Budapest Airport Zrt

címke rss

Bajnaira nézve terhelő vallomást vártak a vádlottól

A repülőtéri vesztegetési ügy másodrendű vádlottja is azt mondta, hogy a rendőrök politikusokra tett terhelő vallomást vártak tőle. Az elsőrendű vádlott Demszkyt és Hagyót emlegette, a másodrendű vádlott szerint tőle Bajnai Gordonra nézve terhelő vallomást vártak.

Milliárdos reptéri lobbi után kutakodik Orbán Viktor

Itthon2012.03.21, 22:42

Összesen több mint egymilliárd forintot bukik néhány önkormányzat azon, hogy zavaros körülmények között módosítottak egy adótörvényt a kormánypártok tavaly év végén. A módosítás miatt a Ferihegyi repülőteret üzemeltető német cég ilyen nagyságrendű adó befizetése alól mentesül idén. Az önkormányzatok meghökkentek, Orbán Viktor tudni akarja, hogy történt a dolog, mert még az sem teljesen világos, kinek az ötlete volt a javaslat.

Aláírták a reptéri taxidroszt-üzemeltetési szerződést

Gazdaság2011.05.25, 21:15

A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta, a Budapesti Közlekedési Központ pedig öt évre alá is írta a Budapest Airporttal a taxidroszt-üzemeltetési szerződést. Marad a Főtaxi és az Airport Shuttle is.

Inkább felújítanak bővítés helyett a Liszt Ferenc reptéren

Itthon2011.05.09, 08:00

Az idén 8,7 millió utasra számít a Liszt Ferenc reptéren a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, ami 7,5 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. Jost Lammers szerint 2013-ban várható az első új szatellit munkába állítása, addig csak a 2A és 2B belső tereit újítják fel, hogy kisebb legyen a kontraszt. Ha kell, akkor megnyílhat a 2C terminál is - mondta Lammers a hétfői Népszabadságnak.

Megkezdte működését a ferihegyi SkyCourt

Gazdaság2011.03.27, 12:11

Vasárnap hajnalban kinyitott a SkyCourt, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnoka. A csarnok első két vendége egy magyar hölgy és egy szlovák férfi volt.

Kitiltaná Ferihegyről az In-Kalt egy fideszes

Itthon2010.12.03, 08:55

Megakadályozná az In-Kal Security nevű biztonsági cég ferihegyi megbízatását Riz Levente fideszes képviselő egy a Parlamentnek benyújtott módosító indítvánnyal. A Budapest Airport Zrt. csütörtökön jelentette be, hogy a reptér egyes területeit az In-Kal fogja felügyelni.

A vulkáni hamu miatt törölték a Malév dublini járatát

Itthon2010.05.04, 11:33

Kedden törölni kellett a Malév Dublinból érkező légijáratát, mert az izlandi vulkánból származó hamu miatt részleges légtérzárat rendeltek el Írországban. A budapesti jártok közül még kettőt érinthet az ír légtérzár, bár a BBC szerint délután 2-től megnyílhat az ír légtér.

A Wizz Air kibékült Feriheggyel

[origo] utazás2008.10.13, 15:55

A Wizz Air légitársaság és a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szorosabb együttműködéssel igyekszik a költségeit csökkenteni - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport vezérigazgató-helyettese.

Stagnál Ferihegy forgalma

[origo] utazás2008.02.21, 16:10

Lényegében stagnált a ferihegyi nemzetközi repülőtéren az utasforgalom januárban, mindössze, 506 766 utas fordult meg, 0,1 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a távirati irodával a forgalmi adatokat.

Hétfőtől szigorúbb ellenőrzés Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.13, 16:47

Hatályba léptek a korábbinál sokkal szigorúbb utasbiztonsági ellenőrzési szabályok Ferihegyen, a legújabb folyékony robbanószerek miatt csak korlátozottan szabad folyadékot, krémet, habot, sprayt és gélt bevinni az utasváróba.

Budapest-Bázel légijárat indul

[origo] utazás2008.02.12, 15:24

A Swiss légitársaság jövő év január 16-tól - heti négy alkalommal - közvetlen járatot indít Budapest és Bázel között - jelentette be a ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. és a Swiss International Airlines.

Nemtelen eszközökről írnak Ferihegyen

Archívum2007.08.07, 15:03

Nem fogadja el a Budapest Airport Zrt. 5,5 százalékos béremelési ajánlatát a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete - erősítette meg az érdekképviseleti szerv az [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

Csökkenő fapados- és charterforgalom Ferihegyen

[origo] utazás2008.03.12, 13:33

A ferihegyi nemzetközi repülőtéren márciusban 619 ezer utast szolgáltak ki, 5,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, míg a március végéig eltelt 12 hónapban az utasforgalom 3,3 százalékkal 8,31 millióra emelkedett. A fapadosok és a chatretjáratok forgalma visszaesett - derül ki a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. közleményéből.

Új finn fapados cég Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.05, 16:09

A Blue1 finn légitársaság a hónap elejétől menetrendszerinti járatot indított Helsinki és Budapest között heti három alkalommal - jelentette be a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kedden.

Megszületett az új taxisdroszt-rendelet

Gazdaság2006.04.27, 14:44

A Fővárosi Közgyűlés módosította drosztrendeletét csütörtöki ülésén. A Budapest Airport Zrt. (BA) ennek értelmében szerződést köthet egy taxis vállalattal a Ferihegyi repülőtéri fuvarozásról.

Előző
  • 1
Következő