Budapest Film

címke rss

Napokon belül bezárhatják az Örökmozgót

Forrás: Örökmozgó Facebook middle off 720 520 A fennakadás oka, hogy a Budapest Film hétszer akkora bérleti díjat kér, mint amennyit a MaNDA most fizet - ennek alapja egy a Fővárosi Vagyonkezelő által hitelesített értékbecslés, amely piaci alapú szemlélettel állapította meg az összeget. Az Örökmozgó azonban hiába kétszerezte meg a nézőszámát az elmúlt évben, még így sem nyereséges, ezért nem tudnák kigazdálkodni a jelentősen megemelt bérleti díjat. Két héttel ezelőtt a MaNDA felajánlotta, hogy mostantól az eddigi bérleti díj dupláját fizeti, de az ajánlatukra a mai napig nem érkezett válasz a Budapest Filmtől. Az Erzsébet köörút ...

Bezár a budapesti Odeon mozi

Film2012.10.31, 20:29

Hónapok óta nem tudja fizetni a bérleti díjat a budapesti Hollán Ernő utcában lévő Odeon Lloyd Mozi, ezért a Budapest Film Zrt. felmondta a bérleti szerződését - írta a Hír24. Korábban az Odeon mellett a Kino és a Tabán is bajban volt, de a portál információi szerint, az utóbbi két kis art mozi rendezte a tartozásait. A Magyar Nemzeti Filmalap május 9-ei döntése alapján megítélt kétmilliós támogatás nem volt elég az Odeon legalább féléves bérleti díjtartozásának rendezésére. Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője azt nyilatkozta a Hir24-nek, hogy a Hollán Ernő utcai épületben működő videótékát megpróbálják megmenteni,, ...

Vagy a plakátra koncentrálok, vagy a spermámra

Film2015.02.17, 23:31

Megörültünk, amikor hallottuk, hogy Kenczler Márton fogja tervezni A szégyentelen című film magyar plakátját, mert korábbi munkáit ismerve tudtuk, hogy nagyon ütős lesz. A szexfüggő fiatalember kalandjairól szóló, általunk is ajnározott alkotáshoz Kenczler három posztert is készített: az egyiken egy dekoltázs, a másikon egy női ágyék látható, a harmadikra pedig spermával írta ki a film címét. A magyar forgalmazó hiába hangoztatta elöljáróban, hogy figyelemfelkeltő plakátokat szeretne, a végeredményt túlságosan is bevállalósnak tartották, és inkább eltekintettek a használatuktól. Mi most megmutatjuk a letiltott plakátokat, és kikérdeezzük ...

Német cég lett a Budapest Film többségi tulajdonosa

Archívum2010.01.29, 16:22

A berlini székhelyű A Company Consulting & Licensing AG 51%-os, többségi tulajdonosa lett a Budapest Film Kft.-nek. A cég Közép- és Kelet-Európa egyik vezető, független tartalomforgalmazója, amely leányvállalatai, az Eastern European Acquisition Pool és a Gala Media & Film International közreműködésével több mint 250 filmet forgalmaz Közép- és Kelet-Európában. A többségi tulajdonos Poich Lórándot, a TV2 korábbi programigazgatóját, az A Company Hungaria ügyvezető igazgatóját nevezte ki a Budapest Film Kft. új ügyvezető igazgatójának. Port Ferencre, aki két évtizeden keresztül vezette a céget, a továbbiakban tanácsadóként számít a cégg. ...

Túl brutális a magyar mozikba a Fűrész VI.

Film2009.10.13, 16:42

A korhatárbizottság a szigorúan csak felnőttek számára ajánlott, ún. V. kategóriába sorolta a Fűrész című népszerű horrorsorozat hatodik részét, ezért a Budapest Film törölte a film október 29-re tervezett bemutatóját. Az ötös kategóriába azokat a filmeket sorolják, amelyek a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására alkalmasak, valamint azokat, amelyekben az erőszak brutalitása és kegyetlensége olyan módon kerül ábrázolásra, hogy azt ártalmatlannak vagy éppen dicsőségesnek tüntetik fel. (A besorolások részletes szempontrendszerét itt lehet elolvasni.) Egy kocka a Fűrész VVI.-ból ...

