Budapest Parádé

címke rss

Őszi terek - zárt lehetőségek

Partytár2007.09.25, 13:46

Bár a nyár utolsó napsugarai még melegítik a kerthelyiségeket, a klubok már az őszi-téli szezonra készülődnek. A hétvége számos nyitóbulija után is érdemes nyomon követni az eseményeket - a fedett szórakozóhelyek kínálata talán még a nyári választéknál is szélesebb. Körképünkből kiderül, milyen változások - klubnyitások és -megszűnések - történtek, és az is, hogy mivel csábítják a vendégeket az idén, az undergoundtól a trendiig.

Negyedszáz fesztivállal zár az Almássy

Partytár2007.09.10, 18:56

Az Almássy Téri Szabadidőközpont Budapest egyik legrégebbi koncerthelyszíne, most viszont elérkezett számára az utolsó év: jövőre végleg bezár. A 2008-ban huszonöt éves épület huszonöt fesztivállal ünnepli megnyitásának évfordulóját. A búcsúztatásból szeptemberben többek között Takáts Eszter, a Magashegyi Underground, EfZámbó István, Diapositive, a Psycho Mutants, a Kaukázus és a Singas Project veszi ki a részét.

Ismét Budapesten a VNV Nation

Partytár2007.09.07, 20:34

Szeptember 8-án a Kultiplexben gyülekezhetnek, akik a két és fél évvel ezelőtti fergeteges hangulatú hazai bemutatkozása után ismét meg akarják nézni a futurepop évtizedes hírű formációját, a VNV Nationt. A szombat este a hajnalig tartó afterpartyval, és a német Head-Less EBM-futamaival válik majd teljessé.

Szex, szerelem, szakítás - Róisín Murphy újra Budapesten

Partytár2007.08.28, 10:49

A legendás Moloko zenekar énekesnője szerdán este ad koncertet a Jövő Házában. Róisín Murphy most az elektronikus zenei zsenivel, Matthew Herberttel dolgozik együtt.

Bónusz Parádé nélkül először - megvannak a nyertesek!

Partytár2007.08.24, 16:25

Hét év után most ez az első nyár, hogy nincs Budapest Parádé. A nyárzáró party szervezője, a Sziget Kulturális Szervezőiroda már januárban bejelentette, hogy elmarad a rendezvény, ám az eddig megszokott módon megrendezik az afterpartyként ismert Bónuszt. Eközben több internetes portál arra buzdítja az egykori Parádé-rajongókat, hogy mégis menjenek ki augusztus 25-én a megszokott útvonalra. Három darab kétfős jegyet sorsoltunk ki!

A világ legjobb dj-je másfél év után újra Budapesten

Partytár2007.08.01, 11:49

Paul van Dyk, az augusztusban megjelenő új albumának lemezbemutató világturnéja keretében szeptember 15-én, közel másfél év után ismét Magyarországra látogat, ráadásul ugyanarra a helyszínre, a budapesti Syma Csarnokba. A Trancetream előzetese.

Szép szaxis lány a Petőfi Csarnokban

Partytár2007.07.23, 18:42

A funky és a dzsessz határvidéken mozgó szaxofonista hölgy kedden lepi meg a magyar közönséget a Petőfi Csarnokban, világhíres barátai társaságában. A smoothjazztől a lüktető funkyig minden előkerülhet a színpadon, sőt egyes hírek szerint akár maga Prince is befuthat, hogy megnézze saját zenekarát.

Tiësto Bécsben - gyere velünk!

Partytár2007.06.19, 21:39

Ausztria egy különleges helyén, egy üvegpiramisban, gigantikus pálmafák alatt kerül megrendezésre az Elements Of Life világkörüli turné osztrák állomása 2007. június 29-én.

Csók és még mi minden - magyar Guiness-rekordok

Partytár2007.06.07, 17:27

Szombaton arra készül Budapest, hogy visszavegye a tömeges csókolózás világrekordját Manilától. Júliusban a Farkashegyi Reptéren a tömeges dj-zés Guinness-rekordját próbálják megdönteni. De volt már magyar fröccs- és dödöllerekord, fogmosáscsúcs, sőt mi tartjuk a legmagasabb konty rekordját is.

Csillagok alatt - szabadtéri szórakozás Budapesten

Partytár2007.05.11, 21:23

Május derekára véget ér a fedett pályás szórakozás monopóliuma, és egymás után nyílnak a kerthelyiségek, teraszok, beachek. Szabadtéri körkép a romkocsmáktól a teraszokon át a táncos kertekig - budapesti szórakozóhelyek a csillagok alatt.

