Budapesti Közlekedési Központ

címke rss

Kezdődik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszának felújítása

Itthon2012.10.13, 10:02

Szombaton kezdődik és november 5-ig tart Budapesten a nagykörúti villamospálya egy szakaszának felújítása, ezért az utasok a Boráros tértől a Blaha Lujza térig pótlóbusszal közlekedhetnek. Torlódásokra kell számítani a környező utcákban is.

A legszabályosabb cégnek tartja a BKK-t a Fidesz

Itthon2012.09.19, 09:50

A Főpolgármesteri Hivatal elismerte, hogy Tarlós István a vezetői értekezleten tárgyalt a Budapesti Közlekedési Központot átvilágító jelentésről, amelyet az [origo] hozott nyilvánosságra kedden. Mint arról beszámoltunk, a fővárosi ellenőrök szabálytalanságokat és kockázatokat állapítottak meg a cég 2011-es működésének vizsgálata után. Németh Zoltán, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt mondta, Nem került a főváros pénzügyi bizottsága elé a BKK átvilágításáról szóló jelentés, de az [origo]-ban megjelent megállapítások alapján "a főváros egyik legszabályosabban működő társaságáról van szó".

Fiókban tartotta a főváros a Vitézyt szorongató jelentést

Itthon2012.09.18, 07:48

Szabálytalan tankolásokról és vacsoraszámlákról, illetve kockázatos szerződésekről szól az a belső jelentés, amelyet a Fővárosi Önkormányzat ellenőrei készítettek a Budapesti Közlekedési Központ átvilágításakor. A jelentés nyár eleje óta megvan, de még nem terjesztették a fővárosi közgyűlés elé. A felsorolt szabálytalanságoknak viszont közük lehet ahhoz, hogy Tarlós István megpróbálta lefokozni a BKK-t vezető Vitézy Dávidot.

Tarlós le akarta váltani Vitézyt

Itthon2012.09.16, 15:58

Tarlós István főpolgármester le akarta váltani Vitézy Dávidot a Budapesti Közlekedési Központ éléről, értesült az Index. Vitézyt a fővárosi Fidesz-frakció megvédte.

Újra járnak a BKK hajói

Itthon2012.08.28, 12:59

Megemelkedett a Duna vízállása, úgyhogy újra útnak indulnak a BKK leállított hajói.

Lecserélték a színészhangokat a Combinón

Itthon2012.08.22, 08:28

A Combinón 2009 óta hallható színészek sem tudtak arról, hogy lecserélik a hangjukat a villamoson - írta a Blikk, amelynek a Budapesti Közlekedési Központ azzal indkolta a váltást, hogy "ütközne a cég egységes utastájékoztatási koncepciójával". Öt színésznek fejenként egymillió forintot fizetett a BKV 2009-ben azért, hogy felolvassák a megállók neveit.

Autósokat kérdeztet meg 48 millióért a BKK

Itthon2012.08.06, 23:59

Forgalomszámlálásra, adatok kielemzésére, valamint a dugódíj hatásainak modellezésére szerződött a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a COWI Magyarország vezette konzorciummal nettó 37,9 millió forint (ami bruttó 48,1 millió forint) értékben.

Kigyulladt a 38-as busz Budapesten

Itthon2012.08.04, 15:05

A lángok vélhetően az üzemanyag-ellátó rendszer környékén csaptak fel. A sofőr kiürítette a buszt, személyi sérülés történt.

50 millióért kér tanulmányt a dugódíjról a BKK

Itthon2012.08.04, 13:53

Közel 50 millió forintért kötött szerződést június végén a Budapesti Közlekedési Központ egy tanácsadó céggel, amely a dugódíj bevezetésének lehetőségeit vizsgálta. Néhány nappal később viszont a parlament leszavazta a fővárosi dugódíjat. A BKK azt írta az [origo]-nak, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaszi döntése alapján rendeltek tanulmányt a dugódíjról, amely "akkor sem felesleges, ha a következő években nem lesz dugódíj".

