Budai Vár

címke rss

Decembertől utazhatunk az új midibuszokon

Itthon2015.09.15, 16:53

Október végéig összesen 16 darab új midibusz érkezik a Budai Várba, decemberben utazhatunk majd rajtuk. 

Kóstolt már magnum palackos pezsgőt?

Travelo2017.10.18, 13:53

Hogy milyen hatással van a magnum palack a tradicionális pezsgők minőségére? A szerdán kezdődött Budavári Borfesztiválon sok más mellett erre is megkaphatja a választ. Ha azonban az esős idő mégis visszatartaná kíváncsiságát, akkor most eláruljuk előre.

Hasít a kereskedelem, mégis kevesebben dolgoznak benne

Gazdaság2015.06.27, 15:10

Több eurócsoport-ülés és uniós csúcs után sem sikerült megegyezniük a görögöknek a hitelezőkkel. Elfogadták a jövő évi büdzsét, az ideiben pedig pénzt csoportosítottak a Miniszterelnökség Várba költözésére. Budapest odaadta az államnak a Dagályt a BKV adósságáért cserébe. Kasztrálták az Ubert, szigorúbban felügyelik a brókereket, csökkent az alapkamat és a kereskedelemben dolgozók száma, hiába teljesít jól a szektor. Ez volt a héten a gazdaságban.

Százmilliós összegből áll fel az Államreform Központ

Gazdaság2015.06.26, 10:19

Varga Mihálynak 150 millió forintot kell összeszednie az idei költségvetésből arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felállíthassa az Államreform Központot. Az egyetem működésére még 500 milliót kell találnia.

Sörrel, borral, KRESZ-pályával vár ez a hétvége

Travelo2017.10.18, 11:11

Alkohollal hűsítő szabadtéri rendezvények Szegedtől Villányig - közbe ékelve a fővárost, ahol a felelős alkoholfogyasztás és a KRESZ szabályainak betartására is találtunk programot. Hétvégi programajánló hasukat szerető sörösöknek, jazzkedvelő borosoknak és a liliomból is gyógypálinkát készítő kisiparosok rajongóinak.

Sörben úszik a Budai Vár!

[origo] Gasztro2015.06.11, 14:28

Mától sörben úszik a Vár: a budai domb tetején megkezdődött a négynapos, V. Jubileumi Sörfesztivál. Aki a várható kánikula ellenére, vagy azt tompítandó, felkerekedik, több mint 200 féle sörkülönlegességet, valamint 17 vendéglátós közel 130 féle fogását kóstolhatja meg.  

Az utóbbi évtizedek legteljesebb Csontváry-kiállítása nyílik

Kultúra2015.06.10, 10:46

Az utóbbi évtizedek legteljesebb Csontváry-kiállítása nyílik júliusban az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében, a budai várban. A művész Pécsett illetve az ország más múzeumaiban őrzött festményei mellett magángyűjtemények képei is láthatóak lesznek.

Orbán öt évben gondolkodik

Itthon2015.05.29, 12:45

Ötéves a kormány címmel konferenciát tartottak pénteken a fővárosban. A rendezvényen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is. Az eseményre nem minden médiumot engedték be. Percről-percre tudósításunkat itt olvashatják.

Újból látogatható a Magdolna-torony

Itthon2015.05.27, 14:58

A Budavári Önkormányzat és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum együttműködésével megnyílt a látogatók előtt a Magdolna-torony.

Őrségváltás a budai Várban

Fotó2015.05.24, 11:15

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított a kormány több, a budai Vár rekonstrukciós terveivel összefüggő beruházást. A köztársasági elnök rezidenciája, a Sándor-palota mellett álló egykori Karmelita kolostorba költözik a miniszterelnök és hivatala az újjáépítés után. Az egykori lovarda és a főőrségi épület is gyorsított közigazgatási eljárásban épülhet újjá.