Budapest Honvéd FC

címke rss

A nemzetközi szereplés a cél a Budapest Honvédnál

Sport2019.01.31, 15:41

Ahogy minden idényben, úgy ezúttal is a nemzetközi kupaszereplés kivívása a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának célja.

Gyirmótra viszik a két fővárosi csapat bajnokiját

Sport2019.01.31, 12:02

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint Gyirmóton rendezik meg február 23-án a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a Budapest Honvéd-MTK Budapest mérkőzést.

A Honvéd felnőttcsapata is birtokba vette a klub új bázisát

Sport2019.01.15, 14:47

A januári alapozást már a klub új, novemberben átadott bázisán kezdte meg a Budapest Honvéd labdarúgócsapata - kedden az NB I-ben 18 fordulót követően negyedik együttes két meghatározó játékosa, Gazdag Dániel és Nagy Gergő mutatta be az újságíróknak a 4,2 milliárd forintos állami beruházás keretében épített Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontot.

Közös képpel búcsúzott a Honvéd-szurkolótól Marco Rossi

Sport2019.01.09, 21:01

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi megható üzenetben búcsúzott a korábbi klubja, a Budapest Honvéd nemrég meghalt szurkolójától. Az edző a Facebook-oldalán tett közzé egy fotót és egy rövid üzenetet.

Supka többet vár a volt liverpooli támadótól

Sport2019.01.03, 18:44

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Supka Attila többet várt David N'Gogtól, ám bízik abban, hogy a mostani felkészülés után a Liverpoolt is megjárt csatár remek párost alkothat majd elöl Danilóval vagy Holender Filippel. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó szakember szerint Hidi Patrikot pótolni kell, és - Baráth Botond távozásával - egy védőre is szüksége van a csapatának ahhoz, hogy idén is európai kupaindulást érő helyen végezzen.

Marco Rossi kedvenc kapusa az Egyesült Államokba igazolhat

Sport2018.12.20, 19:31

A Nemzeti Sport értesülése szerint Gróf Dávid, a Budapest Honvéd kapusa követheti a napokban Kansasba szerződő Baráth Botondot az Egyesült Államokba.

Panenkás gól, kiállítás: drámai hajrában mentett pontot a Honvéd

Sport2018.12.16, 09:45

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 18. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Budapest Honvéd 2-2-es döntetlent játszott az Újpest elleni fővárosi rangadón ideiglenes otthonában, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A találkozó kiállítást, panenkás tizenegyest, na és drámai hajrát is hozott. 

Juhász Roland újra megvillant, a Vidi tovább üldözi a Fradit

Sport2018.12.02, 20:11

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 2-0-ra legyőzte a tavalyi bajnok Budapest Honvédot a sóstói MOL Arénában.

Jobb lenne, ha egy kocsmában, részegen bámulnám a haverokkal a meccseket?

Sport2018.11.27, 08:37

Kemenes Szabolcs a magyar labdarúgás egyik legszínesebb alakja. A kispesti közönség korábbi kedvence jelenleg az NB II-es Budaörs cserekapusa, kapusedzője és az utánpótláscsapatok szakmai igazgatója. Állandó vendége a Sport Televízió szakértői gárdájának, és gőzerővel készül arra, hogy egy nap majd vezetőedzőként is sikeres legyen. A 32 éves kapus az Origónak adott interjúban beszélt a lehetséges folytatásról, a magyar kapusok helyzetéről, és arról, hogy Marco Rossi miért lehet sikeres a magyar válogatottal.

Átadták a Magyar Futball Akadémia utánpótlásközpontját

Sport2018.11.22, 11:58

Orbán Viktor miniszterelnök és George F. Hemingway klubtulajdonos csütörtökön átadta a Budapest Honvéd labdarúgócsapat Magyar Futball Akadémiájának új utánpótlásközpontját.

Ötgólos focithriller az Új Hidegkuti Nándor Stadionban - videó

Sport2018.11.10, 20:51

A labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában az MTK Budapest fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Puskás Akadémiát az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, míg a Budapest Honvéd gólnélküli döntetlent ért el a Paksi FC vendégeként. Az újonc Kisvárda Újpest elleni mérkőzése az erős köd miatt 45 perc késéssel kezdődött, amelyet a vendég lila-fehérek nyertek 4-1-re.

A Vidi visszavágott a Vácnak, az Újpest ráadás után nyert a kupában

Sport2018.10.31, 22:55

A MOL Vidi FC 3-1-re nyert a Szusza Ferenc Stadionban a Vác FC vendégeként a Magyar Kupa 7. fordulójának szerda esti mérkőzésén. A Budapest Honvdéd megszenvedett az NB III-as Jászberénnyel, de továbbjutott, az Újpest pedig csak hosszabbítás után búcsúztatta a másodosztályú Győrt. 

