Budai Gyula

címke rss

Czeglédy Csaba továbbra sem mutatta be azt az iratot, amely segítségével jogi szakvizsgára jelentkezett

Itthon2021.03.26, 16:29

Budai Gyula szerint kérdések merülnek fel Czeglédy Csaba jogi szakvizsgájával kapcsolatban, mivel furcsa körülmények között végezte az ehhez szükséges hároméves szakmai gyakorlatát. A fideszes képviselő továbbra is kíváncsi arra az iratra, amely segítségével jogi szakvizsgára jelentkezett. A Facebookon Czeglédy fake newsnak nevezte, amit írtunk, de semmilyen bizonyítékkal nem állt elő. Mint ismert, a baloldal táskás emberének nevezett, korábban adócsalásért jogerősen elítélt ügyvéd zavaros körülmények között intézte szakvizsgáját is.

Érvénytelen lehet Czeglédy Csaba jogi szakvizsgája

Itthon2021.03.25, 09:13

A Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem igazolta Czeglédy Csabának a jogi szakvizsgához szükséges hároméves szakmai gyakorlatot - derül ki a Budai Gyula közösségi oldalán közzétett bejegyzésből. A fideszes parlamenti képviselő közérdekű adatigénylésben kérte a megyei testületet arra, hogy küldjék meg számára azt az igazolást, amit Czeglédy Csabának állítottak ki a hároméves joggyakorlat leigazolására, és amely egyben előfeltétele volt a jogi szakvizsgára való bocsájtásnak. Mint ismert, Czeglédy éppen akkor szerezte meg a képesítést, amikor főállású szombathelyi alpolgármesterként dolgozott, csakhogy a hatályos jogszabályok szerint a kettő eegyütt ...

Milliárdokat mozgattak Czeglédy Csabáék készpénzben, feketén

Itthon2021.03.16, 08:50

Körülbelül 2,4 milliárd forintot vettek le készpénzben, bankautomatákból Czeglédy Csaba bűntársai, ennyi pénz vándorolt kézből kézbe, ellenőrizhetetlenül – tudta meg a PestiSrácok.hu. A portál megszerezte azt a revizori jelentést is, amely tételesen bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba Humán Operátora alá épített cégek és szövetkezetek 2013 januárja és 2016 decembere között mekkora készpénzforgalmat bonyolítottak, és hogy a bűnszervezet által kivett pénztételek összesítve meghaladják a két és fél milliárd forintot, miközben ennek csak töredéke volt egyáltalán lefedve valamilyen számlával. Budai Gyula, a korábban elszámoltatásért felelős ...

Elhalaszthatják Gyurcsány csalással vádolt ügyvédjének a tárgyalását

Itthon2021.03.08, 08:06

Czeglédy Csaba pere március 9-én a vádlottak meghallgatásával folytatódna a Kecskeméti Törvényszéken, ám a járványhelyzet kérdésessé teszi, hogy sor kerülhet-e a tárgyalásra. Az ügy a baloldal politikai jövője szempontjából sem közömbös, ugyanis Budai Gyula országgyűlési képviselő a múlt héten azt állította, egy olyan tanúval találkozott, aki igazolni tudja, hogy az adócsalással vádolt Czeglédy finanszírozta a baloldal kampányát - írja a Magyar Nemzet.

8 érdekes tény Gyurcsány Ferenc bűnöző ügyvédjéről

Itthon2021.03.02, 08:45

Kedden Kecskeméten megkezdődik Czeglédy Csaba büntetőpere, ismét vádlottként léphet a bíróság elé. A tét ezúttal minden eddiginél nagyobb számára, hiszen akár tíz év börtönt is kaphat. Gyurcsány Ferenc ügyvédje sok titkot tudhat: ha kinyitná a száját, azzal könnyen lerombolhatná a teljes baloldalt. Az egész ügy legfontosabb kérdése éppen ezért az, hogy a céges pénzszivattyún keresztül eltüntetett milliárdokat pártfinanszírozásra használták-e? Sokan sokféleképpen foglalkoztak a perrel, azonban vannak az ügynek olyan részletei, amelyek kevésbé ismertek a nyilvánosság számára. Ezekből mutatunk be nyolcat a ma kezdődő tárgyalás előtt.

Budai Gyula: Ki és milyen célból fizet "tartásdíjat" Czeglédy Csabának?

Itthon2021.03.01, 17:48

Budai Gyula (Fidesz) a parlament mai ülésén elmondta, hogy kedden a Kecskeméti Törvényszék előtt folytatódik Czeglédy Csaba és társai ellen a hatmilliárd forintos költségvetési csalás miatt indított büntetőper. Azt kérdezte ezzel kapcsolatban az azonnali kérdések órájában: ki és milyen célból fizet "tartásdíjat" Czeglédy Csabának?