Az internetbe fektet a Budapest Film

Gazdaság2009.09.28, 18:11

A Budapest Film is beszállt a Párizstól Szófiáig terjedő páneurópai internetes videoforgalmazó (vod - video on demand ) szolgáltatást nyújtó cégcsoportba. A társaság vegyes vállalat létrehozására irányuló szándéknyilatkozatot írt alá a múlt heti Berlinale alatt a német forgalmazócég A Companyval. A filmforgalmazás bevételeiből egyelőre kis részesedést - ámde annál perspektivikusabb kilátásokat - magáénak tudó szolgáltatási/forgalmazási ágazat regionális piacvezetői pozícióját célozza meg az új cég.

N�met c�g veszi meg a Budapest Film t�bbs�g�t

Gazdaság2009.09.28, 18:03

Az A Company megveszi a Budapest Film 51 sz�zal�k�t. A magyar tradicion�lis v�llalat fennmarad�sa ez�ltal biztos�tott, az A Company pedig k�vetkezetesen folytatja terjeszked�si strat�gi�j�t - �rja a Budapest Film k�zlem�nye.

Aki hülye, haljon meg

Archívum2008.11.26, 03:38

Jó ideje tudjuk, hogy a Coen testvéreknek a címben szereplő mondás az egyik alaptézise, de most egy éven belül másodjára is az arcunkba dörgölik. Pár hónappal az Oscar-díjas Nem vénnek való vidék bemutatása után teljesen más hangulatú, de hasonlóan lehangoló végkicsengésű filmet forgattak. Az Égető bizonyíték egy sztárokkal telepakolt gonosz kis komédia, ami könnyedén értelmezhető nyolc évnyi Bush-kormányzás utáni amerikai hangulatjelentésként is. Kritika.

Bognár Péter: Gyakorlatilag bármi lehet

Film2008.08.31, 10:10

Az [origo] filmklub semmirekellő velencei tudósítója egyelőre álomkórban szenved: vagy nem tud felkelni a reggeli vetítésekre, vagy elalszik a délutánikon. Azért, hogy valami hasznát csak vegyük, rávettük, hogy legalább beszélgessen el egy olyan emberrel, aki becsületesen nézi a filmeket odakünn. Sikerült elcsípnie Bognár Pétert, a Budapest Film ügyvezető igazgatóját, akivel az összes A-listás filmfesztiválon össze szoktunk futni, ismerjük makulátlan ízlését, és tudjuk róla, hogy mindig olyan filmekért lelkesedik, amikről mi még csak nem is hallottunk.

Jövő héten Lengyel Filmtavasz

Film2008.04.30, 15:15

A budapesti Lengyel Intézet a Budapest Filmmel közösen immáron 14. alkalommal rendezi meg a Lengyel Filmtavaszt. A 2008. május 8-ától 11-éig tartó rendezvénynek a Művész mozi ad otthont. A fesztiválon öt nagyjátékfilm (ebből 4 vígjáték) kerül bemutatásra a legújabb lengyel filmtermésből, valamint néhány animációs rövidfilm.

Három lúzer a magyar igazság

Film2008.01.30, 15:42

Értelmes embereknek az utóbbi időben nem készült magyar vígjáték, így kénytelenek voltunk visszaszokni arra, hogy vannak az elszállt szerzői filmek, meg a seggrepacsi-komédiák, és mindenki álszent, aki szerint csak jó film van, meg rossz. De nem, néha azért kiderül, hogy tényleg működhet ez a fajta pontozás is. A Kalandorok ugyanis tényleg csak egy jó film, és pont.

Telekügylet miatt tűnik el a Kultiplex

Itthon2008.01.12, 22:01

Dózer - ez a neve a Kultiplex utolsó napjaiban rendezett fesztiválnak. A IX. kerületi alternatív szórakozóhelyet, a Tilos Rádió székhelyét ugyanis február 28-án bezárják, az épületet pedig lebontják. Az önkormányzat döntött a hely eladásáról és a bontásról, de rábólintott a főváros és a Budapest Film is, amelyeknek szintén van beleszólásuk a Kultiplex sorsába.

