Budapest Park

címke rss
A zene mentette meg a Sum 41 énekesének életét

A zene mentette meg a Sum 41 énekesének életét

23 éve indultak Kanadából. Eredetileg Kaspir néven vágtak neki a rockszakmának, de a legenda szerint egy késő tinédzserkori nyaralás pontosan 41. napján nevet váltottak, így lett Sum 41 a zenekarból. A tagcserék már rögtön a legelején beindultak – az egyikre például egy majdnem végzetes autóbaleset miatt került sor. Nagyjából 4 év alatt azonban gatyába rázták magukat annyira, hogy előálljanak az első számításba vehető dalaikkal. Nem sokkal később pedig jött az első album, az All Killer No Filler, amivel a Billboard 13. helyéig kapaszkodtak, óriási siker lett – olyan dalokkal, mint a Fat Lip vagy In Too Deep. A második lemezzel már vvégképp ...

Cseh vendégzenekart hoz magával a Budapest Parkba a Paddy and the Rats

Kultúra2019.05.10, 17:04

Május 16-án a Budapest Parkban koncertezik a Paddy and the Rats, és vendégeket is hívnak a fellépéshez.

Óriási fiesztával készül a Fradi a bajnoki cím ünneplésére

Sport2019.05.02, 16:39

Május 19-én, az OTP Bank Liga utolsó fordulójának napján a Budapest Parkban ünnepli a bajnoki címet a Ferencváros labdarúgócsapata.

Caramel is fellép a nehéz sorsú gyerekekért

Kultúra2019.04.29, 14:52

A múlt héten jelentették be, hogy jótékonysági koncert lesz a Budapest Parkban, aminek teljes bevételét az UNICEF kapja. A szervezők hétfőn jelentették be, hogy kik lesznek a fellépők. 

Dimenziókaput nyit a 8 éves Budapest Park

Kultúra2019.04.24, 17:26

Vadonatúj arculattal, új és felújított helyszínekkel és rengeteg koncerttel készül idei, sorban a nyolcadik szezonjára a Budapest Park. A Planet 8 nevet adták a szezonnak, és céljuk, hogy egyedülálló univerzumba kalauzolják a közönséget.

Iggy Pop Budapesten koncertezik

Kultúra2019.03.25, 10:21

Iggy Pop idén nyáron a Budapest Parkban koncertezik. A punk keresztapja utoljára 25 évvel ezelőtt adott önálló koncertet Budapesten. 

A legjobb magyar hip-hop-formációkkal nyitja a szezont a Budapest Park

Kultúra2019.03.21, 17:32

A Fővárosi Rapcirkusszal kezdi idei, nyolcadik szezonját a Budapest Park. Ez egy egyedülálló, stílusokon átívelő, all star-koncert, ahol a magyar hip-hop legjobbjai lépnek fel nagyzenekaros kísérettel.

8-szoros Grammy-díjas koncertezik a Parkban

Kultúra2019.02.11, 10:55

Ziggy Marley, Bob Marley legidősebb fia idén nyáron lép fel először Budapesten. A koncert a Budapest Parkban lesz júniusban.

Kifújogták Majkát a Ganxsta Zolee és a kartel rajongók a Budapest Parkban, "Hol van Curtis?" kiáltásokkal

Life.hu2018.10.02, 06:31

A Ganxsta Zolee és a Kartel Big Daddy Laca 50. születésnapját egy hatalmas bulival ünnepelte meg a Budapest Parkban, ahol Döglégy két barátját, Majkát és Curtist is szerette volna egy színpadon látni, ám csak az ózdi hős vett részt az ünnepi koncerten. A rajongók reagáltak...

Háromnapos fesztivállal zárja hetedik évadát a Budapest Park

Archívum2018.09.18, 14:43

A Kapuzárási Piknik nevű minifesztivállal zárja idei, hetedik évadát a Budapest Park. A fellépők közt ott van az idén egyetlen önálló parkos koncertjét adó Ganxsta Zolee, a táncosokkal, dívákkal kiegészülő Brains, illetve az 2018-as év utolsó budapesti koncertjét adó Punnany Massif.