Gyurcsányék cége és bűnöző ügyvédjük közötti fiktív kölcsönszerződésekről kap majd dokumentumokat Hadházy Ákos

Itthon2021.02.19, 11:53

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő felajánlotta segítségét Hadházy Ákosnak, aki Zuglóban a Momentum színeiben fog elindulni az előválasztáson. A rendszeresen álhíreket terjesztő Hadházy szeret korrupció elleni harcosként tetszelegni, ezért Budai postai úton fog megküldeni neki minden olyan iratot és dokumentumot, ami Dobrev Klára és Czeglédy Csaba korrupciógyanús ügyeire vonatkozik. A fideszes országgyűlési képviselő közösségi oldalán közzétett nyílt levelét alább közöljük.

Nagy ügyeket sikerült felderíteni

Itthon2021.02.19, 12:29

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt képviselői munkájáról, az elszámoltatás sikeréről, de a lósport is szóba került.

Feljelentették az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál Gyurcsányék gyanús kölcsönszerződéseit

Itthon2021.02.10, 13:05

Feljelentette Gyurcsányék cégét, az Altus Zrt-t uniós pénzek jogosulatlan használata miatt Budai Gyula. 

Gyurcsányék saját ügyvédjüknek az Európai Unió pénzéből adtak kölcsönt

Itthon2021.02.01, 10:01

Ahogy arról az Origo is beszámolt, január 31-én Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő közölte, hogy azon a héten feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, és bejelentette, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul az uniós forrásokat Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök ügyvédjének, Czeglédy Csabának kölcsönadó Altus Befektetési Zrt. ügyében. A jogszabályok értelmében ugyanis az uniós forrásokat sem kölcsönként, sem támogatásként nem lehet továbbadni. Gyurcsány bűnöző ügyvédjének az irodája egyébként az elmúlt nagyjából egy évben nagyjából 150 millió forint adófizetői pénzt kapott a budapesti, DK-s vvezetésű ...

Budai Gyula az OLAF-hoz fordul a Czeglédy Csabának kölcsönadott uniós pénzek ügyében

Itthon2021.01.31, 16:18

A héten feljelentést tett és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul az uniós forrásokat Czeglédy Csabának kölcsönadó Altus Zrt. ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

Nem árulja el Karácsony Gergely helyettese, kap-e megbízást a fővárostól Gyurcsány jogerősen elítélt ügyvédje

Itthon2021.01.26, 12:10

Nem válaszolt Gy. Németh Erzsébet, humán és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a fideszes Budai Gyulának arra a kérdésére: a főváros alkalmazza-e Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját? Mint ismert, a jogerősen elítélt, börtönt is megjárt ügyvéd-politikus továbbra is nyerőszériában van a DK-s vezetésű kerületekben, jogi csapata idén Erzsébetvárosban és Újbudán is nagy összegű megbízást kapott.

Gyurcsány Ferenc csalással vádolt, börtönben is ült ügyvédje újabb trükkel próbálja megakasztani saját tárgyalását

Itthon2020.09.26, 18:18

Levélben fordult Bánáti Jánoshoz, a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnökéhez Budai Gyula Gyurcsány Ferenc ügyvédje miatt. A fideszes parlamenti képviselő szerint Czeglédy Csabáék szabálytalan eszközökkel akasztották meg a jelenleg is folyamatban lévő büntetőeljárást. 

Március közepén indul a nemzeti konzultáció, kilenc kérdés lesz

Itthon2020.03.10, 12:09

Március közepén indul az újabb nemzeti konzultáció, amely elsősorban az emberek igazságérzetét súlyosan érintő kérdésekre irányul. A Magyar Nemzet információi szerint a kormány kilenc kérdésben kéri ki a polgárok véleményét. 

Budai Gyula is megdöbbent a borsodnádasdi gyilkosság ügyében hozott ítéleten - videó

Itthon2020.03.06, 10:27

Videóban bírálta Budai Gyula fideszes képviselő a Miskolci Törvényszék ítéletét, amely szerint nem szándékos, hanem gondatlan emberölés miatt halt meg egy 16 éves lány Borsodnádasdon, ezért az elkövetőt a bíróság elengedte.

Fidesz: A baloldal ismét a bűnözők és a Soros-hálózat oldalán áll

Itthon2020.02.25, 14:31

A börtönbizniszről szóló keddi parlamenti szavazáson kiderült, hogy a baloldal ismét a bűnözők és a Soros-hálózat oldalán áll - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. 

A balliberálisok a börtönbiznisz oldalára álltak

Itthon2020.02.21, 14:13

A baloldali pártok egyike sem szavazta meg, hogy az Országgyűlés egyáltalán napirendre vegye a börtönzsúfoltságra hivatkozó kártalanítások leállításával kapcsolatos kormány-előterjesztést – mondta Budai Gyula. A Fidesz képviselője szerint az ellenzéki szónokok a csütörtöki parlamenti vitában is egyenes beszéd helyett félrebeszéltek, és nem a valóságról mondtak véleményt.

