Budapest
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- kékfény
- baleset
- rendőrség
- közlekedés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Új SPAR szupermarket szolgálja a 15. kerületben élők kényelmét
A SPAR Magyarország folyamatosan épít üzleteket, s modernizálja a régieket, Budapesten és vidéken is, hogy minél színvonalasabban elégíthesse ki a vevői igényeket. A 15. kerületben most egy volt autószalon helyén nyílt egy kívül-belül modern SPAR szupermarket. Rákospalota, Pestújhely, Újpalota lakóinak és a fővárosba érkezőknek is kényelmes bevásárlási lehetőséget jelent az 1,35 milliárd forintos beruházásból megépült SPAR szupermarket Budapesten, a Szentmihályi út 142. szám alatt.
Pesti mesék: te tudod, milyen funkciót töltött be egykor a rakpartok két szintje?
A korábbi lejtős földpart helyett a nagy árvizek miatt lett szükség állandó védművekre, először a Lánchíd melletti szakasz épült ki, a legismertebb szakasz pedig egy korábbi városkapu nyomán kapta a nevét. Pesti mesék cikksorozatunk új darabjában a fővárosi rakpartok nevének és történetének nyomába eredünk.
Koponyát lopott a temetőből egy férfi Budapesten
Az egyik budapesti temetőben dolgozó férfit a virágboltos ismerőse rávette, hogy szerezzen neki egy koponyát. Ezt a férfi meg is tette, az újratemetésre váró csontok közül lopott el egy koponyát. A bíróság pénzbüntetésre ítélte.
A tartozás többszörösét követelte vissza a budapesti nőtől, aztán amikor az nem tudott fizetni, brutálisan megerőszakolta - videó
Nem bírta tovább a rettegést, ezért tett feljelentést egy nő zsarolója ellen. A férfitől évekkel ezelőtt kért kölcsön, aminek aztán a férfi a sokszorosát követelte vissza. A nő nem tudta fizetni az akkor már óriási összeget, ezért a zsaroló brutálisan megverte, és megerőszakolta.
Több mint 800 gyorshajtót kaptak el Budapesten a rendőrök
A BRFK októberi statisztikájából az is kiderül, hogy mennyi közúti akciót hajtott végre a fővárosban a rendőrség, és ezek során hány driftelőt, ittas sofőrt, kézből telefonálót, bekötetlen sofőrt és illegális tuningautót talált.
Szex közben szurkált meg egy prostituáltat egy férfi Budapesten
A férfi feltételesen volt szabadlábon, amikor egy V. kerületi lakásba felvitt egy prostituált nőt. Szex közben azonban a férfi minden ok nélkül rátámadt a nőre egy sniccerrel.
- címkék:
- Budapest
- erőszak
- prostituált
- sniccert
- Címkefelhő »
Újabb szélrekord dőlt meg Budapesten
Ismét megdőlt a fővárosi szélrekord, a János-hegyen óránként 79,6 kilométeres széllökést mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Árokba csapódott egy autó Ócsánál, az 5-ös főúton
Árokba csapódott egy személyautó az 5-ös főúton, Ócsa közelében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel csütörtök reggel.
Egy arab terrorista íratott Magyarországot lejárató cikket a dollármédiával
Egy tényfeltáró portál nyomozása szerint egy magyar állampolgársággal is bíró, bangladesi származású étteremtulajdonos aktívan segítette az Izraelre lecsapó, és több száz ártatlan ember életét kioltó Hamász terrorszervezetet. A Tűzfalcsoport utánanézett a cikkben hivatkozott személynek és kiderült, a terrorista gyanúba keveredett férfi - akit a magyar hatóságok már régen kiutasítottak - a dollármédia egyik szövetségese.
Rátámadt bérbeadójára egy férfi a XV. kerületben
A 62 éves támadó egy melléképületet bérelt a XV. kerületben. A bérbeadójával sokszor ittak együtt, előbbi ezért nem emlékezett, hogy a férfi fizette-e neki. Egy ilyen veszekedés fajult el, amikor egy téglával támadt rá bérlőjére a tulajdonos.
- címkék:
- áldozat
- Budapest
- veszekedés
- tégla
- XV kerület
- Címkefelhő »