Dunai kapcsolatok - négyéves az A38

Partytár2007.05.07, 18:06

Negyedik születésnapját terasznyitással és ingyenes koncertekkel ünnepelte az A38 hajó április végén. A hajó az elmúlt években Budapest és Magyarország egyik legfontosabb kulturális helyszínévé nőtte ki magát.

Dupla dinamit - nyerj jegyet a Bomb The Jazzre!

Partytár2007.04.18, 22:34

Ötödik éve fut Budapest egyik legigényesebb partysorozata, a dzsessztől a hiphopig terjedő skálán sokféle stílust bebarangoló Bomb The Jazz. A jubileum alkalmából kétfelvonásos születésnapi összejövetel lesz a Merlinben - az elsőre jegyet lehet nyerni a party.[origo].hu-n.

A Scratchmaster General először nálunk - Q-Bert a Merlinben

Partytár2007.04.05, 19:18

Rob Swift februári látogatása után a turntablism műfajának újabb géniusza érkezik Budapestre, méghozzá a szkreccs nagymestere, dj Q-Bert személyében. A filippínó-amerikai lemezjátszóművész nevét a kilencvenes évek eleje óta áhítattal ejti ki a száján az, aki csak egyszer is hallotta, mit művel az acéltányérokon.

Két jazzbombázás közben - április a Merlinben

Partytár2007.04.04, 10:23

A szeptember óta partyhelyszínként is működő Merlin Budapest eddigi legerősebb zenei programját kínálja áprilisban. Elöljáróban néhány név a menüből: dj Q-bert, Yoda, a Mode Selector, a Grove Collective, a Hybrid, az Aloe Blacc, valamint a Susanna Wallumrod And The Magical Orchestra.

Psyból is van pop - hétvégi partyajánló

Partytár2007.03.30, 15:05

A Kálvin téri aluljáróban már csütörtök este elkezdődött a mulatság, a majd' nyolc éve működő Cha-Cha-Chát búcsúztatandó. Emellett egyéb táncparkettek is megtelhetnek a hétvégén, hiszen Budapestre jön az izraeli psy-pop-ikon, Yahel, az amerikai spoken-word-költőnő, Ursula Rucker, az új-zélandi dárenbézer-duó, a State of Mind és az amerikai house-dj, Demi, vagy holland kollégáik, a 16 Bit Lolitas.

Snoop Dogg végre Budapesten

Partytár2007.03.27, 19:45

Hosszú pályafutása során először látogat Budapestre a nyugati parti hiphopvilágsztár, Snoop Dogg. Április 5-én egy exkluzív bulin lép föl a Hajógyári-szigeti Studióban, ahol új lemezét promózza.

Tiësto világkörüli turnéja májusban ér Budapestre

Partytár2007.03.23, 08:56

A holland Tiësto, a világ egyik és Magyerország legnépszerűbb dj-je május 26-án a Syma Csarnokban mutatja be új albumát, az Elements of Life-ot a hazai közönségnek. Nyolcvannégy állomásos világkörüli turnéjának ötödik helyszíne lesz a budapesti koncert, melyet még egy afterparty is követ Tiëstóval. A party.[origo].hu-n jövő héten indul a játék a csúcstechnikás megakoncert ingyenjegyeiért.  

Tiësto világkörüli turnéja májusban ér Budapestre

Partytár2007.03.22, 12:01

A holland Tiësto, a világ egyik és Magyerország legnépszerűbb dj-je május 26-án a Syma Csarnokban mutatja be új albumát, az Elements of Life-ot a hazai közönségnek. Nyolcvannégy állomásos világkörüli turnéjának ötödik helyszíne lesz a budapesti koncert, melyet még egy afterparty is követ Tiëstóval. A party.[origo].hu-n jövő héten indul a játék a csúcstechnikás megakoncert ingyenjegyeiért.

Barkácsolt-harácsolt hangszerek és Buddha-masina - Ultrahang Fesztivál a Merlinben

Partytár2007.03.21, 22:12

A harmadik Ultrahang Fesztiválon öt napon keresztül nem kevesebb, mint ötvenhárom kísérleti elektronikus zenei formáció lép föl Budapesten a Merlin Színházban. A szerdától vasárnapig tartó rendezvény kivételes alkalom (és nem csak a mi kontinensünkön) arra, hogy ízelítőt kapjunk a jelenkor (és a jövő) egyáltalán nem hagyományos hangalkalmazásaiból, vagyis a zene újszerű, kísérleti megnyilvánulásaiból.