Varga Judit: A kormány célja a börtönbiznisz megállítása

Itthon2020.02.20, 12:50

A kormány célja, hogy megállítsa a börtönbizniszt, amely mára több milliárdos iparággá vált - mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlésben. A Soros-hálózathoz tartozó ügyvédek rátelepedtek a fogvatartottakra, és iparággá fejlesztették a börtönbizniszt, mondta Budai Gyula.

Botkáék korrupciója behálózza a szegedi önkormányzatot és a szegedi bíróságot is

Itthon2020.01.27, 12:58

Ma már egyre világosabb, hogy Botka Lászlóék korrupciója behálózza a szegedi önkormányzatot és a szegedi bíróságot is - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: A Szeviép-ügy Botka László korrupciós ügye

Itthon2020.01.24, 14:37

A Szeviép-ügy nemcsak egy súlyos bírósági korrupciós ügy, hanem Botka László polgármester és a szegedi önkormányzat korrupciós ügye - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. 

Budai Gyula: Az EU lábon lőtte magát

Itthon2019.06.05, 22:25

Oroszország július elsejétől korlátozza az orosz állami és önkormányzati szerveknek a külföldi borok, pezsgők, gyümölcs- és likőrborok beszerzését – tudta meg a PestiSrácok.hu.Ez egy újabb válaszcsapás az unió gazdasági szankcióira, amelyekkel Oroszországot sújtották a Krím-félsziget elcsatolásáért. A mostani orosz korlátozás komoly gyomrost jelent a nagy borexportőröknek, a franciáknak, spanyoloknak, olaszoknak és portugáloknak, minket, magyarokat viszont szerencsére csekély mértékben érint. Ám Budai Gyula miniszteri biztos szerint félő, hogy az oroszok a magánszektorra is kiterjeszthetik a szankciót, és az már nekünk is fájna.

Budai: Czeglédy finanszírozta baloldaliak és álfüggetlenek kampányát

Itthon2018.04.04, 16:09

Kész Zoltánnak, Veszprém független országgyűlési képviselőjének válaszolnia kell arra, hogy hol van az a pénz, amelyet Czeglédy Csaba, szocialista politikustól kapott a 2014-es választási kampányának finanszírozására - jelentette ki Budai Gyula országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP).

A korrupt Jobbik vezetői a pártból veszik ki a pénzt saját gazdagodásukra

Itthon2018.03.28, 14:31

A Jobbik legújabb korrupciós ügye rávilágít arra, hogy a Jobbik vezetői a pártból szedik ki a pénzt saját gazdagodásukra - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.

Fidesz: Összeférhetetlen Czeglédy Csaba ügyvédjének NVB-tagsága

Itthon2018.03.09, 12:38

A Fidesz összeférhetetlennek tartja, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba védőügyvédje az a Litresits András, aki az MSZP-Párbeszéd Nemzeti Választási Bizottságba (NVB) delegált tagja.

Gyurcsány elismerte, hogy kapcsolatba lépett Czeglédyvel

Itthon2018.03.03, 17:32

Gyurcsány válaszolt Budai Gyula felvetésére. A bukott miniszterelnök Facebook-oldalán tette közzé Budai Gyula Fideszes országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatóján felvetett kérdésre adott válaszát, miszerint bizony kapcsolatba lépett az egy napot szabadlábon töltő, sokmilliárdossal csalással gyanúsított ügyvédjével, Czeglédy Csabával.

Törvényt sértett a Gyurcsány-érdekeltség?

Itthon2018.01.29, 15:25

Az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás azt jelenti, hogy valószínűsíthetően törvénytelen volt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég és a Czeglédy Csaba közötti kölcsönügylet - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. 

A Soros-hálózat folytatja Magyarország elleni támadásait

Itthon2018.01.14, 13:55

A Fidesz szerint a "Soros-hálózat" 2018-ban ugyanott folytatja tevékenységét, ahol tavaly abbahagyta, így itthon, Brüsszelben és az Egyesült Államokban is támadja Magyarországot.

Tízmilliárdos kárt okozott Gyurcsány és a baloldal korrupciós gépezete

Itthon2017.11.08, 13:15

Több tízmilliárd forintos kárt okoztak a baloldal korrupciós botrányai, amik az elmúlt években napvilágra kerültek. A szocialisták korrupciós gépezetet működtettek, a Czeglédy-ügy egyértelműen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a baloldal korrupciós ügye - mondta Budai Gyula, fideszes politikus. Úgy látja, a 4-es metró-projekt összegének egyharmadát elcsalták, és e mögött az ügy mögött is megtalálható Gyurcsány, a szocialista párt és a volt SZDSZ-es vezetés.

Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Az MNB is vizsgálódhat

Itthon2017.10.26, 07:14

Budai Gyula azt kérte a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet. Hollik István pedig arról beszélt, azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai. 