Ez a két zenekar Budapesten itt áll először együtt színpadra

Kultúra2018.08.08, 15:02

A fővárosban először augusztus 16-án, a Budapest Parkban lép fel együtt a Bohemian Betyars és a Parno Graszt.

Nézze meg, melyik magyar előadó lép fel Jason Derulo előtt

Archívum2018.07.31, 13:18

Vasárnap lép fel a Budapest Parkban a pop és R&B-király, Jason Derulo, aki többek között az idei focivébé egyik himnuszát is jegyzi. 

Punnany Massif: soha nem látott szülinapi kavalkád a Parkban

Kultúra2018.07.17, 09:56

15. születésnapját és 21. parkos koncertjét ünnepli a rekorder Punnany Massif július 21-én, a Budapest Parkban. Nem akármilyen show-val készülnek.

Majka így keresett milliókat egy hét alatt

Kultúra2018.06.26, 12:19

Majka nemrég fellépett a Budapest Parkban, és olyan sikeres volt a koncert, hogy szeptemberben visszatérnek Curtisszel. Már most alig van jegy az őszi koncertre, és még egy adalék: Majkáék megdöntötték saját eladási rekordjukat ezzel a koncerttel.

Már nem sörözik az 50 éves Lukács László a koncertek előtt

Archívum2018.05.07, 14:26

Lukács László a sokéves rutin ellenére is izgult, amikor tízezer ember előtt ünnepelhette meg a születésnapját a Budapest Parkban. A koncerten rendhagyó módon a frontember egyedül állította össze a dallistát személyes kedvenceiből. Lukács László azt is elmondta, hogy mostanában már nem sörözéssel ütöti el az időt a koncertek előtt. 

15 év legpunnanybb dalai élőben

Kultúra2018.05.03, 09:38

A 15 éves Punnany Massif a legújabb válogatáslemezét mutatja be a Budapest Parkban szombaton.

A Tankcsapda frontembere, Lukács Laci elárulta, nem kell sokat várni az új dalokra

Life.hu2018.05.02, 16:00

A Budapest Park minden eddiginél színesebb felhozatallal és világsztárokkal vág neki hetedik évadának, de első telt házas buliját a Tankcsapda - Lukács fél évszázad koncertje prezentálja. Ezért faggatta ki a Life.hu riportere, Domszky László a banda frontemberét, Lukács Lacit arról, hogy mire számíthatnak a rajongók, és mikor lesznek végre új dalok. Lukács pedig készséggel válaszolt, elárulta, már nem kell sokat várni az új számokra!

Sebestyén Balázs és Majka fogadtak: a squash pályán derül ki, ki szivatja meg a másikat

Life.hu2018.04.27, 14:32

Nem mindennapi fogadást kötött Majka és Sebestyén Balázs. A sqash pályán dől el, hogy ki marad alul. A tét igencsak nagy. 

Budapest Park: egész nyáron fesztivál idén is

Kultúra2018.04.26, 15:05

Minden eddiginél színesebb felhozatalával vág neki hetedik évadának a Budapest Park. Az évről évre bővülő, egész nyáron át nyitva tartó programhelyszín nagynevű külföldi előadókkal, különleges művészeti programokkal, az éjszakai élet felpezsdítésével és új arculattal várja a szórakozni vágyókat. 

Majka bejelentést tett: megdöntötték a jegyeladási rekordokat

Life.hu2018.04.23, 09:41

Majka hatalmas örömhírről és büszkeségről számolt be Facebook-oldalán: nem lehet már jegyet venni koncertjére, ugyanis rekordidő alatt elkelt az összes! Ez még a külföldi sztároknak sem sikerült, csak neki.

Jason Derulo nyáron a Budapest Parkban lép fel

Kultúra2018.05.22, 16:56

Augusztus 5-én a Budapest Park ad otthont Jason Derulo bemutatkozó koncertjének a magyar fővárosban. Karrierje nagyon rövid idő alatt, robbanásszerűen indult be, azóta pedig folyamatosan ível felfelé.