Böde-mesterhármas, a Fradi egy félidő alatt elintézte a DVTK-t - videó

Sport2018.10.28, 12:14

Az éllovas Ferencváros a DVTK vendégeként 4-1-re nyert az OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján, többek között Böde Dániel mesterhármasának köszönhetően. A Debrecen hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen, a Király Gábort először a kispadra ültető Haladás büntetőt rontva, emberhátrányban játszva, a 91. percben kapott góllal kapott ki a Budapest Honvédtól, míg a Paks 2-1-re verte a Mezőkövesdet.

A DVTK elleni sikerével tovább üldözi a Fradit a Honvéd

Sport2018.10.06, 17:32

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 10. fordulójának nyitómeccsén a Budapest Honvéd 1-0-ra verte az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a Diósgyőr együttesét. A meccs egyetlen gólját Holender Filip szerezte a 67. percben, így a kispesti csapat tovább üldözi az éllovas Fradit. 

Hemingway nem zárkózik el a Budapest Honvéd eladásától

Sport2018.09.24, 11:54

George F. Hemingway szerint hamarosan eredményt hirdetnek az Új Bozsik Stadion építésére kiírt pályázaton, a 2020/21-es bajnokságot pedig már az új arénában kezdheti meg a Budapest Honvéd labdarúgócsapata.

A fővárosi rivális egyik legjobbjával erősített a Honvéd

Sport2018.09.18, 17:52

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy két és fél éves szerződést kötött Kálnoki Kis Dáviddal.

A Fradi nyerte a fővárosi focirangadót, ellépett a Rebrov-csapat

Sport2018.09.16, 10:42

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 8. fordulójának rangadóján a Ferencváros 1-0-ra tudott nyerni a Budapest Honvéd vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A meccs egyetlen találatát az ukrán Ivan Petrjak szerezte a 16. percben. 

Újpestről erősítette meg a támadósorát a Honvéd labdarúgócsapata

Sport2018.08.28, 17:44

Tischler Patrik személyében újabb csatár érkezett a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Budapest Honvédhoz. A 27 éves labdarúgót kölcsönbe szerezte meg a kispesti csapat.

Vadócz Krisztián távozott a Budapest Honvédtól

Sport2018.08.28, 13:13

Kevesebb mint két hónappal azután, hogy a Budapest Honvédhoz szerződött, máris távozott a labdarúgócsapattól Vadócz Krisztián.

Főszerepben Danilo: talpalás, panenkás büntető és Honvéd-siker - videó

Sport2018.08.25, 19:21

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 6. fordulójának első szombati mérkőzésén a Budapest Honvéd 3-0-ra nyert a Debrecen ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az összecsapás első félidejében Danilo volt minden szempontból a főszereplő, majd a második játékrész úgy nézett ki, hogy a vendég együttesé lesz, de végül Danilo műesése és panenkás büntetője, illetve a korábbi liverpooli támadó, David N'Gog bemutatkozása és gólja jelentette a legfontosabb eseményeket. 

A BL-re készülő Vidi edzőmeccset csinált a Honvéd elleni rangadóból

Sport2018.08.19, 07:25

A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 3-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az eddig nyeretlen DVTK hazai pályán aratott egygólos győzelmet a Haladás ellen. Az Újpest FC a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a Szusza Ferenc Stadionban, míg az újonc Kisvárda megszerezte az első gólját és az első pontját is az NB I-ben, miután 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a felcsúti Pancho Arénában. 

A Vidi a bajnokságot sem hanyagolja a BL mellett, címvédésre készülnek

Sport2018.08.17, 15:40

Kedden este a MOL Vidi FC hazai pályán gól nélküli döntetlennel őrizte meg az első mérkőzésen elért 1-1-s eredményt a svéd Malmővel szemben, így bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójába. Ezzel biztossá vált, hogy a fehérvári együttes 2012 után újra ott lesz valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, a BL-selejtező utolsó fordulójának vesztese ugyanis az Európa-liga főtábláján folytathatja. Az európai kupaporondon aratott siker mellett a székesfehérváriaknak az NB I-es küzdelmekre is oda kell figyelniük. Szombat este az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lépnek pályára a százszázalékos Budapestt ...

Egy év után távozott Spanyolországból a Honvéd bajnokcsapatának kapitánya

Sport2018.08.15, 19:36

A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Oviedo a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést bontott Hidi Patrikkal, a Budapest Honvéd 2017-es bajnokcsapatának kapitányával.

A Honvéd még mindig hibátlan az NB I-ben

Sport2018.08.12, 21:22

Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Budapest Honvéd idegenben 1-0-ra verte a Mezőkövesdet, így egyedüli csapatként tartja a lépést a Ferencvárossal.

