Budapest Bank

címke rss

Hitelből fejleszt Budapest

Archívum2002.09.19, 12:22

Bár a kormány szándéka szerint az szja önkormányzatoknál maradó része jövőre 5-ről 10 százalékra emelkedik, a közalkalmazotti béremelés miatt Budapestnek nem lesz több pénze beruházásokra - derült ki Demszky Gábor főpolgármester és László Csaba pénzügyminiszter csütörtöki találkozóján. A város ezért hitelt vesz fel, melyre várhatóan a kabinet garanciát vállal.

Nemzeti lakásprogram: 40 ezer új lakás épül

Gazdaság2002.09.27, 12:29

Évi 35-40 ezer új lakás építésével és a bérlakás-állomány 8-10 ezres bővítésével számol a kormány év végéig elkészülő nemzeti lakásprogramja - mondta a lakásügyi kormánymegbízott Csabai Lászlóné a Budapesten megrendezett Lakásvásár 2002 kiállításon tartott konferencián, pénteken. A kormánymegbízott szerint nincs esélyegyenlőség a lakáscélú adókedvezmények rendszerében.

Változásra van szükséga a turizmusnak

Archívum2002.09.26, 14:41

Alapvető, gyökeres változásra van szükség a turizmus stratégiájában, a feladatok meghatározásában, az ágazat struktúrájában - mondta Meszter László, az Idegenforgalmi Koordinációs Testület (IKT) elnöke csütörtökön Budapesten.

Nem minősül szerződésnek a lengyel-magyar agráregyezmény

Archívum2002.09.18, 17:57

A lengyel kormányszóvivő közlése szerint a pénteken, Budapesten aláírt agrármegállapodásnak nincs jogi hatálya, mert nem tekinthető nemzetközi szerződésnek, csupán egyetértési jegyzőkönyvnek. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ugyanakkor megdöbbentőnek nevezte, hogy a pénteken aláírt jegyzőkönyvet a lengyel fél magára nézve semmiben nem tartja kötelezőnek.

Lengyel koalíciós válság az agráregyezmény miatt

Archívum2002.09.17, 12:53

A lengyel kormány keddi ülésén napirenden kívül tárgyba vette az egyre nagyobb hullámokat verő magyar-lengyel kereskedelmi megállapodást, amelynek értelmében a felek kölcsönösen visszavonnak bizonyos mezőgazdasági termékekre vonatkozó védővámokat. A vámok Leszek Miller kormányfő szerint 1 millió dolláros veszteséget okoznak az országnak. A mezőgazdasági miniszter viszont állítja, hogy az egyezmény a magyar fél számára kedvezőbb. Míg Varsónak 13,5 millió dollár előnye származna belőle, Budapest 30,3 millió dollárt nyerne rajta.

Bezárhatják a bangkoki magyar éttermet

Gazdaság2002.09.10, 09:05

Felszámolják az Agrár-piacfejlesztési Kereskedelmi és Szolgáltató (AP) Kft.-t, az annak idején nagy port kavart, Budapest nevű bangkoki magyar éttermet tulajdonló thai-magyar vegyes vállalat 30 százalékos tulajdonosát. Az étterem egyébként hosszú ideje veszteségesen működik.

Pang a lakáspiac

Archívum2002.09.09, 09:22

A tavaly nyári uborkaszezonhoz képest is jelentősen, mintegy 10-15 százalékkal kevesebb lakás cserélt gazdát idén a nyári hónapokban Budapesten - írja hétfői számában a Népszava. A lap által megkérdezett ingatlanszakértők szerint az árak is ennyivel csökkentek.

Az egyéni vállalkozók is választhatják az evát

Archívum2002.09.06, 17:43

Az eredetileg meghirdetetthez képest bővülhet azoknak a köre, akik az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választhatják - mondta László Csaba pénzügyminiszter pénteken Budapesten. A tervek szerint az egyéni vállalkozók, a végrehajtói irodák, és a szabadalmi ügyvivői irodák is választhatják az evát.