Fábián Juli emlékkoncertet tartanak a Budapest Parkban

Archívum2018.02.26, 13:49

Koncerttel emlékeznek a tragikusan fiatalon elhunyt énekesnőre, Fábián Julira a Budapest Parkban. 

Újra Budapestre jön a Die Antwoord

Kultúra2018.02.13, 14:39

A Die Antwoord utoljára 2016-ban zenélt Magyarországon, akkor a Sziget fesztivál nagyszínpadán, de előtte 2014-ben már a Budapest Parkban is játszott. Az idén 10 éves trió nyáron újra Budapestre látogat.

Újra Budapestre jön az Alice In Chians

Kultúra2018.01.19, 16:34

A grunge egyik úttörője, a számtalan Grammy-jelöléssel és több mint 20 millió eladott lemezzel, illetve az egyik legelvakultabb rajongóbázissal büszkélkedhető Alice In Chains 9 év után újra Budapesten koncertezik.

62 éves, de ebből semmi nem látszik majd a színpadon

Kultúra2017.12.11, 13:31

Nyolc év után ismét Magyarországon ad koncertet Billy Idol, 2018. július 2-án a Budapest Parkban lép fel. Legutóbbi magyarországi koncertje a 2010-es VOLT Fesztiválon volt. Utoljára önálló koncertet pedig 2006-ban adott Budapesten, akkor a Petőfi Csarnokban játszott. 

Jön a Queens Of The Stone Age, reméljük, senkit nem rúgnak fejbe

Kultúra2017.12.11, 14:25

2014-es szigetes fellépése után újra Budapesten játszik a Queens Of The Stone Age. 2018 júniusában lesz a következő magyarországi koncertjük, a Budapest Parkban lépnek majd fel. 

21 év után újra Magyarországon lép fel a Body Count

Kultúra2017.12.05, 12:08

A Body Count Ice-T hobbiprojektjeként született meg 1990-ben, aztán egymás után jöttek a lemezek, és a hobbiból egy komoly formáció lett, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal már 27 éve működik. Utoljára a '90-es években játszottak Magyarországon, és 2018-ban újra itt koncerteznek, ezúttal a Budapest Parkban. 

Lezárja szülinapi turnéját a Quimby

Archívum2017.08.25, 13:24

A Quimby 25 éves turnéját szeptember 2-án a Budapest Parkban zárja, ahol ismét megidézik a Micsodaország univerzumát.

Leslie Mandokit ünnepelte Budapest

Kultúra2017.08.09, 17:40

Páratlan sikerű koncertet adott a Man Doki Soulmates a Budapest Parkban. Leslie Mandoki, a világhírű zenész, költő és producer világsztár zenészbarátaival lépett fel. A három és fél órás koncert végén a közönség újabb és újabb ráadásszámokat követelt. Bobby Kimball, Chris Thompson vagy éppen Randy Brecker mellett fellépett Bródy János és Horváth Charlie is.

Caramel: Ezt már senki nem tudja tőlünk elvenni

Kultúra2017.07.27, 09:41

Molnár Ferenc Caramel legújabb lemeze július 28-án jelenik meg letölthető formában és egy népszerű hetilap mellékleteként, de az énekes gondolatban már csaknem fél évvel előrébb kell, hogy járjon. A legfullasztóbb nyári melegben ugyanis éppen nagykabátban, sálban, sapkában és kesztyűben állt modellt a karácsony közelében, december 22-én esedékes Aréna-koncertjét népszerűsítő óriásplakátok fotóihoz, amikor az Origo stábja meglátogatta, hogy újra felvegyük néhány hónappal ezelőtti beszélgetésünk fonalát, és a 7 című új albumáról kérdezzük Caramelt.

Még csak most jön a java a Budapest Parkban

Kultúra2017.07.18, 14:14

A 2017-es szezon feléhez érkezett a Budapest Park. Több mint 200 ezer látogató, teltházas bulik, hazai és külföldi headliner előadók koncertjei (valamint 250 ezer korsó pultból kimért sör) alkotják az eddigi mérleget, de Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén állítják: a java még csak ezután jön. Július 20-án Marilyn Manson lép fel, akinek már minden jegy elfogyott a koncertjére, de a nyár folyamán még az idei év legnagyobb slágerének előadója, Luis Fonsi és a technolegenda, Paul Kalkbrenner is érkezik a Budapest Parkba.

