Budaházy György

címke rss

Budaházy kártérítést követel a BRFK-tól

Itthon2010.05.11, 14:10

Budaházy György és hét társa fejenként 1 millió forintnyi kártérítést követel a rendőrségtől, mert szerintük jogtalanul állították elő őket 2003-ban és 2004-ben. Budaházy ügyvédje arról kérdezné a BRFK jogi képviselőit, hogy nem változtatják-e meg magatartásukat a kormányváltás miatt.

Budaházy hívei zavarták meg az MSZP majálisát

Itthon2010.05.02, 08:40

A terrorizmussal vádolt Budaházy György hívei zavarták meg az MSZP majálisát Pesten a Városligetben. A Budaházyt éltető csoportot Szabó Zoltán MSZP-s képviselő igyekezett csitítatni (videóval).

Ismét meghosszabbították Budaházy előzetesét

Itthon2010.04.16, 20:06

Újabb két hónappal meghosszabbította a bíróság Budaházy György előzetes letartóztatását. Budaházyt többek között terrorizmussal gyanúsítják, és azért tartják börtönben, mert attól félnek, hogy szabad lábon elszökne, vagy újabb bűncselekményeket követne el.

Félbeszakadt Budaházy pere

Itthon2010.04.10, 00:00

Elnapolták a Budaházy György ellen folyó per pénteki tárgyalását, miután védője először elfogultságra hivatkozva megpróbálta kizáratni a bíróságot az ügyből, majd amikor ezt elutasították, kifogásolta a rendőri biztosítást. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd azt mondta, pszichésen nem képes ellátnia a védelmet így, hogy ennyi felfegyverzett rendőr van jelen. A rendőrség a bíróság környékén több utcát kordonokkal zárt le, csak külön engedéllyel lehetett bemenni az épületbe. Budaházyt ebben az eljárásban alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával vádolják.

Budaházy György nem indulhat a választásokon

Itthon2010.03.21, 14:43

A szükségesnél 110-zel kevesebb érvényes kopogtatócédulát adott le Budaházy György, így nem indulhat az áprilisi parlamenti választáskon - közölte az Újbudai Önkormányzat. Így Budaházy nem kaphatott mentelmi jogot, és folytatódhatnak az ellene folyó büntetőeljárások.

Hat bombát akart robbantani a Magyarok Nyilai egy hangfelvétel szerint

Itthon2010.03.20, 21:23

Hat különböző helyen hajtott volna végre támadást bombákkal a Magyarok Nyilai nevű csoport, amelyet a tervezett támadás előtt egy nappal számolt fel a rendőrség - derül ki arról a hangfelvételről, amely az RTL Klub birtokába jutott. A hangfelvételt a terrorizmussal vádolt csoport elleni nyomozás koronatanúja, Benkő György készítette.

Leadták Budaházy György ajánlószelvényeit

Itthon2010.03.19, 16:41

Képviselőjelölt lehet, de nem biztos, hogy szabadlábra is kerül a terrorizmussal gyanúsított Budaházy György. Az induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt ugyan összegyűjtötték az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy nevében, de az Országos Választási Bizottság még mindig dönthet úgy, hogy felfüggeszti a jelöltséggel járó mentelmi jogot.

Lépcsőházban akarták megverni Lendvai Ildikót Budaházyék egy tanú szerint

Itthon2010.03.04, 08:42

Lendvai Ildikó is a terrorizmussal gyanúsított Hunnia-mozgalom célpontja volt - állítja a csoportra terhelő hangfelvételeket nyilvánosságra hozó Benkő György, aki szerint Budaházy György és társai több más ismert politikust is meg akartak támadni. A csoport ellen bizonyítékokkal szolgáló férfi szerint Lendvait végül azért nem verték meg, mert túl kockázatos lett volna.

