Budapest Honvéd FC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- NB I
- labdarúgás
- Újpest FC
- legfrissebb
- legrégebbi
Megint jönnek, focizgatnak
A régi sportújságírói közhely szerint a magyar labdarúgásban leginkább a holtszezon alatt pezseg az élet. Meglehet, szaftos hírekben ezen a télen sem volt hiány, az izgalmakra azonban ezúttal is leginkább egy-egy szebb napokat látott klub túlélésért folytatott szomorú harca adott okot. Mindeközben annak rendje és módja szerint jöttek és mentek a játékosok, a csapatok edzőmeccseken küzdöttek egymással és a zord körülményekkel, és egyelőre úgy tűnik, hogy hetekkel Európa legtöbb bajnoksága után szombaton végre az Arany Ászok Ligában is kezdetét veszi a második felvonás. Lássuk, ki milyen előjelekkel várja a folytatást.
Diósgyőri siker a magyarfoci-szezonnyitón
Pápán láthattak először bajnoki meccset a magyar futballszurkolók a 2005-ös évben, azonban a Veszprém megyei kisváros drukkereinek nem telt sok örömük benne, hiszen csapatuk 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Diósgyőrtől. A bajnoki címre hajtó Debrecen nehezen tudta csak legyőzni a Honvédot, míg az Újpest könnyedén verte a Fehérvárt.
Újra otthonában kapott futball-leckét a Fradi
Hatalmas meglepetésre az Üllői úton tudott nyerni a Fehérvár labdarúgócsapata, amely Kuttor találatával 1-0-ra verte a bajnok Ferencvárost. A keleti rangadót a Debrecen 1-0-ra nyerte a Diósgyőrrel szemben, a Győr Pécsett végzett 1-1-re. Az Újpest ellen szerzett két gólját követően Illés Béla Pápán is győzelemre vezette az MTK-t. A Vasas és a Sopron simán verte a Békéscsabát, illetve a Nyíregyházát, míg a Honvéd bravúros, 3-1-es diadalt könyvelhetett el Zalaegerszegen.
- címkék:
- Illés Béla
- Kuttor Attila
- foci
- magyar foci
- kosárlabda
- sport
- Ferencváros
- Győr
- Ferencvárosi TC
- Magyarország
- Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK
- Debrecen
- MTK Budapest FC
- Nyíregyháza
- Budapesti Vasas SC
- MiZo Pécs
- Budapest Honvéd FC
- Békéscsaba 1912 Előre SE
- Üllői út
- FC Sopron
- Pápa
- Diósgyőr
- Újpest FC
- FC Fehérvár
- Címkefelhő »
Elvesztette tavaszi veretlenségét a Vasas
A labdarúgó Arany Ászok Liga 19. fordulójában a Matáv Sopron 1-0-ra nyert a Vasas vendégeként, ezzel megszakította az angyalföldiek remek tavaszi sorozatát. Nyíregyházán is meglepő eredmény született, ugyanis az Újpest hiába vezetett, végül meg kellett szenvednie a 2-2-es döntetlenért. A Debrecen nem bírt a Fehérvárral, és meg kellett elégednie egy ponttal, a Győr 4-1-re verte a Zalaegerszeget, az anyagi gondokkal küszködő Békéscsaba 3-0-ra győzött a Honvéd ellen, a Pápa Kaposváron diadalmaskodott, a Diósgyőr pedig 1-0-ra lenyomta a Pécset.
MK-bravúrra készül a Barcika futballcsapata
Szerdán már az elődöntőbe kerülés lesz a tét a labdarúgó Magyar Kupában, s biztos, hogy a négy közé legalább egy alacsonyabb osztályú együttes is bejut, miután az NB I/B-ben érdekelt BKV Előre ellenfele a szintén második vonalbeli Bodajk lesz. A játéknap érdekessége, hogy három találkozónak ad otthont Budapest, hiszen Kispesten és Ferencvárosban is láthatnak találkozót a szurkolók.
Büntetőkkel MK-elődöntős a Honvéd
Hatalmas csatában, hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások után jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, amely a Fehérvár együttesét múlta felül. Ugyancsak a négy közé jutott a BKV Előre, a Matáv Sopron és a Ferencváros is.
Megismétlődhet a tavalyi futball MK-döntő
A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását: a címvédő Ferencváros a BKV Előre, a Budapest Honvéd pedig a Matáv Sopron otthonában lép pályára.
Idén harmadszor vált edzőt a Budapest Honvéd
Ebben az idényben immár harmadszor váltott vezetőedzőt a labdarúgó Arany Ászok Ligában szereplő Budapest Honvéd: Szurgent Lajost az eddigi szakmai igazgató, Gergely Károly váltja a kispadon.
Ráadásban verekedte magát MK-döntőbe a Sopron
A klub fennállása során először jutott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe a Matáv FC Sopron labdarúgócsapata, amely változatos mérkőzésen, hosszabbításban verte 4-2-re a Budapest Honvéd együttesét.
A Honvédnak sem volt esélye az MTK-pályán
Az MTK hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Honvéd felett a labdarúgó Arany Ászok Liga 23. fordulójában, így ebben az idényben továbbra is veretlen hazai pályán.