Farsangra Dorfmeister - hétvégi partyajánló

Partytár2007.02.23, 09:58

A báli szezon kellős közepe újra Budapesten találja a bécsi downtewmpo-apostolt, Dorfmeistert, bár a farsangi felhozatal nélküle is parádés volna. Nálunk játszik a külföldiek közül például a technós francia Jack De Marseille és a német szaktárs Audio Werner, a house-os amerikai Earnshow, Austin Leeds, valamint a brit kollégák Jon Carter és Paolo Mojo, a holland és német darenbézer a Black Sun Empire és Phace. Az erős hiphop(os) kínálatot pedig az amerikai Tre Hardson Live Bandje jelenti.

Bob Marley cimborája - hétvégi partyajánló

Partytár2007.02.09, 14:17

A jócskán nyugdíjas korban járó jamaicai reggae-legenda, a rasztazenék "feltalálója", Lee Scratch Perry az A38-on koncertezik pénteken, Magyarországon először nagyzenekarral. A reggae mellett a trance nagy hétvégéje lesz a mostani, hiszen egy-egy szlovák, osztrák és német trancer, így Kamil Polner, dj Observer és Dan Reaves is hazánkban játszik. Két vidéki városban is megfordul a metálba hajló technóban utazó német Amok. Honfitársai, a techhouse-os Philipp Adam és Nass viszont Budapesten zenélnek, ahogy olasz progi-dj, Beppe Converso, vagy az új-zélandi drum'n'bass-duó, a Concord Dawn is.

Rob Swift a Merlinben - Mr. Villámkéz visszatér

Partytár2007.02.02, 10:22

A hiphop-dj-k egyik etalonja, a szkreccs- és turntabilist-isten, Rob Swift először Bomb the Jazzen járt nálunk, 2005-ben. Február 16-án, szombaton a Merlin prezentálja a hazai közönségnek. Swift fellépésének apropóját hamarosan megjelenő, karrierjét áttekintő dvd-je adja, melyet pesti partyján mutatnak be. A premier mellett további bónuszként a házigazdák szintén New Yorkból érkeznek: Swift két régi cimborája, J Marks és Gudtyme, azaz a The Officials dj-mc-duó személyében. A vendéglátókat a Mango, Busa páros valamint Waxman képviselik. A Hiphop.hu ajánlója.

Idén már nem lesz Budapest Parádé

Partytár2007.01.23, 15:52

Úgy tűnik, győztek az Andrássy út lakosai: elmarad, talán végleg megszűnik az idegeiket immár hét éve borzoló félmilliós tömegrendezvény, a Budapest Parádé. A szervező Sziget Kft. azt ígéri, hogy az eddigi afterparty, az elektronikus zenei profilú Parádé Bónusz minden korábbinál nagyobb lesz.

Dirk Ivens Budapesten!

Partytár2007.01.11, 18:31

Egy hónap múlva, február 10-én ad koncertet Budapesten, a Kultiplexben az ebm-industrial stílus belga származású mestere, Dirk Ivens, DIVE nevű, egyszemélyes projektjével.

Újévi diéta - hétvégi partyajánló

Partytár2007.01.05, 17:45

A szilveszteri dömping után szegényes partykínálat köszönti az újévet annak első hétvégéjén. Külföldi meghívottként csak a brit dérenbézer, Audio és az izraeli progis, Mo-shic játszik Budapesten.

Megvannak a dj Revolution-party jegynyertesei

Partytár2006.12.21, 16:44

Mi lehetne szebb karácsonyi ajándék, mint végre élőben látni-hallani a világ leghallgatottabb hiphop-rádióműsorának házigazdáját? A Wake Up Show hőse, dj Revolution december 21-én, csütörtökön Budapesten, a Merlinben csinálja nekünk a műsort. Megvannak a Hiphop.hu ajánlójának és a party.[origo].hu játékának párosjegynyertesei.

Karácsonykor forradalom

Partytár2006.12.13, 19:59

Mi lehetne szebb karácsonyi ajándék, mint végre élőben látni-hallani a világ leghallgatottabb hiphop rádióműsorának házigazdáját? A Wake Up Show hostja, dj Revolution december 21-én Budapesten, a Merlinben csinálja nekünk a műsort. A Hiphop.hu ajánlója.