Jobbikos a Budaházy-ügy új gyanúsítottja

Itthon2010.03.01, 15:24

A Jobbik politikusa az a férfi, akit az ügyészség a Budaházy György és társai ügyében zajló nyomozás legújabb gyanúsítottjaként nevezett meg. A férfit azzal gyanúsítják, hogy engedély nélkül 50 darab 9 mm-es töltényt szerzett be és adott át a Budaházy által vezetett csoport egyik tagjának. A férfi kijelentette, hogy nincs köze a csoporthoz, a Jobbik egyelőre nem lép az ügyben, az esetleges bizonyítékokat várja.

Félmillióra büntették Budaházyt

Itthon2010.02.02, 17:10

Félmillió forint pénzbüntetést kapott a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért Budaházy György, a 2006-os zavargások ismert alakja, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A bírósági tárgyaláson a hallgatóság többször szidta a bírónőt, és zajosan ünnepelte Budaházyt, aki szerint a bíróság nem jogosult megítélni a hazafias cselekedeteket.

Áprilisig előzetesben marad Budaházy

Itthon2010.01.15, 16:02

Meghosszabbította pénteken a bíróság Budaházy György előzetes letartóztatását. A tavaly június óta előzetesben lévő Budaházyt többek között terrorcselekményekkel gyanúsítják. A gyanú szerint az ő utasítására dobtak Molotov-koktélokat több országgyűlési képviselő házára azzal a céllal, hogy befolyásolják a parlamenti döntéseket.

Kordonok közt tárgyalják Budaházy hídfoglalási ügyét

Itthon2009.12.03, 12:15

A 2002-es Erzsébet hídi blokád miatt áll csütörtökön bíróság elé Budaházy György. Elsőfokon korábban 30 nap közmunkára ítélte őt a Fővárosi Bíróság. Most a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy, ahol felülvizsgálati eljárásban fogják tárgyalni. A bíróság Markó utcai épületét teljesen körbekordonozta a rendőrség, és rengeteg rohamrendőrt látni a környéken.

Közmunkára ítélték a hídfoglalásért Budaházyt

Itthon2009.12.03, 16:11

Harminc nap közérdekű munkára ítélte felülvizsgálati eljárásában a Legfelsőbb Bíróság Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd hét évvel ezelőtti elfoglalásáért. Budaházy szerint koncepciós eljárás folyik ellene, hívei tapssal fogadták a tárgyalóteremben. A bíróság környékét a rendőrség kordonokkal vette körül.

Újra a hídfoglalásért felel Budaházy

Itthon2009.11.27, 08:34

Ismét a 2002-es hídfoglalás miatt áll bíróság elé Budaházy György. A férfit 2008-ban már jogerősen elítélték az Erzsébet híd blokádja miatt, de felülvizsgálatot kért.

Pert nyert a rendőrséget kritizáló Budaházy

Itthon2009.11.24, 15:23

Jogtalanul utasította el a rendőrség a gyilkosság előkészületének gyanújával előzetesben levő Budaházy Györgynek egy rendőrségi intézkedés elleni panaszát - mondta ki a Fővárosi Bíróság. Budaházy a Hollán Ernő utcában 2008 áprilisában tartott tüntetés utáni rendőri intézkedést kritizálta, a bíróság szerint jogosan.

Lazítottak Budaházy fogva tartásának szabályain

Itthon2009.11.23, 12:23

Már nem az ügyész dönt az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György látogatóiról. Ügyvédje szerint ez azt jelenti, hogy már nem tartanak attól, hogy árt a nyomozásnak, ha Budaházy beszél valakivel. A terrorista cselekmények és más bűncselekmények miatt folyó nyomozásnak eddig 16 gyanúsítottja van.

Csintalan Sándor megverésével is Budaházy társait gyanúsítják

Itthon2009.11.10, 10:18

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy György kilenc feltételezett társát. Az ügyészek gyanúja szerint ők verték meg Csintalan Sándort 2007-ben, ők dobtak egy MSZP-irodába, egy szórakozóhelyre és egy fitness szalonra Molotov-koktélt és ők próbáltak felrobbantani egy bankautomatát is. Hármuk előzetes letartóztatását meghosszabbította az ügyben eljáró bíró.

