínház, a Müpa, a Fonó Budai Zeneház, a Móra Könyvkiadó, a Zsolnay és az Origo is. 

Gyász! Elhunyt Kállai István

Life.hu2015.07.03, 11:46

A magyar zenés színház kiemelkedõ alakja volt. A József Attila-díjas dramaturg, író, humorista csütörtökön, 86 éves korában hunyt el.

Színpadon lett rosszul a népszerû magyar színész

Life.hu2015.06.30, 07:23

A Budapesti Operettszínház színpadán, a Fame próbája közben lett rosszul a színész. Kocsis Dénes segítségére a kollégái siettek. 

Bereczki Zoltán újra zenés szerepben

Life.hu2014.12.11, 15:48

Pár éve csak prózai szerepet vállal, de A Játékkészítõ címû szuper pop-musicalnek azonban nem tudott ellenállni. Bereczki Zoltán lelkesen készül a december végi bemutatóra.

Kerényi Miklós Máté kulcskarikával jegyezte el szerelmét

Life.hu2014.09.26, 12:06

A régi szerelem fellángolt Máté és volt kedvese, Dancs Annamari között. A fiatalok pedig hamarosan össze is házasodnak.

Elhagyja az Operettszínházat Brasch Bence

Archívum2014.06.26, 15:18

A Csillag születik egykori üdvöskéjét a musical mûfajtól visszavonuló Dolhai Attila egyik utódjaként tartották számon, most mégsem veszi át a stafétát a sztártól, szeptembertõl ugyanis a Színmûvészeti Egyetem hallgatója lesz.

Húsvéti kötözött (C)sonka

Life.hu2014.04.28, 21:22

Idefigyeljetek, emberek! Csonka András a Life.hu-n blogol.

MÁZS újra két végén égeti a gyertyát

Life.hu2014.04.08, 14:34

Nem bírta sokáig - Mészáros Árpád Zsolt máris megszegte fogadalmát, miszerint soha többé nem iszik.

Nyerj jegyet a Cirkuszhercegnõ címû operettre!

Life.hu2014.02.27, 16:12

Március 7-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Cirkuszhercegnõ címû operettjét, amelynek librettóját Verebes István fordította és értelmezte újra, illetve õ is állítja színpadra a darabot. A Life.hu segítségével olvasóink már április 6-án 19.00-kor megtekinthetik a darabot.

Baleset érte Verebes Istvánt

Life.hu2014.02.14, 14:52

A rendezõ egy színházi próba közben összetörte magát. A Budapesti Operettszínház Cirkuszhercegnõ premierjére készülõ színészek drámai pillanatokat éltek át.

Õk lépnek fel Krasznai helyett a parlamentben

Life.hu2013.12.21, 12:43

A Budapesti Operettszínház fiataljai és Az ének iskolája gyõztese énekelhet az Országgyûlés és a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat közös karácsonyi rendezvényén.

Muri Enikõ felvállalta szerelmét

Life.hu2013.11.27, 13:54

Az énekesnõ kézen fogva jelent meg egy impozáns partin Kerényi Miklós Máté oldalán. A Life.hu kérdésére nem tagadták, hogy rendezõdött a kapcsolatuk és egy párt alkotnak.

Szakított kedvesével Kerényi Miklós Máté

Life.hu2013.07.06, 17:43

Újra egyedülálló Kerényi Miklós Máté, a Budapesti Operettszínház mûvésze. Vége a nagy szerelemnek Felméry Lilivel.

Ma szépet csinálni a legnehezebb - Tolcsvay László a Quartnak

Kultúra2013.04.15, 08:26

Hosszabb idõ után újra színpadi mûvel jelentkezett Tolcsvay László, a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar dalszerzõje. A zenésszel arról beszélgettünk, hogy miért könnyebb musicalt szerezni, mint slágert, miért szebbek a régi autók, és hogy harminc év távlatából mit gondol a Fonográf felbomlásáról.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