Budapest

címke rss

Felgyújtották a 100 Folk Celsius együttes autóját

Archívum2001.08.11, 20:24

Pár nappal ezelőtt Budapesten ellopták a 100 Folk Celsius együttes teherautóját a zenekar hangszereivel együtt. A teherautót péntek este találták meg felgyújtva és üresen Apacs község határában. A zenekart mitegy tízmilliós kár érte.

Robbanás történt egy budapesti panellakásban

Archívum2001.08.12, 19:41

Vasárnap délután 17 órakor ismeretlen eredetű robbanás történt Budapesten, a XVII. kerületi Újlak utca 23. számú panelház harmadik emeletén. A robbanásnak egy súlyos és hét könnyebb sérültje van, akik közül négy főt a csepeli traumatológiára szállítottak. A detonáció következtében az egyik lakás erkélye, valamint egyik fala az utcára zuhant. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy szakértőik vizsgálják, mi okozhatta a robbanást. 

Lebuktak a megvesztegetett pénzügyőrök és határőrök

Archívum2001.08.13, 13:53

Két pénzügyőrt, három határőrt és három civilt vettek őrizetbe vasárnap Balassagyarmaton. Az összevont akció során lebuktatott, csempészettel és vesztegetéssel is vádolt személyek ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség folytat nyomozást.

Versenyeznek a forgalomirányítók

Archívum2001.08.13, 17:35

Budapesten a Mester utca és a Vágóhíd utca kereszteződése kedden délelőtt Pest megyei forgalomirányító rendőrök mérik össze tudásukat.

Évente harminc-negyvenezren települnek ki a fővárosból

Archívum2001.08.13, 07:35

Tíz év alatt 242 ezerrel csökkent Budapest lakossága, ezzel egyidejűleg 137 ezerrel nőtt Pest megye népessége. Évente több tízezren költöznek ki az agglomerációba, leginkább a budai és a belvárosi kerületek lakói települnek ki. Megszűnt a korábbi félelem, hogy aki egyszer elveszíti fővárosi otthonát, többé nem tud budapesti lakásban élni.

Nem gázrobbanás volt az Újlak utcában

Archívum2001.08.13, 13:27

A Budapest XVII. kerületében történt robbanás után már 19 családot kellett kiköltöztetni, az épület életveszélyessé vált. A helyszíni szemle jelenleg is tart, a biztosítók mellett a főpolgármester is ellátogatott a helyszínre. Az elsődleges vélemény alapján nem gázrobbanás történt.

A nap játékosa: Christoph Metzelder (Borussia Dortmund)

Archívum2001.08.14, 13:18

A német válogatott meglehetősen tartalékos összeállításban érkezett Budapestre, a magyar válogatott elleni találkozóra. A mérkőzést sérülés miatt több futballista is lemondta, így Rudi Völler szövetségi kapitánynak az utolsó pillanatban a dortmundi Metzeldert is be kellett hívnia a keretbe. A fiatal védő minden bizonnyal pályára lép majd a Népstadionban, ami egyben azt jeneti, hogy nálunk fog debütálni a Nationalelfben.

Rendőrautó karambolozott

Archívum2001.08.14, 07:01

Hétfőn éjjel Budapest XVIII. kerületében egy autó nem adta meg az elsőbbséget egy rendőrségi Lada Nivának. A szabálytalankodó autó a villamos sínekre lökte a rendőrautót. A balesetben megsérült két rendőrt kórházba szállították.

A ralibajnok Tóth János még nem látja a jövőt

Archívum2001.08.14, 08:09

Az ifjabb Tóth János, Tóth Imre kettős a 15. Michelin Budapest Rali megnyerésével már megvédte bajnoki címét. Az ötödik bajnokságát megszerző ifj. Tóth Jánossal nemcsak a múltról, a jövőről is beszélgettünk.

Nagy értékű hamis amerikai kincstárjegyek Budapesten

Archívum2001.08.14, 16:49

Nemzetközi értékpapír-hamisító szervezetet lepleztek le az ORFK és az FBI budapesti ügynökei. Három személy előzetes letartóztatásban van, de a nyomozás még tartogathat meglepetéseket.