Milliárdos bevétel a reklámcégeknél

Archívum2002.08.02, 07:55

Öt társaság bevételei haladták meg tavaly az egymilliárd forintot a hazai reklámpiacon. Az első McCann-Erickson Budapest kasszájába 2 milliárd forint futott be. Utána a sorrendben a Young&Rubicam Budapest 1,4, a LOWE Lintas GGK 1,3, a DDB Budapest 1,2 a Grey Budapest pedig 1 milliárd forinttal következik.

Pénzmosás: lekerülhet hazánk a feketelistáról

Archívum2002.06.14, 07:43

A jövő hét végén Magyarország lekerülhet a pénzmosás elleni harcban "nem együttműködő országok" listájáról, mert az év első négy hónapjában az anonim betétek több mint felét nevesítették. Az eredményeket néhány hete Budapesten is megvizsgáló, a pénzmosás elleni küzdelmet irányító nemzetközi szervezet, a FATF jövő pénteken hozza nyilvánosságra, mely országokat vesz le feketelistájáról.

Az MNB az infláció alakulásáról

Archívum2002.08.15, 14:35

Szemben egyes elemzői megállapításokkal, az átmenetileg vállalt jegybanki aszimmetrikus inflációs célkövetés nem jelenti a monetáris politika lazítását - mondta Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Nagyobb költekezésbe kezdett a lakosság

Archívum2002.08.05, 08:16

A lakosság költekezési hajlandóságának, azaz eladósodásának gyors növekedését jelzik a júliusi áruhitelezési adatok. Az erre szakosodó bankok 50-70 százalékkal több áruhitelt nyújtottak, mint tavaly ilyenkor. Közben az áruhitelek tavaly óta szemernyit sem lettek olcsóbbak, a kölcsönöket - akciók nélkül - többnyire 40 százalék közeli hiteldíj terheli.

Az iskolakezdés 15 ezer forintba kerül gyermekenként

Gazdaság2002.08.02, 15:31

A tanévkezdés mintegy 13-15 ezer forintjába kerül azoknak a szülőknek, akiknek gyermekei idén kezdik meg az általános iskolát - derül ki az írószerboltok adataiból. A Budapest belvárosában található Ápisz boltban a hagyományosan összeállított alap-füzetcsomagokért a legtöbbet, 1250 forintot az ötödik-hetedik osztályt megkezdő diákok szüleinek kell fizetniük. A nyolcadikosok csomagja 947, míg az elsősöké 906 forintba kerül. Ez azonban csak az alapfelszerelés.

Elhúzódó vita az összekapcsolási díjakról

Gazdaság2002.07.25, 14:00

Az összekapcsolási díjakkal összefüggésben az alternatív távközlési szolgáltatók drámainak látják a helyzetet, ezért a Informatikai és Hírközlési Minisztériumot (IHM) arra kérik, hogy azonnal avatkozzon be - mondta Törő Csaba, az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete elnöke csütörtökön Budapesten a szolgáltatók és a minisztérium közötti érdekegyeztető konferencián.

Csökkenőben a hazai sörfogyasztás

Archívum2002.07.22, 13:57

Az elmúlt évben a magyarországi egy főre jutó sörfogyasztás 71 literre esett vissza az előző, a tavalyelőtti 73 literről - hangzott el a Magyar Sörgyártók Szövetségének hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Az elmúlt évben a szövetséghez tartozó cégek több mint 7 millió hektoliter sört állítottak elő. A hazai sörpiac éves árbevétele eléri a 100 millárd forintot.

A PSZÁF határozata a Daewoo Bank (Magyarország) Rt-vel szemben felügyeleti intézkedések alkalmazásáról és bírság kiszabásáról

Archívum2002.07.19, 10:24

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben (Hpt.) biztosított felügyeleti jogkörömben eljárva a Daewoo Bank (Magyarország) Részvénytársaság (székhelye: 1054 Budapest, Bajcsy Zs. u. 42-46.) - továbbiakban: Bank - részére az átfogó felügyeleti vizsgálat alapján az alábbi határozatot hozom.

Csökkenő turistaforgalom Budapesten

Archívum2002.07.09, 14:40

Az idei év első öt hónapjában a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 0,9 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 2,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.