A Liverpool korábbi csatára NB I-es csapathoz igazolhat

Sport2018.08.09, 09:45

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint Magyarországra érkezett a Liverpool és a Paris Saint-Germain korábbi támadója, a francia David N'Gog, aki hamarosan aláírhat a Budapest Honvédhoz.

Balszerencsés gólokat kapott, kiesett az Európa-ligából a Budapest Honvéd

Sport2018.08.03, 07:14

Az Európa-liga-selejtező 2. fordulójának visszavágó mérkőzésén a Budapest Honvéd 2-0-ra kikapott a luxemburgi Progrés Niederkorntól, így 2-1-s összesítéssel búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól.

Doll a Vidit és Honvédot tartja a Fradi legnagyobb riválisának

Sport2018.08.02, 15:40

Az OTP Bank Ligában a címvédő Vidit és a tavaly aranyérmes Budapest Honvédot tartja a két forduló után százszázalékos teljesítménnyel éllovas Ferencváros legnagyobb riválisának Thomas Doll vezetőedző.

Bizonytalanná vált a Honvéd-Paks NB I-es mérkőzés megrendezése

Sport2018.07.30, 14:47

A kispestiek nemzetközi szereplése miatt bizonytalanná vált, hogy vasárnap megrendezhetik-e a Budapest Honvéd-Paksi FC mérkőzést a labdarúgó NB I-ben.

Trükkös szabadrúgás-figura az NB I-ben, ollózással megspékelve

Sport2018.07.30, 09:24

A labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában az Európa-ligában is érdekelt Budapest Honvéd 4-0-ra legyőzte az újonc Kisvárdát. A 43. percben a kispestiek megpróbálkoztak egy trükkös szabadrúgás-figurával, aminek a kisvárdaiak be is dőltek. A pontot az i-re a brazil Danilo tehette volna fel, ha kilenc méterről sikerült volna gólt ollóznia.

Újpesti döntetlen Szombathelyen, a Honvéd kiütötte az újoncot

Sport2018.07.30, 10:14

A labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában a Szombathelyi Haladás hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott az Újpest FC-vel, míg a Budapest Honvéd 4-0-ra legyőzte az újonc Kisvárdát a Bozsik Stadionban. 

Nagy lépést tett a továbbjutás felé a Honvéd az Európa-ligában

Sport2018.07.27, 08:19

A Budapest Honvéd a Progrés Niederkorn csapatát fogadta az Európa-liga második selejtezőkörének első meccsén, a kispesti csapat pedig Baráth Botond hajrában szerzett góljával 1-0-ra nyert.

Nem bírtak egymással a Honvéd lehetséges El-ellenfelei

Sport2018.07.26, 18:37

Az orosz UFA gól nélküli döntetlent játszott a vendég szlovén Domzale együttesével a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.

Történelmet írna az El-ben a Honvéd luxemburgi ellenfele

Sport2018.07.25, 19:51

Arra készül a luxemburgi Progrés Niederkorn, hogy a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában a Budapest Honvéd kiejtésével története legsikeresebb európai kupaszereplését valósítsa meg.

Kihagyja az El-meccset a Honvéd gólgyárosa

Sport2018.07.25, 13:07

Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője leszögezte, szeretnének továbbjutni a Progrés Niederkornnal szemben a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójából, de szerinte nem szabad lebecsülni a luxemburgi ellenfelet.

Bravúr esetén az Újpest a Vaduzzal is találkozhat az Európa-ligában

Sport2018.07.23, 15:34

Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest FC a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a második körben búcsúztatja a spanyol Sevilla együttesét.

Kisorsolják az Újpest és a Honvéd lehetséges ellenfeleit az EL-ben

Sport2018.07.23, 13:55

Az Európa-ligában két magyar csapat maradt még talpon, az Újpestnek kevesebb, a Honvédnak komolyabb esélye van arra, hogy a 3. selejtezőkörben is pályára lépjen. A lehetséges későbbi ellenfeleket sorsolják Nyonban.

Román vagy svéd ellenfele lehet a Vidinek, ha továbbjut

Sport2018.07.23, 12:58

Három magyar csapat, a MOL Vidi FC, az Újpest és a Budapest Honvéd várta a Bajnokok Ligája és az Európa-liga hamradik selejtezőkörének sorsolását. Az a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolásánál kiderült, a MOL Vidi FC a román CFR vagy a svéd Malmö csapatával találkozik, ha továbbjut a bolgár Ludogorec ellen, de az Európa-ligában is megkapta lehetséges ellenfeleit. Az Újpest és a Honvéd később kap lehetséges ellenfelet.

Az NB I. legjobb bal lába a vb-ezüstérmes válogatottba vágyik

Sport2018.07.19, 09:43

Tonci Kukoc, a hazai labdarúgó-élvonalban szereplő Budapest Honvéd nyáron igazolt hátvédje úgy érzi, be tudná magát verekedni a vb-ezüstérmes horvát válogatottba, ahol több barátja is játszik mostanában.