Botrányt csinált a hallgatóság Budaházy tárgyalásán

Itthon2009.11.03, 19:40

Bekiabálásokkal zavarták a tárgyalást, majd vérbírónak nevezték a bírót a Budaházy György ellen rongálás vádjával folyó per néhány hallgatója. Budaházyt azzal vádolják, hogy három éve megrongálta a Szabadság téri szovjet emlékművet, de más eljárások is folynak ellene. A bíróság szerint a tárgyalás alatt még minden rendben volt, utána pedig csak a rendőrök intézkedhettek volna.

Terrorizmussal vádolják Budaházy újabb társait

Itthon2009.10.15, 19:13

Újabb négy embert vett őrizetbe terrorcselekmény és emberölés előkészületének gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az elfogott embereknek az ügyészség szerint köze lehet Budaházy György csoportjához, és részt vettek országgyűlési képviselők elleni támadások előkészületeiben. Az egyik elfogott nő a Szent Korona Rádió munkatársa - írja a rádió internetes honlapja.

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják Budaházyt

Itthon2009.10.07, 16:01

A gyanú szerint Budaházy György megpróbálta lefejelni és megrúgta az egyik rendőrnőt, majd megtaszította az őt előállító rendőröket március 15-én.

Egy év felfüggesztett börtönt kapott Budaházy

Itthon2009.09.16, 14:00

Egy év, három évre felfüggesztett börtönt kapott Budaházy György, akit államellenes bűncselekmény vádjával állítottak szerdán bíróság elé. A Fővárosi Bíróság ítélete nem jogerős. 

Újabb gyanúsított Budaházy mozgalmában

Itthon2009.09.03, 19:03

A gyanú szerint a Budaházy György vezette mozgalom tagjaként terrorcselekmények előkészítésében vett részt az újabb gyanúsított, akit a Központi Nyomozó Ügyészség vett őrizetbe.  Az ügyészség szerint a gyanúsított maga is ajánlkozott a támadások elkövetésére.

Elfogták Budaházy két állítólagos katonáját

Itthon2009.08.17, 13:51

Őrizetbe vettek két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tagjai voltak a politikusok elleni támadásokat végrehajtó csoportnak. Ezzel már 11 gyanúsítottja van az ügynek. A két férfi az ügyészség szerint a "mozgalom katonája" volt, ők készítették fel a támadások végrehajtóit, és maguk is vettek részt akciókban.

Bűnszervezetként kezelheti az ügyészség Budaházyékat

Itthon2009.07.30, 16:31

A Magyarok Nyilai nevű csoport kilenc tagja - köztük Budaházy György - elleni gyanúsítást azzal egészíti ki a napokban a nyomozó ügyészség, hogy bűnszervezetként követtek el terrorcselekményeket. Ez a körülmény duplájára emeli a kiszabható büntetés felső határát.

Tovább előzetesben marad Budaházy

Itthon2009.07.17, 19:51

Októberig meghosszabbította az ügyészség Budaházy György előzetes letartóztatását. A férfit és társait többek közt terrorcselekménnyel és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsítják.

Középkorú anya az egyik terrorgyanúsított

Itthon2009.07.16, 17:32

Szüleivel és kiskorú gyerekével él együtt az a nő, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy a Kóka János házára Molotov-koktél dobó csoport tagja volt. Az asszony ügyvédje szerint védence nem követte el azokat a bűncselekményeket, amivel gyanúsítják. A nő és két másik kedden őrizetbe vett férfi az ügyészség szerint tagja a Magyarok Nyilainak, a bíróság csütörtökön döntött előzetes letartóztatásba helyezésükről.

A merényletek után lett katona a terrorgyanúsított

Itthon2009.07.15, 17:51

Csak a parlamenti képviselők ellen elkövetett támadások után lett katona az a férfi, akit terrorcselekmények elkövetése miatt vettek őrizetbe. A Magyarok Nyilai nevű csoport három feltételezett tagjára kedden csaptak le, így már kilenc olyan embert fogtak el, akiknek közük lehet az ügyészség szerint Budaházy György által szervezett csoporthoz.

