Budapesti házolmlás

címke rss
Újabb fordulat a budapesti házomlás ügyében

Újabb fordulat a budapesti házomlás ügyében

Még egyetlen gyanúsítottja sincs a két hete történt, Jókai utcai házomlásnak, amelyben többen megsérültek, köztük Operettszínház fiatal táncművésze, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba, és azóta többször is megműtöttek. Napokig gépek tartották életben. A rendőrség eddig 41 ember hallgatott ki – tudta meg a Blikk.

Csodáról beszélnek: már nincs kómában a budapesti házomlásban megsérült balerina

Itthon2022.06.30, 08:04

Javult az állapota a budapesti Jókai utcai házomlásban megsérült táncoslánynak. A barátok és a család szerint az orvosok bravúrja mellett a két napja, az Operettszínház által indított imalánc is segített Nikin. Egyesek szerint valóságos csoda történt - írja a Bors.

Budapesti házomlás: már hetekkel ezelőtt féltek a lakók

Itthon2022.06.29, 15:21

Olyan erejű volt a Jókai utcai házomlás, hogy az épületben lakók azt hitték, földrengés van. Mindenki nagyon megijedt, több tonnányi törmelék zúdult le. Ugyanebben a házban pont egy hónapja kigyulladt a tetőszerkezet. Az a rész, amelynek a jelentős része most leomlott. A két eset között valószínű az összefüggés: egyrészt a tűzben meggyengülhetett a ház tetőszerkezete, másrészt a tűzoltók a lángokat csak több ezer liter víz kilcsololásával tudták megfékezni. A balesetben legsúlyosabban megsérült fiatal táncművész állapota válságos, továbbra is életveszélyben van. Több műtéten is átesett már, jelenleg gépek tartják életben. 

Élet és halál között lebeg Nikolett, a budapesti házomlásban súlyosan megsérült táncosnő

Life.hu2022.06.29, 08:37

Hétfőn hatalmas robbanás rázta meg az egyik budapesti, belvárosi került kis utcáját. Nem egy eltört gázvezeték vagy bomba, hanem egy leomló emelet okozta a robajt, a magasból a földre hulló törmelékek pedig maguk alá temették a járdát, a ház mellett parkoló autókat és sajnos egy járókelőt is.

Budapesti házomlás: szándékos mulasztás okozta a katasztrófát?

Itthon2022.06.28, 17:50

Üresen áll a ház a Jókai utcában, Budapesten, amelynek a tetőszerkezete hétfőn leszakadt. Az ott lakóknak el kellett hagyniuk az otthonukat. A házat most rendőrök őrzik, oda kizárólag a szakemberek mehetnek be. A balesetben négy ember sérült meg, a legsúlyosabban a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze, egy fiatal nő. Ő súlyos gerinc-, és koponyasérüléssel került kórházba, életveszélyes állapotban. Egyelőre nem az a kérdés, hogy színpadra tud-e még lépni, hanem hogy tud-e majd járni.

Előző
  • 1
Következő