Szombati kárpótlás - hétvégi partyajánló

Partytár2006.12.01, 16:43

Gyenge pénteket erős szombat követ a hétvégén, legalábbis partyszempontból. Míg pénteken csak egy brit, Dillinja dj-zik Budapesten, addig szombaton a francia dubos Boozoo Bajou, a brit dramabás Loxy és a breaker Ils, valamint honfitársuk, a trendi Paul Thomas, illetve az eltérő zenei világokat összegereblyéző Afro Celt Sound System lép fel fővárosunkban.

Break-orgia az első emeleten - megvannak a nyertesek!

Partytár2006.12.01, 15:38

December második napján a brit breaker, Ils lesz a Blacklight Promotions és a Club K2 vendége. A pályáját a drum'n'basses LTJ Bukem kiadójánál kezdő producer, később a szintén ütemtörő Dave Tipper, majd Adam Freeland közelében dolgozott. Most 2002 után másodszor látogat Budapestre. Kisorsoltuk a jegynyerteseket!

Arany, Jégkrém és Dinnye a dobogón

Itthon2006.11.19, 14:23

A legkedveltebb marha az Aranyborjú volt, míg a második helyen az Olvadó jégkrém névre hallgató tehén végzett a Cowparade-on. A Studio Metropolitana kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek tizede említette a tehénparádét a legérdekesebb nyári események között. A legtöbbek által felsorolt nyári fesztivál a Budapest Parádé és a Sziget2006, ezeket a válaszadók egyhatoda választotta.

Trendi trance-álom - Johan Gielen Budapesten

Partytár2006.10.30, 01:45

Belgium egyik legnépszerűbb trance-mágusa, Johan Gielen fergeteges partyt csapott Budapesten - szombat esti fellépése az év egyik legjobbja volt a műfajban.

Holland szállós, francia zúzós - hétvégi partyajánló

Partytár2006.10.27, 16:02

Olyan felhozatalra ezúttal nem számíthat az egyszeri klubber, mint az elmúlt ünnepi héten, de azért ez a hétvége is megteszi. Pénteken egy brit (Quantic) és egy amerikai (Monk-One) képviseli a nemzetköziséget. Szombaton aztán Budapesten lép föl az angol technós, Inigo Kennedy, ahogy a progiban járatos honfitársak, Jimmy Hill, Oliver McGregor és holland szaktársuk Johann Gielen, a neves londoni producer Alan McGee, a darenbézes Metalheadz emberei, Ill Logic és Raf, valamint francia zúzógépek, Fread Dickhead és Psosas.

Erős pesti pezsgés - hétvégi partyajánló

Partytár2006.10.12, 21:19

Erős hétvége vár a partyzókra az október közepi langymelegben. A beszédes nevű brit Danny Breaks például Sopronban és Budapesten is föllép. A fővárosban játszik még néhány honfi- és stílustársa, így Metric, Sick Rick és Radioactiveman. Brittániából érkezik a prog house-os Slecker is. Németországból a tech-houseban utazó Sweet & Candy, a technos Tech Tube és Eric Sneo jön. Technot játszik az osztrák Felip és Marco Bailey is fővárosunkban. Míg az orosz Russkaja ska-t fújj.

Hydro-támadás - hétvégi partyajánló

Partytár2006.10.06, 17:47

A drum'n'bass hívei dörzsölhetik tenyerüket leginkább a hétvégi partyfelhozatalt mustrálgatva. A brit Hydro például Kecskeméten és Budapesten is villant, de a fővárosban megfordul néhány stílus- és honfitársa is: J. Majik, dj Spor és John Rolodex. Rajtuk kívül a német hardtechnós Marcel Cousteau és a népszerű progtrance két képviselője, a holland Nils Noa és az angol Jimmy van M is itt kever hazánkban a hétvégén.

Andreáért a föld alá - hétvégi partyk

Partytár2006.09.15, 13:12

A hétvégén Budapesten zenél a brit elektro-djane Andrea Parker, az amerikai Egg Foo Young,  az angol breaker Blim és W. Tasmin, a darenbézer honfitárs Klute, a hardtechnót lökő Viper XXL és a trancer Peet Königwald. Vidéken játszik a kanadai progis Luke Fair, a psy-os szerb Prosper és a német Galactica.