Nem engedélyezték a gárda melletti tüntetést

Itthon2009.07.03, 12:42

Tüntetni akartak szombaton a feloszlatott Magyar Gárda és az előzetesben lévő Budaházy György szimpatizánsai, a rendőrség azonban nem engedélyezte a demonstrációkat. A rendőrség fokozott ellenőrzésekkel készül, és azt ígéri, hogy határozottan fellép, ha engedély nélkül mégis megtartanák a tüntetést.

Előzetesbe helyezték Budaházyt

Itthon2009.06.19, 11:52

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték Budaházy Györgyöt, akit többek között terrorcselekménnyel is gyanúsítanak. Az ügyészség szerint másképp fennállna annak a veszélye, hogy Budaházy újabb bűncselekményt követ el vagy befolyásolni próbálja a tanúkat.

Az NBH is segített nyomozni Budaházy ellen

Itthon2009.06.18, 16:15

Terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt, aki a hatóság szerint 2007-ben hozta létre a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű csoportot. A kormányellenes tüntetésekről ismert férfit szerdán vették őrizetbe, a nyomozásba a Nemzetbiztonsági Hivatal is beszállt.

Budaházy is képbe került a meghiúsított merényletek kapcsán

Itthon2009.04.30, 11:24

Budaházy Györggyel is jó kapcsolatot ápolt az az április elején elfogott gyanúsított, aki rendőrség szerint a merényletre készült egy szocialista képviselő ellen - írja a Magyar Nemzet. A gyanúsított ezt tagadja, és csak annyit ismert be: egy tüntetővel tartott fenn kapcsolatot.

Szabadon engedték Budaházyt és Toroczkait

Itthon2009.03.16, 12:34

Szabadon engedte a rendőrség a március 15-én őrizetbe vett Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót. A két férfi ellen feljelentést tesznek az ügyészségen, egyiküket bűncselekmény kísérletével, a másikat bűncselekmény előkészületével vádolják.

Közérdekű munkára ítélték a hídfoglalókat

Itthon2008.11.26, 12:48

Budaházy Györgyöt és öt társát 30 nap közérdekű munkára ítélte a bíróság az Erzsébet híd 2002-es lezárása miatt. A hídoglalók ügyében hozott ítélet jogerős.

Elölről kell kezdeni Budaházy perét

Itthon2008.11.06, 17:37

Hiányos volt az elsőfokú bíróság döntése, ezért új eljárást rendelt el az államellenes bűncselekménnyel vádolt Budaházy György ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A radikális tüntetésekről ismert férfi a vád szerint az alkotmányos rendet akarta megdönteni, amikor 2006 őszén Budapest blokádjára szólított fel. Ő a szabad véleménynyilvánítás jogára hivatkozik.

Budaházyt is okolja a focibotrányért az Új Szó

Nagyvilág2008.11.05, 14:09

A magyarországi radikálisok adják a lovat a szlovákiai magyarellenesség alá - írja szerdai számában a pozsonyi Új Szó a dunaszerdahelyi futballbotrány kapcsán. A szlovákiai magyar napilap szerint Budaházy György és a szlovák kormány ugyanazt csinálja: gyűlölettel és megfélemlítéssel élhetetlenné teszik Szlovákiát a magyarok számára.

BRFK: kemény támadás készül a melegfelvonulásra

Itthon2008.06.25, 09:11

A tavalyinál szervezettebb, hevesebb, kegyetlenebb támadásoktól tart a BRFK a jövő szombati Meleg Büszkeség-napi felvonulás résztvevői ellen, miután Budaházy György és Toroczkai László interneten terjesztett, Hunnia serege megvédi a magyarok fővárosát címmel közölt közös felhívásában arra szólította föl a "magyar hazafiakat", hogy július 5-én "jöjjenek Budapestre, az Oktogonhoz" - írta a szerdai Népszabadság.