Fidesz: Czeglédy bűnszervezete kampánypénzt gyártott az MSZP-nek és a DK-nak

Itthon2017.10.15, 22:57

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezetnek az volt a feladata, hogy "kampánypénzt gyártson" az MSZP-nek és a DK-nak. Szerinte az ügyvéd nem más, mint a baloldal és Gyurcsány Ferenc strómanja.

Fidesz: Felháborító a Hagyó-ítélet

Itthon2017.09.29, 13:53

Túl enyhének nevezte a Hagyó-ügyben született ítéletet Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus szerint az ítélettől függetlenül egymást érik a különböző korrupciós botrányok a szocialista térfélen. Hagyó Miklós ítéletét a Szegedi Ítélőtábla jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre enyhítette.

Az MSZP-hez és a DK-hoz kerülhetett a pénz, amit Czeglédy eltüntetett

Itthon2017.09.14, 17:07

Felmerül a gyanúja annak, hogy a Gyurcsány és Botka ügyvédje által költségvetési csalással megszerzett csaknem 3,5 milliárd forint jelentős része az MSZP és a DK pártkasszájába került - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

Százmilliárdos kárt okozott a szocialista korrupciós gépezet

Itthon2017.09.07, 13:31

Százmilliárdos kárt okozott 2002 és 2010 között a "szocialista korrupciós gépezet" Magyarországnak - mondta Budai Gyula a Fidesz országgyűlési képviselője. A korrupciós ügyekben az a közös pont, hogy Gyurcsány Ferenc volt akkor a miniszterelnök, akinek a felelőssége egyértelmű - jelentette ki. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Szegedi Ítélőtáblán megkezdődött Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai elleni per másodfokú tárgyalása.

4-es metró-botrány: Gyurcsány Ferenc felelőssége egyértelmű

Itthon2017.08.31, 13:39

Minden idők legnagyobb korrupciós botrányában 166 milliárd forintot loptak el, Budai Gyula szerint a pénz az MSZP-SZDSZ pártkasszájában landolhatott. A volt elszámoltatási kormánybiztos néhány éve vizsgálta a beruházást, most ennek eredményeiről számolt be az ügyészség előtt.

Fidesz: egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést

Itthon2017.08.26, 14:39

Egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést, és joggal várható el, hogy Ahmed H. ügye „ne egy döglött aktában végződjön”, hanem egy határozott bírói ítélet szülessen, a megfelelő jogi következményekkel – mondta Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Soros György milliárdokat költ Magyarország elleni támadásra

Itthon2017.08.16, 12:39

Sorosék az USA-ban is áskálódnak Magyarország ellen, mert az ország a Soros-terv útjában áll - mondta sajtótájékoztatón Budai Gyula. Fél év alatt több, mint egymilliárd forintot költött a Magyarország elleni lobbitevékenységre csak Washingtonban.

Az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár

Itthon2017.08.10, 13:54

A szerdai, Párizs elővárosában végrehajtott merénylet is azt bizonyítja, hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár - mondta Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő.

Fidesz: Az Alstom-botrány kenőpénzei a baloldalhoz vándoroltak

Itthon2017.08.08, 14:03

Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy az Alstom-ügyből származó kenőpénzek baloldali politikusokhoz, illetve az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándoroltak.

Felszólították Botkát és Gyurcsányt, szólaljanak meg bűnöző ügyvédjükről

Itthon2017.08.03, 15:01

Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője ismételten felszólította Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy nyilatkozzanak bizalmi ügyvédjük büntetőügyéről.

Budai Gyula: A baloldal szembemegy az emberek akaratával

Itthon2017.06.25, 13:26

Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: mára egyértelművé vált, hogy a baloldal szembemegy az emberek akaratával, amikor a migráció kérdésében kész átadni Brüsszelnek az irányítást, kész lebontani a kerítést és végrehajtani az unió által meghatározott kvótát.

Fidesz: A Soros-szervezetek, Brüsszel és a szocialisták egy terroristát támogatnak

Itthon2017.06.15, 15:31

Az elmúlt hetekben valóságos kampány folyt a röszkei zavargások egyik kulcsszereplője, Ahmed H. kiszabadításáért - jelentette ki sajtótájékoztatóján Budai Gyula. A Soros-szervezetek, Brüsszel és a szocialisták is nyíltan egy terrorista oldalára álltak - mondta a Fidesz országgyűlési képviselője.

Fidesz: Gyurcsány és Dobrev tisztázza magát!

Itthon2017.05.19, 15:52

A Fidesz arra szólította fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát, hogy ne a kormányra mutogassanak, hanem tisztázzák a szerepüket az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések ügyében, amely miatt a kabinetnek 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak.

Több százezres kártérítést kap Gyurcsány volt minisztere

Itthon2016.06.16, 14:26

Rogán Antalnak és Németh Szilárdnak 350-350 ezret, Budai Gyulának pedig félmilliót kell fizetnie kártérítésként a Gyurcsány-kormány volt titokminiszternek, Szilvásy Györgynek.