Bezár a börtön - hétvégi partyk

Partytár2006.09.08, 16:04

Még mindig csak ocsúdik a hazai elektronikus szcéna a Budapest Parádé sújtása alól. Azért hazánkban üdvözölhetjük a breaker dj Mole-t és Ayát, a breakcore-os amerikai Drumcorpsot, a dramabás britet, Dom&Rolandot, valamint a két psy-előadót, az izraeli Cycle Shepre-t és a svéd Tegmát. Pénteken végleg bezár a Jailhouse, szombaton meg Kendermag-klubest lesz a Kultiban.

A csepeli Gázai övezetben túrázott Tarlós

Itthon2006.08.28, 22:03

"Budapest népe biztonságra vágyik és nem rózsaszín világvárosi álmokra" - összegezte tapasztalatait Tarlós István Csepelen. Demszky Gábor kihívója a Rolling Stones-ról is beszélt, József Attilát idézett, csepeli sört ivott, megemlítette a melegeket és jól odamondogatott a főpolgármesternek is. Tarlóst az [origo] végigkísérte kampánykörútjának első állomásán.

Utcabálosodik a Parádé

Partytár2006.08.27, 17:23

Az idei, immár hetedik Budapest Parádén a szervezők karneváli menettel és színpadi koncertekkel bővítették a kínálatot, hogy a kamionok keltette extázist némi kultúrával fűszerezzék. Nyakbaakasztós villogókban, farsangi - vagy már-már erotikakiállításra illő - jelmezekben és vidéki partyzarándokok százaiban most sem volt hiány, a legbátrabb menetelők pedig egészen a mobilvécék tetejéig merészkedtek.

Több mint szilveszter - parádés hétvégi partyajánló

Partytár2006.08.25, 21:47

A Budapest Parádé és a vonzásába tartozó bulik gazdagságukban a szilvesztert idézik. A törtütemek kedvelői például táncolhatnak a brit Tayo, Adam Freeland, Krafty Kuts, LTJ Bukem és mc Conrad vagy a spanyol Peter Paul ütemeire. A progtrance és -house hívei sem maradnak hoppon, elég, ha a német Da Hoolra, a japán Satoshi Tomiie-ra, az amerikai Robbie Riverára vagy a brit Nick Warrenre gondolunk. A technót az amerikai dj Rushtól és Jeff Millstől, a brit Adventtől, esetleg a francia Jack De Marseille-től kaphatjuk. És akkor az Asian Dub Foundation vagy a Brazilectro Soundsystem látogatását még nem is jeleztük.

Tilla-arcú Budapest Parádé

Partytár2006.08.24, 19:06

Az augusztus huszonhatodikai Új Budapest Parádé minden eddiginél szélesebb programmal jelentkezik, melybe belefér a német Brazilectro Soundsystem és honfitársa, az ős-Love Parade-es Da Hool, valamint az Asian Dub Foundation szereplése is. Lesznek görkorisok, karneváli felvonulók, kamionok és fesztiválszínpadok is az új "kulturális expón". A rendezvény arcának a népszerű showmant, Till Attilát kérték föl.

Rasztagyűlés a Duna mentén - hétvégi partyajánló

Partytár2006.07.28, 14:48

A hétvégi fesztek közül a marosvásárhelyi Félszigetre a német trancer ATB, míg a százhalombattai Reggae Campre a jamaicai Sixth Revelation látogat el. Budapesten tűnik föl drum'n'bassben jártas szőke szépség, djane Alley Cat, valamint a breaker D. Ramirez, dj Ripley és Kid Kameleon. Az A38 hajóra jön a Transglobal Underground, most csak dj- és soundsystem szettel.

30 bombanőt talált a VIVA

Tévé2006.07.19, 11:29

Újabb vetélkedő indul a magyar zenecsatornán fiatal, dekoratív lányok számára, a három legjobb pedig garantált címlapot kap egy férfimagazinnál. A siófoki Beach House is a tévé fókuszában van, mint ahogy a Sziget és a Budapest Parádé is kiemelt megjelenést kap.

Rakétakilövő és boatparty - hétvégi partyajánló

Partytár2006.07.14, 17:04

Míg Budapestnek meg kell elégednie a breakhous-zal és a dobbasszussal, vagyis Switch-csel és Ctrl Z-vel, valamint a nujazzes olasz Nicola Contéval, addig vidéken folytatódik a nyári fesztiválsorozat. A hétvégén a Hegyalja és egy hiphopfeszt van soron, előbbi a brit Dub Pistolsszal, Freestylersszel, Freqnastyval. A siófoki Palace a pár éve dj-vé avanzsált Boy George-ot, míg a szántódi révtől induló Boaparty a kanadai Sultant várja. A hagyományos garancsi bulin a drum'n'basses Ink és a goás Suria lép föl, a közelben, a börzsönyi goapartyn pedig a Blue Planet Corporation zenél.