Harminc nap közmunkára ítélték a hídfoglalókat

Itthon2008.06.16, 16:37

Megszületett az elsőfokú ítélet Budaházy György és öt társa hat évvel ezelőtti hídfoglalási ügyében. Mind a hat vádlottat harminc nap közérdekű munkára ítélte a bíróság közérdekű üzem megzavarásának kísérletéért. A védők és az ügyész is fellebbezett. 

Félmilliót ér a rendőrségnek minden garázda neve

Itthon2008.03.18, 12:04

Szabálysértési- és büntetőeljárást is kezdeményez a rendőrség Budaházy György ellen, illetve kártérítést is követelnek tőle a rendőri eszközökben esett kárért. Március 15-én este a főtüntető felszólítására indultak el tüntetők a Nagykörúton, ahol később összecsaptak a rendőrökkel. A rendőrség félmilliót ajánl minden egyes garázda azonosításáért, miközben elbontja a kordont a Kossuth térről.

Összeszedték a hátrahagyott Molotov-koktélokat

Itthon2008.03.17, 16:58

Még vasárnap is vittek be fel nem használt Molotov-koktélokat a rendőrségre a VIII. kerület lakói a szombati rendbontások után. A helyi polgármester nem érti, miért hagyták fel s alá vonulni a rendbontókat. A menetet Budaházy György indította el, de a rendőrség nem keresi. Az [origo] által megkérdezett büntetőjogász szerint Budaházy olyan ügyesen fogalmazott mozgósító március 15-i beszédében, hogy nehéz lesz fogást találni rajta.

Razziát indít Budaházy és Toroczkai

Itthon2008.02.01, 15:18

Hunniát, vagyis egy, a jelenlegivel párhuzamos alternatív Magyarországot építene Budaháuzy György és Toroczkai László. A két, kormányellenes megmozdulásokról ismert férfi bejelentette, hogy razziát indít a szerintük hazaáruló politikusok és tisztviselők ellen, akiknek bűneit és adatait az interneten kívánják közzétenni. A TASZ szerint viszont ha visszaélésről szerez tudomást valaki, akkor a rendőrséget kell értesítenie.

Felmentették Budaházyt

Itthon2008.01.30, 13:44

Bár az ítélet szerint túllépte a véleménynyilvánítás határát, alkotmányos rend megdöntésének előkészületében nem találták bűnösnek Budaházy Györgyöt, ezért a bíróság szerdán felmentette a vád alól a 2006-os zavargások egyik hangadóját. A férfi végig tagadta, hogy puccsra készült volna, az ügyészség szerint viszont az alkotmányos berendezkedést fenyegette azzal, hogy a főváros blokád alá vonására buzdított.

Felfüggesztett börtönt kért az ügyész Budaházyra

Itthon2008.01.23, 21:07

Bár öt évet is kaphat, aki alkotmányos rend megdöntésének előkészületét követi el, az ügyész beérte azzal, hogy felfüggesztett börtönt kért Budaházy Györgyre. Az ügyészség szerint a 2002-es Erzsébet hídi blokádot is szervező férfi azzal fenyegette az alkotmányosságot, hogy egy levélben Budapest körülzárására buzdított. Budaházy nem tartja magát bűnösnek, hívei pedig hangoskodással zavarták a tárgyalást.

Nem kell 10 milliót fizetnie Toroczkainak

Itthon2007.12.03, 18:04

Elutasította a Fővárosi Bíróság a rendőrség Toroczkai László ellen indított kártérítési keresetét. A rendőrség 10 millió forintot követelt a tévészékház ostrománál keletkezett károk miatt. A bírósági indoklás szerint Toroczkai szervezői tevékenysége nem bizonyított. Az ítélet nem jogerős

Az ügyészségnek passzolta a bíróság Toroczkai ügyét

Itthon2007.10.25, 17:37

Az illetékes ügyészségre továbbította bíróság csütörtökön Toroczkai László ügyét. Toroczkait azzal gyanúsítják, hogy hétfői rendbontások idején annak ellenére, hogy tudta, a rendőrség megtiltotta az Operához tervezett demonstrációt, mégis tüntetésre buzdított.