A Honvéd simán fordított az EL-ben, Danilo és Holender feledtette Lanzafamét

Sport2018.07.17, 20:17

A Budapest Honvéd Holender Filip és Danilo dupláival 4-0-ra legyőzte a macedón Rabotnickit az Európa Liga-selejtező első fordulójának visszavágó mérkőzésén a Bozsik Stadionban. Supka Attila csapata ezzel megfordította a párharcot, és 5-2-es összesítéssel továbbjutott a második körbe.

Kifordult a bíró bokája a Honvéd EL-meccsén - videó

Sport2018.07.17, 20:02

A Budapest Honvéd a macedón Rabotnickit fogadja az Európa Liga-selejtező 1. fordulójában a Bozsik Stadionban. A mérkőzés 27. percében a román Marius Avram játékvezetőnek cserét kellett kérnie, miután egy szerencsétlen mozdulat következtében kifordult a bokája.

A Honvédnak javulnia kell, ha le akarja dolgozni a hátrányát az El-ben

Sport2018.07.16, 20:06

Supka Attila, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint sokkal agresszívabb, koncentráltabb játékra van szükségük ahhoz, hogy a macedón Rabotnicki elleni Európa Liga-selejtező keddi visszavágóján kiharcolják a továbbjutást.

Fájó vereséggel kezdett a Honvéd az Európa Ligában

Sport2018.07.11, 19:35

2-1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd együttese az Európa Liga első selejtezőkörének első mérkőzésén a Rabotnicski Szkopje otthonában. A visszavágóra reményt adhat Nagy Gergő idegenben lőtt gólja. 

Hazatér a magyar válogatott focista

Sport2018.07.06, 09:23

Hazatér a magyar válogatott középpályása, Vadócz Krisztián, aki a Budapest Honvédhoz igazol.

Kazahsztánba igazol a Honvéd gólkirálya

Sport2018.06.28, 12:07

A kazah Kajrat Almati labdarúgócsapatához szerződött Eppel Márton, az OTP Bank Liga 2016/17-es szezonjának gólkirálya - közölte a honlapján a játékos eddigi klubja, a Budapest Honvéd.

Nehéz ellenfelet kapott a Fradi az Európa Ligában

Sport2018.06.20, 15:29

Megtartották az Európa Liga első és második selejtezőkörének sorsolását a svájci Nyonban. Három magyar csapat volt érdekelt, a Ferencváros, a Budapest Honvéd és az Újpest.

A Fradi Elek Ákos csapatával is találkozhat az Európa-ligában

Sport2018.06.18, 23:39

Az Európai Labdarúgó-szövetség közétette az EL-selejtezők 1. fordulójának a csoportjait, így kiderült, hogy melyik öt-öt csapat közül kap ellenfelet a sorozatban induló három magyar csapat, a Ferencváros, a Honvéd és az Újpest.

A kispesti bajnokcsapat alapemberével erősített az MTK

Sport2018.06.04, 11:19

A labdarúgó OTP Bank Ligában feljutó MTK Budapest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leszerződtette a Budapest Honvéd nigériai játékosát, Patrick Ikenne-Kinget.

A Honvéd gólkirálya lett az NB I legjobb focistája

Sport2018.06.03, 20:40

A Budapest Honvéd olasz csatára, a gólkirály Davide Lanzafame kapta az NB I legjobb játékosának járó díjat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján vasárnap.

A Diósgyőr bajnokot vert és bennmaradt, kiesett a Vasas és a Balmaz

Sport2018.06.03, 08:33

A labdarúgó OTP Bank Liga 33. utolsó fordulójában a DVTK a hajrában győzött a bajnok Videoton ellen, így kiharcolta a bennmaradást. A Vasas könnyed vereséget szenvedett a Bozsik Stadionban, így kiesett az élvonalból, csakúgy, mint a Balmazújváros, amely az év egyik legjobb meccsén remizett a Ferencvárossal. A bronzérmet az Újpest nyerte, miután legyőzte a Debrecent a Szusza Ferenc Stadionban. A Puskás Akadémia egygólos győzelmet aratott a Paks fölött, csakúgy, mint a Haladás a Mezőkövesd ellen.

Botlott Kispesten a Ferencváros, már három pont a Videoton előnye

Sport2018.05.20, 08:05

A Ferencváros a Budapest Honvéd otthonában 1-1-es döntetlent ért el az OTP Bank Liga 31. fordulójában, így könnyen lehet, hogy lemondhat a bajnoki címről.