Filmforgatás miatt lezárják a pesti alsó rakpartot

Itthon2012.08.03, 13:31

A megállási tilalom már szombaton életbe lép a rakpart XIII. kerületi részén, ahol a Covert Affairs című sorozatot forgatják.

Korlátfelújítás miatt lesz sávlezárás a pesti Rákóczi hídon

Itthon2012.07.31, 10:48

Október végéig felújítási munkákat végez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Rákóczi híd hídszerkezetén, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest legdélibb dunai átkelőjén.

Nem jön többet két busz egymás után

Itthon2012.07.11, 13:13

A Budapesti Közlekedési Központ diszpécsereinek nincs információjuk arról, hogy melyik busz vagy villamos merre tartózkodik, ezért egy új forgalomirányítási rendszert léptetnek életbe jövő évtől. Az utasokat mobiltelefonon és a megállókban kihelyezett kijelzőkön is tájékoztatják, hogy mikor ér buszuk a megállóba.

Egységesítik a BKV-buszok színét

Itthon2012.07.04, 07:51

Egységes, égkék színt kapnak a BKV buszai, hogy egyértelműen azonosíthatók legyenek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint az átszínezés nem jár extra költséggel.

Egy kis boldogság a nép egyszerű gyermekének a dunai hajó

Itthon2012.07.01, 19:39

Nem volt pontos, ezért az utasok többsége szerint nem fogja tudni kiváltani a bejáratott tömegközlekedési eszközöket a budapesti hajójárat, amely vasárnap indult útjára. A munkába igyekvőknek így nehézkes lehet, a kirándulóknak viszont nagyon jó bulinak tűnik a menetrend szerinti dunai hajó. Nagyon olcsó, és A-ból B-be nagyon laza.

Sárga-feketék lehetnek a fővárosi taxik

Auto2012.06.12, 16:35

Közzétették azt a rendelettervezetet, amely a fővárosi taxiközlekedést szabályozza. E szerint jövő januártól csak sárga-fekete, 10 évnél fiatalabb, klímás és bizonyos teljesítmény-, és méretparamétereknek megfelelő taxik közlekedhetnek Budapesten 2013-tól. A taxis érdekvédelmi szervezetek szerint a jelenlegi taxik kétharmada nem felel meg a rendeletnek, amelyről június 20-án szavaz a Fővárosi Közgyűlés.

Beragadt az alagútba egy metrószerelvény

Itthon2012.06.02, 15:59

Fékhiba miatt több mint fél órát vesztegelt a 3-as metró egyik szerelvénye az alagútban a Pöttyös utca és a Határ út között. Pánik nem alakult ki, a hibát vizsgálják.

Már nem olyan veszélyes biciklizni az Andrássyn

Itthon2012.05.29, 15:46

Átadták az új kerékpárutat az Andrássy úton, így a bicikliseknek már nem kell a kanyarodó autóktól, illetve a rájuk nyitott kocsiajtóktól tartani. A Budapesti Közlekedési Központ szerint átállították a lámpás kereszteződéseket is, így gördülékenyebb lesz a közlekedés.

Le kell cserélni a városnéző buszok egy részét

Itthon2012.05.18, 11:28

A BKK által javasolt szabályozás szerint 2013-tól már csak Euro4-es vagy még magasabb kategóriájú buszokkal lehetne városnézést szervezni, de ez a követelmény az érintett cégeket tömörítő ipartestület szerint teljesíthetetlen eddig az időpontig - írja a Népszabadság.

Füves vágánnyal, akadálymentes peronokkal jön az új 1-es villamos

Itthon2012.05.07, 14:45

Füves lesz a vágány, akadálymentesek a peronok az 1-es és a 3-as villamos pályáján, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a beruházás uniós támogatását. Jövőre indul a munka, az 1-es a Fehrévári útig jár majd, és új villamosokat is vesznek.