Leslie Mandoki: Nem bántam meg, hogy Robbie Williams nem lett a zenekar tagja

Itthon2017.07.13, 19:51

Augusztus 8-án, két nappal a 25 éves Sziget Fesztivál előtt ad koncertet a világhírű Leslie Mandoki és kivételesen sikeres és elismert zenészekből álló supergroupja, a Man Doki Soulmates a Budapest Parkban. A koncerten magyar sztárvendégek is lesznek, Bródy János és Charlie is különleges meglepetéssel készül a közönség számára. 

Először Magyarországon a Foster The People

Kultúra2017.06.22, 14:27

Mark Foster és zenekara először lépnek fel a budapesti éjszakában indie-diszkó slágereikkel, a Budapest Park fellépőiként. A VOLT karszalaggal érkező fesztiválozók pedig olcsóbban válthatnak jegyet, akár a helyszínen is.

Csak a szocialista képviselő akar P+R-t csinálni a Budapest Parkból

Itthon2017.05.22, 21:53

Tegnap adott számot róla a sajtó, de mára már hamisnak bizonyult a hír, amely szerint a IX. kerületi önkormányzat bezárná a Budapest Park nevű szórakozóhelyet, a területre pedig parkolót építene. A kezdeményezés sajtóinformációk szerint egy helyi szocialista képviselőtől indult, Pál Tibornak régóta útban van a jó nevű klub. Most Bácskai János polgármester adott ki közleményt, amelyben cáfolta, hogy ő, vagy a ferencvárosi önkormányzat támogatná az elképzelést. Tarlós István is jelezte, hogy nincs ilyen terv és Pál Tibor is nyilatkozott, hogy ő mindösszesen csak jószándékúan érdeklődött a kérdésben. 

Rúzsa Magdi egyetlen helyen lép fel Budapesten idén

Archívum2017.04.25, 17:37

Ha Budapesten szeretné látni Rúzsa Magdit, akkor egyetlen lehetősége van idén, a díva ugyanis a Budapest Parkot választotta egyetlen fővárosi koncerthelyszínének.

Ez a fesztivál idén is hónapokig tart

Kultúra2017.04.25, 17:49

Az egyik első bizonyíték arra, hogy már visszafoghatatlanul közeledik a nyár és a fesztiválszezon, hogy április 27-én megnyitja a kapukat a Budapest Park, a főváros fesztiválközpontja. Az idei már a hatodik nyár, amikor a legnépszerűbb hazai előadók mellett világhírű zenészek is színpadra állnak a Parkban, amely viszont már nem csak éjszakai bulihely. Szabadulószobák, hétvégi gyerekprogramok, exkluzív helyszínek, izgalmas dekorációk, mostantól pedig kertmozi és egy egész nap nyitva tartó pihenőhely, a Nagyszünet is fogadja a közönséget.

Marilyn Manson vagy a Scooter mellett jön a Foster the People is

Kultúra2017.03.13, 13:41

Hatodik nyarát nyitja Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park, ahol idén is igen illusztris külföldi nevek szerepelnek a programnaptárban. 12 év után újra Magyarországra érkezik Marilyn Manson, fellép a Good Charlotte és a Simple Plan, valamint olyan kedvencek is visszatérnek, mint a Parov Stelar, a Scooter vagy DJ BoBo. A tavasz közeledtével pedig újabb nevet jelentettek be: jön a Foster The People.

Marilyn Manson budapesti koncertjére péntektől lehet jegyet venni

Kultúra2016.12.06, 10:47

Marilyn Manson 12 év után tér vissza Budapestre. Új albumával, a SAY10 munkacímű lemezzel indul jövőre turnéra. 

