Budapest
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- kékfény
- baleset
- rendőrség
- közlekedés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Olyat mutatott egy autós oktató Budapesten, amit igen ritkán látni
Annyira lusta volt, hogy a tanítvány távozása után át sem ült a vezetőülésbe.
Eddig több mint kétezer riasztást kapott a katasztrófavédelem
A pénteki vihart egy még erősebb követte szombat hajnalban, azóta már több mint kétezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez az okozott károk miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombat reggel az MTI-vel.
Az ítéletidőben két repülő is megsérült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
A szombat hajnali vihar a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is komoly fennakadásokat és károkat okozott - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.
Képek az éjszaka tomboló viharról
Több vonat is fának ütközött, több vonalon nem járnak a vonatok
Budapesten több elővárosi vasútvonalon nem, vagy csak korlátozottan lehetséges a vonatközlekedés - közölte a Mávinform szombaton hajnalban. Több más vonalon is késésekre kell számítani, van, ahol pótlóbuszok járnak.
Az angyalföldi gyilkos nem volt elég jó az ágyban, ezért ölhette meg barátnőjét
Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, holtan találtak egy 27 éves nőt Budapesten július 13-án este a rendőrök egy XIII. kerületi társasház egyik lakásában. A fiatal nőt saját barátja gyilkolta meg. A gyilkosságról most újabb megdöbbentő részletek derültek ki.
- címkék:
- gyilkosság
- Budapest
- Angyalföld
- indulat
- Címkefelhő »
Óriási eső zúdult le, a fővárosban folyamatosan riasztják a tűzoltókat a károk elhárítására
Budapesten és környékén sok riasztást kaptak a tűzoltók a hirtelen lezúdult nagy eső miatt, főként pincékbe, garázsokba, aluljárókba befolyt víz kiszivattyúzásához kértek segítséget az egységektől, akik néhány helyen kidőlt fákat is eltávolítottak - közölte a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- Budapest
- víz
- eső
- riasztás
- Katasztrofavedelem
- Címkefelhő »
Egyik napról a másikra eltűnt egy kárpátaljai magyar Budapesten – videó
Egy Budapesten élő, kárpátaljai magyar férfi eltűnt Budapesten hat nappal ezelőtt, azóta nem adott magáról életjelet. Az egész ügy rejtélyes, az eltűnése napján például egy csomagot küldött a családjának – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.
Baleset miatt nagy a dugó M1-es autópályán
Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát a 153-as kilométernél Budapest irányába - írja a police.hu
- címkék:
- baleset
- Budapest
- karambol
- Kimle
- Címkefelhő »