Haloványan indult az Overnight

Film2007.10.09, 12:38

Hétvégén került a mozikba Török Ferenc új filmje, az Overnight. A Bodó Viktor főszereplésével készült brókerfilm annak ellenére sem váltott ki lelkesedést a budapesti nézőkből, hogy Bodó hetek óta egy férfimagazinra hajazó plakátról tekintett le a járókelőkre a főváros összes fontosabb pontján. A forgalmazó Budapest Film filmforgalmazási igazgatóját faggattuk arról, hogy mi lehet ennek az oka.

Ezen végképp el fogsz menni

Film2007.09.30, 13:25

A Shortbus leginkább pornó-tündérmese filmdrámaként meghatározható alkotás. Az érzelmek kellően szélesvásznú megjelenítése mellett azoknak ösztöneinktől el nem választható mivolta az alap motívuma. Az amerikai álom posztumusz szövői a buzibár végvárába szorultak.

Arccal a késnek

Archívum2007.03.19, 10:56

Az Idő című film költői túlzással példálózik, miért van bajban a modern ifjúság. Felületesek, önbizalom-hiányosak és azt hiszik, hogy ha átoperáltatják magukat, akkor minden jó lesz. Az árufétis és az elidegenedés gúnyolása szép, de a rendező Kim Ki-duk néhány korábbi munkájához képest szájbarágós darab.

A pestiek lázas fűrészelésbe kezdtek

Film2007.01.18, 13:18

2007 első hétvégéje a Budapest Film számára marad emlékezetes, hiszen a cég történetében nem fordult még elő, hogy filmjei a fővárosi képzeletbeli dobogó első és második helyét is elfoglalják.

Az indiánok és a kritikusok bírják Mel Gibsont

Film2007.01.18, 13:52

A színész-rendező új filmmel jelentkezik: a kritikusok szerint az Apocalypto ugyanúgy tele van véres és sokkoló jelenetekkel, mint A passió, viszont legalább jó film - igaz, arra ők is felhívják a figyelmet, hogy a gyenge idegzetűek jobb, ha kihagyják.

Ír harcosok és párizsi szerelmesek az Európa Filmhéten

Film2006.11.22, 11:32

Idén 16. alkalommal kerül sor a Budapest Film szervezésében az európai filmek mustrájára, az Európa Filmhétre. November 30. és december 10. között 22 játékfilmet és egy rövidfilm-összeállítást láthatnak a nézők a Művész moziban.

Mexikói filmnapok a Művészben

Film2006.11.03, 16:23

Péntektől hétfőig minden este egy-egy mexikói filmet tekinthet meg a közönség a budapesti Művész moziban. Hajóroncskutatás, a nagymama titka, fűszeres szerelem és a mágus utolsó varázslata.

Huszonhárom órás filmfesztivál a Puskinban

Film2006.10.02, 09:11

A Puskin mozi nyolcvanadik születésnapja alkalmából 23 órás rendezvényre kerül sor október 7-én délelőtt 10-től másnap reggel 9-ig a moziban. Magyar és külföldi filmklasszikusok, a Filmművészeti egyetem diákjainak alkotásai, filmplakát-kiállítás és sok más érdekesség várja a nézőket.

Lolita Brutalia

Film2007.01.18, 13:59

A Cukorfalat című filmnek csak két szereplője van, de ők olyan párbajt vívnak, hogy azt kész krimi végignézni. A kibontakozó kínzás egyszerre durva és humoros, a képek izgalmasak, és ugyan az egész mű inkább játékos, azért még pedofil-ellenes kampányfilmnek is jó.

Anyatigrisek

Film2007.01.18, 14:02

A Volver című film szerint a nők mozgatják a világot. Gondoskodnak és gyilkolnak, cirógatnak és szellentenek, mikor minek van ideje, de úgy tűnik, hogy nélkülük barlangban lakna az emberiség. Almodóvar ezzel a filmmel kitoporzékolta, hogy bármelyik nő simán felvigye a padlásra.

Atya, fiú, davidbowie

Film2007.01.18, 14:09

Hiába nyert meg minden létező filmes díjat Kanadában, a C.R.A.Z.Y. felületes, sitcom-poénokkal telenyomott zenés film nem túl jó színészekkel. Ja, és Bowie-val együtt is kibírhatatlanul hosszú.