Az anonim betétek helyett választható megtakarítási formák

Archívum2002.07.08, 09:50

A lakossági bankok számos alternatívát nyújtanak a megszüntetett anonim betétformákra, de természetesen sok pénzintézet változatlan névvel és kondíciókkal továbbra is kínálatában szerepelteti a takarékbetéteket, immáron regisztrációs kötelezettség mellett. Budapest Bank CIB Bank Erste Bank Kereskedelmi és Hitelbank Magyar Külkereskedelmi Bank OTP Postabank

Burány: a GDP 4 százalékkal növekedhet

Archívum2002.06.07, 11:46

Az idén a GDP akár 4 százaléknál is gyorsabban növekedhet, majd 2003 és 2004 között várhatóan 4,5-5 százalékkal, ezt követően pedig 5-5,5 százalékkal bővül - mondta Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára pénteken az Elektrolux AB rendezvényén Budapesten.

Budapest továbbra is a legolcsóbb városok között

Archívum2002.07.04, 11:25

Az Economist Intelligence Unit (EIU) félévente elkészített listáján Budapest a 118. helyen áll a megélhetési költségek alapján, és ezzel a magyar főváros még mindig a legolcsóbb metropoliszok közé tartozik. A rangsort - évek óta folyamatosan - Tokió vezeti, megelőzve Oszakát és Hong-Kongot - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Milliókat keresnének a végzős diákok

Archívum2002.06.27, 18:02

Az idén végzős diákok 66 százaléka Budapesten szeretne elhelyezkedni. A megkérdezettek fele három éven belül középvezető szeretne lenni, egyharmaduk mindezt egy 50-100 fős cégnél szeretné véghezvinni - írja a Világgazdaság.

László Csaba: idén nem csökkenthető az államháztartási hiány

Archívum2002.06.20, 14:23

A tervezettet az idén 172,5 milliárd forinttal meghaladó államháztartási hiány nagy valószínűséggel nem csökkenthető, ám a kormány szándéka, hogy ez tovább ne növekedjen - erősítette meg László Csaba pénzügyminiszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Együttműködés a szlovák és magyar bankfelügyelet között

Archívum2002.06.11, 18:37

A bankfelügyeleti tevékenységre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá Szász Károly a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke és Ivan Sramko, a Szlovák Nemzeti Bank elnökhelyettese, kedden Budapesten - adta hírül közleményben a felügyelet.

Kivonul Magyarországról a valutaalap

Gazdaság2002.06.05, 15:52

Bezárja Budapesten fenntartott közép-európai térségi irodáját a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mert a képviselethez tartozó országok hamarosan az EU tagjává válnak, és a szervezet nem tart fenn képviseletet uniós tagországokban.

II/24/B/2002. számú határozat a Közlekedési Biztosító Egyesületnél lefolytatott helyszíni ellenőrzés lezárásáról

Archívum2002.06.04, 10:16

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) által a Közlekedési Biztosító Egyesületnél - 1213 Budapest, Toboz u. 6. - (a továbbiakban: Egyesület) a 61/2001. számú megbízólevéllel elrendelt folyamatos helyszíni felügyeleti ellenőrzés megállapításai alapján az alábbi határozatot hozom:

Januárban csökkent a munkanélküliek száma tavalyhoz képest

Archívum2001.02.13, 11:43

A tavalyi év utolsó hónapjához viszonyítva 24 292-vel nőtt az állástalanok száma januárban, ugyanakkor 2000 januárjához képest 35 389 fővel csökkent a munkanélküliség. A csökkenés minden régióra kiterjedt, de jelentős eltérések mutatkoznak például Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye adatai között.

Csökkent a munkanélküliség novemberben

Archívum2001.12.14, 12:18

Novemberben havi összevetésben 1739 fővel, éves összehasonlításban pedig több mint 33 ezer fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma; a hónap végén 328 418 munkanélkülit tartottak nyilván - közölte a Gazdasági Minisztérium.Továbbra is nagyok ugyanakkor a területi eltérések: a munkanélküliségi ráta Budapesten már csak 2,3 százalékos, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 17,4, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 15,8 százalékos.