Kiakadt a támadásokon Budai Gyula lánya

Itthon2015.02.23, 17:02

A Facebookon kelt ki az őt és családját érintő támadások ellen Budai Laura. A fideszes miniszteri biztos lányáról egy kép kezdett el terjedni az interneten, amelyben CBA-s pólóban pózol. 

Ennyit kapnak Szijjártó biztosai

Itthon2014.11.12, 12:08

Közzétette Szijjártó Péter, mennyit keresnek havi és napi bontásban a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak dolgozó miniszteri biztosok. Nagyok a különbségek, a minimálbér alatti 60 ezres tételtől a 700 ezren felüli fizetésig terjed a skála. A tanácsadók havonta bruttó 5 millió forintot kapnak összesen.

Miniszteri biztos lett Budai Gyula

Itthon2014.09.03, 19:10

A miniszteri biztosnak az embargó miatt szükségessé váló külgazdasági intézkedésekre kell javaslatokat tennie.

Budai Gyulának nem tetszik az NGM lovas rendelete

Itthon2014.01.04, 19:30

Túl szigorú az NGM rendelete, ezért levelet írt Budai Gyula Varga Mihálynak, és már arra készül, hogy hogyan dolgozza ki a szerinte szükséges rendelkezéseket.

Budai: Nem a rendszerben, hanem az emberekben van a hiba

Itthon2013.10.14, 20:01

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a földpályázatokkal kapcsolatos visszaélések ügyében tartott sajtótájékoztatót.

A polgármester kapta a falu összes földjét

Itthon2013.10.14, 08:06

Tomajmonostora fideszes polgármestere mellett Budai Gyula unokaöccsének apósa is jól járt. A vidékfejlesztési államtitkár szerint a Ptk. kimondja, hogy kapcsolatuk nem rokoni. 

Zajlik a dinnyerazzia

Gazdaság2013.08.08, 14:35

Mintegy 10 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a júliusi dinnyeellenőrzések során feltárt szabálytalanságok miatt.  Eddig 15 tonna dinnyét semmisítettek meg, az ellenőrzés szeptember közepéig tart.

Budai megsértődött a GVH-kritikán

Gazdaság2013.05.06, 15:25

Budai Gyula államtitkár, aki korábban maga is elismerte, hogy az áruházak épp a kormány bátorítására tavaly kartelleztek a dinnyeárral, hétfőn visszaszólt az őt kritizáló GVH-elnöknek. A versenyhivatal arra panaszkodott, hogy a törvény nem engedte, hogy vizsgálódjanak, Budai szerint nem kritizálni kéne, hanem betartani a törvényt.

A dinnyekartell nem kartell

Gazdaság2013.04.12, 13:08

Hiába állt ki Budai Gyula agrárállamtitkár több áruházzal közösen, és jelentették be, hogy mennyibe kerül majd a dinnye, a GVH nem tudta megállapítani a kartellezést.

Budai Gyula Moszkvába megy húst árulni

Gazdaság2013.04.08, 19:39

Moszkvába utazik kedden Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára - közölte a tárca. A háromnapos út célja a magyar-orosz agrárkapcsolatok szorosabbá tétele, ezen belül a megújulóban lévő magyar húsipar reprezentánsainak bemutatása az orosz üzleti partnereknek.

Túl nagy tormanagyhatalom lettünk

Gazdaság2013.03.09, 16:40

A földeken kellett hagyni háromezer tonna tormát, mert túl sokat termeltek tavaly a gazdák. Budai Gyula máris intézkedik, leülne az áruházakkal.

Felülvizsgálják a földbérleteket

Gazdaság2013.01.29, 08:11

65 ezer hektár állami földből már 40 ezret haszonbérletbe adtak. Budai Gyula szerint azoktól, akik nem tartanak haszonállatokat, visszaveszik a birtokot.

Nem lesz állami húsóriás

Gazdaság2013.01.08, 08:15

A hazai húsipari vállalkozások rendelkeznek saját termékekkel és piacokkal, ezért nem indokolt, hogy az állami-önkormányzati kézbe került társaságok szorosabbra fűzzék az együttműködést - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Almát népszerűsít a VM

[origo] Gasztro2012.10.06, 11:52

A magyar almát népszerűsíti Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a hipermarketekben. Budai mindenkinek azt tanácsolja, egyen legalább egy almát minden nap.

Nem történt természetkárosítás a nagybereki lápnál

Itthon2012.10.03, 19:27

Budai Gyula akkori elszámoltatási kormánybiztos tavaly tett feljelentést a vízleeresztés miatt.

Egyen több almát!

Gazdaság2012.09.28, 16:09

A gyümölcstermesztés zászlóshajójának tekintett almából a lehetségesnél negyedével kevesebb lesz az idén a terméktanács becslése szerint. A szervezet az almafogyasztás visszaesése miatt népszerűsítő kampányt indít.