Családi problémák a Művészben

Film2006.06.12, 17:56

A Spanyol Nagykövetség a Budapest Filmmel közösen ismét megrendezi  a spanyol filmhetet. A rendezvény keretében hét filmet mutatnak be június 15. és 21. között a Művész moziban. Lesznek kamaszgondok, családi konfliktusok dögivel, párkapcsolati nehézségek és szívderítőnek egy kis afrikai zene is.

Burzsoá remegés

Film2006.04.27, 17:05

Meddig húzható a megfoghatatlan, kínzó bizonytalanság? A Rejtélyben a titok egyre nyomasztóbb, válasz meg nincs. Vannak viszont remek színészek és egy jó adag mindfuck.

Svéd házipornótól a lengyel transzvesztitáig

Film2005.11.18, 11:24

November 24. és december 4. közt néger rabszolgákat, svéd pornószínészeket és gyilkos diáklányokat is láthatunk a Művész moziban. Az Európa Filmhetet idén már tizenötödször rendezi meg a Budapest Film.

Házi szellem Koreában

Film2005.10.19, 11:12

A Lopakodó lelkek csavaros film, kevés beszéddel. Hogy valójában ki van éppen a másik háta mögött, azt a szereplők egy része egyáltalán nem sejti, és a néző is könnyen elbizonytalanodhat. A film hol példázat, hol szerelmes történet, hol pedig krimi. A főszereplő egy néma fiú, aki lehet, hogy angyal vagy kobold, vagy valami ilyesmi.

A rongybaba

Film2005.10.06, 14:27

A porcelánbaba semmi esetre sem egész estés játékfilm. Esetleg tekinthető három egymáshoz tapasztott rövidfilmnek. Három nem túl sikerült rövidfilmnek, amelynek az elejére és a végére még odabiggyesztettek két különböző stílusban készült reklámspot-tervet. És ezt nyomják le a torkunkon fájdalmasan hosszúnak tűnő 75 perc alatt.

Népszínmű népirtásra

Film2005.10.04, 13:16

A Hotel Ruanda azért érdekes, mert igaz történetet dolgoz fel. A kegyetlenségről és a hősiességről azonban keveset mesél, inkább csak egy finomkodó tankönyv marad. Az iszonyat és a bátorság története olyan lett, mint a Képes Biblia: értjük a sztorit, de nem csak ez lenne a fontos.

Együk meg a gazdagokat!

Film2005.06.22, 10:08

Az Edukators nagyon szórakoztató film, amiben decens németek ideológiai alapon szívatják egymást. A globalizációkritika és a nagy jólét feszül egymásnak, kellőképpen ironikusan ahhoz, hogy ne váljanak bugyuta oktatókká az Edukators alkotói.

Indul a csontváz aludni

Film2005.05.02, 13:19

Ijesztgetős film A gépész. A műfajra jellemző eszközöket ügyesen keverték az alkotók ahhoz, hogy ne érezze magát teljesen biztonságban a moziból kibotorkáló. A formához adott tartalomról lehetne vitatkozni, de csak ha le merném lőni a végét. Ezt viszont nem érdemli meg a néző, ennél érdekesebb filmről van szó.

Jézus az [origo]-n

Film2005.04.04, 13:05

Tekintsen végig A passió diadalútján, a hangos botrányoktól, a zajos sikereken át az újrabemutatásig. Végül nézze meg nálunk a filmet!

Huszonnégy perc az életből

Film2005.03.16, 11:54

A legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díj általában nem tartozik azok közé, amelyek bejelentését körmünket rágva várjuk. Pedig érdemes odafigyelni, főképp a pályájuk kezdetén tartó tehetséges rendezők miatt, akik, ha nagyjátékfilmet még nem tettek is le a vágószoba asztalára, már kisfilmjükkel jelzik a lelkes mozirajongóknak, hogy a jövőben nagy dolgok várhatók tőlük. Ilyen rendező Andrea Arnold is, aki Wasp című alkotásával idén elvitte a legjobb rövidfilm díját.

Haljon meg a főhős!