A Vidi hozta a kötelezőt, a DVTK egyre közelebb a kieséshez

Sport2018.05.12, 21:32

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Videoton FC 3-0-ra legyőzte a Szombathelyi Swietelsky-Haladást, a felcsúti Pancho Arénában. A kiesés ellen menekülő DVTK-n az edzőváltás sem segített. A miskolci csapat a spanyol Fernando Fernándezzel zsinórban a harmadik mérkőzését is elvesztette. Az „előrehozott" Magyar Kupa-döntőn a Puskás Akadémia egygólos győzelmet aratott Újpesten, a Mezőkövesd megnyerte a Balmazújváros elleni kiesési rangadót, míg a tavalyi bajnok Honvéd Davide Lanzafame duplájának köszönhetően Paksról távozott három ponttal. 

Az MLSZ három csapatot is megbüntetett

Sport2018.05.10, 18:42

A Diósgyőri VTK-nak egymillió forintot kell fizetnie a múlt hétvégi stadionavatón történtek miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának csütörtöki döntése nyomán.

Az MLSZ két játékos büntetését is súlyosbította

Sport2018.05.08, 18:23

Danko Lazovicra és Baráth Botondra két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást rótt ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden.

Az MLSZ két meccs miatt is megbüntette a Fradit

Sport2018.05.03, 17:14

A Ferencvárost két mérkőzés miatt összesen 550 ezer forintra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön.

Ezúttal az Újpest, a Honvéd és a Diósgyőr fizethet

Sport2018.04.24, 18:20

A Budapest Honvédot, az Újpest FC-t és a Diósgyőri VTK-t is megbüntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden.

Puskás szelleme átjárja a fiatalokat, brazil sztárcsapat érkezik Felcsútra

Sport2018.04.20, 15:58

Tizenegyedszerre rendezik meg pünkösdkor a Puskás–Suzuki-kupát, az U17-es korosztály nemzetközi labdarúgótornáját, amely mára Európa egyik legrangosabb korosztályos seregszemléjévé nőtte ki magát. A tavalyi hat résztvevő mellett első dél-amerikai csapatként a világhírű brazil Flamengo, valamint a tornán két éve már bemutatkozó belga KRC Genk is ott lesz Felcsúton május 17-21. között.

Huszti és Lazovic vezérletével könnyed Vidi-siker a bajnok otthonában

Sport2018.04.11, 20:12

A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójából bepótolt mérkőzésen a Videoton FC 4-1-re legyőzte a bajnoki címvédő Budapest Honvédot a Bozsik Stadionban.

Kabaréba illő gólokkal esett ki a Honvéd a Magyar Kupából

Sport2018.04.03, 21:46

Kedden este a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágó mérkőzésen Könyves Norbert mesterhármasának köszönhetően a DVSC 3-1-re legyőzte a Budapest Honvédot a debreceni Nagyerdei Stadionban, így Herczeg András csapata 3-1-s összesítéssel bejutott a legjobb négy közé.

Szétszakadt füléről posztolt a magyar gólkirály

Sport2018.04.01, 12:17

Az OTP Bank Liga 24. fordulójában rendezett Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd összecsapáson a hazaiak játékosa, Dejan Karan úgy lekönyökölte a vendégek csatárát, Eppel Mártont, hogy utóbbinak szétnyílt a füle. A magyar válogatott támadója, aki az OTP Bank Liga előző kiírásának gólkirálya volt, közösségi oldalán osztott meg egy fényképet a füle állapotáról, ami finoman szólva nem néz ki jól.

Ancelotti és Conte mellett a korábbi Honvéd-edző is díjat kapott

Sport2018.03.26, 20:23

Massimiliano Allegri, a Juventus trénere kapta meg a 2016/17-es olasz labdarúgószezon legjobb edzőjének járó elismerést, a Panchina d'Orót (Arany Kispad), míg Marco Rossi, a Budapest Honvéd korábbi edzője különdíjat kapott.

MK: a Honvéd tizenegyesből sem tudta bevenni a tartalékos DVSC kapuját

Sport2018.03.14, 19:03

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a Budapest Honvéd nem tudott előnyt szerezni hazai pályán a Debrecen elleni szerdai összecsapáson, miután gólnélküli döntetlent játszott a tartalékos hajdúsági csapattal. Az öszecsapáson Eppel Márton kihagyott egy tizenegyest, illetve egy lesgól is került a neve mellé. 

Április 11-én pótolják a Budapest Honvéd-Videoton mérkőzést

Sport2018.03.14, 17:40

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága szerdán úgy döntött, hogy április 11-én pótolják az OTP Bank Liga 21. fordulójából elhalasztott Budapest Honvéd-Videoton FC mérkőzést.

Le nem játszott meccs miatt büntették a Honvédot

Sport2018.03.09, 11:26

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 300 ezer forintra büntette a Budapest Honvédot.