A húsipar nem vonzó az államnak

Gazdaság2012.09.25, 08:27

Bár vizsgálta a lehetőséget, a kormány végül úgy döntött, hogy nem vásárol tulajdonrészt egyetlen húsfeldolgozóban sem. A kereskedelmi láncokat viszont rávették, hogy hosszabb távú megrendelői szerződéseket kössenek a bajban lévő húsipari cégekkel.

Az őstermelők fele nem őstermelő

Gazdaság2012.09.15, 16:56

Budai Gyula államtitkár azt mondta, el fogják érni, hogy a hamis igénnyel fagykártámogatást kérő gazdák visszavonják igénylésüket. Szerinte sokan visszaéltek ezzel, mert nem is volt fagykár. Közben az étkezési léalma felvásárlási árát prémiummal növelnék, mert a gazdák inkább ipari feldolgozásra kezdték adni.

Az állam megússza a dinnyekartellt, a Tesco még izgulhat

Gazdaság2012.09.11, 12:05

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Antitröszt Irodája nem indít versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM) szemben, miközben a Tescóval és több más áruházzal szemben folytatódik az eljárás.

Budai alkujára fizethet rá a Tesco

Gazdaság2012.08.30, 13:08

Eljárást indított a legnagyobb áruházláncok ellen a Gazdasági Versenyhivatal amiatt, hogy egyeztették a dinnye árát, illetve hogy megegyeztek, diszkriminálják a külföldi árut. Erre éppen a kormányzat kérte fel őket.

Erősebb a csalitej Budai Gyulánál

Gazdaság2012.08.21, 09:02

Hiába gurult méregbe és próbálta kiszorítani a boltokból az olcsó külföldi tejeket és trappista sajtot a vidékfejlesztési államtitkár, ma is jól megy az olcsó szlovák dobozos, sok boltban továbbra is olcsóbb a magyarnál. Több magyar tartós tej ára is csökkent, és a terméktanács is lát biztató jeleket, de áttörés nincs, pedig nyakunkon a tejháború.

Budai Gyula most ismét tagadja a kartellt

Gazdaság2012.08.14, 09:03

Budai Gyula államtitkár kedden már ismét tagadta, hogy árkartell lett volna a dinnyetermesztők védelmében született megállapodás. Pénteken még azt mondta: "Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében".

Budai: Kartelleztünk, mert megtehetjük

Gazdaság2012.08.13, 12:11

"Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében" - ismerte el egy agrárfórumon a Népszabadság tudósítása szerint Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a minimális dinnyeárra utalva. Az államtitkár szerint a Gazdasági Versenyhivatal sem tud semmit csinálni vele. Három hete még tagadta a kartellvádat.

Budai: Az öntözés mellett a tárolás is sürgető kérdés a mezőgazdaságban

Gazdaság2012.10.24, 10:29

Döntés születhet ősszel az állami tulajdonban levő közraktárak összevonásáról - jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Budai Gyula szerint miután a következő években is fontos feladat lesz az öntözés, a víziközmű-társaságok működését is át fogják alakítani.

Menesztették Budai Gyulát

Itthon2012.07.28, 10:04

Három kormánybiztost mentett fel Orbán Viktor: az elszámoltatásért felelős Budai Gyula, az Operaházat vezető Ókovács Szilveszter és az új múzeumi negyedért felelős Baán László is már csak augusztus végig dolgozik ebben a tisztségben. A Miniszterelnökségen nagy átszervezésbe kezdtek, de Budai Gyula még néhány napja is azt mondta az [origo]-nak, neki senki nem szólt, hogy mennie kell.

Budai pénzzel és bocsánatkéréssel tartozik Tátrainak

Itthon2012.07.17, 15:05

Egymillió forint kártérítés megfizetésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszék Budai Gyula kormánybiztost, aki a keddi, nem jogerős ítélet szerint két televíziós műsorban is megsértette Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjének jó hírnevét.

Vége a csalitejes reklámoknak

Gazdaság2012.07.12, 09:57

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hat nagy üzletlánc - Auchan, CBA, Coop, Lidl, Spar, Tesco - képviselőivel egyeztetett pénteken Budapesten arról, hogy közösen lépnek fel a kibontakozó tejpiaci válság ellen - közölte a szaktárca az MTI-vel.

Újabb csatát vesztett Budai a filozófusok elleni harcban

Itthon2012.07.11, 09:31

Megalapozatlannak ítélte az ügyészség Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos panaszait, amelyeket a filozófuspályázatok ügyében indult nyomozások lezárása ellen nyújtott be. Az ügyészség szerint a rendőrség helyes döntést hozott akkor, amikor bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárásokat.