Stílusosan zárja a nyarat a Budapest Park

Kultúra2016.09.17, 14:10

A legmenőbbeket hívták a Kapuzárási Piknik fesztiválra – a végén Example csukja az ajtót.

Belépnek az auránkba, és ez így gyönyörű

Archívum2016.08.21, 21:56

Kevés elvarázsoltabb zenekar van a világon, mint a Crystal Fighters. Az angliai elektro-folk csapat 2007-ben alakult Londonban, azóta két lemezük jelent meg. Zenéjük valahol a ködös baszk kultúrában gyökerezik, de annyi varázsport szórtak a hangzásra az elmúlt években, hogy néha tényleg nehéz kivenni, hogy mi is formálódik a lila felhők közül. A Sziget tartott egy afterpartyt a héten a Budapest Parkban, az egyik fellépő pedig az angliai csapat volt. Az inkább valamiféle modern sámánnak tűnő énekessel, a nemrég vegán étrendre áttért, dzsungelből visszatért Sebastian Pringle-lel beszélgettünk.

Punknak lenni arról szól, hogy szeretnél boldog lenni

Kultúra2016.08.20, 18:03

A Slaves az egyik legfrissebb punk csapat a mai zenei palettán. A négy éve alakult duó első albuma - sok kisebb-nagyobb lemezt követően - tavaly jelent meg. Az angol albumlistán a nyolcadik helyig kapaszkodtak, azóta pedig mindenfelé zúznak a világban. A héten pont Magyarországon, a Budapest Parkban tépték a húrokat a Sziget hivatalos Afterpartyján. Laurie Vincenttel és Isaac Holman-nel beszélgettünk.

Gördeszkás hardcore punkokból alakult a Brains

Kultúra2016.06.24, 14:00

Hogyan készül fel egy koncertre a Brains? Honnan indultak? Miért mondják magukról, hogy nehéz esetek? Az Origo a banda Irie Maffiában is felbukkanó énekesével, MC Columbóval, a gitáros Varga "Jimbo" Norberttel, a billentyűs Lukács Leventével és a basszusgitáros Endrei Dáviddal beszélgetett. 

Nyárindító Punnany-koncertek a Parkban

Kultúra2016.05.13, 20:33

Vendégelőadók és látványos meglepetések is lesznek a hétvégi nyárindító koncerteken. A Punnany Massif pénteken és szombaton koncertezik a Budapest Parkban.

Scooter koncerttel indítja szezont a Budapest Park

Archívum2016.04.13, 23:18

Április 28-án indítja az idei szezont a Budapest Park. A nyitóhétvégre rögtön egy Scooter koncertet szerveztek az idén ötéves szabadtéri szórakozóhelyen.

Karsai Zitát kihagyták Dj Bobo budapesti show-jából

Life.hu2015.07.27, 09:05

A híres dj hazánkban, a Budapest Parkban ad koncertet hamarosan. Karsai Zita, aki a svájci rapper show-jának egyik főszereplője mégsem lép fel nálunk.

Durván megcibálják a gitárokat

Kultúra2015.06.16, 16:54

Hatalmas metalcore bulit tartanak június 17-én, szerda este a Budapest Parkban. Már délután ötkor megkezdődik a gitárcibálás: fellép a Bury Tomorrow, a Motionless in White, a Hollywood Undead és az Asking Alexandria.

Feloszlik a Heaven Street Seven

Life.hu2015.02.18, 14:34

Szűcs Krisztián, az együttes frontembere a Budapest Park sajtótéjékoztatóján jelentette be, hogy a magyar alternatív stílus egyik legfőbb képviselője, a Heaven Street Seven tagjainak útjai elválnak.

20 év után feloszlik a Heaven Street Seven

Kultúra2015.02.18, 14:55

Szűcs Krisztián, a zenekar frontembere, ma délelőtt a Budapest Park sajtótéjékoztatóján jelentette be, hogy a magyar alternatív szcéna egyik legfőbb képviselője, a Heaven Street Seven befejezi működését.     

Most megtudhatod, mit tehetsz a szívedért!