Megütötte az ellenőrt egy bliccelő a metróban Pesten

Itthon2012.05.06, 18:30

Bántalmazott egy jegyellenőrt egy bliccelő utas a 3-as metróban. Az ellenőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Traffipaxokkal ijesztgetnek a Facebookon

Auto2012.05.05, 09:42

Az elsősegélydobozok hiánya miatt büntetéssel fenyegető lánclevél után a piros lámpákba épített traffipaxok listája is szárnyra kapott. A rendőrség állítása szerint álhír kering a neten, ám az tény, hogy egyre több kamera figyeli a szabálytalankodókat.

Büntetés lesz a dugódíj, ha elkapkodja a kormány

Gazdaság2012.04.27, 16:10

Nagyon szűk határidőt szabott magának a kormány az évek óta tervezett budapesti dugódíj bevezetésére. Egy mindenre kiterjedő, a társadalomnak is hasznos rendszer kialakításához nem áll rendelkezésre kellő idő, és egyelőre az előtanulmányok sem ismertek. A díjra nagy szükség van, hogy ne omoljon össze a főváros költségvetése, de ha elkapkodja a kormány, egyszerű adóvá züllesztheti az egyébként társadalmilag is hasznos ügyet.

Három tucat használt buszt vesz a BKK Hollandiából

Itthon2012.04.21, 19:59

Közel félmillió kilométert futott Volvo buszokat vásárol, egyenként 16,3 millió forintért a Budapesti Közlekedési Központ. Az eddig a hollandiai Veldhovenben szolgáló buszok sokkal kevesebbet futottak, mint az Ikarusok, és jóval olcsóbbak, mintha újat vennének. BKV-sofőrök vezetik őket haza.

Átépítik az életveszélyes kerékpársávot az Andrássy úton

Itthon2012.04.15, 12:03

Átépítik a kerékpársávot a budapesti Andrássy út egész vonalán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A kerékpárosok által sokat kritizált kerékpársáv átkerül a parkoló autók és a forgalom közé, és így sokkal biztonságosabbá válik a közlekedés a főúton. A munkát hétfőn kezdik, az átépítés május közepéig tart majd.

Lezárják a Lánchidat a Föld órája miatt

Itthon2012.03.30, 16:17

Az autóbuszok menetrendjei változnak, az autósoknak pedig forgalomkorlátozásra és sávlezárásokra kell számítaniuk a Lánchid pesti és budai oldalán szombat délután négy óra és éjfel között a rendezvény miatt.

Változtak a nyugdíjasok utazási kedvezményei

Itthon2012.03.21, 19:40

A korábban kiállított nyugdíjasbérlet-igazolványok április 30-ig használhatók. Április 30-a után a nyugdíjasok utazási kedvezményére a "nyugdíjasok utazási utalványa" helyett az "ellátottak utazási utalványa" jogosít majd fel.

Megszűnhetnek a solymári és budakeszi BKV-járatok

Itthon2012.03.13, 08:31

A Budapesti Közlekedési Központ szerint Solymár és Budakeszi nem hajlandó beszállni az üzemeltetési költségekbe, ezért májustól leállítanák a két településre közlekedő buszjáratokat - írja a Blikk.

Április végéig kapnak haladékot a BKV-járatokért nem fizető települések

Itthon2012.03.13, 14:23

A rendszeres személyszállítás ellenére semmilyen pénzügyi hozzájárulást nem kap Budakeszitől és Solymártól a BKV, ezért ha április 30-ig nem sikerül megállapodni a költségek megosztásáról, nem indítanak többé buszjáratot a két településre.

Évi százmillióért bérel irodát a BKK

Itthon2012.03.09, 08:47

Egy Rumbach Sebestyén utcai irodaházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ, amelynek a munkatársai eddig a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozta - írja a Blikk. A bérleményért a lap szerint négyzetméterenként havi 2800 forintnak megfelelő eurót fizetnek majd. A BKK hangsúlyozza, hogy több irodabérletet is felmond a cég, így 25 millió forintos megtakarítást jelent a költözés.