Beiktatták Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert

Archívum2002.05.29, 16:38

Szerdán Budapesten beiktatták Csillag István új gazdasági és közlekedési minisztert. Az állománygyűlésen Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta, hogy tulajdonosi szempontból a tárca felügyeli majd a Magyar Fejlesztési Bankot, és a minisztérium hatáskörébe tartozik majd a Széchenyi-terv is. 

Csökkent a munkanélküliség novemberben

Archívum2000.12.08, 16:36

A regisztrált munkanélküliek száma novemberben 1741 fővel csökkent októberhez képest, így a hónap végén 361 457 munkanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi központok. A munkanélküliségi ráta Budapesten a legalacsonyabb és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb.

A fővárosi GDP 8 százalékát adja a turizmus

Archívum2002.05.21, 07:57

A turizmussal foglalkozott legutóbbi ülésén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége. Az idegenforgalomban illetékes V. kamarai osztály által az ülésre előterjesztett anyag - melynek alapját a Budapesti Turisztikai Hivatal (BTH) megrendelésére a Szemrédi Turizmus Tanácsadó cég készítette tanulmány jelenti - leszögezi: a turizmus jelentősége Budapest gazdasági életében jóval nagyobb az eddig feltételezettnél.

Prága elhalássza a nagy pénzt hozó konferenciákat

Archívum2002.05.13, 15:34

Jókora bevételtől eshet el Magyarország, mert nincs sem megfelelő szálloda, sem megfelelő konferenciaközpont Budapesten. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy eredetileg Budapestre tervezett konferenciát végül Prágában tartottak meg, mert Pesten nincs elég nagy konferenciaközpont. Már az 1-2000 személyre számító konferencia szervezői is bajban vannak a vendégek elhelyezésével, ha elegáns és egymástól nem túl messze lévő szállodákban szeretnének helyeket foglalni. Az őszi, 10 ezer fős orvoskonferencia szervezői pedig már biztosak abban, hogy a vendégek egy részét csak vidéken tudják elszállásolni.

Az alternatívok szerint veszélyben a távközlési liberalizáció

Archívum2002.04.25, 15:48

A távközlési liberalizációt leginkább fenyegető veszély az, hogy a tervezett referencia összekapcsolási ajánlatok (RIO) díjai miatt az alternatív szolgáltatók nem tudnak versenyképes áru szolgáltatásokkal megjelenni az üzleti előfizetői piacon - mondta Törő Csaba, az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületének (ATSZE) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kevesebb a jogsértés a minimálbérek kifizetésénél

Archívum2002.04.19, 12:39

Csökkent a kötelező minimálbérre vonatkozó jogszabályt megsértő munkaadók száma, az ellenőrzésbe bevontak köréből a múlt évi 15,1 százalékról 8,4 százalékra - közölte Békés András, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Budapest: őszre várják a turisztika fellendülését

Archívum2002.04.12, 13:14

Várhatóan az ősszel lendül fel újra Budapest turisztikai forgalma, amely a tavaly szeptember 11-i terrortámadások miatt visszaesett - közölte Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. igazgatója.

E-üzlet: 82 milliárd eurós megtakarítás

Archívum2002.03.26, 12:04

Az internetes üzleti megoldások használatával az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban a vállalatok a következő tíz évben összesen 82 milliárd eurót takaríthatnak meg - mondta Chris Dedicoat, a Cisco Systems európai alelnöke sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

A terror visszavetette Budapest idegenforgalmát

Archívum2002.02.15, 12:05

A szeptember 11-i terrortámadás miatt a tavalyi év utolsó negyedévében éves összevetésben 4,6 százalékkal csökkent a fővárosba látogató vendégek, és 4,3 százalékkal a vendégéjszakák száma - mondta Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Igazgatója. Az év egészében a fővárosban töltött vendégéjszakák száma 5,5, a vendégeké pedig 3,6 százalékkal nőtt.

Legközelebb július 1-jén változik a gáz ára

Archívum2002.03.13, 13:28

Az idei év július 1-jén változik legközelebb a gáz ára, amely a kormány korábbi döntésének megfelelően nem haladja meg az éves infláció mértékét - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára szerdán Budapesten.