Film2005.03.08, 13:45

A belső tenger egy ágy mellett játszódik, sokat sírnak benne, hullámozni látjuk a tengert, és önfeláldozásról meg szeretetről is szól. Mégis nagyon jó film. A közhelyek életre kelnek, és a vásznon lecsorgó könnyeknek sós lesz íze a néző szájában.

Darth Vadertől Harry Potterig - 2005-ös mozielőzetes

Film2005.01.24, 12:40

Általános vélemény, hogy 2004 sok jó filmmel kedveskedett a nézőknek, de kevés egészen kiemelkedővel. Változik a trend idén, vagy csak a kasszák csilingelése marad a fő szempont? Összeállításunk áttekinti az előttünk álló év - és különösen az első félév - legfontosabb bemutatóit Denevéremberestül, japán horrorostul és Csillagok háborújástul. Lehet készíteni a naptárakat.

Lakodalmas háború

Film2005.01.18, 16:52

Kusturica új filmjében a világ leggiccsesebb háborújaként tombol a boszniai válság. Operetthősök randalíroznak a hegyekben, burleszk és túlcsorduló romantika keveredik a posztkommunista vasutasbál zenekarának rezes lüktetései közé. A lebilincselő kavalkád összes elemét használta már Kusturica, de ez egyáltalán nem baj.

Szubjektív boniésklájd

Film2005.01.05, 17:19

A valós történetről őrzött emlékfoszlányok, a kamaszkorú rablónő személyes visszaemlékezése és nemrég tett televíziós nyilatkozata, ami A miskolci boniésklájd című magyar filmhez fűződő viszonyunkat alakítja. A cikk szerzőjét ráadásként még az is sújtja, hogy ő volt a forgatásról készített werkfilmnek a rendezője.

Wapos filmboltot nyit a T-Mobile

Techbázis2004.12.01, 17:01

A T-Mobile hazai wapportálján december 1-jétől DVD-t és videokazettát is vásárolhatnak az ügyfelek a Budapest Film kínálatából. A filmeket mobil vásárlási egyenlegük vagy havi mobilszámlájuk terhére vásárolhatják meg az ügyfelek.

A törzs gyökere és a kislány

Film2004.11.02, 17:56

A bálnalovas azért érdekes, mert maorikról szól, és több bálna is szerepel benne. Sokszor viszont lassított felvételek között könnyező szempárok néznek a távolba. A film elsősorban tanít: a hagyomány ápolása és a nők emancipációja együtt a boldogság receptje.

Meztelenkedő Ulpiusok

Film2004.10.13, 14:49

Az milyen lenne, ha az Utas és holdvilág Ulpius testvérei mindig meztelenkedni akarnának? Erre a kérdésre ad választ az Álmodozók című film. A bátortalan fiút lenyűgöző testvérpár nem Budai Várban, hanem Párizsban él a filmben, de itt is kiderül, hogy igazából bolondok. És ugyanúgy szeretik a szerepjátékokat.

Angyalbögyörő

Film2004.09.13, 16:26

A Rossz nevelés című film olyan, mint egy túldíszített barokk templombelső. Minden négyzetcentimétere csillog a képnek, szörnyű szenvedést idéznek a hatalmas freskók, de a kavalkádban eltűnik a katarzis lehetősége. A film minden kockáját gondos kezek tervezték, de a feszültség elkenődött a színorgia közepén.

A zsernyákok édes álmai

Film2004.07.10, 11:54

Az e heti filmbemutatók a kisvárosi svéd rendőrök, a skót béranyák, valamint a havannai forradalmárok világába kalauzolják el a mozirajongókat. Viggo Mortensen is visszatér a vászonra a magányos lovas szerepében.

Tartsd nyitva a szemed!

Film2004.06.21, 15:50

Az ázsiai horrorra rá lehet kattanni. Merthogy kicsit olyan, mint az extrém sportok filmkedvelők számára; meglepőek, fokozzák az adrenalint, és lényegesen nagyobb kihívást jelentenek, mint hétköznapi társaik. Hollywoodban is egyre jobban rákattannak. A kör sikere óta úgy néz ki, nincs megállás, most viszont itt az alkalom, hogy az eredetit élvezhessük, mielőtt Tom Cruise vaníliásítja majd.