A Honvéd focistája elkésett a megbeszélésről, kitették a keretből

Sport2018.03.08, 17:24

A Honvéd labdarúgócsapatának kongói csatára, Kadima Kabangu eredetileg bekerült a Siófok elleni szerdai Magyar Kupa-mérkőzés keretébe, a meccs előtt a szövetség honlapján található jegyzőkönyvben is szerepelt a neve, de aztán a találkozón mégsem volt jelen. Mint kiderült, elkésett találkozót megelőző megbeszélésről, emiatt kikerült a meccskeretből.

Szűk győzelemmel negyeddöntős a Honvéd a Magyar Kupában

Sport2018.03.07, 20:44

A bajnoki címvédő Budapest Honvéd házigazdaként 2-1-re legyőzte a másodosztályú BFC Siófokot a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.

Győzött a havazás, elmarad a Honvéd-Videoton rangadó

Sport2018.03.03, 19:26

Elmarad a Bozsik Stadionban ma estére, 19.30 órás kezdéssel kiírt Budapest Honvéd-Videoton FC mérkőzés, a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának zárótalálkozója.

Elhalasztották a Honvéd-Siófok Magyar Kupa-mérkőzést

Sport2018.02.28, 14:32

Elhalasztották a Budapest Honvéd-BFC Siófok mérkőzést, a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdára tervezett visszavágóját.

A Honvéd és a Vasas fizethet a tavaszi nyitány után

Sport2018.02.27, 17:39

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden 200 ezer forintra büntette a Bp. Honvéd és a Vasas csapatát.

Dibusz Lanzafame fejébe látott, Eppel kérdezte az olaszt a tizenegyesről

Sport2018.02.25, 00:21

A Ferencváros 5-2-re verte a tavaszi idénynyitón a bajnoki címvédő Budapest Honvédot. Nem csak a hét gól miatt volt érdekes az összecsapás, megannyi helyzet, paprikás hangulat, kihagyott tizenegyes és hihetetlen fordulatok jellemezték a kilencven percet. A mérkőzést követően a győztes FTC két labdarúgóját, a büntetőt hárító Dibusz Dénest, a csapat védőjét, Otigba Kennethet, illetve kispesti oldalon a duplázó Eppel Mártont kérdezte az Origo.

NB I: hét gól, kihagyott Honvéd-büntető, a Fradi kiütötte a címvédőt

Sport2018.02.24, 22:04

Az OTP Bank Liga tavaszi idénynyitóján a bajnoki cím egyik nagy esélyese, a Ferencváros fordulatos meccsen 5-2-re verte a bajnoki címvédő Honvédot. A 20. fordulóban rendezett összecsapáson a listavezető zöld-fehérek Eppel Márton találatának köszönhetően még hátrányba kerültek a mérkőzésen, de már az első félidőben sikerült fordítaniuk, végül kiütötték a végére teljesen széteső, a Davide Lanzafame révén fontos pillanatban tizenegyest is hibázó kispestieket.

A Bp. Honvéd kétgólos előnyt adott le Magyar Kupában

Sport2018.02.21, 19:58

Az élvonalbeli Balmazújváros 3-2-re nyert az NB II-es Győr otthonában, a másodosztályban listavezető MTK könnyedén, 4-0-ra győzött a megyei I. osztályú Sényő csapata ellen, míg a Budapest Honvéd kétgólos előnyt adott le a másodosztályú Siófok otthonában szerdán, a labdarúgó Magyar Kupa-nyolcaddöntő első felvonásán.

Megalakult a Budapesti Honvéd e-sport akadémiája

Sport2018.01.30, 17:32

Ünnepélyes keretek között, szimbolikusan egy számítógép bekapcsolásával megkezdte működését a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia.

Labdarúgó NB I - Kétszeres válogatott védő a Budapest Honvédnál

Sport2018.01.08, 17:05

A címvédő Budapest Honvéd labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Heffler Tibor.

A Videotoné a 2017-es év magyar futballbravúrja

Sport2017.12.29, 11:13

Az OTP Bank Ligában a Budapest Honvéd és a Videoton végsőkig kiélezett harcot vívott a bajnoki címért, klubcsapataink viszont ezúttal sem élték meg az őszt a nemzetközi kupaporondon. Pedig a Videoton egy rég látott bravúrt ért el a Bordeaux legyőzésével, a válogatott viszont mélybe taszította magát, ahonnan nem lesz egyszerű kimászni. 

Korábbi klubja a bírósághoz fordult a Honvéd edzőjének ügyében

Sport2017.12.27, 15:30

A másodosztályban szereplő Szeged 2011-Grosics Akadémia labdarúgóklub eljárást kezdeményezett Supka Attila ellen a területileg illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróságnál, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságánál.