Life.hu2014.09.24, 22:28

Mark Twain szerint "az időjárás az az állapot, amire mindenki panaszkodik, de senki sem csinál semmit ez ügyben". Viszont ha ránk hallgatsz - és nem törődsz az időjárással -, ezen a hétvégén sem fogsz unatkozni. Tuti koncertek, lerészegítő kutatások, sport és autók is vannak most a terítéken. 

Bor, mámor, Andrássy út - Programajánló

Life.hu2014.09.17, 22:03

Lehet utálni az őszt? Bár nem süt olyan melegen a nap, mint nyáron, ami persze hiányzik is, de a sok-sok bornap és kirándulás kárpótol. Ráadásul nemcsak nappal, de éjjel is portyázni indulhatsz, ha kultúrára vadászol!

Filmek, sörök, finom kaják - válassz programot velünk!

Life.hu2014.09.10, 22:14

Új évszak, új programok. Már nincs nagy meleg, így végre nagyobb kedvvel mozdulunk ki. Filmek, sörök, finom kaják. Íme, az e heti felhozatal.

Lukács László: "...egy kis pezsgőlocsolást ígérhetek!"

Life.hu2014.09.06, 22:30

Ez az év a Tankcsapda életében az ünneplésről szól - idén lettek 25 évesek. Ebből az alkalomból faggattam az énekesüket, mire számítsunk a Budapest Park-beli születésnapi koncerten. Kultúrcsemege Lukács Lacival, a Tankcsapda frontemberével.

Bulizz a Quimbyvel és tömd meg a hasadat!

Life.hu2014.09.03, 22:50

Ne töprengj tovább, máris mondjuk, mi lesz a héten. Ha van gyerkőc, akkor a Pöttömkert szezonzáró rendezvényén a helyetek. Abban az esetben, ha inkább enni támadna kedved, a Szentesi Lecsófesztiválon lesz miből választani, ha inkább innál, akkor az Etyeki Pikniket ajánljuk. Nézhetsz rövidfilmeket a Corvintetőn vagy képeket az ARC kiállításon, de a Quimby koncertjén is kitombolhatod magad, ha ahhoz  van kedved. Egy biztos, unatkozni most sem fogsz!

Varázslatos kalandok az éjszakában

Life.hu2014.08.27, 21:45

Ezen a héten is lubickolunk a jobbnál jobb programok tengerében. A legizgalmasabb koncerteket ajánljuk - ez alap -, mellette pedig az állatkertet éjszaka és a Keletet, ahogy egy magyar utazó látta. De ha enni támadna kedved, ahhoz is adunk tippet!

A fesztiválimádóknak még mindig mázlija van!

Life.hu2014.08.20, 22:40

Fesztivál még mindig akad. De ha már elég volt a hangos zenéből és a tombolásból, akkor Győr csak téged vár! Borozhatsz kedvedre, az ország legfinomabb nedűit töltik a poharadba. De hoztunk sportot, kihívást és kiállításokat is. Látjátok? Mindenkire gondoltunk!

Kihívás minden mennyiségben - vesd bele magad!

Life.hu2014.08.14, 13:04

Szerencséd van! Ezen a héten is akad program bőven, amiből válogathatsz. Először is koncert, koncert és még több koncert, tetejébe pedig a Sziget fesztivál. Ha pedig nem zenére vágynál, egy balatoni sportdzsemborival és a kihívások hétvégéjének programjával is készültünk - az izomláz garantált!

Vérpezsdítő programok, kulináris kalandok - élvezd az augusztus legszebb napjait!

Life.hu2014.08.06, 22:13

A következő programok egy része vérpezsdítő, más része vértisztító vagy éppen értágító... Igen, az élvezet úgy teljes, ha van benne zene, latin ritmus, egy kis pálinka és rengeteg fokhagyma!

A Válaszra várva

Kultúra2014.08.07, 15:59

A Die Antwoord utoljára 2010-ben járt Magyarországon - rajongói azóta is várták, és végre újra megkaphatták a Választ. A szinte már vonzóan ronda Ninja és ufó szemű társa, Yolandi Visser rövidre vágott, de látványos koncerttel mutatták meg, mit is jelent a Zef életérzés. Pornó, haláltánc, símaszkos, elcsúfított táncosnők: az intézményesített mocsok szabadult el kedden este a Budapest Park színpadán. 