Vádat emeltek Budaházy György ellen

Itthon2007.09.07, 14:12

Vádat emelt az ügyészség Budaházy György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a férfi többször is bűncselekményt követett el, amikor a főváros körülzárására és fegyveres harcra szólított fel nyilatkozataiban.

Vádat emelnének Budaházy György ellen

Itthon2007.08.14, 15:05

Vádemelést javasol a rendőrség Budaházy György ellen, amiért két esetben is az állam alkotmányos rendjének megváltoztatására szólított fel másokat. Az Erzsébet híd elfoglalásakor ismertté vált férfi a tavaly őszi zavargások egyik kulcsszereplője volt, március 15-i elfogásának hírére erőszakos tüntetés kezdődött a fővárosban.

Csűrés-csavarással indult Toroczkai pere

Itthon2007.06.11, 17:02

Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon a BRFK Toroczkai László ellen indított kártérítési pere. A rendőrség mintegy tízmillió forintot követel az MTV-székház ostrománál keletkezett rendőrségi károk miatt a tavaly őszi kormányellenes tüntetések egyik vezéralakjától. Az első tárgyaláson azonban leginkább arról szólt a vita: van-e egyáltalán jogalapja egy ilyen követelésnek?

Toroczkai megúszta a szabálysértési bírságot

Itthon2007.05.04, 19:11

A Szegedi Városi Bíróság jogerős döntése alapján nem kell megfizetnie Toroczkai Lászlónak azt a 40 ezer forintos pénzbírságot, melyet gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabott ki rá a szegedi rendőrkapitányság tavaly novemberben.

Párszázan tüntettek a Hősök terén

Itthon2007.04.21, 20:24

Ezernél kevesebben voltak azok, akik elmentek Toroczkai László szombati tüntetésére. A városban való vonulásra végül nem kaptak engedélyt, így a Hősök terén maradt a tömeg. A "kezdet napja" néven meghirdetett demonstrációval kapcsolatban már eljárás folyik: a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete gyanújával vizsgálódik.

Tüntethetnek Toroczkaiék szombaton

Itthon2007.04.20, 16:47

A rendőrség tudomásul veszi Toroczkai László szombati tüntetésre vonatkozó beadványát, vagyis a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt vezetője, a szeptember-októberi zavargások ismert figurája tüntethet szombat délután. Toroczkai beadványának csak a harmadik változatát fogadja el a rendőrség, igaz, a férfi korábban azt ígérte: engedély nélkül is megtartják a tüntetést.

Engedély nélkül is tüntetne Toroczkai

Itthon2007.04.18, 14:10

Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány személyes tiltó határozata ellenére is megtartaná április 21-re tervezett demonstrációját Toroczkai László. A tavaly őszi tüntetések idején ismertté vált Toroczkai újra bejelentést tett, alternatív útvonalat javasolt, de azt mondja, akkor is demonstrálnak, ha a rendőrség nem járul hozzá.

Lázadást gyanít a rendőrség az interneten

Itthon2007.04.07, 12:38

"Mindig újra kezdjük" - olvasható több radikális internetes oldalon is egy, Budaházy György  és Toroczkai László aláírásával megjelent felhívás, mely szerint április 21. a lesz "a kezdet napja". A rendőrség szerint a szöveg tartalma a lázadás előkészítése, vagyis államellenes bűncselekmény is lehet.

A hajigálás ünnepe lett ez a március 15-e

Itthon2007.03.22, 16:28

Először tojást, majd macskakövet dobáltak a kormányt szidó és Budaházy György elfogása miatt dühös tiltakozók Budapest utcáin, de az erőszakos zavargást viszonylag hamar felszámolta a tavalyhoz képest higgadtabban intézkedő rendőrség. Az MSZP szerint Orbán felelős a történtekért, a Fidesz azonban Budaházy elfogásának körülményeit vizsgálná. Videós, képes összefoglalónk március 15-ről.