EU-előírás miatt drágulhat a BKV-s diákbérlet

Itthon2012.02.07, 10:46

Csaknem duplájába, több mint 6 ezer forintba kerülhet májustól egy BKV-bérlet a diákoknak, nyugdíjasoknak egy uniós jogszabály miatt - írja a Blikk. A Budapesti Közlekedési Központ szerint rémhírkeltés a napilap írása, és egy ilyen mértékű áremelésnek sem gazdasági, sem jogi indoka nincs.

Dugig lesznek a buszmegállók, ha elfogy a BKV pénze

Itthon2012.01.08, 19:08

Megszünteti az éjjeli és hajnali szolgálati járatokat a BKV, hogy a cég spórolni tudjon, miután nem jut hozzá ahhoz a 32 milliárd forinthoz, amelyet a kormány zárolt tavaly. A főváros hajlandó lenne jelentős tarifaemelésre is, de előbb a milliárdokat szeretné megkapni a kormánytól. Legvégső esetben, ha elfogy a pénz, akkor a járatritkítást is megfontolja a BKV.

Napi Gazdaság: Egy év alatt sem derült ki semmi a budapesti dugódíjról

Itthon2012.01.02, 09:16

A Budapesti Közlekedési Központ egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy milyen paraméterekkel lép majd életbe az egy éve előkészítés alatt álló dugódíjrendszer a fővárosban.

Megnyitják a Margit hídi lehajtót

Itthon2011.11.30, 09:18

Két év után megnyitják a Margit híd pesti hídfőjénél lévő, a felső rakpartról az alsóra vezető lehajtót.

Blikk: Visszatérnek a leselejtezett metrók

Itthon2011.10.24, 08:08

Újra forgalomba állítaná a nyáron leselejtezett 40 éves metrókocsikat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - írta a Blikk városházi forrásokból származó értesülésre hivatkozva.

Decemberig fokozottan ellenőrzik a fővárosban a teherautókat

Itthon2011.09.29, 13:53

A főváros által kidolgozott egyik koncepció szerint egyes budapesti övezetekbe csak díj megfizetése ellenében hajthatnak be a teherautók. A szabályt megszegőkre akár 150 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.

Bliccelők figyelmébe: a BKV-ellenőrrel szemben a közterület-felügyelő hivatalos személy

Archívum2011.09.22, 10:36

A jogkörök tekintetében komoly különbségek vannak a BKV-ellenőrök, és a közlekedési cég járatain velük közösen dolgozó közterület-felügyelők közt, utóbbiak bliccelőkkel szembeni jogköre ugyanis jóval szélesebb, mint az ellenőröké - figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Jönnek az útfelújítások és a torlódások Budapesten

Itthon2011.09.20, 12:45

A fővárosban 37 útvonalat újítanak fel szeptembertől több lépésben, összesen 4,6 milliárd forint értékben. A forgalmi rendben is változások lesznek.

Negyvenegymilliárdból újul meg a budapesti 1-es és 3-as villamos

Itthon2011.09.18, 13:56

A Fehérvári útig hosszabbítják meg az 1-es villamos vonalát abból a forrásból, amelynek támogatásáról vasárnap írt alá szerződést a fejlesztési minisztérium és a Budapesti Közlekedési Központ.

Átalakítják a hétvégére a belvárosi közlekedési rendet Budapesten

Itthon2011.09.16, 15:23

Többek között a Lánchidat és a Hősök tere környékét is lezárják a hétvégi fővárosi rendezvények miatt. Több BKV-járat módosított útvonalon közlekedik majd.

Menesztik a BKV jogi igazgatóját

Itthon2011.09.07, 13:52

A Hvg.hu úgy tudja, Tomasitz István eltávolítása várható volt Kocsis István menesztése után, miután rendszeresen szembement a Budapesti Közlekedési Központtal.

Ismét megállhatnak a rendelt taxik a reptéri terminál előtt

Itthon2011.09.06, 19:38

Visszahelyezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Liszt Ferenc repülőtéren a rendelt taxik beszállópontjait a parkolóból a terminálok elé - közölte a BKK kedden. A taxisok, akiknek eddig a parkolóban kellett megállniuk, öt percig várhatják az utasaikat, és nem szállhatnak ki az autóból.