Szabadulj a szobából, pattanj kerékpárra!

Life.hu2014.07.31, 08:39

Elérkezik a nyár utolsó hónapja, búsulni azonban nincs okod, ugyanis még mindig jobbnál jobb programok várnak rád. A döntés csakis a tiéd!

Olyan akartam lenni, mint Robert Plant, Freddie Mercury vagy Steven Tyler - James LaBrie a Quartnak

Kultúra2014.07.27, 18:10

Kilencedik alkalommal járt Magyarországon a Dream Theater. A koncert előtt a frontemberrel, James LaBrie-vel beszélgettünk. A látványos vetítésekkel tarkított, monstre 3 órás koncerthez külön engedélyt kellett kérnie a Budapest Parknak, pedig még előzenekar sem volt és így is majdnem 23 óráig tartott a műsor. LaBrie szerint nincs is szükségük vendégre, előzenekarra, a rajongóik az ilyen hosszú bulikat szeretik és ezt is várják el a maximalizmusáról elhíresült bandától.

Amikor két ellentétes zenei világ találkozik...

Kultúra2014.07.25, 15:37

Ez történt tegnap a Budapest Parkban. A Brains félretette az összes tehetségkutatóval kapcsolatos előítéletét, és felkérte Kállay-Saunders Andrást, egy rövid, közös produkcióra. Lehet azt mondani, hogy ügyes marketingfogás, pedig egyáltalán nem ezzel a céllal futottak neki. S még mielőtt bárki bármilyen összeesküvés-elméletet gyártana, ezeknek a srácoknak egyetlen céljuk van: zenélni. Elismerik egymás tehetségét, szeretik egymás zenéjét, és két jóból kis eséllyel születik valami égetnivalóan rossz produktum.

Tizenhat évesen lett világsztár - most te is élőben láthatod!

Life.hu2014.07.23, 22:07

A füledet vagy a hasadat szereted jobban? Bármelyiket is választod, mi menő tippeket adunk, hogyan kényeztesd, július vége ugyanis hemzseg a jobbnál jobb zenei és gasztronómiai programoktól. Figyelj csak!

Visszatér az amerikai rock álomszínháza

Kultúra2014.07.23, 11:28

A progresszív rock évtizedeken átívelő népszerűségét bizonyítja, hogy még a 21. században is akad kivételesen elismert zászlóvivője. A Dream Theater legutóbbi lemezét népszerűsíti július 26-án a Budapest Parkban.

Ez a zúzós zenék és izgalmas utazások hete - tarts velünk!

Life.hu2014.07.16, 18:45

Ha nyár, akkor zene minden mennyiségben! Ezúttal egy kicsit nosztalgikus hangulatba ringatunk, de azért nem úgy... Nagy klasszikusokat ajánlunk punktól popig - testközelből! 

Lazulj a pároddal varázslatos nyári programokon

Life.hu2014.07.09, 23:53

Július egyértelműen a fesztiválok hónapja. Nemrég lett vége a VOLT-nak, most pedig az EFOTT-on van a sor, hogy elcsábítson. Ha esetleg mégsincs kedved több napos programhoz, csupán könnyed délutáni, illetve esti kikapcsolódásra vágysz, akkor sincs gond: mi mindenre gondoltunk!

Légy színes, légy nyitott - legyél velünk!

Life.hu2014.07.03, 17:17

Mindenkinek bőven jut a július eleji programokból, most aztán színes a választék. Koncertek, gyerekfoglalkoztatók és kifejezetten csajos programok is szerepelnek a kínálatban, úgyhogy csak annyi a dolgod, hogy kiválaszd a számodra legvonzóbbat!

Június végi jövés-menés - vesd bele magad a partizásba!