Sasha és Digweed: szigeti Summerfest - megvannak a nyertesek!

Partytár2006.07.06, 15:45

Alig néhány nappal korábbi prágai fellépését betegségre hivatkozva még lemondta, július hetedikén, Budapesten viszont biztosan fellép Sasha, aki - bár önmagában is kellőképpen nagy durranás lenne - ezúttal magát John Digweedet váltja majd a pult mögött. Pénteken az Eventshallban a Fame Promotion Summerfestjén a két brit nagyágyú mellett a progresszív hazai éllovasai, Chriss és Slam Jr. is fellépnek. Párosjegynyertesek.

Ibiza legjobb dj-je - hétvégi partyajánló

Partytár2006.07.02, 01:51

Ma este kezdődik az A38-on az öt hétvégét felölelő Electronic Beats sorozat. Az első hétvége fellépői a brit Utah Saints és Lee Coombs, valamint a német-chilei Senor Coconut lesznek. A Mokka Cukában a törtütemek hódítanak, a breaket az angol Toob live hozza, a drum'n'basst meg a honfitárs Logistics. A Hairy Records a düsseldorfi MTV Europe-műsorvezetőt, Loco Dice-t hozza Budapestre, aki nem mellesleg kiváló techhouse-dj. A goaszcéna egyik ősatyja, az amerikai Goa Gil meg Monorierdőn vezényel huszonnégy órás zúzást. Jut még a hétvégére egy összművészeti fesztivál erős elektronikus zenei fölhozatallal a Budavári Labirintusban, és tartt ...

Brian Cross hozza a meleget - hétvégi partyajánló

Partytár2006.06.09, 00:19

Hétfőn újra Depeche Mode-koncert lesz Budapesten, de a bemelegítő hétvégét sem ajánlatos lelazsálni. Megint találkozhatunk brit lemezlovagokkal, köztük a breaker Baobingával, a darenbézer Apache-sal, vagy a technós Surgeonnal. A háromnapos győrszentiváni Airforce One-ra többek között az ibizai trance-es Brian Cross megy, a budapesti Nokia Trendsre pedig az ír Róisín Murphy, a német Timo Maas és a kanadai Tiga.

Electronic Beats Fesztivál: megvannak a jegynyertesek!

Partytár2006.06.01, 23:41

Június 2-án, pénteken egy sereg világsztár érkezik Budapestre, hogy megismertesse a magyar főváros partyközönségével a T-Mobile Electronic Beats fesztiválsorozatot. A kölni nyitóeseményről a Nightmares On Wax soundsystemének kivételével az összes jól ismert előadó ideutazik, a városligeti Petőfi Csarnokba - ráadásul a Groove Armada, a Zoot Woman, dj Hell és az ezúttal szintén lemezlovasként virító Boy George által alkotott csapathoz csatlakozik dj Palotai és Yonderboi. Tíz jegyet sorsoltunk ki a bulira!

A trance angyalai végre Budapesten - Above&Beyond-nyertesek

Partytár2006.05.26, 16:27

Klasszikus, manapság mégis új erőre kapó műfaj hódít már nálunk is. Anglia jelenleg legfelkapottabb elektronikus ifjai trance-zenét játszanak: az Above&Beyond péntek este Magyarországra, a műfajt felkaroló óbudai Blade-be érkezik, a harmadik Budapest Trance Central-partyra. A Madonnát és Didót is új slágerré remixelő formáció most új, Tri-State című nagylemezét mutatja be a közönségnek. Megvannak a nyertesek.

A Budapest-Berlin tengely

Partytár2006.05.25, 14:27

Steven M lesz az egyik meghívott dj a party.[origo].hu második születésnapján. Ennek ellenére eme interjúnk elsősorban nem a saját rendezvényünk promózása céljából készült, sokkal inkább egy új, megszületőben lévő magyar-német kiadóról szól, aminek egyik alapítója Steven, aki Budapesten él, míg másik létrehozója Philip, aki Berlinben él. A kiadó neve éppen ezért is Two-B-Music. De utat lehet engedni olyan olvasatoknak is, mint létezni (to be) vagy két sör (two beers) is.

Előző
Következő