Még nem akadt nagy hal Budai horgára

Itthon2012.10.26, 18:49

Elhúzódó vizsgálatokat, megszüntetett nyomozásokat és egy felmentő ítéletet tud felmutatni Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, aki a héten adja át jelentését a kormánynak az elszámoltatásról. Az elszámoltatási kormánybiztosok majdnem másfél ezer üggyel foglalkoztak az elmúlt két évben, de ezek többsége a gyanúsításig sem jutott, és jelenleg mindössze négy ügyben zajlik bírósági eljárás. Gyurcsány Ferenc viszont a héten vádlott lehet.

Túl olcsón adja a tejet a Penny Market

Gazdaság2012.07.09, 10:03

Vizsgálják a Penny Market árképzését, mert a Tej Terméktanács szerint a beszerzési árnál olcsóbban értékesíti a másfél százalékos tejet. Korábban több multi veszteséggel árulta a külföldi tejet, míg a magyart 30 százalékos haszonnal.

Első fokon elbukott az első elszámoltatási per

Itthon2012.07.05, 17:30

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezetőjét és Mezei Lászlót, a Nemzeti Ménesbirtok volt ügyvezetőjét a hűtlen kezelés vádja alól a bíróság. A pert Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján indították, de a bíróság szerint a két vádlott nem okozott kárt az államnak.    

Ha kukacos és magyar, drágábban is elmegy

Gazdaság2012.06.04, 10:20

A vásárlók és a termelők is szeretik a kormány által támogatott termelői piacokat, de még nem igazán elterjedtek, kevesen tudnak róluk. Egy új és egy régi budapesti termelői piacra járó vásárlók szerint azért jók, mert tudják, kitől mit vesznek. Esetenként még többet is hajlandóak fizetni ugyanazért az áruért, még az is, akinek minden fillér számít.

A kereskedők szerint szükség van az import tejre

Gazdaság2012.05.30, 16:44

Budai Gyula államtitkár szerint a nagy áruházláncok megígérték, hogy csak magyar tej és trappista lesz a polcokon, az Országos Kereskedelmi Szövetség azonban nem tud erről. Az áruházláncok érdekképviselete szerint továbbra is szükséges az alacsonyabb árfekvésű tejtermékek forgalmazása.

A hiperek megígérték, hogy csak magyar tej és trappista lesz a polcokon

Gazdaság2012.05.30, 13:18

A nagy áruházláncok ígéretet tettek Budai Gyula államtitkárnak, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Spekulatív földvásárlást vizsgál Budai Gyula egy miskolci cégnél

Itthon2012.05.24, 12:30

Spekulatív célú földfelvásárlások állhatnak a miskolci székhelyű TiszaCash Termőföld-közvetítő, -fejlesztő és -hasznosító Zrt. jogügyletei mögött - közölte Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos ezért vizsgálatot rendelt el a céggel szemben, és ugyanezt kéri a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. A TiszaCash egyik vezetője azt mondta, hogy a sajtóból értesültek a vizsgálatról.

Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket

Gazdaság2012.05.19, 01:22

Egy és öt év közötti börtönbüntetésre lesznek ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon-szerzésében Magyarországon. A büntetésre lesz fél év moratórium - mondta Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Felülvizsgálja az előnytelen földszerződéseket az agrártárca

Gazdaság2012.04.03, 15:07

A nemzeti parkokban lévő földek haszonbérleti szerződését felülvizsgálja az agrártárca, amely most adott bérbe huszonöt gazdának egy olyan földterületet, amelyet korábban egy cég hasznosított a piaci ár töredékéért.

Létrejön a Malév-privatizációt vizsgáló bizottság

Gazdaság2012.03.12, 20:28

A Budai Gyula kezdeményezésére felálló bizottság többek között vizsgálja majd, hogy a Malév privatizációjában mennyire érvényesültek az állam érdekei és hogy van-e Oszkó Péter volt pénzügyminiszternek részesedése a Wizz Airben.

A GVH vizsgálja a Négy Mancs kapcsolatait

Itthon2012.03.02, 15:14

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja, milyen kapcsolatban állt a libatömés ellen kampányoló Négy Mancs Alapítvány német és orsztrák áruházakkal. Budai Gyula kormánybiztos, aki korábban az adóhivatalnál is eljárást kezdeményezett az alapítvány ellen, azt állítja: az alapítvány "német-osztrák gazdasági lobbi érdekeket szolgál".

Budai kapja meg a maffiától elfáradt államtitkár posztját

Itthon2012.02.28, 08:26

Az elszámoltatási kormánybiztos váltja a januárban lemondott agrárállamtitkárt. Budai Gyula a politikai államtitkári feladatok mellett is marad kormánybiztos. Elődje, Ángyán József távozásakor nem indokolta meg, hogy miért mondott le, egy hétfőn nyilvánosságra került levele szerint azonban belefáradt a vidékfejlesztési stratrégia körül dúló kemény lobbiharcokba.