Újrafestés miatt két hónapig lezárások lesznek a Rákóczi hídon

Itthon2011.09.01, 15:58

Forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk szeptemberben és októberben a Rákóczi (volt Lágymányosi) hídon közlekedőknek, mert azt újrafestik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Vitézy: Most kezdődik a bicikliutak kora Budapesten

Itthon2011.08.16, 17:51

Közel hétszázmillió forintot költ a főváros kerékpárutak építésére. A fejlesztések európai uniós támogatással valósulnak meg, a kerékpárutak mellett kerékpártárolókat is építenek. A kivitelezők a tervek szerint októberben vagy novemberben minden helyszínen végeznek a munkával.

Egy hétre lezárják a budai alsó rakpartot a Margit híd alatt csütörtöktől

Itthon2011.07.27, 15:06

Csütörtöktől egy hétre lezárják a budai alsó rakpartot a Margit híd alatti szakaszon, majd a következő héten a pesti alsó rakpartot is a híd felújításához kapcsolódó munkálatok miatt. A lezárások csak a hídfők környezetében lévő szakaszokat fogják érinteni, a le- és felhajtókat lehet majd használni.

Nekilát Budapest a dugódíj előkészítésének

Auto2011.07.14, 09:04

Biztosan lesz dugódíj a fővárosban, de vajon milyen lesz? A jelenlegi előkészületek alapján 400-800 forintos differenciált díjra, a Hungária körgyűrűn belüli zónára, kamerás ellenőrzésre, évi 30 milliárdos bevételre, de csak minimálisan javuló levegőminőségre számíthatnak majd a Budapesten közlekedők, valamint a főváros vezetése.

"Behozzuk a lemaradást vagy be kell csukni a boltot" - interjú Vitézy Dáviddal

Itthon2011.07.07, 17:53

Olyan város lesz Budapest, ahol elférnek egymás mellett a gyalogosok, a biciklik és az autók is, de nem az autók uralkodnak - mondta az [origo]-nak Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Vitézy szerint akár a 4-es metró meghosszabbítása helyett is olyan beruházásokban érdemes gondolkozni, amelyek a most meglévő hálózatot teszik használhatóbbá. Nem érzi hátránynak, hogy 25 évesen vezet egy gigacéget és úgy érzi, sikerült elzárni a korrupciós csapokat a BKV-nál.

Száztíz millióból épül száztíz méter budai buszsáv a Blikk szerint

Itthon2011.07.01, 10:53

Száztíz méterrel meghosszabbítanak egy I. kerületi buszsávot, a beruházást 110 millió forintos keretből hajtják végre - írja a Blikk. A Budapesti Közlekedési Központ szerint várhatóan nem lesz majd szükség az összes pénzre, és nem csak a buszsáv épül a pénzből, hanem lesznek új lámpák és kábeleket is lefektetnek.

Az autósok kárára hangolják át a budapesti lámpákat

Auto2011.06.25, 16:53

Budapest több pontján az autósok kárára, de a villamosok, a gyalogosok és olykor a kerékpárosok javára módosítják a közlekedési lámpák összehangoltságát júliustól. Lehetnek ugyanakkor olyan kisebb kereszteződések is, ahol a lámpák végleges leszerelésével az autósok járnak jól.

Keddtől nem jár a metró a Határ út és Kőbánya-Kispest között

Itthon2011.06.20, 15:22

Várhatóan augusztus 24-ig nem közlekedik a hármas metró a Határ út és Kőbánya-Kispest végállomás között. Az érintett szakaszon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat - olvasható a BKV közleményében.

A VEKE szembemegy Tarlóssal buszsáv-ügyben

Itthon2011.06.03, 10:54

Óriási veszélyt jelent, hogy a Budaörsi úti buszsáv újbóli megnyitása miatt a közösségi közlekedés fejlesztését megakadályozni szándékozók "vérszemet" kapnak - írja pénteki közleményében a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). Az egyesület szerint nem voltak dugók, semmi nem indokolta, hogy lezárják a napokban megnyitott buszsávot.