Supka Attila lett a Budapest Honvéd edzője

Sport2017.12.10, 22:29

Erik van der Meer helyett Supka Attila, lesz az OTP Bank Liga negyedik helyén álló Bp. Honvéd vezetőedzője. A hírt a kispesti csapat tulajdonosa, George F. Hemingway árulta el az M4 Sporton.

Győztes meccs után rúgták ki a Honvéd edzőjét

Sport2017.12.09, 19:11

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a bajnoki címvédő Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte a Paksi FC-t a Bozsik Stadionban, így a negyedik helyen zárta az őszi szezont. A mérkőzés után a fővárosi csapat a hivatalos honlapján jelezte, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott a holland vezetőedzővel, Erik van der Meerrel.

Nyárig marad a Bozsik Stadionban a Honvéd

Sport2017.12.02, 13:46

Nyárig saját pályáján, a Bozsik Stadionban játssza hazai mérkőzéseit az NB I-ben címvédő Budapest Honvéd.

A kispesti játékos bombagóljára a világon mindenhol csettintenének

Sport2017.10.29, 10:13

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Budapest Honvéd háromgólos győzelmet aratott az újonc Balmazújváros otthonában. A fővárosi csapat első gólját a 21 éves, sajátnevelésű Gazdag Dániel szerezte, aki jó harminc méterről kegyetlen erővel bombázott a jobb felső sarokba.

NB III-as csapat ejtette ki a Vasast a Magyar Kupából

Sport2017.10.25, 22:08

A Magyar Kupa 7. fordulójában az OTP Bank Ligában sereghajtó Mezőkövesd hosszabbítás után esett ki az NB II-es Gyirmót otthonában, a bajnoki címvédő Budapest Honvéd tizenegyes párbaj után jutott tovább a Budaörs ellen, míg az előző kiírásban döntős Vasas FC az NB III közép csoportjában szereplő Dunaújváros otthonában kapott ki. 

NB I: gálázott a Diósgyőr, az újonc otthonában botlott a Videoton

Sport2017.10.14, 17:47

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 12. fordulójának szombat délutáni mérkőzései sok érdekességet tartogattak. A Haladás mindössze 16 éves játékosa, Kiss Tamás a hetedik NB I-es meccsén szerezte meg az első élvonalbeli gólját, ám a szombathelyi csapat így is kikapott a bajnoki címvédő Honvéd ellen (1-2), a DVTK kiütötte (5-0) a Vasast, a Videoton meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott az újonc Balmazújváros otthonában, míg a Debrecen Mezőkövesden nyert 2-0-ra, így sorozatban a hetedik meccsén maradt veretlen. 

A triplázó csatár fizetne is, hogy megkapja a meccslabdát

Sport2017.10.02, 08:05

Remili Mohamed, a Vasas FC labdarúgócsapatának kapitánya élete első mesterhármasát szerezte a Budapest Honvéd ellen 4-1-re megnyert rangadón. A 32 éves támadó a lefújás után szerette volna hazavinni emlékbe a meccslabdát, de a kispestiek nem adták azt oda az angyalföldi játékosnak, aki hajlandó lenne fizetni is érte.

A Honvéd nagy pofont kapott otthon a Vasastól

Sport2017.10.01, 09:24

A Budapest Honvéd hazai pályán kikapott a Vasastól (1-4) a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának zárómérkőzésén. Ezzel a címvédő csapat már öt forduló óta nyeretlen, a Vasas viszont - amelynek a Haladás elleni, múlt heti mérkőzése félbeszakadt a Szusza Ferenc Stadion világításának meghibásodása miatt - magabiztos győzelmével a negyedik helyre jött fel.

Eppel Márton: Nem kellene hülye gólokat kapnunk az első percekben

Sport2017.09.24, 17:41

A Videoton már a harmadik percben vezetést szerzett a Honvéd ellen, ám a vége 1-1 lett az NB I-es futballrangadónak. Eppel Márton a DIGI Sport híradójának elmondta: a mostani Honvéd teljesen más, mint a tavalyi, de ha összeáll, idén is jó eredményt érhet el. Fiola Attila szerint az idei Videoton jobb az előző szezonban látottnál.

A Videoton nem tudott visszavágni a Honvédnak

Sport2017.09.23, 22:34

A tavalyi ezüstérmes, most listavezető Videoton és a bajnok Honvéd 1-1-es döntetlent játszott szombaton, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén.

A holland edző, aki hollandnak hitte a magyar Otigbát

Sport2017.09.19, 12:00

Az OTP Bank Liga 9. fordulójának rangadóján a Ferencváros 3-1-re győzte le a bajnoki címvédő Budapest Honvéd együttesét a Bozsik Stadionban. A találkozót követő sajtótájékoztaton a kispestiek edzője, Erik van der Meer érdekes nyilatkozatot adott, szavaiból arra lehet következtetni, hogy a nyáron a Fradihoz érkező Otigba Kenneth-et honfitársának hitte.