A Budapest Airporttal keverhette a Malévot Budai Gyula

Gazdaság2012.02.26, 08:14

Valószínűleg a Budapest Airport felszámolásáról szóló szerződésoldalt mutatott be a sajtó képviselőinek még február elején Budai Gyula, amikor a Malév felszámolása miatti állami fizetési kötelezettségről beszélt.

Bizottsággal vizsgáltatná Budai Gyula a Malév privatizációját

Gazdaság2012.02.16, 20:24

Az elszámoltatási kormánybiztos parlamenti bizottsággal vizsgáltatná többek között, hogy a Malév privatizációjában mennyire érvényesültek az állam érdekei és hogy van-e Oszkó Péter volt pénzügyminiszternek részesedése a Wizz Airben.

Oszkó: Álmomban sem gondoltam, hogy összeomlik a Malév

Gazdaság2012.02.15, 09:46

Ha nem omlott volna össze a Malév, most nem lenne hír, hogy a Wizz Air igazgatósági tagja vagyok - mondta az [origo]-nak a volt pénzügyminiszter. Oszkó Péter azt mondta, hogy a Wizz Airnél bevett eljárás, hogy nem közlik az igazgatósági tagok nevét. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján azt szerette volna megtudni, hogy Oszkó Péternek van-e tulajdonrésze a Wizz Airben. A kérdésre az [origo]-nak Oszkó Péter azt válaszolta, hogy az igazgatósági tagsághoz kapcsolódó szokványos részvényopciója van.

A 350 milliárdos Malév-kérdés

Gazdaság2012.02.11, 10:06

Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint ennek maximum a feléről van szó, de arról sem biztos. A költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium nem érzi magát illetékesnek az ügyben.

Budai: Ezermilliárd forintba kerülhet a Malév-csőd

Gazdaság2012.02.08, 18:20

A Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés szerint csaknem ezermilliárd forint terheli az államot, ha felszámolják a Malévet.

Budai Gyula: Működésképtelenné válhat a Malév

Gazdaság2012.01.26, 10:24

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a kisebbségi, orosz tulajdonos miatt nem lesz olyan befektető, amely megvásárolná a Malévot. Budai szerint így a légitársaság nem fog tudni forráshoz jutni, és rövid időn belül működésképtelenné válhat.

Budai Gyula megsértette a bábolnai polgármester jó hírnevét

Itthon2012.01.23, 14:09

A bíróság jogerős ítélete szerint Budai Gyula, valamint a jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos kijelentései alapján közleményt kiadó Fidesz két ízben is megsértette a bábolnai polgármester, Horváth Klára a jó hírnév védelméhez fűződő jogát.

Oszkót és Verest is érinti Budai Gyula újabb feljelentése

Gazdaság2011.12.29, 13:58

A jövő év elején tesz feljelentést a Malév privatizációja és visszavásárlása ügyében Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben Veres János és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszterek az érintettek.

Öt feljelentést tesz Malév-ügyben az elszámoltatási kormánybiztos

Itthon2011.12.28, 07:33

Öt feljelentést tesz a Malév eladásának és visszavásárlásának ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. Ezeket január elején adja át a nyomozó hatóságoknak - írja a Magyar Nemzet.

MN: Nyomoznak a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. eladása miatt

Itthon2011.12.23, 07:46

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint 500-800 millió forint kár érhette az államot a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. 2004-es eladásakor.

Mégis nyomoznak a Budapest Airport ügyében

Gazdaság2011.12.21, 15:39

A hűtlen kezelés bűntettének gyanúját kelti Budai Gyula kormánybiztos feljelentésének egyik pontja, amelyet még ősszel tett a Budapest Airport privatizációja ügyében, ezért az ügyészség nyomozást rendelt el. Vizsgálják, hogy hova tűnt el összesen nyolcvanöt millió euró.

Nem megy el a mentelmi jogát tárgyaló bizottság ülésére Juhász Ferenc

Itthon2011.12.20, 10:11

A volt honvédelmi miniszter nyílt levélben jelentette ki, hogy nem megy el a mentelmi bizottság keddi ülésére, amelyen mentelmi joga felfüggesztéséről döntenek. Az ügyészség azért kérte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentette a volt honvédelmi minisztert az úgynevezett luxuslakásügyben.

Magyar Nemzet: Gyanúsított lehet Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter

Itthon2011.12.17, 13:56

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt hallgathatják ki Juhász Ferenc szocialista képviselőt, ha a parlament december 23-án felfüggeszti a mentelmi jogát. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos gyanús lakásvásárlások miatt jelentette fel a volt honvédelmi minisztert.

Magyar Nemzet: Hetvenmilliót veszíthetett az állam az eladott honvédüdülőkön

Itthon2011.11.28, 07:33

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vizsgálja, hogy a Honvédelmi Minisztérium 2007-ben miért 300 millió forintért adta el a háromhektárnyi területen fekvő üdülőkomplexumot Balatonlellén.

Előző
Következő