Life.hu2014.06.25, 23:26

Június vége és július eleje szinte minden hobbinak kedvez. Részt vehetsz sportéjszakán, koncerten, designbemutatókon és bolhapiacon, és ha már nagyon elfáradtál a jövés-menésben, még a pocakodat is megjutalmazhatod finom falatokkal!

Péterfy Bori: "A nő ezer szerepnek felel meg"

Life.hu2014.06.22, 10:27

Kultúrcsemege az énekesnővel a Budapest Parkban rendezett június 25-i Péterfy Bori & Love Band koncert előtt.

Imádnivaló helyek és teraszok focinézéshez

Life.hu2014.06.19, 22:04

Ugyan a címvédő Spanyolország már elbúcsúzott tőlünk, illetve a brazíliai világbajnokságtól, dübörögnek tovább a jobbnál jobb meccsek. Ahogy szorul a hurok a nemzetek nyaka körül, úgy lesznek egyre izgalmasabbak az összecsapások, melyeket neked is muszáj a szabadban, többszáz focirajongó között nézned! Íme a Life.hu terasztippjei!

Ha unod a focit, menj divatbemutatóra - éjszaka!

Life.hu2014.06.18, 22:30

A vébészezon sok párkapcsolatban konfliktusokat szül, hiszen nem minden nőről mondható el, hogy odáig lenne a labdarúgásért, a férfiak többsége viszont annál inkább szereti. Ha te sem kedveled a focit, a pasid ellenben éjjel-nappal a tévén csüng, ne vitatkozz vele, hanem találd fel magad: szervezz csajos programot! 

Gogol Bordello - ahol tényleg mindenki táncolt

Life.hu2014.06.18, 17:21

"Ja, ő az, aki a Macskajajban énekelt, ugye?" - hát majdnem. Tény, hogy az énekes-frontembert, a gyakran félmeztelen Eugene Hützöt és bandáját nehéz elfeledni: és nemcsak az általuk teremtett cigánypunk zenei műfaja, hanem őrültebbnél őrültebb koncertjeik miatt is. Gogol Bordello szombat este lépett fel a Budapest Park színpadán - azóta próbáljuk feldolgozni.

Majka: "Úgy kell majd bottal agyonütni, nyugi..."

Life.hu2014.06.14, 22:33

Június 20-án a Budapest Park Nagyszínpadán lép fel Majka&Curtis, akik 2014 egyik jelentős könnyűzenei díjkiosztóján, a 22. BRAVO OTTO-gálán Az év együttesének járó díjat zsebelték be - egy évvel azután, hogy Belehalok című számukért is hazavihettek már egy arany indiánt. 

Agárdi Szilvitől tanulhatunk teljességet – de csak a nyitómeccs után!

Life.hu2014.06.12, 14:16

Ezt a hetet csakis a fanoknak ajánljuk: szeresd a focit, a kisállatokat, a jógát vagy a vízitúrázást – mindenképpen tudunk ajánlani valami érdekes programot neked!

Öleld meg a kutyádat - izgalmas rekordkísérlet részese lehetsz!

Life.hu2014.06.04, 23:59

Hivatalosan is beköszöntött a nyár, és bár az időjárás még nem mindig felhőtlen, izgalmas programokból most sincs hiány. Evezz a Dunán, kóstolj finom borokat, látogass koncerteket és ne feledd el megölelni a kutyád.

Life.hu Csajfeszt a nagyoknak, gyereknapi tobzódás a kisebbeknek

Life.hu2014.05.29, 09:07

Van, amikor megengedett, hogy otthon lustizz, de ez a hétvége most nem erről szól! Gyere, bulizz a Life.hu-val!

Új együttest alapítottak a '90-es évek népszerű zenészei

Life.hu2014.05.12, 19:02

Újra színpadon a Happy Gang, akik ezúttal új tagokkal és új névvel lépnek majd a színpadra.

Budapesten játszhat az Anthrax és a Paramore is

Kultúra2013.04.03, 10:16

A legnagyobb fővárosi szabadtéri szórakozóhelyként hirdetett Budapest Parkban április 25-én indul majd a szezon, a szervezők több külföldi fellépőt is bejelentettek.

Előző
  • 1
Következő