Budaházy is védi a rendőrök érvelését

Itthon2007.03.19, 15:09

Összeesküvés-elméletnek tartja Budaházy György azokat a véleményeket, hogy a rendőrök azért fogták el éppen március 15-én, hogy zavargásokat provokáljanak. A tavaly őszi zavargások óta körözött férfi elismerte, hogy ügyvédjén keresztül régóta egyeztetett a feladásáról.

Házi őrizetbe helyezték Budaházyt

Itthon2007.03.17, 13:23

A bíróság 30 napos házi őrizetbe helyezte Budaházy Györgyöt. A régóta körözött, és március 15-én elfogott férfi ügyvédje fellebbezett a döntés ellen.

A rongálást elismerte Budaházy

Itthon2007.03.16, 19:11

A rongálást elismerte, de a tízmilliós kárértéket vitatta a rendőrségen a március 15-én elfogott Budaházy György, aki azt is tagadta, hogy internetes kiáltványával államellenes bűncselekményt szervezett volna. A rendőrség szerint a férfi elfogása csak ürügy volt a rendbontóknak, akik ennek híján is találtak okot a zavargásra. A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását.

Kordonnal zárták le az Aradi utcát

Itthon2007.03.16, 20:02

A rendőrség péntek délután megerősítette a Nemzeti Nyomozó Iroda védelmét. Az Aradi utcai épület azért került a tüntetők célkeresztjébe március 15-én, mert innen akarták kiszabadítani az aznap elfogott Budaházy Györgyöt.

A Fidesznek gyanús Budaházy elfogása

Itthon2007.03.16, 12:40

A Fidesz szerint ki kell vizsgálni, miért éppen március 15-én fogta el a rendőrség a tavaly őszi zavargások óta körözött Budaházy Györgyöt. A rendőrség azonban visszautasította, hogy szándékos lett volna az időzítés. A 2002-es hídfoglaláskor ismertté vált férfit parókában fogták el.

Nem fizet a rendőröknek Toroczkai

Itthon2007.03.08, 15:59

Az őszi tüntetések egyik főszereplője, Toroczkai László nem fizeti meg a rendőrségnek azt a tízmillió forintot, amit a BRFK a székházostrom során okozott károk miatt követel tőle. A férfi szerint valójában személye elleni politikai támadásról van szó, és állítása szerint azt sem tudja, milyen károk megtérítését várják tőle, a betört pajzsokat vagy a locsolóautót kellene-e kifizetnie. 

A magyar FBI vette át Budaházy körözését

Itthon2007.02.28, 11:39

A rendszerint fajsúlyosabb ügyekkel foglalkozó Nemzeti Nyomozó Iroda vette át a tavaly őszi zavargások miatt keresett Budaházy György körözését. A férfit állítólag már több újságírónak is sikerült megtalálnia.

Márciusban újrakezdenék a Kossuth tériek

Itthon2007.01.10, 13:03

A rendőrség erőinek megosztását tervezi március 15-én az a szervezet, amely a szeptember-októberi Kossuth téri tüntetések szervezője volt. Toroczkai László - aki szeptemberben az MTV-székházhoz hívta a tüntetőket az ostrom előtt - azt mondta, Budapesten a pártszékházak, különböző médiumok épületei előtt, valamint minden megyeszékhelyen tüntetnek majd.

E-mailben nyilatkozott a körözött Budaházy

Itthon2006.11.23, 11:06

A nemzet gyáva, komoly áldozatot csak kevesen mernek vállalni - mondja a két hónapja körözött Budaházy György, aki a Heti Válasznak e-mailben adott interjút. Budaházy szerint a rendőrség azért nem tudja elkapni, mivel azok, akik keresik, már a rendőrséget is tönkretették.