Varga Roland Kispesten is brillírozott, a Fradi már a második

Sport2017.09.16, 22:44

A labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának szombat esti rangadóján a Ferencváros 3-1-re legyőzte a bajnoki címvédő Budapest Honvédot a Bozsik Stadionban.

Pakson vesztett pontokat a bajnok, hátrányból fordított a Vidi

Sport2017.09.10, 19:20

A labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában az éllovas Videoton 3-1-re legyőzte a Haladást, második helyen álló, bajnoki címvédő Budapest Honvéd 2-2-s döntetlent játszott Pakson. A kispestiek idegenbeli pontvesztése után a székesfehérváriak előnye már öt pont a tabellán.

Pintér Attila csapata már nem nyeretlen az NB I-ben

Sport2017.08.19, 22:46

A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában a Puskás Akadémia nyerte az újoncok csatáját, miután 2-1-re legyőzte a Balmazújvárost a felcsúti Pancho Arénában. A bajnoki címvédő Budapest Honvéd a 94. percben csikarta ki a győzelmet Mezőkövesden, míg az Újpest zárt kapus meccsen döntetlenezett a Diósgyőrrel. 

NB I: padlón maradt a Fradi, sírból nyert rangadót a Honvéd

Sport2017.08.12, 20:29

A Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Paks csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának augusztus 12-i, szombati mérkőzésén, így a debreceni pontvesztést követően ismét nem sikerült nyernie Thomas Doll csapatának. A címvédő Budapest Honvéd a Bozsik Stadion egygólos hátrányból felállva 2-1-re legyőzte az Újpestet, míg a Puskás Akadémia közel járt ahhoz, hogy megszerezze az első sikerét, de a DVTK az utolsó percekben egyenlített a (2-2) a heves esőzés miatt rövid időre félbeszakadt mérkőzésen.

Kikapott a bajnoktól, továbbra is nyeretlen a Puskás Akadémia

Sport2017.08.05, 22:31

A címvédő Budapest Honvéd 2-0-ra nyert az újonc Puskás Akadémia vendégeként, míg a Paks megszerezte első győzelmét a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjában.

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó kapitány

Sport2017.08.01, 22:17

A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Oviedo a hivatalos honlapján jelentette be, kétéves szerződést kötött a Budapest Honvéd bajnokcsapatának lejáró szerződésű csapatkapitányával, Hidi Patrikkal.

Az újonc pontot rabolt a Bozsikból, a DVTK továbbra is veretlen

Sport2017.07.29, 22:48

A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában a DVTK háromgólos győzelmet aratott a Haladás vendégeként, a DVSC Pakson játszott döntetlent, míg az újonc Balmazújváros a bajnok Budapest Honvéd otthonából rabolt pontot.

Második meccsét is elvesztette a Loki, élre állt a Mezőkövesd

Sport2017.07.22, 22:37

Az labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában a bajnoki címvédő Budapest Honvéd 2-2-s döntetlent játszott a Diósgyőrrel a Bozsik Stadionban. A Mezőkövesd kétgólos hátrányból fordított a Paks ellen, így továbbra is százszázalékos. A szombati játéknap utolsó mérkőzésén a Haladás 1-0-ra legyőzte a DVSC-t, így a Loki továbbra is pont nélkül áll az NB I-ben.

Az első Honvéd-percekre nincs magyarázat

Sport2017.07.20, 07:00

A Budapest Honvéd 2-1-es idegenbeli vereség után hazai pályán 3-2-re kapott ki az izraeli bajnok, Hapoel Beer-Seva együttesétől a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulós párharcában. Davide Lanzafame mindkét meccsen gólt szerzett, de elmondása szerint egyelőre az ellenfél jobban készen áll a nemzetközi kupaszereplésre. Erik van der Meer szerint van, amiért dicséret illeti csapatát annak ellenére, hogy végül nem sikerült a szép búcsú.

BL: Nagyot küzdött, de kettős vereséggel búcsúzott a Honvéd

Sport2017.07.19, 23:15

A Budapest Honvéd 2-1-es idegenbeli vereség után fogadta kispesten az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva csapatát a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulós párharcának visszavágóján. A zárt kapuk mögött rendezett összecsapáson is kikapott a magyar bajnok, így kettős vereséggel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól. 

NB I: Sérülés is kellett a címvédő sikeres nyitányához

Sport2017.07.15, 22:39

A labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának szombati nyitányán korábban már két mérkőzést lejátszottak, de a címvédő Budapest Honvéd csak este lépett pályára hazai pályán a Szombathelyi Haladás ellen. Az igen kemény összecsapásból végül a kispesti gárda jött ki jobban, így a címvédő győzelemmel kezdte az új bajnokságot.