A gyermekkor legfélelmetesebb nyara

Film2004.04.08, 16:31

Gabriele Salvatores filmjében egy sötét titok kapcsán a szilárdnak hitt emberi kapcsolatok is lelepleződnek. Mindehhez a biztos hátteret a krimibe hajló izgalmas fordulatok, a remek színészi alakítások és a dél-olaszországi mindennapokat bemutató festői életképek szolgáltatják.

Horribile visu

Film2004.03.30, 10:25

A passió című játékfilm unalmas. Igazi megváltást jelent a nézőnek a stáblista feltűnése. Az alkotók nem találtak fogást Jézus utolsó napjának történetén, a feszültség és a figyelem fenntartásához a kegyetlen ütlegelés monotonitása kevésnek bizonyult.

Jézus és a Kill Bill

Film2004.03.19, 12:51

Mel Gibson A passió című filmjének egy merőben új előzetese jelent meg a világhálón. A trailer azonban nem a filmet forgalmazó cég hivatalos alkotása, hanem egy tréfás kedvű New York-i egyetemista műve.

Már 80 ezer néző fölött a Magyar vándor

Film2004.02.12, 09:38

Minden várakozást fölülmúló sikerrel nyitott a Magyar vándor című vígjáték a mozikban. Herendi Gábor második nagyjátékfilmjére a bemutatót követő első öt nap alatt már több mint 80 ezren váltottak jegyet. Prukner Pál, a filmet bemutató Budapest Film forgalmazási igazgatója elmondta, hogy magyar film ilyen erősen még nem kezdett.

Hét poén

Film2004.02.02, 11:58

Úgy tűnik, Herendi Gábor új mozifilmjének, a Magyar Vándornak hőseihez hasonlóan elkalandozott. A film sem nem kalandfilm, sem nem musical (bár rengeteget danolnak benne), sem nem történelmi görbe tükör, de ami a legfőbb baj, nem egy vérbeli vígjáték. Pedig annak készült.

Ifjúsági film

Film2003.12.16, 12:03

A Kontroll sikeres indulása után Sas Tamás új filmje került a mozikba. A sikerregényen alapuló Apám beájulna olyan hiányzó műfajok irányába tesz tapogatózó lépéseket, mint a magyar moziba régóta vágyott road movie vagy tinifilm. A végeredmény mégis felemás lett.

Westel: mozijegyvásárlás SMS-ben

Techbázis2003.12.04, 10:10

A Budapest Film és a Westel megállapodása révén a mobilcég ügyfelei hat budapesti mozi vetítéseire vásárolhatnak jegyet SMS-üzeneten keresztül.

Mozijegy rendelés sms-ben

Film2003.12.04, 16:27

A Westel es a Budapest Film közös vállalkozásának köszönhetően december 4-től sms-ben is megvásárolhatók a mozijegyek hat budapesti moziba.

Európai sztárok a budapesti moziban

Film2003.11.10, 14:30

December 4-14-ig tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Budapest Film az Európa Filmhetet a budapesti Művész moziban. A filmhét műsorán a legfrissebb európai alkotások lesznek láthatók: olyan filmek, melyek a közelmúltban a nemzetközi fesztiválokon vagy éppen a jegypénztárakban sikert arattak.

Szombaton nyit a felújított Duna mozi

Kultúra2003.03.19, 14:47

Odeon-Lloyd néven szombaton nyitja meg kapuit a felújított Duna Mozi Budapest  XIII. kerületében, a Hollán Ernő utcában. A filmes komplexummá alakított új filmszínház az art-mozi hálózat tagjaként üzemel a jövőben, műsorán kortárs filmek, valamint olyan mozgóképes alkotások szerepelnek majd, melyek korábban méltánytalanul háttérbe szorultak a magyar mozikban - tájékoztatott a Budapest Film.

Film premier előtt a hajléktalanszállón

Itthon2002.12.19, 16:00

Jótékonysági vetítést rendez a Budapest Film, amelynek teljes bevételét a hajléktalanok karácsonyára ajánlják fel. A Bajnok utcai szállón pedig levetítik azt a cannes-i díjnyertes, hajléktalanokról szóló filmet, amit a budapesti mozik csak januártól játszanak majd.

Előző
  • 1
Következő