Hiába szólt Baló György a rendőröknek

Itthon2006.09.22, 15:52

Hiába figyelmeztette Baló György Az Este című műsor élő adásában a rendőrségi szóvivőt, hogy éppen a körözés alatt álló Budaházy György mond beszédet a Kossuth téren, a rendőrség nem fogta el a szónokot. A hivatalos magyarázat szerint a rendőrök nem hibáztak, hanem tudatos mérlegelés alapján döntöttek úgy, hogy Budaházyt egy másik alkalommal kerítik kézre.

Rendőrök helyett a melegek ellen készülnek a hídfoglalók

Itthon2003.07.04, 14:13

A hídblokád évfordulójára szervezett délelőtti tüntetésen alig több mint százan gyűltek össze, estére viszont ezreket várnak a szervezők. Budaházy György, a tavalyi blokád vezetője arra kérte híveit, hogy a rendőröket idén ne provokálják, mert "ekkora készültség ellen legalább kétszázezer ember kellene". Felhívta viszont a figyelmüket, hogy a holnapi melegfelvonulást érdemes lesz megnézni, "mint a kendermagosokat".

Budaházy fejedelmet kíván az ország élére

Itthon2003.07.04, 22:22

Este kilencre már csak ezer ember hallgatta a  Kossuth téren a Szabad Magyarországért Mozgalom által meghirdetett demonstráción beszédet mondó Budaházy Györgyöt, aki új alapokra helyezné Magyarországot, amelynek élére egy fejedelmet nevezne ki és fanatizmusra nevelné a sok magyar gyermeket. Felszólalt még Lányi Zsolt is, aki beszédében hazaárulónak titulálta a kormányt.

Legalább tízezer ember vonul a Kossuth tér felé

Itthon2003.07.04, 18:38

Kürtszóra indult el a már tízezresre nőtt tömeg az Erzsébet hídon a Kossuth tére felé. A Szabad Magyarországért Mozgalom által meghirdetett tüntetésen Budaházy György szervező azt mondta: skandálni lehet bármit, de forradalmat akkor kell csinálni, ha nem készülnek rá. A tüntetők a híd közepén - a tavalyi hídfoglalás helyszínén - elénekelték a himnuszt. Az esti demonstrációra a rendőrség a délelőttinél is nagyobb készültséggel vonult fel: közel háromszor annyi rendőr biztosítja a rendet, mint reggel.

A melegfesztiválra készülnek a jobboldali tüntetők

Itthon2003.07.04, 11:59

Befejeződött az Erzsébet hídon a tavalyi hídfoglalásra emlékező demonstráció. A tüntetők kevesen, körülbelül 150-en voltak, de abban bíznak, hogy az esti megmozduláson több ezren lesznek. A tavalyi események egyik fő szervezője, Budaházy György beszédében arra bíztatta a résztvevőket, hogy mindenképp menjenek el a szombati melegfesztiválra is. Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya közölte: információi szerint a délutáni rendezvényen provokálni akarják a rendőröket.

Fejedelmet akar Magyarországnak a hídfoglaló

Itthon2003.07.04, 23:36

A fejedelemség visszaállítása lenne a legszimpatikusabb Budaházy Györgynek, a tavalyi hídblokád vezetőjének. Ezt pénteken, a hídfoglalásra emlékező tüntetésen mondta el a Kossuth téren. Több ezres tömeg vonult át kora este az Erzsébet-hídon kormányellenes jelszavakat skandálva, de a későbbi, Parlament előtti programokon már jóval kevesebben maradtak.

"Tagok legyünk, vagy szabadok?" - indul az EU-ellenes kampány

Nagyvilág2003.01.30, 14:26

Március 15-én vagy április 4-én tartja első tüntetését az uniós csatlakozás ellen kampányoló Szabad Magyarországért Mozgalom. A szórólapokat készítő és előadásokat szervező mozgalom emellett még egy tüntetést szervez, azt azonban már a csatlakozásról szóló népszavazást követően tartja meg. A február 4-én kezdődő kampány budapesti felelőse az a Budaházy György, aki a tavaly júliusi Erzsébet hídi tüntetés egyik vezéralakja volt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő