budapesti elnök

címke rss

Szabadai Viktor az SZDSZ új budapesti elnöke

Szabadai Viktort választották meg az SZDSZ új budapesti elnökének. A politikus azt nyilatkozta, hogy 2009-re a pártnak 20 százalékos támogatottságot kell szereznie a fővárosban.

Molnár lett az MSZP fővárosi frakcióvezetője

Archívum2006.10.04, 15:34

Az MSZP budapesti elnökét, Molnár Gyulát választották meg szerdán a párt fővárosi frakcióvezetőjének. Molnár szerint a közgyűlés jövő heti alakuló ülése után egy héttel létrejöhet a koalíciós megállapodás az SZDSZ-szel.

Megállapodtak Demszky embereiről

Archívum2006.08.16, 18:25

Némi huzavona után megállapodott a fővárosi SZDSZ Demszky Gáborral a budapesti lista összetételéről. Lakos Imre budapesti elnök szerint a főpolgárnester mind a négy emberét befutó helyen tudhatja. A listát Demszky, Rajk László és Ikvai-Szabó Imre vezeti, de Rajk nem lesz képviselő, csak "így próbálják megjeleníteni a liberális eszmevilágot, amit ő képvisel".

Már keresik Demszky 2010-es utódját

Archívum2006.05.25, 12:08

Demszky Gábort 2010-ben már nem jelöli az SZDSZ a főpolgármesteri tisztségre - derül ki a liberális párt fővárosi vezetőinek nyilatkozataiból. Lakos Imre budapesti elnök szerint már gondolkodnak az utód személyéről, és nyíltan vagy a háttérben, de az elkövetkező négy évben felépítenek valakit.

A nevető harmadiktól tart Demszky

Archívum2006.05.18, 11:57

Az SZDSZ által szerdán újra jelölt Demszky Gábor szerint el kell kerülni, hogy egy esetleges szocialista és szabaddemokrata vetélkedés esetén a nevető harmadik, a Fidesz nyerje meg a főpolgármesteri posztot. Az MSZP budapesti elnöke nem tartja barátságos lépésnek az egyeztetés nélküli jelölést.

MSZP: Nem barátságos Demszky bejelentése

Archívum2006.05.17, 18:20

Bár Demszky a szocialisták támogatását is kérte, amikor szerdán bejelentette, hogy újra indul a főpolgármesteri posztért, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, számított a bejelentésre, de nem tartja túl barátságos lépésnek. A szocialisták csak akkor hajlandók támogatni az SZDSZ-es politikust, ha elfogadja javaslatcsomagukat.

Horn: Elég volt Demszky Gábor hitegetéseiből

Archívum2005.03.25, 21:00

Horn Gyula szerint "elég volt Demszky Gábor hitegetéseiből". A volt miniszterelnök, szocialista politikus a Klubrádió Kontra című műsorában reagált az MSZP budapesti elnökének előző napi, a főpolgármestert bíráló kijelentéseire.

A Fidesz leváltatná a fővárosi SZDSZ elnökét

Archívum2004.03.24, 17:58

Egy állítólagos kijelentés miatt le akarja váltatni a Fidesz az SZDSZ budapesti elnökét. Egy XI. kerületi közgyűlési ülésen ugyanis az egyik képviselőjük állítása szerint az SZDSZ-es alpolgármester közvetve a főépítész apja kirúgásával fenyegetőzött. Az alpolgármester tagadja, hogy ezt tette volna, és személyiségi jogai érdekében lépéseket fontolgat

MSZP: azokat ünnepeljük, akik munkából élnek

Archívum2003.05.01, 14:32

Magyarország jövőre ezen a napon, május 1-jén már az Európai Unió tagja lesz - mondták az MSZP vezetői, Kovács László pártelnök és Mandur László budapesti elnök csütörtökön a párt városligeti majálisán. Mandur László beszédében kiemelte, hogy május 1-jén azokat ünnepeljük, akik munkából élnek.

Nem készülnek Gy. Németh visszaléptetésére

Archívum2002.06.23, 19:19

Az MSZP budapesti küldöttértekezlete titkos szavazással Gy. Németh Erzsébet fővárosi frakcióvezetőt választotta főpolgármester-jelöltnek - közölte Mandur László, az MSZP budapesti elnöke szombaton. A jelölt esetleges visszaléptetésével kapcsolatos kérdésre válaszolva Mandur azt mondta, úgy készülnek, hogy megnyerik a választást, mivel mind programjuk, mind jelöltjük nagyon jó.

Előző
  • 1
Következő